6. rész

Sziasztok! :)

Ilyen késő estére elkészültem az új résszel, sikerült az utolsó simítást is elvégeznem rajta. Még egyszer elnézést kérek, amiért ennyit késett az új rész, tudom, nem tartottam be az ígéretem, miszerint mostantól sűrűbben lesz friss, de nem tehetek róla, csalogatóan hatott rám egy kis kikapcsolódás és feltöltődés. :)

A részről annyit szeretnék elmondani, hogy igen, mostmár Sebastian is színre lép és eléggé felkavarja Hailey gondolatait és érzelmeit :) De ennél többet nem árulok el, mindent megtaláltok a rész sorai között :)

Kellemes időtöltést hozzá és bízom abban, hogy ismét lesznek vélemények szép számmal.

Reny

Akkor kezdtem magamhoz térni, mikor két hideg kéz kezdett pofozgatni, az orromba pedig beszippantottam az alkohol jellegzetesen erős és szúrós szagát. Szemeim óvatosan kezdtem felnyitni, vakított a plafonra felszerelt neoncső fénye. Hunyorítva néztem körbe, enélkül ugyanis nem tudtam megállapítani, hol tartózkodom.  Bal oldalon fahér fal, kicsivel előttem fiókos és polcos szekrények. Minden egyes polcot alaposan szemügyre vettem: injekciós tűk, gyógyszeres skatulyák, vérnyomásmérő. Mindezek orvosi kabinra utalnak.  Hogy be tudjam azonosítani hollétem, ösztönszerűen jobbra néztem. Emberek arcát láttam ismerős és ismeretlen kategóriából egyaránt: fehér köpenyes doki, -aki jelenleg az íróasztalán tesz-vesz- Cynthia, Diana és… az a kék szempár nézett újra velem farkasszemet, melyet az ájulásom előtt is láttam. Most végre társítani is tudtam valakihez: Sebastian. Mit keres ő itt? Azt hiszem…, de persze egyáltalán nem biztos. A jelek szerint az ő karjaiba ájultam?

-Kisasszony!- fordult felém a doktor.- Van ötlete arra, hogy mitől ájult el?

-Nekem van!- lépett egyet előre barátnőm.- Hajnal óta talpon van, 5 perc pihenőt nem tartott. Nem evett, nem ivott.

-Ez igaz Hailey?- pislogott döbbenten Sebastian.

-Tanúsíthatom, hogy így van!- kotnyeleskedett továbbra is Cynthia.- A munkaideje már régen lejárt, de ő hajthatatlan volt. Maradni akart mindenáron és tessék, látjuk az eredményét.

-Cynthia kérlek!- szóltam rá esdeklőden és erőtlenül, hogy fejezze be.

-Nem Hailey! Tönkre teszed magad azzal, amit csinálsz! Túlságosan beleéled magad ebbe a munkába, túl lelkiismeretes vagy. Azt is megcsinálod, ami nem a te mukád. Főzni a szakácsnak kell, nem neked. A mosogatást is az arra felvett személynek kell megcsinálnia. Emlékeztetlek, hogy mindkettőnknek ugyan azt a feladatot kell elvégeznünk: állunk a pulnál, felvesszük a rendeléseket, felszolgáljuk az ételeket. Az nem a te hibád, hogy senki másnak nincs kedve dolgozni!- pirított rám. Ebben a pillanatban csapódott az ajtó, Mateschitz dühösen közelített felém. Tudtam, hogy ebből baj, sőt, óriási botrány lesz. Diananak még egy okot adtunk arra, hogy kikészítsen. És mostmár Cynthia is célponttá avanzsált elő.

-Miss Roberts, igaz az, amit a barátnője az imént említett?- szegezte nekem a kérdést a csapat tulajdonos. Magamban imádkoztam, hogy újra ájuljak el, hiszen csak így tudnék kiszabadulni ebből a kínos helyzetből és a rám néző szempárok fogságából. - Kérem válaszoljon!

-Igen.- suttogtam félve, mindenkitől elfordulva. A félelem, a rettegés, a szégyen mind egyszerre zúdult rám. Kutyaszorítóban éreztem magam.

-Diana, öt perc múlva találkozunk az irodámban!- parancsolt a nőre, aki mérgesen ugyan, de elhagyta a helységet. Meg fogom én ezt bánni, de nagyon.

-A hölgynek szerencsére semmi komolyabb problémája  sincs azon kívül, hogy alacsony a vérnyomása és kimerült. Pár nap pihenés és újra erőre kap.- ismertette a diagnózist a doki.

-Rendben Ben. Hailey, én kényszerpihenőre küldöm Önt.- hozott döntést Dietrich.- A jövő héten nem kell bejönnie, pihenje ki magát, szükségünk van az erejére.

Elköszönt, majd négyen maradtunk.

-Haza mehetek akkor?- ültem fel kissé nehézkesen.

-Igen, de csak kísérettel.- kötötte az orromra a gyár orvosa.

   Hamar eldőlt, hogy ki lesz a fuvarozóm: Sebastian. De előtte Cynthia további nemtetszését nyilvánította ki.

-Remélem tanultál a történtekből. Az egészséged nem játék.

-De ha egyszer ez a munkám!- tártam szét karjaim.

-Nem, te ehhez még hozzáteszel pár tennivalót a valódi munkád mellé. Azért kapod a fizetésed, amiért felvettek. A plusz túlórát senki nem fizeti, egy fillérrel sem fogsz többet kapni azért, hogy mosogatsz.

Nem tetszett, hogy igaza volt. Sebastian szakította félbe a beszélgetésünk.

-Hailey, szólj, ha indulhatunk.

-Felőlem mehetünk most is.- vetettem oda kissé nyersen. Legbelül tomboltam a méregtől! Miért kellett engem kényszerszabadságra küldeni? Mit fogok otthon csinálni egy teljes hétig? És mi lesz itt a gyárban? Cynthia bírni fogja?

Felkaptam a táskám és a kabátom, majd hármasban a parkoló felé indultunk. Elköszöntem barátnőmtől, ő beszállt a saját autójába, én pedig egy fehér Infinitihez lettem navigálva.

-Nem muszáj fáradoznod értem, felszállok a buszra és…

-Hailey.- szakított félbe, újját a számra tette.- Nem fáradság, szívesen hazaviszlek. Így tudom, hogy éppségben érsz haza, nem aggódom érted.

Kinyitotta nekem az ajtót én pedig további gondolkodás nélkül beszálltam. Az út csendben telt, nem tudtam semmi érdekes témát felhozni. Ki kellett volna használnom az alkalmat, hogy kicsit megismerhessem. Ha már neki köszönhetem, hogy nem a padlón kötöttem ki.

-Véletlenül meghallottam, amiről az öltözőben beszélgettetek. Nem akarom egyikőtök pártját sem fogni, vagy ezzel megbántani téged, de…Cynthiának igaza van, ezt be kell látnod. Jómagam is láttam, hogy rohangálsz a bemutató előtt, míg más ül a babérjain.

-Tudom, hogy igaza van.- hajtottam le a fejem.- De, ha én nem teszem, amit naponta tenni kell, akkor káosz uralkodik. Nem akarom fényezni magam, de látom, hogy senki más nem dolgozik szívesen.

-Mindig is lesznek olyanok, kik számára büdös a munka. Te csak egy ember vagy, nem válthatod meg a világot, vagyis jelen esetben a gyárat.- mosolygott.- Tudom milyen az, mikor segíteni akarsz, hogy jobb legyen.

-Valóban?- kérdeztem vissza. Felkeltette érdeklődésem, amiket mondott.

-Persze. Egy elfuserált szabadedzés után szívesen segítenék a szerelőimnek abban, hogy szereljék a kocsit, de csodát ezúttal nem tehetek. Pilóta vagyok, a vezetéshez értek a legjobban.

-Azt hiszem sejtem, hova akarsz kilyukadni. Mindenkinek a saját feladatkörére kell összpontosítania.

Egymásra néztünk, ő küldött felém egy kedves mosolyt, mely nem maradt viszonzatlan.

-Köszönöm, hogy hazahoztál.- hálálkodtam kiszállás után.

-Már mondtam, hogy szívesen tettem. Megengeded, hogy felkísérjelek?

-Igen.

A lépcsőn  felfelé vágig kellett kapaszkodnom a korlátba, össze kellett szednem a maradék erőm is. Épp búcsúzni készültünk, mikor Annie ajtaján kirohant Rosalie.

-Anyuuuu!! Úgy hiányoztál!- rohant felém lelkesen. Azonnal felkaptam. Jól esett a karjaimban tartani egy ilyen fárasztó nap után. Ő az egyetlen vígaszom a rosszban.

-Ő … ő a te lányod?- makogott a pilóta. Tekintetát közöttünk járatta.

-Igen. Ő Rosalie, a szemem fénye.- simogattam meg arcocskáját.

-Akkor mennem kéne, nem akarok összetűzésbe kerülni a férjeddel.

-Miért hiszi mindenki azt, hogy van férjem? Persze, úgy lenne normális, hogyha van gyerek, akkor van férj is. De az én életem egy cseppet sem normális. Sosem támaszkodhattam a gyerekem apjára.- keltem ki magamból. A bennem felgyülemlett stresszt Sebastianon vezettem le, aki erre nem szolgált rá.- Ne haragudj rám az iménti miatt. Egyedül nevelem Roset már a születése óta. Az apja kidobott terhesen.

-Sajnálom.- nézett rám sajnálkozva. Bár, ha jobban elmerülök szemeiben, akkor nem is sajnálat, sokkal is együttérzés olvasható ki.- És Gavin? Ő a barátod, nem?

-Gavin… bonyolult kapcsolat a miénk. De a lényeg, hogy nincs semmi köztünk, nem vagyunk egy pár. Gondolom megtévesztett, hogy ma fogtuk egymás kezét.

Belülről azt az impulzust kaptam, hogy mindent tisztáznom kell. Ránéztem Rosaliera, aki meglepetten pislogott a német pilótára. Csak miatta mertem hangot adni a gondolatomnak. Meg akartam adni neki a lehetőséget, hogy több ideig láthassa a kedvencét.

-Megkínálhatlak egy csésze teával vagy kávéval?- kedveskedtem.

-Ilyen későn már egyiket sem fogyasztom, de egy pohár víz jól esne.

-Akkor gyere beljebb.- invitáltam szerény kis otthonomba. Sebastian alaposan körülnézett. Talán nem ilyen körülményekre számított, ezt szégyeltem én is. Zsúfolt lakás, kevés szabad hely, repedező falak és mennyezett. Közben kezébe adtam a pohár vizet.

-Anya, akkor megveszted nekem a szülinapomra a babát, amit mutattam?- vette elő boci szemeit kislányom.

-Kicsikém.- sóhajtottam fel.- Tudom, hogy vágysz arra a szép és értékes babára, de nem tudom most megvenni neked. Nincs meg a megfelelő pénzösszeg hozzá.

Lesütött róla, hogy elszomorítottam szavaimmal. A szívem szakadt meg ebben a pillanatban érte, de mit tehetnék? Egy krokodilkönnycsepp gördült lefelé hófehér arcocskáján, a sírás folytogató érzése tört rá.

-Mikor van a szülinapod?- kérdezte Rosalietól a pilóta.

-Febjuáj 4.- válaszolt szipogva.

-Az nemsokára itt van akkor. Mit szólnál, ha anya helyett én venném meg a babát?

-Sebastian kérlek!- szóltam közbe.

-Hailey, megkérlek szépen arra, hogy most légy egy kicsit csendben. Szeretnék segíteni nektek valahogy és ennek ez a legjobb módja.- ekkor újra leguggolt kislányomhoz.- Holnap délután ismét eljövök hozzátok és együtt megyünk megvesszük a babát. Persze, ha édesanyád is engedélyezi, hogy elgyere velem.- kapta tekintetét rám.

-Legyen! Úgy érzem nem tudlak lebeszélni erről.

Ezután már a lépcsőházban beszélgettünk.

-Sebastian én…nagyon kellemetlenül érzem magam. Nem várhatom el tőled, egy idegentől, hogy költekezz a lányomra. Hamarosan megkapom a fizetésem, abból majd kap egy babát.

-De neki az kell, amit a kirakatban látott.- erősködött.- És én nem vagyok idegen. Én Sebastian vagyok, a csapat pilótája.- húzta ki magát büszkén.- Azon csapaté, melyben te is dolgozol, ahol mi mind egy nagy család vagyunk.

-Igazad van.- mosolyogtam.

-Lassan mennem kéne.- pillantott karójárára. - Gondolom alig várod, hogy ágyba dőlhess.

-Igen. De mielőtt még elmennél Sebastian én… szégyenlem ezt a dolgot, de…- nem tudtam, hogy fogalmazzam meg, amit kérni szeretnék.

-Mit szégyelsz?

-A ma történtek miatt restellek szívességet kérni. Nem tudtál adni egy névre szóló aláírást Rosalienak? Megígértem neki, hogyha látlak a gyárban, akkor kérek egyet.

-Ezek szerint nem is vagyok annyira idegen a számára.- vonta le a következtetést.

-Te vagy a kedvence, nagy rajongód és…- köszörültem meg a torkom.- Voltaképp én is neked szurkolok.- vallottam be pirulva.

-Jól esik ezt hallani.- mosolygott szélesen.- Most nincs nálam toll és papír, de holnap hozok egy autógrammkártyát a gyárból. Megfelel, ha délre itt vagyok? Az nincs túl korán, nyugodtan tudtok pihenni és addigra én is végzek a teendőimmel.

-Rendben. Akkor délben várlak.- motyogtam. Voltak kétségeim. Hogy ő vásároljon ajándékot Rosalienak? Hailey, hát hogy engedhetted ezt meg??!!

-Kérlek szépen fogadd meg a doki tanácsát és pihenj sokat. Aludj jól.- közelebb lépett hozzám, keze közelíteni kezdett arcom felé, végül egy adott távolságnál megálljt parancsolt. Félénken visszahúzta kezét teste mellé, majd hátrállni kezdett a lépcső irányába. Az első lépcsőfokon állva még hátrafordult, mosolygott rám és elment.

    Egy hatalmas sóhaj kíséretében zártam be magam után az ajtót. Fejem a félfának döntöttem, behúnyt szemmel idéztem vissza az elmúlt pár óra eseményeit. Újra és újra felrémlik előttem az égszinkék szempár, melyből sugárzott az aggódás, a féltés és a fáradtság. Feltűnt az ittléte alatt, hogy kissé kialvatlan, és számomra érthetetlen módon szomorúságot, megtörtséget, hiányérzetet fedeztem fel tekintetében. A mosolyai nem voltak túl őszinték és túl boldogak sem. Remélem, hogy utóbbi nem miatt van. Nem szeretném, hogy a legelső találkozásunk után negatív véleménye legyen rólam. Főleg Gavin miatt mondom ezt. Bízom abban, hogy hitt a magyarázatomnak.

***Sebastian Vettel szemszöge***

    Mikor benyitottam a gyárban kialakított szobámba, egy nagyon mérges edzővel találtam szembe magam.

-Merre jártál Vettel?- vont kérdőre nagyon sok éllel a hangjában.

-Volt egy kis elintéznivalóm, mely nem tűrt halasztást.

-Mi lehetett fontosabb annál, mint amit megbeszéltünk? Emlékeztetni szeretnélek, hogy ma délben te kértél meg arra, hogy vacsi után masszírozzalak meg, hogy könnyebb legyen holnap számodra a szimulátorozás.

-Tudom, de meggondoltam magam.- vontam vállat hanyag módon, miközben felkaptam az ágyamról a fürdéshez szükséges kellékeket.

-Ennek a meggondolatlanságnak és nemtörődömségnek csak az lesz az eredménye, hogy holnap kegyetlenül fájni fog mindened. Nem tudom mi ez a hanyagság nálad, de ez nem működhet így sokáig! Erre rámehet a felkészülés, sőt, akár az egész szezon is!

-Nincs szükségem a te észheztérítő dumádra! Nekem senki ne mondja meg, hogy mi a jó.- fordultam ki magamból és szinte kitéptem a fürdő ajtaját a helyéről. Olyan erővel csaptam be aztán, hogy még az ablakok is beleremegtek.

   Kellemesen jól esett a zuhanyzás a testemnek. Felváltva változtattam a víz hőmérsékletét hol hidegre, hol melegre. A melegre azért volt szükségem, hogy izmaim ellazuljanak a mai eseménydús nap után, a hideg pedig azért volt létfontosságú, hogy végre észhez térjek. A doki szobájában hezitáltam. Egyik oldalt ott volt Heikki és a felé intézett kérésem, míg vele szemben Hailey. Egy belső hang elcsábított és inkább azt választottam, hogy a lányt hazakísérjem.

-Hailey…- ejtettem ki nevét lágyan és vágyakozóan. Az elmúlt hónapokban fenekestől felfordult az életem, valami kibillent a helyéről, mely az életem is magával ragadta. Egyre csak azt érzem, hogy zuhanok a mélybe, nem tudom kontrolállni a mélyrepülésem. Minden egyes nap elteltével egyre mélyebbre kerülök, ma már sikerült az edzőm lelkébe is nyomot hagyva belegázolnom. Pedig ő aztán tényleg nem tehet arról, hogy nem állok az életem magaslatán. Ha tükörbe nézek, nem ismerek magamra. Szép lassan kialakult a képességem arra, hogy mindenkit megbántsak, becsapjak. Hailey előtt álarcot húztam, hogy elrejtsem valós arcom. Teljesen máshogy viselkedtem vele és most teljesen máshogy Heikkivel. Nem tudom kordában tartani az ilyen érzelmi kitöréseim.  Ott van Hailey, aki egy fantasztikus és kedves lány, kinek közelében remekül éreztem magam, olyan, mintha hirtelen friss levegőhöz jutottam volna. Az utóbbi időben minden társaságban feszült voltam, a családom közelében sem tudtam igazán felengedni, de az Ő társaságában végre fellélegezhettem, ledobhattam testemről a mázsás súlyokat. Nagyon vártam már erre a pillanatra, s remélni sem mertem, hogy ezt a percet majd pont egy gyönyörű lány fogja elhozni nekem.

   Órák óta forgolódom, képtelen vagyok akár 5 percet is egy helyben feküdni. Napok óta nem alszom és a helyzet jelenlegi állása szerint ma éjjel sem lesz változás. Hanyat fordultam és a plafont kezdtem bámulni. Néztem a különböző árnyékokat, melyeket az utcáról beszűrődő fény vetített a mennyezetre. Nyitott szemmel és behunyt szemmel is ugyanazt a képkockát látom magam előtt: ahogy Hailey  erőtlenül a karjaimba rogyik. A fehér arcbőre, a gyenge teste, kedves arca. Egyszerűen nem tudom kiverni őt a fejemből, minden gondolatom csak körülötte forog. Megállás nélkül azon kattog az agyam, hogyan lehetséges az, hogy ilyen fiatalon egyedülálló anya? Ki lehetett olyan szívtelen, hogy magára hagyta terhesen? Nem csak a tekintetükön látszik a nélkülözés, hanem a lakásukon is. Rosalieban láttam elveszni a reményt arra, hogy megkapja a hűn áhított babát. Ekkor éreztem azt, hogy kötelező színre lépnem, nem engedhettem meg, hogy erről is lemondjon. Hailey pedig… tükröződött gesztenyebarna szemeiben a félelem, az önbizalomhiány, a csalódottság. Láttam rajta, hogy szíve szerint mindent megadna a lányának, jobb életkörülményeket szeretne biztosítani, mégsem tud. A vak is látja, hogy boldogságra, szeretetere vágynak és, hogy igénylik a törődést. Kár, hogy ezen igényeket jelenleg egy férfi sem tudja kielégíteni a számukra. Ekkor bevillant a jelenet, mikor Gavin átöleli őt, összekulcsolják ujjaikat. Mi lehet köztük? És Hailey miért tagadta le, hogy együtt vannak? Talán szégyenli felvállalni? Vagy attól fél, hogy valaki tudomást szerez erről? Egyáltalán miért érdekel ez engem? És miért nem tudom kiverni őt a fejemből? Miért kísért folyamatosan arca, mosolya és a különleges illata?

   Végül éjjel kettő felé sikerült elaludnom. Fájó érzés volt reggel felébredni és megválni a puha ágytól. Szinte minden porcikám sajgott, úgy éreztem, mintha a fejem fölé helyeztek volna egy sziklát, mely szép lassan maga alá temet. Az álmatlan éjszakák hada, az ebből adódó fáradékonyság rám nyomták bélyegüket. A fürdés végeztével Heikki is idetalált a szobámba. A mobilom rezegni kezdett a kisasztalon, edzőm felkapta és a kezembe nyomta. A kijelzőn Hanna neve villogott. Elhúztam a szám és ledobtam a készüléket az ágyra. Arra is fáradtnak éreztem magam, hogy a barátnőmmel beszéljek.

-Miért nem veszed fel?

-Nincs kedvem beszélni vele.- vontam vállat. Fájdalom nékül tudtam lerázni Hannat.

-Legalább találj ki valami kifogást. Jobb lesz, ha agyon aggódja magát érted és egész nap hívogat majd?

Sóhajtottam, majd felvettem a még mindig rezgő mobilt.

-Végre, hogy felvetted. Jól vagy édesem?- támadott le aggódó hangon.

-Már miért ne lennék jól?- szalad magasba a szemöldököm.

-Csak azért, mert csak hosszas csergések után vetted fel a telefont. Aggódtam érted, tegnap reggel óta nem hallottam a hangod, megígérted, hogy ha megérkezel a gyárba, akkor küldessz üzenetet. Este sem hívtál, ahogy szoktál, éjjel 1-ig vártam a hívásod, te kérted, hogy én ne hívjalak. Így is tettem, hiszen nem akartalak zavarni. Szerinted az normális, hogy 24 órája nem beszéltünk?- vont kérdőre méreggel a hangjában.

-Ide figyelj Hanna! Pocsék éjszakám volt, fáradt vagyok, szétrobban a fejem, nincs kedvem és legfőbbképp türelmem hallgatni a kérdőre vonásaid. Jobb, ha befejezzük ezt a beszélgetést, mert csak veszekedni tudunk.

-Bocsánatot kérek, hogy volt képem és merszem felhívni a barátomat, akitől mg egy SMSt sem kapok. Ennyit sem érek neked Seb? Én tudom, hogy elfoglalt vagy, rengeteg a tennivalód, de mindössze fél percbe tellik bepötyögni és elküldeni üzenetben, hogy “Jól vagyok”. De nem papolok, úgy érzem fölöslegesen koptatom a szám. Majd hívj vissza, ha alkalmasnak érzed magad arra, hogy beszélgess a barátnőddel. Szia!- nyomta ki a telefont.

-Ez a nő nem normális! Kikészít!- túrtam idegesen a hajamba.

   A dühöm elmúlta után lementünk a büfébe reggelizni. Cynthia már a pult mögött mozgott. Ismét eszembe jutott Hailey. Még álmaimban is ő szerepelt és ez nagyon nem normális dolog. Nekem ott van Hanna, akit szeretek és akit nem akarok megcsalni. Még csak a gondolataimban sem. Bármilyen módon is, de ki kell vernem azt a lányt a fejemből. Ma, utoljára még elmegyek hozzá, megteszem amit ígértem, de utána… nem tudom mi lesz a mai napot követően. Hogy fogom kibírni, hogy ne lássam, mikor most is inkább rohannék hozzá, a mai teendőim elhanyagolva? Csak arra tudok gondolni, hogy ma is láthatom őt.

-Min gondolkodsz?- zavart meg Heikki.

-A tegnap én…- úgy éreztem el kell mondanom neki az igazat. Talán ő el tudja érni, hogy a fejem kitisztuljon, hogy a káosz és zűr végre megszűnjön.- Hazakísértem Haileyt. Tudod, a lány aki…

-Igen, tudom ki ő. Cynthia legjobb barátnője.- most is vágyakozóan, szerelemmel fűtötten ejtette ki a nevét. Epekedve nézett arra a nőre, akibe lassan egy éve tetőtől-talpig bele van zúgva.- Mi történt este?

-Teljesen megzavarodtam, a közelében megtaláltam a lelki békét, amit eddig eszeveszetten kerestem. És ma délben újra meglátogatom őt.

-Tetszik neked, igaz?- kérdezte mosolyogva.

-Hogy juthat ilyesmi az eszedbe? Nekem ott van Hanna, akibe szerelmes vagyok.- förmedtem rá, bár vissza kellett fognom magam, nehogy más is fültanúja legyen a beszélgetésünknek.

-Hát persze. Szerelmes vagy belé.- gúnyolódott.

-Kételkedsz ebben?

-Kit akarsz becsapni Sebastian? Az érzelmeid? Magad? Esetleg Hannát? És igen, kételkedem a szavaidban. Ez már minden, csak nem szerelem. Minden napot együtt töltöttök, de néha olyan, mintha ott sem lennétek egymásnak. Csak ültök egymás mellett, és mindketten el vagytok mélyülve a saját gondolataitokba. Nem akarod felvenni a telefont, leordítod a fejét, ha aggódik érted, folyton veszekedtek valamin, egy nap nem tellik el úgy, hogy ne civakodnátok. Ezt nevezed te szerelemnek? Igazából foggalmam sincs, hogy miért vagy még mindig együtt vele. És kérlek ne gyere nekem azzal a dumával, hogy szereted őt. Engem nem tudsz megtéveszteni.

Meglepett a hirtelen kifakadása. Elszégyeltem magam és inkább lehajtottam a fejem. Hihetetlen, hogy egy külső ember, aki a legjobb barátom is egyben, olyanokat vesz észre, mik számomra fel sem tűnnek. Kiabálhatnék vele, felkaphatnám a vizet, de nem lenne értelme, hisz  pontosan tudom, hogy igaza van. Amiket mondott, azok sajnálatos módon… valóságosak.

-Keresed a míérteket az álmatlan éjszakáidra, a kedvtelenségedre, arra, hogy nem ismersz magadra. Épp az imént kaptad meg a választ, amit vártál. Úgy beszélek és könyörgök hozzád, mint a barátod. Gondold át alaposan az érzéseid, csak úgy tudod kihámozni magad a mélypontról.

Tudom, hogy csakis én oldhatom meg a problémáim, nem várhatom el, hogy a szálakat más simítsa el helyettem. Már csak azt kell kitalálnom, hogyan, mikor és milyen módon beszéljek Hannaval. Szeretjük egymást, csak jelen pillanatban adódott egy kis gondunk…

   Végre elérkezett a dél, épphogy be tudtam fejezni az tervezett dolgaim. Autóba pattantam és vezetés közbe egyre csak hezitáltam, nem tudtam eldönteni, hogy vegyek-e virágot Haileynek, vagy inkább ne? És amúgy is melyik a kedvence? A rózsa? A liliom? Netán az orchidea? Teljesen tanácstalan vagyok, de a megoldás mégis megszületetett: faggatom egy kicsit Rosaliet, hogy biztosra menjek. Nem sokkal később már az ajtajuk előtt álltam, igazgattam a kabátom és próbáltam megállítani ujjaim remegését. Magam sem tudom, mikor voltam utoljára ilyen felfokozott állapotban. Úgy éreztem magam, mint egy szerelmes tini, aki élete első randijára készül. Kopogtam, pár másodperc múlva Hailey állt előttem.

-Szia. Bújj be!- tárta szélesre az ajtót. Rosalie az ágyon ücsörgött, egy képeskönyvet lapozgatott, de amint meglátott, unalmasan eltolta magától a könyvet és széles mosollyal szaladt felém. Leguggoltam, hogy magamhoz ölelhessem.

-Nézd, mit hoztam neked.- húztam elő a zsememből a neki szánt autogramkártyát. Szemei azonnal felcsillantak, szögdécselni kezdett, megmutatta anyjának, amit kapott, majd egy cuppanós puszit kaptam az arcomra. Ez volt a legédesebb puszi, amit valaha is kaptam.

-Köszönöm szépen Sebi bácsi.- hálálkodott.

-Hailey, szerinted öregnek nézek ki?

-Igazából… nem.- nem számított felőlem ilyen kérdésre, zavart is lett egy picikét. Világos arca enyhe pírt öltött, amitől be kell vallanom, hogy még gyönyörűbb és bályosabb lett.- De tudod milyenek a gyerekek. Inkább szólítson valakit bácsinak, mint, hogy letegezze az illetőt. Nem mindenki ilyen engedékeny.

-Nekem nyugodtan köszönhet sziát.

A kislányra csak a cipőt és a kabátot kellett ráadni, és már indulhattunk is.

-Nagyon vigyázz rá, jó?- aggodalmaskodott Hailey.

-Ne aggódj, nem fog bántódása esni. 1-2 óra és visszahozom.

   Rose társaságában nagyon gyorsan elrepült az idő, mindvégig csacsogott, de engem ezzel egy cseppet sem untatott.. Megvettem neki a babát, hozzá kapott még néhány kiegészítőt és ruhát, hogy kedvére csinosíthassa. Betértünk egy cukrászdába, ekkor vettem a bátorságot, hogy feltegyek a kislánynak néhány kérdést.

-Melyik virágot szereti anyukád?

-A józsát. A szép, pijos józsát.- felelte két falat sütemény közt.

-De azt a szerelmesek szokták adni egymásnak. Nem tudod, anyukád szerelmes most?- közelebb hajoltam hozzá, nem akartam, hogy a körülöttünk lévők is részesei legyenek a mi beszélgetésünknek.

-Nem.- rázta fejecskéjét.

-És Gavin? Vele milyen a viszonya anyukádnak?- faggattam tovább. A legértékesebb választ csak most kaphatom meg.

-Anya azt modta nekem, hogy Gavin szejelmes belé, de ő nem.

Ennél kielégítőbb választ nem is kaphattam volna. Bólintottam egyet, majd egy elégedett mosollyal az arcomon hátradőltem a széken. Hosszú idő után végre először elkönyvelhetem, hogy valami az én kezemre játszik.

***Hailey szemszöge***

    Már délután 3 óra is elmúlt, de Sebastian és Rosalie még mindig nincsenek itt. Ingáztam folyamatosan a lakásom ablaka és a lépcsőház között. Másodpercenkémt lestem, hogy mikor jönnek már. Kezdtem amellett letenni a voksom, hogy nem kellett volna Rosaliet csak úgy elengednem Sebastiannal. Szinte semmit nem tudok a pilótáról, a jóképű, kedves, mosolyogós férfiben bármi lakozhat. Kezdek egyre inkább paranoiás lenni…

Nevetés ütötte meg füleim, rohantam is ajtót nyitni. Kislányom a német kezét szorongatva ballagott fel a lépcsőn, anyai aggodalmam a semmibe veszett, hiszen sértetlen volt. Míg hozzám értek a szemeim rajtuk időzött. Sosem láttam még ennyire vidámnak Roset, lelkes és felszabadult volt. Folyamatosan csacsogott, ilyen eddig még senki közelében nem fordult elő. Sebastian is kellemesen viszonyult hozzá, azt hiszem félreismertem.

-Anyuuu, olyan finom sütit ettünk!- mesélte, miközben levettem a kabátját.

-Hoztunk neked is egy szeletet, ennyit még sikerült megmentenünk.-nyújtott át nekem Sebastian egy fehér papírba csomagolt - ezek szerint- süteményt.- És mellé hoztam ezt a szál rózsát hálám jeléül. Köszönöm, hogy megbíztál bennem eléggé ahhoz, hogy elengedd Rosaliet. Aki egyébként egy tünemény.- áradozott és végigsimított a hófehér arcbőrőn.

Elvettem tőle a szál vörösrózsát és az orromhoz emeltem. Beszippantotam illatát. Még sosem volt ilyenben részem. Soha senkitől nem kaptam vörösrózsát. Még az exemtől sem. Letettem az asztalra a sütivel együtt.

-Tudsz maradni ebédre?

-Szeretnék, de sajnos nem tudok, az időm nem engedi. 3 óra múlva indul a gépem Jerezbe, holnap megkezdődik a tesztidőszak.

-Gondolom alig várod már, hogy autóba ülhess.

-Nagyon. Izgatottan várom, hogy kipróbálhassam az RB9-est a spanyol aszfaltcsíkon. Úgy látszik mindketten eltökéltek vagyunk a munkánkat illetően. Ha már munka. Pihentél jól?

-Igen. Már holnap mennék vissza dolgozni, túl sok nekem ez a 7 napos betegszabadság. Cynthia hogy bírta a mai napot?- kíváncsiskodtam. Bűntudatom van, amiért jövő héten végig egyedül kell dolgoznia.

-Cynthia miatt ne aggódj, mindig is jól bírta a munkatempót. A gyár pedig nem fog elszaladni, sem elköltözni.- kuncogott. Az órájára nézett, majd szomorúan rám.-Mennem kell lassan.

-Seb, mikor jösz még?- vetődött közénk Rose és a pilóta kabátját húzogatta.

-Nem tudom Hercegnő.- vont vállat tanácstalanul.- Amint lesz egy kis szabadidőm és a gyárban járok, akkor természetesen beköszönök. Jó?- Rose hevesen bólogatott. Ezután  a pilóta magabiztosan lopta a közöttünk levő távolságot. Arca pár centiméterre lehetett az enyémtől. A tegnap esti hezitálás tovaszállt, simogatás helyett egy lágy puszit kaptam arcomra. A hideg futkosott vágig testemen egymás után többször is. Az illata, a közelsége és ez a puszi… a Gavinéhez hozzá sem lehet hasonlítani. Ez a pasi a menny kapujához repített most! Úgy érzem, hogy iránta… Nem! Tilos ilyesmire még csak gondolnom is!!