27.rész

Sziasztok!

Először is szeretném megköszönni azoknak az embereknek a támogatását, akik 2014-ben támogattak, mint barát és, mint értékes olvasó! Köszönöm a sok véleményt, mely érkezett a részek alá, amiből aztán építkezhettem,tanulva kijavíthattam a hibákat. Remélem, hogy ebben az évben is szép számmal olvassátok majd a történetem, mely eleinte Hailey és Seb kapcsolatáról szólt, aztán szép lassan csatlakozott a sztorihoz Chloé, Cynthia, Hekki és Kimi. Köszönöm az előző részhez érkezett komikat és pipákat, szívből remélem, hogy ez a fejezet is elnyeri majd valamennyitek tetszését.

Kellemes időtöltést,

Reny

*** Cynthia szemszöge ***

  Annak érdekében, hogy még sötétedés előtt megtehessem a már jól ismert utat, néha picit jobban rátapostam a gázpedálra. Minél hamarabb a szülőfalumba akartam érni, még mielőtt egy hirtelen ötlettől vezérelve visszafordulok. Tudom, hogy ez nem volt igazságos lépés a lányokkal szemben, de úgy érzem eljött az a perc, mikor a saját érdekeim kell előtérbe helyezzem! Éltem már eleget másnak. Chloé szemében ez menekülés, de ahogy már mondtam, én erre csak egy kifejezést tudok használni: esély. Egy esély arra, hogy az életem egy óriásit fordulhasson. Tisztában vagyok azzal, hogy a kezdeti időszak nehéz lesz Fájó lesz beadni a felmondásom, üres lesz az életem a gyár nélkül, idehaza nem vesz majd körül olyan nyüzsgés és a barátaimmal is kevesebbet találkozhatok majd. De itt lesz körülöttem a családom, felidézhetem a régi emlékeket, -vagy jó esetben újra élhetem azokat- és a bennem levő üresség pikk-pakk eltűnik majd.

   Hatalmas sóhaj szakadt fel belőlem, mikor elértem a falu elejét hirdető táblához. Majd ahogy elhaladtam a házak előtt, ismerős arcokat pillantottam meg. Az öregek a házak előtti padokon ültek és beszélgettek egymással, a mezőn legelő haszonállatokat a gazdák most terelik haza, a borongós idő ellenére a fiúk a nem sok forgalmat nyújtó úton fociznak. A gyümölcsfákon a sok zöld levél mellett megjelentek egyes termések is. Lehúztam az ablakot és jó mélyen beszippantottam a vidéki levegőt. Ennél tökéletesebb hely számomra nem is létezhet! Jobb gyógyír a bajaidra , mint a gyerekkori otthonod, nem is létezik.

-Istenem, de hiányzott már ez!- eresztettem ki az eddig benntartott levegőt. Kicsatoltam a biztonsági övet és lekanyarodtam arra a murvás kis útra, melynek a végén a családom éli a mindennapjait. Már az utca közepétől láttam, amint anya és apa integetnek nekem, boldog mosollyal az arcukon. Én pedig nem győztem kivárni, hogy végre odaérjük hozzájuk. Amint leállítottam a kocsit a házunk előtt, máris pattantam ki az autóból és a rohantam feléjük. Mind a ketten egyszerre zártak ölelésükbe. Én pedig kisgyermek módjára sírtam. A viszontlátás öröme miatt. És azon hosszú időszak miatt, amit magányosan éltem meg.

-Nem hittem volna, hogy a nyári szünet előtt mi még itthon fogunk tudni téged.- törölte le könnyeim anya.

-Tudod anya, a dolgok egyik percről a másikra változtak meg. Én sem hittem volna, de… az élet ezt hozta. De most már soha nem fogunk elválni egymástól.- mosolyogtam elégedetten.

-Menjünk be, melegítem a vacsorát, biztosan éhes vagy már.- terelt befelé anya a zöldre festett kerítésen.

-Apa, megtennéd, hogy behozod a csomagom és beparkolsz a garázsba?- kérésemre bólintott.

   Beléptem az udvarra és csak mosolyogni tudtam. Az ég megadta világon semmi sem változott! Anya virágai még mindig a legszebbek, a rózsabokrok gondozva vannak, a fű egyforma hosszúságúra van nyírva. A kutyám rögtön szökdel felém, heves ugatás közepette. Leguggoltam. Mancsait a combomra tette, farkát csóválni kezdte, miközben azt sem tudta, hogyan fejezze ki örömét.

-Dodó!- nevettem.- Hát megismered még a gazdid?- vakartam meg füle tövét. Miután kikutyáztam magam, siettem is kezet mosni, hogy neki láthassunk a vacsorához. Anya nagyon szigorú tud lenni olykor-olykor. Nála mindennek megvan a rendje, még az étkezésnek is. Kicsi koromban azzal szoktatott hozzá a rendhez és a rendszeres evéshez, hogyha nem eszek velük egy asztalnál, még egyszer nem melegíti meg az ételt az én kedvemért.

-Catherine nénikém?- érdeklődtem, majd az illető végszóra futott be.

-Itt vagyok, kicsikém. De megváltoztál bogaram. Egyre szebb és csinosabb vagy.- ölelgetett meg.

-Te viszont semmit sem változtál. Ugyanolyan szeleburdi és kotnyeles vagy. És ahogy elnézlek, megint rohantál.- kuncogtam.

-Sose tudok rájönni arra, hogy lehetséges az, hogy anyáddal testvérek.- jegyezte meg apa, hangjában ott bujkált a szeretet és a tisztelet. Nénikém válaszként kiöltötte a nyelvét. Elnézve őket egyre biztosabb vagyok abban, hogy a továbbiakban ezt az életet akarom élni!

Anya ismét tanúbizonyságot tett arról, hogy remek szakácsnő.

-És itt a kedvenc édességed, kicsim!- helyezte középre a különböző formájú mézes keksszel megrakott tálcát.

-Nem kellett volna fáradoznod anyu. De azért köszönöm.

Ahogy fogyott a sütemény a tálcáról és a forralt bor a kancsóból, úgy fogytam ki én is a mesélni valóból. Karácsonykor volt utoljára így együtt a család, azóta bizony történt egy s más.

-A barátnők igen fontosak az ember életében. De mi van a szerelemmel?:- kérdezte anya.

-Nem vagyok szerelmes.- válaszoltam, éllel a hangomban.

-Azt akarod mondani, hogy nem találtál magadnak egy jóképű srácot?- hüledezett a nénikém.- Hisz azt mondtad, hogy a gyár tele van jobbnál jobb pasikkal.

-Ne haragudjatok, de felmegyek a szobámba, kimerült vagyok.- hagytam ott őket.

   A kezemben a kis sporttáskával nyitottam be a szobámba. Villanyt gyújtottam és hevesen kalimpáló szívvel zártam be az ajtót magam mögött. Apu már megrakta a tüzet, így kellemes meleg fogadott. Magamra kaptam a pizsamám, üzembe helyeztem a laptopot, majd elindítottam rajta a zenét. Leültem az ágyra és alaposan körülnéztem. Minden azon a helyen maradt, ahogy a fősuli megkezdése előtt hagytam. A sarokban ácsorgó hintaszékben ültek a legértékesebb babák, a vitrinben csillogtak a porcelán díszek. Tinikoromban szép számmal voltak példaképeim, a posztereik mosolyognak rám a szemközti falról. Apa által összetákolt 5 soros  polcra szinte már semmi sem fért volna: teleraktam őket könyvekkel, CD-kel és DVD-kel, bekeretezett fényképekkel. Miután alaposan szemügyre vettem a szobám és felidéztem néhány hozzá fűzhető emléket, bebújtam az ágyba a laptoppal az ölemben és böngészni kezdtem egy kicsit a neten. Nem sokára nénikém kukucskált be a szobába:

- Nincs kedved meginni velem egy csésze teát?

-Veled bármikor.- mosolyogtam bájosan.

Percekkel később két bögre gőzölgő teával tért vissza és befészkelte magát mellém.

-Halljam, mi a valódi oka annak, hogy velünk akarod vezetni a vendéglőt?- tért rögtön a témára.

-Mert a gyerekkori álmom válhat valóra.

-Aham.- méregetett gyanúsan.- Karácsonykor még madarat lehetett fogatni veled, csillogó szemekkel mesélted, hogy imádod a munkádat, hogy ha rajtad múlna, örök életedre a gyárban dolgoznál. Erre április végére képes vagy otthagyni a biztosat a bizonytalanért? Ennél sokkal többről van szó! Halljam, ki az a férfi, aki miatt a mindig vidám Cynthia Henderson szemei megtelnek szomorúsággal és keserűséggel?- elkerekedett szemekkel néztem rá.- Anyádékat szó szerint elvakítja az öröm, nem látják meg a valóságot. De nekem volt időm egész vacsora alatt tanulmányozni a tekinteted, a gesztusaid és a szavaid.  Felhoztuk a szerelem témát és te hirtelen kimerült lettél? Ismersz jól, ez nálam gyenge kifogás.- bökött oldalba, amire halványan elmosolyodtam. Kiléptem a böngészőből, megnyitottam a “Képeim” mappát, melyben ott bujkált néhány kép Róla is.

-Ő lenne az.- fordítottam a gépet nénikém felé, hogy jobban szemügyre vehesse.

-Ezek szerint csapattag.-bazsajgott.

-Az. Heikkinek hívják és Vettel személyi edzője.- árultam el pár infót Róla.

-Had találjam ki:ő nem szerelmes beléd.

-Ha mindent tudsz, miért kérdezősködsz?

-Mert egy elfogadható magyarázatot akarok kapni arra, hogy miért menekülsz ide, a világ végére, ahol számodra sok boldogság, kapcsolatok nem teremnek.

-Én megelégszem azzal, hogy veletek lehetek. Ez nekem mindennél többet jelent. Itt is azt csinálhatom, amiből diplomát szereztem. Ráadásul segíthetek a ház körül. Ti sem vagytok már fiatalok és sok erőt vesz igénybe a termőföld és a gyümölcsfák gondozása, valamit az állatok etetése.

-Kincsem, az itteni élet nem neked való! Fiatal vagy, a kordhoz méltóan kell élned!

-Nénikém, én már eldöntöttem, hogy a továbbiakban a családomnak, azaz nektek akarom szenteli az életem! Az eddigi kapcsolataim ezentúl is fenn fogom tartani, meglátogatom majd a lányokat és eljönnek majd ők is ide. Nekem ennyi épp elég.

-Ez őrültség a részedről, Cynthia! Nem adok 2-3 hónapot és vissza fogod sírni mindazt, amid most van. És egy hirtelen fellángolásból mindenedet eldobni…

-Egyszer mindenki visszatér oda, ahonnan elindult.- ragaszkodtam a döntésemhez, meg sem hallva a szavait.

-Olyan magányos, megsavanyodott nőszemély akarsz lenni, mint amilyen én vagyok? Erre vágysz? Ugyan azt az ostobaságot akarod elkövetni, amit én, huszonéves koromban? Jól megtanultam, hogy a fiatalság és a szépség múlandó. Akkor kellettem valakinek, most már nem. Pedig vannak, akikre bőven 40 felett talál rá a szerelem. De engem elkerül, egyfajta büntetésként. Minden egyes baklövésemért magas árat fizettem! Thiám, gyermeteg hiba elhagyni valakit, aki iránt erős érzelmeid vannak! Ráadásul úgy, hogy nem harcolsz érte! Én is voltam szerelmes. Szerencsémre az érzéseim viszonzásra találtak. De mikor eljött az idő, megfutamodtam. Nem mertem itt hagyni a szüleimet. Pont úgy gondolkodtam, mint te: kellett a segítség a ház körül, nem mertem itt hagyni ezt az életet. Féltem a változástól és nem voltam felkészülve arra, hogy együtt éljek egy férfivel. És azóta bánom, hogy itt maradtam. Tudod, mi a legnagyobb büntetés, amit az élet kiszabhatott rám? Hogy azóta sem találkoztam olyannal, aki egy ennél jobb életet biztosíthatott volna nekem.

-De téged az a férfi viszont szeretett! Nem úgy, mint Heikki.

-Makacs és önfejű vagy, mint az anyád!- csóválta a fejét.- Honnan tudod olyan biztosan, hogy nem szimpatizál veled? És honnan tudod, hogy később, esetleges ismerkedés és randik sorozata után sem alakul ki köztetek valami? Egyet mondok még neked: ha szeretsz valakit, legyél elég bátor ahhoz, hogy elmondd neki. Vagy legyél elég bátor ahhoz, hogy végignézd, ahogy más szereti őt.- jegyezte meg a megszokott bölcsességgel.- Gondold át kicsikém. Még nem késő megmásítani a döntésed.- puszilt a hajamba.

   A másnap délelőttömet anyuval a konyhában töltöttem. Ha úgy vesszük, én voltam a kis kuktája, pont, mint kislány koromban. Mindenre megtanított, amire lehetősége nyílt. Kellemesen elbeszélgettünk, hosszasan ecsetelte, miként képzeli el a hármunk közös munkáját, a falu egyetlen szórakozóhelyének irányítását. A munkával tűzdelt hétköznapok után a hétvégén jöhet a jól megérdemelt pihenés és kikapcsolódás. A téli szabadságom alatt megtapasztalhattam, hogy a billiárdasztal még mindig folytonos használatban van. A hagyomány tovább él, a férfiak esténkénti foglalkozása még mindig a közös sörözés és meccsnézés. Az ital és a helyi specialitások még mindig szép számmal fogynak, egyszóval az idő múlásával ezen a helyen semmi sem változott! Sajnos a fiatalok inkább a nagyobb városokba költöztek, így a falu eléggé kiöregedett. Anyu épp azért örül annak, hogy visszatérek, mert biztos abban, hogy vidámságot hozok magammal. Képzelet szabad szárnyakra lelt, már a születésnapom kezdte el szervezni, melyet a vendéglőbe akar megtartani a falu lakosaival, a barátaimmal karöltve. Hiába, ezen nem tudtam meglepődni, anya mindig is ilyen volt. És, ha ő egyszer valamit kigondol…

   Míg az otthoniak a délutáni sziesztájukat töltötték, addig én túrára indultam a falun belül. Elég lassan haladtam, mivel léptennyomon belebotlottam ismerősökbe, akikkel kötelező volt néhány szót váltanom. Ha valakivel udvariatlanul viselkedsz, az előbb vagy utóbb eljut a pletykálkodó vénasszonyok fülébe és anyuék örökké hallgathatják azt, hogy “milyen neveletlen lányod van neked!” A bensőm szinte megtisztult a vidéki, friss levegőtől. Izgatottan hallgattam a madarak csicsergését, a gólyák kelepelését. Hevesen kalimpáló szívvel fordultam jobbra egy köves úton. A lovarda felé tartottam, mely tizenévesen a legszebb perceket okozta nekem. Mike szülei lovak tenyésztésével foglalkoztak, az összes szabad délutánokat itt töltöttük. Ez a hely volt a titkos búvóhelyünk,  itt találkozgattunk és… az első csókunk is itt csattant el. Zsebre dugott kézzel haladtam, s a távolból ismerősnek tűnő férfialak körvonalazódott ki. Nagyot dobbant a szívem, hisz sosem hittem volna, hogy mi még újra látni fogjuk egymást,- ráadásul pont a közös helyünkön- ugyanakkor el is keseredtem, hisz eszembe jutott, miként szakadtunk el egymástól. Nem volt lehetősége észrevenni engem, hisz nekem háttal állva etette az egyik lovat.

-Szép lovak.- szólaltam meg közvetlenül mellette. Hangomat hallva megakadt a mozdulata. Felém fordult és tekintetéből azt olvastam ki, hogy nem egészen akarja elhinni, hogy lát engem.

-Thia?- suttogta lágy, remegő hangon.

-Igen Mike, én vagyok.

-Ez…nem…-hebegte.- A szomszédok arról beszélnek, hogy hazajöttél, de… nem nagyon akartam  hinni nekik.- letette az eledellel teli vödröt és tett egy lépést felém.

-Magam sem tudom elhinni, hogy itthon vagyok. A családom köreiben.

-És meddig maradsz?- tudakolta kíváncsi tekintettel. Szemei csillogásából az évek során sem vesztett, tekintete még mindig csontig hatoló volt. Kisfiús mosolya minimális mértékben ott bujkál a szája szegletében és tagadhatatlanul vonzó férfi vált belőle!

-Holnap estig.

-Oh!- lepődött meg.- Valaki azt híresztelte, hogy átveszed a vendéglő irányítását és, hogy most már véglegesen itt maradsz.- ecsetelte, miközben megindultunk visszafelé.

-Egyenlőre csak erre a hétvégére ugrottam haza, hogy a szüleimmel átbeszéljük a részleteket. De még nem sikerült végleges döntést hoznom.- sóhajtottam. Nénikém hatására sikerült elbizonytalanodnom, így lesz még egy álmatlan éjszakám.

-Dolgozol valahol?- jött a következő kérdés.

-Igen. Egy Forma-1-es csapat gyárában.

-Remélem ez a csapat a Ferrari.- nevetett. Kicsi kora óta megszállottja az “ágaskodó paripának”. Szülinapjára mindig Ferrari-s autómaketteket kért. S ahogy látom még most sem sikerült átpártolnia.

-Nem.-szomorítottam el.- A Red Bullnál.- adtam meg neki a kegyelemdöfést.

-Áh…Vettel…- húzta el a száját.

-Hééé?? Mi bajod van vele?- csíptem karjába.- Igen is jó pilóta. Nem hiába lett világbajnok, zsinórban háromszor is.

-Elismerem, hogy jó pilóta. De nem tehetségesebb, mint Alonso!-kontrázott.

-És veled mi újság? Sikerült lediplomáznod?- tényleg szerettem volna megtudni, mi történt vele az elmúlt 4 évben, mióta… nem találkoztunk és nem is beszéltünk.

-Nem egészen… Az egyetem nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az első év után rájöttem, hogy nem ezzel szeretnék foglalkozni. Az autók mindig a szenvedélyeim voltak, így most egy autószerelő műhelyben keresem a pénzt. De annak szívből örülök, hogy te kitartó voltál és sikerült elvégezned a főiskolát.

A társaságában rohamosan telt az idő, már a házunk előtt toporogtunk.

-Örülök, hogy összefutottunk.

-Én úgyszintén.- mosolygott rám.- Thia, nem lenne kedved… szóval. Velem vacsoráznál ma?- hadarta el egy szuszra.

-Mike, én…- estem gondolkodóba. Egy vacsorától még nem eshet bajom, nemde?-Rendben, benne vagyok.

-Akkor egy óra múlva nálam?

Bólogattam, majd mentünk a magunk útjára. Legelőször a konyhába mentem, ahol a családom már a vacsorára készülődött.

-Nem gond, ha én most nem eszem veletek?

-Gyermekem, üres gyomorral akarsz lefeküdni?- dorgált meg anya.

-Igazából… Összefutottam Mike-kal.- mindenki meglepődött körülöttem.

-És meghívott vacsorára?- tapintott a lényegre apa.

-Igen.

-Hát akkor menj készülődni, ne várasd meg azt a fiút!- terelt ki a konyhából anya, hangja izgatottságtól csengett. Miért érzem azt, hogy ismét többet képzeld a dolgokba, mint kellene?

    Az utolsó utáni pillanatig kivártam a készülődéssel. Kitettem az ágyra a ruhámat, aztán visszatettem a táskába, majd megint kivettem. Egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy helyesen cselekszem. A lelkem mélyén tudtam, hogy ez több lesz a közös vacsoránál. Félek, hogy a ma este nem fog túl jól elsülni, mert sosem végződik happy end-el az, ha váratlanul összefutsz a múltaddal. De bizakodva készülődtem. Nem vittem túlzásba az öltözködést. Oka nem volt annak, hogy kicsípjem magam, hisz nem randira megyek. Meg sem fordult a fejemben az, hogy elcsábítsam Mike-ot.

Anya épp az előtérben pakolászott, így nem tudtam észrevétlenül kiosonni.

-Csodaszép vagy, mint mindig. Szívből örülök, hogy leültök megbeszélni a közös dolgaitokat.

-Nekünk nincsenek közös dolgaink.- feleltem kimérten.- Ez csak egy szimpla vacsora lesz.

-De lehet több is. Csak rajtatok múlik.- beszélt sokat sejtetően.

-Nem fogok összejönni Mike-kel, mert már nem szeretem!- szögezte le azonnal.

-Thia! Egyszer már egymásba szerettetek. Miért ne történhetne meg ugyan az másodjára is?

-Asszony, hagyd már azt a lányt!- korholta le apa anyát.- Még a végén meggondolja magát!

Hálás voltam, amiért apa közbeavatkozott. Leemeltem a kulcsot a szekrény tetejéről, majd elindultam a szomszéd ház irányába. Egész végig azért fohászkodtam, hogy ne kövessek el semmi őrültséget. Valami miatt még mindig nem tudok ellenállni az exemnek… Heikkit szeretem teljes szívemből, annak ellenére, hogy csalódtam benne, mint ahogy Mike-ben is. De nem tudok eltekinteni attól, amiket közösen éltünk át. Bátortalanul csengettem, majd pillanatokon belül nyílott is az ajtó. Sikeresen összeöltöztünk, és ez megmosolyogtatott: farmer és egy fehér pulóver volt mindkettőnkön.

-Bújj beljebb.- tessékelt be. Kaptam két puszit és nem bírtam megállni, hogy ne szívjam be illatát. Parfümének illata szabályosan megrészegített. Ezt az illatszert csak különleges alkalmakkor használta.

-Mesésen nézel ki.- bókolt, az én arcom pedig kezdett egy jól megért paradicsomhoz hasonlítani.- Menjünk a nappaliba, ott terítettem meg.- ismertem jól a járást, így előre mentem.

-Egyedül vagy itthon?- kérdeztem két falat között.

-Igen. A szüleim elutaztak Írországba, ott sikerült vevőt találniuk a lovakra.- avatott be.

-Jó lett volna őket is üdvözölni.- tettem hozzá mellékesen.

Ennél több kommunikáció nem is létesült közöttünk. Beállt egy kínos csend, melyet az elfogyasztott pohár bor sem tudott igazán feloldani. Csak néztünk egymás szemébe. Szótlanul. Pedig lett volna mondandóm a számára. A legszívesebben számon kértem volna egyet s mást.

-Olyan hihetetlen, hogy együtt vacsorázunk.- hozott fel aztán egy sablonos témát.

-Nekem sem fordult meg a fejemben idáig, hogy szembe fogok futni a múltammal.- töltöttem még bort a poharamban. Innom kellett valamit.

-Sajnálom, hogy fájdalmat okoztam neked.- hajtotta le a fejét.

-Mindketten tudtuk, hogy vége lesz a kapcsolatunknak. De azt nem hittem volna, hogy nem lesz majd lehetőségem rendesen elbúcsúzni tőled. De, hogy tudd, nem haragszom. Ami történt, megtörtént. Az idő begyógyította a sebeimet.- összeszedtem a tányérokat és az evőeszközöket, majd a konyhába baktattam. A  mosogatónak támaszkodva  próbáltam visszatartani a könnyeimet. Amúgy is labilis volt a hangulatom mostanában, az pedig, hogy az exemmel összefutottam, csak még inkább betette az ajtót. A vártnál sokkal rosszabbul érintett az, hogy beszélnem kellett az érzéseimről. Nem értem, mi értelme volt a már begyógyult sebeket újra felszakítani?

Visszamentem a nappaliba, ő még mindig az asztalnál ült és a gondolataiba mélyedt.

-Köszönöm a meghívást. De most megyek, ha nem haragszol.- indultam meg az ajtó irányába.

-Meg sem kóstolod a desszertet?- nyúlt utánam. Lenéztem a karomat körülölelő ujjaira, majd rá. Félelmet tükröző pillantása bilincsben tartott.- Miért nem próbáljuk meg újra?- hozakodott elő az ötlettel. Mégis megtörtént az, amitől a leginkább féltem! Még a lélegzetem is elakadt.- Egyszer már működött, miért ne működhetne másodjára is? Én itt élek, innen ingázom minden nap a munkahelyemre, te pedig hazaköltözöl és…

-Mike, nem lehet! Mi nem lehetünk újra együtt!- remegésem alig tudtam leplezni.

-Mi akadálya van, Thia?- simított végig arcomon. Talán azt kellene válaszolnom, hogy szerelmes vagyok. És akkor leszállna a témáról.

-Az az akadálya, hogy már egyszer szakítottunk!

-Igen, mert akkor fiatalok és felelőtlenek voltunk. De sokat változtunk. És talán nem véletlen, hogy egymásba botlottunk. Tudom, hogy még érzel irántam valamit.- suttogta közel az ajkaimhoz.- Egyszer már magamba bolondítottalak. És még mindig tudom, mivel tehetem ezt meg újból.

És valóban megtette: megcsókolt. Ugyanazzal a szenvedéllyel, ugyanolyan vehemens módon, mint először. Valóban éreztem valamit. De ez nem szerelem volt! Inkább hála, amiért egy kis időre feledtetni tudta velem Heikkit. És nekem arra van szükségem, hogy ne gondolhassak rá! Térdem alá nyúlva ölbe kapott és sietősen megindult velem. A szobája felé. Gyorsan megszabadítottuk egymást a ruháinktól. Ő meztelenül feküdt felettem, én pedig meztelenül alatta. Zihálva élveztem, ahogy a testem behinti nedves csókjaival. Talán pillanatok választottak el attól, hogy magamba fogadjam őt, de történt valami, ami gátat szabott annak, hogy egy olyan őrültséget kövessek el, melyet biztosan egy életre bánni fogok. A messziségbe néztem, miközben a könnyeim rendületlenül folyni  kezdtek lefelé. Magam előtt láttam a jeges szempárt, a mindig felhőtlen tekintetét, az édes mosolyát, fülemben csengett férfias és szexi hangszíne.” Kérlek, ne tedd meg!”- suttogta ez a hang a tudatalattimban.

-Heikki!- súgtam vágyakozóan.

-Heikki?- kérdezett vissza Mike.- Miért nem mondtad, hogy van valakid?

-Mert… mert nincs így.- mondtam elcsukló hangon.

-Akkor csak arra kellek neked, hogy túltedd magad ezen a Heikki nevű férfin?

Lemászott, felszedte a szőnyegen heverő ruháimat és az ágyra dobta.

-Sosem hittem volna, hogy képes vagy azt kihasználni és a javadra fordítani, hogy bolondulok érted.- vetette oda gúnyosan.- Tényleg meg akartam beszélni veled a történteket, tényleg akartam egy újabb esélyt kapni tőled. Jobb lesz, ha elmész Cynthia!

   Pillanatok alatt magamra kaptam a ruháimat és sírva rohantam haza. Lerogytam az ágyamra és úgy éreztem, hogy vége az életemnek! Gyűlöltem magam, amiért majdnem képes voltam lefeküdni egy olyan férfival, akit már nem szeretek. És végtelenül tudtam gyűlölni a finnt is, amiért mindenem birtokolja!

-Miért nem tudlak elfelejteni téged?- suttogtam erőtlenül és magzatpózba kucorodtam össze. Nem tudom, kihez fordulhatnék tanácsért. Hogy lábaljak ki ebből a helyzetből? Mike miatt nem maradhatok itt, Heikki miatt pedig a gyárban nem. Mihez kezdhetnék mégis?

*** Heikki szemszöge ***

   A kora esti időpontnak köszönhetően nem volt akkora forgalom a reptéren, így a szabad taxik a főbejárat előtt sorakoztak szép számmal. Le is foglaltam egyet, ő betuszkolta a csomagtartóba a kis fekete sporttáskám, majd indulás előtt a kezébe adtam a cetlit, amire felfirkantottam a Hailey által lediktált címet. Út közben elővett egy fajta szorongás, mely nem kevés rettegéssel vegyült. Féltem, hogy elutasító lesz velem és a szememre veti, hogy túl késő. Túl késő a bocsánatkéréshez és túl késő a megbocsátáshoz is. És sajnos minden esély megvan arra, hogy szóba sem áll velem. A gondolatok össze-vissza cikáztak a fejemben, variációk sora született meg arra hivatkozóan, mit mondok majd Cynthiának. A legfontosabb azonban úgy is az, hogy ezúttal őszinte legyek Vele! Ezúttal már nem kereshetek kifogásokat!

-Uram, megérkeztünk.- rántott vissza a valóságba a sofőr. Kifizettem a szükséges összeget, megkaptam a csomagom, majd megálltam a tömbház bejárata előtt. Rápillantottam az órámra, mely fél 8-at mutatott. Ha valósak Hailey információi, Cynthia valamikor ilyentájt kell megérkezzen. Az idő teltével egyre nyugtalanabb lettem, a felgyülemlett feszültséget úgy próbáltam szabályozni hogy az ujjaim tördeltem. Aztán nemsokára az utca túloldalára leparkolt egy almazöld autó, melyből kiszállt Ő.

-De gyönyörű vagy!- suttogtam, amint megpillantottam. Mióta nem találkoztunk átfestette és levágatta a haját, de ez még szebbé tette. Ez az első alkalom, hogy nem csapatruhában látom. Egy egyszerű, combközépig érő farmerszoknyát és egy V alakban dekoltált halvány rózsaszín topot viselt. Ez a kombináció igazán a kedvemre való volt, mert a szoknya kiemelte karcsú lábait, a póló pedig kebleit. Alaposan szétnézett, mielőtt átkelt volna az úttesten. A karjára akasztotta a táskáját, melyben keresgélni kezdett. Nem vett észre, csak mikor én útját álltam. Mélyen a szemembe nézett él ez lett a vesztem, mert a dühtől izzottak szép szemei. El akart sétálni mellettem, de utána szóltam.

-Cynthia, kérlek. Beszélnünk kell.- kérleltem.

-Nem emlékszem, hogy lenne miről.- vetette oda nyersen és újabb lépést tett előre. De én megfogtam karját.- Heikki, engedj el, különben sikítok egyet!- parancsolta.

-Miattad utaztam ide Barcelonából. Ne küldj el, kérlek.

-Miattam biztos nem, mert én egy szóval sem kértem, hogy gyere ide!- köpte a szavakat, melyekkel nagy fájdalmat okozott nekem.- Egyáltalán honnan tudtad, hogy hol lakom?

-Haileytől.

-Most már értem, hogy miért kérdezősködött arról, hogy mikor jövök haza. Tudtommal elég sűrűn indulnak járatok Svájcba, egyet még biztosan elérsz, ha igyekszel!

-Addig nem megyek el, míg nem mondod a szemebe azt, hogy nem vagy szerelmes belém!- akaratoskodtam.

-Én.. én…-hebegett.- Nem szeretlek!- suttogta halkan. Tekintete fátyolos lett a könnyektől.

-Nem hiszek neked.- vágtam rá és közelítettem felé.-  Ellent mondtál a tekintetednek és a tetteidnek is az imént. Ha nem éreznél valamit irántam, nem viselkednél ilyen hűvösen velem. Azért sértődtél meg, mert szeretsz.- szemei kikerekedtek.- Nem tudtam aznap hova tenni a hirtelen hangulat- és viselkedés változásod. Alábecsülted magad, a szépséged, amit senki nem vesz észre szerinted, így utólag rájöttem, hogy miattam mondtad ezeket. Hailey és Seb elmondták az igazat, hogy szeretsz. Hailey a legjobb barátnőd, ha ő nem ismer téged, akkor ki?

-És számítana az, ha azt mondanám, hogy fülig beléd szerettem? Nem, már semmit sem számítana! És te sem számítasz már, mert feldühítettél és megbántottál.

-Tudom, hogy gyakran bosszankodsz miattam. Akármit mondok vagy teszek, az feldühít. Én csak… igyekeztem a kedvedre tenni, megismerni téged jobban, de… de a dolgok sosem úgy sültek el, mint ahogy akartam volna. Próbáltam pár olyan szót kicsikarni, mely utalt volna arra, hogy egy picit is szimpatizálsz velem. De te folyton kimért voltál, mégis honnan tudhattam volna, hogy nem vagyok közömbös a számodra? És belátom, én is hibáztam, nekem is tökösebbnek kellett volna lennem. Tudod Cynthia, az anyukám szerint az ember nem dühös olyanokra, akik nem számítanak már.- csend állt be közöttünk, még mindig távolságtartó és rideg volt velem.- Nekem sokat jelentesz. És nem úgy, mint ahogy te azt gondolod. Azt viszont nem értem, miért nem tudtam jobban kimutatni, hogy többet jelentesz nekem, mint egy kolléga. Talán… talán itt üt vissza az, hogy finn vagyok. Mi finnek egyes dolgokat másképp csinálunk, a hűvösségünk miatt nehezebb kimutatnunk az érzelmeinket. Még sosem éreztem ilyet, amit most irántad, ez az érzés…nem tudtam megmagyarázni, mit éreztem idebenn.- megfogtam kezét és a szívemhez húztam, had érezze annak heves kalimpálását.- Szeretlek.- mondtam ki végre, amit akartam.- Iszonyatosan szerelmes vagyok beléd és nem hinném, hogy túl késő lenne ahhoz, hogy kibéküljünk. Tudom, hogy nehéz elfelejteni a sok könnyet, amit okoztam, de hiszek abban, hogy újra kezdhetjük az egészet.- hosszúra sikeredett monológom után  üres tekintettel nézett rám.- Jó lenne, ha mondanál valamit.- a kezdeti bátorságom szárnyai letörtek.

-Jó lenne, ha megcsókolnál.- ejtette ki a szavakat, ami után nem teketóriáztam sokat, számat íves ajkaira tapasztottam. Hevesen, eszeveszett módon faltuk egymás ajkait, míg az éltető oxigén mindkettőnknek elfogyott.

-Akkor most… mi a helyzet közöttünk?

- Heikki, nem elég, hogy finn vagy, de még szőke is!- sóhajtott drámaian, majd megforgatta szemeit.- Nem hagyhatlak csak úgy elmenni, mert szeretlek. Igen, az első naptól kezdve, ahogy betetted a lábad a gyárba. Minden egyes percben arra gondoltam, hogy a férfiak azért nem vesznek észre, mert velem van a hiba. Az utóbbi hetekben már élni sem akartam, mert féltem attól, hogy úgy múlunk el, hogy mi egyszer sem öleltük meg egymást. Azt gondoltam, hogy abban van a hiba, ahogy szeretek.- gyönyörű arcát könnyek áztatták. De valami azt súgta, hogy ezeket a könnyeket nem csak miattam hullatta.

-Hailey azt mondta, hogy fel akarsz mondani a gyárban. Miattam akartad megtenni ezt, ugye?- tértem  rá a legnagyobb félelmemre.- Nem akarom, hogy elmenj, Cynthia!- néztem nyíltan a szemébe.

-Nem megyek el. Mert képtelen vagyok rá. Az a környezet jelenti az életemet. Ha felmondok, azzal csak tönkre teszek mindent és mindenki más életét is. Minden, ami már a gyárban megtörtént velem, érző emberré formált. Megtanított, hogy nem szabad olyan büszkének lenni. Bánom, hogy akkor egy gőgös, orrát fennhordó nőszemély voltam és hagytalak elmenni. Azóta egyebet sem hajtogatok magamnak, csak azt, hogy hiányzol te, az a minimális beszélgetés, ami nekünk megadatott. Éjszakánként sokszor nem tudtam aludni és olykor bámultam a csillagos eget, rád gondolva.- lágyan simogatta az arcom.

-Nekem nem lett volna szabad eljönnöm tőled. És ugyanúgy én is hibáztam.

-Vágyakozva pillantottam utánad. Miközben a fejemben egy hang szüntelenül arra sarkalt, hogy menjek utánad, hogy a nyakadba ugorva csókoljalak, míg jónak látom.  De én ezekről nem vettem tudomást és hagytam, hogy kisétálj az ajtón és ezzel együtt az életemből is. Én voltam a hibás, mert hagytalak elmenni! De most okosabb leszek, mert nem engedlek el magam mellől. És remélem te sem sietsz.- mosolygott bájosan és végigsimított az ajkamon, majd az állam vonalán.

-Veled akarom tölteni az estét.- búgtam a fülébe.

Ujjainkat összekulcsolva mentünk fel a lakásába. Mint a szerelmes és szertelen tinik, szinte mindegyik lépcsőfoknál megálltunk csókolózni. Az első közös vacsoránk megejtése után átengedtem Neki az elsőbbséget, hogy lezuhanyozhasson.

-Ígérd meg, hogy nem szöksz meg, míg fürdöm.- harapta meg ajkam, sikerült felhergelnie.

-Nem állt szándékomban. Addig maradok, míg ki nem rakod a szűröm.-és, hogy én se legyek adósa, a nyakát kezdtem szívogatni. Halkan, aprókat sóhajtozott.

-Arra várhatsz édes.- vigyorgott, miközben a pólóm gallérját igazgatta.- Nem az a férfitípus vagy, akit kilökdösök az ágyamból.- kaptam egy villámgyors csókot, majd a csípőjét ringatva, kecsesen beiszkolt a fürdőbe. Ezután a könnyed kis játék után az esténk további része is jól telt:kicsivel több, mint fél órán át csókolóztunk. A testünk már továbblépett volna, mi azonban ésszerűek voltunk, hisz van még elegendő időnk feltérképezni egymás testét. Csillogó szemekkel, a mellkasomban dübörgő szívvel hajtottam le a fejem a párnára, hisz egy gyönyörű nő feküdt a karjaimban.

*** Hailey szemszöge ***

   Teljes lelki békében, a szerelemtől fűtötten készítettem el a hétfő és egyben az új hét első kávéját, fél 8 körül. Cynthia hiányzott mellőlem, de ezt betudtam annak, hogy biztosan elaludt, hisz talán a finnel tartalmas éjszakán vannak túl. Mintha csak sejtette volna, hogy rá gondolok, belépett a büfébe, Heikkivel kézen fogva. Suzanne rögtön le is támadta őket, de ahelyett, hogy rosszmájúan felrótta volna a lánynak a késést, megölelgette és gratulált nekik. Heikki integetett nekem, megcsókolta újdonsült barátnőjét, majd távozott. Barátnőm gyorsan elmormolt rám nézve egy köszönömöt, majd tenni-venni kezdett, mert munkánk az megint bőven akadt.

   Az ebédemet fogyasztottam el, mikor a zsebemben a telefon rezegni kezdett. Kihalásztam és rögtön megnyomtam a zöld gombot.

-Szia szépségem.- kuncogott Párom a vonal túlsó végén.

-Hello Bajnok.- vigyorogtam.

-Mondd, mennyire szeretsz te engem?

-Hát… nagyon, de nagyon. De miért kérdezed ezt?- ráncoltam a homlokom, Cynthia pedig kérdezősködött, mire én lepisszegtem őt.

-Mert csináltam programot egész hétvégére! Már lebeszéltem Suzanne-val és Dietrich-el, pénteken és szombaton szabad vagy.- csapott a dolgok közepébe, a hangján hallottam, hogy vigyorog.

-És honnan tudtad előre, hogy igent mondok az újabb együtt töltött hétvégére?

-Ugyan kicsim! Te imádsz velem lenni.

-Miért van az az érzésem, hogy te nem versenyeztél a hétvégén, hanem inkább egy ego-szerző kurzuson vettél részt?

-Meglehet.- nevetett.- Szóval akkor igent mondasz?

-Mire is pontosan?- sóhajtottam. Semmi konkrétumot nem mondott.

-Véletlenül szereztem két jegyet a Frankfurt-Bayern München meccsre. Én pedig arra gondoltam, eljöhetnél velem.

-Oh, hát… Én és a foci.Nem épp a kedvencem, de miattad elmegyek. A lényeg úgy is abban rejlik, hogy együtt lehessünk.

-Azt hittem nemet mondasz. Mivelhogy először mutatkozunk úgy igazán együtt a nyilvánosság előtt. A fotósok biztos kiszúrnak majd minket.

-Úgy gondolom, hogy ezen is túl kell esnünk egyszer. Nemsokára itt a Brit Nagydíj, amikor úgy is lefotóztak volna minket együtt. Addig talán leakadnak a témáról, már nem lesz annyira érdekes az, hogy más nővel mutatkozol, nem Hannaval.

-Kezdesz egyre pozitívabban gondolkodni és ez tetszik.

-Ez nagyrészt neked köszönhető, Seb.

-Még úgy is eljössz, ha azt mondom, hogy be akarlak mutatni téged az otthoniaknak? Frankfurt alig fél órányi autóútra van Heppenheimtől és inkább odahaza alszom, mint egy hotelszobában. És ideje volna már hazautaznom, lassan 1,5 hónapja, hogy nem voltam otthon. Anya már le is szólt érte.- komorodott el.

-Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem félek. De ezen is túl kel esni. És annyit meséltél már a családodról, hogy kíváncsi vagyok rájuk.

-Kicsim, már mondtam, hogy nem kell félned. Imádni fognak téged és a kicsit is. De, ha mégsem lenne így- amit persze erősen kétlek- én akkor is mellettetek leszek. Most le kell tennem, mert mindjárt indulok vissza Svájcba. Este hívlak és beszélünk erről bővebben. Szeretlek.

-Én is téged.- leheltem egy csókot a telefonba.

Széles mosollyal az arcomon dőltem hátra a székemen és élveztem, hogy a dolgok lassan, de mégis biztosan kezdenek kialakulni.