5.rész

Sziasztok!

Ebben a rekkenő hőségben meghoztam nektek a történet 5. részét, remélem ez majd kicsit "hűsítően" hat mindenkire :)

Sajnálom, hogy teljes 2 hét telt el az utolsó bejegyzésem óta, igyekszem gyakrabban hozni friss részeket, főleg most, hogy én is elérkeztem a jól megérdemelt nyári pihenéshez :)

Köszönöm az előző részhez kapott megjegyzéseket és pipákat, valamint azt, hogy egyre több rendszeres olvasója van az oldalnak. :)

Kellemes időtöltést a fejezethez :)

Reny

    Pénteken délelőtt pontban 12 órakor tiszteletünket tettük a gyár hatalmas tárgyalótermében. A helység dugig megtelt emberekkel, egy tűt alig lehetett elejteni, aztán pedig megtalálni azt. Mateschitz  rendkívüli gyűlést tart perceken belül a gyár összes dolgozójának. Nem hiányozhatott senki sem, aki mégis megtette ezt, az büntetésben részesül. Elég szigorúak a szabályok, éppen ezért a ma szabadnapos Cynthia sem merte megkísérelni azt, hogy otthon marad.

-Te tudod miről lesz szó?- kérdeztem barátnőmtől, miközben arra vártunk, hogy a főnök végre színre lépjen. 15 perc késést máris elkönyvelhettünk neki.

-Csupán a szokásos felvilágosítás az új autó bemutatója előtt. Vasárnap, pontban 13:00-kor kerül sor az idei autó leleplezésére.

-És ezért kell mindenkit ide hívni? Ezt az információt egy plakátról is leolvashattuk volna akár.

-Hailey, nem csak ennyiből áll az egész.- csillapított.- Van néhány szabály, amit ilyenkor tisztázni kell. Mindenkiben kérdések hada merül fel, ezekre most bátran kérhetünk választ. Vasárnap még szigorúbban kell venni a munkánkat, de majd meglátod, hogy míért.

Ekkor elhalkult a terem, Mateschitz Adrian Newey és Christian Horner kíséretében végre megjelent.

-Elnézésüket kérem a késésemért. Tudom, hogy ma még rengeteg munka vár önökre, ezért igyekszem rövidre fogni a mondandómat. Mint ahogy páran már értesültek erről, vasárnap kora délután bemutatásra kerül az idei autónk, az RB9-es. Különleges bemutató lesz, hiszen hosszú idő után nem az osztrák energiaital gyártó cég leszt az első számú, kiemelt szponzorunk, hanem az Infiniti. Autóink idéntől kezdve Infiniti Red Bull Racing néven gördülnek majd a pályára.- hatalmas tapsvihar tört ki. Mindenki örült ennek, hiszen az autógyártó cég nemcsak a nevével és a logójával, hanem rengeteg pénzzel is hozzájárul a világbajnok istállóhoz.- Rengeteg meghívott vendég, tévés stáb, újságíró és fotós fog részt venni az eseményen. Épp ezért kérem önöket, hogy tanúsítsanak több munkakedvet, tegyenek jó benyomást ügyfeleinkre és pilótáinkra. Senkitől sem szerenék panaszt hallani, de én teljes mértékben megbízom önökben. Hiszen tudják, hogy a legjobb munkaerőnk nekünk van.

   A gyűlés után mindenki visszatérhetett dolgozni.

-Végre megismerheted a két pilótát. Gondolom izgatott vagy emiatt.- kezdeményezett beszélgetést barátnőm a liftbe beszállva.

-Én izgatott? Nem hinném. Valahogy nem hoz lázba a vasárnap közeledte.- vontam vállat.- Ugyanolyan munkanap lesz, mint a mai. És nem hinném, hogy beszélgetésbe tudnék elegyedni Webberrel vagy Vettellel.

-Azt hiszem te vagy itt az egyetlen olyan női dolgozó, kinek nem hullik le a bugyija, ha meghallja a Vettel nevet.- bezsalygott.

-A tied talán lehullik?- fürkésztem az arcát. Eddig nem beszéltünk az ő szerelmi életéről, a féltve őrzött titkairól. Talán ezúttal már ez is téma lesz köztünk.

-Nem. Én úgy tekintek rá, mint a csapat háromszoros világbajnokára. Rengetegszer én szolgáltam fel neki a reggelit vagy az ebédet az itt tartózkodásának ideje alatt, számtalan alkalommal beszélgettem vele. Kedves és humoros srác, igazán jóképű és sármos, de az én szívem egyszer sem tudta úgy igazán megdobogtatni.

-Akkor ki az a szerencsés, akinek nem tudsz ellenállni?- faggatóztam. Ha már elkezdtünk erről csevegni, akkor szerintem érdemes egy kicsit mélyebbre ásni.

-Az edzője. Heikki.- ejtette ki nevét halkan. Minta attól rettegne, hogy valaki meghallja.- Nagyon aranyos pasi, ódákat tudnék zengeni róla, de csak a leglényegesebbett szeretném elmondani: visszavonhatatlanul beleszerettem! Még azon a napon rabolta el a szívem, mikor először megjelent a gyárban. Mindenki izgatott volt aznap, hiszen bejelentésre került, ki fogja Sebastiant felkészíteni ezentúl. A szerződése aláírása után véletlenül betévedt a büfébe. Nyilván nem oda tartott, hiszen láttam a zavart tekintetét. Számomra ő akkor még ismeretlen volt, nem volt lehetőségem még találkozni vele, ezért meg akartam kérdezni, hogy ki ő és, hogy esetleg segíthetek-e neki valamiben. De nem bírtam kinyögni egy szót sem. Szemei kékek, pillantása mélyrehatoló és az a zavarodott viselkedése abban a percben… egyszerűen beleszerettem az egész lényébe. Mindennek már egy éve és… azóta nem tudtam elfelejteni sem őt, sem azt a percet, mikor először egymásra pillantottunk.

-Jól érzékelem a fájdalmat a hangodban?

-Nagyon is jól.-sóhajtott. - Nincs annál fájdalmasabb dolog egy nő számára, mint mikor a férfi, akire a nap 24 órájában gondol, nem táplál iránta érzelmeket. Persze, mint barátok és csapattagok jól elvagyunk, de…szerelmes pillantásokkal sosem tette szebbé napjaimat. És sajnos ez az én vesztem. Elég kevésszer látogatja meg a gyárat, akkor is végig Sebastian mellett van. A mi kapcsolatunk ott kezdődik és ott is ér véget, hogy én kiszolgálom. Néha faggatjuk egymást a munkánkról, de másról soha nem esik szó. Ez egy reménytelen szerelem, ezért sem merek lépni, közelíteni feléje. Csak lejáratnám magam, félek, hogyha a tudtára adnám, hogy mély érzelmeket táplálok iránta, akkor még ennél is kevesebb kommunikáció létesülne közöttünk. El kéne felejtenem őt, hiszen a remény egy év alatt egyetlen szikrát sem szórt felém. Számtalanszor eldöntöttem már fejben, hogy elfelejtem, hogy elkezdek randizni más férfiakkal, de ez bukott ügy. Heikkit senki sem tudja pótolni. A szívem és az általa táplált érzelmek jóval erősebbek, mint az agyam és jómagam egybevéve.

Az ember nem is gondolná, hogy egy mindig vidám, gyerekesen csípkelődő fiatal lány szívében ennyi fájdalom lakozik. Jól eltitkolta előttem, hogy a szerelmi élete nem épp fénykorát éli. Összeszorúl a szívem, ha egy pillantást vetek a most kissé görnyedt testalkatú lányra. Az eddig határozott és rendkívül akaratos nő egyik pillanatról a másikra törik meg. Szeretnék neki tanácsot adni, valamilyen módon megvígasztalni, de…az ilyesmiben sosem voltam jó, nincsenek meg a megfelelő eszközeim. A saját, vakvágányra siklott életem sem tudom rendbehozni. Mint barátnő, úgy érzem most sikeresen kudarcot vallottam. Együtt érezni vele azt tudok, de sajnos neki ettől még nem lesz jobb. Heikki nem fog szerelmet vallani neki.

   Ebben a pillanatban nyílt a lift ajtaja. Egy magas, jól kigyúrt testű, szőke férfi szaladt el előttünk. Azt hiszem ő lehet Heikki, hiszen Cynthia arca azonnal falfehér lett.

-Cynthia, épp hozzád indultam.- lihegett a férfi.

-Igen?- lepődött meg barátnőm.

-Sebastiannal nemrég megkezdtük a felkészülést. Új edzéstervet készítettem neki, mellé természetesen új étrend is dukál. Vasárnap érkezik a gyárba, pár órával a bemutató előtt és 2-3 napot feltehetően még maradni fog. Ez idő alatt nem szeretném, ha össze-vissza enne. Itt egy lista a mindennapi menüjéről, el tudnád intézni, hogy mindig az aktuális étel kerüljön elé?

-Nem lesz gond. Kifüggesztem a konyhába, hogy mindig szem előtt lehessen. Nem minden nap vagyok szolgálatban, de olyankor rábízom Hailey-re.- mutatott rám.

-Tökéletes lesz. Köszönöm nektek csajok.- ránk mosolygott, majd szélvész módjára távozott.

-Látod, erről beszéltem. Én számára csak Cyntia vagyok, a büféslány, aki felügyeli Sebastian étrendjét, aki tálcán kínálja az ételeket. Bárcsak én is csak egy edzőt látnék benne!- dühöngött és otthagyott. Nem tulajdonítottam ennek nagy jelentőséget, bizonyára egyedül akar lenni, hogy lenyugodhasson egy kicsit. Első utam a földszinti mosdóba vezetett, rendeztem a külsőm, majd mára másodjára is munkába álltam.

   Nem sokáig szentelhettem teljes figyelmet a tennivalóknak, Diana tipegett be a büfébe. A mozgás körülöttem megállt, mintha egy kés állt volna meg a levegőben. Szuszogni is alig mertünk, mikor Diana a közelünkben van.

-Figyelem emberek!- kiáltotta el magát, tapsolással vonta magára mindenki figyelmét. Szinte vigyázz állásban álltunk előtte. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy egy diktátort láttunk benne. Már a megjelenése is félelmet gerjeszt mindannyiunkban.- Mint pár órával ezelőtt értesültek róla, vasárnap nyilvánosságra hozzuk idei versenyautónkat. A két pilóta mellett rengeteg fontos vendég fog megjelenni. Az eddiginél is precízebb munkát várok el mindenkitől. Eddig igazán elnéző voltam, nem tettem szóvá azt, ha valaki lazsál főmunkaidőben, de vasárnap meg ne lássam azt, hogy akár egyikőjük is áll egy helyben és tétlenül bambul maga elé. Ha épp nem lenne mit csináljanak, akkor fogjanak egy tálcát, pakoljanak rá teli pezsgős poharakat és sétálgassanak a vendégek között. Azt a benyomást kell kelteniük mindenkiben, hogy önök a legodaadóbb, legbarátságosabb dolgozók, vagy, ha úgy tetszik a munkaerőpiac csúcsai. És még egy valamira hívnám fel a figyelmüket: az öltözékükre. A bemutató ideje alatt kérem mellőzzék a csapatruhát. Helyette viseljenek egy fehér blúzt és egy fekete szoknyát. Természetesen a legízlésesebb fajtából. Nem akarom, hogy bárki is úgy nézzen ki, akárcsak egy utcalány.- pillantását rám kapta, mintha utóbbi mondatát csakis nekem címezte volna.  Fölényesen nézett mindannyiunkra, kiosztott köztünk egy-egy papírt és távozott. Egytől egyig mindenki fellélegzett, mikor eltűnt a közelünkből ez a goromba nőszemély. Olvasgatni kezdtem a kezemben tartott papírt.  Nem tett boldoggá az, amit láttam. Vasárnap hajnali 5-re vagyok a gyárba rendelve a többi munkatársammal együtt. A büfét csillogóra kell takarítani, a vendégek számára fenntartott étkezdét is rendbe kell tenni és emellé még a felszolgáló szerepét is be kell töltenem. Rémálmaimban sem szerepelt még egy ilyen vasárnap, de nincs mit tennem. Ha munka van, akkor munka van. Mint minden hivatásnak, ennek is megvan a maga szépsége és nehézsége. Régebben sosem panaszkodtam, suli után végigdolgoztam az egész délutánt, késő este keveredtem haza és éjszakába nyúlóan tanultam. Miért ne bírnám ki?

   Az ebédszünet  hivatalosan még meg sem kezdődött, de volt olyan, aki már ételért könyörgött. Gavin sem hiányozhatott, ezúttal néhány stóc papír és egy másik csapatruhás férfi társaságában foglalt helyet a szokásos asztalnál.

-Mit hozhatok az uraknak?- fordultam feléjük a sablonos mondat kíséretében.

-Én egy jó erős kávét kérnék, a lehető legkevesebb cukorral.- mondta a számomra ismeretlen férfi. Jó memóriám van, épp ezért merem azt biztosra állítani, hogy őt még sosem láttam a gyár területén. Ha névről nem is, de arcról már sok mindenkit felismerek.

-És neked Gavin?

Ő eléggé elmélyült a papírokban. Inkább nem akartam zavarni, ezért a konyhába mentem a kért kávéért. Mikor letettem azt a férfi elé, Gavin akkor kapta fel a fejét. Arca egyből felragyogott, lazított testtartásán. Még csak most vettem észre, hogy a papírjait félrenyomta, és helyette azt ebédje gőzölgött előtte. Nem tudtam megmagyarázni, hogy miért, de szíven ütött az, hogy mással hozatta ki az ebédet. Csalódott voltam.

-Hailey, hozattam neked is ebédet, gyere egyél velünk.- húzta ki az asztalhoz tartozó harmadik széket.

-Nagyon köszönöm, de nem ehetek, még rengeteg dolgom van.- akadékoskodtam és fél lábbal már menekültem is. Ő ekkor elkapta csuklóm és egyenesen az ölébe rántott.

-Reggel óta talpon vagy, valamikor enned kell, mert nem lesz elég erőd végigbírni a mai napot. Nem szeretem a kifogásokat és különben is jobban ízlik a kaja egy gyönyörű hölgy társaságában. Igaz Simon?

-Tökéletesen igazad van.

Mindkét karját körém fonta, esélyt sem adva nekem ahhoz, hogy elszökjek. Magamhoz vettem az ebédem, Gavin is csak ekkor látott evéshez. Szemeztem az üresen álló székkel, hívogató volt számomra komfortossága, mégsem mertem átülni. Pedig lett volna okom felállni Gavin öléből. Az ebédlő összes tekintete rám szegeződött, a magamon érzett szemek hatására kedvem lett volna kiszaladni a vilából. Néhány férfi egyed lehajtotta fejét, talán Gavin velük küzdött a kegyeimért. A szakácsok és a mosogatóbrigád is sas szemeket meresztettek rám. Legszívesebben felálltam volna és kimagyaráztam volna magam ebből a szituációból, de nem láttam értelmét, mert az emberek úgyis mindig azt hisznek, amit akarnak. Inkább behúztam a nyakam és tovább csipegettem a zöldséget a tányérom közepéről.

-És várod már az új autó leleplezését?- szegezte nekem a kérdést Gavin.

-Is-is. Kíváncsi vagyok a kinézetére, valami olyasmit hallottam, hogy lesz a festésben lila is.- Simon bólogatott.- Viszont rengeteg munka vár rám a bemutató miatt, alatt és után. Estig sorolhatnám a teendőim.

-Mindig is sok munka övezte az új autó érkezét.- véleményezett Simon.

-Gondolom sok munkád van benne az autóban. Te az autó melyik részéért felelsz?- érdeklődtem Gavintől.

-Egyik részéért sem.- nevetett. Pupillám hatalmasra tágult. Ezek szerint ő mégsem szerelő? - Én nem az autó fejlesztéséért felelek. Én papírmunkát végzek.

-Értem. Akkor már érthető, miért rohangálsz folyton papírkötegekkel. Nem unalmas egész évben a gyárban dolgozni és papírokat nyomtatni és töltögetni?

-Nem dolgozom itt a gyárban.

Mi van? Most ért utól másodjára a döbbenet. Az eddigi információim mind hamisak akkor? Nem is ismerem őt… Talán a neve is… nem, az tuti biztos, hogy Gavinnek hívják.

-Megpróbálom elmagyarázni, hogy megértsd. Eddig a gyárban ebben a beosztásban más dolgozott, de ő tavaly szeptember környékén felmondott. Úgy gondoltam, hogy egy kis plusz fizetésért jelentkezem én az üresedésre, így egyszerre két helyen is felelek az adminisztrációs dolgokért. A Red Bull alkalmazottja vagyok, de az én igazi helyem a boxban van. Az utazócsoport tagja vagyok. Hamarosan már nem fogok tudni itt dolgozni, mert beindul a szezon és eléggé fárasztó két helyen helyt állni, ezért felvettek más valakit a helyemre és a továbbiakban csakis a pályán fogok papírokkal rohangálni.- mosolygott.- Tudod, ha hónapokkal ezelőtt nem jelentkezem a helyettesítésre, akkor meg sem ismertelek volna téged. És ez óriási veszteség lett volna a számomra.- mutatóujját a térdemre helyezte, szépen haladt felfelé a combomon, a szoknyám szélénél azonban megállt. Simogatásával többször megtette ezt az utat. Mindeközben elmélyedtünk egymás tekintetében és legbelül valami varázst éreztem. Az ebédszünet végét a szokásos dudaszó jelezte.

-Ne haragudj, vár a munka.

   Felálltam az öléből és megigazítottam az időközben felcsúszott szoknyám. Felkaptam az asztalunkról mindkét tányért és az üres kávéscsészét  és a konyhába iszkoltam.

***********

   A vasárnap kora hajnal pillanatok alatt eljött. 4-kor keltem, hogy fél 5-re pontban elkészüljek és Cynthia elvigyen a gyárba. Alig voltak rajtunk kívül az épületben, bár ezen meg sem tudok lepődni. Nem mindenki olyan lelkiismeretes, mint mi. Persze az ember vagy megszokik vagy megszökik. Muszáj megtartanom ezt az állást, foggal-körömmel kell harcolnom ezért a posztért, mert jövedelmezőbb és jobb állás úgysem vár rám. Nem könnyű ez a munkatempó, de az erősít, hogy 2 hét múlva megkapom az első, normálisnak mondható fizetésem, mely oxigénlétfontosságú.

   Összesem hárman nyitottunk be az alig használt ebédlőbe. Nem sok vendég járhat itt, szinte minden újnak tűnik. Kiszellőztettünk, mert a levegő idebenn eléggé fülledt volt. Ablakot mostunk, padlót söpörtünk és sikáltunk, 4 asztalt összetoltunk, a többit a székekkel együtt levittük a raktárba.  A hangtechnikusok  hangoltak a ma esti bemutatóhoz, számítógépet helyeztek üzembe, melyeket menő hangszórókkal kötöttek össze és babráltak a világítással is. A látványra panasz szerintem nem érkezhet majd. Néhány férfi megépített egy színpadot és egy emelvényt, erre a fekete lepel alatt rágurították az autót. Kordonnal elkerítették azt, esélyünk sem lett így a fekete selymet leemelni. Kíváncsiságom nem hagyott nyugodni, közelebb férkőztem az autóhoz és próbáltam néhány részletet felfedni. Azt sikerült megállapítanom, hogy a lépcsős orr idén is megmaradt. Véleményem szerint szép autó lesz, de ugye az autósportban nem a külső a nyerő.

    Lassan az összes kötelező teendőt kipipálhattuk, indultunk is átöltözni, mire elkészültünk, már megérkeztek az első vendégek. Legelsőként érkeztek a mádia dolgozói, akik kamerákat szereltek fel a falra és egyébb állványokra. A bemutató kezdetéig jól megpakolt tálcával a kezemben egyensúlyoztam a tömeg között, mindenkit megkínáltam a lehűtött pezsgővel. Már az üres tálcával indultam meg kifelé, mikor hirtelen elsötétült minden, az eddigi bömbölő zene elhalkult, a reflektor fényei az autóra irányultak. Meg sem próbáltam így kijutni a tömegből, féltem, hogy még fellökök valakit nagy igyekezetemben. Megálltam egy helyben és figyelemmel kísértem az eseményt. Egy férfi lépett a színpadra, bevezetőként köszöntött mindenkit, mondott még pár mondatot, majd a lényegre tért: felkonferélta a két pilótát. Kaptak egy-egy kérdést, a hangjukon érződött az izgatottság. Majd leszedték a  fekete textilt az autóról. Taps követte mindezt, de csak pillanatok töredékéig, hiszen fellépett a színpadra Adrian Newey főtervező és Christian Horner csapatfőnök. Ezután hosszas beszélgetés következett, mindannyiuk felelevenítette az elmúlt szezont pár mondatban és természetesen megosztották  velünk az idei célokat: mely idén sem más, mint mindkét világbajnoki cím elhódítása. Épp Sebastian adott anyanyelvén választ egy újságírói kérdésre, mikor a semmiből mellettem termett Cynthia.

-Na milyen?- suttogta a fülembe.

-Furcsa ez a lila, de amúgy nem rossz. Szépen csillog rajta a reflektor fénye.

-Nem az autóról szóló véleményed kérdeztem. Én Sebastianra céloztam.

-Mi? Hogyhogy rá?- pislogtam zavartan.

-Jól. Mit szólsz hozzá? Szinte testközelből láthatod…

-Ugyan olyan, mint a többi férfi. Kielégítő a válaszom?

-Nem éppen. Azt vártam volna, hogy tök cuki, vicces, jóképű, megremeg a lábam, ha ránézek és ehhez hasonlók.

Tök cuki? Jóképű? Remeg a lábam? Voltaképp… elejtett pár poént, amitől kicsit megrándult a szám széle. Jóképűnek…jóképű, mi tagadás, bár egy fodrász beavatkozására szükség lenne és persze néhány óra alvás is elférne, mert szemei táskásak. Ezekben mind igazat adok Cynthiának, de a lábam egy pillanatig sem remegett meg.

-Mi ez a nagy csend? Csak nem azon gondolkodsz, hogy igazam van-e?- vigyorgott.

 A bemutató ebben a szekundumban ért véget, az emberek mozogni kezdtek, mindenki egyszerre indult meg a kijárat felé. Csak pár fotós és tévés stáb maradt benn, utóbbiak azért, hogy további kérdésekkel bombázhassák meg a két pilótát.

    Az egyik sarokban álltam és az autóban gyönyörködtem ( néha Sebastianra kúszott a tekintetem), mikor két erős kar ölelt át, egy fej nehezedett a vállamra és szédítő férfiillat kerített hatalmába.

-Gyönyörű az RB9-es.- ejtettem ki számon az első eszembe jutó mondatot.

-Nekem is tetszik, de van nála gyönyörűbb is ebben a teremben. Te.- suttogta érzelmesen a fülembe, majd belecsókolt a nyakhajlatomba. Kezdtem egyre inkább felengedni a közelében. Nem táplálok iránta semmilyen érzelmet, mégis jól esik, ha itt van a közelemben és átölel. A vágyaim sorra elnyomják azt a kijelentésem, hogy nem szabad magamhoz közel engednem egy férfit sem. De melyik nő nem vágyik egy erős karra, ki védelmezi őt a bajban? Egy óvatos mozdulattal csúsztattam tenyerem a hasamon pihenő kézfejére. Nem állt szándékomban összezavarni őt. Ez sikerült is, csak egy óriási hibával: helyette én zavarodtam össze. Még közelebb húzott magához, hátam a mellkasának ütközött. A bőrömön éreztem szívének heves dobogását. Sebastian ekkor adta az utolsó interjúját. Ellépett mellettünk, Gavinre mosolygott, míg rám…mélyre hatoló pillantások izottak szép szemeiből. Így közelebbről sokkal hatásosabb az ittléte, megborzongtam, de nem tudom mitől. Egyszerre vizslattam őt és ugyanebben a másodpercben éreztem, hogy Gavin ujjai az én ujjaim közé kulcsolódnak.

-Sebastian, bemutatom neked az én szépséges Hailey-m. Hailey, ő itt a világbajnok pilótánk.- mutatott be minket egymásnak. A pilóta jobb kezét nyújtotta felém. Remegve fogadtam el gesztusát. Áramrázás. Ehhez tudom hasonlítani azt az érzést, mikor tenyereink összesimultak.

-Te új vagy itt, igaz?- kérdezte.

-Öhm…Mit is kérdeztél? Ne haragudj, nem figyeltem.- ráztam a fejem. Ledöbbentem attól az érzéstől, ami a testemben keringett.

-Igen, csak pár napja dolgozik itt. Szuper munkaerő, kedves és emellett nagyon csinos és bájos. A csapat büszke lehet, hogy felvette.- dícsérgetett Gavin.

-Sebastian, néhány fotós rád vár, hogy készíthessen pár képet rólad az autó mellett állva.- informálta a németet egy karcsú, szőke hajú nő. A pilóta bólintott, búcsúzóul ránk mosolygott, de közvetlenül ezután arcizmai megfagytak, ahogy észrevette összekulcsolt ujjainkat. Látszott viselkedésén, hogy félreértelmezte amit látott. És én…én nem akarom, hogy azt higyje, hogy mi… mi együtt vagyunk Gavinnel. Egyáltalán nem akarom, hogy bárki is szerelmeseknek titutáljon minket.

-Ideje volna visszamennem dolgozni.- fordultam a férfi felé, mikor már kettesben maradtunk.

-Nem kell magyarázkodnod, megértelek. Én is indulok lassan haza.

-Rendben. Akkor jó pihenést és… holnap találkozunk.

-Nekem ez az utolsó munkanapom itt a gyárban. Holnap reggel utazok az első  teszt helyszínére.- magyarázta szomorú hangszínnel.

-Nagyon sajnálom.- vallottam be szemlesütve. Jól döntöttem, mikor tudattam vele, hogy nem akarok párkapcsolatba lépni.

-De mindez nem jelenti azt, hogy én el foglak felejteni téged.- elengedte kezem és egy hajtincset tűrt a fülem mögé.- Amint időm engedi meglátogatlak téged itt a gyárban és otthon is. Persze, ha megengeded.

-Semmi kifogásom ezellen. Kellemes társaság vagy és nagyon jó…- haraptam el a mondatot. Nem akartam azt a szót kimondani, mert féltem, hogy megbántom.

-Barát.- egészített ki.- Látom, hogy kezdessz felengedni és elgyengülni, éppen ezért nem foglak szem elől téveszteni. Harcolni fogok azért, hogy elnyerjem a szíved. De nem kell félned, semmi olyat nem fogok rád erőltetni, amit te nem akarsz.- végigsimított hüvelykujjával az ajkamon, majd megpuszilta az arcom.- Majd jelentkezem.

    Egész este a büfében tartottam a frontot. Alig éreztem a végtagjaim, a derekam is leszakadó félben volt , komótosan mozogtam, de még volt 1-2 óra a nap lejártáig. A többség már rég hazament, mit sem gondolva arra, hogy a két pilóta és jónéhány ember a vacsoráját várja éppen. Az asztalok közt sétálgattam a vacsorával, mikr sípolni kezdtek a füleim, fekete pontokat láttam magam előtt. Pár tányér hangos csattanással ért a földre. Kiment az erő a lábaimból, összeesni készültem. A csodával határos módon azonban puhára estem. Az utolsó bevillanó képet egy aggódó, égszínkék szempár alkotta…