7.rész

Sziasztok Kedves Olvasóim!

Jelentem, hogy elkészültem az új résszel, mely számszerint már a 7.fejezet. Ezzel a résszel szeretnék mindenkinek egy nagyon sikeres új tanévet kívánni és akik nem járnak már iskolába, azoknak egy nagyon szép őszt. :)

Köszönöm a több, mint 4 ezer látogatót és az előző részhez jött véleményeket.

Bízom benne, hogy ez a rész is elnyeri majd valamilyen mértékben a tetszéseteket és nem tartjátok majd unalmasnak.

Kellemes időtöltést mindekinek.

Reny

     Egyik kezemmel azt a helyet simogattam, ahová a puszit kaptam, míg a másik kezemben a rózsát forgattam. Csak néztem a virágot, mely még bimbós volt, kinyitni csak most készült. Illata egészen messziről is érződik, szára hosszú és tövismentes, meglátásom szerint a világ leggyönyörűbb, legtökéletesebb és legtörékenyebb rózsáját szánta nekem Sebastian. Ez az első rózsaszál, amit valaha is kaptam és emellé társították a valaha is kapott leggyengédebb puszit. Tetőtől-talpig beleremegtem, erre a pillanatra úgy éreztem magam, mint aki a föld felett szárnyal. Furcsa érzések indultak útnak bennem, mintha ezzel a leheletnyi puszival leoldotta volna azt a zárat a szívemről, mely évekkel ezelőtt rácsatolódott. Nem tudom mennyire helyes ezeket éreznem és/vagy gondolnom. Benne látom, hogy ő más, hogy ő kilóg a sorból. Nemcsak a külső, hanem természet és karakter szempontjából is. Figyelmes típusnak és gondoskodó férfinek ismertem meg ezalatt a két nap alatt. Mindezt abból szűrtem ki, ahogy kettőnkkel viselkedett. Rosalie egy teljesen ismeretlen kislány számára, még azt sem tudta eleinte, hogy az egyik rajongóját tisztelheti benne. Mindenféle ismerettség, háttér információ nélkül kezdett el beszélgetni, foglalkozni vele. Ebben különbözik Dánieltől. Ő sosem mutatta azt ki, hogy érdekelnék a gyerekek, hogy szívesen foglalkozik velük. Persze, fiatal volt mikor megismerkedtünk, nem minden huszonéves érzi jól magát egy gyermek közelében. Akkor abban reménykedtem, hogy ez majd idővel megváltozik, hogy az ő szíve is ellágyul majd arra a gondolatra, hogy egyszer majd ő is a kezében tarthatja a saját gyermekét. Panaszra igazából nekem sincs okom, hiszen Sebastian velem szemben is kedvességet és tiszteletet tanúsított. Rózsával és sütivel lepett meg, s ezt is sikerült felülmúlnia (akarva-akaratlanul) egy puszival. Nem vártam el ezt tőle, csupán arra kértem, hogy ügyeljen Rose-ra, hiszen Ő életem legféltettebb kincse, de akár úgy is fogalmazhatok, hogy az egyetlen “dolog”, amire büszke vagyok. Nem veszem Sebastian “ ajándékait” lekenyerezésnek, sokkal inkább hálát, megbecsülést érzek ezek mögött. Utóbit arra értem, hogy megbecsüli a bizalmam. Voltak fenntartásaim vele szemben, de mindvégig próbáltam csak Rosaliet szem előtt tartani. Pontosabban azt, hogy egy álma nyerhetett ma délelőtt beteljesülést. Nem tudtam olyan szívtelen lenni, hogy megfosztom attól, hogy egy őszinte mosoly kerülhessen arcára.

   A legsúlyosabb bűnt követtem el, amit ember valaha is elkövethet: sosem voltam boldog. Próbáltam az lenni, de a boldogság kapui előttem zárva voltak. Ha valaki arra kérne, hogy magyarázzam meg neki a boldogság szót, akkor én valami ilyesmit mondanék: valami megfoghatatlan, valami olyasmi, mely folyton kicsúszik a kezeim közül. Pár évvel ezelőtt egyébb sem lebegett a szemem előtt, csak az, hogy valaki végre megbecsüljön és elfeledtesse velem a gyerek- és tinikoromban szerzett fájdalmaim és sérelmeim. Naív voltam és piszok fiatal. Most idősebb vagyok, néhány téren gyűjtöttem tapasztalatot, nyilvánvaló, hogy másképp cselekednék most, mint akkor. A sorsom alakulásáért csak én vagyok felelőssé tehető, hiszen mindenki a saját maga sorsának a kovácsa. Senki nem kényszerített akkor, azon a napon, hogy jöjjek vele össze. Minden az én akaratom szerint alakult. Felelőtlenül és meggondolatlanul kezdtem el járni egy olyan férfivel, aki iránt nem éreztem semmit sem. Szimplán barátként tekintettem rá, akárcsak most Gavinre. Dehát rossz tetteink sosem maradnak bűntetlenek. Joggal akasztotta az Úr azt a hatalmas keresztet a vállamra, melyet most kénytelen vagyok egyedül cipelni.

    A férfiak számomra fájdalmat, kudarcot és szenvedést jelentenek. Ha akkor nem kerül az utamba Dániel, akkor valószínűleg most minden férfiban a tökéletes pasit, a tökéletes párt látnám, egyikőjüktől sem zárkóznék el és ezzel együtt nem ismerném az igazi, valós arcukat és szándékaikat. De sajnos a való életben nincs sok jelentősége a feltételes mondatoknak. Ami megtörtént sajnos már nem fordítható vissza, nem törölhető el és meg nem történtté sem lehet kinyílvánítani. Dániel létezik, egymásba botlottunk, randiztunk, járni kezdtünk, megkérte a kezem és itt kezdődtek az elviselhetetlen napjaim. Miatta nemcsak a férfiak, hanem mindenki más közeléből elhúzódom. Az emberek és magam közé építettem egy magas falat, éveken át tartó kemény munkával illesztgettem egymásra a téglákat. Azonban Cyntiának és a Smith házaspárnak sikerült ledöntenie a falat. Talán Gavinnek is, de vele szemben még vannak fenntartásaim. Ő nem lopta be magát olyan mélyen a szívembe, ha csalódnom kellene benne, nem fájna annyira.

   Kudarcként éltem meg a Dániellel való kapcsolatomat. Egy nő mindig tökéletességre, figyelmességre törekszik a magánéletében és a munkájában egyaránt. Mindenem megosztottam Dániellel, ez óriási hiba volt a részemről. Késve vettem észre, hogy a mi kapcsolatunk nem felhőtlen. A megismerkedésünkkor mindent megtaláltam benne, amit egy nő egy pasiban keres. Vonzó, humoros, kedves, szelíd és elragadó típus volt, pillanatok alatt levett a lábamról. Nem voltam szerelmes belé, mégis képtelen voltam ellenállni neki. Imponáló volt, ahogy oda figyelt rám, ahogy kényeztetett, ahogy leste minden kívánságom. Akkor sem tudtam nemet mondani, mikor arra kért, hogy testileg is adjam át magam neki.  Az első szeretkezésünk képezett egy hídat a kapcsolatunkban. Valami szoktlan kezdődött el azon az éjjel után. Az addigi szelíd tekintet, figyelmes férfi tovaszállt. Azután az este után már a szerelmét sem érezhettem magaménak. Mint ahogy őt sem. Teljesen kifordúlt önmagából, bunkóvá és agresszívé vállt nemcsak velem, hanem az ismerőseivel szemben is. Későn ugyan, de rájöttem, hogy számára minden a testiségről szólt. Arca érzelemmentessé vállt. Egyenlőek lettünk, semmi érzelmet nem tápláltunk egymás iránt. Tőle kaptam az első csókom, az ő számlájára írható fel az első szerelmi vallomás, az első átszeretkezett éjszaka. Persze bánom én, hogy testem-lelkem átnyújtottam neki, hiszen mindezt meg sem érdemelte. Elhitette velem, hogy örökké együtt leszünk, hogy majd mesébe illő életem lesz, hogy a féltve őrzött álmaim sorra fogja valóra váltani. Úgy tűnik ígéreteit mind elfelejtette, mikor arra kért, hogy a babámmal együtt tűnjek el az életéből. Mindörökre!

     Pillantásom Rosaliera kaptam. Mosolygós arccal, boldog tekintettel, csillogó szemekkel játszik az ágyunkon a babával. Anyaként ezután is csak a jót akarom neki, sosem akarom megtudni milyen az, mikor kedvtelen, bánatos. Sosem szeretnék a szemeiben egyetlen egy könnycseppet sem felfedezni. Egy mindig életvidám, csacsogós Rosaliet akarok magam mellett látni. Minden anya előbb vagy utóbb rádöbben arra, hogy a gyermeke sokkal jobb ember, mint ő maga. Biztosra veszem, hogy csalódást okoztam édesanyámnak és tudom, hogy Rosalie is meg fog vetni felnőtt korára. Nem vagyok méltó arra, hogy egy ilyen aranyos, kedves, imádni és szeretni való csöppség édesanyja legyek. Meg sem érdemlem az Ő létezését. A szívem legmélyén bízom abban, hogy egyszer majd megbocsátja bűneim: hogy nélkülöznie kellett és, hogy gondoskodó apa nélkül kellett felnőnie. Csak arra kérem Istent, hogy Rosalie mindig maradjon ilyen szelíd és bűntelen teremtés, hogy sohase essen azokba a hibákba, melyekbe én, hogy vigye valamire az életben. Nem akarom, hogy hozzám hasonló cspodár nő válljon belőle! Az életnek vele muszáj könyörületesnek lennie! Azzal a babával most épp azt játsza, amit majd egyszer át szeretne élni. Tudom, hogy ő másképp fogja alakítani az életét, hogy belőle százszor jobb anya válik majd! Vajon büszke lenne ez a kislány arra, aki gyermekként voltam és arra a felnőtté, akivé válltam?

  A virágot vízbe tettem, ebben a pillanatban szólt a csengő. Tágasra nyitottam az ajtót, félre is álltam lehetőséget adva ezzel a látogatómnak arra, hogy beljebb léphessen. Szélesen mosolyogva nézett rám, majd odahajolt Rosaliehoz és megsimogatta a buksiját.

-Kitől kaptad ezt a csodaszép babát?- érdeklődött Annie. 

-Sebitől!-válaszolt lelkesen szemem egyetlen fénye.

-Így hívják azt a rendkívül helyes és szimpatikus fiatalembert, aki az imént távozott?- emelte rám kíváncsi tekintetét.

-Igen. Ő Sebastian, a csapat egyik pilótája.

-Sosem nézem a futamokat, mivel nem tartom izgalmasnak, hogy órákon át egymás mögött körözgetnek, de a 14 éves lányunokám Forma-1 őrült, számtalanszor hallottam már, hogy Sebastian így, Sebastian úgy. Legalább a névhez mostmár arcot is tudok társítani. De, hogy kerül a képbe ez a srác?

Nagy ívben elmeséltem, hogyan is jutottunk el odáig, hogy a pilóta megjelent nálunk és ajándékot vett Rosalienak.

-Én azt hittem, hogy csak Gavin udvarol neked s, hogy csakis vele randizol. Erre meg színre lép egy másik udvarló is.- pislogott rám jelentőségteljesen.

-Nem randizom egyikkel sem és egyikőjük sem udvarol nekem!- csattantam fel. Ezt a fajta viselkedést akkor tanúsítom, mikor valakinek igaza van. Számomra is világossá vállt, hogy Gavin csapja a szelet nekem, de, hogy Sebastian is…vele egészen más a helyzet. Csak Rosalie miatt járt ma itt, a rózsát hálája jeléül nyújtotta át és ennyi. Holnapra már el is fog felejteni minket.

-Ezek szerint kettőnk közül valamelyikünk teljesen mást ért a randi és az udvarlás alatt.

-Ezt hogy érti?- lepődtem meg.

-Ne is próbáld azt mondani nekem, hogy csak barátként tekintenek rád. Gavin elhív vacsorázni, meg is akarja ismerni a lányod. Sebastian babát vásárol Rosalienak és téged a szerelem jelképével ajándékoz meg. Melyikük dobogtatja meg ezek után a legjobban a szíved?

-Egyik sem!- vágtam rá gondolkodás nélkül. Az igazat mondtam, egyikőjük iránt sem táplálok érzelmeket.

-Üljünk le egy kicsit.- húzott le az ágy szélére.- Öreg vagyok már ez igaz, de én is voltam fiatal és szerelmes. Az én kegyeimért is viaskodtak anno és átéltem már azt is, mikor a lányom először hozta el hozzánk az első udvarlóját, aki mostmár a férje és a gyermeke apja. Magad lehet be tudod csapni, de engem, egy tapasztalt öregasszonyt és a szemem már nehezebben. Láttam hogyan viszonyulsz Gavinhez és hogyan Sebastianhoz. Szóval?

-Gavin… ő csak barát. Nem tudok mást nyújatni neki, csakis a barátságom. Ő ezt tudja is, mégis úgy döntött, hogy rendületlenül próbálkozik. Számtalanszor átölelt már, összekulcsolta ujjainkat, de… semmi érzelmet nem váltott ez ki belőlem. Azonban varázst az érzek, hiszen megborzongok, ahogy hozzám ér, az illata elgyengít, jól esik, ha kedves velem és érezteti velem, hogy igazi nő vagyok és nem pedig egy selejt női külsővel. De ennél többet nem tud elérni, akár örökké is próbálkozhat, de…

-Azt hiszem értem. Belé nem vagy szerelmes, csupán jól esik, mikor megérint. Akkor már csak azt kell kiderítenünk és tisztáznunk, hogy ezzel a Sebastiannal mi a helyzet.

-Nem tudom.- ráztam a fejem.- Még minden újnak számít, fel sem tudtam igazán dolgozni, ami az elmúlt órákban történt, nemhogy arra tudjak válaszolni, hogy vele mi a helyzet.

-Akkor én majd segítek tisztán látni.- ajánlotta fel, s közben megfogta a kezem. Ezen gesztusa jól esett, olyan érzés futott át rajtam, mint mikor édesanyám érintette meg a kezem. Sokszor gondolok Rá és arra is, miszerint a Smith házaspárt Ő küldte az életembe, hogy óvja és védelmezze Rosaliet.- Láttam a meghatottságot és a csodálatot a szemeidben, mikor erre a férfire néztél. Tudom, hogy elnyerte a tetszésed, mikor kézen fogta a lányodat, mikor együtt nevettek. Az arcizmaid ellazultak, a bánat és a félelem tovaszállt. Büszke tekinteted volt és tudod mit mondok még neked? Biztos vagyok abban, hogy –ha nem is ennyire egyértelműen-, de eljátszadoztál magadban azzal a gondolattal, hogy Rosalie mellé ilyen édesapa kell. Valamilyen szinten megdobogtatta a szíved, azt kár tagadnod. Az arcod és a viselkedésed sok mindenről tanúskodik.

-Én már nem merem kimondani és elmondani, amit érzek. Félek az érzelmeim súlyától, erejétől, félek, hogy erősebbek, mint én és ezáltal legyőznek. És természetesen attól is rettegek, hogyha elmondanám Sebastiannak a róla alkotott képzelgéseim, akkor hülyének tartana, kinevetne, vagy csak szimplán megrémülne. Tőlem.

-Hailey! Itt és most tisztáznunk kell egy dolgot! Te nem is magától a szerelemtől félsz, hanem attól, hogy nem szeretnek viszont. -tett egy komoly és igaz kijelentést.- Nem az újrakezdés gondolata tart rettegésben, hanem lényegében az, hogy megint úgyanúgy fog fájni, másszóval állandóan az a gondolat kísért, hogy elhagynak. Ismét.- mutatott rá a tények valós állására.

-Egyrészt igen. De attól is félek, hogy egyik percről a másikra, minden előjel nélkül elveszítem azt, amit vagy akit szeretek és a magaménak tudhatok. És, hogy ezt elkerüljem, inkább nem vagyok hajlandó szeretni. Még egy nagymértékű csalódást nem bírnék elviselni.- ekkor már a felszínre törtek a könnycseppek. Felálltam és az ablakhoz sétáltam, utáltam, ha sírni látnak. A lelkemre falkavaróan hatott ez a párbeszéd. Rossz érzések hada zárt körül, életem eddigi összes nehéz és kellemetlen képkockája előtört valahonnan az agyam mélyéről. A fülemben egyvelegként visszhangzott Dániel és apám démoni kacaja. Mintha csak szövetkeztek volna ellenem…

-Jajj édes kicsikém!- mögém lépett, szembe fordított magával és szorosan megölelt.- Túl sok tragédia ért téged.- sóhajtotta.- Tele vagy gyógyíthatatlan sebekkel, amit apád és az ex-vőlegényed tett veled, azt kudarcként éled meg, örökké kísérteni fog. Nincs benned egy csöppnyi önbizalom és pozítivum sem, épp emiatt félsz attól, hogy döntéseket hozz. Szinte belédvésődött az, hogy mindened elveszítheted, mintha belülről valaki arra kényszerítene téged, hogy örök életedre maradj egyedül. De mondok én neked valamit: az a férfi sosem szeretett téged! Csupán kívánt és ez nem hasonlítható össze a szerelemmel. Akart téged önző és mohó módon. És ezzel tette a legrosszabbat, amit egy nővel tenni lehet. Elérte, hogy ne bízz magadban, hogy többet egy férfinak se tudd teljes mértékben odaadni magad. Hailey, kislányom, én nem dönthetek helyetted. A félelmeid csak te tudod leküzdeni, csakis te tudod megszabadítani magad és az életed a kellemetlen, gyötrő és fájó emlékektől, melyeknek szinte a rabja vagy.

-Mondja Mrs.Smith, lehetséges egyszerre igent és nemet mondani valamire? Hogy lehet úgy vágyni valamire, hogy közben rettegek tőle?- bukott ki belőlem a kérdés, melyre hosszú idő óta keresem a választ.

-Nem tudom.- tárta szét karjait tanácstalanul. Elkeseredetten zuhantam az ágyra.- Csak abban vagyok biztos, hogy valamelyiküket a közeledbe kell engedned. Elhiszem, hogy nehéz, de most az egyszer a szabadjára kell engedned az elképzeléseid. Fel kell mérned, hogy melyikük mit tud nyújtani neked, hogy te és Rosalie ki mellett lennétek boldogok. Neked kell meglátnod, hogy Gavin, vagy esetleg Sebastian képes-e a legtöbbet megtenni értetek. Ha a kétségeid nem tartod kordában és nem élsz a korodnak megfelelően, akkor idős korodra mindent bánni fogsz, amit elszalasztottál. Lehet holnap, lehet csak évek múlva fogsz rájönni arra, hogy ez volt életed eddigi legnagyobb lehetősége. Később piszkosul fájni fog az, hogy nem adtál lehetőséget magatoknak a boldogságra. Merni kell kockáztatni és odafigyelni arra, amit érzel és ez alapján cselekedni. Az élet túl rövid ahhoz, hogy kifogásokat keressünk a boldog élet ellen. Mindig nyitva áll előttünk egy kiskapu, a sors megajándékoz minket újabb és újabb lehetőséggel és ilyenkor fel kell vennünk a kesztyűt, ha azt az élet elénk dobja.

   A beszélgetésünk befejezte után még inkább összezavarodottnak éreztem magam. Ha nem cselekszem helyesen, akkor könnyedén két szék közé eshetek. Felmérni azt, hogy melyikük mellett lehetnénk igazán boldogok? Foggalmam sincs! Melyikük lenne a lagjobb apa? Már honnan tudnám én ezt? Nehéz megválaszolni ezt a kérdést látva, hogy mindketten rajonganak Rosalie-ért. Persze a ma történtek miatt a mérleg nyelve elbillent az egyik oldalra. Sebastian és Rose között szoros kapcsolat alakult ki ma. Miért állít engem Isten folyamatosan ilyen nehéz helyzetek elé? Az életem során csakis rossz döntéseket hoztam, mi a garancia arra, hogy ezúttal helyesen cselekszem majd? Elég ironikus a helyzetem. Itt van két férfi és nekem választanom kell, vagy  jobban mondva inkább kéne. Cynthia és Mrs.Smith továbbra is adják nekem a “hogyan válasszunk magunknak pasit” tippeiket. Két nagyon jó pasi, intelligens férfi áll a két oldalamon. Az talán megkönnyíti a dolgom, hogy Gavinbe nem vagyok szerelmes. Ilyen helyzetben egyszer már voltam. Egyszer már majdnem “odakötöttem” magam egy férfihez, aki iránt csak szimpátiát éreztem. Lehet megtudnám tenni mégegyszer, de túl sok a külső tényező, amik ezellen szólnak. Gavin rendes srác, nem ezt érdemli. Nem állhatok elé holnap és mondhatom a szemébe, hogy mégis szerelmes vagyok beléd. Ez nincs így és ezt ő is tudja, hiszen egyik napról a másikra az ember érzései ennyit nem változhatnak. Nem akarom őt átverni és boldogtalanná sem akarom tenni. Merthogy mellettem csakis az lenne. Ő megérdemli, hogy egy olyan lány legyen mellette, aki valóban szereti. A másik oldalon ott van Sebastian. Ő az, aki már nagyobb fejtörést okoz a számomra. Igaza van Annienek, ma délután elindult bennem valami a puszija hatására. De nem tudom megfogalmazni, hogy mi, ez egy örök relytéj. Mint férfi, azonban igenis tetszik nekem.

-Micsodaaa??- rémültem meg előbbi gondolatomtól.- Hailey Roberts, hát normális vagy te? Már hogy tetszhet neked egy olyan valaki, aki évek óta boldog, harmonikus párkapcsolatban él?

Az efajta bugyuta, értelmetlen agyszüleményeim a pilótával kapcsolatban csírályától kell elpusztítanom!

                                                                 

*** Sebastian Vettel szemszöge ***

  A jerezi teszt utolsó napja eseménydúsan telt mind a csapat, mind az én számomra. Délelőtt különböző beállításokat próbálgattunk, ezek hatására egy valós képet kaptunk arról, milyen is az autó balansza, hogyan reagál az RB9-es a kisebb és nagyobb mértékű változtatásokra. Persze ezek csak tesztkörülmények, a versenyen, igazán éles helyzetekben minden merőben más lesz majd. Az egy órás ebédszünetet követően sem állt meg az élet a boxban és a pályán. Különböző alkatrészeket kellett tesztelnem és a nap zárásaként mentem egy-egy versenyszimulációt a lágy és kemény  keverékű abroncsokon. Mindent egybevetve pozitív véleményt sikerült kialakítanom az autóról, nem adódtak komoly problémáink, de ez csupán az első teszt vége, még renegeteg területen kell fejlesztenünk és javulnunk, de ugyanez a többi csapatra is vonatkozik. Mint említettem, eseménydús napon vagyok túl, alaposan kimerített és megterhelt az egész napos körözgetés, de mégsem szabad arra gondolnom, hogy fáradt vagyok. Csalogatóan hat rám a forró zuhany és a kényelmes, meleg ágy gondolata, de ezeket muszáj elhesegetnem. Még nem jött el az ideje a lazításnak. Azért nem, mert meg kell hoznom egy fontos- talán életem eddigi legfontosabb- döntését. Nem halogathatom tovább a dülőre jutást. Csak még roszabb lenne a helyzetünk, ha nyúznám a dolgokat.

  A vacsorám a motorhome-ban fogyasztottam el. Alig volt körülöttem pár csapattag. A srácok már összepakoltak, az összes kamion visszaindult Milton Keynes-be. Az összes telemetria adatot ki kell elemezni, tökéletesíteni kell az alkatrészeken. Vacsora után felmentem a pihenőszobámba. A teszt idejére ebbe a kicsi szobába költöztem be, alvásnak megfelelt. Nem volt kedvem szállodai szobát kivenni, itt nyugisabb a légkör. Heikkit is elzavartam magam mellől, csak munka kapcsán találkoztunk Ő Rocky-val osztozott egy szobán, most pedig már hazament. Az én kérésemre persze. Valahogy nem bírtam elviselni magam mellett senkit sem huzamosabb időre.

   Alaposan körülnéztem. Ez a szoba most egyáltalán nem úgy hat rám, mint általában. Mindig vidáman érkeztem ide, a pályán eltöltött hosszú órák után szinte maga volt a mennyország itt lenni. Ez volt az egyedüli hely az aszfaltcsík közelében, ahol mindig ki tudtam kapcsolódni. Ránézek az ágyra és taszítóan hat rám. Mintha nem is a saját birodalmamban tartózkodnék, hanem valami idegen helyen. Nincs is kedvem itt maradni. Meg sem lep az, hogy szinte sehol sincs maradásom. Mindenhonnan csak menekülök. Most például oda, ahonnan órákkal ezelőtt eljöttem: a pályára. Felvettem a melegítőm és elindultam futni. Biztosan hülyének néztek, az jár a fejetekben, hogy aki este kilenckor futni megy, annál valami nem stimmel.. De most ehhez van kedvem. A futás mindig segít, bármilyen helyzetbe is kerülök. A friss levegő és a futás kettőssége serkenti az agyam vérellátását, így talán könnyebben megy majd a gondolkodás. És a döntéshozás.

   Kocogva értem ki a pályára, az aszfaltcsíkra lépve azonban már felvettem azt a ritmust, amit a Heikkivel való edzések alatt szoktam. Teljesen sötét volt a pályán, ám ez nem jelentett akadályt. Forma-1-es pilóta vagyok, jó a téjákozódási képességem. Rengeteget vezettem és versenyeztem a jerezi aszfaltcsíkon, ismerem a pálya karakterisztikáját, adottságait, a színtkülönbségeket, a kanyarok dőlésszögét… egyszóval… az összes paraméterét.

   A tempóm egyenletes volt, fejben próbáltam arra összpontosítani, merre járok, de… egy idő után már más irányba terelődtek a gondolataim. A döntésemre, annak lehetséges következményeire, súlyára és… Hannára. A félelmeim, gondolataim, döntéseim mind jelenlegi barátnőm köré épülnek. Aköré a nő köré, aki iránt hónapokkal ezelőtt a tűzbe tettem volna a kezem, akiért éltem-haltam, akiért versenyeztem, akit szerettem. Igen, tiszta szívemből szerettem őt. Vágytam rá minden porcikámmal a nap összes pillanatában, csakis vele és kizárólag mellette voltam boldog. Most pedig… Nyűgnek érzem minden napom, csak megszokásból vagyok vele, feléje irányuló érzéseim eltűntek. Társaságában alig kapok levegőt, mintha folytogatna kezeivel, úgy kezdem érzni magam, mint egy kalitkába zárt madár. Ezért kell kimondanom a szakítást. Mégpedig holnap!!!

  Az éjszaka után  a Jerez-Zürich közti repülőút sem hozott változást. Egyre kevesebb idő választ el attól, hogy kegyetlen legyek Hannaval szemben. A fejemben az éjjel megfogalmazódott a terv, miszerint mikor, hogyan fogok elé állni és miként fogom tudtára adni azt, hogy ennyi, nincs tovább. Nem lesz könnyű menet egyikőnk számára sem. Én kifejtem majd a saját álláspontom, győzkődni fogom arról, hogy így lesz a legjobb mindkettőnknek. Ő pedig azt fogja bizonygatni, hogy szeret – bár effelől kétségeim sincsenek- és, hogy mindent meg tudunk oldani, a szakítást mellőzve.  De nincs az a pénz, amiért én tovább harcolnék… kettőnkért.

   Minden szerelemnek megvan a maga természetes időtartama. Legyen az néhány nap, néhány hónap, vagy a mi esetünkben néhány év. A mi szerelmünk itt ért véget. Nem mondom, hogy boldog vagyok, mert természetesen nem akartam, hogy idáig eljussunk. De az én szememben ez a szakítás nem feltétlenül kudarcnak minősül. Úgy gondolom, hogy néha kell legyen az emberben annyi bátorság, hogy méltóságteljesen lezárjon egy történetet. Kettőnkre nézve ez most jött el. Nem feltétlenül ő vagy én vagyok felelőssé tehető. Szerintem csak a szerelem múlt el. Már nem vonzódom hozzá olyan mértékben, mint az első találkozásunkkor. Minden tőlem telhetőt megtettem anno azért, hogy hozzám tartozzon. Csak ő érdekelt akkorban, a suli legvonzóbb és legbájosabb lánya volt számomra. Visszahúzódó, szelíd, intelligens volt akkor is és most is az még. Ezzel hatolt voltaképp a szívem legmélyére. Kitartó és harcias voltam, talán ennek köszönhetem azt, hogy azon a szép, napsütéses, kora nyári napon, Heppenheim legismertebb kávézójában összejöttünk. Emlékszem, hogy gyermeteg mosollyal az arcomon, hevesen kalimpáló szívvel mutattam be őt otthon. De érthető is volt az izgalom, hiszen … előszőr volt lány az életemben. Innentől kezdve pedig nem volt megállás. Együtt cseperedtünk fel, ő gyönyörű, érett nővé vállt, szemem és életem legfontosabb kincsévé. A vele átélt forró hangulatú éjszakák, az egymásnak ajándékozott szerelmes szavak és pillantások örökre megpecsételték életünket. Bárhová is kerüljünk, bármi is történjék velünk, ezeket örökre magunkkal fogjuk cipelni a múlt formájában. Hogy mindezekre emlékezni fogunk-e, az nem rajtunk múlik. Csakis azt tudjuk befolyásolni, hogy hogyan, milyen érzelmek közepette fogjuk ezeket felidézni. Ha hozzáértem égett bőröm, ha megcsókoltam remegtem a talpamtól a fejem búbjáig, ha karjaim közt hevert, szinte a felhőkön közlekedtem. A varázs ezen árnyalatai azonban már nem tisztelnek meg engem. Űrt és hidegséget érzek, ha velem van és akkor is, ha távol vagyunk egymástól. És tulajdonképpen ez világított rá arra, hogy ki kell mondanom a szakítást.

 Szerintem most jött el a legmegfelelőbb pillanat a szakításhoz. Így is nehéz megválnom tőle, hiszen rá kellett jönnöm arra, hogy én már jobban kellek neki, mint ő nekem. Köntörfalazhatok, el is simíthatom a dolgokat, de azzal még több olajat öntenék a tűzre. Itt az ideje, hogy talpra álljak, hogy határozott legyek. Most még az érzéseink és az eltervezett jövőképünk ellen kell fellépnem, de pár hónap múlva már Hannával szemben kellene erősnek és bátornak lennem. Bátorságom természetesen meginog. Közel sem biztos, hogy a szakítás jó döntés. De a fejemben jár az a gondolat is, hogy néha az a helyes, amit rossznak ítélünk meg. Néha a helytelen döntések visznek a jó helyre. Könnyű lenne az életünk, ha mindent előre látnánk, ha  döntéseink következményei elénk vetítődnének. Épp ezért oly rizikós ez a döntés. És az nehezíti meg az egészet, hogy nem tudom elképzelni azt, hogy elhagyjam, mint ahogy azt sem, hogy vele éljem le az életem hátralevő részét…