Sziasztok Kedves Olvasóim!
Sikerült elkészülnöm a következő fejezettel, amit nagy beleéléssel írtam meg. Remélem elnyeri a tetszéseteket. Azért is, mert egy újabb Heikki-Cynthia szemszögöt hoztam nektek, hisz ahogy látom ezt szívesen olvassátok.
Köszönöm a barátnőm segítségét a fejléccel kapcsolatban, ismét megmutatta, hogy van tehetsége hozzá! ;)
Kellemes olvasást kívánok!
A
délutáni csendet és nyugodtságot kihasználva, a kávémat szürcsölgetve bújom a
pénteki újságban feltett álláshirdetéseket. A konyha felé indultam, hogy még
egy kis cukrot tegyek a kávémba, mikor kattant a zár és egy jól felpakolt Seb
lépett be az előtérbe. Nem kicsit lepődtem
meg.
-Édesem!-
boldogságban úszva rohantam a karjaiba. Felkapott, össze-vissza puszilgattam az
arcát, majd szenvedélyes csókot nyomtam a szájára.
-Hogy
kerülsz ide? Egyáltalán nem vártalak.-zavarban voltam, ugyanis 11-kor még
pizsamában császkáltam, a hajam kócos és egy kis rendetlenség uralkodik a
kis asztalon.
-Meg
akartalak lepni. Nem bírtam kivárni a hajnalban induló gépet, ezért még éjjel
eljöttem Christian magángépével, ami más légvonalban közlekedik, gyorsabb és
hamarabb el lehet jutni vele bárhová is.-magyarázta csibészes mosollyal az
arcán.
-Itt a
kért trófea!- felemeltem és alaposan szemügyre vettem.- Különleges darab. És,
ha jól tudom, ez még hiányzott a gyűjteményedből.
-Valóban
hiányzott. Alaposan megdolgoztam érte, de sajnos nem maradhat nálam. Holnap beviszem
a gyárba.
-Kár.
Akkor az enyém sem lehet.- végtelenül elkeseredett lettem.- Pedig direkt nekem
nyerted.
-Majd
nyerek másat neked, lesz egész évben alkalmam rá. Voltaképp nem is fog
hiányozni, mert a legértékesebb trófea épp előttem áll.- elkapta a derekamat, a
hirtelen rántástól halkan felsikoltottam.
-Hiányoztál.-orrát
végighúzta a nyakamon.
-Akarlak
Sebastian! Itt és most!- hajába túrtam. A vágyam felülkerekedett a józan ítélőképességemen. Lerúgta a cipőjét, a trófeát letette a bőröndje mellé, engem pedig a
kanapéra fektetett. Levette a pamut felsőjét, az én pólóm alá is benyúlt. Ekkor eltoltam
magamtól.
-Seb,
ne itt...
-Mi?
Akkor most mégsem akarsz?-szemei kikerekedtek.
-Dehogynem.
De nem a kanapén. Chloé bármikor hazahozhatja Rosaliet.- magam is meglepődtem,
mennyire összeszedetten beszéltem.
-Nők.-megforgatta
a szemeit.- De legközelebb itt leszel az enyém!
Ölbe
kapott, lábaim a dereka köré kulcsoltam. Én kinyitottam a szobaajtót, ő a lábával belökte azt magunk mögött. Leült az ágy szélére, és a maradék ruha is
lekerült rólunk. Mindegyik ruharab más sarokban landolt. Szeretkezés közben
folyton egymás szemébe néztünk. Szemeiben szüntelenül izzott a szerelem és a
vágy kombinációja. Szemének színe most egészen különleges volt: a világoskék és
a szürke ötvözete. S ezt a színkavalkádot láttam már egyszer magam előtt:
mikor először csókolóztunk.
-Elárulod,
miért ragaszkodsz annyira ahhoz, hogy szexeljünk a kanapén?-vállára hajtottam
fejem, közben megállás nélkül cirógattam a mellkasát.
-El, ha
megígéred, hogy egyszer ott is a magamévá tehetlek.- alkudozott.
-Egye
fene.
-Még
sosem csináltam a kanapén, ezért szeretném kipróbálni.
-Szóval
szereted az extrém dolgokat. Úgy látszik a száguldás már nem nyújt elegendő
adrenalint.- kuncogtam.
-Ez
még nem is annyira extrém, hisz a négy fal közt vagy. Egy bokor mögött, vagy
egy sátorban csinálni, na az már igazán extrém. Órási a lebukásveszély, igazi
adrenalinbomba.
-Ez
már nagyon átmegy perverzségbe. Ez nem az én világom.-szörnyülködtem.
-Tőlem is
távol áll ez a „gyorsan legyünk túl rajta” mentalitás. Szeretem lassan
csinálni, kiélvezni a szerelmemmel töltött pillanatokat.- felemeltem a fejem és
megcsókoltam. Megállás nélkül cirógatta a karom, elalvás közeli állapotba
kerültem, de szerettem volna még beszélgetni valamiről.
-Komolyan
gondolod azt, hogy egy család legyünk?-felkönyököltem, hogy jobban lássam
arcát.
-A
legkomolyabban.- azonnal válaszolt.
-Azt
hiszem Rosaliet felzaklatta az, hogy a csoporttársait látta a szüleik körében.
Vasárnap este megkérdezte, hogy ki az apja és érdekelte, hogy miért nem él
velünk.
-Mit
válaszoltál?- rémülten bámult rám.- Ugye nem mondtad el neki az igazat?
-Nem,
pedig szerettem volna őszinte lenni vele. Azt hazudtam, hogy azért nincs velünk, mert nem szeret engem.
-Ebben
semmi hazugság nincs, ezt te is jól tudod. Beérte ezzel a magyarázattal?
-Egyenlőre
sikerült lezárnom ezt a témát. De ahogy nőni
fog, annál sűrűbben
fognak ezek a faggatózások előjönni. És, ha már szóba jött az apa téma, akkor
imádni valóan elárulta, hogy szeretné, ha te lennél az apukája.
-Tessék?-
szemei golflabda nagyságúra kerekedtek.- Ez...komoly?- bólogattam.-Hú,
most...-folyamatosan kereste a szavakat. Elég nehezen emésztette meg a
hallottakat.
-Aja,
hol vagy?- Rosalie kiáltására összenéztünk. Mire észhez tértünk, már be is
rontott a szobába. Megszeppenve állt előttünk, én pedig nem győztem
magunkra cibálni a takarót.
-O-ó!
Ez ciki!- röhögött a háttérben Chloé.
-Ahelyett,
hogy vihognál, inkább vidd ki innen a lányomat!- ráparancsoltam. Rosalie arca
ijedtséget tükrözött. Miután távoztak, elkezdtem a szőnyegről
felszedegetni a ruháinkat.
-Hol a
francba van a bugyim?- kapkodva néztem az ágy alá.
-Hailey,
nyugi már!-csitítgatott párom.
-Már
hogy nyugodhatnék meg?- hozzávágtam a pólóját.- Tudtam, hogy hamarosan
hazajönnek az oviból, de én mit sem törődve ezzel, az ágyban heverészem, anyaszült meztelenül, egy férfivel.- hergeltem magam és
közben elkezdtem valami normális ruhát magamra rángatni. Seb velem ellentétben
maga volt a nyugalom.
-Nem
reagálod túl ezt egy kicsit? Elvégre nem kapott rajta minket semmi rosszon sem.
Annyit látott, hogy az ágyban ülünk, a takaró minden lényeges dolgot takart.
Plussz, nem egy idegennel voltál, hanem a szerelmeddel.
-Jó,
igazad van.- beláttam, hogy eltúloztam a dolgot.- De mi van, ha kíváncsiskodni
kezd, hogy miért voltunk ilyenkor az ágyban? Vagy, hogy miért nem volt rajtad
póló?
-Ezt
bízd csak rám.- puszit adott a számra, majd kiment a szobából. Rábíztam a
dolgok elsimítását Sebre, addig is megigazítottam a kissé összegyűrt lepedőt.
Mikor úgy gondoltam, hogy a
kedélyek kissé lecsillapodtak, kimentem. Legelőször Chloével találkozott a pillantásom.
Noha semmi elítélni
valót nem követtem el, mégis szégyeltem magam barátnőm előtt.
Majd a kanapén ülő
Rosalie-Seb párosra hárítottam a figyelmem. Nyoma
sem volt kérdezősködésnek, a németem figyelemelterelő hadművelete
sikeres. Az ölében ülő lányomnak büszkén mutogatta a
legújabb serlegét.
-Chloé,
tudnál vigyázni még egy kicsit Rosaliera?- felpattant a kanapéról, miután kifogyott
a mesélni valóból.
-Nem
is tudom.- gondolkodott.- Ha az előbbi hancúrozást akarjátok
folytatni, akkor szólok, hogy nem ingyen bébicsőszködöm ám!- cukkolt minket. Seb a fülébe súgott valamit, amitől barátnőm hozzá állása megváltozott.
- Ebben az esetben már itt sem vagyok.- sietősre vette a távozást.- Sok sikert, Seb!- és kettesben
maradtunk.
-Mit súgtál neki, amitől így elhúzta a csíkot? És miért
kívánt sok sikert?- arra gyanakodtam, hogy ezek ketten titkolnak előlem
valamit.
-Ezeket te keretezted be?- mutatott a zölddel
megjelölt hirdetésekre.
-Igen. Ezek keltették fel az érdeklődésem.
Kerestek recepcióst egy hotelba, pultost,
varrónőt, szobalányt. Lehetőség volt bőven.
-Nem!- tiltakozott hevesen az ellen, hogy
mindenhova leadjam az önéletrajzom.
-Seb, mi bajod van? Mióta elolvastad a hirdetéseket,
olyan ellenséges kedvedben vagy.
-Ez nem igaz!- állította az ellenkezőjét.
-Igazán? Bármit akarok tenni, te ellenzed. Ne
menjek recepciósnak, mert félsz, hogy a vendégek kikezdenek velem. Ne takarítsak,
mert az nem nekem való. Sőt, szerinted egyik helyen sem a reális bért
ajánlják.
-Kicsim, de...
-Azt hittem, hogy neked is az az érdeked,
hogy minél előbb megoldást találjunk, de az elmúlt 10
percet elnézve épp az ellenkezőjét érzem. Nyuoudtan mondd a
szemembe, ha nem találsz alkalmasnak egyik munkára sem.- felpattantam mellőle és a konyhába trappoltam. Nem sokáig voltam egymagam.
-Rosszul ítéled meg a helyzetet.
-Valóban?- szembe fordultam vele.
-Valahányszor nekiláttam elmondani valamit,
te annyiszor a szavamba vágtál. Még csak szóhoz sem tudtam jutni. Ketten éljük meg ezt a helyzetet. Két
ember, akik másképpen képzelik el a megoldást.- csípőmnél könnyedén
megemelt és a konyhapultra ültetett.- Sokat gondolkodtam az utóbbi napokban.
Kettőnkről. Jobban mondva hármunkról.- helyesbített
azonnal.- Ennek hatására az én fejemben is megszületett egy ötlet.De még most,
az elején elmondom, hogy nem erőltetek rád semmit sem. Nem kell így lennie, ha nem akarod. Én, szóval...-amilyen könnyedén jöttek ki belőle a
szavak eddig, most annyira megakadt és bizonytalanná vállt.-Mi lenne, ha
összeköltöznénk?
Nem igazán találtam a szavakat. Némán álltam,
annyira váratlanul ért az összeköltözés ötlete. Erre eddig nem gondoltam, mint
lehetséges verzióra.
-Látom, hogy meglepődtél.
Valójában ezt a reakciót vártam tőled. Nem erőltetek
semmit sem, hisz nem egy aprócska dologra kell igennel vagy nemmel
válaszolnod. Türelmes leszek veled.
-Seb, én...
-Shhh!- csendre intett.- Ne mondj semmit sem
addig, amíg nem hallgatsz végig. Mondtam, hogy mennyire szeretnék egy családot
alakítani veletek. Aztán nemrég mesélted, hogy Rose azon az úton halad, hogy
apának hívjon és...ez adott bátorságot ahhoz, hogy eléd álljak ezzel. Úgy érzem
itt az ideje, hogy komolyabban foglalkozzunk a kapcsolatunkkal és ebből adódóan a jövőnkkel.
Az én szempontomból is kielemeztem a
dolgokat, hisz az utazásra szánt időt
leginkább veletek akarom
eltölteni. Nekem rengeteget számítana az a plusz 2 óra, amit egymásra fordíthatnánk.
És persze belehelyeztem magam a ti helyzetetekbe is. Láttam, hogy Rosalienak
mennyire tetszett a birtokom körülvevő fák, csodálta a teheneket, a
madarakat, amiket itthon, egy nagyvárosban nem láthat. És itt vagy te, aki már
az első pillanattól kezdve otthonosan mozogtál.-
szép kis monológott rakott össze.
-Ez mind szép és jó. De Rosalie az itteni
nyelvhez, emberekhez van szokva. Itt jár óvodába, itt szerzett barátokat.-
kezdtem az első akadállyal.
-Óvoda van Svájcban is. Barátokat az ember
mindenhol talál. És az ember bárhol jól érzi magát, ahol a családja is ott van.
Rose még kicsike, nem érinti úgy a változás, mint egy felnőttet.
Plusz ő nagyon okos és fogékony. Én majd megtanítom németül, hogy jobban boldoguljon,de vannak nagyon jó angol nyelvű oktatóintézetek Zürichben, szóval én ebben semmi akadályt nem látok.
-Látom mindenre gondoltál. – átkaroltam
nyakát.- De lássuk, a legnagyobb akadály ellen megvan-e már az „ellenszered”.
Amíg te dolgozol és Rose oviban van, addig én mihez kezdjek magammal?Mert
remélem az meg sem fordult a fejedben, hogy eltarts.
-Számomra nem jelentene akadályt, ha főállású anya lennél. De tudom, hogy egy idő után
elunnád magad és becsavarodnál, hogy nem dolgozhatsz. Nem fordult meg a
fejedben az, hogy esetleg folytasd vagy újrakezd az egyetemet?
-Nem hiszem el, hogy már te is ezzel jössz!-
megforgattam a szememet.
-Okos nő vagy, ne becsüld alá magad!- ragadt le ennél a témánál.
-Igen, de azóta már életet adtam egy
gyermeknek. És már több, mint 4 év telt el azóta, hogy utoljára iskolapadban
ültem és, hogy tankönyvet vettem a kezembe. Mindent elfelejtettem, amit akkor
tanultam.
-Remélem érzed, hogy ezek gyenge kifogások!
Szerintem akkor, tizenéves fejjel azért jelentkeztél felsőoktatásra, mert akartál valaki lenni ebben az életben. Nem hinném, hogy elapadt minden
szenvedély, amit a fotózás jelentett neked. Nem
kell lemondanod az anyaságról, ha tanulni akarsz. És, amit egyszer már képes
voltál megtanulni, azt képes leszel újra elsajátítani. Nem is sejted, mennyire
tehetséges vagy, Hailey!- két tenyere közé fogta arcom.- Gondolkozz el azokon,
amiket mondtam. Ha még korainak is találod az együttélést, nem baj, de kérlek a
továbbtanulás gondolata mellett ne haladj el olyan hamar. Lehet, hogy ez egy
olyan lehetőség, mely utoljára kopogtat az ajtódon. És ezt szerintem kár lenne elszalasztani. Megígéred,
hogy gondolkodsz rajta, legalább egy percig is?
-Megígérem.- nagy nehezen beadtam a
derekam.És ahelyett, hogy egy percig gondolkodtam volna, egész nap és egész
éjjel ezen járt az agyam. Olyan döntés született, aminek örülni fog.
Elégedetten hunytam le szemeim, mert tudtam, hogy helyesebb döntést nem is
hozhattam volna!
***Sebastian
szemszöge***
Reggel szívesen lustálkodtam volna még, de a korgó hasam a konyhába
rendelt. A szépségem természetesen már a tűzhely körül sürgött-forgott, gondoskodó
családanya révén készítette a reggelit. Az ajtófélfának dőltem, és csendben, hosszan
figyeltem őt. Tegnap nem igazán beszélgettünk, hagytam, hogy
gondolkozzon. Nem akartam befolyásolni a döntésében.
-Sikerült jól laknod a látványommal?-
mosolyogva fordult meg, majd a asztal közepére tette a felszeletelt kenyérrel
teli kosárkát.
-Nem mondanám, mivel nagyon ki vagyok éhezve
rád.- odaléptem hozzá és szenvedélyesen megcsókoltam, majd az asztalnál csücsülő
Rosenak is puszit adtam.
-Azért remélem, hogy a reggelihez is elég
éhes vagy.- és az asztalhoz terelt.- Van kedved elvinni Rosaliet az oviba?-
kortyolt teájába.
-Természetes, hogy van. Nekem is épp ezen
járt az eszem. Te még visszafekhetsz pihenni, mert mintha nem túl sokat aludtál
volna.- kicsit nyúzottnak tűnt szép arca.
-Pedig jól aludtam. De mi tagadás, még
lustiznék egy kicsit.- egy hatalmasat nyújtózott.- De egy pasi és egy gyerek
mellett ne legyenek ilyen igényeim.- kuncogott. Csendben megreggeliztünk, majd
mikor az üres tányérokkal a kagylóhoz lépett, mögé léptem. Tenyerem a hasára
csúsztattam.
-Ha összeköltöznénk, akkor közösen főzhetnénk, így több időd
maradna. Magadra és ránk is.- orommal a nyakát csiklandoztam.- Sőt!
Komplett lakoma várna reggel az asztalon,
mire felkelnétek. Mint mikor először nálam voltatok. Emlékszel?
-Ühüm.- lehunyta szemét és fejét a vállamra
hajtotta.- Imádtam minden egyes percet.
-Gondolkodtál az ajánlatomon?- idejét láttam,
hogy rákérdezzek. Néma bólintás volt a válasza. –Elárulod, mire jutottál?-erre
viszont nemlegesen rázta a fejét. Láttam rajta, hogy élvezi, hogy az agyam
húzhatja.
-Majd elmondom, ha hazaértél.
-De addig nem bírom ki!- dobbantottam a
lábammal.- Be kell mennem a gyárba is, így sokára jövök, és addig megöl a
kíváncsiság.- duzzogtam.
-Hát, így jártál.- nevetett.- De vigasztaljon
az, hogy addig nem gondolom meg magam.
-Ez most jót vagy rosszat jelent?- de választ
már nem várhattam, Rose-al együtt a fürdőbe ment.
A gyors látogatás az oviban megvolt, és a
gyárban sem terveztem órákat ülni. Leadtam a trófeát, érdeklődtem
az új fejlesztésekről.
Akivel szembetalálkoztam, váltottam pár szót, nehogy az legyen, hogy a
világbajnok dolgát annyira felvitték az égiek, hogy már nem is tárgyal senkivel sem. Nagyjából 1,5 óra alatt letudtam a
feladataim, ezután egyenesen Chloéhoz
csengettem be.
-Zavarlak?
-Ne kérdezz butaságokat! Gyere be.- teljes
egészében kinyitotta az ajtót.- Összeköltöztök?
-Nem tudom.- hanyagul megvontam a vállam.
-Hogyhogy? Nem kérdezted meg tőle,
amit megbeszéltünk?- elképedt.
-De, de természetesen hagytam gondolkodni.
Mindent úgy csináltam, ahogy azt előzetesen, titokban megbeszéltem veled. Rátértem az egyetemre is, és
megígérte, hogy átgondolja.
-Ez már haladás. Cynthiával nem is tudtunk
normálisan beszélgetni vele erről, azonnal leordította a fejünket.
-Mi van, ha nem akar összeköltözni velem? Az
összes létező érvet felhoztam.- teljesen annak a gondolatnak
a rabjává váltam, hogy nemet mond.
-Hol van az a Sebastian, aki mindig, minden
helyzetben tudta, mit kell tenni vagy mondani? Ha teljesen összetörsz és
reményt vesztesz, végképp elvesztesz minden esélyt arra, hogy meggyőzd!
-Próbáltam úgy győzködni, hogy ne erőltessek
rá semmit sem. De mi van, ha
mégis erőszakosnak
tűntem?
-Hailey szeret téged. És én egy akadályt sem
látok, amiért ne élhetne veled Svájcban. De menjünk át hozzátok és
megtudjuk,hogy áll a szénád,- a kezemnél
fogva kezdett húzni.
-Chloé, várj!- állítottam le.- Ti hogy álltok
Kimivel?
-Miért érdekel?- felkapta a vizet.
-Ezek szerint nem túl biztató a helyzet. De
Kimit csak bízd rám, helyreteszem!
-Nem! Meg se említsd előtte a
nevem!-még vörösebb lett.
-Csak sarkalni akarom arra, hogy felhívjon.
-Seb! Ha nem hív, annak oka van. Rendes vagy,
hogy akarsz segíteni, de ne feledd, hogy Kimiről van szó. Nála másképp működnek a dolgok. Kérlek
szépen, ne avatkozz ebbe bele. Nem akarom, hogy illemből,
vagy muszályságból hívjon. Értve vagyok?- bólogattam, de úgyse teszek úgy, ahogy ő kérte. – És most rendezzük el a te problémádat, Haileyvel.
-Megjöttem!-kiáltottam el magam.
-Hallom!- kuncogott. A fürdőből jött elő, az
egyik koszos ingemmel a vállán.- Oda teszem mosni a...
Szia Chloé.- meglepetten intett barátnőjének.- Mi járatban?-
kérdezte, miután gyors csókot nyomott a számra.
-Csak hajtott a kíváncsiság a tegnapi
beszélgetésekkel kapcsolatban.- kényelmesen elhelyezkedett a kanapén. Úgy mozog
már, mint aki haza jár.
-Sejtettem, hogy nem lehet titkunk előtted.-
szerelmem felsóhajtott.
-Mivel én vagyok a legjobb barátotok, nem
lenne szép dolog, ha kihagynátok a buliból. Ráadásul tartoztok nekem, amiért a
tegnap vigyáztam Rosaliera.- csak úgy mellékesen megjegyezte. –De halljuk,
kell-e ezentúl sűrűbben Svájcba utaznom.-sürgette Haileyt, amiért hálás voltam.
-Ismerlek már Chloé. Nem a kíváncsiság hajt,
hanem jöttél előadni a szokásos érvelésed, de ezúttal nincs szükség erre
a módszerre. Sokat panaszkodtam, mert egyre nehezebben viselem, hogy távol vagy
tőlem és... tegnap rámutattál az egyetlen ésszerű megoldásra. Nem tudok okot
mondani, amiért ne cuccolhatnánk össze.- rám mosolygott.
-Értsem úgy, hogy egy család leszünk?-kértem
megerősítést.
-Akár így is mondhatnánk.
-És az egyetem? – Chloé nem engedte, hogy
ki örüljem magam.
-Sosem tudtam magamban elfojtani a vágyat a
tanulmányaim befejezése iránt.
-Gratulálok Seb, mostanra sikerült kiölnöd
Haileyből az utolsó csepp makacsságot is.- elismerően nézett rám, majd boldogan megölelte barátnőjét.- El sem tudod hinni,
mennyire örülök nektek.-egymásra illesztette a kezünket, mint az az apa, aki áldását adja a gyereke kapcsolatára.
-Minden könnyebb, ha van egy párod, akinek jó
a beszélőkéje.- mélyen a szemembe nézett.
Este
7 után sikerült hazaérnem. Eseménydús nap volt, de a lényeg, hogy úgy jöttem el
Londonból, hogy elértem, amit akartam: életem két legfontosabb nője péntek este hivatalosan is
hozzám költöznek.
-Micsoda hétvége!- sóhajtásommal felhívtam
magamra a TV-t unalmasan kapcsolgató Heikki figyelmét.- Sínen vagyok, haver!-
felnevettem. Még mindig olyan hihetetlennek tűnik.
-Ejha!-elismerően füttyentett.-Ez gyorsan ment.
-Azért nem volt ez olyan egyszerű
menet.
-A körülmények nem számítanak, Seb!
-Ez igaz. Nem számít mennyit kellett küzdenem
érte, nem számítanak az átaggódott éjszakák- felrémlett előttem a
pillanat, mikor megtudtam, hogy minden előzmény nélkül eltűntek.-
Csak az számít,hogy ezentúl minden
reggel mellette ébredhetek, hogy többször csókolhatom meg, mint eddig valaha.
De szerintem neked fölösleges ezeket magyarázni, hisz pontosan tudod, milyen
különleges az, hogy felébredsz és a szerelmed az első, aki
megpillantasz.
-Mi is hatalmasat léptünk előre: pénteken bemutat a családjának. Szóval lelépek, nem leszek az
utatokban.
-Sosem zavarsz. Attól, hogy ők itt
lesznek, a mi barátságunk nem szűnik
meg, az edzéseket ugyanúgy, napi szinten
végrehajtjuk. Még mindig nagy szükségem lesz rád. Ami változik, hogy két
személlyel több ül majd az asztalnál és kicsit hangosabb lesz a ház.
-Azt mindjárt gondoltam! Jó, hogy szóltál,
hogy éjjelente használjam a füldugómat.-kajánul vigyorgott.
-Én Rosalie miatt mondtam ezt, te hülye!- és
hozzávágtam az egyik díszpárnát.
A késői óra és az ólomként rám nehezedő fáradtság sem volt akadály a
számomra: lázas készülődésbe kezdtem. A péntek szinte itt lohol a
sarkamban, s addig rengeteg elintéznivalóm akad. A mi szobánk nem szorul
átalakításra, de Rosalie szobája... Szobát említettem volna? Egyenlőre inkább hasonlít egy olyan övezethez, ahol meteorit
robbant! Mindenféle értelmetlen kacatot oda vágtam be, aminek így,
hónapokkal az ideköltözésem után sem találtam meg a helyét. Egy szemetes zsákot
kerítettem, mindent abba dobtam bele. Közben ihletet kaptam, megszületett a
„tervrajz” Rose szobáját illetően. Késő éjjelig böngésztem a bútorgyártó cég honlapjait. Választék bolt bőven,
szerencsére sikerült megtalálni mindazt, ami
passzolt az elképzeléseimhez és Rosalie személyéhez. A visszaigazoló e-mail
szerint péntek reggel szállítják ki a megrendeléseket, ami azért necces, de
segítstéggel pont elkészülhetek, mire landol a gépük. Heikki távolléte lévén a
segítség csak egy ember személyében rejlik: a Kimsterében.
Szerda
reggel korán keltem, az edzés utáni tejet szürcsölgetve böngésztem az
interneten: segédanyagokat töltöttem le a német nyelv tanításához. Leginkább az
érdekelt, hogy a nyelvtanulást hány éves korban ajánlott elkezdeni és, hogy mik
az oktatás aranyszabályai, milyen ütemben történjék mindez. Ha jól tudok
azonosulni a „magántanár” szerepével, és napi szinten foglalkozok Rosalieval, akkor
az ovi kezdetéig nem kis tudással fog gyarapodni. Még frissek voltak a tegnap
este bevillanó képek a gyerekszobával kapcsolatban, autóba pattantam és egy
zürichi barkácsboltban kötöttem ki. Volt már gyakorlatom az ilyesmiben, apától
sokat tanultam, évekkel ezelőtt én festettem ki Fabian szobáját, de hát az ember sosem
mehet biztosra, ezért kikértem az elárusító véleményét, hogy milyen szerszámok,
egyéb segédeszközök kellenek egy gyerekszoba kialakításához. Hazafelé
csábított egy játékbolt is: kirakósokkal, társasjátékokkal, könyvekkel,
Barbie-babákkal, plüss állatokkal pakoltam meg
a bevásárlókocsit.
-Festék megvan, játékok nagyjából megvannak.
A bútorok, a függöny és a szőnyeg péntek reggel érkezik. Mi hiányzik mégis?- sóhajtottam, a sorok közt bámészkodva. Hiányérzetem volt valamivel
szemben. Aztán az egyik sarokban megláttam egy Arielről készült,
szinte életnagyságú plakátot.- Ez kell nekem!- elkiáltottam magam és sürgősen
bevágtam a kocsiba egy darabot.
Annyi mindent vásároltam össze, hogy a kocsimban egy gombostűnek
sem maradt már hely. Dobtam egy
SMS-t Kiminek, hogy hányra mehetek érte holnap, pillanatok alatt visszaírt, a
tartalmon már fenn sem akadtam: egy láda sörért cserébe segít csak.
Mozgalmas volt a péntek reggelem: Heikkit kivittem a reptérre, majd Baar
felé kanyarodtam, ahol felvettem Kimster barátomat. Alig értünk haza, a
bútorszállító megérkezett.
-Akkor lássunk munkához!- lázasan
összecsaptam tenyereim.
-Ácsi, Seba! És a söröm hol van?
-A hűtőben.-
megforgattam a szemem. Tényleg a söre érdekli most, mikor ennyire szorít az idő? Hailey-ék
gépe öt körül landol, egy háromnegyed óra, míg kiérek a reptérre, Kimit is haza
kell furikáznom, de a szoba még sehogy sem néz ki.Még jó, hogy a festést egyedül
intéztem tegnap, másképp most két láda sörrel lógnék Kiminek. Kimi bizalmatlan
volt velem szemben, ellenőrizte, tényleg hidegen tartom-e a sörét.
-Oké, lássuk miből élünk!- megindult az emeletre.
Megmutattam neki a képet, hogy legyen fogalma, hogyan rendezzük be a szobát.
-Az ágy támlájára ugyanúgy felrajzolod a
nevet?
-Igen. Hisz pont ettől lesz
olyan, amilyet megálmodtam.
Nagy munka folyt, amit mi sem igazolt volna
jobban, mint a földre terített útmutatók a szekrények és az ágy összerakásához,
a szanaszét szóródott csavarok, a tömérdek mennyiségű
szerszám, és az egyenlőre még darabokban levő bútorok. S, hogy ne legyen
egyhangú a munka, kérdezgetni kezdtem. Természetesen Chloéról.
-Annyira elfoglaltak lettünk mostanság, hogy
nem tudtam megkérdezni, milyennek tűnik Chloé.- nem kicsit lepődött meg.
-Jófej.- tömör, kimis válasza meg sem lepett.
-A yachton töltött este és a másnapi találka után
csak ennyit sikerült észrevenned? Na ne nézz hülyének, Kimi! – a szemébe
nevettem.
-Intelligens, kedves, humoros. Ennyi elég
lesz? – hamar felkapta a vizet.
-Jól van, azért ne harapd le a fejem! Már semmit
se kérdezhet az ember...- puffogtam.
-Seb én... kérdeznék valamit. Évek óta
ismered, szóval... Az apjával milyen a kapcsolata?
-Ezt csak ő mondhatja el neked. – próbáltam rávezetni arra, hogy
hívja fel.
-És mégis hogy kérdezzem meg tőle?
-Tudtommal feltalálták a telefont.
-Nem is tudom... – a tarkóját masszírozta. –
Jó ötlet lenne?
-Kimi! Bármi is érdekel, azt tőle
kell megkérdezned. Belőlem
egy mukkot sem szedsz ki!- szembesítettem a dolgok állásával.
-Odaígértem neki egy újabb találkát, a Brit
Nagydíjon majd megkérdezem.
-Kimi, jól figyelj most rám! Ajánlom, hogy
sürgősen döntsd el, mit akarsz! Ha egyszer is látom sírni miattad Chloét, velem gyűlik
meg a bajod, értve vagyok? – és, hogy nehogy azt higgye,
hogy csak a levegőbe beszélek, enyhén ráütöttem a kalapáccsal a mutatóujjára.
Kis
szünetet tartottunk, ő lehörpintett egy üveg sört.
-Hamarosan itt a születésnapod. –
emlékeztetett a közelgő eseményre. – Gondolom megadod a módját az ünneplésnek.
-Nem hinném, hogy nagy felhajtást csinálok.
Nincs a terveim közt az ünneplés, mert július 3. pont futamhétvégére esik.
-Hailey létezése annyi változást hozott az
életedbe, azt reméltem, hogy erről is megváltozik a véleményed. Milliók buliznak ezen a napon
valamilyen módon, csak te nem.
Beláttam, hogy van értelme annak, amit
mondott. Kiváló alkalom lenne arra, hogy jól érezzük magunkat. És ekkor
bevillant valami: újabb esélyt teremthetnék Chloének és Kiminek. Baráti társaság,
lazulás, pár pohár sör és Kimi
bátorságra kapna.
-Tudod mit? Egye fene! A német futam után
úgyis jön 2 hét szünet, össze lehetne hozni valamit.
-Egy újabb tollasmeccs majd? – lelkesedett.
-Naná! Pacsit rá! – és összecsaptuk
tenyereinket.
Mi
sem ér az ember élete barátok nélkül. Ez az én helyzetemben különösen igaz,
hisz Kimi bajtársiassága nélkül most nem ülnék ilyen nyugodtan a reptér
várótermében, öt perccel a 325-ös londoni járat landolása előtt.
Izgatottan doboltam a térdemen az ujjaimmal, türelmetlenül várva, hogy a szépségeim megjelenjenek. Azon töprengem, hogy mennyire
igaza van Kiminek. Mióta megismertem Haileyt, más ember lettem. Felnőttem,
leginkább fejben. Másképp viselkedek, olyan
dolgokat teszek meg, amiket ezelőtt sosem kockáztattam volna meg,
megtanultam értékelni mindazt, ami a
birtokomban van. S erre Hailey tanított meg. Néha túl könnyen jött a jó, de Hailey mellett megtanultam küzdeni a jóért.
Megtanultam harcolni a szerelemért, a nőért, akinek a rabjává váltam. S ezzel együtt rávilágított arra, hogy a problémákat megoldani kell, s nem
a szőnyeg alá seperni.
-Sebastian! – a hatalmas zsivajban csak
tompán hallottam szerelmem hangját. Két jól megpakolt bőröndöt cipelt, a vállán is sporttáska lógott.
Sietve szabadítottam meg terhétől.
-Elhoztad az egész házat? Nem említettem
volna, hogy csak a legfontosabb holmikat hozzátok?
-Akárhogy is ritkítottam, két bőröndbe és egy táskába tudtunk
beleférni csak.
-Jól utaztatok? – kérdeztem, kikor már
biztonságban voltunk: az autóban.
-Nem volt különösebb probléma. De kétségtelen,
hogy veled nagyobb biztonságban érzem magam. – végigsimított arcomon.
-Rosalie nem unatkozott?
-Ő? – nevetett. – Egész végig
mesét nézett, közben degeszre ette magát sütivel.
-Ez aztán az első osztályú kiszolgálás. – jókedve rám
ragadt..
Szerencsésen haza értünk, még sötétedés előtt.
-Üdv itthon, Szépségeim! – s becsuktam az
ajtót magunk mögött. Mielőtt
leült volna a kanapéra, elkezdtem az emeletre vezetni: - Van egy meglepetésem a
számotokra. – megfogtam Rosalie kezét, aki a kissé magas lépcsőn csak
segítséggel tudott felmászni. A szívem most háromszoros sebességgel kalapál. Kicsit félek attól, hogy
Rosalienak nem fog tetszeni. Annak ellenére gondolom ezt, hogy mindene meglesz,
amire egy kislánynak szüksége van. S tudom, hogy Ő csupán egy dologra vágyik: szeretetre!
Kinyitottam a szobaajtót. A szellőztetés ellenére a frissen festett szoba és a fa illata még mindig
keveredett egymással.
-Úristen Seb! – szerelmem a meglepődöttségtől a szájához emelte kezét.
-Tetszik? – leguggoltam.
-Ajiel!! – Rose ahogy meglátta a meséből jól ismert szereplőt, máris berohant a szobába. Fölösleges volt választ várnom tőle.
-Látod, itt a neved: Rosalie. – magyarázatot
adtam az írásra az ágytámlán, hiszen még nem ismerte a betűket.
-Nem tudom, mit mondhatnék.- Hailey hangja
megremegett.
-Semmit.
-Te magad festetted ki a szobát?
-Természetesen. – büszkén húztam ki magam. –
Kész profi vagyok a festésben és a barkácsolásban.
Rosalie egy-kettő hozzászokott a kis szobához, mely mától az ő „birodalma” lesz.
-Gyere, hagyjuk magára. – és kimentünk.
Segíteni kezdtem a kipakolásban.
-Nagyon csendes vagy. – osztottam meg
észrevételem.
-Azon tűnődöm, hogy mennyire húzott ide vissza a szívem. Hozzád. – átkarolta a nyakam. – Mondom ezt úgy, hogy mindössze egyetlen egy
alkalommal jártam itt.
-Most már értem, miért nézel ilyen...
furcsán. Sosem néztél még ilyen tűzzel a szemeidben. Azt
hiszem, hogy most egy teljesen új Haileyt látok magam előtt.- tenyerem
a csípőjére csúsztattam.
-Hát, ha már a nézésnél tartunk, akkor a te tekintetedben
is valami szokatlant vélek felfedezni: azt, hogy végre megkaptad azt, amire úgy
vártál.
-Pontosan. Még be sem rendezkedtem anno, de
már arról álmodoztam, hogy éljük a magunk kis nyugodt életét, elbújva a világ
szeme elől, együtt főzünk, esténként romantikázunk,
a szőnyegen ülve játszunk Rosalieval.
-Akár már most is főzhetnénk együtt valamit, ugyanis farkas éhes vagyok.- kuncogva
lépett ki a szobából. Annyi szépet szerettem volna mondani még neki, de ő megtörte a pillanatot. Utána siettem, azt remélve, hogy később
visszatér a romantikus énje.
***
Heikki szemszöge ***
Vasárnap
megejtettem egy könnyed vacsorát Hailey, Rose és Seb társaságában, majd
felmentem a szobámba és nekiláttam a bőröndöm kipakolásának. Szívesen
maradtam volna még Cynthiáéknal, de a jövő hétvégén futam, fel kell készítenem Sebastiant. Rettentő hamar
eltelt ez a két és fél nap, amit a Henderson családnál töltöttem, már csak az
emlékek maradtak belőle:
„ A megadott időpontban, egy fél perces késést sem tapasztalva
szálltam le a Heathrow Nemzetközi Repülőtéren. Még csak dél volt, de máris zsúfolásig
tele a váróterem, és egy szabad taxi sem állt a bejárat előtt. De
hiába találtam szabad taxit pár száz méterrel arrébb, pechemre belekeveredtünk a legnagyobb dugóba. Ha nem sietnék, még
élvezném is a sétakocsikázást, de révén, hogy a szépségem most mutat be a
családjának, nagyon frusztrált vagyok. Nem indulok piros ponttal Mr. és Mrs.
Henderson előtt. Ahogy megérkeztünk, a sofőr kezébe nyomtam a pénzt, busás borravalót adva, majd kettesével szedtem a lépcsőfokokat.
Csengettem, de hosszas várakozás után sem nyitott ajtót. Újból
csengettem, majd mikor erre se reagált, felhívtam. Ez kellett ahhoz, hogy beengedjen.
-Késtél. – duzzogott és üdvözlés nélkül
visszasétált a nappaliba.
-Tudom, de nem tehetek róla. – széttártam
karjaim. – Nem találtam taxit, majd dugóba kerültem.- magyarázkodtam. – Ennyire
haragszol? – elővettem a bocinézésem.
-Nem. – félretette a duzzogását és szerelmes
csókban részesített. – De anyáék nem díjazzák, ha kések otthonról. Úgyhogy
indulnunk kell.- és gyorsan kiterelt a lakásból.
-Értsem ezt úgy, hogy büntiként a kutyák elő löktök? - paráztam.
-Dodó nem eszik embert. – kuncogott.
- És nem is daraboltok fel? – nem épp nyugodtságot
árasztó érzés ennyi késéssel bemutatkozni a leendő anyósodnak és apósodnak.
-Nem tartozunk Hasfelmetsző Jack
rokonai közé! – jól szórakozott rajtam
és ezt nem titkolta. – Lazulj már, édes!
– tanácsa nem sokat segített rajtam.
Egy almazöld, kétszemélyes Suzuki Smartba
ültünk be.
-Egész jó kis autó. – mosolyogtam. Illik
hozzá, olyan „cynthiás”.
-Köszi. Semmilyen más autóra nem cserélném
le.
-Ezt elhiszem. Jól muzsikál, praktikus, mert
könnyű parkolni vele.
-Igen, és rengeteget spóroltam rá. –
kíváncsian néztem rá, azt várva, hogy többet megoszt ezzel kapcsolatban. – A
szüleimnek mindig az volt az elvük, hogy a kívánt dolgokra spórolni kell.
Viszonylag még kamasz voltam, mikor eldöntöttem, hogy fősulira
akarok járni. S azt is tudtam, hogy
bizony egy kocsi sem ártana. Így hát minden hónapban kénytelen voltam egy bizonyos
összeget bedobni a
malacperselyembe. Persze néhány cent minden hónapban nem
elég, ennyiből nem gyűlt össze egy autóra való, így a családom kipótolta: a ballagásom napján a házunk előtt
parkolt a vágyam.- emlékezett vissza.
-Jó autót választottak. Olyan „cynthiás”.
-Hééé! Ne fikázd a kocsimat! – szabad kezével
a combomra csapott.
Az
út hátralevő részében nem igazán szólaltam meg. Csak néztem a mellettünk elsuhanó tájat és magamba szívtam a lehúzott ablakon át beáradó friss, vidéki levegőt. „Gaskains”- hirdette a tábla.
-Szóval itt nőtt fel a kicsi Cynthia. – sóhajtoztam. Azonnal magával
ragadott a táj „tisztasága” és szépsége. A faluba vezető út mellett gyümölcsfák,
ültetvények, szőlősök húzódtak.
-Egy hatalmas családként élünk itt. A
lakosság 80%-a földet művel vagy állatot tenyészt. A terméseket pedig London kisebb boltjai vásárolják
fel. Ez jelenti a családok jövedelmét.
Míg mesélt, nem vettem le a pillantásom az
óvoda udvarán fogócskázó gyerekekről. Minden kő,
minden házfal és minden utcasarok arra az
időre emlékeztetett, amit a nagymamámnál töltöttem, mikor sötétedésig
kint fociztunk a fiúkkal.
-Megérkeztünk.- hangja visszahozott a
jelenbe. – Előre megyek, te kicsit maradj le mögöttem, rendben? –
bólogattam. Ő bement a kerítésen, én ekkor szálltam ki a kocsiból. Elbújtam a bejárati ajtó mögé, innen jól
hallottam a bentiek beszélgetését.
-Annyira aggódtam, mikor szóltál, hogy csak
később érsz ide.
-Csak volt egy kis dolgom anya, amivel nem
végeztem idejében. - füllentett.
-De jó, hogy itt vagy. Együnk, aztán mesélj,
mert van miről.
-Öhm.. Nem egyedül érkeztem. - félénké vállt a hangja.
-Hoztad a barátnőidet?
- ismét az anyukát hallottam.
-Nem. Elkísért valaki, akit muszáj
megismernetek.
-Csak nem Heikki? – egy újabb nő szólalt meg.
-Catherine, kiről beszélsz? – az apa sem maradt szótlanul.
-Heikki a barátom. Most kinn áll, arra várva,
hogy bemutatkozhasson. – hozzám lépett és kézen fogva behúzott a házba. - Ő itt apa, John, anya, Annie
és a nénikém, Catherine.
-Heikki Huovinen.- bemutatkoztam és
mindenkivel kezet fogtam.
-Szólhattál volna, hogy nem egyedül érkezel.
– Annie kicsit lekapta a lányát, majd a testvérét, Catherine-t sem kímélte: -
Azért az különös, hogy egyedül csak te tudtál arról, hogy Cynthiának van
valakije.
Megebédeltünk,
majd a nappaliba telepedtünk le. Catherine nem bírta levenni rólunk a szemét, minden
pillantásunkat, a kézfogásunkat széles mosollyal díjazta. Nem túlzok, ha azt
mondom, hogy ő volt a leginkább elragadtatva attól, hogy a lánya hazahozott egy férfit.
-És mióta ismeritek egymást? – jött az első kérdés. Az apa jóvoltából.
-Régóta ismerjük egymást, de csak pár hete
járunk. – Thia szerelmesen nézett rám.
-Miért csak Catherine tudott erről? – Annie
nagyon leragadt ennél a témánál.
-Tévedés, nem tudtam arról, hogy együtt
vannak! – védekezésbe kezdett. – Thia említett egy férfit aki tetszik neki, még
mikor úgy volt, hogy hazaköltözik. De azóta nem beszéltünk erről. S,
Heikki örülök, hogy megakadályoztad Cynthiát abban, hogy hirtelen
fellángolásból feladja az álmait.
Ennyi kellett ahhoz, hogy a szülőkön újabb ledöbbenés fusson végig.
Késztetést éreztem arra, hogy bebizonyítsam, hogy a lányukhoz való vagyok.
-Lassan fél éve ismerem Cynthiát, s a legelső
pillanattól kezdve tetszik nekem. És bocsáss meg, amiért ezt nem
adtam egyértelműen a tudtodra. - bocsánatot kérve pillantottam rá. – A barátnőitől
tudtam meg, hogy mire készül, s nagyon rettegtem attól, hogy elveszítem. Ezért elé álltam az igazsággal: azzal, hogy szeretem.
Tudom, hogy mérgesek most rám, de... Komolyak a szándékaim a lányukkal.
-Üdv a családban, Heikki! – hosszas csend
után a családfő a kezét nyújtotta.
-Olyan különleges neved van. – jegezte meg
Annie, miközben egy csésze teával kínált.
-A hazámban, Finnországban nem ritka név a
Heikki. Minden tizedik embert így hívnak.
-Ezer tó országa, Finlandia, Nokia...- sorolta
John a hazámhoz tartozó jellegzetességeket. – Pontosan mivel is foglalkozol?
-Jelenleg a Red Bull Racing alkalmazásában
állok. Vettel személyi edzője vagyok.
-Akkor te vagy az, aki a pilóta feje fölé
tartja az esernyőt. Így már értem, miért tűntél olyan ismerősnek,
mikor beléptél az ajtón.- esett le az anyukának.
-De csak tavaly óta edző, azelőtt
profi hokis volt. – fényezett Thia.
-Profinak semmiképp se nevezném magam. A finn
élvonalban karcoltam a jeget.
-Az Olimpián figyelemmel követem a hokit.
Milyen csapatban játszottál? – még a végén kiderül, hogy Johnnal lesz közös
témánk.
-A Kärpät U20-as csapatában kezdtem, majd a
Kiekko-hoz igazoltam.
A szülők faggatózásától kissé kimerülten zuhantam be az ágyba.
-Nagyszerűen álltad a sarat. Minden elismerésem.-
szenvedélyes csók volt a jutalmam, majd keresztül vetette a lábát rajtam és a
combomra ült.
-Egy pillanatig azt hittem, hogy lenyelnek keresztbe.
Még jó, hogy nem tudják, hogy miattam késtél.
-Ezért én vagyok felelőssé tehető, mert
nem szóltam nekik arról, hogy
bepasiztam. És ne feledd, ezen én is át fogok esni, mert nekem is el kell
nyernem a családod szimpátiáját. De legalább tudnak a létezésemről és nem sokkolódnak le.- nevetett.
-A német és magyar futam között bemutatnálak
otthon, de csak akkor, ha jó kislány leszel. – a pólója alá nyúltam.
-És, ha nagyon rossz leszek? – incselkedett
velem.
-Akkor bizony bünti jár. – fordítottam
magunkon és egy kis esti testmozgásra invitáltam.”
Szia.Sajnos caak most értem ide :D
VálaszTörlésEz is egy remek rész lett :) Annyira de annyira imádom olvasni ezt a történetet :D
Nekem ez a kedvencem most :)Remélem hamar jön a folytatás.És még mindig imádom Heikki & Cynthia részeket :)
Adroca