FONTOS!

Sziasztok!

Ritka pillanatok egyike az, mikor pár órán belül két bejegyzés is felkerül az oldalra. Ezúttal nem egy részt, hanem egy fontos inifrmációt szeretnék közölni Veletek.

A lényeg az, hogy  a GOOGLE READER meg fog szűnni, emiatt nem fogod látni a kedvenc blogjaid frissítését  és ez a nagy változás az én blogom is érinti, ugyanis elveszíthetem a rendszeres olvasóim :(

Épp ezért hozták létre a BLOGLOVIN oldalát (http://www.bloglovin.com). Csak regisztrálni kell és máris rá tudsz keresni a kedvenc blogodra a "Search blogs" menüben.

Kinek kérdése van, az nyugodtan írjon chatbe vagy pedig hozzászólást a bejegyzés alá :)

2.rész

Sziasztok! :)

Először is elnézést szeretnék kérni, amiért ilyen késve hozom a részt. Rengeteg dolgom volt az utóbbi 2 hétben, nem igazán volt időm foglalkozni a történettel, ráadásul itt van ez az elviselhetetlen hőség is, mely alaposan elszívta minden erőmet. De igyekszem nem csak a kifogásokat keresni, hanem csípkedni magam, hiszen nem akarom, hogy az oldal elveszítse az olvasóit!

Köszönöm, hogy ennyien érdeklödtök az új rész iránt és, hogy túl van az oldal az 1000 látogatón is :) Fantasztikusak vagytok, de tényleg :)

Kellemes időtöltést kívánok a fejezethez és most is számítok a véleményetekre! ;)

puszi

Reny

Hajnali fél 5 volt még csak, de máris adrenalinnal és energiával túlfűtött voltam, egy percig sem lettem volna képes tovább az ágyban feküdni. Bekapcsoltam a rádiót, de lejjebb vettem a hangot, mert kislányom még javában aludt. Meggyújtottam egy gyertyát és csendben kezdtem elfogyasztani a reggelim, közben pedig folyamatosan kattogott az agyam. A lelkemen egyfajta béke suhant át a tegnapi nap után. Pontosabban ez a nyugalom akkor ért utol, mikor aláírtam a munkaszerződésem. Mindig is gyötört a lelkiismeret az előző „munkám” miatt, a szomszédok mind megvetettek, sosem értették, hogy lehettem képes ennyire alacsony szintre lealacsonyodni főleg úgy, hogy édesanya vagyok. De más választásom sajnos nem volt. Ha egymagam lennék az sem érdekelne, ha valahol a híd alatt fagyoskodnék, de van egy tündéri kislányom, akit imádok és akiről muszáj gondoskodnom. Nyilván nem az volt a legjobb módszer a napi kenyérre való pénz megkeresésére, hogy vadidegen férfiak ágyában kötöttem ki. Bízom abban, hogy Rose megért majd engem, ha felnő és nem fog elítélni a bűnös múltam miatt, amire sosem voltam és soha nem is leszek büszke. De itt az idő a múltat magam után hagyni, bár eltörölni a múltbéli eseményeket úgysem tudom. Örökké sötét foltként fogom magamon hordani. Mától kezdődik a mi új életünk. Végre lesz normális fizetésem, nem kell majd annyit nélkülöznünk. A jövő  hónap közepéig még azonban ki kell húznunk kevés pénzből és ... Némi tartozással a számlákat és a lakbért illetően.

          Halkan kiosontam a házból, becsengettem a Smith házaspárhoz, Annie pedig rögtön át is ment hozzám, hogy felügyelje Rosaliet. Fél 6-kor már a buszra szálltam fel. Ez az időpont korainak számított, hiszen a műszakom csak 7-kor kezdődik. Azonban így kaptam ülőhelyet. Arra gondoltam, hogy a szabad perceim arra használom fel, hogy jobban feltérképezem a gyárat, hiszen a tegnap nem volt alkalmam minden zugot kellően szemügyre vennem.

          Köszöntem John-nak és az Amelia nevű recepciós hölgynek, majd elindultam az öltöző felé, hogy a csapatruházatot felvegyem. Minden dolgozó rendelkezett saját névvel ellátott szekrénnyel, melybe személyes cuccait és utcai ruházatát zárhatta. Az én szekrényem pont a Cynthiáé mellett volt, s a zár fölé oda volt ragasztva a heti beosztás. Figyelmesen kezdtem olvasni. Cynthiával felváltva dolgozunk, egyik nap ő, másik nap én, kivéve a hétfőt és a csütörtököt, mikor ketten állunk a többi csapattag szolgálatára. A vasárnap szerencsére szabad az egész gyár számára és szombaton is csak 2-is tart a munkaidőm. Már most tudom, hogy a keddi, a pénteki napok lesznek a legnehezebbek napjaim. A kiszolgálással és a többi rám eső munka részével megbirkózom, de Diana jelenléte és állandó szurka-piszkálása már nagyobb feladatnak fog minősülni.

          Főztem kávét, öntöttem magamnak egy műanyagpohárba és elkezdtem a bolyongást ebben a hatalmas – és egyenlőre még kihalt – gyárban. Elsőként a galériát vettem célba. Hatalmas üvegablakok előtt álltam. Innen messzire elláttam, kimagaslott a főváros néhány épülete: a Tower Bridge, a Big Ben és az óriáskerék is. Az ég kezdett lassan világosodni a felkelő Napnak köszönhetően, épp emiatt néhány helyen kialudt a világítás. Sétálgattam a hatalmas helységben, ahol minden csodálatra méltó volt és alapos megfigyelést követelt. A tavalyi világbajnok autó volt kiállítva egy több méter magas és hosszú állványra. Ezzel az autóval Sebastian az utolsó futamon megnyerte a világbajnokságot, így az istálló gyárába hozta újabb konstruktőri világbajnoki trófeát, szám szerint a harmadikat a csapat fennállásának történelmében. A vitrinben rengeteg trófea kapott helyet, javát az elmúlt 4 évben gyűjtötte be az osztrák istálló, a két pilóta és a két versenyképes autó jóvoltából. Festmények, fotók voltak a falra szögezve a futamokat, díjátadókat ábrázolva. Szomorúság és irigység kerített hatalmába. Talán, ha sikerült volna befejeznem a három éves fősulit, akkor most a csapat hivatalos fotósaként dolgozhatnék és lehetőségen lenne ott lenni az ilyen kaliberű eseményeken. Tekintetem hirtelen a hatalmas tér végében tündöklő óriásplakátokra révedt. A Webber arcképére csak rápislogtam, a Sebastian képe pedig … csalogatóan hatott szememre. Elég sokat időzött a látószervem a németen. Alaposan szemügyre vettem az egyre inkább férfiasodó arcát, a jellegzetesen csibészes mosolyát és végül szemeit. Azokat a gyönyörű tengerkék szemeket, melyek csillogtak a boldogságtól ejtett könnycseppek nyomán. Elhessegettem a feléje intézett gondolataimat, eddig sose ábrándoztam róla, igazából nem tudom, hogy most mi ütött belém. Esélyem sem lenne nála, de hát hozzá kell tenni, hogy nem is akarok kikezdeni vele. Ő már évek óta foglalt, gyönyörű és csinos barátnője van, akivel kölcsönösen imádják egymást. A mi ismeretségünk úgy fog kezdődni, hogy esetleg kiszolgálom őt és ezután a mi kis történetünk véget is fog érni. Jobbnak láttam, ha visszafordulok, mert a gyár kezdett lassan élettel megtelni, a különböző munkások szállingózni és nyüzsögni kezdtek, nekem is félóra múlva kezdődik a műszakom, ha a falon lógó óra helyes időpontot mutat.

          Sietősre fogtam a dolgot, szapora léptekkel száguldoztam a folyosón, melynek meg is lett a következménye. Jobbra kanyarodva sikerült nekiütköznöm az egyik szerelőnek, a kávém pedig ráömlött a kezében lévő papírkötegre.

-          Jajj de ügyetlen vagyok. Kérlek szépen ne haragudj. – esdekeltem bocsánatáért, időközben próbáltam felitatni a kávéfoltot egy szalvétával.

-          Ugyan már, nem történt semmi baj. Ez csak néhány papír, majd újra kinyomtatom. Nem olyan jelentős az anyagi kár. – mosolygott rám kedvesen, majd legyintett hanyagul. – Amúgy én voltam a hibás, mert túlságosan elmerültem az adatok tanulmányozásában. – egy laza mozdulattal beledobta a papírkupacot a mellettünk lévő szemetesbe.

-          Hogyan tehetném jóvá ezt a kis kellemetlenséget, amit okoztam?

-          Talán azzal, ha eljössz velem ma este vacsorázni. – közölte komoly hangon, amitől én őszintén szólva megrémültem. – Csak vicceltem – nevetett, s közben ujjbegyével megcirógatta karom. Egy lépést azonnal hátrébb tettem, csodálkozom, hogy nem tette ezt szóvá. – Elég, ha főzöl nekem vagy 2 liter kávét, ugyanis már nem bírok talpon maradni. Egész éjjel adatokat tápláltam be a gépbe a szélcsatornában készült fejlesztések kapcsán és pár óra még van hátra a munkaidőmből.

        Így, hogy ezt az információt tudatta velem, még jobban szégyelltem magam a kárért, melyet a balestemmel okoztam. Tönkretettem az éjszaka során elvégzett munkáját, így a kávé a legkevesebb, amit kérhet tőlem kárpótlás gyanánt.

-          Rendben. Gyere velem és akkor odaadom a kért kávét. – mosolyogtam rá és elkezdtem lefelé terelni a lépcsőn. Sikerült leolvasnom a zsebe fölé irt nevet: Gavin.

-          Te még új vagy itt, igaz? Eddig nem láttalak, vagy csak nem vettelek észre? – kíváncsiskodott, miközben lehuppant a pult előtti bárszék egyikére.

-          Igen, új vagyok. Tegnap volt az első hivatalos munkanapom. – válaszoltam és eléje tettem a cukrot és a kávéscsészét.

-          Mesélhetnél magadról valamit, amíg fő a kávé. Hogy érzed magad a csapat tagjaként? Milyennek látod a gyárat és az itt dolgozó embereket?

-          Természetesen élvezem a munkám, igazi kihívásokat vet elém. A gyár pedig ... szép és lázba hoz. Sajnos egyenlőre csak kevés embert ismerek névről, kevesen jöttek ide beszélgetni hozzám. – ecseteltem.

-          Cynthia hol van? – tekintetével azonnal a lányt kereste.

-          Ma szabadnapos. Felváltva dolgozunk, de hétfőn és csütörtökön mindkettőnket itt találod. – kacsintottam beszélgetőpartneremre, majd bementem a konyhába a közben kifőtt kávéért. Visszatértem a pult mögé, töltöttem neki a gőzölő és jó erős italból. Aztán újra megszólalt: - Épp ideje volt, hogy felvegyenek Cynthia mellé egy társat. Eddig egyedül szolgálta ki a gyár több száz dolgozóját, ami nem kis odaadással és fáradozással jár. Sokszor azt sem tudta hol áll a feje, többször előfordult, hogy mást kaptam, mint amit kértem.

-          Például? – kérdeztem rá, jobb az ilyen eseteket hallani nevetés céljából és persze tanulok is, igyekszem nem ebbe a hibába esni.

-          Legutóbb csak egy narancslevet kértem, erre egy tál vega kaját tett le elém. – nevetett, s ettől nekem is könnyed mosolyra húzódott a szám. Van színészi tehetsége a srácnak, irigylésre méltó módon élte bele magát. – De emiatt sosem tettem neki szemrehányást, hiszen nagy teher volt a vállán. Főleg amiatt, hogy tüdejét kiköpve végigdolgozta a műszakját, míg a többiek szokásukhoz híven a konyhában ücsörögtek, körmöt festettek, vagy épp egyes szerelők fejét próbálták elcsavarni. Őszinte akarok lenni és nem bántásképp akarom mondani, de te se reménykedj jobb helyzetre, mikor egyedül vagy.

-          Új dolgot nem mondtál most. – sóhajtoztam csalódottan – És akkor még ott van Diana is. Igazán kellemes fogadtatásban részesített tegnap. Igaz, hogy burkoltan, de a szavaiból azt szűrtem ki, hogy minden egyes munkanapom nyomorúságossá fogja tenni.

-          Diana Andrews? – kérdezett vissza. Bólogattam, majd röhögni kezdett. Értetlenkedő pillantások rengetegét intéztem felé. – Azt a nőt nem kell komolyan venni. A szája nagy csak, de tehetsége kevés van. Bocs, rossz szófordulatot használtam. Amelyik kutya ugat, az nem harap. Mikor Mateschitz megszorításokat intéz a dolgozók felé, akkor teszi a szent asszonyt. Egyszer csúnyán megégette magát Hornerék előtt, emiatt kis híján kirúgták. De kiváló színlelő képessége által visszasírta magát a tulajdonos kegyeibe. Amúgy elárulok valamit, ha nem gond. – áthajolt a pulton és a fülembe kezdett suttogni: - Diana a legnagyobb ribanc, akit életemben láttam. Az összes szerelőt elcsábítja, mindenki ágyában megfordult már legalább egy éjszaka alkalmából. De én teljesen tiszta vagyok! – emelte fel kezeit. – Párszor bepróbálkozott nálam is, de nulla sikerrel. Megfenyegettem, hogyha még egyszer valamelyik szerelő körül legyeskedik, akkor beszámolok a kis éjszakai kalandjairól Mateschitznek. Tudniillik, hogy a nagyfőnök csak jóravaló és becsületes embereket alkalmaz, az ilyen kis afférok nála nem maradnak büntetlenül.

Szinte megállt az ütőér az ereimben. Engem sem tűrne meg itt, hiszen én sem vagyok olyan tisztességes, mint amilyennek kívülről tűnök. Talán annyi különbség van köztünk, hogy én nem a csapattagokra vetem ki a hálóm.

-          Nagyon elhallgattál. Gondolom meg kell emésztened az imént hallott információkat.- hozott vissza a valóságba Gavin hangja.  

-          Öööhhm ……. meglepődtem, az tagadhatatlan.

-          Ha esetleg bántana téged, akkor nyugodtan szólj nekem és elintézem majd a baját annak az álszent kis kígyónak. Mennem kéne lassan vissza dolgozni. – pillantott a zsebéből kicsúsztatott telefonjára. – Örülök hogy megismerhettelek és köszi a kávét. Ilyen erős feketét régen ittam már. – hálaként adott egy puszit az arcomra, majd elviharzott. Én pedig végre belevethettem magam a munkába. Szívesen elcseverészném az időt Gavinnel, de abból nekem hasznom alig származna, így is körmömre égnek lassan a teendők. Ingáztam a pult és a tűzhely között. A konyhában is szükség volt a jelenlétemre, ugyanis csigatempóban haladt a munka. Dolog az van bőven, minden apróbb munkát nekem kell elvégeznem, 3-4 lány dolgozott a mai menün, a többiek szórakoztatták egymást. Ha már itt vagyok és Dietrich adott nekem lehetőséget, akkor szeretnék megdolgozni a fizetésemért. Egy perc szünetet sem tartottam, jöttem-mentem, s ez csak fokozódott a dél eljöttével. Vettem a kis noteszem és a ceruzám, elindultam felvenni a rendelést. Bízom abban, hogy nem fogok olyan hibákat véteni, mint Cynthia. A négyes asztalnál ott ült Gavin pár szerelőtársával együtt. Amint mellé értem mosolyogni kezdett.

-          Mit hozhatok? – tettem fel a szokásos kérdést.

-          Egy szendvicset és egy pohár narancslevet kérek.

Percekkel később már az ételeket és italokat szolgáltam fel. Szerencsémre türelmesen vártak és az is mellettem szólt, hogy mindenki elé a kért dolgot tettem.

-          Hmm …. – szimatolt a szendvicsébe Gavin – Nagyon jól néz ki. Köszönöm szépségem. – kacsintott felém. Bólintottam és egy asztallal odébb álltam. A füleim így is megütötte egy érdekes beszélgetés. Rólam diskuráltak éppen.

-          Ki ez a szépség? – hallottam a hátam mögül egy kíváncsi hangszínt.

-          Hailey a neve. Tegnap óta dolgozik itt, de nagyon ügyes és dögös a kiscsaj. – hangzott el az alapos válasz Gavin szájából.

 Másfél óra  elteltével a büfé kezdett kiürülni és lecsendesedni. Mindenki visszatért a munkájához, rám pedig újabb feladatok vártak. Míg a konyhában mindenki a maga ebédszünetét tartotta, addig én leszedtem a tányérokat az asztalról és nekiláttam a mosogatásnak. Újabb háromnegyed óra telt el ezzel, a derekam alaposan sajgott a fájdalomtól, a talpamnak is szüksége lett volna egy kis masszázsra. A cipőmet levettem, kényelmesebbnek tűnt a zokniban való flangálás. A tűzhelyt tisztítottam, mikor egy halk és bizonytalan női hangra lettem figyelmes.

-          Van itt valaki?

Kikukucskáltam a konyhából és Laurát pillantottam meg a pultnál álldogálni.

-          Szia Hailey. Tudnál nekem adni egy csésze teát?

-          Persze. Van gyümölcsös, menta és zöld tea. – soroltam – Melyikből kérsz?

-          A gyümölcsös jól esne. És kevés cukorral. – utasított – A szerelők megvannak elégedve a felszolgálással, azt mondják kedves és szimpatikus vagy, emellett jó munkaerő. De persze ezt én is látom. – tette hozzá mellékesen – Ennyi dicsérettel kevesen illetnek meg valakit, úgyhogy tudhatsz valamit, amit a többi lány nem. És képzeld el azon vitatkoznak, hogy ki hívjon el előbb vacsorázni. – adta ezt tudtomra. Én azonban úgy tettem, mint aki meg sem hallotta. – Nem is örülsz neki?

-          Rengeteg dolgom van, öt perc pihenőre sincs időm, nemhogy a szerelőkkel flörtölgetni. És amúgy sem akarok kapcsolatba kerülni senkivel sem. – fejtettem ki véleményem a hallottakkal kapcsolatosan.

-          Hát te tudod. – vont vállat – Amúgy köszi a teát.

A büfé padlóját sikáltam, mikor megjelent Gavin. Már nem volt rajta a csapatruházat, nyilván lejárt a műszakja, csak beugrott inni valamit.

- Hailey, van egy perced?

A falnak támasztottam a felmosót és automatikusan beálltam a pult mögé.

- Hadd találjam ki, hogy miért jöttél. Kérsz még abból a reggeli kávéból. – viccelődtem és máris nyúltam a kancsóért.

- Most nem ezért jöttem.

- Hát akkor? – nyíltak tágra szemeim.

- Csak szerettem volna elköszönni, mielőtt hazamegyek. És Hailey… én…

- Igen?! Mond csak. – bátorítottam.

- Szóval…. A srácok azon veszekedtek ma, hogy ki vigyen el vacsorázni. Bevallom azt hazudtam, hogy mára már elígérkeztél nekem, így akartalak kimenteni. Van programod ma estére? Vagyis… Nincs kedved eljönni velem ma este? Megihatnánk valamit és… – harapta el mondata végét.

- Igazán kedves vagy, de ne haragudj, ma este ez nem fog menni. 7-ig tart a munkaidőm és már most rettentő fáradt vagyok. Minden vágyam az, hogy hazamehessek és ágyba dőljek.

- Értem. Akkor talán legközelebb. Szia.

          Csalódottan és lehangoltan fordult el tőlem. Megsajnáltam, késztetést éreztem arra, hogy utána szóljak. Bár kétséges, hogy ez jó ötletnek bizonyul.

-          Holnap esetleg nem érsz rá? Szabad napos vagyok, délelőtt elvégzem a ház körüli teendőimet és délután mondjuk találkozhatnánk. – vetettem fel az ötletet. Egy kis beszélgetés úgy gondolom nem árthat. Kedves srác és még mindig tartozom neki a reggeli kis kellemetlenség miatt és most már ezért is, mert megmentett egy kellemetlen estétől valamelyik szerelővel.

-          Ez szuperül hangzik. – csillantak fel szemei – Hol és mikor találkozzunk?

-          Mondjuk fél 6-kor  a központban lévő parkban?!

-          Ott leszek. De most sietek. Szia!

Köszönésképpen megkaptam  a mai nap folyamán a második puszimat tőle.

Szemmel látható, hogy érdeklődik irántam, de attól félek, hogy később szorosabb kötelék lesz köztünk. Benne van a pakliban, hogy feltárom előtte az életem és dobni fog, ha megtudja a múltam egyik legsötétebb foltját. Kell az nekem, hogy ismételten a padlóra küldjön egy pasi? Hát nagyon nem! Kizárólag barátság lehet köztünk, semmi egyébb!

******

         

A másnap délután hamar ránk köszöntött. Az egész délutánt a házi munka elvégzésére pazaroltam el és már csak azt vettem észre, hogy az óra délután 4:00-át üt. Rosalie egész nap eljátszadozott egy kirakóssal. Nagyon jó és szófogadó kislány, nyugodt a természete, sosem lábatlankodik és eddig még egyszer sem feleselt nekem vissza. Most is szó nélkül tűri, hogy pár óra erejéig ismét lepasszolom a szomszéd családnak. Hamarosan itt a szülinapja, de még nem tudom, hogy mit vegyek neki. És egyáltalán miből? Fizetést csak a jövő hónap közepe felé kapok. Rose pedig 2 hét múlva lesz 4 éves.

Elkezdtem készülődni, de rögtön az elején megakadtam: nem tudtam ugyanis, hogy mit vegyek fel. Sose jártam el itthonról ilyen "találkák" céljából, ezért nincs a szekrényemben egy olyan ruhadarab sem, mely most megfelelő lenne. Fél órán át tétováztam a szekrény előtt, sürgetett nagyon az idő, ezért levettem a felső polcról egy garbót és egy farmert. Kifésültem a hajam, a fejem tetején befontam pár tincset, dobtam fel egy kis szájfényt, felvettem a csizmám és a kabátom és máris indulásra készen álltam. Kissé feszélyezetten éreztem magam, mert nem tudtam pontosan az úti célt és abban sem voltam biztos, hogy ez a megfelelő öltözék. Átsétáltam a zebrán és az egyik padon ülve megpillantottam Gavint. Hatalmas kő esett le a szívemről, hiszen ő is farmert és tornacipőt viselt.

-          Mesésen nézel ki. – bókolt azonnal, majd adott egy puszit az arcomra.

-          Áááá dehogy! – legyintettem – Hova megyünk?

-          A közelben van egy cukrászda mely a bácsikámé. Egy üdítő és egy finom süti mellet jobban megismerhetnénk egymást. Mit szólsz?

-          Igazán jól hangzik.

-          Imádom ezt a helyet. Nem csak azért, mert a bácsikámé és, mert degeszre ehetem magam fél áron, hanem azért is, mert igazán hangulatos kis hely és van valami ebben a cukrászdában, ami magával ragadja az embereket és arra készteti, hogy vissza térjenek ide. – osztotta meg velem gondolatait, miközben az étlapot böngésztük.

-          Mit ennél szívesen?

-          Igazából nem tudom. Választék az van bőven, mindegyik süti finomnak tűnik, lehetőségeim szerint az összest megkóstolnám. – kuncogtam.

-          Nem akarlak befolyásolni, de a túrótorta itt a legfinomabb.

-          Rendben akkor egy túrótortát és egy baracklevet kérek. – fordultam a pincérnő felé. Perceken belül ki is szolgált minket.

-          Mesélsz magadról egy kicsit? – kérdezte két falat közt – Érdekel hogy egy ilyen szép, csinos és fiatal lány miért pont a Red Bull Racing büféjében dolgozik?

-          Pár mondatban el tudom mondani, hogy miért vagyok itt. Magyarországon születtem, érettségi után jelentkeztem főiskolára. Már rögtön az első évemben megismerkedtem egy férfivel, akitől van egy 4 éves kislányom.

-          Tessék? – döbbent le, az üdítőjét visszaköpte a pohárba. – Kezdhetted volna azzal, hogy van valakid. – emelte meg a hangját.

-          Nincs senkim. Egyedül nevelem Rosaliet.

-          Sajnálom, én ... – mentegetőzött azonnal.

-          Fölösleges magyarázkodásba kezdened Gavin. Nem lett volna szabad elfogadnom a meghívásod. – szedtem össze cuccaim. Megsértett a reakciójával, szépen faképnél fogom hagyni. - Biztos vagyok abban, hogy csak a többi szerelővel való fogadás miatt hívtál el. Én egy nő vagyok, nem egy versenyló, akire kedvetek szerint tehettek lóvét. – fejeztem be a mondandómat és sértődötten rongyoltam ki a cukrászdából.

Zokogva és sebes léptekkel loptam a távolságot a cukrászda és a szerény kis garzonlakásom között. Amint beértem a lépcsőházba, rögtön az egyik ellenséges szomszédommal néztem farkasszemet. Ő az, aki mindenki előtt képes lejáratni, befeketíteni. Múltkor a kislányom fejét próbálta tele beszélni, még épp időben érkeztem és meg tudtam akadályozni eme tevékenységben.

-          Nocsak, Hailey Roberts pityereg. Vajon mi lehet ennek az oka? Csak nem elfelejtettek fizetni, amiért ismét széttetted valakinek a lábaid? – gúnyolódott a maga ízléstelen módján. Hangneme mintha késeket lövellt volna a szívembe. Nem szóltam semmit, inkább bemenekültem a saját lakásomba. Ledobtam a kabátom, hasra vágódtam az ágyban és bőgtem. Bőgtem a saját hülyeségemen.

Igazából nem tudom, mire számítottam a mai találkán. Gavint kedvesnek láttam, de ugye nem minden arany, ami fénylik. Ne felejtsük el, hogy ő is férfi. Pont ugyanolyan, mint a többi. Nem ő az egyetlen aki így reagál arra, hogy van egy lányom. Mikor még prostiként „dolgoztam”, a férfiak többsége emiatt hagyott faképnél. Tanulhattam volna ezekből az esetekből, mégsem tettem. Életemben sokadszorra már az eszem helyett a szívem vezérelt és most újra pórul jártam. Nem kellet volna utána szólnom a tegnap. Elfelejtette volna létezésem és akkor elkerülhettük volna azt, hogy megbántson. Ha valaki bánt, akkor természetesen a lelkem sérül leginkább. A bántás szóra felelevenedtek bennem az emlékek. Még több év eltelte után is élnek bennem azok a pillanatok, mikor apám bántott minket anyuval. Néha szavakkal, néha tettekkel. Ezeket sosem fogom tudni kitörölni az életemből. Életem végéig kísértenek majd. Képtelen vagyok dolgokat elfelejteni vagy kitörölni, hiszen az agyam egy rejtett zuga tárolja mindezeket. Mikor valaki újra kedves velem, akkor hirtelen felrémlenek ezek a szörnyű emlékek és, mintha megszólalna a fejembe egy vészjelző, hogy eddig és nem tovább. Sajnálatos módon a tegnapi és a mai napon nem kaptam figyelmeztetést. De okos és kitartó leszek, nem engedem Gavint közel magamhoz. Sem őt, sem pedig más férfit. Ő is egy férfi, aki újra megteheti azt velem, amit apám vagy Dániel. Erre kell emlékeztetnem magam. S ha ez megtörténik, akkor semmi baj nem érhet ...

First award

Sziasztok! :)

Tegnap nagy meglepetés ért engem: a blog megkapta az első díját :)

Köszönöm szépen a kedvességet Hannának (http://f1-vettelandhanna.blogspot.ro/)  

Nem igazán számítottam arra, hogy mindössze 1,5 hét és 2 bejegyzés után díjat fogok kapni, de köszönöm szépen mégegyszer :)

Szabályok:

1.Írj magadról 11 dolgot!

2.A jelölő minden kérdésére őszintén válaszolni kell!

3.Tegyél fel te is 11 kérdést a saját jelöltjeidnek.

4.Küld tovább 11 embernek! (Akitől kaptad az alap, hogy nem lehet visszaküldeni)

MAGAMRÓL:

1. Általános orvosi assztisztensképzőre járok

2.Életkorom 20

3. 5 éves korom óta nézek Forma-1 et

4.Sebastian Vettelen kívül még Kimi Räikkönen-nek és Nico Hülkenbergnek szurkolok

5.Diplomázás után szeretnék Finnországban dolgozni

6. Szeretem a focit

7.Kedvenc teniszezőm Roger Federer és Novak Djokovic

8. Kedvenc városom Barcelona

9. Szeretem a romantikus regényeket

10.A suliban a földrajz volt a kedvenc tantárgyam

11. Szeretek tollasozni

VÁLASZOK:

1.Hova mész nyaralni?

Idén ez sajnos kimarad :(

2. Mi volt életed legcikibb sztorija?

Órákon át tanultam egy 4 oldalas leckét történelemnél, másnap jelentkeztem is felelni, mire a tanár azt modta, hogy nem ez a lecke volt mára feladva :$

3.Miért szeretted meg a Forma 1-et?

Őszintem megmondom, hogy nem emlékszem. Nagyon kicsi voltam, mikor elkezdtem nézni, valószinűleg azért, mert apáék is nézték.

4.Találkoztál-e már a kedvenc pilótáddal?

Egyenlőre még nem volt lehetőségem erre.

5. Voltál már a Hungaroringen?

Nem, de jövőre mindenképpen szeretnék eljutni :)

6.Mióta nézed a Forma 1-et?

5 éves korom óta

7.Mikor kezdtél el blogot írni?

2011 őszén

8.Hányas a szerencseszámod?

Nem hiszek a szerencseszámok erejében.

9.Van valamilyen Forma 1-es dolgod? (póló, kulcstartó, stb..)

Van egy Vetteles csészém és egy Kimis könyvem.

10.Olvasol jelenleg valamilyen könyvet? Mi a címe?

Jelenleg nem nagyon van időm könyvet olvasni.

11. Milyen poszterek vannak a szobád falán?

Leginkább Forma-1-es poszterek, de van egy poszterem a kedvenc zenekaromról, énekesnőmről és a kedvenc focicsapatomról is

Kérdéseim

1. Mi a legnagyobb féltve őrzött álmod, melyről senki nem tud?

2. Miért annak a pilótának szurkolsz, amelyikről blogot vezetsz?

3.Kinek a koncertjére mennél szívesen?

4. Mi a kedvenc szabadidős tevékenységed?

5. Ki volt a példaképed gyerekkorodban?

6. Milyen idegennyelvet beszélsz?

7.Hittél gyerekkorodban a tündérmesékben?

8. Mi volt az eddigi legnagyobb butaság, amit elkövettél?

9.Ki az a személy, akire akár az életed is rábíznád?

10. Ha lenne lehetőséged, segítenél az árvízkárosultakon?

11. Szerinted lesz valaha is a világon béke?

A blogok, ahová továbbköldöm a díjat:

http://utolsoigeret.blogspot.ro/

http://aszerelemjegesutjan.blogspot.ro/

http://ebrenalmodni1.blogspot.hu/

http://chrisee-irta.blogspot.ro/

http://sebikevettel.blogspot.ro/

http://ournewstories.blogspot.ro/

http://veznaszerelem.blogspot.ro/

1.rész

Sziasztok! :)

Köszönöm a bevezetőhöz érkezett pipákat és visszajelzéseket és a 7 rendszeres olvasót :) Az elkövetkezendőkben szeretném, ha ezek a számok csak növekednének :) Nem vagyok telhetetlen, csupán minél több ember véleményére lennék kíváncsi. 

Tudom, hogy egy 2-3 oldalas bevezető nem szolgál túl sok információval, nem lehet eldönteni, hogy jó-e a történet vagy sem, épp ezért bízom abban, hogy az első rész már sokat sejtető lesz :)

Kellmes időtöltést kívánok!

Az ébresztőóra csörgése vetett véget az alvásomnak, ami azt jelenti, hogy pontosan reggel fél 6 van és nekem kelnem kell. Ránéztem az ágy másik térfelén alvó kislányomra. Szorosan ölelte a maciját, mely kisgyerekként az én tulajdonom képezte. Áldom az eszem, amiért az összes ruhám és játékom dobozokba rakosgattam és a pincébe zártam annak idején. Nemsokkal Rosalie születése előtt sikerült visszamennem a szülői házba és minden szükséges holmit magammal hozni.  Lebukásveszély akkor nem állt fenn, apám még nagyban a börtönbüntetését töltötte, Dániel pedig… róla nem tudok azóta sem információkat. De határozottan kijelentem, hogy jobb is ez így. Az új nevemnek köszönhetően pedig mégcsak nyomozni sem tudna utánam.

   Szűkösen élünk, kevés pénzből, legalább Rose ruháin és játékain tudunk spórolni, mert ami enyém volt régen, annak most teljes mértékben hasznát veszi.

    Erőt véve magamon kimásztam a takaró alól s elkezdtem nekilátni reggeli teendőimnek: gyorsan zuhanyoztam, majd a fürdőszobai tükör előtt befontam a hajam. Eztután következett a ruha kiválasztása, mely nem tartott tovább pár másodpercnél.  Nekem nem volt lehetőségem reggelente órákat azon vacilálni, hogy mit is kéne felvennem.  Kivettem, majd magamra öltöttem a ruhatáromhoz tartozó egyetlen fehér blúzt és egy térdig érő, fekete szövetszoknyát. Ezek az édesanyámé voltak, kimentek már ugyan a divatból, de állásinterjú céljából tökéletesen használható. Kevés ruhám volt, pár pulóver és trikó, 2-3 nadrág és néhány szabadidőruha foglalt  helyet a szekrényemben. Ilyen öltözékben pedig nem állíthatok be egy ilyen kaliberű céghez. Az elmúlt évek során sikerült megtapasztalnom azt, hogy a külső és az első benyomás roppant fontos. Az alkalomhoz illő ruhákban kell megjelenni, mely legyen elegáns, szolíd, és ha lehet, nem túl kihívó. Így visszaemlékezve volt már olyan, hogy pár miniszoknyás, mellüket kivillantó lány lopta el tőlem az álást. Velük én sosem tudtam felvenni a harcot, mindig éreztették velem, hogy egy kis senki vagyok, aki nem ér fel velük, én azonban magamtól is tudtam, hogy potenciális ellenség nem vagyok a számukra. De én velük ellentétben szeretek inkább a tisztességes eszközökhöz folyamodni, bármennyire is hihetetlennek tűnik.

   Épp a csizmám húztam fel, mikor Rosalie ébredezni kezdett.

-Ajuci! Hová mész?- kíváncsiskodott csilingelő hangján, s közben óriásokat pislogott. Az ölembe ültettem és a háta közepéig érő, aranybarna hajával kezdtem babrálni. Imádta, mikor a tincsek végét csavargattam ujjaimra. A sok tulajdonság közül, melyet tőlem örökölt, ez az egyik. Szerencsém van, hiszen alig hasonlít a szívtelen apjára. Az egyetlen dolog, ami még emlékeztett Dánielre, az Rosalie létezése.

-Tudod kicsikém, ez a nap nagyon fontos lesz mindkettőnk jövőjére nézve. Úgy érzem, hogy az életünk mérföldkőhöz érkezett.

-Az mit jelent, hogy méjföldkő?- kíváncsiskodott tovább ártatlannak tűnő tekintettel.

-Azt bogaram, hogyha minden úgy alakul, ahogy szeretném, akkor lesz egy szuper munkahelyem s ezáltal lehetőségünk lesz új életet kezdeni.

-Akkoj nem fogsz éjszaka dojgozni?

-De még mennyire, hogy nem!

-Ez nagyon szupi!- ugrált tapsikolva a combomon.- Akkoj ez azt jelenti, hogy többet fogunk játszani? És este te fogsz nekem mesét ojvasni?

-Igen, ezentúl csakis én fogok neked mesélni és rengeteg közös programunk lesz.- ígértem meg.- De most sietnem kell, nem szeretném lekésni a Milton Keynes-be induló járatot.

   Rosalie hátitáskájába pakoltam ruhát és a kifestőjét a színes ceruzákkal és zsírkrétákkal együtt, bezártam a lakásajtót és a lányom kezét fogva becsengettem a Smith házaspárhoz. Mrs. Smith- másnéven Annie- mosolyogva vette tudomásul, hova is sietek ilyen korán reggel és persze sok szerencsét kívánt.

-Hailey, tedd el ezt a kis pénzt. Jól fog jönni a buszjegyre.- nyomott egy kisebb összegett a tenyerembe.

-Köszönöm szépen.- rebegtem el egy hálát és megöleltem. Még utoljára megpusziltam kislányom homlokát és elindultam a lépcsőn lefelé a harmadik emeletről. Azzal, hogy Rosaliet ismét biztos kezekben hagytam, nyugodt szívvel tudtam utamra indulni és teljes mértékben a teljesítendő feladatomra koncentráltam. Reménykedem abban, hogy az imént tett ígéreteim be is tudom váltani.

   A megállóban mindössze néhány percet kellett ácsorognom. Felszálltam a buszra és elkezdtem üres szék után keresgélni. Reggel óriási szerencséd kell legyen, hogy a buszokon ülőhelyet kapj, mivel a legtöbben most mennek munkába, iskolába. Nekem nem jutott ki ebből a szerencséből, így állnom kellett. Ahová csak néztem, ezt a feliratot olvastam le az emberek ruházatáról: “ Red Bull Racing”. Nők és férfiak egyarán tartottak a gyár felé, voltak itt nálam fiatalabbak és úgy 15-20 évvel idősebbek is.

   Eszembe jutott kislányom. Ha megkapom az áhított munkát, akkor biztosan örülni fog. Odavan az osztrák istállóért és tulajdonképpen a csapat és a németek háromszoros világbajnokáért, Sebastian Vettelért. Rosalie igazi kis fanatikus lett, ahogyan régebben én is az voltam. Számtalanszor kért arra, hogy mutassam meg a Magyar Nagydíjon általam készített fotókat. Sebastiant is sikerült lencsevégre kapnom és mikor először meglátta az ő fényképét… nos kijelentette, hogy ő bizony neki fog szurkolni. Sajnos időközben az én rajongásom csökkent az autósport iránt annak köszönhetően, hogy nem volt időm. Sajnos nekünk még nem tellett arra pénzünk, hogy TV-nk legyen, ezért a Smith házaspár megengedte az én kis hercegnőmnek, hogy vasárnaponkét röpke 2 órára a képernyőre tapadjon és megcsillogtathassa szurkolói énjét. Sokszor volt, hogy épp a futam közben beszéltük meg a találkát az egyik kuncsafttal. Higyjétek el, hogy sokkal nagyobb kedvvel követtem volna végig a futamok és a bajnokság alakulását a kislányommal együtt. De, ha minden terveim szerint alakul, akkor jöhetnek a szurkolós szombat és vasárnap délutánok.

   Szépen elkalandoztam és sikerült megrémülnöm, mikor a busz megállt alattam. A gyár többi dolgozójának a társaságában leszálltam a járműről. A tábla szerint 400 méterre volt a megállótól a gyár, a sétával eltöltött időt arra használtam fel, hogy rendezzem gondolataim. Percekkel később pedig besétáltam a hatalmas, kívülről sötétkék és óriási sötétített ablakokkal ellátott épületbe. Egyből az információs pult előtt álltam meg.

-Jó reggelt kisasszony. Miben segíthetek?- szólított meg a pult túloldalán álló, középkorú hölgy.

-Dietrich Mateschitz urat keresem, állásinterjúra jöttem.

-Percekkel ezelőtt érkezett meg. John, kérlek vezesd a hölgyet Dietrich irodájához.- szólított meg egy férfit, aki szinte azonnal mellettem termett s arra kért, hogy kövessem. Pár emeletnyi liftezés után elérkeztünk egy hosszú, egyben eléggé keskeny folyosóhoz. A férfi egy üvegajtóhoz vezetett, melyen az általam keresett férfi neve volt feltűntetve. Megköszöntem Johnnak a segítséget, majd egyedül maradtam. Rendeztem a külsőm, ezután halkan bekopogtam.

-Szabad!- válaszolta azonnal.

Kifújtam az eddig benntartott levegőt és remegő ujjakkal lenyomtam a kilincset. Tágasra nyitottam az ajtót, besétáltam az irodába, majd megálltam a becsukott ajtónál.

-Kérem jöjjön beljebb és üljön le.- invitált beljebb s én bátortalanul, de úgy cselekedtem, ahogy kérte.

-A nevem Hailey Roberts.- mutatkoztam be illedelmesen.- Munkát szeretnék vállalni.

-Rendben Mrs. Roberts. Milyen munka lenne számára a legideálisabb?

-A budapesti fotós főiskolára jártam. Egy fotózáshoz köthető állást szeretnék igényelni, amennyiben ez lehetséges.

-Rendelkezik diplomával?

-Sajnos nem. Az első évet még sikerült befejeznem, de aztán teherbe estem és… elköltöztem a fővárosból.

-Nos, ebben az esetben nem tehetek semmit sem. Meg van kötve a kezem, szakképesítés nélkül nem alkalmazhatom önt. Sajnálom.

-Megértem.- legajtott fejjel próbáltam megemészteni az imént hallottakat. Azonnal könnyesek lettek a szemeim. Munka nélkül nem lenne merszem hazamenni. Ha kell, térdre ereszkedek és órákon át könyörgök.- Tudja, egyedülálló anya vagyok, egy 4 éves kislányt nevelek egymagam. Szükségem lenne fizetésre, ezért bármilyen munkát hajlandó vagyok elvégezni. Beérem a mosdó kitakarításával is, ahhoz nem kell magasfokú végzettség. Nem tud ajánlani mégis valamit?- néztem könyörögve az előttem ülő férfira.

Felállt a székéről, a szekrényhez lépett s kivett egy vaskos mappát. Lapozgatni kezdte azt, majd bő 10 perc után megszólalt:- Van itt egy betöltetlen állás a büfében. Rendelkezik tapasztalattal a vendéglátóiparban?- nézett rám a szemüvege felett.

-Pár évig egy bárban dolgoztam, ha ez számít.- suttogtam.

-Ritkán szoktam kivételt tenni, maga most részese ezen kiváltsásgos helyzetnek. Szükségünk van munkaerőre. Megfelelne önnek ez a munka?

-Igen, természetesen.- válaszoltam lelkesen.

Telefonon szólt egy nőnek, aki behozta a munkaszerződésem. Lassan, betűről-betűre, bekezdésről- bekezdésre olvastam el a feltételeket. Semmi kivetnivalót nem tartalmazott, mindent megfelelőnek találtam, így kitöltöttem a személyes adataimnak fenntartott részt és a lap aljára odafirkantottam az aláírásom.

-Mikor tudna kezdeni Hailey?

-Ha nem gond, akkor akár már most is.

-Tökéletes. Akkor üdvözöljük a Red Bull Racingnél.- kezet ráztunk, ezáltal a szerződés meg lett kötve végérvényesen. Ezután a titkárnője felé fordult: -Laura, kérlek szólj Cynthiának, hogy vezesse körbe Haileyt  a gyárban és adja át neki a megfelelő személyzeti ruhát.

   Ezután végigmentünk azon a keskeny folyosón, mely idáig vezetett. A folyosó végén megpillantottam egy körülbelül velem egyidős, barna hajú lányt.

-Ő lenne az új munkatársam?- kérdezte Laurát, s közben engem vizslatott.

-Igen. Mateschitz üzeni, hogy vezesd körbe a gyárban és add neki oda a munkaruháját.

-Nagyszerű.- húzta el a száját.- Imádom én elvégezni más munkáját.- morgott az orra alatt.

-Nem kell pesztrálnod. Feltalálom magam.- mentegetőztem. Nem akartam magamra haragítani a lányt, főleg nem a munkába lépésem első perceiben. Ő ismeri a gyárat, az embereket, bele tud avatni a teendőkbe, tőle rengeteget tanulhatok majd, szóval szükségem van az ő segítségére és közvetlenségére.

-Nem erről van szó! Bármikor segítek bárkinek, bármiben, de amire most megkértek, az nem az én feladataimhoz tartozik, nem azért kapom a fizetésem. Ez Diana feladata.

-Diana? Ő kicsoda?- kérdeztem vissza.

-Miközben ismerkedsz a gyárral belülről, elmesélem.

   Megindultunk a lépcsőn lefelé, s mesélni kezdett. Bár jobban tette volna, ha nem teszi. A kapott információk eléggé lehangolóak voltak. Bár, mint mindennek, ennek is van jó oldala: nem ér meglepetésként, hogy kivel állok szemben.

-Diana Andrews. Ő a mi főnökünk. A büfés részleg az ő kormányzása és felügyelete alatt áll. Ha bármi szabályelleneset teszünk, ha megsértjük őt, akkor azonnal Dietrich karjaiba veti magát és elintézi, hogy ne legyünk láb alatt. Úgyhogy készülj fel, hogyha okot adsz rá, akkor ott fog keresztbe tenni neked, ahol csak tud és akar. A legelvetemültebb nőszemély, akivel valaha is találkoztam. Az itt dolgozók közül sokan azt hiszik, hogy ő a sátán jobbkeze. Persze csak képletesen.

-Remek. Akkor nagyon ügyelnem kell. Rettegnem kell tőle, igaz?- kérdeztem kétségbeesetten.

-A félelem rossz tanácsadó. Ha rettegést fedez fel szemeidben, akkor csak nagyobb hatalma lesz fölötted. Semmi esetre se félj, mert azzal az ő kezére játszol. Mindenkit manipulálni és megfélemlíteni akar, de egyszer orra fog bukni.

-Hát kösz a felvilágosítást. Amúgy te vagy Cynthia, igaz?- kérdeztem rá nevére. A bemutatkozást kifelejtettük.

-Jajj de hülye vagyok, még be sem mutatkoztam. Cynthia Henderson vagyok.- nyújtotta felém jobb kezét.

-Hailey Roberts.- árultam el én is nevem egy kézfogás kíséretében.

-Örülök, hogy megismerhetlek Hailey. De hidd el, annak mégjobban, hogy kaptam magam mellé egy kedves lányt, aki a segítségemre lesz.

-Köszönöm a kedvességed. Én valóban dolgozni jöttem ide, s nem egész nap a fenekemen ülni. Azt otthon is megtehetném, de abból semmi hasznom nem származhat.

-Tetszik a mentalitásod, az ilyen határozott és elkötelezett emberekre van szüksége ennek a csapatnak. Sajnos vannak olyanok is itt, akik alig dolgoznak valamit, de ez persze nem szúr szemet Diananak. De mi sokra fogjuk vinni ebben a csapatban úgy érzem.- karolta át a vállam.- Szeretnék veled jóban lenni és baráti viszonyt ápolni. Én leszek a lelkitársad, esetleg a képzeletbeli boxzsákod és persze a vállaimon is bármikor kisírhatod magad.- ajánlotta fel készségesen.

   Az a fajta ember vagyok, aki nagyon nehezen nyílik meg, s ezáltal nehezen engedem be az embereket a magánszférámba. Mindig úgy éltem, hogy a lehető legkevesebbet tudjanak rólam. Talán a múltam miatt van ez így. Egy magas falat építettem magam és az emberek közé, a szorosabb kapcsolatoktól jól elszigetelten éltem. Csupán a munka és az érte járó fizetés miatt jöttem, de már most rájöttem, hogy többet kapok. Cynthia roppant kedves és rendkívül szimpatikus, rendes lány, úgy érzem, hogy neki érdemes megnyílnom. Ha valóban új életet akarok kezdeni, akkor nyitottnak kell lennem az újdonságokra. Muszáj lesz rengeteg dologban változást elérnem, minnél több emberre pozitívan hatni, hiszen ehhez a munkához ez elengedhetetlen. Csupán egy dolog fog a régiként működni: egy férfit sem fogok a közelembe engedni! Barátkozni hajlandó vagyok bárkivel, de szerelmi kapcsolatot létesíteni…az felejtős!

-Mesélsz egy kicsit magadról?

-Nem vagyok az a túl izgalmas személyiség. De annyit elárulok, hogy van egy lassan 4 éves kislányom, akit egyedül nevelek. Azért volt szükségem annyira erre a munkára. Ez az állás jelentheti az életünkben a nagy előrelépést.- meséltem magamról pár szó erejéig, de ennél több információt nem állt szándékomban kiadni magamról.

-Hát nem irigyellek.- sóhajtozott nagyokat a kávéja kavargatása közben.- És az apja?

-Kidobott. Szívtelen módon kihajított, mikor megtudta, hogy teherbe estem.- a pultra csaptam dühömben. Bíz’ Isten, hogy próbáltam elfolytani magamban az érzéseket, de nem ment.

-Micsoda egy görény!- akadt ki. Az ő arcán is düh suhant át.- Erősnek tartalak Hailey. Én nem tudtam volna mihez kezdeni egy magzattal a hasamban. Feladtam volna a harcot, nem lett volna elég kitartásom és bátorságom új életet kezdeni, mint ahogy most te is teszed.

   Talán igaza van és épp ez az egy értékelhető tulajdonságom van: nem adtam fel olyan könnyen. Rosalie miatt nem tehettem, hiszen Ő megérdemel egy boldog életet, amit az én kötelességem biztasítani számára.

   10 óra körül kezdtem el a munkát. Kicsit kijöttem a gyakorlatból, de ezért szerencsére senki nem tett szemrehányást nekem. Ebédidőre zsúfolásig megtelt az ebédlő, volt dolgunk Cynthiával bőven. Épp egy sonkás-sajtos szendvicset helyeztem a tányérra, mikor Cynthia robogott be a konyhába, lihegve.

-Jön a hárpia. Az első napokban próbálj meg kedves lenni vele, ne húzd ki a gyufát, lesz még időd arra, hogy kimutasd feléje, hogy mennyire gyűlölöd. És ne feledd, titkold, hogy félsz tőle.- emlékeztetett, majd elvette a kezemből a kész szendvicset. Fel sem tudtam magam készíteni Diana jöttére és a leendő pszichológiai hadviselésére, máris megjelent előttem. Pont ilyen gonosz arcot pászítottam a személyleíráshoz, melyet Cynthia adott.

-Egy újabb taggal bővült a Red Bull Racing személyzeti osztálya. Mi csakis olyan embereket alkalmazunk, akik elkötelezettek nemcsak a munka, hanem a csapat iránt is. Aki itt dolgozik, annak bírnia kell a kihívást, a veszélyhelyzeteket. De te…- látványosan és gúnnyal az arcán nézett végig rajtam több alkalommal is- ilyen angyali kis pofikával és vézna testalkattal nem hinném, hogy sokra mész majd ebben a közegben. De én, Diana Andrews azért vagyok itt, hogy azokat, akik nem ide valók eltiporjam és kirugassam!- sziszegte az arcomhoz közel, majd sarkon fordúlt és emelt fővel, a csípőjét ringatva kiviharzott.

-Gyönyörű megismerkedés és fogadtatás, nem mondom. Ennyit arról, hogy a Red Bull Racing olyan, mint egy nagy család. A családtagok általában nem nézik le ennyire a másikat.- morogtam, majd visszatértem a feladataimhoz.

   Este fél 8-kor végre elfordítottam a kulcsot a lakásom zárjában. És végre megoszthattam kislányommal a jóhírt.

-Anya, mesélsz nekem arról, hogy hol fogsz dojgozni?- támadt le azonnal kérdésével.

-Ott, ahol a kedvenced versenyzik.- újságoltam, s elkezdtem levenni a kényelmetlen szoknyám.

-Jujj de jóó!- örömében táncra perdült.- És tajájkoztál Sebi bácsival?

-Nem Hercegnőm. Ő pilóta, nem szokott a gyárban tartózkodni. Bár néha lehet, hogy pár óra erejéig beugrik. Ha pont akkor fogok dolgozni, mikor ő is ott lesz, akkor jó esélyem lesz összefutni vele.

Jókedve egyből alábbhagyott, pici ajkai sírásra görbültek.

-Nem kell csüggedned bogaram. Mesélek majd neki rólad és kérek aláírást is, hogy legyen egy szép emléked róla.- simogattam meg fejecskéjét.

Megfürdettem Őt, megvacsoráztunk és bebújtunk az ágyba.

-Meséjsz nekem vajami szépet?- csimpaszkodott a nyakamba, s nézett gesztenyebarna szemeivel.

-Igen, de csak valami rövid mesét, mert fáradt vagyok és korán kell kelnem holnap is.

-Most nem mesét akarok. A nagyijól mesélj!

Szinte leesett az állam. Most először kérte, hogy meséljek neki az édesanyámról. De ez még mindig a jobbik esett. Ha az apjáról kérdezett volna, nem lett volna mit mesélnem. Legalábbis túl sok szélpet biztosan nem.  Gondolatban felevenítettem néhány emléket az édesanyámról, majd mesélni kezdtem arról, milyen asszony volt a nagymamája.

Bevezető

Üdvözlök mindenkit a most induló blogomon!

Mint látjátok, ez egy rövid bevezető a történethez, mely lehetővé teszi számunkra, hogy betekintést kapjunk a főhősnőnk életébe és ezáltal megismerhetjük hátterét, személyiségét, gondolkodásmódját.

Szeretnék mindenkit, aki itt jár arra bíztatni, hogy írja le őszinte véleményét, hiszen most különösen nagy szükségem lenne a véleményekre, mert kicsit bizonytalan vagyok, mint ahogy minden ember az szokott lenni, egy új dolog kezdetekor :)

Kellemes időtöltést mindenkinek :)

 Hailey Roberts vagyok. Az életem romokban hever. Elmondhatom magamról, mindössze 23 évesen, hogy megjártam a poklok poklát. Nyilván az futott át az agyatokon, hogy biztos túlzok, azonban nem egészen úgy van, mint ahogy azt hiszitek. Elmesélem Nektek nagyvonalakban az életem, aztán döntsétek el Ti azt, hogy mennyire valós az, miszerint az életem kilátástalan helyzetbe került…

     Minden öt évesen kezdödőtt, tehát a gyermekkoromra kanyarítható vissza. Ekkor, gyermek fejjel jöttem rá arra, hogy az életem nem szokványos. Ennyi idősen a lányok többsége papást-mamást játszik, szőke hercegre, mesébe illő esküvőre, romantikus nászútra és fehér hintóra vágyott, míg én csak egyetlen egy dologra: egy normális és boldog életre.

    Apámból a semmiből, szinte egyik napról a másikra vált alkoholista. Folyamatosan bántalmazott minket édesanyámmal. Naponta voltunk kitéve annak a fogalomnak, hogy családi erőszak. A kilátástalan helyzetünket anyával egyedül nem tudtuk megoldani, ezért segítséget kértünk a rendőrségtől, a családvédőktől és még sorolhatnám, hogy hány helyen jelentünk meg. Az, hogy hét éves koromra már lassan az egész Sopron tudta, hogy miket éltem át, hogy hányszor kellett anyával az utcán éjszakáznom, hogy hányszor viseltük el apám pofonjainak súlyát, nem ért semmit sem. Magyarán, senki nem tudott segíteni rajtunk. Élve maradt bennünk a remény egy jobb és nyugodtabb életre, amely sosem jött el…

     Kicsivel több, mint nyolc évesen elvesztettem Édesanyám. Egyik este egy levelet találtam a párnám alatt, melyben anyám bocsánatot kért azért, amiért ilyen életet szánt nekem és amiért most magamra hagy. A levél egyik bekezdéséből értettem meg igazán, hogy miről is beszél: öngyilkos lett, a vonat elé ugrott. Így vetett véget a hosszú éveken át tartó szenvedésének. Még ma sem értem, hogy tudtam feldolgozni ezt a szörnyűséget kicsivel több, mint nyolc évesen.

     Az én életem és szenvedésem azonban tovább folytatódott. Apám ütéseinek súlyát és fájdalmát nem úszhattam meg. A két kezem kevés ahhoz, hogy megszámoljam, hányszor ütötte a fejem a tankönyveimmel. Nem voltam tökéletes tanuló az elemi osztályokban, sokszor épphogy átcsúsztam egyes tantárgyakból. Ekkor kaptam a legtöbb verést, sokszor lila foltokkal lett tele a testem. Utáltam tanulni, de legfőbbképp iskolába járni. Dagi gyermek voltam, csúnya és ráadásul beszédhibás is. Folyton gúnyolódtak, nevettek rajtam, barátaim sem voltak, mindenki messziről elkerült, mintha legalábbis valami ragályos betegség hordozója lennék. Én is hibás vagyok, hiszen senkit nem akartam a közelembe engedni. De azt hiszem ez így volt jól…

   Mikor már azt hittem, hogy rosszabb nem lehet, jött a kegyelemdövés: apám sorozatos bűncselekményeket követett el, amiért 5 évig tartó börtönbüntetésre ítélték. Ha Édesanyám akkor élt volna, velem együtt örült volna, hiszen hosszú időre megszabadultunk volna apámtól. Sosem haragudtam anyura, amiért minden szó nélkül magamra hagyott. Tudom, hogy jó helyen van, angyalok közt, ahol a lelke békét és megnyugvást kapott. Túl jó asszony volt ahhoz, hogy ennyit szenvedjen.

     16 évesen, mikor tehát apám börtönbe került, az életem egy újabb szakasza kezdődött el. Mivel még kiskorú voltam, gyámot kerestek nekem. Az egész ügy bíróságra került, fél évig tartó herce-hurca után aztán egy számomra ismeretlen, vad idegen családhoz kerültem. Akik révén aztán Budapest lett az új lakóhelyem, egy számomra tök idegennek számító városba.  Nem bántak velem rosszul, sosem éreztették velem azt, hogy nincs vérségi kapcsolat köztünk. És azt hiszem én sem adtam okot arra, hogy kiutáljanak és az életem még inkább megkeserítsék. Mindenem megvolt, amire csak szükségem volt, én mégis amellett tettem le a voksom, hogy dolgozzak.  Nem akartam senki pénzén élni, nem akartam támogatást kapni egy árva lélektől sem! Igazából egész életemen át egyszer sem szorultam rá mások sajnálatára, az ugyanis nem segített volna kijutnom a tragikus helyzetemből. Benőtt a fejem lágya, rájöttem arra, hogy az életben csak akkor vállhatok valakivé, ha tanulok. Találtam munkát, egy bárban dolgoztam, mint takarítónő. Suli után rögtön rohantam is a munkahelyemre. A késéseim miatt rengetegszer előfordult az, hogy a szerződésemben szereplő fizetésnek csak a felét kaptam meg. Eltakarítottam más piszkát, néha aprópénzért. Más lehetőségem nem volt . Költekeznem alig kellett, amit kértem, azt megvették nekem, a költségekbe sem kellett beszállnom, így a keresett pénzem elteltettem, hiszen gondoltam a későbbiekre is, mikor nagykorúvá válok.  Ugyanis akkoriban az az ötletem támadt, hogy elköltözöm és továbbtanulok az érettségi után. Amolyan megszoksz vagy megszöksz helyzetbe kerültem. Éjjel tanultam, napokig nem aludtam, nem ettem, ezért le is fogytam, lassacskán olyan alkatom lett, mint a hollywoodi modelleknek. De az összes meghozott áldozat megszülte gyümölcsét: évfolyam első lettem tizenkettedik osztály végén és 100%-os érettségi diplomával a kezemben építhettem a jövőm. Emellett szabad időmben nyelvleckéket töltöttem le a netről. Beszélek az angol nyelv mellett spanyolul, franciául és németül. Míg mások buliztak és pasiztak, én bagolyként kuksoltam a négy fal között, szabadidőmet nyelvek tanulására használtam fel.

     Apámat meglátogattam havonta egyszer. Rosszul tettem, hiszen csak a bűnbánatát hallottam, és a fogadkozását, hogy amint kiszabadul, megváltozik. Ez engem egy cseppet sem érdekelt. Sosem tudom megbocsátani neki azt, hogy megkeserítette az életem, hogy anya miatta lett öngyilkos, mint ahogy azt sem, hogy elvette az élethez való összes kedvem! 19 évesen másoknak már megvolt az első pasijuk, vagy épp az első együttlétük. Én azonban hallani sem akartam szerelemől, házasságról. Negatív véleményt alakítottam ki a férfiakról, szerintem minden férfi egyforma, nem akartam belátni azt, hogy talán léteznek becsületesek is. Rettegtem attól, hogy anyám sorsára jutok. Mégsem vigyáztam eléggé, beleestem a gödörbe…

    Budapesten kezdtem el a fősikolát, fotósnak tanultam. Mint amatőr fotós, munkát kaptam egy sportújságnál. Helyi sporteseményeken kellett képeket készítenem, ekkor szerettem bele a Forma-1-be. Innentől kezdve egyetlen egy futamot sem hagytam ki, az eseményeket a TV-n keresztül követtem végig. És ez lett a végzetem is. A Magyar Nagydíjon találkoztam egy 25 éves férfival, akit túl közel engedtem magamhoz. Többször randiztunk, bizonygatta, hogy tiszta szívből szeret, becsül és, hogy feledtetni tudja velem a múltam. Nem voltam szerelmes belé, csupán barátként takintettem rá. A szemem előtt csak az lobogott, hogy boldog életet éljek, hogy családom legyen, hogy mindenem meglegyen, amiben életem során hiányt szenvedtem. El lehet ítélni azért, amiért csak érdekből jöttem össze Dániellel. Nem a pénz hajtott, hanem az, amiket ígérgetett nekem.

     Első főiskolai évem után megtörtént a baj: teherbe estem Dánieltől, akivel időközben összeköltöztünk és a vőlegényem lett. Fiatalnak éreztem magam az anyasághoz, de elvetetni nem volt szívem egy ártatlan lényt, egy parányi magzatot. A nagyszerű hírt a vőlegényemmel is közöltem, kinek reakciója nem a megszokott volt: ordibálni kezdett velem, felelősségre vont, hogy miért nem védekeztem. Kidobálta a cuccaim és velük együtt engem is. Összeszedtem a félre tett pénzem, az ékszereim és egy magzattal a pocakomban nyakamba vettem a világot.

     Az első induló gépre felszálltam, mely Londonba vitt. Ekkor döntöttem el ,hogy muszáj nevet változtatnom. Így lettem Simon Erikából Hailey Roberts. Mindezt azért tettem, hogy Dániel és apám később ne tudjon megtalálni, ha a keresésemre indulnának. Meg akartam védeni a kisbabám az ilyen alakoktól, akik miatt az életem egyre mélyebb és mélyebb mederbe került. Rájöttem, hogy egyedül képtelen vagyok az életem rendbe hozására. Bele fáradtam, hogy küzdök, harcot vívok a saját érzéseimmel és boldogságommal. Bánom, hogy nem követtem anyám példáját.

    Egy londoni bérházban kaptam egy lakást, amely nem volt sem túl drága, sem túl nagy. A havi bér épp megfizethető volt. Egy parányi konyhám, egy parányi szobám és egy parányi fürdőszobám volt. Nekem és a babámnak ez pont megfelelt.

      A pocakom egyre nagyobb lett, időközben kiderült, hogy kislányom lesz. Miatta egy percig sem bántam meg azt, hogy bedőltem Dánielnek. Egészen a nyolcadik hónapig dolgoztam, amíg ki nem tettek az addigi munkahelyemről. Szerencsémre mindenben számíthattam a mellettem lakó idős házaspárra. Pár hónap leforgása alatt Mr.és Mrs.Smith olyanokká váltak számomra, akárcsak a nagyszülők. Unokaként tekintettek nemcsak rám, hanem a 2009. februrár 4.-én megszületett kislányomra, Rosalie-ra is.

    A szülésem után számos helyre jelentkeztenm, mint fotós. Nem kellettem senkinek sem, mindenhol hátránnyal indultam, hiszen van egy gyerekem. Anyaként mindig is nehezebb volt munkát találni. Elszegényedtünk, nem tudtam eltartani sem a kislányom, sem magam. Arra a szintre süllyedtem, hogy a testemből éltem. Igen, egy erkölcsileg romlott nő lett belőlem. Mindezt nem magamért, hanem a gyermekemért tettem! Valamiből el kellett tartanom. A gyermekem a Smith házaspár gondjaira bíztam, miközben megkertestem a pénzt a kenyerünkre.

    Ez a harmadik év, hogy minden éjjel más pasi ágyában kötök ki. Nem élvezettel csinálom mindezt, hanem muszájságból. Épp ismét kimaradozni készültem éjjel, mikor beállított hozzám Mrs.Smith.

-Elég legyen ebből az életvitelből Hailey!! Fiatal vagy, gyönyörű, ne rontsd el az életed. Gondolj arra, hogy mit fog szólni majd a felnőtt lányod, ha megtudja, mit dolgoztál. Értem, hogy nincs munkád, de azért még nem kéne feláldoznod a tisztességed. Van megoldás mindenre lányom. Keress a közeli falvakban munkát, ha a városban nem találsz.

    Megfogadtam a tanácsát. Mivel szeretem a Forma-1-et, magával ragadott ez a világ, úgy döntöttem, hogy Milton Keynes-ben keresek munkát, méghozzá a Red Bull Racing gyárában. Talán ott felvesznek, mint fotós , vagy mint takarítónő. A mosdó kitakarítása is erkölcsösebb és becsületesebb munka, mint a saját testem áruba bocsátása. Gondolnom kell a lányomra. Nem szeretném, ha később az osztálytásrsai lenéznék és azt vágnák a fejéhez, hogy anyád egy utolsó kurva volt. Mert bizony ez így van!

   Tehát holnap reggel eldől, hogy megváltozik-e az életem…