31.rész

Sziasztok!Nagyon-nagyon köszönöm a legutóbbi fejezethez érkezett véleményeket, nagyon boldoggá tettetek velük! Köszönöm a sok bíztató szót, miszerint ne hagyjam abba és, hogy csak így tovább. A háttérben lázas munka folyik, folyamatosan haladok a történettel, amint van egy kis időm, papírt ragadok és leírom a gondolataim, amik sokszor egy-egy fejezet alapjául szolgálnak.A tervezettnél egy nappal később sikerült jelentkeznem a friss résszel, az ügyeleteim miatt nem úgy haladtam a gépeléssel, ahogy szerettem volna. A következő részt igyekszem pontosan hozni, a tervezett új kinézettel együtt :)

Kellemes időtöltést!

Reny

*** Hailey szemszöge ***

            Hétfő reggel van, nem vár rám munka, ezért kapok az alkalmon és elviszem Rosaliet meg Audreyt az oviba. A két csöppség egész úton arról csacsog, hogy most már itt a meleg, az óvónéni többet engedi ki őket az udvarra fogócskázni. Egészen a terembe kísértem a két csöppséget, akik egyből lefoglalták magukat az építőkockákkal.

-Aja, nem maradsz?- kérdezte Rose, miközben egymásra illesztett két legókockát.

-Anyának nem való máraz óvoda,  de este építünk majd közösen egy hatalmas várat, jó?- ötletem elnyerte a tetszését. Megpusziltam mindkettejüket, majd eindultam kifelé. Egymásba botlottunk az óvónővel, Sarah-val, akit faggatni kezdtem lányomról.

-Rosalie nagyon kivételes emberke.-kezdte így.- Nagyon gyorsan tanul, szófogadó, a legkedvesebb „tanítványom”. Roppant fogékony az új dolgokra, könnyű bármivel lekötni a figyelmét.- anyai szívemnek jól estek dícsérő szavai.- Emlékszem, hogy múltkor a család volt a délelőtti foglalkozásunk fő témája. Rosalie melletted említett egy Sebastian nevű férfit. Sőt, többször hallottam már, amint Audreyval Sebastian a témájuk. Ő az édesapja?

-Nem. Rosalie apjával még csak köszönőviszonyban sem vagyunk. Sebastian fontos szerepet tölt be az életünkben, így nem meglepő, hogy sokat beszél róla.-bazsalyogtam.- Ő a jelenlegi párom.

-Így már értem. És a kék kisautó mihez köthető? Ugyanis visszaköszön a rajzaiban ez a motívum.

-Ennek is Sebastianhoz van köze.- adtam nyitott választ, melyben nem utaltam arra, hogy mivel is foglalkozik. Ebből senki nem tudhatja pontosan, hogy autóversenyző a sokszor emlegetett Sebastian.

            Pontban 8-kor kezdetét vette a foglalkozás, a többi szülőhöz hasonlóan én is távozni készültem. Mielőtt kiléptem volna, valaki utánam kiáltott:- Miss Roberts!- az igazgató loholt utánam.- Jó látni önt. Rég találkoztunk.

-Egyes kötelezettségeim miatt csak ritkán kísérhetem el Rosaliet.

-Ha már erre jár, akkor szeretnék beszélni önnel. Van ideje most?

-Természetesen.- biztos fontos lehet, ha így utánam szaladt.

-Ebben az esetben fáradjon az irodámba.- maga elé engedett, majd illedelmesen kinyitotta az irodaajtót.

-Minden év végén tartok egy kisebb közvéleménykutatást az intézménnyel kapcsolatban. Vetne egy pillantást erre a kérdőívre?- elém tolta a 10 kérdésből összeállított kérdőívet. Teljes mértékben meg voltam elégedve a tisztasággal, az óvónő munkájával, így csak pozitív válaszokat adtam.

-Tudom, hogy egymaga neveli Rosaliet és, hogy a munkája sok időt vesz el. Épp a magukéhoz hasonló esetekért nemrég kötöttem egy  partnerkapcsolatot egy nyári programmal rendelkezőóvodával. Beirathatja Rosaliet.

-Mindenképp fontolóra veszem a lehetőséget.

-A többi szülőnek már odaadtam a meghívót a szülők báljára. – kutakodni kezdett egy halom irat között. – Itt van az öné is.- nyújtotta át a Rosalie által kipingált meghívót. A bál vasárnap délután 4-kor lesz, a díszteremben.- Ha jól tudom, ismerik egymást Miss Wilsonnal, nemde?

-Szomszédok és egyben jó barátnők vagyunk.

-Megtenné, hogy átnyújtja neki is a meghívót?- bólogattam. Ezután indulni készültem. Már a kilincsen volt a kezem, mikor az igazgató megérintette a karom: - Tisztában vagyok vele, hogy nincs kísérője a bálra és biztos nehéz lesz ennyi boldog családot maga előtt látnia, de... örülnék, ha mégis megtisztelne minket a jelenlétével, Hailey!- ujjaival arcom kezdte cirógatni. Azonnal hátrébb léptem.

-Élek a meghívással.- faképnél hagytam.

Hazaértem, majd egyenesen átmentem Chloéhoz, hogy átadjam a megívót.

-Képzeld, jóval a határidő lejárta előtt sikerült elkészülnöm a szakdolgozatommal. – mesélte lelkesen. – 3 nappal ezelőtt gépeltem be az utolsó mondatot, de azóta már vagy tízszer javítottam az elrendezésen, kicseréltem a képeket, így elhatároztam, hogy most azonnal leadom, még mielőtt eszembe jutna, hogy itt is, meg ott is javítani kéne.

„ Ápolói feladatok a gyomorfekélyes beteg ápolásában” – ez volt a borítón.

-Gratulálok, szép munka.- dícsértem meg. Kicsit keserű szájízzel. Furcsa érzések kavarogtam bennem a pár oldalas, színes képekkel teli dolgozatot lapozgatva. Sajnálom, hogy nem sikerült valóra váltanom az álmaim és befejezni a főiskolát. Sokszor elképzeltem, milyen érzés lehet, hogy sokszor éjszakába nyúlóan ülsz a számítógép előtt és tökéletesíted a diplomamunkádat, majd az évekig tartó kitartó munkádért jutalomként megkapod a tudásod bizonyító diplomát.

-Mennyi van még hátra a vizsgák kezdetéig?- tereltem el a gondolataimat a vágyamról, miszerint lediplomázhassak.

-Épp az utolsó, 3 hetet felölelő szakmai gyakorlatomat töltöm, ami után már csak itthon ülök és magolom a tételeket. A gyakorlati vizsga július közepére van kiírva.

-Oh! Akkor nincs mi akadályozzon abban, hogy eljöhess Silverstone-ba.

-Naná, hogy nincs!- fülig ért a szája.

-Míg el nem felejtem.- kutakodni kezdtem a táskámban a meghívó után.- Az igazgató küldi.

-Ez biztos a szokásos év végi bál meghívója. Ugye eljössz?- úgy fürkészte arcom, mint aki retteg a válaszomtól.

-Miért ne mennék?

-Mert Seb nem kísérhet el. És ismerlek: egyedül nem szívesen jársz el itthonról. Főleg nem ilyen mulatságokra.

-Biztos, hogy Seb szívesen lenne a kísérőm, de neki kötelessége versenyezni, mint ahogy nekem is kötelességem eleget tenni anyai kötelezettségeimnek.

*** Cynthia szemszöge ***

            Szerda reggelre kétoldali munka és Kelly undorom lett. Csak pár napja rúgták ki Haileyt, de egyre inkább hiányzik mellőlem, hisz ő volt a jobbkezem. Remek kis csapatot alkottunk mi, ketten.

-Cynthia, töltsem meg az üres szalvétatartókat?- Kelly elviselhetetlen nyávogó hangjától megborzongtam. Ezt most tényleg komolyan kérdezi?

-Nem, felőlem várd meg nyugodtan, míg a Húsvéti Nyuszi megteszi helyetted!- mindent elkövettem, hogy a legflegmább választ adhassam. Heikki mellett sikerült lenyugodnom, de most újra előtört az elviselhetetlen énem. Kivettem egy doboz Red Bullt a hűtőből, kitrappoltam a parkolóba, az egyik őrtől kunyeráltam egy szál cigit. A nikotin ízét nem sokáig élvezhettem.

-Te mióta cigizel?- döbbent meg Suzanne.

-Most óta.- szívtam egy újabb slukkot,  és a számban keletkezett elviselhetetlen dohány ízt egy korty energiaitallal próbáltam eltüntetni.

-Mi történt, hogy cigi után nyúlsz?

-Az, hogy képtelen vagyok tovább elviselni Kelly Ronsont! Nem tudok egy levegőt szívni vele!- dobbantottam a lábammal.

-A cigi erre a helyzetre nem megoldás, mert tönkreteszi a fogaidat. Az idegeskedés és a hiszti pedig árt a szépségednek.- kivette az égő cigit a kezemből és eltaposta.

-Hééé! Ez volt az egyetlen cigim mára!

-És az utolsó is, amíg élsz, mert nem erre van szükséged, hanem környezet- és munkahelyváltásra.

-Jól értelmezem, hogy arra célozgatsz, hogy mondjak fel? Lehet, hogy hetekkel ezelőtt erre készültem, de nem fogom ezt megtenni csak azért, hogy zöld utat adjak annak a ... annak a kis... tapasztalatlan fruskának! Én keményen megdolgoztam azért, hogy még mai napig is itt dolgozzak, megérdemlem ezt a helyet!- a vérnyomásom az egekbe szökött.

-Először is nyugodj meg, nem célozgatok semmire sem! Másodszor pedig ne feledd, hogy majdnem én vagyok a főnököd és, ha nem kedvelnélek, felpofoználak, hisz feleselsz, hisztizel, akárcsak egy 3 éves gyerek!

-Bocsáss meg.-vettem vissza.

-Épp Dietrich irodájából jövök. Vázolt egy lehetőséget, ami által valaki élete megváltozhat. Erre egy személynek lesz csak lehetősége. Nekem adta a feladatot, hogy válasszam ki azt a személyt, aki megérdemli ezt a lehetőséget.- fogalmazott homályosan.

-Lehet szőke vagyok, de nem értem a lényeget. Miért nekem mondod ezt?

-Valaki kilépett az utazócsapatból, egészségügyi okokra hivatkozva. A szezon hátralevő futamain valakinek a helyébe kell lépnie. Így megszabadulsz Kellytől.

-Te... te most rám célzol?

-Igen, te fogsz a helyére lépni, Cynthia. Már tudattam Mateschitzel, hogy kit választottam és már intézi a hivatalos ügyeket.

-De... hisz annyi lány van még itt...én.. nem értem, miért pont rám gondoltál?-hebegtem a meghatottságtól. Igazából fel sem fogtam, mi zajlik velem.

-Kétségem sem volt afelől, hogy a te neved mondom. Még gondolkodnom sem kellett. Régóta dolgozol itt, rengeteg tapasztalatot szereztél, megállsz a lábadon, bárhol is légy a világban. És tudom, hogy nem fogsz csalódást okozni. Nem mellesleg hisztiztél, hogy legyen más beosztásod, hát... most megkaptad. De, ha gondolod visszavonom az ajánlást és...

-Meg ne próbáld!-tértem magamhoz.- Köszönöm, hogy rám gondoltál.-hatalmas ölelés volt a jutalma.

-Én csak megakadályoztam, hogy ez a csapat egy újabb jó munkaerőt veszítsen el. Diana miatt rengetegen felmondtak, Mateschitz pedig nem látja, kiket vesz fel mostanság.

-Azt mondtad, már intézi a papírokat. Ennyire biztos voltál abban, hogy igent mondok?

-Pont te utasítassz majd el egy ilyen ajánlatot, aki a legjobban vártál erre? Figyelj! Nincs sok időd, már ma este indulnod kell Montrealba. Itt vannak a jegyek, oda és vissza, a szállás is elintézve. Manj haza, pakolj össze és pihend ki magad, mert hosszú az út és,mert emellett a munka mellett nem pihened ki magad éjjelente.- utamra engedett.

            Hazafelé menet felhívtam anyut a nagy hírrel:- Előléptettek az utazócsapatba, ma este repülök Montrealba!- üvöltöttem a telefonba.

-Ez nagyszerű kicsim, gratulálok.-öröme nem tűnt valódinak. Titokban szerintem még mindig hittek abban, hogy hazautazom. Pedig már tudattam velük, hogy maradok a Red Bullnál.

-Anyu, baj van? Nem is örülsz?

-Már hogyne örülnék, édesem!

-Anya...

-Thia!-vágott a szavamba.- Mindannyian örülünk neked. Erre a lehetőségre vártál, még mikor megkezdted a főiskolát. Ez az életed, ez tesz a legboldogabbá. Nem kényszeríthetünk valami olyasmire, ami nem tesz boldoggá. Sok sikert és nagyon vigyázz magadra, kicsim!

            Hogy megkönnyítsem a dolgomat a pakolással, felírtam egy cetlire a legfontosabb dolgokat, amiket magammal viszek. Míg csomagoltam, eszembe jutott egy terv, ami nem biztos, hogy jó eredményt hoz, de egy próbát szerintem megér: Heikki számára legyen meglepetés az érkezésem. Had essen le az álla, mikor meglát Montrealban. Nem lesz könnyű kivitelezni ezt az időeltolódés miatt, ráadásul a repülőn nem vehetem magamhotz a telefonom, így beszélni sem fogunk tudni. És ismerve őt, szétveti majd az ideg, ha nem felelek a hívásaira. Ezért cselhez folyamodtam: írtam egy SMS-t neki, hogy a telefonom szervizelésre szorul, ezért néhány napig e-mailen keresztül tudjuk csak tartani a kapcsolatot.

A reptérre indulás előtt még volt egy kötelességem: Haileytől és Chloétól elköszönni.

-Thia! Mi...- Hailey szava elakadt a bőröndömet látva. –Mihez készülsz azzal a bőrönddel?

-Bőrönd?- rögtön Chloé is megjelent az ajtóban.

-Elmondom, de nem az ajtóban állva.- mosolyogtam és valahogy átverekedtem magam a két, kőszoborként álló barátnőm mellett.

-Túl jókedvű, így nagy baj nem lehet.- sugdolóztak a hátam mögött.

-Nem nevezném bajnak azt, hogy előléptettek és hamarosan indulok Kanadába. Az utazócsapat tagja leszek a szezon végéig.

-Ez fantasztikus!- mindketten a nyakamba vetették magukat, sikítozva ugrándoztak. Örömük tiszta és őszinte volt. Haileytől valahogy másra számítottam, ennek hangot is adtam :- Nem is irigykedsz?

-Kéne?

-Téged kirúgtak, engem előléptettek.

-Thia! Ha valaki, akkor te igazán megérdemled ezt a lehetőséget. Egy ekkora ajánlattal én sosem tudnék mit kezdeni, mert anya vagyok. De itt vagy te, aki 100%-ot ki tudsz hozni ebből a helyzetből, hisz közel lesztek egymáshoz Heikkivel. És ez hatalmas segítség mindkettőtüknek.

-Apropó Heikki! Még nem tudja, hogy előléptettek, meglepetésnek szánom. Így ti is titkoljátok Seb előtt.

-Visszatérve az előbbire Hailey: az igaz, hogy nem vagy irigy, de a szemeid túl árulkodóak voltak, mikor a szakdolgozatomat lapozgattad. Nincs abban semmi rossz, ha vágysz arra, hogy diplomás nő vállhasson belőled.

-Chloé, már nem vagyok fiatal és gyermekem is van. Akit el kell tartanom és nem szabad fejetlenül, csak magamra gondolva egyetemre jelentkeznem.

-Hallod ezt Thia? Nem fiatal!- akadt ki. – Ez a kormánia és az anyaság csak kifogás mindenre! Pont azzal tennél a legtöbbet a lányod jövőjéért, ha folytatod a félbehagyott tanulmányaid. Diplomásként azért valamivel jobb esélyed van jóállást találni. Én csak bátorítalak és könyveld el, hogy Seb anyagi és érzelmi támogatását is a megadénak tudhatod.

-Szerintem bölcsen tennéd, ha elgondolkodnál ezen. Vagy nem szeretnéd a pálya széléről fotózni a párod?- felhoztam az egyik, ha nem az egyetlen ütős érvet.

-Ti egyáltalán nem értitek, hogy nem vállalhatok utazással járó munkát? Hogy hagyhatnám itthon a gyerekem, magában?

-Nagyszülőkről hallottál már? Heikke és Norbert le lennének kötelezve, ha időközönként vigyázhatnának Rosaliera.

-Lányok, fölösleges bevetnetek mindent, nem lágyulok el ebben a témában.

-Ahogy látom még maradt benned egy kis makacsság. Figyelmeztetem Sebet, hogy ne álljon le a módszerrel, ami a megpuhításodra szolgál.- csóválta a fejét Chloé.

-Már ennyi az idő?- az órámra pillantottam.- Nekem indulnom kéne.

Könnyes búcsút vettünk egymástól, pedig csak pár napra utazom el.

            A reptéren káosz uralkodott, rohangáló emberekbe botlottam mindenhol, alig tudtam eljutni az információs pulthoz, ahol egy kis útbaigazítást kértem. Káosz jellemzett engem is: rohantam a D terminél felé, közben kétségbeesetten kutakodtam a táskámban az útlevelem és a jegyem után.

-Bocsáss meg, elbambultam!- kért elnézést egy férfi, miután egymásnak ütköztünk.

-Én is figyelhettem volna jobban. Végre megvagy!- címeztem ezt a mondatot a megtalált irataimnak.-És még időben érkeztem.- megkönnyebbültem a több tíz emberből álló kis csoportot látván. Kék, vörös bikás öltözékükkel kitűntek a tömegből.

-Nahát, te is velünk utazol?- lepődött meg „kísérőm”.- Csak nem te helyettesíted Mirandát?- bólogattam. Érkezésemről nem csak ő, a többiek is tudtak már.

 Gondmentesen szálltunk fel. Több, mint tíz órás út várt ránk. Hat lány társaságában ültem a repülő legvégében. Annak a hat lánynak a társaságában, akikkel kollégák leszünk a következő 5 hónapban. Vegyes a mi társaságunk: Lena német, Carla spanyol, Vanda magyar, Ecatrina orosz, Nikki holland, Ann-Marie pedig francia származású. Mindenkivel sikerült megsimerkednem, ezzel az utazás kellemes részén túl is estünk. Ezután jött a kellemetlen része: a lányok nem kíméltek az információkkal, a munkánkat illetően.

-Mi vagyunk az elsők, akik kiérünk a pályára  és az utolsók, akik elhagyják azt. Ebből kifolyólag ne is számíts arra, hogy kialszod magad. Nagyjából hajnali 4, fél 5 körül kelünk, ötkor bepattanunk a kisbuszba, mely kivisz a pályára. Ugyan ezzel a kisbusszal jövünk vissza a hotelbe, van, hogy éjjel 1 után.- készített fel a „legrosszabbra” Vanda.

-Én is a gyár étkezdéjében kezdtem, váratlanul lettem kinevezve az utazócsapatba. Az első hétvégém szörnyű volt, kialvatlan, erőtlen és fáradt voltam. Az utazás keltette fáradság, az éjjeli 2-3 óráig tartó alvás leginkább vasárnapra hatalmaskodik feletted, amikor is jobb, ha a kezed ügyében van a sminkesdobozod. Ja, és sok kávé betermelése is sokat segít.- mesélte élményeit Carla, kinek angolján erősen érződött a spanyol akcentus.- A motorhome kicsit másképp van kialakítva, mint az étkezde, jó memóriád kell legyen, hogy mit hol tartunk, mert nem igazán van időnk arra, hogy órákig keresgéljük mondjuk a gyufát. De te új vagy, neked elnézzük, ha kissé idegenül mozogsz.-  bükött oldalba jókedvűen.- Ugyan azok a tennivalók várnak rád, mint agyárban.  Azzal a különbséggel, hogy több emberrel kell foglalkoznod, rövidebb idő alatt. A befolyásos emberek nem nagyon szeretik, ha szöszmötölsz a cappuchinojukkal.-súgta meg. Ezután Lena vette át a szót:- A csütörtök és a péntek még nyugisnak mondható, munka közben oda-oda tudsz pillantani az élő közvetítésre. Szombatra, de legfőbbképp vasárnapra várható a csúcsforgalom, egy száz tagú személyzet sem lenne elég ahhoz, hogy minden VIP vendég rögeszmélyét lesse.

-A futam nekünk tabu, a szerelőktől kérdezzük meg a végeredményt, vagy az utolsó vendég elmente után, a takarítást odébb tolva, mindannyian leülünk, a megmaradt pezsgőt kortyolgatva nézzük az ismétlést, vagy az összefoglalót.- informált ezzel kapcsolatban Nikki.

-Hozzávetőlegesen 2-3éve dolgozom együtt a csajokkal, de Vandával régbbről ismerjük egymást.- Ann-Marie barátian kaccsintott a magyar lányra.- Nekünk jött az az ötlet, hogy akkor osszuk ki a feladatokat: a szendvicshez egyikőnk megkeni a kenyeret, a másik ráteszi a felvágottat ás ehhez hasonlók. Így gyorsabban haladunk és mindenkinek van érdeme.

-Szinte lehetetlen, hogy az egész hétvégét végigcsináld talpon, szabadidő nélkül. Ezért, ha nem gond, ezúttal is az eddig jól bevállt módszerhez folyamodunk és kisorsoljuk, ki mikor tölti szabad perceit.- Ecaterina kis cetliket húzott elő, melyre különböző időpontok voltak felírva. Mindenkinek jutott egy-egy cetli: az én szabadidőm a 2. szabadedzés idejére szól. Miután mindenki elmondta, ami az ő része, az előttem ülő srác hátra fordult.

-Jimmy vagyok.- nyújtotta jobbját útitársam, aki nem volt más, mint akivel egymásba botlottunk.

-Cynthia.

-Sikerült megutáltatniuk a munkádat veled?- mutatott a körülöttem alvó csajokra. Minden szavában erőltetettséget fedeztem fel.

-Épp ellenkezőleg: már alig várom, hogy kinn legyünk a pályán.-a fülembe dugtam a fülhallgatót, ezzel lezárva a társalgást.

            Hajnalban sikeresen megérkeztünk a kanadai metropoliszba. A gépen sikerült aludnom pár órácskát, a legnagyobb gondott az elzsibbadt végtagjaim és a sajgó nyakam jelentették. Minek is nem hallgattam a nyíltan rámstartoló Jimmyre és nem hajtottam a fejem a vállára? Vandával osztoztam egy kétágyas szobán. Gyorsan lezuhanyoztunk, ruhát váltottunk és bepattantunk a kisbuszba.

            Épp gyümölcsöt facsartam, mikor furcsaságokat észleltem magam körül: a csajok igazgatták magukon a ruhát, zavartan tettek-vettek és sokat pusmogtak. Rájöttem a zavarodott viselkedésük okára: a home-ba belépő Seb-Heikki páros. Melléfogtam, mikor azt hittem, hogy a kolléganőim Seb után csorgatják a nyálukat. Egytől-egyig mind az én pasim bámulta. Míg azon veszekedtek, ki szolgálja ki a finnt, én határozott léptekkel megindultam a két szőkeség feléés elhatároztam, hogy mindenkivel tudatom: Heikki már foglalt!

-Szia, édesem!- kerek-perec lesmároltam a párom. Mindenki felhorkant erre a jelenetre.

-Thia?- kerekedtek ki szemei.- Mit keresel te itt?- azonnal felpattant a helyéről.

-Ti... ti ismeritek egymást?- makogott Jimmy. Őt érintette a legérzékenyebben az iménti csók.

-Túlságosan is közelről.- vigyorgott Seb.

-Szeretnék valamit megbeszélni a barátnőmmel, ha nem gond!- csitította le Sebet és Jimmyt.

-Szóval?- karba fonta kezeit. Végig arra gondoltam, hogy remek egy helyzetet hoztam össze magamnak: magyarázkodhatok az emberek szeme láttára, a saját pasimnak.

-Előléptettek. A szezon végéig megkaptam Miranda posztját.- behúztam a nyakam.

-Had találjam ki: egyedül én nem tudtam erről.- kissé bepöccent.

-Azért némi örömet mutathatnál.- vágta hátba Seb.

-Tudom, kiakadtál azon, hogy nem szóltam, de... arra gondoltam, hogy érjen ez meglepetésként. Hisz engem is váratlanul ért.

-Kétségtelen, hogy megleptél.  De örülök, hogy itt vagy.- végre mosolygott, majd két tenyere közé fogta arcom és szenvedélyesen megcsókolt.

-Fiatalok, igazán szép párt alkottok, de ez itt egy munkahely!- próbált leszidni minket Horner, de a mosoly ott bújkált a szája szélén.

-Este kibékítelek.- súgtam fülébe, majd visszamentem a helyemre.

            Fél 12 is elmúlt már, mire visszaértem a szállodába a csajokkal. Leadtam a kulcsom és elkértem a 105-ös szoba pótkulcsát. Vanda mellől kiköltöztem, megértette, hogy nekem Heikki mellett van az igazi helyem. A szobában sötétség honolt, halk hortyogást hallottam. Fehérneműre vetkőztem és befeküdtem az alvó finnem mellé. Végigsimítottam a hátán, le a fenekéig: csak egy boxert viselt. Azonnal ébredezni kezdett, amint a vállát csókolgattam.

-Thia, mit csinálsz?- morogta.

-Amit megígértem: épp kiengesztellek.- nem hagyta abba a kényesztetést.

-Thia, fáradt vagyok.- törte meg a pillanat varázsát.

-Én is, de nem tudok úgy elaludni, hogy tudom, hogy a szerelmem dühös rám.

Erre a mondatra felült az ágyon:- Nem vagyok dühös és nem haragszom rád. Kis butusom.- a hajamba puszilt. Ezután mindketten álomra hajtottuk a fejünket.

*** Hailey szemszöge ***

            Elég kapkodósra sikeredett a készülődésünk a szülői bálra. Lassan indulnunk kéne, ha nem akarunk elkésni, de én még mindig a sminkemmel szöszmötöltem, szoknyában és melltartóban álltam a tükör előtt. Chloé is kapkodva húzta végig a hajvasalót a göndörebb fürtjein.

-Nézd már, ki akar mindenáron  anyára hasonlítani!- bökött a fürdő ajtaja felé, ahol ott toporgott a lányom, az egyik magassarkú cipőmben.- Ezt meg kell örökíteni!- és már rohant is a fényképezője utén.

-Aja, én is, én is!- nyújtózkodott a kezem után, amellyel a szám rúzsoztam.

-De csak egy kicsit.- pici száját halványan „ kiszíneztem”. Indulás előtt még lefotóztuk egymást, majd rohamléptekkel megindultunk lefelé a lépcsőn. A sarkon voltunk éppen, mikor valaki hívott.

-Hová, hová ilyen csinosan, szép hölgyeim?- hallottam a vonal túlsó végén a számomra legkedvesebb férfi hangot.

-Nem említettem volna, hogy ma van a szülőbál?

-Jajj tényleg! Kiment a fejemből, ne haragudj. Futamhétvége, ilyenkor csak itt áll az eszem.

-Nagyon helyes, te csak a munkádra összpontosíts. Én mondtam Chloénak, hogy ne terheljen a képekkel, mert dolgod van. De ő hajthatatlan.

-Jól tette, hogy elküldte, mert így gyönyörködhetek a gyönyörű barátnőmben. De nem túl rövid az a szoknya rajtad?

-Mégse mehetek farmerben...

-Ez igaz. De bármit viselsz, te gyönyörű vagy. Bele sem merek gondolni abba, hogy hány férfi fogja legeltetni rajtad a szemét a következő pár órában. Még a végén lecsapnak a kezemről.- féltékenykedett.

-Sosem hagynám.- nyugtattam meg.

-Hiányoztok.-mélyeket sóhajtott.- Sajnálom, hogy nem lehetek ott ma. Titkon reménykedtem abban, hogy olyan napra teszik, mikor szabad vagyok. Tudom, hogy nem én vagyok Rose vérszerinti apja, és, hogy nem vagyunk egy család, de minden vágyam az, hogy azok legyünk, és... hogy minnél több ilyen rendezvényen jelenjünk meg. Együtt. Hármasban.- nagyszabású terveit hallva jókora gombóc nőtt a torkomban.

-Seb, mindjárt interjú.- hallottam Britta hangját közelről.

-Megyek, megyek.- válaszolt nem túl lelkesen.

-Azt hiszem a futamig nem beszélünk már, úgyhogy sok sikert és vigyázz magadra. Ja, és ne felejtsd, amit ígértél.

-Igen, igen, a trófea.- nevetett. – A rajtig azért hazaértek?

-Nem áll szándékomban sokáig maradni a bálon.

-Seb, ne kelljen szólnom mégegyszer!- figyelmeztette újra a sajtósa.

-Menj, mielőtt Britta kirángat a nagyközönség elé. Szeretlek!- szakítottam meg a beszélgetést.

            A csodával határos módon időben odaértünk és még Chloé keresztanyja is el tudott kéreszkedni a munkából. Az utolsóként érkezők is elfoglalták a helyüket, a gyerekek megjelentek a színpadon, az óvónő velük szemben ült le, így elkezdődött a szülők számára készített verses-zenés-táncos műsor. Minden gyermeken egyedi tervezésű jelmez volt, Rosalie a ragyogó Napot „alakította”. Elragadóak és roppant ügyesek voltak. Kivállóan megtanulták a szövegeket és azt, hogy ki ki után következik. Az óvónőnek nem sokat kellett súgnia. Chloé képekkel és videókkal örökített meg minden pillanatot.

-Nem lesz még elég a képekből?- kérdeztem mérgesen, kicsit zavart már, hogy megállás nélkül kattintgatott.

-Had kerüljön minél több kép a családi albumotokba. Hallottad, hogy Seb mennyire csalódott, hogy nem lehet itt, legalább a képek alapján legyen fogalma arról, hogy Rosalie mennyire okos és ügyes.

A műsort hosszas vastapssal díjaztuk, majd egy asztalhoz lettünk invitálva, egy kis falatozásra. A muffinom majszolása közben figyeltem, ahogy körülöttünk a fiúk a lányokat kergetik.

-Hogy tetszett a műsor, Hailey?- termett mellettem az igazgató. Ismét közelebb állt hozzám a kelleténél.

-Ügyesek voltak a kicsik, le a kalappal előttük. És minden tiszteletem Sarah-é, aki naponta rengeteget foglalkozik velük.

-Bevallom, hogy pár pillanatig azt hittem, hogy nem jön el.

-Nem szoktam megszegni az adott szavam.

-Hailey, ön gyönyörűbb, mint valaha.- hirtelen ötlettől vezérelve a derekamra csúsztatta a kezét.- Nincs kedve eljönni velem vacsorázni?

-Épp most vacsorázom.- felmutattam a muffinom, közben lesöpörtem a kezét magamról.

-Esetleg akkor megihatnánk valamit.

-Nézze, Mr...

-Szólítson csak Thomasnak.-vágott a szavamba.

-Thomas. Nem tudom elfogadni a meghívását.

-Talán nem vagyok szimpatikus önnek?- kerek perec rátért a lényegre.

-Bizonyára ön egy figyelmes, kedves férfi, de... Már foglalt vagyok. Megtaláltam életem szerelmét.

-Csakugyan?- ráncolta a homlokát.

-Maga szerint hazudok?- eléggé felment bennem a pumpa.

-És ebben a pillanatban hol tartózkodik élete szerelme?

-Ha ennyire érdekli: épp külföldön dolgozik. Ha nem hisz nekem, keressen rá az interneten Sebastian Vettelre.- faképnél hagytam. Nekem ennyi épp elegendő volt mára, felöltöztünk és indulásra készen álltunk.

-Máris mentek?-lepődött meg Chloé.

-Fáradt vagyok, és megígértem Sebnek, hogy a rajtra hazaérünk.

-És még véletlenül se az igazgató bosszantó nyomulása miatt lépsz le.

-Chloé, semmi kedvem erről csevegni. Eléggé mérges vagyok ahhoz, hogy odamenjek hozzáés felpofozzam.- fölkaptam a táskám a székről.

-Veletek megyek én is.

-Te maradj és érezd jól magad.Szórakozz egy kicsit, hisz rád fér.

            A rajtra pont hazaértünk, így nem maradtunk le egyetlen lényeges pillanatról sem. Az első kerékcserék után jól állunk, Sebnek eddig zavartalan versenye van.

-Az én apukám ki? És hol van?- bukott ki Roseból, egyik percről a másikra.

Fal fehér lettem, még a távirányítótt is a földre ejtettem. Mégis mit mondhatnék? Azt, hogy az apjának nem kellett a gyereke? Szerezzek lelki fárjdalmat a saját lányomnak?

-Tudod, ő...- gondolkodtam.

-Nem szejet engem?- ajkai sírásra görbültek.

-Ilyesmi eszedbe se jusson! Ő nagyon szeret téged.

-Akkoj téged nem szejet?

-Igen, engem nem szeret. Ezért nem élünk együtt.- voltaképp erről nem hazudtam.

-De Sebi szejet, ugye?- félve kérdezett rá.

-Természetesen. Ő mindkettőnket nagyon szeret.

-Lehet ő az apukám?

-Ő csak arra vár, hogy az apukád lehessen.

            Egyenlőre eltereltem a gondolatait az igazi apjáról, de tudom jól, hogy eljön lassan az igazság pillanata. Napról-napra erősebb a kötelék párom és lányom között, és ma már mindketten arra utaltak, hogy jó lenne egy családdá kovácsolódni. S én a boldogságtól majd kiugrodtam a bőrőmből.

*** Cynthia szemszöge ***

            A boxból és a lelátóról hatalmas ováció áradt be a motorhome-ba. A legmegfelelőbb pillanatban pillantottam rá  aplazma Tvre: Seb elsőként haladt át a célvonalon. Először nyert a Gilles Villenueve-ről elnevezett pályán. Habár már volt közel az első győzelemhez, még 2011-ben, az ominózus 4 órás, idegeket próbára tevő futamon. Egy szolíd ölelést és pacsit osztottunk ki egymás közt a lányokkal, majd a ráadás pezsgőkkel végigsétáltunk a vendégek közt. A kiürült home-ban már ment a takarítás, mikor Seb berontott az ajtón.

-Tűvé tettem érted egész Montrealt.- lihegve támaszkodtt a pultnak.

-Nem túlzás ez egy kicsit?

-Most, hogy mondod...

-Egyszerűbb lett volna egyenesen itt keresned. Amúgy miben segíthetek, Szőkeség?

-Gyere velem.- és már el is kezdett kihúzi a fotocellás ajtón.

-Elárulnád, hova rángatsz ilyen hevesen a munkaidőmben?- alig tudtam felvenni a tempóját.

-Csapatfotózásra. Ott a helyed, hisz te is a győztes csapathoz tartozol.

            Összegyűlt a díszes társaság, én meghúzódtam a háttérben, Heikki mellett. Mikor elszéledtek a fotósok, félrehívott.

-Este hatalmas buli lesz. Ugye ott leszel?- szemeiben ott lebegett a tűz, hogy egy hatalmasat bulizzon.

-De csak akkor, ha egész éjjel  csak velem táncolsz.

-Mégis ki mással?- szorosan magához vont és szenvedélyesen megcsókolt.

            A győzelem-de legfőbbképp Seb- tiszteletére szervezett bulin mindenki teljes extázisban égett, sikerült még annak is minden erejét összeszednie, aki amúgy egész nap zombiként mozgott. Való igaz, ha buliról van szó, sose lehet eléggé féradt az ember. Az AC/DC „Highway to Hell”-jére ugráltunk, mikor Heikki a telefonjához nyúlt és szó nélkül kiviharzott a teremből. Nem tetszett a feldúltsága, elnézést kértem a velünk tomboló lányoktól, majd a finnem után siettem, az egyetlen telefonálásra alkalmas helyre. Az udvar zöld pázsitján járkált fel s alá, hevesen gesztikulált.

-Vittu perkkele!- önmagából teljesen kikelve bontotta a vonalat. Megszeppenve álltam előtte. Mi hozhatta ki a sodrából az amúgy minig csendes és nyugodt finnem?

-Minden rendben, édesem?

-Persze. Gyere, menjünk vissza.

-Nem akarod elmondani, mi történt?- nem tudtam elfolytani kíváncsiságom.

-Egyik haverom volt. Lefotóztak minket együtt, ez felkerült az internetre és most majd kiugrik a bőréből, hogy végre becsajoztam. Érdekli, vajon hol szedtelek fel.

-Még jó, hogy csak burkoltan célozgat arra, hogy kurva vagyok. Ugyanis azokat szokták „felszedni”.- éltem ezzel a közönséges kifejezéssel.- Választhatnál kedvesebb barátokat is.

-Nem vagyunk már annyira jó barátok, mint pöttömkorunkban. Akárhányszor hazautazom Finnországba, csak azzal csesztet, hogy még mindig szingli vagyok. Sőt, a környezetemben mindneki ezzel fogad odahaza. Még a családom is.- elkomorodott. Elindult, én is követtem.

-Anyuék is furcsálják, hogy annyi év után még mindig nem ismertem meg senkit sem a csapaton belül. Egyedül Catherine nénikémnek meséltem rólad. De csak azért, mert rá voltam kényszerítve. Akkor készültem megírni a felmondólevelem. Ő persze átlátott a szitán, hisz ismer engem jól: csak úgy, minden ok nélkül nem hagyom ott álmaim munkahelyét. Felnyitotta a szemem, hogy őrületes baromságra készülök. Így a felmondásből semmi sem lett.

-És én még azt hittem, hogy nekem sikerült lebeszélnem téged a hazaköltözésről. Szólhattál volna, hogy mégsem vagyok olyan nagy hős. Most pont úgy érzem magam, mint az a gyerek, aki most szembesül azzal, hogy nem is a gólya hozza a kisbabát.

-Te szegény, nagy gyerek!- jól szórakoztam arckifejezésén. – A te vallomásod kellett ahhoz, hogy ne meneküljek haza.- mindkét karom nyaka köré fontam.- Ha egy napot is vársz, már nem vagy hős. Az én hősöm.

-Nem tudom, mit mondhatott neked a nénikéd, de azt hiszem jövök neki eggyel.Mikor legutóbb otthon voltam, magányosan iszogattam a teraszon, anya ismét felhozta a magánéletem és...  bevallottam anyának, hogy mennyire bunkón viselkedtem azzal a nővel, akibe szerelmes vagyok. Persze ő egyből tisztán látta a dolgokat és azt tanácsolta, hogy sürgősen hozzam helyre azt, amit elcsesztem. Az utolsó percig vártam, csak akkor léptem, mikor fennállt a veszélye annak, hogy elveszíthetlek. Nézd, Thia!- mélyen a szemembe nézett.- Tisztán és őszintén szeretlek téged. Olyannyira, hogy most rögtön bemutatnálak odahaza, annak ellenre, hogy caak pár hete tart a kapcsolatunk.

-Hát.. Én is szívesen hazavinnélek.- ennek tudatában holnap megejtek egy telefont haza, hogy a hétvégén haza utazom.

            Még csak most fogtam fel igazán, hogy mekkora mázlim, jobban mondva mázlink van azzal,  hogy Suzanne engem jelölt ki Miramda helyére. Ha nagyon kicsivel, de akkor is többet lehetek együtt a szerelmemmel. Beutazzuk a világot, nagyszerű pillanatokat élünk át, miközben egyre nagyobb lesz köztünk az összehang és erősíthetjük a kapcsolatunkat, mely még gyerekcipőben jár. Némi könnyítést kaptunk, decsak rajtunk múlik, mennyire élünk ezzel. Egy biztos: minden napra egyre erősebb a szerelmünk, a kapcsolatunk, mindössze egy hétvége leforgása alatt eljutottunk odáig, hogy a családunk előtt is felvállaljuk, hogy járunk. És hol van még a vége???