33.rész

Sziasztok!

Mint ígértem, folytatom a történetet, ehhez illően pedig meghoztam az új részt!

Kellemes időtöltést hozzá! ;)

*** Chloé szemszöge ***

Hétfő délután kereszt anyu volt az, aki szó szerint kitépte a kezemből a 200 oldalas könyvet, mely a különböző ápolási technikákról szólt. Mérgesen néztem rá, mint ahogy ő is énrám. Megelégelte már, hogy hosszú hetek óta beálltam egy ritmusra: tanulással kelek és tanulással fekszem. Én is kezdtem már ezt az állapotot sokallni, de életem legfontosabb vizsgájára készülök, melyet nem vehetek félvállról. Már a célegyenesben vagyok, itt nem illik elbukni! Mindent bele kell adnom most, hisz nem mehet kárba három évnyi tanulás és küzdelem!

            Roppant érdekesnek találtam a „Pretty Woman” című filmet, pedig vagy ezredjére nézzük meg kereszt anyuval.Fújjuk már a szöveget kívülről, lassan akár le is némíthatnánk a tévét és a filmet magunk szinkronizálhatnánk, annyira rögzült bennünk minden mondat, minden filmkocka. A film a felénél is túl volt már, mikor rezegni kezdett a mobilom.

-Kimi??- lepődtem meg a hívó fél nevét látva.

-Hoppá! Nem is említetted, hogy számot is cseréltetek!- keresztanyám duzzogott. – Fel sem veszed?- bökött a telefonra, mely egy jó ideje már a kezemben csörgött. Kikeltem az ágyból és végül a konyhában szóltam bele. Kissé esetlenül:-Halló?

-Szia Chloé! Kissé megijedtem, hogy megharagudtál rám és nem is akarod felvenni a telefont emiatt.- hangja elesettnek tűnt.

-Szia Kimi! Tudtommal nem adtál okot a haragra.

-Éppenséggel adtam... Hetek óta nem jelentkeztem –amit röstellek-. Ez elegendő ok lenne. Meg még az is megfordult a fejemben, hogy nem tudod épp ki hív.

-Már hogy ne tudnám? A telefonkönyvemben csak egy Kimi található. Tudod, elég ritka keresztnév ez errefelé...-kuncogtam.

-Még szerencse.- mormolta.

-Igazából fel sem tűnt, hogy hetek teltek el Monaco óta.-kicsit füllentettem, hogy a bűntudatát elűzzem.- Kissé egybefolynak a nappalok meg az éjszakák a számomra.- hiába, ez az egyhangúság egyik előjele.

-Csak az mutatja az idő rohanását, hogy mindjárt itt a szezon közepe. Ami azért nem akkora nagy baj, mert augusztusban lehet jókat lazulni...

-Meg jó bulikat szervezni a yachton és a jacuzziban meztelenül ökörködni a haverokkal.- fejeztem be én a mondatát.

-A pucérkodás idén kimarad, de a többi stimmel.- rekedtes hangon nevetett.- Nem szeretem, ha mások látják a pucér fa... fenekem.-helyesbített, de száz, hogy nem ezt akarta mondani. – Ha már így szóba jött a bulizás. Igaz eljössz a germán barátunk szülinapját megünnepelni?

Meglepődtem. Újdonságot mondott, amit egyenlőre nem tudtam hová tenni.

-Nekem nem említette, hogy nagy banzájt csapna. Mikor legutoljára- még márciusban- megkérdeztem, akkor azt mondta, hogy Heppenheimben tartózkodik majd a szülinapján.

-Én is meglepődtem, hogy idén mégis belevág egy kisebb buliba. Ám nekem természetes, hogy megemlíti az ilyesmit, hiszen én vagyok a legjobb barátja!- kérte ki magának.

-Oh!Elnézést Mr. Räikkönen, hogy nem tudtam a nyilvánvalót.- vicceskedtem. Elég oldott volt a hangulat, a szavak mindenféle erőltetettség nélkül jöttek ki a szánkon.

-Seb hozzáállása rengeteget változott az év eleje óta. Totál oda meg vissza van azért, hogy Haileyvel összeköltözhettek.

-Ebben egyet kell értenem veled, Kimi! Nagyon boldog és hálás. Főleg neked, amiért besegítettél a kislány bútorainak összeszerelésében. Igazán nemes tett volt ez tőled.

-Valljuk be, hogy akkora segítség voltam, hogy nélkülem a kölyök még most sem készült volna el. Ami azért nagy kár lett volna...

-Meg kell hagyni, egoban nem szenvedsz hiányt! – bazsalyogtam. Közben az ajkamba haraptam. Se perc alatt elérte, hogy még véletlenül se nehezteljek rá azért, amiért nem keresett.

-Amúgy egy láda sörért bárkinek, bármit elvállalok!

-Áhh, akkor már mindent értek! Azért vagy te ilyen beszédes kedvedben, mert még maradt tartalékod abból a láda sörből.

-Azt hiszem igazi veszélyt jelentesz rám, szóval jó lesz vigyázni veled! De ne hogy azt hidd, hogy szokásom csak úgy magamba iszogatni. De valahogy most jól esett egy sört lehörpinteni. Főleg, ha jó hokimeccs megy a tévében.

Kimit valahogy mindig is eltudtam képzelni, ahogy a kanapén ülve, lábait egy kis dohányzó asztalra téve, kezében popcornnal sört iszogat és közben hokit néz.

-Visszatérve Seb szülinapjára. Nem biztos, hogy el tudok menni.- közöltem a szomorú hírt.

-Még akkor sem, ha szépen kérem? És, ha ártatlan szemekkel nézek – amit ugyan nem tudom, hogy kell-, még akkor sem?

-Aranyos  vagy, de nem rajtad múlik. Seb szülinapja július 3-án van, ami egybe esik a Német Nagydíjjal, nem szeretnék most nagy utazásokba vágni a fejszém. Az első vizsgám Seb szülinapjához egy hétre, 11-re van kiírva, az eredményeket pedig valamikor július végén függesztik ki, szóval addig nem hagyhatom el Londont.- ecseteltem bővebben, és remélem nem kifogásként fogta ezt fel.

-De... de ugye nem változott semmi sem és Silverstone-ban ott leszel?- kis ijedtséget fedeztem fel hangjában.

-Persze, arra időt szakítok.- egy hatalmasat fújt. Csak nem ráhoztam a szívbajt mindenki kedvenc Jégemberére? – Az ilyesmit nem illik lemondani, még így utólag sem. Seb számít rám azon a hétvégén.

-Ha túl vagy a vizsgák keltette felforduláson, akkor... esetleg...- megköszörülte torkát. – Persze, ha te is szeretnéd...- magamban könyörögtem, hogy nyögje már ki végre, amit akar!!

- Akkor stresszlevezetés és kikapcsolódás gyanánt eljöhetnél hozzám. Utólag megünnepelhetnénk a diploma szerzésed is. Nem tudom magamban tartani: jól érzem magam a társaságodban!

-Ezzel én is ugyanígy vagyok. Jól hangzik az ötleted, majd meglátjuk. Előbb le kell diplomáznom, hogy legyen mit tényleg ünnepelni.-kuncogtam.

-Nos... akkor találkozunk Silverstoneben.-búcsúzott el.

Még jóformán fel sem ocsúdtam a beszélgetésünkből, mikor pityegett egyet a telefonom és egy boríték jelent meg a képernyő közepén. Feladó: Kimi.

„Utólagos elnézésed kérem, aiíért szervezkedek, de beszéltem Sebbel: a német futam másnapján mindannyian haza utazunk Svájcba, hogy megünnepelhessük a Kölyök 26.szülinapját. Az időpont neked is pont megfelel, ugyanis van időd még utána a vizsgádra kicsit tanulni, tehát nem mondhatsz nemet!

                                               Kimi „

Többször elolvastam az üzenetét, azon agyalva, hogy mi a fenéhez kezdjek?  Majd vissza iszkoltam a szobámba, ahol még mindig ment a film. Nagy butaság lenne részemről egy ehhez fogható alkalmat kihagyni. Vizsgák ide vagy oda, eldöntöttem, hogy igent mondok a meghívásra. Le nem törölhető vigyor került a képemre. Jobban alakulnak a dogok, mint ahogy azt elképzeltem. Kimi nem felejtett el és a mostani kis eszmecserénk után nem mondhatom azt, hogy egy cseppet sem érdeklem a finnt. Eljött az alkalom, hogy Silverstone-ban bevessem minden vonzerőm!!

**********

*** Hailey szemszöge ***

-El sem hiszem, hogy eljött ez a pillanat!- sóhajt mellettem Chloé, abban a másodpercben, ahogy a Silverstone-ba induló gép a levegőbe emelkedett velünk. A jegy szerint Sebastiannak kéne mellettem ülnie, de Chloé szemfüles volt és lefoglalta a mellettem levő ülést. Izgatott kisgyermek módjára bámul kifelé az ablakon, huncut mosollyal figyeli, ahogy a gép átszeli a felhőket.

-Kényelmesem ülnek a hölgyek?-lépett mellénk Seb, amint elhagytuk London légvonalát.

-Nem is lehetne kényelmesebb helyet találni a gépen.- dől hátra elégedetten barátnőm és kicsatolja a biztonsági övet.

-Ezért még számolunk!- fenyítette meg pajkosan Seb. Lehajolt hozzám és csillogó kék szemeket meresztett rám. Mint aki arra vár, hogy elhesegessem Chloét magam mellől.

-Este csakis a tied vagyok!- a fülébe suttogtam és az ajkam kezdtem rágcsálni. Reakcióként ajkai enyhén szétnyíltak, majd a pólójának gallérját kezdtem igazgatni. Kaccsintott egyet, majd visszaült a hátunkhoz, hogy Heikkivel Rosaliet szórakoztassák- vagy, hogy Rose szórakoztassa őket-.

-Monaco óta várom ezt a napot.Belekóstoltam a paddock „ízébe” és izgatottan várom, hogy ismét részese lehessek ennek a csodálatos világnak. Bár voltak napok, mikor egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy itt a helyem Silverstone-ban.- lehajtotta fejét és összekulcsolt ujjait kezdte fixírozni.- Kimi sokáig nem jelentkezett, így azt hittem lefújja a randit, amit még a Hercegségben ígért meg.- zavartan simította a tincseit a füle mögé.

-De kárpótolt azzal, hogy ő maga hívott meg téged Seb szülinapi partyjára. És úgy gondolom, hogy ennek fényében egy rossz szavad nem lehet.

-Az tény, hogy nagyon aranyos volt. Jól esett a tudat, hogy azért mégis csak emlékszik arra, hogy Monacoban találkozott egy Chloé nevű lánnyal. Tudod... Eljött az idő, hogy levakarjam magamról a kislányosságot. Ő egy igazi férfi, nekem pedig fel kell nőnöm hozzá. Mindent be fogok vetni annak érdekében, hogy ez ne csak egy sima futamhétvége legyen, hanem az a nagy betűs hétvége, mely alatt észrevette bennem a nőt. S ennek érdekében a legmerészebb változtatásokra is képes vagyok!

-Ezekkel a változtatásokkal csínján kell bánni, Chloé! Megtanultam, hogy jobb, ha önmagad adod. Ha valaki szeretni akar, ha veled akar lenni, akkor az olyannak szeressen és olyannak akarjon, amilyen valójában vagy. Egyébként is, minek ide bármiféle változtatás? Aminek a tiednek kell lennie, az bizony a tied is lesz, jöhet bármi a képbe, porszem lesz ahhoz, hogy a dolgokon változtasson. Amelyik csóknak el kell csattannia, az bizony el fog csattanni. Mindenféle változtatás nélkül.

-Ez egy igencsak bölcs gondolat, de... nem elég mindent a sors kezére vagy épp a véletlenre bízni. Kimi egy különleges, egyedi ember és... én nem csak egy lány akarok lenni az életében, hanem az, aki számít neki, akire gondol, akit szeret, akiért a világot is legyőzné. Céltudatosan indultam el erre az útra. Szerelmes nem vagyok, de... amikor kezet fogtunk a kikötőben, azóta tudom, hogy nekem ő kell! 23 éves leszek augusztusban és... őszintén vágyom már arra, hogy valakivel átélhessem azokat a dolgokat, amiket eddig csak a mozivásznon láttam. Kíváncsi vagyok, milyen érzés az, mikor a sokak által emlegetett pillangók életre kelnek a gyomrodban. Várom, hogy a „szerelem” szó elnyerhesse az értelmét az én életemben is.- elmélyült a témában.- És gondolj bele, milyen lenne, ha a kívánságaim teljesülnének. Megmaradna a barátságunk, ugyanúgy eljárnánk a futamokra, a hírek arról szólnának, hogy Vettel és Räikkönen kedvese együtt szurkolnak a párjaiknak. Messze kihallatszana a szurkolásunk a Red Bull boxából.- nevet.

-Lassan a testtel! Szerintem abban a percben, ahogy összejössz Kimivel, már nem a Red Bull Energy Station-je lesz a legmenőbb hely a számodra. A Lotushoz váltanál hétvégéről-hétvégére VIP jegyet!

-A barátságunkat nem adnám oda egyetlen VIP jegyért sem!- fejét a vállamra hajtotta és a gondolataiba burkolózott.

            Késő délután kaptuk meg a kulcsokat az előre lefoglalt, 3 szobás lakosztályhoz. Sokáig úgy volt, hogy visszamondjuk a foglalást, hiszen ott a londoni lakásunk, ahol simán elfértünk volna, de Seb, Heikki és Thia miatt maradt végül a lakosztály: könnyebben eljutnak innen a pályára, egy majdnem 2 órás autóutat tudnak megspórolni. És a a csapat is ebben a hotelben szállt meg, ami pár perc autóútra van csak a főbejárattól.

            Az estét együtt töltöttük: beszélgettünk és megvacsoráztunk. Rosalie letörten evett köztünk- Audrey megbetegedett, így nem jöhetett el-, Chloé pedig szerintem Kimit hiányolta.

-Nem úgy volt, hogy ezentúl együtt utaztuk majd a futamokra?- pillantottam Heikkire és Cynthiára, akik napok óta most látták egymást újra.

-Sajnos nem úgy jött ki a lépés, de Németországba mindenképp együtt akarunk megérkezni. Mondjuk 1-2 nappal hamarabb a szokásosnál, hogy legyen időnk egymásra is.-válaszolt Thia.

-Jól jött volna egy hét szünet ezután a futam után, mert nagyon be akarom már mutatni az otthoniaknak Cynthiát.- szomorodott el a finn, aki a Sebbel közös munkája során talán most először bánja azt, hogy a Száguldó Cirkuszban ilyen szoros a program.- De átszerveztük a dolgokat és a hazautat megejtjük a Német GP után.- a finn ötletére barinőm szemei felcsillantak.

-De ugye nem hagytok cserben és együtt ünnepeljük majd meg a szülinapom?- ijedt meg párom.

-Ki nem hagynám! Nem akarok lemaradni a pillanatról, mikor szembesülsz azzal, hogy egy ránccal és egy évvel közelebb kerültél a 30-hoz!- cukkolta őt Thia.

-Te is eljössz, ugye?- szólt Chloéhoz, aki időközben nagyon elmerült a telefonjában.

-Édes, a szervezést még gyakorolnod kell!- paskoltam meg a vállát. –Valaki szemfülesebb volt nálad.- Ő meglepetten pislogott rám.- Chloé nem a te meghívottad, hanem Kimié!- világosítottam fel a Szőkeséget.

-Oh!- ajkaival „O” betűt formált.- Már értem, miért ragaszkodott ahhoz annyira, hogy tűzzek ki egy időpontot.- hunyorítva figyelte a lány arcát, aki szépen kipirosodott a téma miatt.

            Rosalie kezdett egyre laposabbakat pislogni, a barátainkat kérnem sem kellett, maguktól vonultak el. A fürdés igencsak elhúzódott, ugyanis a fürdőkád szélére kipakolt gumikacsákat Rosalie egyesével pottyantotta a levendula-illatú vízbe. Nagyon élvezte a pancsikolást a kacsa „mama” és a kacsa „gyerekek” köreiben.

-Audrey miatt vagy szomorú?- faggattam szótlanságának okáról, miközben sampont öntöttem a hajára. Némán bólintott.- Te is hiányzol neki. Majd meglátogatjuk őt, rendben?

-De addig kivel játsszak?- bújt ki belőle a kérdés. – Ap... Sebi sosem ér rá.

Szóval itt van a kutya elásva!! Rosalie Robertson bepipult apára!!

-Tudod, nekünk, felnőtteknek sok mindenre kell odafigyelnünk és időt szentelnünk. Seb elfoglalt ember, de ez még nem jelenti azt, hogy nem szeret téged és nem érdekled őt. Amikor csak teheti, foglalkozik veled.-gondolok itt arra, hogy németül tanítja, vagy hogy  esténként a nappali szőnyegén ülve társasoznak.

-Abbeybe azért beülhetek, ugye?- rémült tekintettel kérdezte.

-Erre nem tudok válaszolni. Menj, kérdezd meg tőle!- engedtem útjára, miután megtöröltem és ráadtam a pizsijét. Gyors rendrakás után én is kivonultam a fürdőből. Párom az ágy szélén ült, telefonon beszélt, Rose meg az ágy közepén lapozott egy képeskönyvet.

-Igen, ő is elkísért.- csábosan rám pillantott. Kinyújtotta kezét, melyet megfogtam és a combjaira ültem. Keze körülölelte a derekam. – Rendben, megbeszélem vele. Én is titeket.- bontotta a vonalat.

-Ki volt az?- kíváncsiskodtam egy gyors csókot követően.

-Anya.-sóhajtott.- Szeretné, ha a futamot követően azonnal repülőre szállnék és haza utaznék Németországba. Minden áron ünnepelni akarnak.

-És hol ezzel a probléma?- a homlokom ráncoltam, ugyanis nem értettem, miért nem repes a boldogságtól.

-Július 3 is csak egy nap a sok közül. Évről-évre agyonköltekezik magukat.

-Bármit megadnék azért, csakhogy valaki engem hívjon haza a szülinapom alkalmából. Ilyenkor mindig el kell tekinteni az ajándékoktól és anyukád fáradozásáról a konyhában. Lehet, hogy  neked csak egy nap, de veled ellentétben számukra július 3.-a az egyik legszebb és legboldogabb nap egész évben. Hisz 26 évvel ezelőtt azon a napon sírtál fel és akkor tartottak először a karjaikban téged. Egy szülőnek ilyenkor semmi sem lehetetlen és megfizethetetlen.- csak azokat az érzéséket adtam át, amiket én is árzek, mikor Rose születésnapja van.

-Mihez is kezdenék én nélküled?- arcát a nyakamba fúrta.- Elkísértek a Német Nagydíjra?-mormogta.

-Ha már ilyen szépen kérted, akkor igen!- ujjaimmal a hajába túrtam, mely egyre dúsabb már.

            Kényelmesen elhelyezkedtünk az ágyban, közöttük Rosalie, aki asít nagyokat és laposakat pislog már, de mégsem tud aludni. Talán az izgatottságtól, talán attól a kérdéstől, ami nem hagyja nyugodni.

-Rosalie nagyon szeretné közelebbről megcsodálni az autódat. Megoldható, hogy beüljön Abbey-be egy perc erejéig?

-Akár több percre is. De ezt már régen megígértem neki, és állom a szavam. Úgyhogy tessék nyugodtan aludni!- lehelt puszit a puha és illatos arcára. Elbóbiskolt már, mikor Chloé jelent meg az ajtóban. Sebastian azonnal csendre intette.

-Ha kettesben akartok maradni, szóljatok nyugodtan. Rosalie aludhat velem, számomra nem okoz problémát.- suttogta. Ő rám nézett, majd az egyenletesen szuszogó Rosera.

-Ha most ölbe veszem, akkor biztosan felébred, és így is nehezen aludt el. Szóval...- megköszörülte a torkát és rám nézett, mint aki lesi, milyen reakciót vált ki belőlem a válasza.

-Köszönjük a figyelmességed, de nyugodtan lefeküdhetsz.-fejeztem be én Seb félbehagyott mondatát.

-Nem haragszol?- óvatosan áthajolt Rosalie fölött és szemeivel szuggerált.

-Haragudni? Inkább csodállak. Mégpedig azért, hogy engedted, hogy az apai gondoskodásod felülkerekedjen a férfias vágyaidon. Fogalmad sincs, mennyire tisztellek és szeretlek.

-Én is szeretlek.- forró csókot váltottunk, majd elolttlta a lámpát és nyugovóra tértünk.

            Csütörtök délben 11-kor a Paddock parkolójában találtuk magunkat. Kiszálltunk a fekete Infinitiből, feladtam Rosaliera a kabátját és a kis hátizsákját, majd hárman együtt, kézen fogva a bejárathoz sétáltunk. Chloé és Heikki a hátunk mögött jöttek. Felmutattuk az érvényes belépőnket és abban a percben, ahogy betettük a lábunkat a pálya területére egy nyugodt levegővételünk sem volt. Mindig is nagy volt a felhajtás párom körül, de mióta felbukkantam én, nem győzi elutasítani a magánéletére vonatkozó kérdéseket.  Ráadásul most egy idegen kislány kezét fogja... A fotósok előttünk araszoltak hátrafelé, minden lépésünkről kép készült, melyek hamarosan felkerülnek majd a világhálóra, azzal a harsogó címmel, hogy: „ Sebastian Vettel eltitkolt gyermeke!”. Sokat morfondíroztam azon, hogy akkor mutassuk-e meg Rosaliet a nyilvánosságnak, vagy mégsem? És, ha nem mutatkozunk együtt, meddig tudnánk a létezését titkolni? Nyilvánvaló, hogy a bujkálás sem megoldás. Főleg nem hosszútávra. Lehet jobb lett volna kijátszani az újságírókat és valaki mással „becsempészni” egészen addig, míg egy kicsit hozzá nem szokik a Forma-1 szennyezett világához? Seb ölbe kapja Rosaliet, akinek az arcán nem sok meglepődöttség vagy nyugtalanság ül. Jól elvan Seb karjai közt és lehet, hogy ez a fajta közelség egyfajta gyógyír a számára? Tapasztaltam, hogyha vele van egy tök idegen helyzetben vagy helyen, akkor sokkal alkalmazkodóbb. Emlékszem, hogy Sebbel egyszer még az oviba is lelkesebben ment...

            Seb pihenőszobája tökéletes hely volt az elbújáshoz és egyes dolgok tisztázásához. Rose felfedező útra indult a szobában, pikk-pakk azonosult ezzel a hellyel. Ez egy jó próba lehet a hirtelen jött oviváltás előtt.

-Azt hiszem ez a leghelyesebb döntés, amit hozhattunk.- átkarolta a derekam.- Nehéz bujkálni így is, nemhogy egy kisgyermekkel. Akinek igényei vannak. És én nem tudnám megtenni azt, hogy ne vigyem el fagyizni vagy az állatkertbe csak azért, mert félek attól, hogy lencsevégre kapnak minket. Tudom, hogy valamennyire zavarja ez a hely, sok az ismeretlen ember, de...így legalább nem fordul meg a kis fejecskéjében az a gondolat, hogy szégyelljük felvállalni, azért bújtatjuk.

-És, ha rákérdeznek arra, hogy ki ő, akkor mit mondasz?- remegett a hangom. Hisz tudom, hogy ez neki is egy hatalmas nyomást jelent.

-Az igazat: hogy ezt a kislányt veled közösen akarom felnevelni!- szenvedélyesen megcsókolt. Nyelveink érzékien simultak egymáshoz és már nagyon elmélyültünk a dologban, mikor egy tompa puffanást hallottunk. Rose ügyesen lesöpörte Seb néhány kesztyűjét a középső polcról.

-Kicsikém!- kaptam a fejemhez szörnyülködve.- Ezekhez nem nyúlunk, hisz ezek drága holmik.

-Bocsánat.- szégyenében azonnal lehajtotta a fejét.

-Egy kicsit engedékenyebb is lehetnél a lányunkkal!- az utolsó szót szándékosan megnyomta. Hangszíne simogató volt és... nehézségek árán tudtam csak visszanyelni a kikívánkozó könnycseppeket. Pár hete vagyunk csak együtt, de ez az időszak annyira intenzív volt és annyi mindenre kellett egyszerre összpontosítanom, hogy szinte fel sem tűnt az, hogy egy családdá kovácsolódtunk össze. Amit mi sem bizonyít jobban, minthogy Rosalie száján majdnem kétszer kicsúszott az apa szó és, hogy Seb közös gyermekként tekint Rosaliera.

-Na kishölgy, készen állsz a nagy kalandra?- ezt a kérdést a kicsi nem tudta hová tenni, meglepetten pislogott először rám, majd a németre.- Abbey már türelmetlenül várja, hogy megismerkedjen veled.- a kis nóziját megpöccintette. Lett itt ennek köszönhetően hangos kacagás, éljenzés, tapsikolás.

-Azért vigyázz, nehogy valamihez hozzápiszkáljon.- jegyeztem meg úgy mellékesen.

-Asszony, mi lenne, ha most egy picit csendben maradnál?- pirított rám, majd szűzies csókot váltottunk. Kézen fogott és elindultunk az imént említett nagy kaland felé.

-Jól nézzétek meg magatoknak Rosaliet, mert ő  a jövő nagy világbajnoka!- viccelődött párom a minket körülvevő szerelőkkel, akik csodáját járták az új „jövevénynek”. Aztán kilépett a tömegből és a még félig előkészített autóhoz vonult. Beültette Rosaliet, aki az autóban a feje búbjáig elmerült. Leguggolt mellé és hosszú perceken át arról beszélt, hogy a kormányon melyik gomb mire való. Rose figyelmét lekötötték párom szavai, de nagyon kíváncsi lennék arra, hogy mennyit jegyzett és értett meg az elhangzottakból? Igazból nem is ez a legfontosabb. Hanem az, hogy érezze, hogy Sebastian – amikor ideje engedi- foglalkozik vele és jó, értékes dolgokra tanítja őt. Vigyorogva néztem, ahogy a lányom tényleg otthon érzi magát az autóban és az sem zavart, hogy emberek tucatjainak a figyelmét hívja fel magára. Seb is megörökítette ezt a pillanatot a mobiljával, majd szörnyülködve nézett az órájára.

-Lassan kezdődik a sajtótájékoztató!-pillantott rám idegesen. Kiemelte Rosaliet az autóból, kinek persze nem tetszett, hogy elszakítják a legújabb játékszerétől.- Gyere!- kézen ragadott és szinte maga után húzott. Csak kanyarodtunk jobbra, balra, aztán megint jobbra a kamionok között, miközben alig tudtam tartani vele a tempót. Végül a motorhomeban kötöttünk ki. Nagyon feszült lett, talán az előtte álló hatalmas feladat és a kellemetlen percek miatt. Vajon, ha túl lesz ezen a herce-hurcán, akkor visszatér az a nyugodt, humoros Seb, aki ezidáig volt? Vajon segítséget jelentene az a számára, ha ott állnék mellette és szorítanám a kezét? Vagy ne avatkozzam ebbe inkább bele? De akkor mit mondjak vagy tegyek, hogy bátorítsam? Magamban vívódtam addig a pillanatig, amíg az egyik asztalnál meg nem pillantottam Heikkit és Chloét. Utóbbi vidáman integetett nekünk.

-Nem tudom, meddig leszek oda, de addig maradjatok itt, oké?

Miért érzem azt, hogy ez egyfajta biztonsági intézkedés a részéről? Mindegy is, értelmes kislány módjára bólogattam. Máris rohanni akart, de még az utolsó pillanatban sikerült a keze után kapnom. Ujjaimat ő ujjai közé fontam. Lábujjhegyre álltam és édes csókot loptam tőle.

-Rosalienak nagyon sokat jelent az, amit érte teszel. Különösen az, amit ma megtapasztalhatott a te jóvoltadból. És természetesen nekem is sokat jelent. Szeretlek!- ez a pár sablonos mondat tellett tőlem. Bátorítóan rámosolyogtam és útjára engedtem. A kiszolgálópult irányába néztem, ahol Cynthia épp gyümölcsöt facsart. Leültem a Heikki-Chloé pároshoz, nemsokára Thia is csatlakozott hozzánk egy kancsó frissen elkészített limonádéval és aprósüteménnyel.

-Jó látni, hogy a lelkesedésed a munka iránt továbbra sem töretlen. –bal kezem Cynthia nyaka köré fontam, így elég suta ölelés lett ebből. Hunyorítva nézett végig rajtam.

-Ugye nem vagy terhes?

-Mi? Dehogyis!- visítottam. – Miből szedted ezt?

-Abból, hogy fura módon csillog a szemed és... mintha felszedtél volna pár kilót.- indokolta.- És ezt már a tegnap is szóvá akartam tenni, csak ott volt Seb és nem akartam bogarat ültetni a fülébe.

-Kicsim, ezt hívják boldogságnak.- definiálta tökéletesen az állapotomat Heikki.

-Hát... egy-két nadrágom tényleg szűk lett rám, de nem várok gyereket!-oszlattam el a feltételezést. – Csupán annyi történt, hogy Seb mellett annyira más az élet! Gondtalanok a mindennapjaim, nem kell stresszeljem magam és odafigyelek az étkezésre is. Már nem iszok meg napi 4 kávét, csakhogy legyen valami a gyomromban étel hiányában.

-Így van!-helyeselt Chloé. –Szinte minden reggel az ágyba kapja a reggelit. És Seb mennyei paradicsomszószos tésztát csinál, amiből vétek nem repetázni.- kuncogott.

-Most sajnos vissza kell mennem dolgozni, de majd kerítünk egy időpontot és többet mesélsz a mindennapjaitokról.- intett Thia és visszatért a munkájához. Valaki bekapcsolta a falon levő hatalmas palzma TV-t. Sebastian jelent meg a képernyőn. Higgadtan, mosolyogva, összeszedetten válaszolt a kérdésekre. És naná, hogy rögtön faggatni kezdték Rosalieról.

-A kedvesem az előző kapcsolatából magával hozott egy tündéri kislányt, de ez nem áll a szerelmünk közé. Bár a kislány nem az enyém, én mégis a sajátomként szeretem és közösen fogjuk felnevelni őt.

-Ezek szerint hamarosan összeházasodnak?

-Erről nem szeretnék részletesen beszámolni és kérem szépen önöket, hogy sem őket, sem pedig a családom tagjait ne faggassák. Ha kérhetném, térjenek rá a szakmai kérdésekre.

Hatalmasat sóhajtva dőltem hátra a székemen.Remélem, hogy ebben a pillanatban lezárult az a korszak, mikor is a mi életünk került a terítékre.

            Seb ügyesen- és a tudtom nélkül- el tudta intézni, hogy egy nyugis esténk legyen. Problémák és gyerek nélküli esténk. Jóllakottan szálltunk ki a liftből. Kettesben, ráérősen vacsoráztunk meg a hotel éttermében. A lakosztályunk felé menet szembe futottunk a Heikki-Thia párossal akik a lifthez igyekeztek.

-Hová, hová fiatalok?- kíváncsiskodtam.

-Vacsorázni.- vigyorgott a lány és sietősen beszállt a liftbe. Párom még feltartotta Heikkit, pusmogtak valamit, aztán a finn egy nagyon csúnya, rosszalló pillantást mért Seb felé.

-Édes, gyere már, mert éhen halok!- türelmetlenkedett Cynthia.

Beléptünk a szobánkba és Chloé pont akkor lépett ki a fürdőből egy frissen fürdetett és nagyon álmos Rosalieval a karjában.

-Mit csináltatok ezzel a gyerekkel, hogy ennyire ki van nyúlva? A kádban alig tudtam ébren tartani.

-Túl nagy jelentsséggel bíró nap volt a mai egy ilyen kicsi kislánynak. – puszilt a kicsi tincsei közé Seb.- Istenem, de jó illata!- hangja bársonyossá vállt. Chloéval is pusmogni kezdett valamit és kezdett ez a helyzet egyre gyanúsabbá válni a számomra. Mire készülsz, Szőkeség??

-Mi ez a pusmogás??- szakítottam félbe őket. Chloé kivonult a szobából, Rosaliet is vitte magával.

-Csak megkértem, hogy legyen még egy kicsit Rose-al, míg mi is lezuhanyzunk.   

            Hosszú és igencsak intim perceket töltöttünk a zuhany alatt. Kezeink önálló életre keltek, szabadon felfedezve egymás testét. Egy hosszú, igencsak eseménydús nap után teljesen el tudtam lazulni ujjai munkájának köszönhetően. Puha, meleg köntösben léptem ki a fürdőből. Az ágyra dőltem és egy pillanatra lehunytam a szemem. És ő ezt ki is használta: testével rám nehezedett és a nyakam vette birtokba puha ajkaival. Annyira elvonta ezzel a figyelmem, hogy fel sem tűnt, hogy időközben kioldotta a csomót a köntösömön.

-Seb, nem vagyunk egyedül.- suttogtam.

-Szerintem meg senki sincs a szobában rajtunk kívül.- tovább folytatta a kis akcióját: keze kalandozni kezdett a combomon.

-Egy ajtó választ el minket Chloétól meg Roselietól, és Heikkiék is bármikor visszajöhetnek.- fogalmam sincs, hogy a fenébe tudtam összerakni egy ilyen hosszú és értelmes mondatot, hiszen az idegvégződéseim vigyázzban álltak a bennem tomboló vágyaktól. Szép szemeivel rám nézett, pillantása alatt a csontjaim megolvadtak.

-Rose úgy alszik már, mint egy kis angyal.  A többiek meg nem fognak megzavarni minket. Úgyhogy megtenné a kisasszony, hogy végre elhallgat?- szúrósan nézett rám. Hangos mormogás hagyta el a szám, mikor a hasam kezdte apró puszikkal behinteni. „ ha ilyeneket csinálsz, hogy a fenébe maradjak csendben?”- kérdeztem magamtól. Az egyik kezemmel erőteljesen megmarkoltam a lepedőt, a másikat a hátán futtattam végig. Egy csodálatos érzés készült szétrobbanni bennem.

-Heikki miért lett olyan mérges, mikor odasúgtál neki valamit?- kíváncsiskodtam. Fejem a mellkasán pihent, kezem átvetettem a hasán, ő a hajammal babrált. A percekkel ezelőtti csodás szeretkezés minden erőt kivett belőlem.

-Most a folyosón?- bólogattam. – Az ő hülye elmélete az, hogy a futamhétvégéken csak a versenyzésre tartogassam az energiám. A szex ilyenkor fel sem merülhet, mint opció.

-Jesszusom Seb, te elmondtad neki, hogy...- a szépen belevörösödtem a gondolatba.- Szóval, hogy...izé...

-Én egy szóval sem említettem neki, hogy szexelni fogok veled, ha erre gondolsz. Csak annyit említettem, hogy veled akarom tölteni az estét. És képletesen meglebegtettem előtte a „Ne zavarj” táblát.- vigyorgott.

-Hát ezzel most nem nyugtattál meg.- duzzogtam.- Heikki reakciójából kiveszem, hogy levágta, mire készülsz. Már csak azt tudom remélni, hogy nem voltam túl hangos...-motyogtam félálomban. Ezután már csak azt érzékeltem, ahogy megigazítja kettőnkön a takarót.

*** Chloé szemszöge ***

            A Nap sugarai beszűrődtek az összehúzott sötétítőfüggönyön keresztül. Nyújtózkodtam egy hatalmasat, széles mosoly ült ki az arcomra, majd kipattantak szemeim. Oldalra fordítottam a fejem, Rose még édesen aludt mellettem. A kis éjjeliszekrényre nyúlok a mobilom után. 06:45-öt jelez az óra. Bő egy órám van még. Újra megnyitom  a késő este kapott üzenetet, Kimitől. „ Nekem áll még a múltkori ajánlatom, remélem te sem gondoltad meg magad. Szeretnék együtt reggelizni veled. 8:00-kor várlak az előtérben. K”

            Kiszállok a takaró alól és kimegyek az erkélyre. A kora reggelnek köszönhetően még elég hűvös van.Végigfut rajtam a hideg, ezért bemegyek. Lezuhanyzom és felveszem a mai napra kikészített ruhám: fekete sztreccsnadrág, fekete top és fehér blézer. Kényelmes cipőt húzok, majd a legtöbb időt a hajam „formába” hozásával töltöm el.

 Azt hiszem hamarosan meg kell látogatnom a fodrászom, mert a tincseimmel már nem bírok. Felkaptam a táskám, belesüllyesztettem a mobilom, némi pénzt és halkan kiosontam a szobából. Bekukucskáltam barátaimhoz: Hailey és Seb még aludtak, Heikki pedig betartotta a szavát és kora reggel kiment a pályára Cynthiával együtt.

            Beszálltam a liftbe és megnyomtam a „P” gombot. Egy emelettel lenntebb két McLaren-es és 4 Ferraris szerelő csatlakozott hozzám. Le sem vették rólam a szemüket. A szemem sarkából láttam, hogy a pirosba öltözött srácok vigyorogva összesúgnak, de én ügyet sem vetettem rájuk. „Bocsi srácok, de nem vagytok az eseteim!”- gondoltam magamban és mosolyognom kellett arra a felvetésre, hogy talán egy szőke, zöldes-kékes szemű hím egyed már vár rám. A lift megállt, kedvenc szerelőim pedig illedelmesen maguk elé engedtek. Egyikőjük lágyan meg is simogatta a hátam. Lassú, magabiztos léptekkel haladtam a megbeszélt helyszínre, miközben azért nem kicsit voltam izgatott. Kimi is kiszállt a liftből, megpillantott engem, én pedig megálltam és megvártam, míg elér hozzám. A „külvilágtól” egy hatalmas és széles márványoszlop választott el minket, így a két arcpuszinak nem igazán akadtak szemtanúi. Amit azért Kimi szerintem nem kifogásol. Arcszeszének, tusfürdőjének és dezodorának keveréke bódítóan hatottak rám. A puszi közben egyik tenyere a derekamra csúszott és én sem tudtam ellenállni, hogy ne érintsem meg: tenyerem a vállára fektettem. Nem igazán festett üdének, de azt meg kell hagyni, hogy észvesztően nézett ki: fekete tornacsukát, világos szürke farmert, fekete lotus-os pólót és rajta egy csapatlogós mellényt viselt. Hátán hátizsák, ami azt sugallta, hogy a pályára igyekszik. Na és persze nem hiányzott a napszemüvege és a sapija sem, ami alatt ott lapult a szokatlan stílusú frizurája.

-Régóta vársz rám?- kérdezte, miközben megindultunk a kijárat felé. Meg sem lepődtem azon, hogy felvette a napszemüvegét. Vajon ma beszédes kedvében találom? Vajon sikerült jobban megismernek őt?

-Épp előtted érkeztem meg.

-Azt hittem nem jössz el.- jegyezte meg, miközben kinyitotta a Renault Clio ajtaját nekem. Figyelemmel követtem, ahogy beül mellém és a hátizsákját a hátsó ülésre dobja.- Viszonylag későn írtam az SMS-t. Tegnap este sokáig elhúzódott a meeting a csapattal, nem tudtam hamarabb üzenni neked.

-Még épp időben jött az üzeneted.- válaszoltam. Az ajkam rágcsálva figyeltem, ahogy hosszú, vékony ujjai a kormányra simulnak. Laza lábmozdulatokkal adott gázt vagy épp fékezett.

-Még épp időben el tudtad olvasni ahhoz, hogy...-elharapta a mondat végét és felém fordította a fejét. A fekete bogárszemüvege miatt nem láttam a szemeit és ez nagyon zavart! A szem a lélek tükre és jelen pillanatban nem tudom mire gondol, mit érez. Pedig nagyon szeretnék olvasni a tekintetéből. -Csinos vagy.- bökte ki végül halkan. A motor erős hangja miatt nagyon kellett fülelnem, hogy meghalljam szavait.

-Köszönöm.- zavarban voltam, de nem különbül, mint Kimi.

            Felkanyarodott az E88-as főútra, mely a pályához vezetett. Szótlanok lettünk, de mellette a csendben eltöltött percek is kellemesen telnek. Vajon hogy csinálja ezt? Hirtelen eszembe jutottak barátaim. Írtam Sebnek egy üzenetet, hogy ne aggódjanak értem, mert Kimivel reggelizem a pályán. Este nem akartam zargatni őket, mert megígértem a németnek, hogy kettesben hagyom őket.

-Megjöttünk.-kapcsolta ki a biztonsági övet, majd leparkolt a neki fenntartott helyre a parkolóban.-Jártál már a motorhomeunkban? – kérdezte, miközben megindultunk a bejárat felé. A belépőm után kutakodtam a táskámban. Nemlegesen ráztam a fejem válaszként. A biztonsági őr ellenőrizte a kis plasztik kártyám érvényességét és szabad utat adott nekem.

-Kimi....öhmm...menj előre. Majd megyek utánad.- tanácsoltam, még mielőtt pár kép készülne rólam, a finn oldalán. Ő bólintott és előre ment. Sikerült feltűnést nem keltően eljutni a Lotus Energy Stationjéhez. A sötétített ajtó kinyílt, én pedig beléptem. Barátságos, családias közeg fogadott: fekete kiszolgáló pulttal, fehér falakkal, asztalokkal és székekkel, plazma TV-vel, sok dísznövénnyel és egy felfelé kígyózó csigalépcsővel. Sokan voltak idebenn, én pedig Kimit kezdtem el keresni. Intett nekem, észrevettem, hogy nem egyedül van: egy kopasz férfi társaságában kávézott. Mikor odaértem hozzájuk, mindketten udvariasan felálltak a székről, Kimi azonnal be is mutatott a férfinek,akit -személyesen nem,  de képekről már- ismertem.

-Mark, a hölgy Chloé Wilson, Sebastian egyik barátja. Chloé- pillantott rám- ő az edzőm, Mark Arnall.

-Örülök, hogy személyesen is megismerhetem. Kimi már sokat mesélt magácskáról.- fura módon vigyorgott rám.

-Igazán?- Szaladt magasba a szemöldököm. Kimi gyilkos pillantással meredt Markra.

-Öööö... nekem most mennem kell.-lehörpintette a maradék kávéját. –Még sok dolgom van a szabadedzés előtt. Örvendtem a szerencsének, Miss Wilson.

            Jóízűen fogyasztottuk el a reggelinket és megbizonyosodtam a Lotus vendégszeretetéről. Igazán ízlett a kávéjuk, saját bevallásom szerint finomabb, mint amit a Red Bullnál eddig ittam. Kiminek alig voltak nyugodt percei, a csapaton belül dolgozók mind sorra kezet fogtak vele.

-Jó látni, hogy ennyien kedvelnek téged a csapaton belül. Jót tett az F1-nek a visszatérésed.

-Szeretem ezt a közeget. Az emberek barátságosak és nem kell beszámolnom senkinek sem a szabadidős tevékenységeimről. – nyelte le az utolsó falat omlettet.

-Arra gondolsz, hogy nem kell gorilla jelmezbe bújnod, hogy elmehess motokrossz versenyre?

-Aha.- bólogatott.- Ez itt nem a McLaren, ahol megszabják, hogy mit tehetek két futam között.

-És szerencsére kedvedre változtathatsz külsőt. Mi ez az új frizura amúgy?- tettem fel végre a kérdést, ami furdalta az oldalam.

-Azt akarod mondani, hogy nem áll jól nekem?- levette a sapkáját, én pedig elfintorodtam a látványtól.

-Egy kicsit sem.- vágtam rá, mire ajkai felfelé íveltek.

-Egy fogadást kötöttem a haverjaimmal...

-Amit te elvesztettél.- vágtam illetlenül a szavába. Bólintott.- Legalább valami értelmes dologra fogadtatok?

-Nem igazán. A Bajnokok Ligája döntőjére. Én a Dortmundra fogadtam. Aki ugye veszített, és... ez a frizura lett az eredménye.

-Azt hittem, egy új életszakasz veszi kezdetét nálad.- értetlenül meredt rám.- Nálunk, nőknél az új kinézet valami új kezdetét jelenti. Hajszínt változtatunk és ezzel elhagyjuk a régi dolgokat. De ez csak az én buta feltételezésem.- hajtottam le a fejem és szidtam magam, amiért folyton hülyeségeket beszélek.

-Nem igazán kíván újítást az életem. Azt csinálom, amit szeretek. Vannak barátaim és családom, akik támogatnak.

-Igazán szerencsésnek érezheted magad.- egy hatalmas gombóc nőtt a torkomban. Mondjuk én sem panaszkodhatom, mert keresztanyám mindenben támogatott az élet területén. És, ha ő nincs, valószínűleg ezt a pillanatot sem élem meg.

-Említetted Monacoban, hogy a szüleid elváltak. Miért?

-Nos...-egy nagyot nyeltem.Eddig csak kétszer találkoztam Kimivel, de furcsa módon bízom benne. Így mesélni kezdtem.- Az alkohol miatt.- Kimi arcizmai hirtelen megfeszültek.- Harmadikos voltam, mikor anyával külön költöztünk apámtól. Sajnos nem sokáig tudtuk közösen élvezni az életet, mert anyánál rákot diagnosztizáltak. Az orvosok nem tudtak segíteni rajta, így... a többit már tudod.- ujjaimmal közrezártam a kávéscsészét és körbe-körbe forgattam azt. Aztán megérintette a kezem, mire én rákaptam a pillantásom. Ő megrémülhetett ettől, és rögtön visszahúzta a kezét.

-Valóban szerencsésnek érezhetem magam. Még akkor is, ha teljes szegénységben éltünk. Olyannyira, hogy a házunkban nem volt WC, csak a kertünkben. Anya keményen dolgozott az espoo-i hivatalban azért, hogy remek körülmények között nőhessünk fel Ramival. Gyerekkorunkban nem épp a jóságról és az engedelmességről voltunk híresek.- halványan elmosolyodott.- Gyakran voltunk veszélyben Ramival és anyára sokszor ráhoztuk a szívbajt. Természetesen nem volt könnyű elbánni két ilyen rosszcsont fiúval, a nap végére teljesen elfáradt. Apának egyszerre több munkahelye is volt, egyszerre több mindennel foglalkozott, hogy semmiben ne szenvedjünk hiányt. A családi kasszából a legtöbb pénzt a száguldás iránti mániánk vitte el.  Apa hobbiból futott, ez inspirált engem. Miatta kezdtem el vonzódni a sporthoz: először motoroztam, aztán hokiztam, végül pedig a forma autóknál kötöttem ki. Ő volt a legnagyobb támaszom, de... –mély levegőt vett.- 2010-ben, 4 nappal Karácsony előtt elhunyt. 56 éves volt, nem volt beteg, szóval...- megitta az utolsó korty ásványvizét a palackból. Együttérzően néztem Kimire. Annak idején megrázott a hír, miszerint az édesapja elhunyt.

-Milyen  kapcsolatod az apáddal?- kérdezte, a pár perces csendet megtörve.

-Havonta egyszer nála töltök egy hétvégét. Amit persze fel is ró nekem, hogy rá nem fordítok elég időt.

-Én ezen nem akadnék ki a helyében!- morogta.

-Újra megnősült, én pedig kedvelem a mostani feleségét. Luke-ra, a fiúkra vér szerinti testvéremként tekintek.

-Vajon őket is elüldözi maguk mellől, mint titeket?- szaladt ki a száján. Komolyan meglepődtem kitörésén. –Bocsánat.

-Apám nem változott egy árnyalatot sem, ha erre gondolsz. Azt hiszem ez az oka annak, hogy nem tudok több időt eltölteni vele. Megvan az életem: a főiskoláról nemsokára elballagok, leteszem a vizsgáim, aztán meglátom mihez kezdek utána. Neki is megvan a maga baja. Amúgy is mindig csak panaszkodik, hogy vele az élet mennyire könyörtelen. Holott mindene megvan!

-És pontosan mihez is kezdesz a vizsgáid után?- ragadta ki ezt az egy gondolatot az iménti mondandómból, aminek felettébb örültem.

-Friss diplomásként ott mocorog a fejedben az a gondolat, hogy vajon hol találsz állást? Ha sikerül elhelyezkednem, akkor külön költözöm keresztanyámtól. A szívemben ott lapul egy sóhaj: szeretnék gyerekekkel foglalkozni.

-És a szerelem hol szerepel?

-Oh hát.. az...még kicsit várhat magára.

-Hogy lehetséges az, hogy...szóval... nem is tudom...-mindketten ugyanolyan zavartam reagáltunk erre a témára.- Hogy lehet, hogy egy ilyen csodás fiatal lány, mint te, még egyedülálló?-hadarta el egy szuszra.

-Így alakultak a dolgok.- vontam vállat. –Ne gondold azt, hogy nem voltak jelentkezők. Csak... nem illettem össze egyikükkel sem. Egyikőjük túl vallásos volt, másikuk nagyon akaratos. De te gondolom szeretnél majd idővel feleséget és gyerekeket.Nem?

-Nos... remélem, hogy egy nap lehet majd mindkettő és megtudom majd tartani a családi hagyományt, miszerint két gyerekem lesz. Ketten voltunk mi is és Raminak is két fia van.

-Igaz, hogy ikrek?

-Nem, Justuu és Titus között  egy év a különbség. És hozzánk hasonlóan nagyon tehetségesek: fociznak és természetesen gokartoznak.

-Szóval ők lesznek a következő Räikkönenek a Forma-1-ben?

-Nem hinném.- kuncogott szexi hangon.- Koruknál fogva minden nap változik a véleményük, minden nap mással szeretnének majd foglalkozni. Mindig jó móka velük lenni. Talán egyszer, persze, ha te is akarod, bemutathatlak majd a keresztfiaimnak.

Belső hangom erőteljesen ordított:” Persze, hogy akarom!”

-Gondolom, úgysem jártál még Finnországban...

-Nem igazán...

Szinte megfeszült a testtartásom, mikor egy elegáns öltözékű férfi szuggerált engem.

-A kisasszony melyik újságnak készít interjút?- lángolt a pasi szeme.

-Steve, a hölgy nem újságíró. Ő egy igen kedves barátom.- zöldes szemeivel fogva tartott.

„Kedves barát”. A szívem kihagyott pár ütemet.

-Chloé, ő a menedzserem, Steve Robertson.

-Barát?- méregetett gyanúsan Steve, miközben kezet ráztunk. Miért bámul ma mindenki úgy rám, mintha nem e világról való volnék?

-Azt hiszem ideje mennem.- felkaptam a székről a cuccaimat.- Neked is készülődnöd kell a szabadedzésre.- betoltam magam után a széket.

-Ne!- tiltakozott hevesen Kimi, miközben felpattant a székről. Arca fehérebb a szokottnál.- Úgy értem, nézhetnéd nálunk a szabadedzést.

-Köszönöm, de... talán majd legközelebb. Vissza kell mennem Haileyhez és Sebhez. Köszi a meghívást, jól éreztem magam. Viszlát.- néztem a kőszoborként álló menedzserre, majd kisétáltam az épületből.

A kamionok között sétálgattam, mikor össze futottam Heikkivel.

-Nem láttad Haileyt vagy Sebet?

-Seb már az edzésre készül, Hailey és Rose meg a boxban vannak.

-Akkor veled megyek.- és csatlakoztam hozzá.

*** Hailey szemszöge ***

            Nagyjából 45 perc múlva kezdődik az első szabadedzés. Sebastian elvonult felkészülni, Chloé meg sehol. De persze nem aggódom érte, mert jó helyen, jó kezekben van. Egy széken ülök, Rosalie az ölemben és figyeljük a szerelők munkáját. Megugrottam kicsit, mikor valaki hátulról megérintette a vállam. Barátnőm szinte a semmiből termett ott mellettem. Próbáltam leolvasni valamit a tekintetéből, de nem jutottam túl sokra.

-Na, milyen volt?- kérdeztem rá.

-Fura.- sóhajtott.

-Ójjaj! És ez jót vagy rosszat jelent?- ráncoltam a homlokom.

-Furán jó.- mosolygott.-Rengeteg dologról beszélgettünk, találkoztam az edzőjével és a menedzserével, az utóbbi elég mogorván viselkedett. Ez a 1,5 óra kevésnek bizonyult ahhoz, hogy bármit is mondjak a folytatásról. De legalább már egy kedves barátjának tart.- sütötte le szégyenlősen a szempilláit.

-Akkor jó úton haladtok.- biztattam.

            10 perc maradt vissza a zöld lámpáig, Seb ekkor lépett ki a kis kuckójából. A sisak már rajta volt, szemeivel engem keresett. Pillantása sokat változott: sugárzott belőle a koncentráció. Szerettem volna odamenni hozzá és óvatosságra inteni, de nem tudtam, szabad-e ilyenkor már ilyesmivel bolygatni. Ő megadta a választ: odajött hozzám. Rosalie vigyorgott, neki tetszett az autóversenyzői szerelésbe öltözött Sebastian. Mint ahogy nekem is nagyon bejött.

-Vigyázz magadra, jó?

Bólintott, egy pillanatra megszorította a kezem, majd innentől kezdve csak az autóban ülve vagy a képernyőn láthattuk őt. Felemás volt a pénteki első edzés: mind Sebastiant, mind Kimit technikai gondok hátráltatták. A 21. és 22. helyen végeztek. Délutánra kicsit javult a helyzet, de elégedettek nem voltunk. Szombaton meg sem lepődött senki sem azon, hogy a két Mercedes-es pilótáé lett az első sor, viszont párom 3.helye engem a mennyekbe repített. És a nyugtalanság az ő arcáról is eltűnt.

            A futam? Őrületes volt! És nem tudom eldönteni sajnos, hogy szerencsésnek mondjam-e magam, hogy ezt élőben láthattam? Összesen három defekt volt a futam első negyedében: Hamilton, Massa és Vergne sorrendben. Seb az élre állt, 19 körön át vezette a futamot, fogytak a körök. A 41.körben a kép átváltott és már csak azt láttuk, ahogy Seb kiszáll a Red Bull volánja mögül. Leparkolt a célegyenesben. Rádión át közölte, hogy a hidraulika megadta magát. Mit kell ilyenkor tenni? Mit mondhatnék neki, amivel önthetném bele a lelket? Egyáltalán merjek-e odamenni hozzá? Feldúlt állapotában elküld majd? Igen, ez is benne van a pakliban. Míg ezen morfondíroztam, a képernyőn ismét ő jelent meg: lehajtott fejjel ballag a boxutcában, aztán odamegy a pitwallon ülő Hornerhez. Hátba veregetik, Seb magyaráz valamit. A kamera egészen addig követi, míg besétál a szerelőkhöz. Párom beletúr a hajába, hátra rohan a pihenőszobájába. Eltelik pár perc és tényleg nem bírom tovább! Rosaliet átpasszolom Chloénak és a szívemre hallgatva bekukkantok hozzá. Leszegett fejjel ül az ágyon. Felnéz, és tekintete ellágyul. Feláll és magához szorít. Úgy szorít, hogy kis híján kinyomja belőlem még a levegőt is. De nem zavar! Ujjaimat a hajába fűzöm.

-Nincs semmi baj!- suttogom.

-Nyerni akartam. Miattad és Rose miatt.- izmai megfeszültek ölelésemben.

-Jövő héten ott az esély.- eltoltam magamtól és végigsimítottam az állán. – Mert mi egy hét múlva is ott leszünk és szurkolni fogunk neked. És még mindig te vezeted a pontversenyt, 21 ponttal Alonso előtt. Ami azért jó, nem?

-Összességében nem rossz.- ajkait gonoszkás mosolyra húzta. –Megyek leadom a nyilatkozatokat, aztán visszamegyünk a hotelba, jó?- bólintok.

            Estére túltettük magunkat  a futam drámaiságán és már Németországra összpontosítottunk. Holnap utazunk Heppeinheimba, engem pedig elfog az izgatottság. Hisz nem feledkezem el a közeledő napról sem. Szeretnék Sebnek valami különlegeset adni, de azért nem bánnám, ha a legnagyobb és legértékesebb ajándékot vasárnap kapná meg, egy futamgyőzelem formájában.