16. rész

Sziasztok!

Meghoztam az újabb fejezetet. Különösebb izgalmat nem tartogat ez a rész, ezért próbáltam színesebbé tenni azzal, hogy váltakozó szemszögekből írtam meg.

Köszönöm az előző részhez jött 1 db kommentet, és a pipákat. Nem akarom, hogy azt lássátok, hogy hálátlan vagyok, de mostanában egyre kevesebben írtok nekem. :( Ez egy kicsit elszomorít mostanában, és... volt néhány nap, mikor fontolóra vettem a dolgot, hogy abbahagyom az írást. De próbálom magam azzal nyugtatni, hogy az egyre kevesebb látogató azért van, mert mindenki sulizik, és nem azért, mert nem tetszik a történet.

Ezúttal is kellemes időtöltést kívánok a részhez, és természetesen nagyon örülnék pár szónak Tőletek :)

puszi

Reny

   Az utóbbi napok, hetek csiga lassúsággal teltek el. Minden egyes napon nyomott volt a hangulatom. Éjjelente keveset aludtam, nappal zavart volt az állapotom, és ez javarészt annak köszönhető, amit napokkal ezelőtt mondott Chloé. Cynthia és ő terveket szövögetnek azzal kapcsolatban, hogy hogyan hozzanak engem össze Sebastiannal és, ha ez nem lenne elég, akkor kislányomnál is naponta eltörik a mécses, amiért a pilóta nem jelentkezik, pedig megígérte. Nem telik el úgy egy nap sem, hogy ne hangozna el Sebastian neve a közelemben. Lassan a csapból is ő fog folyni, és ez ellen nem tudok mit tenni. Minden egyes alkalommal felmordulva próbálom megértetni a barátnőimmel, hogy fejezzék be a fantáziálgatást arról, hogy  “a pilóta és én”, mire ők ugyanilyen stílusban vágnak nekem vissza, hogy én is elismerhetném végre azt, hogy létezik olyan, hogy mi, együtt!  Mindezek már oda vezetnek, hogy éjjelente is feltűnik a német arcképe. Visszaköszönő szereplője az álmaimnak! A lányom miatt kellene lépnem, és felhívnom a pilótát, igazából nem muszáj, hogy én is beszéljek vele, de annyira félek és annyira gyáva vagyok! Viszont egy cseppet sem biztos, hogy Chloénak igaza van. Lehet  csak problémájuk akadt, amit mára már rendeztek is. És nyilvánvalóan oka van annak, hogy nem keres minket még telefonon sem. Vagy nincs ideje, vagy elfelejtett minket, vagy… kitudódott, hogy mi létezünk, és a barátnője megtiltotta, hogy felkeressen minket. És, ha pont miattunk vesztek össze? Akkor viszont minden még egyértelműbbé vált a számomra: nincs keresnivalónk a közelében!

   Megmondani sem tudom, hány év után ültem le először kényelmesen a kanapéra, hogy Forma-1-es futamot nézzek. Mióta nem követtem figyelemmel a szériát, alaposan kijöttem a gyakorlatból. A pilóták többségét nem ismerem, nem vagyok tisztában az újabb, és újabb szabályokkal, és nagyon furcsán néznek ki az autók is. Igazán szurkolni senkinek sem szurkoltam, de a Red Bull Racing-ért persze izgultam kicsit, hiszen kellett a jó eredmény. Én csendben néztem a száguldó autókat, és hallgattam az angol nyelvű kommentálást. Mellettem egy vérbeli szurkolótábor alakult ki. A lányom, Cynthia, és Chloé egymást túlharsogva szurkoltak, ordibálták, hogy “Hajrá Seb”; “Előzd már meg”; “Nyomd neki gyorsabban”. Végül mindez nem bizonyult elegendőnek, hiszen Seb a 3. helyen végzett a 2013-as szezon első futamán.  Örömre volt okunk, hisz a dobogó összejött.

     Dráma… ez jellemezte a következő futamhétvégét, leginkább a futamot. Nem mindennapi esemény történt a futam hajrájában. Ecsetelnem a történteket nem hinném, hogy érdemes lenne, hisz a sportvilág azóta is csak ezzel foglalkozik. Drasztikus változás történt az egész gyárban. Az emberek frusztráltak lettek, senki sem mert a másik szemébe nézni, de mégse nem ez volt a legrosszabb! A gyár mintha két részre szakadt volna: vannak Webber pártiak, és Vettel pártiak. A két “tábor” a tegnapi nap folyamán többször is összeszólalkozott, tovább rontva a nem túl rózsás helyzeten. Személy szerint én nem is tudom, hogy mit mondjak az esetről.  Sosem dolgoztam még ilyen nyomasztó körülmények között, sosem hittem volna, hogy egy futam végeredménye, egy előzés az első helyért, egy házon belüli kiélezett csata ennyire befolyásolni tudja az egész gyárat, de még inkább a több száz ember hangulatát, hozzáállását. A futam után csak meredtünk magunk elé. Nem bírtam idegekkel nézni a díjátadót, és magát a sajtótájékoztatót! Három olyan ember állt a dobogón, akik egyáltalán nem voltak elégedettek a helyezésükkel.

   Nem gondoltam volna, hogy egy egyszerű futam ennyi érzelmet tud előcsikarni belőlem. Feszengtem, dühöngtem, sírtam. Mindezek másodpercenként váltották egymást. Szégyelltem magam azon csapattagok helyett is, akik nem ünnepelték a győztest, sem pedig a második Markot. A pódium alatt imitt-amott ácsorogtak csak Red Bullos emberkék, ami jelzi, hogy mennyire szétszakadt a csapat, mennyire nem vagyunk egyek. Dühös voltam, amiért Mark számon kérte Sebastiant az előzése miatt, ugyanakkor meg is tudtam volna veregetni az ausztrál vállát, hisz ez a győzelem már majdnem az övé volt. Aztán… sírtam Sebastian miatt, hiszen csupán nyerni akart, mégsem úgy sült el a dolog, mint ahogy szerette volna.  Rose nagyon el volt ragadtatva a győzelemtől. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy nem tudom kinek adjak igazat. De igazából ez nem is az én tisztem.

  Azt hiszem jobb is, hogy ma szabadnapos vagyok. Cynthia percekkel ezelőtt hívott, hogy még a tegnapinál is drámaibb, és elviselhetetlenebb a helyzet. Sebastian ma bement a gyárba, hogy bocsánatot kérjen az egész csapattól a vasárnapi incidens miatt. Őszintén bevallom, hogy tartok attól, hogy valami meg fog változni ezek után. A sajtó rászállt az egész csapatra, most mindenki szemében mi vagyunk az aljasok, és az itt dolgozók reagálása a történtekre… nem kecsegtet túl sok jóval. Azt hiszem most igazán jót tesz a Száguldó Cirkusz világának az a három hetes szünet, mely kezdetét vette. Leginkább Sebastiannak van szüksége egy kis nyugalomra, hogy tisztázhassa magát, és a gondolatait. Bárcsak segíthetnék neki valamiben… Tudom, hogy nem a mai a legalkalmasabb időpont, de bízom abban, hogy felkeres minket. Ha csak Rosalie miatt is.

 

Xxx Sebastian Vettel szemszöge Xxx

    Remegve léptem be a gyár előcsarnokába, és ugyanígy remegve léptem ki onnan. Ijesztő volt ott állni több száz ember előtt, és mondani valami olyat, mely beletartozik a bocsánatkérés kategóriába. Csak hebegtem-habogtam a mikrofonnal a kezemben, izzadt a tenyerem, kivert a víz. Ránéztem az emberekre, és… szégyenbe maradtam. Egy olyan helyzetbe csöppentem, amiben még sosem voltam. Nemcsak én, hanem a világtörténelem egyetlen versenyzője sem: bocsánatot kellett kérnem, amiért győztem! Nyilván nem érezném magam ennyire szánalmasan, ha tudnám, hogy nem hibáztam. Kár tagadni, én vagyok a ludas!

   Előre meg volt beszélve, hogy bármi is legyen az állás a futam közben, valamelyikünk visszavesz a tempóból, ha megkapja a “MULTI 21” üzenetet. Ehelyett én mit csináltam? Mentem a saját fejem után, és szartam az egészre! Vérszemet kaptam, hisz ott autózott előttem Mark, az autóban ülve éreztem, hogy meg volt a tempó előnyöm- nyilván azért, mert ő eleget tett a csapat utasításának, és visszavett-. Ott volt a lehetőség, hogy megelőzzem, és enyém legyen a 25 pont. És ezek tudatában nehéznek bizonyult leállnom. A szélárnyékában autózva egy pillanatra kihagyott a figyelmem, hisz felrémlett előttem a 20 10-es Török Nagydíj, mikor utoljára egymás ellen csatázhattunk. Akkor mindkettőnket elkapott a hév, győzedelmeskedett fölöttünk egy kiélezett csata utáni vágy. Szinte úgy bújtam ki mögüle, hogy nem is akartam. Valami most is vezérelt, mint akkor. Nem volt veszélytelen, amit csináltunk- de hát ebben a sportban minden rizikóval jár-. Benne volt a pakliban, hogy kilökjük egymást, de abban a pillanatban ez érdekelt engem/minket a legkevésbé. A “ MULTI 21” kódjelű csapatutasítás a 4 évvel ezelőtti török incidens óta lépett hatályba. Pont azokra az alkalmakra lett kitalálva, mint a vasárnapi. Azt hiszem az előbb rosszul fogalmaztam. Nem azért kellett bocsánatot kérnem, amiért nyertem, hanem azért, amiért veszélyeztettem a csapattársam, és a saját épségem, de leginkább egy újabb kettős sikert.  Ugyanilyen szánalmasan érezném magam akkor is, ha mindketten kiestünk volna. Ebből a szempontból ugyan mindegy már.

    Azonban azzal szemben, amit a tabella mutat, nagyon nem mindegy! Az én nevem mellett áll a legtöbb pont, és a csapat is némileg elhúzott a riválisaitól. Azt hiszem az senki számára sem titok, hogy idén is a legfőbb célom a világbajnoki trófea megszerzése, na meg az, hogy a csapat is újra a jól megérdemelt  első helyen végezzen. És mindezek év végen csak akkor valósulhatnak meg, ha a legjobb formánkat nyújtjuk, ha minden adódó lehetőséggel élünk. Tudjuk, hogy jelenleg nem mi vagyunk a legerősebbek, van hol javulnunk, nem minden pályán lesz akkora fölényünk, mint a sepangin. Nagyon minimálisak a különbségek, a Lotus, és a Ferrari erősebbek, mint vártuk, és valahol, valahogyan le kell győznünk őket! Mikor tegyük ezt meg, ha nem akkor, mikor lehetőség nyílik előttünk? Az egyik riválisunk kiesett, nyerni akartam, gyorsabb voltam Marknál, megelőztem őt, leintettek elsőnek, ahogy akartam. Minek cifrázni tovább akkor a dolgokat?

   Olyan fokú idegi állapotban vagyok, aminek “hála” mindent negatívan látok: a kapcsolatom a pilóta társaimmal, az újságírókkal, a csapattal, Mark-kal, a rajongóimmal, és persze a családommal. Webberrel eddig sem volt jó a viszonyunk, sosem tudtunk úgy együtt működni, hogy az igazán a csapatunk javára váljon, és Helmut Marko szavait idézve:” idén sem fogunk együtt karácsonyozni”. Bennfentes információ szerint a gyárban eléggé keményen bíráltak engem tegnap, sokan ellenem fordultak. Nos, ez az, ami miatt leginkább el vagyok kenődve. Kölyök korom óta tagja vagyok a csapatnak, a háttérben dolgozó emberkék egyengették a karrierem, Helmut Markonak köszönhetően mutathattam meg, ki is vagyok valójában, ha ő nem bízik bennem, és nem fektet bele annyi pénzt a neveltetésembe, akkor nem lennék háromszoros világbajnok, és nem szállhatnék harcba a győzelemért hétről-hétre. Úgy érzem itt magam, mint egy nagyszerű családban. Igen ám, de a családtagok nem döfik hátba a másikat! Ennél a csapatnál érzem jól magam, itt kapom meg a legversenyképesebb autót már évek óta, legszívesebben életem végéig elkötelezném magam a csapattal, de a jelen helyzetet tekintve nem tudom, hogy utóbbira mennyi esély van.

   A médiában dolgozó emberek köreiben most nem jogtalanul lennék egy önző alak, aki magasról tesz a  csapat érdekeire. És igazat adok annak is, aki azt vágná hozzám, hogy bizony Sebastian Vettel nem képes lenyelni, ha alulmarad! De nem ismervén magamra, ezek most hidegen hagynak. Egyedül csak az tart rettegésben éjjel-nappal, hogy bizonyára elvágtam minden egyes szálat egy olyan ember felé, aki talán bízott bennem, és… más embernek hitt. Jó embernek mutattam magam előtte, eljátszottam, hogy milyen nagylelkű vagyok, bizonygattam őt afelől, hogy nem olyan vagyok, mint amilyennek az újságírók feltüntetnek. Nem vágyom a mai napon semmi másra, csak arra, hogy láthassam. Mindenért vállalom a felelősséget, megértem, ha az orromra csapja az ajtót, de muszáj meglátogatnom Őt! Neki képtelen vagyok hazudni, egyedül előtte tudom megmutatni a valós arcom, egyedül az ő közelében érzem azt, hogy vagyok valaki! És ezek függvényében minek tagadni azt, hogy belé szerettem?

  

Xxx Cynthia szemszöge Xxx

     A gondolataimba mélyedve pakoltam a hűtő polcaira a Red Bullos dobozokat. Nem is figyeltem oda igazán arra, hogy mit hová, és, hogyan pakolok. A szemeimmel folyamatosan egy pontra fókuszáltam, miközben gondolatok sokasága zúdult elmémre. Alig fejeztem be töprengésem az egyik gondolattal kapcsolatban, máris egy másik kérdés foglalkoztatott. Egyes emberek szavai, tettei, és jövője hagytak nyomot bennem. Annyi, de annyi minden történt az utóbbi időben velem…  és nem csak velem. Egyik sokkos állapotból még ki sem lábalunk, újra itt a másik csapás. És ennek az időszaknak csak akkor inthetünk búcsút, ha a tervünk Chloével sikerrel zárul!

   Chloéval észrevétlenül is nagyon jóba lettem. Haileyvel szerettem volna elsimítani a nézeteltéréseinket, de, ha már a lépcsőházban összefutottam Chloéval, akkor kaptam az alkalmon, hogy beszélgessek vele. Hailey érkeztéig csak pár  szót tudtunk váltani, de ez is elegendő volt ahhoz, hogy beismerjem tévedésem, és ahhoz, hogy a véleményem merőben megváltozzon.  Őszintén sajnálom, amiért azt feltételeztem Haileyről, hogy le akar cserélni engem Chloéra. Persze megérteném barátnőm, ha ezt tennél, hisz… Chloé egy nagyon különleges ember, aki nálam talán ezerszer jobb, és aki jobban meg tudja becsülni Hailey barátságát. Ő valami egészen varázslatos módon tudja meggyőzni az embert. Rengeteg csalódás érte már, mégis olyan erő, és energia árad belőle, ami csodálatra méltó. Mindig csak előre tekint, minden egyes napban csakis azt keresi, ami boldoggá teheti, sosem gondol arra, hogy az élete lehetne jobb is, sokkal inkább örül annak, és elfogadja azt, amije van. Engem is próbált rávenni arra, hogy tegyek néhány lépést Heikki felé. Szerinte érdemes lenne közelítenem feléje- persze csak szolidan-, hisz a közeledésemre adott reakciója sok mindent elárulna, és végre  nem kellene azon agyalnom, hogy van-e esélyem nála, vagy sincs. Beültette a bogarat a fülembe, meg is fontoltam a dolgot jól, és sikerült arra a következtetésre jutnom, hogy megpróbálok mindent megtenni annak érdekében, hogy egy kicsit is tetszedjek a finnek. 

Hailey számára nagyon fontos a Chloé barátsága, hisz ő az egyedüli közülünk, aki a legtöbb információval tud szolgálni a kicsi németről. Csakis ő képes arra, hogy Haileyt meggyőzze!  Chloéval minden este beszélek telefonon, és mikor épp senki sem lát a büfében, akkor elküldök neki egy e-mailt is. Teljesen titokban- mondhatni, hogy Hailey háta mögött- elkezdtünk szövetkezni, hisz sürgősen véget kell vetnünk barátnőnk magányának.  Igazából még teljes tudatlanságban élünk, de mi máris ráálltunk arra, hogy összehozzuk Sebastiant és Haileyt! Képzeletben már nagyon messzire szaladtunk ( egész az esküvőig), és olyan aranyos párocskának tűnnek! Chloétól azt a megbízást kaptam, hogy járjak nyitott fülekkel a munkahelyemen. Ki kell derítenünk, hogy Seb együtt van-e még Hannaval. Eddig minden sikertelen. Aztán diszkréten felhoztam ezt a témát azoknál a szerelőknél, kik néha együtt lógnak a némettel. Felhasználható információt ők sem tudtak adni. Ez is csak azt támasztja alá, hogy Seb milyen megfontoltam beszél a magánéletéről. Inkább háromszor is meggondolja, hogy kinek is említse meg Hannát. A sajtósa, Britta tudna nekünk a legtöbbet segíteni, de vele még egyszer sem elegyedtem szóba, és… már csak emiatt is elég feltűnő lenne, ha  egyből Sebastian magánéletéről faggatóznék. Az egyedüli biztosnak tűnő infónk az, hogy a visszahúzódó, a saját csigaházában élő barátnőm, és a kics német között valami különleges érzés, és kapcsolat van kibontakozó félben. Ezt kéne mostmár úgy a felszínre csalogatni, hogy észrevehető legyen Sebastian, de leginkább Hailey számára.

    Vannak olyan pillanatok, mikor az a bizonyos szikra lángra kap. Sebas néha tesz egy-egy lépést, de ezek sem egyértelműek még. De mi majd a helyére tesszük a dolgokat Chloéval, szép lassan kiötlünk arra az esetre is valamit, ha Seb még együtt van Hannaval. Amennyiben Chloé gyanúja beigazolódik, akkor rögtön a lovak közé csapunk: eláruljuk a pilótának Hailey születésnapjának dátumát, és, akkor Sebnek már csak élnie kell a lehetőséggel, mely az ölébe pottyant.

-Szia.- hallottam meg egy nagyon halk, bátortalan köszönést. Ha nem ismertem volna fel ezt a hangszínt, akkor azt hinném, hogy az illető nem engem üdvözölt. A szívem heves dobogással adta a tudtomra, hogy bizony mennyire örül ennek a szócskának, de leginkább ennek a hangnak. Ez a férfias, vonzó, rekedtes, sexi hang akár ezer közül is felismerhető a számomra, hisz mióta csak ismerem Őt arra vágyom, hogy ez a hang bárcsak mindig nekem szólna, hogy bárcsak az én fülembe suttogna, és arra is vágyom, hogy reggelente az Ő hangja legyen az ébresztőm. Felé fordultam. Lazán nekitámaszkodott a pultnak, a szalvétatartóval szórakozott kicsit, miközben szemét egy pillanatra sem vette le rólam.

-Öhhhmmm… látom elfoglalt vagy.- bökött a három raklapnyi energiaitalra, mely a földön hevert.- Visszajöhetek később is, nem akarlak feltartani.

   Bevallom, megrémisztett, hogy valóban elmegy, és ma már nem is jön vissza. Itt áll előttem, ritka az, mikor meglátogat, és én ostoba módon arról gyártok elméleteket, hogy milyen jó lenne Vele, ahelyett, hogy végre tennék is azért valamit, hogy ne csak azt a fránya büfés lányt lássa bennem. Kezdtem azzal, hogy megtaláltam a hangom:

-Heikki, te sosem zavarsz!- mosolyogtam rá kedvesen.- Igazából mára már végeztem a fontos teendőkkel, csak pakolgattam ide-oda, hogy elüssem valamivel az időt.

-Várj, segítek!- jött a pult mögé abban a pillanatban, ahogy lehajoltam a 3 raklapnyi Red Bull után. Én kiegyenesedtem, ő lehajolt, és megcsapott édes illata. “ Hát ilyen az illata?”- kérdeztem magamtól. Egyre másra kapkodtam a levegőt, minél többet akartam beszippantani vonzó illatából. Gondoltam azokra az időkre is, mikor nem láthatom, és... most ezekre a kellemetlen időkre szerzek tartalékot az én Heikkimből. Mintha ezt az illatot csakis nekem találták volna ki. “Istenem, alig tudom betelni vele!”

-Hová vigyem őket?- kérdezte. Kissé meg ugrodtam a felismerés miatt, hogy testünk még sosem volt  ennyire közel egymáshoz. Végre nem volt közöttünk a pult, és ennek hatására a vágyaim iránta felerősödtek. A hangom ismételten elcsámborgott valamerre. “ Hihetetlen, hogy mindig ez történik velem, ha itt van!” Karommal a konyha felé mutattam, hogy ott leteheti valahová. Utána fordultam, és a szemem végig rajta legeltettem. Egy testhez simuló szürke pólót, és egy fekete melegítő nadrágot viselt. Előbbi kiemelte feszes izmait, utóbbi a fenekét. Lehunytam szemeim, és elképzeltem magam előtt a képet, ahogy egy zuhanykabinban ácsorgunk, én végigsimítok izmos vállán, és közben csókokat lehelek kidolgozott mellkasára. Éreztem, hogy megremegek arra a gondolatra, hogy Ő és én. Ez szinte felért egy szerelmi aktussal. Halványan elmosolyogtam.

-Cynthia, jól vagy?- kérdezte aggódó hangon. Megszeppenve nyitottam ki szemeim.

-Persze.- hazudtam remegő hangon. Most mit mondjak neki? Mégsem árulhatom el, hogy róla fantáziálok!  “Na ezt jól elcseszted Cynthia!”  Aztán eszembe jutottak a vasárnap történtek. -Hogy van Sebastian?- tettem fel az első kérdést, mely eszembe jutott.

A válasza érdekelt volna, hisz mindent tovább tudtam volna adni a csajoknak, de képtelen voltam koncentrálni. Megbabonázott égszínkék, csillogó szemeivel, gesztusaival, és figyelmesen követtem végig arcának mimikáját. Próbáltam megfejteni, hogy pontosan mi is vonz engem, de a mai nap után minden oly egyértelművé vállt a számomra: minden! Minden egyes porcikája tökéletes, és olyan vágyat ébreszt fel bennem, melyet lassan képtelen leszek elrejteni. Még egy ilyen nap, és… és akkor tényleg nem érdekel milyen következményekkel is jár, de rávetem magam!

-Igazából lassan mennem kéne, azért ugrottam csak be, hogy ezt átnyújtsam neked. Tudod, Seb küldi!- varázsolt  elő zsebéből egy tábla csokit, amit én keserű mosollyal fogadtam el. Kedvem hirtelen elment, ismét hiú reményeket tápláltam. Azt hittem, hogy azért jött, hogy kicsit javítson a kapcsolatunkon, de ehelyett inkább azért, mert Seb küldte.

-Mondd meg Sebastiannak, hogy köszönöm a nagylelkűségét, hogy gondol arra az egyszerű büfés lányra, aki mindig észben tartja az étrendjét.- vetettem oda gúnyosan.

-Cynthia, te nem…- kezdte így, de én közbe vágtam: -Hagyjuk ezt Heikki! Mindenki csak így tekint rám, csak a munkámért kapok köszönetet. A lányra, aki ezt a ruhát viseli – mutattam a külön nekünk tervezett “ jelmezre”- fel sem figyelnek.  Épp ezért, én őszintén sajnálom, hogy egyes emberkékre másként tekintek, mint ahogy azt megérdemelnék!

   Ezután faképnél hagytam az edzőt. Bántam, hogy ennek ilyen vége lett. Szépen elköszönhettünk volna egymástól, de ő mindent elcseszett azzal, hogy elmondta miért jött ide. Hazafelé menet aztán tisztult a kép: időpocsékolás lenne a részemről, ha közelednék felé. A mai történteket látva bebizonyosodott, hogy köztünk nem lehet semmi olyan, mely a szerelemmel kapcsolatos! Azt még ugyan nem tudom, hogy hogyan, de kitörlöm még a nevét is az agyamból, és egy teljesen új életet fogok kezdeni! Van munkám, melyet imádok, és emelé még vállaltam egy másik “műszakot” is: minden szabad időm, és minden fölös energiám abba fogom belefektetni, hogy segítsek a barátnőmnek abban, hogy leoldhassa a szívéről a zárat a kicsi német felé.

Xxx Hailey szemszöge Xxx

   A nagy porszívózás közepette mintha a csengőt hallottam volna megszólalni. Kikapcsoltam a búgó készüléket, és vártam, hogy újból megszólaljon a csengő.

-Kész!- tette le a színes ceruzáit az asztalra Rose egy elégedett mosolyt mutatva. Lelkesen tipegett felém, kezében a rajzzal, amit Sebastiannak készített. Ő meg van győződve arról, hogy ha Sebastian a gyárban jár, akkor biztosan szakít majd időt arra is, hogy eljöjjön hozzánk. Jobban mondva hozzá. Titkon én is bízom ebben, hisz nem akarom látni Rosalie esetleges letörtségét, és jó lenne hallani a német felől valamit, hátha tudok segíteni neki valamiben.

A  csengő valóban újra megszólalt, én pedig mentem ajtót nyitni.

-Sebastian!- ejtettem ki a látogatóm nevét elérzékenyülten. Hirtelen milliónyi lepke kelt életre bennem. A nyugalom fokozatosan átsuhant a testemen, örülök, hogy végre itt van, teljesen épségben méghozzá. Kár titkolni, komolyan féltettem őt, és aggódtam miatta. - Bújj beljebb!- mutattam kezemmel, hogy lépjen be a lakásba.

-Öööhhhmmm… Nem zavarok?- kérdezte félénken.

-Miből gondolod, hogy zavarsz?

-Én… csak… itt az ajtó előtt állva hallottam a porszívó hangját, ebből szűrtem le, hogy netán rosszkor jöttem. Semmi esetre sem szeretnélek fenntartani, inkább visszajövök később.- motyogta, nekem is nagyon kellett koncentrálnom, hogy meghalljam szavait. Pár lépést hátrált, és ekkor egy hirtelen ötlettől vezérelve megfogtam kezét, megakadályozva ezzel azt, hogy elmeneküljön.  Meglepődtem a bátorságomon, és azon a határozott mozdulaton, mellyel kezem az ő keze közé csúsztattam. – A porszívózás még ráér. Most a legfontosabb az… te vagy!- az utolsó két szót suttogva ejtettem ki. Most az egyszer nem kerteltem, az igazat mondtam ki, hisz tényleg ő áll az első helyen ebben a pillanatban. Ő már segített rajtunk eleget, most rajtunk a sor.

   Éreztem, hogy az arcom egyre melegebb annak a pírnak köszönhetően, melyet magára öltött.  Ő közelebb lépett hozzám, minden egyes felém tett lépésével egyre hevesebben dobogott a szívem. Kezeink még mindig össze voltak fonódva. Ő kicsit jobban megszorította az én kezem, így jobban érezhettem bőrének puhaságát, és melegét. Eddig sejtésem sem volt arról, hogy egy férfi kéz ennyire puha, és kellemes, lágy tapintású is lehet. Ez az a kéz, melyről elképzelni sem tudom, hogy valaha is megüssön egy nőt.

- Az egyetlen mentsváram te vagy Hailey! Jelenleg te vagy az egyetlen ember- persze a családomon kívül-, aki nem kívánja a halálom.

-Miért mondod ezt?- néztem szomorúságot, elveszettséget tükröző szemeibe, miközben alig tudtam megállni, hogy ne sírjak. De miatta nem tettem, hisz most az erős emberekre van szüksége.

-Ez az ötödik évem, melyet a csapatnál kezdtem el. Ilyen mértékű változással még eddig sohasem szembesültem. Eddig minden kudarcot és győzelmet egyként, egy csapatként  éltünk meg. A csapat együtt örült, ha győztünk, és együtt keseregtünk, ha alul maradtunk. Szemmel látható, hogy ezúttal csak én tudtam örülni, a győzelem okozta szép pillanatokban senki sem osztozott velem. És ezt a nagy mértékű változást én idéztem elő!

-Én… nem tudom mit mondhatnék. Nem látok a fejedbe, nem érzem magamon a dolgok súlyát.

-Számomra elegendő az, hogy nem küldesz el, és meghallgatsz. Csak ennyit kérek tőled Hailey!- könyörgött nekem. Én pedig megadtam a lehetőséget, hogy kiöntse a szívét. - Emlékszel, mikor hetekkel ezelőtt azt mondtam neked, hogy bárcsak mindenki megismerné azt az oldalam, amit a pályán kívül mutatok? Most erre a igényt sem tehetek! Pont az ellenkezőjét  érem el annak, amit szeretnék. Joggal utál most mindenki: a csapaton belül is, joggal készíthetnek rólam negatív előítéleteket, joggal titulálnak hisztisnek, könyörtelennek, gyávának, aki csak is a saját, önös érdeke érdekli, ki számára nem létezik csapatérdek.- sorolta.

-Épp ez az, ami mindent megnehezít ebben az időszakban!- vágtam gyorsan közbe.- Folyton arra gondolsz, hogy mások milyennek látnak téged, próbálsz mindenkinek megfelelni, de tudnod kell, hogy ez sohasem fog sikerülni! Mindig lesznek olyanok, kik  fognak találni okot arra, hogy ne szeressenek.  Versenyző vagy, és ez a fogalom magában hordozza azt, hogy mindent egy lapra tettél fel, csak az jár mindig a fejedben, hogy győzhess. Ezért senkitől sem kell bocsánatot kérned! Azért érzed magad hibásnak, mert azt hiszed, hogy mindenki ellened van. Pedig nincs így! A te csapatodból rengetegen álltak a dobogó alatt, és ott vannak a rajongóid is, akik biztosan éltettek a győzelem után. Ők is, de biztosan te is tudod, hogy ez a 25 pont rengeteg, lehet, hogy a végén ezen múlik majd minden. Az egész világ sosem fog ellened fordulni. Ketten Rosalievel- közelebb hívtam lányom- tudjuk, hogy jó ember vagy. Ránk mindig tekinthetsz úgy, mint két támaszra.

-Te vagy az egyetlen személy, aki most nyugodtságot tudott önteni belém. Nagyon féltem idejönni hozzátok. Féltem, hogy ti is megutáltok, hogy látni sem akartok majd. Rengeteg mindent elveszítettem már, benneteket nem akarlak.  Rosalie a legtündéribb gyermek, akivel valaha is egy légtérben lehettem, őt látva még inkább felerősödött bennem a vágy az után, hogy én is apa lehessek. Te pedig Hailey- elengedte kezem, és hüvelykujjával végigsimított ajkam vonalán.- Egy vonzó nő vagy, akire szükségem van a nehéz időkben.

-Ugyan Sebastian. Az igazán fontos dolgokat nem veszítetted el, és soha nem is fogod.  Gondolok itt a szüleidre, akik aggódnak érted, és ott van a barátnőd is, aki szeret téged, és vár otthon, hogy megöleljen, és feledtethesse veled a múlt hétvégét.

-Rajtad kívül nincs, ki mindezt feledtetni tudná velem.

-Ugye nem?

-De igen.- válaszolta meg a ki sem mondott kérdést.- Szakítottam a barátnőmmel.

-Őszintén sajnálom Sebastian.- pontosan tudom, milyen egyedül élni, egy több évet felölelő, boldog párkapcsolat után.

-Nem kell sajnálni. Mindenkivel megesik az ilyen és… ez volt a legjobb döntés kettőnkre nézve.

   Eddig az előtérben ácsorogtunk, most pedig ő fogta meg az én kezem, és vezényelt a kanapé felé. Leültünk, ő pedig elővarázsolt egy tábla bonbont.

-Tudom, hogy ígéretet tettem arra, hogy minden nap hívni foglak titeket. Most megint ott tartunk, hogy jogosan kételkedhettek a szavahihetőségemben.

-Sebastian, mi nem haragszunk.- tettem kezem vállára.- Most már értjük, hogy miért hallottunk oly keveset - szinte semmit sem- felőled. Voltak problémáid, melyeket meg kellett oldanod. Természetes, hogy ez áll az első helyen, és nem mi.

-Ez a doboz csoki nem kárpótol semmit sem, ezért szeretnélek elhívni benneteket valahová. Én már meséltem arról, hogy mi történt velem az utóbbi időben, most rajtad, illetve rajtatok - pillantott Rosaliera, aki a színes ceruzáit pakolta el- a sor.

-Én nagyon szívesen veled tartok, de…- nem tartottam jó ötletnek, hogy az utcán mi hárman együtt mutatkozzunk.

-Akkor mi az akadálya?

-Nem tudom hová vinnél minket, és... nem biztos, hogy van az alkalomhoz illő ruhám.- szégyenkeztem.

-Hogyhogy?- képedt el.- Nem költöttél el semmit sem abból a pénzből, amit nektek szántam?

-De igen. Kifizettem az óvoda egyes költségeit, valamint ruhákat, és játékokat vettem Rosalienak. Azt azonban nem láttam szükségesnek, hogy magamra is költekezzek. Nekem megvan mindenem, ami kell. Van mit felvennem a gyárba menet, és  kopott farmerben, kinyúlt pólóban is el lehet menni vásárolni. Sosem járok el itthonról, ezért nekem elegendő az a ruhamennyiség, amim van.

Sebastian bosszúsan nézett rám.

-Akkor ezt a problémát orvosolom azzal, hogy megkérem Cynthiát, és Chloét arra, hogy vigyenek el vásárolni!- jelentette ki ellenállást nem tűrően. Én pedig szomorúan vettem tudomásul, hogy ismét nem tudok vitába szállni vele.- Tudom, hogy a jelenlegi ruháid számodra a legkényelmesebbek, és ezekhez vagy hozzászokva, és hidd el, hogy ezekben is nagyon vonzó vagy. Számomra legalább is igen-. zavarában lehajtotta a fejét, és az egyik díszpárna csücskét kezdte el piszkálni. Ha ő így zavarba jött, akkor én mit szóljak? – Most már szereztél magadnak barátnőket is. Itt az idő, hogy kimozdulj itthonról. Itt a tavasz, sétálgassatok a parkban, menjetek fodrászhoz, menjetek vásárolgatni. Neked is kijár néha a szórakozásból.- legbelül tudtam, hogy igaza van. – Bármit is veszel most fel, tökéletes lesz.- adott egy “kis” segítséget.

   Ő elvonult gyorsan letusolni, én pedig Rosaliet kezdtem el felöltöztetni először.

15. rész

Sziasztok!

Nagyon röstellem, hogy eltelt több, mint 1 hónap az utolsó fejezet óta. Bevallom, hogy ennek oka/okai volt/voltak. A részletekbe nem szeretnék belemerülni, de azt mindenképpen szeretném, hogy tudjátok, hogy egy kicsit pihentetnem kellett az írást, ugyanis nem jöttek úgy az ötletek, mint általában szoktak. De nem kell kétségbeesni, visszatértem régi önmagamhoz, túl vagyok a vizsgáimon, most egy kis pihi van, amit természetesen ki is fogom használni, és rengeteget fogok foglalkozni a történettel. Azt is megígérem, hogy vissza térek majd a 1,5-2 heti egy részhez. Remélem a Ti érdeklődésetek nem hagyott alább annak ellenére sem, hogy nem halmozlak el benneteket gyakran résszel.

Mint láthatjátok, az oldal kapott egy új külsőt, amihez lesz időtök hozzászokni, hisz most egy darabig nem fogok változtatni. 

A visszajelzéseiteket továbbra is várom, akármilyen formában (pipa, vagy komment) érkezzenek is azok :)

Kellemes időtöltést kívánok!

Reny

Az elmúlt egy hét alatt rengeteg változás költözött az életünkbe. A mindennapjaink sokkal színesebbek, elviselhetőbbek lettek. Pont ma egy hete volt annak, hogy Rosalie megismerkedett az óvoda szóval, és azzal, hogy mit is takar ez a kifejezés. Múlt héten hétfőn korábban mentem be a gyárba. Szerencsére az irodájában találtam Mr. Mateschitz-t és, miután elregéltem neki óhajom, ugyanolyan megértő, és figyelmes volt velem szemben, mint eddig bármikor. Kimenőt kaptam arra a napra. Persze, valamikor majd pótolnom kell. 1,5 héten belül ez már a második szabadnapom volt. De szó, mi szó, szükségem volt arra a napra teljes egészében.

   Reggel fél 8-kor Chloéval karöltve elvittük a két kislányt az óvodába. Ők az egyik terem felé vették az irányt, míg én egyenesen az igazgató irodáját céloztam meg. A férfi szívélyes fogadtatásban részesített. Kérdezett tőlem néhány dolgot (családi állapotra, munkahelyre, és jövedelemre hivatkozva), a birtokunkba került néhány fontos információ az óvoda programjáról, ami után egyikünk sem látta akadályát annak, hogy Rosalie csatlakozzon a kiscsoportosokhoz. Körbe lettünk vezetve az óvodában, és annak területén is, és mondhatni, hogy mindennel meg voltam elégedve. Tetszett, ahogy az óvónő foglalkozik a gyermekekkel, ahogy ügyelnek a mosdó tisztaságára, ahogy hangsúlyt fektetnek a testmozgásra, és az ételek elkészítésére. Rosaliet is elbűvölte a hely, és ez a legfontosabb. Csak olyan helyen  tudtam  otthagyni, mely biztonságos, és  ahol jól is érzi magát. A kicsikém tátott szájjal járta körbe a termet, ahol a különböző foglalkozások zajlanak. Ennyi játékot még életében nem látott, szinte ragyogott az arca, mikor megtudta Audreytől, hogy ezekkel mind ő is játszhat majd. Irigykedve nézte, hogy mindenkinek van saját törölközője, pohara, és mindegyiken egyedi, saját megkülönböztető jel van. Meg sem lepődtem, mikor azt kérte tőlem, hogy az ő jele had lehessen egy sötétkék kisautó, hisz Sebastian autója is voltaképp sötétkék. Az óvónő felajánlotta, hogy vigyázz Rosaliera, amíg én a dolgom intézem. Megnyugtatott, hogy számára nem jelent gondot, hogy eggyel több gyerkőc jár a csoportba, sőt, legalább ez idő alatt jobban megismeri Roset, ráadásul ő is megismerkedik azzal a közeggel, melyben ezentúl a mindennapjait fogja tölteni.

Az egész délelőttöm azzal ment el, hogy minden olyan iratot összeszedtem, mely szükséges volt a be iratáshoz. Mindegyikről másolatot készítettem, melyeket elvittem egy hitelesítő céghez. Kivettem egy részét a Seb által utalt pénznek, amiből kifizettem az óvodában az egész hónapi ebédért járó összeget, és minden olyat, amit a többi édesanya és édesapa is fizet. Délután 2-re sikerült mindent elintéznem. Eddigre Rose és Audrey számára is befejeződött az ovi aznapra. Chloéval közösen hoztuk el a két csemetét. Rosalie egész végig arról csacsogott, hogy mennyire klasszak az udvaron a hinták, és a csúszdák. Áradozott arról is, hogy az óvónéni megtanította őket pillangót hajtogatni, és, hogy mennyire tetszett neki a mese, melyet a délelőtti alvás előtt olvastak fel.

   Újdonsült barátnőmnek aznap nem volt órája a főiskolán, és ez kapóra is jött nekünk valamilyen szinten. Vásárolnunk kellett, így elrángattuk őt is magunkkal, hogy mutassa meg nekünk alaposabban a környéket. Audrey is kiharcolta, hogy velünk jöhessen, de más választásunk nem is igen volt, hiszen nem volt ki vigyázzon rá, így négyesben vágtunk neki az üzleteknek. A délután, és maga a bevásárlás sem tűnt unalmasnak, hiszen a két leányzó elszórakoztatott minket azzal, hogy egész végig egy olyan gyermekdalt énekeltek, melyet aznap tanultak. Boltról-boltra jártunk. Választék volt bőven, csak az árak nem nyerték el a tetszésem. Igaz, hogy szép kis összeget utalt nekünk Sebastian, de ez még nem azt jelenti, hogy rögtön az első adandó alkalommal el kell költenünk mindet. Gondolnom kell az előttünk álló hónapokra, hiszen még pontosan nem tudom, hogy mire lesz elegendő a fizetésem. Ha túl sok pénzed van, akkor annak rizikója is van. Csalogatva érzed magad, hogy minél több dolgot vásárolj. ( néha olyat is, amire igazán nincs is szükséged) Túl drága, és márkás dolgokat nem vettem, hiszen Rosalie olyan gyorsan nő, akár egy gomba, és ugye az óvodában hamar el is koptatja őket. Még maradt egy kis összeg a kivett pénzből, így betértünk abba a játékboltba, melynek ablakában megláttam egy csodaszép babát. A ára megfizethető volt, és nem lett volna szívem nem megvenni. Én mindig is vágytam arra, hogy egyszer egy ilyen gyönyörű babával játszhassam, és… egész eddig azt hittem, hogy Rose is.  Szinte toporzékolva jelentette kis, hogy neki nincs szüksége erre a babára, hiszen neki már van  babája, ami ráadásul sokkal szebb, és értékesebb ennél. Sokkal inkább arra kért, hogy vegyem meg a legfelső polc tetején levő kirakóst. Egy 200 darabos puzzle volt, melyből Sebastian autóját lehetett kirakni.

Sebastian felbukkanásával mi új fejezetet kezdhettünk az életünkben. Szép lassan megszoktam a munkám, már semmi sem tűnt idegennek, a kezdeti nehézségeket legyűrtem, nem kell amiatt aggódnom, hogy Rose nincs jó kezekben,és egyenlőre Diana sem mélyeszti belém vaskörmeit. Minden szép és jó, csak… az ad némi okot az elkeseredésre, hogy Cynthiával kerüljük egymást. Nem esett jól, hogy annyi mindent vágott a fejemhez. Úgy érzem azóta is magam, mint akit hátba támadtak. Szeretném, ha mellettem állna, ha segítene, hogy lezárhassam életem egyik legsötétebb időszakát. Szerettem volna, ha ő is osztozna az örömeinken, ha ő is nevetve nézte volna végig, ahogy Rosalie modelleket meghazudtoló módon mutatja meg nekünk, hogyan is állnak rajta az új ruhácskái. De bízom abban, hogy az idő megold majd mindent, és újra minden a régi lesz egyszer.

   Minden egyes nap elteltével egyre otthonosabban mozogtunk az új lakásunkban. És egyre jobban egy hullámhosszra kerültünk Chloéval. Minden egyes beszélgetésünk által újabb, és újabb dolgot tudok meg róla, egyre fantasztikusabb csajnak gondolom őt, és egyre inkább felnézek rá. Olyan lelki akarat van benne, mint amilyen kevesünkben van. Határozott, céltudatos, harcias, kitartó, mindenben meglátja az igazi értéket, derűlátó, de nem utolsó sorban olyan ember, aki a szeretteiért, a számára igazán fontos emberekért akár a kezét is a tűzbe tenné. Tegnap este volt lehetőségem megismerni Chloé keresztanyját. Nagyon szimpatikus, és kedves asszony, aki szívélyesen fogadott minket Rosalieval. Az volt az első mondata, hogy Chloé már rengeteget mesélt rólam, és örül, hogy a gyakran elhangzott nevemhez most már arcot is társíthat.  Újdonsült barátnőm megosztotta velem azt a tényt, miszerint az összes barátnője közül én vagyok a legszimpatikusabb a keresztanyja számára. Mondhatni, hogy jól estek a kettejük szavai. A vacsorát négyesben fogyasztottuk el, aztán a két kislány elvonult játszani. Rose és Audrey hamar egymásra találtak, most már szinte mindent együtt akarnak csinálni. Már azt tervezgetik, hogyha legközelebb jön Sebastian, akkor meglepik valamilyen rajzzal. Ahogy a két gyerkőc elvonult, csupa olyan téma hozódott fel, mely a kicsik számára túl felnőttes. Igen, leginkább a nagybetűs életről volt szó. Arról a nagybetűs életről, melybe Chloe tizenévesen csöppent bele. Sorra követték egymást az életében az olyan események, melyek egy gyermek sorsát igen komolyan megpecsételhetik: a szülei válása, édesanyjának halála, aztán ebből adódott egy hosszú per, hogy kinél is nevelkedjen tovább az akkor még kiskorú Chloé. Talán szerencsének nevezhető, hogy volt egy komoly támasza a keresztanyja személyében. Felkarolta őt, nevelte a legjobb tudása, és belátása szerint, és egy komoly, talpraesett nőt faragott belőle. Ránézek az előttem ülő középkorú asszonyra, aki olyan idős, mint amilyen most édesanyám lehetne. A korához képest ráncai megsokasodtak, mindez annak tudható be, hogy  az élet vele szemben sem mutatta meg a könyörületes arcát. A szavaiból, és a keserédes hangjából ítélve megtörte őt az, hogy nem talált magának párt, akivel megoszthatta volna az életét. De leginkább az lehetett kínzó a számára, hogy nem bújhatott bele úgy igazán egy édesanya szerepkörébe. Látszik rajta, hogy anyáskodó típus, szereti kiélni anyai ösztöneit, ezért fogadta örökbe Audreyt. És nem ad meglepődöttségre okot az sem, amit Chloéért tett. Már a születésétől kezdve jelen volt az életében, a vér szerinti lányának érezte. Épp emiatt érezte a kötelességének azt, hogy a végsőkig küzdjön azért, hogy ő lehessen Chloé gyámja.

Igaz, hogy egy fizetésből élnek ők hárman, de gyönyörű, tágas, rendes, és tiszta lakásban laknak, mely jól felszerelt. Semmiben sem szenvednek hiányt, ami az anyagiakat jelenti. De tudom, hogy ők olyan kaliberű emberkék, akik számára a béke, a szeretet, és az összetartás a legfontosabb, és a legértékesebb.

-Sosem akartam, hogy mások úgy nézzenek rám, mint egy elkényeztetett libára.- kezdte így a kettőnk beszélgetését Chloe, mikor ketten teázgattunk a kanapéjukon ülve.- Ezt mintha keresztanyám meg sem akarta volna hallani, elhalmozott minden jóval, így sosem volt okom a panaszkodásra. Mindent megadott nekem, amiről azt gondolta, hogy a hasznomra válhat. Sosem hisztiztem, vagy toporzékoltam, csakhogy valamit kicsikarhassak tőle. Egészen kicsi koromban rájöttem arra, hogy nem vagyok olyan helyzetben, hogy követelőzzek. Lehet rossz szófordulatot használok, de a keresztanyámnak vagyok kiszolgáltatva. Hisz gondolj bele! Ha ő nincs, most biztosan nem teázgatnék veled ilyen nyugodtan.

-Ezek szerint ő amolyan anyáskodó keresztanya.

-Egyrészt igen. Tudod, óriási terhet vett a vállára, mikor szembeszállt apámmal. Szabályosan kijelentette, hogy csak a holttestén át vihet el engem innen. A küzdelem még azután is folytatódott, hogy ő nyerte meg az elhelyezési pert. Be kellett bizonyítania, hogy mindazokat az ígéreteket be tudja váltani, amiket tett, hogy megvan a megfelelő anyagi háttere ahhoz, hogy tovább nevelhessen. A gyámügytől emberkéket küldtek hozzánk, akik néha minden lépésünket figyelték. Ő sem, és én sem hibázhattam, mert akkor visszaküldtek volna apámhoz, ahonnan világ életembe el akartam menekülni.

Elgondolkodtató volt, amiket mondott. A szavai mögött olyan mérhetetlen nagy csodálat állt a keresztanyja iránt, amit  csak az érthet meg, aki maga is volt már hozzá hasonló helyzetben. Egy kicsit irigy is vagyok, hiszen neki van egy holtbiztos támasza, akire még évekig számíthat. Nekem pedig már az sincs.

-Mindketten anya nélkül lettünk felnőttek. Hogy… hogyan élted meg… mindezt?- tette fel a kérdést tapogatózva.

-Valami szörnyű volt nélküle az élet. És valamilyen szinten még most is az. Anya halála óta az életem hanyatlásnak indult, és, ha lehet így fogalmazni, akkor hibát hibára halmoztam. Egy ilyen hibából fogant meg Rosalie is.

-Azt mondják mindennek van jó oldala, így szerintem ennek is. A hibáinkból csak tanulhatunk, legközelebb használjuk az eszünket, és óvatosabbak leszünk. A múltbéli események, de leginkább a nem várt terhességed sodort téged erre a helyre, ahol rengeteg dologra lehetsz büszke: Londonban, egy világbajnok pilóta lakásában laksz, és van lehetőséged az elmúlt évek legjobb Forma-1-es csapatának gyárában dolgozni. Ezt mindenképpen pozitívumként kell megélned, hisz csak gondolj bele Hailey! Hány nő akarna most a te bőrödben lenni?!

-De vajon hányan vállalták volna az ide vezető utat, ha előre tudják, hogy milyen áron lehetnek itt? A háromnegyede feladta volna. De nem oktatok ki mást, mikor én sem vagyok különb!- kérdő pillantással nézett rám, így hát folytattam.- Ha anya öngyilkos tudott lenni, én miért nem tudtam? Nekem miért nem…

-Ezt hallani sem akarom tovább!- tette tenyerét a számra, és szúrósan rám nézett.- Nem akarok szívtelen lenni, de anyukád a lehető legnagyobb butaságot követte el. A lehető legrosszabbat tette veled, hisz esélyt adott apádnak arra, hogy nyeregben érezhesse magát, hogy hatalma lehessen feletted,  de leginkább az életed felett. Nem az öngyilkosság a legjobb módszer. Csak Isten dönthet arról, hogy mikor ér véget a mi életünk. Lehet te nem látod, de sokkal hősiesebb tett az, hogy felküzdötted magad idáig. Az életben maradáshoz kell a legnagyobb akarat!

-Azt hiszem eleget beszéltünk már a múltunkról. Mi van a jövővel? Láthatáron van már a nagy Ő?- tapogatóztam.

-Az ehhez hasonló kérdéseket utálom a legjobban.- húzta fel az orrát.- Ehhez a témakörhöz hozzá sem tudok szólni, úgyhogy passzolok, és átadom neked a válaszolási lehetőséget.- lehajtotta fejét, néhányszor sóhajtott, majd pillanatok múlva ismét egymásra néztünk.- Bocsáss meg, nem akartam goromba lenni. Nincs mit mondanom a nagy Ő-ről. Jelenleg nincs férfi az életemben, és egy ideig még biztosan nem lesz kilátásban az igaz szerelem. Lefoglal a tanulás, az állandó rohanás, és… még csak rám sem néz egyetlen arravaló pasi sem. És veled mi újság ezen a téren?

Mire összekapirgáltam a gondolataim, már Rosalie szaladt elém, és nyaggatott, hogy menjünk haza, mert ő álmos, és le akar feküdni, hiszen holnap óvodába kell mennie. Chloé pedig megígértette velem, hogy még visszatérünk erre a témára, így adósa maradtam, ami nem lelkesített túlzottan.

******

   Ritka pillanatok közé tartozik az, mikor csak ülök a pult mögötti bárszéken, és bámulok előre a semmibe. Az is ritka, hogy nincs tennivaló a büfében, így mindenki szabadon tevékenykedhet. Mióta fény derült Diana turpisságára, a büfében, és a gyár összes többi területén változások léptek érvénybe. Mateschitz jobban nyitva tartja a szemét. Szúrópróbaszerűen látogatja meg a részlegeteket, jobban a dolgozók, és a “kis főnökök” körme alá néz, hozzánk is többször betoppant már, nem kis meglepetést okozva nekünk. Ennek persze látható eredményei is vannak, hiszen a munka felélénkült, mindenki nagyobb lelkesedéssel, és odaadással tesz-vesz, hiszen, mindenki “fél” a tulajdonostól. Persze mindannyiunk érdeke, hogy minden a lehető leggördülékenyebben működjön, hiszen a jó eredményért cserébe év végén beígértek egy kis pluszt. És nekem régóta kergetett álmom, hogy egyszer megtapasztalhassam, milyen is a hangulat egy világbajnoki cím megszerzését követően. Szeretném azt érezni, hogy – ha egy nagyon minimális értékben is,- a csapat az én odaadó munkám miatt is került újra a Királykategória élére.

A kapcsolatom Cynthiával hanyagolható téma. Elég intenzív módon kerüljük egymást. Kisegítjük egymást, kiosztjuk egymás között a teendőket, de másról nem beszélünk. Magányosak vagyunk mindketten. Nem tudom, meddig fogjuk ezt így játszani, de én mindenesetre nem érzem hibásnak magam. Neki illik elém állnia a bocsánatkéréssel, hisz ő viselkedett undokul velem szemben.

   Unottan forgatom a villát a kezemben, és turkálok az ebédemben. Rosaliera gondolok, aki időközben nagyon megszerette az ovit, és szerencsére eddig egyszer sem jött haza panaszkodva, és ajtót csapkodva, hogy ő bizony többet nem akar óvodába menni. Nekem fontos a munkám, hisz ez biztosít megélhetést nekünk, de nem feledkezem el életem  elsőszámu, és legszebb teendőjéről sem: az anyaságról. Bűntudatom van, hisz volt pár olyan év, mikor elég keveset voltam vele, lemaradtam az életének igencsak fontos momentumairól. Az elmulasztott éveket nehéz bepótolni, de a változtatásra sosem lehet azt mondani, hogy késő lenne!  Esténként a szoba Rose csacsogásától, és kacajától hangos.  Ő mindig beavat a nap legérdekesebb történéseibe. Szeretném tudni, hogy mi tetszik neki, mi okoz számára nehézséget, hisz anyaként kötelességem segíteni neki. Viszont tegnap este már nem csak a lelkesedés az ovi miatt, és a fáradtság látszódott rajta, hanem arcocskáján a szomorúság is rajta hagyta jeleit. El van keseredve, hisz Sebastian egy hete nem jelentkezett. Lányom elég sűrűn kérdezgeti tőlem, hogy Sebastian nem-e telefonált, de mindig el kell szomorítanom a válaszommal. Minden  egyes nap elteltével egyre jobban várja a pilóta hívását. Szívesen tennék én ezelen valamit, de… Nincs elég bátorságom felhívni őt, és tolakodó sem akarok lenni. Mi van, ha a barátnője veszi fel a mobilját? Nem áll szándékomban elválasztani egymástól két olyan embert, akiket Isten egymásnak teremtett.

   A büfé bejáratánál egy rég látott ismerősöm alakja tűnik fel. Benyit a helységbe, én rá mosolygok. Ő pedig… Tőle nem megszokott módon néz vissza rám. Megnevezhetetlen érzések vannak Gavin   arcára írva.

-Szia.- köszöntem félénken.

-Nocsak! Hailey Roberts ismeri a köszönést!- vetette oda nyers hangon.

-Mivel érdemeltem ki tőled ezt a hangot?- fontam össze karjaim a mellem alatt.

-Mégis mikor szándékoztál tájékoztatni arról, hogy kilakoltattak?

-Én… elmondtam vol…

-Nincs az ínyemre, ha valaki kifogásokat keres!- csapott a pultra.- És miért pont Sebastian lakására kellett költöznöd?

-Mert felajánlotta a segítségét. Próbált emberien viselkedni.- lépett közre Cynthia.

-Te most ebbe nem avatkozz bele!- morgott barátnőmre.- Mondd, miért van az, hogy neki rögtön igent mondasz valamire? Ő csaphatja neked a szelet, én miért nem? Az miért zavar, hogy én szerelemmel közelítek feléd? Együtt vagytok?- vont kérdőre, miközben kicsit megszorította a karom, és rángatni kezdett. Hirtelen átjárta testem a félelem, az agyamba futott az összes vérem.- Halljam! Együtt vagytok?- türelmetlenkedett.

-Nincs jogod számon kérni engem!- találtam meg hangom, és próbáltam bebizonyítani, hogy képes vagyok megvédeni magam.- Nincs jogod így beszélni velem! Nincs jogod ahhoz sem, hogy ide beronts, és mindenki szeme láttára megalázz, hiszen nem tartozunk össze! Már a barátom sem vagy! Kirántottam karom a szorításából, és a konyhában kerestem menedéket. Lerogytam a székre, és körbenéztem a társaságon, akik mindennek tanúi voltak. Egyöntetűen döbbenten néztek rám, én pedig… szégyelltem magam. Most mindannyian azt hiszik, hogy rámásztam Sebastianra!  A könnyeim folytak, miközben ideges voltam, és próbáltam csinálni valamit, amibe az indulataim fojthattam. A síri csend miatt odakintről minden be hallatszttott: -Hogy te mekkora egy barom vagy!- mordult fel barátnőm, és csattant valami. A hangokból ítélve Cynthia tenyere Gavin arcán.

- Hailey nagyon nehéz helyzetbe került, nem tudta hová meneküljön egy 4 éves kislánnyal. Segítségre szorultak, és Sebastiannal mi ketten álltunk melléjük, és próbáltuk megkeresni a legkézenfekvőbb megoldást! És még mielőtt újra bántani merészelnéd Haileyt közlöm, hogy én voltam az, aki támogatta Sebastian ötletét.

-Kösz, hogy te is az ő pártját fogod! A csapaton belül valaki kiejti a Sebastian Vettel nevet, és rögtön mindenki el van ájulva Mr. Tökéletes vagyok Sebastiantól!

-Talán nem véletlenül!- nevetett fel szarkasztikusan Cynthia.- És igen, az ő pártját fogom, mert ő  ízig-vérig férfiből van! Seb megmutatta, hogy kettőtök közül ki is az igazi úri ember, és, hogy ki méltó Haileyhez. És nem is kell olyan nagyon favorizálnom a pilótát, te saját magad játszottad el az utolsó lapjaidat! Szeretném felnyitni a szemed, hogy ezzel a bunkó viselkedéssel végleg elvágtad magad alatt a fát. És ne is reménykedj abban, hogy Hailey a tied lesz valaha is. Mert én nem fogom engedni, hogy akár csak a közelébe is kerülj!

   Ezután a történések kétszeresére felgyorsultak, és megsokasodtak. Testileg ott voltam a büfében, de szellemileg teljesen  máshol jártam. Egyszer csak egy kéz simított végig a hátamon.  Felkaptam a fejem, és láttam, hogy Cynthia állt mögöttem. Tehetetlenül álltam a helyzet kellős közepén. Megköszöntem volna, hogy a védelmemre kelt, kisírtam volna magam a vállára borulva, vágytam a baráti ölelésére, hogy ismét megnyugtasson, hogy minden rendeződik majd, de mindvégig az motoszkált  a fejemben, hogy haragban vagyunk. Ő félretehette a közöttünk történteket, hisz hallottam, hogy beszélt hozzám, de szavait képtelen voltam felfogni. A konyhában minden tekintet minket követett, amitől szinte fuldokoltam. Kimenekültem innen, egyenesen a gyár parkolójának legeldugottabb helyére. Én a távolból láttam, hogy mi történik a gyár területén, de az én ittlétem senkinek sem tűnt fel, és ez volt most a legfontosabb. Ismét mocskosnak éreztem magam az emberek előtt!

   Úgy éreztem, mintha a föld kettényílt volna a talpam alatt. Tudom, hogy nem tehetek arról, ami nemrég történt, de mégis az motoszkál a fejemben, hogy folyton én vagyok az, aki ártatlanul a legrosszabban jön ki minden egyes helyzetből!  Én vagyok az, aki folyton magyarázkodásra kényszerül. Senkivel sem merem felvenni a szemkontaktust, hisz pontosan tudom, hogy a többiek mint gondolnak rólam. Most mindenki meg van bizonyosodva arról, hogy behálóztam a csapat világbajnokát, hogy egy olcsó vérű kis nőcske vagyok! Ismét akadt valami, ami napokra rettegésben tarthat. Nem attól tartok, hogy rám mik várnak, ha ez kitudódik a gyár területén, hanem sokkal inkább attól, hogy Sebastiant is magammal rántom a mélybe, és nem lesz, aki tisztára moshatja a nevét. Kezdtem felszabadulni ebbe a közegben, közelebb férkőzni néhány emberhez, de most ismét vissza kell bújnom a kis vackomba. Köszönhetően annak az embernek, akit barátomnak hittem.

   Fogalmam sincs, hogy mikor jött el az a pillanat, mikor eljöttem a gyárból. Arra emlékszem, hogy egész délután a hidegben ültem, és az ég világon semmit sem érzékeltem a külvilág történéseiből.  Egyre inkább sötét lett, már az orromig is nehezen láttam el tisztán. Az egyik biztonsági őr oda jött szólni nekem, hogy a gyár perceken belül bezárja kapuit, és ideje hazamennem.Az utolsó buszjárattal sikerült végül hazajutnom. Vontatottan mentem fel a lépcsőkön, miközben a táskámban kotorásztam a kulcsom után. Nagy meglepetésemre a lakásajtóm előtti korlátnak támaszkodva beszélgetett egymással Chloé, és Cynthia. Chloe vaskosabbnál vaskosabb könyveket szorított karjaival a testéhez, Cynthia pedig egy világos barna, közepes méretű borítékot szorongatott a kezében.

-Sziasztok!- köszöntem mosolyogva. Kicsit jobb kedvere derített, hogy mindketten itt vannak. Az szolgálna ennek a borzasztó napnak a legszebb befejezéseként, ha Cynthiával le tudnánk ülni elrendezni a nézeteltéréseinket, és,  ha elfogadná, hogy Chloéra is ugyanannyira szükségem van, mint rá.

-Itt az alkalom, hogy mindent megbeszéljetek!- nézett ránk biztatóan Chloé.- Hagyok nektek elegendő időd, aztán majd áthozom Roset. Csak ügyesen.- kacsintott, majd bement a lakásukba.

-Bújj be, ne ácsorogjunk itt.- tessékeltem be Cynthiát. Levette kabátját, majd izgatottan nézett körbe.

-Gyönyörű ez a lakás!- ámuldozott, miközben ujjait végighúzta a finom szabású anyaggal bevont kanapén.- Sebastiannak nagyon jó ízlése van. Jól érzitek magatok itt?

-Mi tagadás, sokkal kényelmesebben elférünk itt, nagyobb a mozgásterünk. A konyha sokkal felszereltebb, de leginkább annak örülök, hogy minden nap meleg lakásba érhetek haza, hisz nincs gond a fűtéssel, és… spórolnom sem kell.- válaszoltam kérdésére őszintén.- Remélem nem haragszol, amiért itt kötöttünk ki végül, és… te továbbra is magányos vagy.

-Emlékezz vissza, hogy én erőlködtem, hogy költözzetek ide. Biztosra vettem, hogy nektek itt lesz a legjobb. Velem ne foglalkozz, megszoktam már, hogy a munkám az egyetlen elfoglaltságom.- válaszolta csalódottan, és elmorzsolt egy könnycseppet.

-Azóta sem változtak a dolgok?- utaltam tapogatózva a finn edzővel való viszonyára.

-A bemutató óta nem is láttam. A gyár tele van jobbnál-jobb pasikkal, de nekem pont Heikkibe kellett belezúgnom! És a legszörnyűbb az, hogy akárkivel is jönnék össze, nem tudnám elfelejteni Heikkit. Miért is nem vagyok az a típusú nő, aki csak az egy éjszakás kalandokat keresi? Miért hiszek annyira a szerelem beteljesülésében?- kérdezte kétségbeesetten.

-Akarod, hogy készítsek egy nyugtató teát?

-Ne fáradozz értem. Későre jár már, fáradt vagy, és nem is akarom elvenni azt a kevéske szabad órát, melyet Rosalieval tölthetsz a lefekvés előtt. Voltaképp azéért jöttem, hogy ezeket oda adjam neked.- nyújtotta át a vaskos borítékot, melyet eddig görcsösen szorított. Elvettem tőle, leültem mellé, kibontottam, és kihúztam a tartalmát. A Rosalie szülinapján készült képeket tartottam a kezemben.

-Nagyon bájosan áll rajta ez a pöttyös kis blúz.- kuncogott, mikor az aktuális képeket tartottam a kezemben.

-Még azóta sem volt lehetőségem megköszönni neked az ajándékokat, és azt, hogy vetted a fáradtságot, hogy szervezkedj.

-Nem tesz semmit.- legyintett.

A legvégére kerültek azok a képek, melyeken Gavin is szerepel.

-Hihetetlen, ami ma történt a büfében.- csóválta a fejét.

-Kellőképpen rosszul érzem még mindig magam. Szépen lejáratott a többiek előtt.- csúsztattam vissza a képeket a borítékba. Egyszerűen felfordul a gyomrom, ha Gavin Wardra gondolok.

-Engem hidegen hagy, amit a többiek gondolnak. Az nem fér a fejembe, amit ma művelt. “Állítólag”- mutatta az idézőjelet- fülig szerelmes beléd, meg akar hódítani, és most vérig sért egy aprócska félreértés miatt.

-Ahogy mondtad a délután, ne is álmodjon arról, hogy valaha is meghódíthat. Eddig is kevés esélye volt annak, hogy mi valaha is együtt legyünk, de a mai viselkedése után… Egyszerűen undododom tőle!

-Minden erőmmel azon leszek, hogy távol tartsam őt tőled!- biztosított Cynthia.

-Na és Sebastiant?- említette meg a pilótát Chloé. Fel sem tűnt, hogy áthozta a kislányom. Rose tipegve, szélesen mosolyogva közelített felém. Azonnal felkaptam, és össze-vissza puszilgattam puha arcocskáját.

-Sebi tejefonált?- csücsörített.

-Nem kicsim. Sebastiannak rengeteg dolga van, nem mindig van ideje hívogatni minket. De holnap megpróbálom felhívni én őt, jó?

-Azt hiszem, azzal nagyon boldoggá teszed majd a kicsi németet.

-Chloé, ezt meg hogy érted?- ráncoltam össze a homlokom.

-Jaj hát… itt vagy te, egy gyönyörű, csinos, nagylelkű nő, és egy sármos, vonzó, sikeres férfi. A többit pedig rakd össze te.- kuncogott.

-Fantasztikus!- nevettem fel szarkasztikusan.- Egy olyan ember nem él a környezetemben, aki ne akarna összeboronálni Sebastiannal. Eddig talán Rosalie az egyedüli, aki…

-Ne kiabáld el!- figyelmeztetett  Cynthia.- Csak egy szavunkba kerül, és rákap a témára. Amúgy is oda van a pilótáért, olyan nehéz dolgunk nem is lenne.

-Legalább hallgass végig, még nem fejeztem be a mondandóm Sebastiannal kapcsolatban.- kérlelt Chloé.

-Ne haragudj, de bármit is mondasz, túl kevés lesz. Azt a kis apróságot mindenki elfelejti hozzátenni, hogy Sebastian boldog párkapcsolatban él.  Gondolom most már elé is jegyezte Hannát.

-Lassan 3 éve ismerem Sebastiant. Velem találkozott először, mikor megvette ezt a lakást. Nem tagadom, hogy jó barátok lettünk, magasfoku bizalom alakult ki köztünk. Elmentünk együtt moziba, meghívott minket a tavalyi Német Nagydíjra. Nincs olyan dolog, amiről ne tudnék, vagy amit ne szednék ki belőle valamilyen úton-módon. Szemtől szemben álltam már Hannaval is. De a lényeg az, hogy…- kis szünetet tartott.- A helyzet jelenlegi állása szerint az utóbbi néhány hónapban Seb engem többet látott, mint azt a lányt, akit te a menyasszonyának képzelsz.

-Arra gondolsz, hogy…- kapta fel a fejét Cynthia.

-Még semmi sem biztos!- szögezte le azonnal Chloé.- Valami megváltozott Sebastianban. Hanna nevét feltűnően kerüli, és viszonylag elég rosszul tudja leplezni, hogy baj van.

-Ez mind magyarázat lehet.- fel-alá kezdtem járkálni, és ingerülten tördeltem a kezem.- A tekintete sokszor annyira meggyötört, mintha segítségért kiáltana vagy… nem is tudom.- beszéltem zavartan, hisz ledöbbentett az, amiket hallottam.

-Sajnos nem biztos, hogy az van, amire gyanakszunk—simított végig a hátamon Cynthia.- De ettől függetlenül is azt gondolom, hogy jól esne neki, ha hallhatná a hangodat. A többit meg bízd csak ránk, kiderítjük, hogy milyen a kapcsolata Hannaval.

-De biztos jó ötlet ez? Én... félek… Hogyan vigasztalhatnám majd meg? És, ha rossz néven veszi majd, hogy felhívtam?

-Jajj Hailey!- Chloé a mennyezetre emelte tekintetét, én pedig félénken behúztam a nyakam.- Sebastian a nőt látja benned! Bárhogy is álljanak a dolgaik Hannaval, tudom, hogy valami különlegeset, és szokatlant indítottál el benne. Láthattad, hogy mennyire jól bánik Rosalieval, és téged is tisztel. Most már nem kell Gavinnel foglalkoznod. Seb pedig… nem hinném, hogy be kell őt mutatnom neked, hiszen pontosan tudod, hogy milyen ember. És arra is mérget vetek, hogy a lelked, és az agyad egy nagyon rejtett zuga tudja, hogy Ő KELL neked!

   Késői óra ide, vagy oda, majdnem 1,5 órán keresztül azt kellett hallgatnom, amint Chloé és Cynthia összefogtak, és elméleteket gyártottak Sebastianról, és rólam. Olyan helyzeteket vázoltak fel kettőnkkel kapcsolatban, amiktől egészen zavarba jöttem. Úgy látszik visszakaptam az egyik legjobb barátnőmet., és mintha minden lecsillapodott volna kicsit. De persze a látszat néha csal…