16. rész

Sziasztok!

Meghoztam az újabb fejezetet. Különösebb izgalmat nem tartogat ez a rész, ezért próbáltam színesebbé tenni azzal, hogy váltakozó szemszögekből írtam meg.

Köszönöm az előző részhez jött 1 db kommentet, és a pipákat. Nem akarom, hogy azt lássátok, hogy hálátlan vagyok, de mostanában egyre kevesebben írtok nekem. :( Ez egy kicsit elszomorít mostanában, és... volt néhány nap, mikor fontolóra vettem a dolgot, hogy abbahagyom az írást. De próbálom magam azzal nyugtatni, hogy az egyre kevesebb látogató azért van, mert mindenki sulizik, és nem azért, mert nem tetszik a történet.

Ezúttal is kellemes időtöltést kívánok a részhez, és természetesen nagyon örülnék pár szónak Tőletek :)

puszi

Reny

   Az utóbbi napok, hetek csiga lassúsággal teltek el. Minden egyes napon nyomott volt a hangulatom. Éjjelente keveset aludtam, nappal zavart volt az állapotom, és ez javarészt annak köszönhető, amit napokkal ezelőtt mondott Chloé. Cynthia és ő terveket szövögetnek azzal kapcsolatban, hogy hogyan hozzanak engem össze Sebastiannal és, ha ez nem lenne elég, akkor kislányomnál is naponta eltörik a mécses, amiért a pilóta nem jelentkezik, pedig megígérte. Nem telik el úgy egy nap sem, hogy ne hangozna el Sebastian neve a közelemben. Lassan a csapból is ő fog folyni, és ez ellen nem tudok mit tenni. Minden egyes alkalommal felmordulva próbálom megértetni a barátnőimmel, hogy fejezzék be a fantáziálgatást arról, hogy  “a pilóta és én”, mire ők ugyanilyen stílusban vágnak nekem vissza, hogy én is elismerhetném végre azt, hogy létezik olyan, hogy mi, együtt!  Mindezek már oda vezetnek, hogy éjjelente is feltűnik a német arcképe. Visszaköszönő szereplője az álmaimnak! A lányom miatt kellene lépnem, és felhívnom a pilótát, igazából nem muszáj, hogy én is beszéljek vele, de annyira félek és annyira gyáva vagyok! Viszont egy cseppet sem biztos, hogy Chloénak igaza van. Lehet  csak problémájuk akadt, amit mára már rendeztek is. És nyilvánvalóan oka van annak, hogy nem keres minket még telefonon sem. Vagy nincs ideje, vagy elfelejtett minket, vagy… kitudódott, hogy mi létezünk, és a barátnője megtiltotta, hogy felkeressen minket. És, ha pont miattunk vesztek össze? Akkor viszont minden még egyértelműbbé vált a számomra: nincs keresnivalónk a közelében!

   Megmondani sem tudom, hány év után ültem le először kényelmesen a kanapéra, hogy Forma-1-es futamot nézzek. Mióta nem követtem figyelemmel a szériát, alaposan kijöttem a gyakorlatból. A pilóták többségét nem ismerem, nem vagyok tisztában az újabb, és újabb szabályokkal, és nagyon furcsán néznek ki az autók is. Igazán szurkolni senkinek sem szurkoltam, de a Red Bull Racing-ért persze izgultam kicsit, hiszen kellett a jó eredmény. Én csendben néztem a száguldó autókat, és hallgattam az angol nyelvű kommentálást. Mellettem egy vérbeli szurkolótábor alakult ki. A lányom, Cynthia, és Chloé egymást túlharsogva szurkoltak, ordibálták, hogy “Hajrá Seb”; “Előzd már meg”; “Nyomd neki gyorsabban”. Végül mindez nem bizonyult elegendőnek, hiszen Seb a 3. helyen végzett a 2013-as szezon első futamán.  Örömre volt okunk, hisz a dobogó összejött.

     Dráma… ez jellemezte a következő futamhétvégét, leginkább a futamot. Nem mindennapi esemény történt a futam hajrájában. Ecsetelnem a történteket nem hinném, hogy érdemes lenne, hisz a sportvilág azóta is csak ezzel foglalkozik. Drasztikus változás történt az egész gyárban. Az emberek frusztráltak lettek, senki sem mert a másik szemébe nézni, de mégse nem ez volt a legrosszabb! A gyár mintha két részre szakadt volna: vannak Webber pártiak, és Vettel pártiak. A két “tábor” a tegnapi nap folyamán többször is összeszólalkozott, tovább rontva a nem túl rózsás helyzeten. Személy szerint én nem is tudom, hogy mit mondjak az esetről.  Sosem dolgoztam még ilyen nyomasztó körülmények között, sosem hittem volna, hogy egy futam végeredménye, egy előzés az első helyért, egy házon belüli kiélezett csata ennyire befolyásolni tudja az egész gyárat, de még inkább a több száz ember hangulatát, hozzáállását. A futam után csak meredtünk magunk elé. Nem bírtam idegekkel nézni a díjátadót, és magát a sajtótájékoztatót! Három olyan ember állt a dobogón, akik egyáltalán nem voltak elégedettek a helyezésükkel.

   Nem gondoltam volna, hogy egy egyszerű futam ennyi érzelmet tud előcsikarni belőlem. Feszengtem, dühöngtem, sírtam. Mindezek másodpercenként váltották egymást. Szégyelltem magam azon csapattagok helyett is, akik nem ünnepelték a győztest, sem pedig a második Markot. A pódium alatt imitt-amott ácsorogtak csak Red Bullos emberkék, ami jelzi, hogy mennyire szétszakadt a csapat, mennyire nem vagyunk egyek. Dühös voltam, amiért Mark számon kérte Sebastiant az előzése miatt, ugyanakkor meg is tudtam volna veregetni az ausztrál vállát, hisz ez a győzelem már majdnem az övé volt. Aztán… sírtam Sebastian miatt, hiszen csupán nyerni akart, mégsem úgy sült el a dolog, mint ahogy szerette volna.  Rose nagyon el volt ragadtatva a győzelemtől. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy nem tudom kinek adjak igazat. De igazából ez nem is az én tisztem.

  Azt hiszem jobb is, hogy ma szabadnapos vagyok. Cynthia percekkel ezelőtt hívott, hogy még a tegnapinál is drámaibb, és elviselhetetlenebb a helyzet. Sebastian ma bement a gyárba, hogy bocsánatot kérjen az egész csapattól a vasárnapi incidens miatt. Őszintén bevallom, hogy tartok attól, hogy valami meg fog változni ezek után. A sajtó rászállt az egész csapatra, most mindenki szemében mi vagyunk az aljasok, és az itt dolgozók reagálása a történtekre… nem kecsegtet túl sok jóval. Azt hiszem most igazán jót tesz a Száguldó Cirkusz világának az a három hetes szünet, mely kezdetét vette. Leginkább Sebastiannak van szüksége egy kis nyugalomra, hogy tisztázhassa magát, és a gondolatait. Bárcsak segíthetnék neki valamiben… Tudom, hogy nem a mai a legalkalmasabb időpont, de bízom abban, hogy felkeres minket. Ha csak Rosalie miatt is.

 

Xxx Sebastian Vettel szemszöge Xxx

    Remegve léptem be a gyár előcsarnokába, és ugyanígy remegve léptem ki onnan. Ijesztő volt ott állni több száz ember előtt, és mondani valami olyat, mely beletartozik a bocsánatkérés kategóriába. Csak hebegtem-habogtam a mikrofonnal a kezemben, izzadt a tenyerem, kivert a víz. Ránéztem az emberekre, és… szégyenbe maradtam. Egy olyan helyzetbe csöppentem, amiben még sosem voltam. Nemcsak én, hanem a világtörténelem egyetlen versenyzője sem: bocsánatot kellett kérnem, amiért győztem! Nyilván nem érezném magam ennyire szánalmasan, ha tudnám, hogy nem hibáztam. Kár tagadni, én vagyok a ludas!

   Előre meg volt beszélve, hogy bármi is legyen az állás a futam közben, valamelyikünk visszavesz a tempóból, ha megkapja a “MULTI 21” üzenetet. Ehelyett én mit csináltam? Mentem a saját fejem után, és szartam az egészre! Vérszemet kaptam, hisz ott autózott előttem Mark, az autóban ülve éreztem, hogy meg volt a tempó előnyöm- nyilván azért, mert ő eleget tett a csapat utasításának, és visszavett-. Ott volt a lehetőség, hogy megelőzzem, és enyém legyen a 25 pont. És ezek tudatában nehéznek bizonyult leállnom. A szélárnyékában autózva egy pillanatra kihagyott a figyelmem, hisz felrémlett előttem a 20 10-es Török Nagydíj, mikor utoljára egymás ellen csatázhattunk. Akkor mindkettőnket elkapott a hév, győzedelmeskedett fölöttünk egy kiélezett csata utáni vágy. Szinte úgy bújtam ki mögüle, hogy nem is akartam. Valami most is vezérelt, mint akkor. Nem volt veszélytelen, amit csináltunk- de hát ebben a sportban minden rizikóval jár-. Benne volt a pakliban, hogy kilökjük egymást, de abban a pillanatban ez érdekelt engem/minket a legkevésbé. A “ MULTI 21” kódjelű csapatutasítás a 4 évvel ezelőtti török incidens óta lépett hatályba. Pont azokra az alkalmakra lett kitalálva, mint a vasárnapi. Azt hiszem az előbb rosszul fogalmaztam. Nem azért kellett bocsánatot kérnem, amiért nyertem, hanem azért, amiért veszélyeztettem a csapattársam, és a saját épségem, de leginkább egy újabb kettős sikert.  Ugyanilyen szánalmasan érezném magam akkor is, ha mindketten kiestünk volna. Ebből a szempontból ugyan mindegy már.

    Azonban azzal szemben, amit a tabella mutat, nagyon nem mindegy! Az én nevem mellett áll a legtöbb pont, és a csapat is némileg elhúzott a riválisaitól. Azt hiszem az senki számára sem titok, hogy idén is a legfőbb célom a világbajnoki trófea megszerzése, na meg az, hogy a csapat is újra a jól megérdemelt  első helyen végezzen. És mindezek év végen csak akkor valósulhatnak meg, ha a legjobb formánkat nyújtjuk, ha minden adódó lehetőséggel élünk. Tudjuk, hogy jelenleg nem mi vagyunk a legerősebbek, van hol javulnunk, nem minden pályán lesz akkora fölényünk, mint a sepangin. Nagyon minimálisak a különbségek, a Lotus, és a Ferrari erősebbek, mint vártuk, és valahol, valahogyan le kell győznünk őket! Mikor tegyük ezt meg, ha nem akkor, mikor lehetőség nyílik előttünk? Az egyik riválisunk kiesett, nyerni akartam, gyorsabb voltam Marknál, megelőztem őt, leintettek elsőnek, ahogy akartam. Minek cifrázni tovább akkor a dolgokat?

   Olyan fokú idegi állapotban vagyok, aminek “hála” mindent negatívan látok: a kapcsolatom a pilóta társaimmal, az újságírókkal, a csapattal, Mark-kal, a rajongóimmal, és persze a családommal. Webberrel eddig sem volt jó a viszonyunk, sosem tudtunk úgy együtt működni, hogy az igazán a csapatunk javára váljon, és Helmut Marko szavait idézve:” idén sem fogunk együtt karácsonyozni”. Bennfentes információ szerint a gyárban eléggé keményen bíráltak engem tegnap, sokan ellenem fordultak. Nos, ez az, ami miatt leginkább el vagyok kenődve. Kölyök korom óta tagja vagyok a csapatnak, a háttérben dolgozó emberkék egyengették a karrierem, Helmut Markonak köszönhetően mutathattam meg, ki is vagyok valójában, ha ő nem bízik bennem, és nem fektet bele annyi pénzt a neveltetésembe, akkor nem lennék háromszoros világbajnok, és nem szállhatnék harcba a győzelemért hétről-hétre. Úgy érzem itt magam, mint egy nagyszerű családban. Igen ám, de a családtagok nem döfik hátba a másikat! Ennél a csapatnál érzem jól magam, itt kapom meg a legversenyképesebb autót már évek óta, legszívesebben életem végéig elkötelezném magam a csapattal, de a jelen helyzetet tekintve nem tudom, hogy utóbbira mennyi esély van.

   A médiában dolgozó emberek köreiben most nem jogtalanul lennék egy önző alak, aki magasról tesz a  csapat érdekeire. És igazat adok annak is, aki azt vágná hozzám, hogy bizony Sebastian Vettel nem képes lenyelni, ha alulmarad! De nem ismervén magamra, ezek most hidegen hagynak. Egyedül csak az tart rettegésben éjjel-nappal, hogy bizonyára elvágtam minden egyes szálat egy olyan ember felé, aki talán bízott bennem, és… más embernek hitt. Jó embernek mutattam magam előtte, eljátszottam, hogy milyen nagylelkű vagyok, bizonygattam őt afelől, hogy nem olyan vagyok, mint amilyennek az újságírók feltüntetnek. Nem vágyom a mai napon semmi másra, csak arra, hogy láthassam. Mindenért vállalom a felelősséget, megértem, ha az orromra csapja az ajtót, de muszáj meglátogatnom Őt! Neki képtelen vagyok hazudni, egyedül előtte tudom megmutatni a valós arcom, egyedül az ő közelében érzem azt, hogy vagyok valaki! És ezek függvényében minek tagadni azt, hogy belé szerettem?

  

Xxx Cynthia szemszöge Xxx

     A gondolataimba mélyedve pakoltam a hűtő polcaira a Red Bullos dobozokat. Nem is figyeltem oda igazán arra, hogy mit hová, és, hogyan pakolok. A szemeimmel folyamatosan egy pontra fókuszáltam, miközben gondolatok sokasága zúdult elmémre. Alig fejeztem be töprengésem az egyik gondolattal kapcsolatban, máris egy másik kérdés foglalkoztatott. Egyes emberek szavai, tettei, és jövője hagytak nyomot bennem. Annyi, de annyi minden történt az utóbbi időben velem…  és nem csak velem. Egyik sokkos állapotból még ki sem lábalunk, újra itt a másik csapás. És ennek az időszaknak csak akkor inthetünk búcsút, ha a tervünk Chloével sikerrel zárul!

   Chloéval észrevétlenül is nagyon jóba lettem. Haileyvel szerettem volna elsimítani a nézeteltéréseinket, de, ha már a lépcsőházban összefutottam Chloéval, akkor kaptam az alkalmon, hogy beszélgessek vele. Hailey érkeztéig csak pár  szót tudtunk váltani, de ez is elegendő volt ahhoz, hogy beismerjem tévedésem, és ahhoz, hogy a véleményem merőben megváltozzon.  Őszintén sajnálom, amiért azt feltételeztem Haileyről, hogy le akar cserélni engem Chloéra. Persze megérteném barátnőm, ha ezt tennél, hisz… Chloé egy nagyon különleges ember, aki nálam talán ezerszer jobb, és aki jobban meg tudja becsülni Hailey barátságát. Ő valami egészen varázslatos módon tudja meggyőzni az embert. Rengeteg csalódás érte már, mégis olyan erő, és energia árad belőle, ami csodálatra méltó. Mindig csak előre tekint, minden egyes napban csakis azt keresi, ami boldoggá teheti, sosem gondol arra, hogy az élete lehetne jobb is, sokkal inkább örül annak, és elfogadja azt, amije van. Engem is próbált rávenni arra, hogy tegyek néhány lépést Heikki felé. Szerinte érdemes lenne közelítenem feléje- persze csak szolidan-, hisz a közeledésemre adott reakciója sok mindent elárulna, és végre  nem kellene azon agyalnom, hogy van-e esélyem nála, vagy sincs. Beültette a bogarat a fülembe, meg is fontoltam a dolgot jól, és sikerült arra a következtetésre jutnom, hogy megpróbálok mindent megtenni annak érdekében, hogy egy kicsit is tetszedjek a finnek. 

Hailey számára nagyon fontos a Chloé barátsága, hisz ő az egyedüli közülünk, aki a legtöbb információval tud szolgálni a kicsi németről. Csakis ő képes arra, hogy Haileyt meggyőzze!  Chloéval minden este beszélek telefonon, és mikor épp senki sem lát a büfében, akkor elküldök neki egy e-mailt is. Teljesen titokban- mondhatni, hogy Hailey háta mögött- elkezdtünk szövetkezni, hisz sürgősen véget kell vetnünk barátnőnk magányának.  Igazából még teljes tudatlanságban élünk, de mi máris ráálltunk arra, hogy összehozzuk Sebastiant és Haileyt! Képzeletben már nagyon messzire szaladtunk ( egész az esküvőig), és olyan aranyos párocskának tűnnek! Chloétól azt a megbízást kaptam, hogy járjak nyitott fülekkel a munkahelyemen. Ki kell derítenünk, hogy Seb együtt van-e még Hannaval. Eddig minden sikertelen. Aztán diszkréten felhoztam ezt a témát azoknál a szerelőknél, kik néha együtt lógnak a némettel. Felhasználható információt ők sem tudtak adni. Ez is csak azt támasztja alá, hogy Seb milyen megfontoltam beszél a magánéletéről. Inkább háromszor is meggondolja, hogy kinek is említse meg Hannát. A sajtósa, Britta tudna nekünk a legtöbbet segíteni, de vele még egyszer sem elegyedtem szóba, és… már csak emiatt is elég feltűnő lenne, ha  egyből Sebastian magánéletéről faggatóznék. Az egyedüli biztosnak tűnő infónk az, hogy a visszahúzódó, a saját csigaházában élő barátnőm, és a kics német között valami különleges érzés, és kapcsolat van kibontakozó félben. Ezt kéne mostmár úgy a felszínre csalogatni, hogy észrevehető legyen Sebastian, de leginkább Hailey számára.

    Vannak olyan pillanatok, mikor az a bizonyos szikra lángra kap. Sebas néha tesz egy-egy lépést, de ezek sem egyértelműek még. De mi majd a helyére tesszük a dolgokat Chloéval, szép lassan kiötlünk arra az esetre is valamit, ha Seb még együtt van Hannaval. Amennyiben Chloé gyanúja beigazolódik, akkor rögtön a lovak közé csapunk: eláruljuk a pilótának Hailey születésnapjának dátumát, és, akkor Sebnek már csak élnie kell a lehetőséggel, mely az ölébe pottyant.

-Szia.- hallottam meg egy nagyon halk, bátortalan köszönést. Ha nem ismertem volna fel ezt a hangszínt, akkor azt hinném, hogy az illető nem engem üdvözölt. A szívem heves dobogással adta a tudtomra, hogy bizony mennyire örül ennek a szócskának, de leginkább ennek a hangnak. Ez a férfias, vonzó, rekedtes, sexi hang akár ezer közül is felismerhető a számomra, hisz mióta csak ismerem Őt arra vágyom, hogy ez a hang bárcsak mindig nekem szólna, hogy bárcsak az én fülembe suttogna, és arra is vágyom, hogy reggelente az Ő hangja legyen az ébresztőm. Felé fordultam. Lazán nekitámaszkodott a pultnak, a szalvétatartóval szórakozott kicsit, miközben szemét egy pillanatra sem vette le rólam.

-Öhhhmmm… látom elfoglalt vagy.- bökött a három raklapnyi energiaitalra, mely a földön hevert.- Visszajöhetek később is, nem akarlak feltartani.

   Bevallom, megrémisztett, hogy valóban elmegy, és ma már nem is jön vissza. Itt áll előttem, ritka az, mikor meglátogat, és én ostoba módon arról gyártok elméleteket, hogy milyen jó lenne Vele, ahelyett, hogy végre tennék is azért valamit, hogy ne csak azt a fránya büfés lányt lássa bennem. Kezdtem azzal, hogy megtaláltam a hangom:

-Heikki, te sosem zavarsz!- mosolyogtam rá kedvesen.- Igazából mára már végeztem a fontos teendőkkel, csak pakolgattam ide-oda, hogy elüssem valamivel az időt.

-Várj, segítek!- jött a pult mögé abban a pillanatban, ahogy lehajoltam a 3 raklapnyi Red Bull után. Én kiegyenesedtem, ő lehajolt, és megcsapott édes illata. “ Hát ilyen az illata?”- kérdeztem magamtól. Egyre másra kapkodtam a levegőt, minél többet akartam beszippantani vonzó illatából. Gondoltam azokra az időkre is, mikor nem láthatom, és... most ezekre a kellemetlen időkre szerzek tartalékot az én Heikkimből. Mintha ezt az illatot csakis nekem találták volna ki. “Istenem, alig tudom betelni vele!”

-Hová vigyem őket?- kérdezte. Kissé meg ugrodtam a felismerés miatt, hogy testünk még sosem volt  ennyire közel egymáshoz. Végre nem volt közöttünk a pult, és ennek hatására a vágyaim iránta felerősödtek. A hangom ismételten elcsámborgott valamerre. “ Hihetetlen, hogy mindig ez történik velem, ha itt van!” Karommal a konyha felé mutattam, hogy ott leteheti valahová. Utána fordultam, és a szemem végig rajta legeltettem. Egy testhez simuló szürke pólót, és egy fekete melegítő nadrágot viselt. Előbbi kiemelte feszes izmait, utóbbi a fenekét. Lehunytam szemeim, és elképzeltem magam előtt a képet, ahogy egy zuhanykabinban ácsorgunk, én végigsimítok izmos vállán, és közben csókokat lehelek kidolgozott mellkasára. Éreztem, hogy megremegek arra a gondolatra, hogy Ő és én. Ez szinte felért egy szerelmi aktussal. Halványan elmosolyogtam.

-Cynthia, jól vagy?- kérdezte aggódó hangon. Megszeppenve nyitottam ki szemeim.

-Persze.- hazudtam remegő hangon. Most mit mondjak neki? Mégsem árulhatom el, hogy róla fantáziálok!  “Na ezt jól elcseszted Cynthia!”  Aztán eszembe jutottak a vasárnap történtek. -Hogy van Sebastian?- tettem fel az első kérdést, mely eszembe jutott.

A válasza érdekelt volna, hisz mindent tovább tudtam volna adni a csajoknak, de képtelen voltam koncentrálni. Megbabonázott égszínkék, csillogó szemeivel, gesztusaival, és figyelmesen követtem végig arcának mimikáját. Próbáltam megfejteni, hogy pontosan mi is vonz engem, de a mai nap után minden oly egyértelművé vállt a számomra: minden! Minden egyes porcikája tökéletes, és olyan vágyat ébreszt fel bennem, melyet lassan képtelen leszek elrejteni. Még egy ilyen nap, és… és akkor tényleg nem érdekel milyen következményekkel is jár, de rávetem magam!

-Igazából lassan mennem kéne, azért ugrottam csak be, hogy ezt átnyújtsam neked. Tudod, Seb küldi!- varázsolt  elő zsebéből egy tábla csokit, amit én keserű mosollyal fogadtam el. Kedvem hirtelen elment, ismét hiú reményeket tápláltam. Azt hittem, hogy azért jött, hogy kicsit javítson a kapcsolatunkon, de ehelyett inkább azért, mert Seb küldte.

-Mondd meg Sebastiannak, hogy köszönöm a nagylelkűségét, hogy gondol arra az egyszerű büfés lányra, aki mindig észben tartja az étrendjét.- vetettem oda gúnyosan.

-Cynthia, te nem…- kezdte így, de én közbe vágtam: -Hagyjuk ezt Heikki! Mindenki csak így tekint rám, csak a munkámért kapok köszönetet. A lányra, aki ezt a ruhát viseli – mutattam a külön nekünk tervezett “ jelmezre”- fel sem figyelnek.  Épp ezért, én őszintén sajnálom, hogy egyes emberkékre másként tekintek, mint ahogy azt megérdemelnék!

   Ezután faképnél hagytam az edzőt. Bántam, hogy ennek ilyen vége lett. Szépen elköszönhettünk volna egymástól, de ő mindent elcseszett azzal, hogy elmondta miért jött ide. Hazafelé menet aztán tisztult a kép: időpocsékolás lenne a részemről, ha közelednék felé. A mai történteket látva bebizonyosodott, hogy köztünk nem lehet semmi olyan, mely a szerelemmel kapcsolatos! Azt még ugyan nem tudom, hogy hogyan, de kitörlöm még a nevét is az agyamból, és egy teljesen új életet fogok kezdeni! Van munkám, melyet imádok, és emelé még vállaltam egy másik “műszakot” is: minden szabad időm, és minden fölös energiám abba fogom belefektetni, hogy segítsek a barátnőmnek abban, hogy leoldhassa a szívéről a zárat a kicsi német felé.

Xxx Hailey szemszöge Xxx

   A nagy porszívózás közepette mintha a csengőt hallottam volna megszólalni. Kikapcsoltam a búgó készüléket, és vártam, hogy újból megszólaljon a csengő.

-Kész!- tette le a színes ceruzáit az asztalra Rose egy elégedett mosolyt mutatva. Lelkesen tipegett felém, kezében a rajzzal, amit Sebastiannak készített. Ő meg van győződve arról, hogy ha Sebastian a gyárban jár, akkor biztosan szakít majd időt arra is, hogy eljöjjön hozzánk. Jobban mondva hozzá. Titkon én is bízom ebben, hisz nem akarom látni Rosalie esetleges letörtségét, és jó lenne hallani a német felől valamit, hátha tudok segíteni neki valamiben.

A  csengő valóban újra megszólalt, én pedig mentem ajtót nyitni.

-Sebastian!- ejtettem ki a látogatóm nevét elérzékenyülten. Hirtelen milliónyi lepke kelt életre bennem. A nyugalom fokozatosan átsuhant a testemen, örülök, hogy végre itt van, teljesen épségben méghozzá. Kár titkolni, komolyan féltettem őt, és aggódtam miatta. - Bújj beljebb!- mutattam kezemmel, hogy lépjen be a lakásba.

-Öööhhhmmm… Nem zavarok?- kérdezte félénken.

-Miből gondolod, hogy zavarsz?

-Én… csak… itt az ajtó előtt állva hallottam a porszívó hangját, ebből szűrtem le, hogy netán rosszkor jöttem. Semmi esetre sem szeretnélek fenntartani, inkább visszajövök később.- motyogta, nekem is nagyon kellett koncentrálnom, hogy meghalljam szavait. Pár lépést hátrált, és ekkor egy hirtelen ötlettől vezérelve megfogtam kezét, megakadályozva ezzel azt, hogy elmeneküljön.  Meglepődtem a bátorságomon, és azon a határozott mozdulaton, mellyel kezem az ő keze közé csúsztattam. – A porszívózás még ráér. Most a legfontosabb az… te vagy!- az utolsó két szót suttogva ejtettem ki. Most az egyszer nem kerteltem, az igazat mondtam ki, hisz tényleg ő áll az első helyen ebben a pillanatban. Ő már segített rajtunk eleget, most rajtunk a sor.

   Éreztem, hogy az arcom egyre melegebb annak a pírnak köszönhetően, melyet magára öltött.  Ő közelebb lépett hozzám, minden egyes felém tett lépésével egyre hevesebben dobogott a szívem. Kezeink még mindig össze voltak fonódva. Ő kicsit jobban megszorította az én kezem, így jobban érezhettem bőrének puhaságát, és melegét. Eddig sejtésem sem volt arról, hogy egy férfi kéz ennyire puha, és kellemes, lágy tapintású is lehet. Ez az a kéz, melyről elképzelni sem tudom, hogy valaha is megüssön egy nőt.

- Az egyetlen mentsváram te vagy Hailey! Jelenleg te vagy az egyetlen ember- persze a családomon kívül-, aki nem kívánja a halálom.

-Miért mondod ezt?- néztem szomorúságot, elveszettséget tükröző szemeibe, miközben alig tudtam megállni, hogy ne sírjak. De miatta nem tettem, hisz most az erős emberekre van szüksége.

-Ez az ötödik évem, melyet a csapatnál kezdtem el. Ilyen mértékű változással még eddig sohasem szembesültem. Eddig minden kudarcot és győzelmet egyként, egy csapatként  éltünk meg. A csapat együtt örült, ha győztünk, és együtt keseregtünk, ha alul maradtunk. Szemmel látható, hogy ezúttal csak én tudtam örülni, a győzelem okozta szép pillanatokban senki sem osztozott velem. És ezt a nagy mértékű változást én idéztem elő!

-Én… nem tudom mit mondhatnék. Nem látok a fejedbe, nem érzem magamon a dolgok súlyát.

-Számomra elegendő az, hogy nem küldesz el, és meghallgatsz. Csak ennyit kérek tőled Hailey!- könyörgött nekem. Én pedig megadtam a lehetőséget, hogy kiöntse a szívét. - Emlékszel, mikor hetekkel ezelőtt azt mondtam neked, hogy bárcsak mindenki megismerné azt az oldalam, amit a pályán kívül mutatok? Most erre a igényt sem tehetek! Pont az ellenkezőjét  érem el annak, amit szeretnék. Joggal utál most mindenki: a csapaton belül is, joggal készíthetnek rólam negatív előítéleteket, joggal titulálnak hisztisnek, könyörtelennek, gyávának, aki csak is a saját, önös érdeke érdekli, ki számára nem létezik csapatérdek.- sorolta.

-Épp ez az, ami mindent megnehezít ebben az időszakban!- vágtam gyorsan közbe.- Folyton arra gondolsz, hogy mások milyennek látnak téged, próbálsz mindenkinek megfelelni, de tudnod kell, hogy ez sohasem fog sikerülni! Mindig lesznek olyanok, kik  fognak találni okot arra, hogy ne szeressenek.  Versenyző vagy, és ez a fogalom magában hordozza azt, hogy mindent egy lapra tettél fel, csak az jár mindig a fejedben, hogy győzhess. Ezért senkitől sem kell bocsánatot kérned! Azért érzed magad hibásnak, mert azt hiszed, hogy mindenki ellened van. Pedig nincs így! A te csapatodból rengetegen álltak a dobogó alatt, és ott vannak a rajongóid is, akik biztosan éltettek a győzelem után. Ők is, de biztosan te is tudod, hogy ez a 25 pont rengeteg, lehet, hogy a végén ezen múlik majd minden. Az egész világ sosem fog ellened fordulni. Ketten Rosalievel- közelebb hívtam lányom- tudjuk, hogy jó ember vagy. Ránk mindig tekinthetsz úgy, mint két támaszra.

-Te vagy az egyetlen személy, aki most nyugodtságot tudott önteni belém. Nagyon féltem idejönni hozzátok. Féltem, hogy ti is megutáltok, hogy látni sem akartok majd. Rengeteg mindent elveszítettem már, benneteket nem akarlak.  Rosalie a legtündéribb gyermek, akivel valaha is egy légtérben lehettem, őt látva még inkább felerősödött bennem a vágy az után, hogy én is apa lehessek. Te pedig Hailey- elengedte kezem, és hüvelykujjával végigsimított ajkam vonalán.- Egy vonzó nő vagy, akire szükségem van a nehéz időkben.

-Ugyan Sebastian. Az igazán fontos dolgokat nem veszítetted el, és soha nem is fogod.  Gondolok itt a szüleidre, akik aggódnak érted, és ott van a barátnőd is, aki szeret téged, és vár otthon, hogy megöleljen, és feledtethesse veled a múlt hétvégét.

-Rajtad kívül nincs, ki mindezt feledtetni tudná velem.

-Ugye nem?

-De igen.- válaszolta meg a ki sem mondott kérdést.- Szakítottam a barátnőmmel.

-Őszintén sajnálom Sebastian.- pontosan tudom, milyen egyedül élni, egy több évet felölelő, boldog párkapcsolat után.

-Nem kell sajnálni. Mindenkivel megesik az ilyen és… ez volt a legjobb döntés kettőnkre nézve.

   Eddig az előtérben ácsorogtunk, most pedig ő fogta meg az én kezem, és vezényelt a kanapé felé. Leültünk, ő pedig elővarázsolt egy tábla bonbont.

-Tudom, hogy ígéretet tettem arra, hogy minden nap hívni foglak titeket. Most megint ott tartunk, hogy jogosan kételkedhettek a szavahihetőségemben.

-Sebastian, mi nem haragszunk.- tettem kezem vállára.- Most már értjük, hogy miért hallottunk oly keveset - szinte semmit sem- felőled. Voltak problémáid, melyeket meg kellett oldanod. Természetes, hogy ez áll az első helyen, és nem mi.

-Ez a doboz csoki nem kárpótol semmit sem, ezért szeretnélek elhívni benneteket valahová. Én már meséltem arról, hogy mi történt velem az utóbbi időben, most rajtad, illetve rajtatok - pillantott Rosaliera, aki a színes ceruzáit pakolta el- a sor.

-Én nagyon szívesen veled tartok, de…- nem tartottam jó ötletnek, hogy az utcán mi hárman együtt mutatkozzunk.

-Akkor mi az akadálya?

-Nem tudom hová vinnél minket, és... nem biztos, hogy van az alkalomhoz illő ruhám.- szégyenkeztem.

-Hogyhogy?- képedt el.- Nem költöttél el semmit sem abból a pénzből, amit nektek szántam?

-De igen. Kifizettem az óvoda egyes költségeit, valamint ruhákat, és játékokat vettem Rosalienak. Azt azonban nem láttam szükségesnek, hogy magamra is költekezzek. Nekem megvan mindenem, ami kell. Van mit felvennem a gyárba menet, és  kopott farmerben, kinyúlt pólóban is el lehet menni vásárolni. Sosem járok el itthonról, ezért nekem elegendő az a ruhamennyiség, amim van.

Sebastian bosszúsan nézett rám.

-Akkor ezt a problémát orvosolom azzal, hogy megkérem Cynthiát, és Chloét arra, hogy vigyenek el vásárolni!- jelentette ki ellenállást nem tűrően. Én pedig szomorúan vettem tudomásul, hogy ismét nem tudok vitába szállni vele.- Tudom, hogy a jelenlegi ruháid számodra a legkényelmesebbek, és ezekhez vagy hozzászokva, és hidd el, hogy ezekben is nagyon vonzó vagy. Számomra legalább is igen-. zavarában lehajtotta a fejét, és az egyik díszpárna csücskét kezdte el piszkálni. Ha ő így zavarba jött, akkor én mit szóljak? – Most már szereztél magadnak barátnőket is. Itt az idő, hogy kimozdulj itthonról. Itt a tavasz, sétálgassatok a parkban, menjetek fodrászhoz, menjetek vásárolgatni. Neked is kijár néha a szórakozásból.- legbelül tudtam, hogy igaza van. – Bármit is veszel most fel, tökéletes lesz.- adott egy “kis” segítséget.

   Ő elvonult gyorsan letusolni, én pedig Rosaliet kezdtem el felöltöztetni először.