28.rész

Sziasztok!

Igen, tudom, hogy több, mint egy hónap telt el az utolsó fejezet óta. Röstellem is a dolgot és nem akarok kifogásokat keresni, de tényleg nem igazán volt időm és sok minden összejött az életemben, ami miatt az írás kissé háttérbe szorult. Megfordult a fejemben, hogy abbahagyom az írást. Akárhányszor láttam neki egy új résznek, hosszú percekig ültem az üres lap felett, annyira nem tudtam ráállni a történetre. Aztán múlt héten megelégeltem ezt az állapotot,megerőltettem magam és azóta 1,5 résszel sikerült elkészülnöm és mindenképp egy részt szeretnék hozni legalább 2 hetente! Remélem a hosszú kihagyás ellenére is vagytok még itt, akik szívesen olvassák Seb és Hailey történetét.

Kellemes időtöltést kívánok nektek!

Reny

¤¤¤ Seb szemszöge ¤¤¤

   A megbeszéltekhez tartva magam délután fél 3-kor már a reptéren tengtem-lengtem. Eddigre túl estem a szokásos reptéri procedúrákon és csak Kimin múlik, hogy mikor indulunk haza Svájcba, a magángépével. A sapkám a fejemre húztam és a biztonság kedvéért egy újság mögé rejtettem arcom, ami mögül néha-néha kikukucskáltam, a finn haverom után kutatva. Már majdnem elküldtem neki a “Hol a pokolban vagy már?” tartalmú üzenetet, mikor a bőröndjét maga után húzva trappolt felém.

-Ki nem állhatom a reptereket!- morogta, miközben elhaladt mellettem.

-Már megint mi történt?-sóhajtottam. Annyira beindult, hogy alig tudtam tartani vele a lépést.

- Meglincseltek? Feltúrták a ruháidat dugi jégkrém után kutatva?

-Ehh, már megint hülye vagy! Az a baj, hogy a szurkolóknak is muszáj épp most hazautazniuk. Felismertek, autogrammot kértek és még a fényképezőjüket is belenyomták az arcomba. De ez még mindig nem akkora probléma. Miért kell állandóan a nevem sikítani? Kimi, Kimi!!- vinnyogott.- És ne akarnának egyszerre ötvenen a nyakamba vetődni!- fortyogott a dühtől. Olyan színpadiasan és drámaian adta elő a problémáit, hogy alig bírtam leplezni, mennyire jól szórakozok rajta.

-Néha nem értelek téged. Hosszabb ideje vagy a Forma-1-ben, mint én, már régen meg kellett volna szoknod, hogy szétszednek a rajongók.

-Sosem fogom tudni megszokni azt, hogy belemásznak a magánszférámba!- vágott vissza és ezzel lezártnak tekintette a témát. Kimivel vitatkozni olyan, mint széllel szembe menni: hasztalan és időrabló.

-Alig várom, hogy hazaérjek!- huppantam le a gépen levő fotelek egyikébe.

-Az utóbbi időben ez a mondat nem túl sűrjen hagyta el a szádat.-állapította meg.

-Minden megváltozik az életedben, ha rábukkansz arra az emberre, aki a nap 24 órájában, még több 100 km-ről is doppingol. Érte érdemes a nehezebb napokba is belevágnom! És igazad van, ezelőtt bárhol szerettem lenni, ahol nem volt ott Hanna. Mindig is tiszteltem őt, haragot vagy gyűlöletet sosem éreztem míg együtt voltunk, de a hétköznapok szürkesége úgy érzem kissé megkeserített. Minden napunk szinte ugyanúgy, ugyanazzal telt és én ennél egy idő után már többre vágytam.

-Amit a kis barnád- újfennt így becézi Hailey- mellett megkapsz. Nem mondom, hogy Hanna mellett sosem láttalak boldognak, kiegyensúlyozottnak, de most… Tudod, mire értem, na!- legyintett. Iceman nem a lelkizés és a szavak embere, de a szíve nagyon is a helyén van. Meg úgy általában az esze is.

-Hosszú évek óta barátok vagyunk, kiismertelek már jól, szóval a félszavas mondataidból is tudom, hogy mit akarsz kifejezni. Érzem magamon, hogy más ember lettem. Pár hét ide vagy oda, de a kapcsolatunk már most komoly, épp ezért merem már ezen a hétvégén bemutatni őket a családomnak.

-Nem túl korai ez?- ráncolta a homlokát.

-Lehet, kicsit az, de…oly régóta szeretnék már hazautazni és Haileyvel is együtt akarok lenni. És mivel nem tudok kettő felé szakadni, ezért jobbnak láttam összehangolni a dolgokat. Biztos te is tapasztaltad már, hogy milyen páratlan és megfizethetetlen érzés együtt lenni a szeretteiddel.- biccentett, miközben a sörét kortyolgatta.- Hailey és Rose elkísérnek engem a Brit Nagydíjra. És kicsit furcsán jönne ki az, ha anyuék az újságokat lapozgatva tudnák meg, hogy a fiúknak új barátnője van.

-Akkor mindannyian felköthetjük a felkötnivalót, mert azon a hétvégén kibaszott erős leszel és megkockáztatom, hogy nem fogsz legyőzőre találni. Elég csak a legutóbbi tollasmeccsünkre visszagondolni.

Fülig érő mosollyal idéztem fel a finn által említett perceket. Biztos, hogy Rose a legnagyobb rajongóm, kevesen szurkolnak hozzá hasonló vidámsággal, őszinteséggel. Minden vágyam az, hogy előtte is bizonyíthassak!

-Micsoda élmény lesz számukra az a hétvége! Remélem felállhatok a dobogóra. Küzdeni fogok egy szép eredményért, mert azt nekik szeretném ajánlani, hogy meghálálhassam, amit eddig értem tettek. Mindig élvezem a test-test elleni küzdelmeket, főleg ellened, mert rendkívül sportszerű vagy és az ilyesmi ritka manapság.

-Nem véletlenül tartanak engem a mezőny egyik legjobb pilótájának!-büszkélkedett.

-De csak utánam!-vigyorogtam.- Épp a tehetséged miatt ne csodálkozz azon, hogy az emberek, de leginkább a nők imádnak téged.

-Monaco lesz jövö héten, igaz?- kérdezte témaváltásként, én meg bólintottam.

-Hailey oda is elkísérhetne téged. Úgy is a kikötőben lesz a yachtom, csapthatnánk egy bulit csütörtök este.- javasolta. És ekkor bevillant a kép, mikor kedvesem arról győzködött, hogy hozzunk össze egy találkát Chloénak és Kiminek. Silverstone-ban akartam bemutatni őket egymásnak, de Monaco és a finn által emlegetett yachtos buli több lehetőséget kínál a megismerkedésre.

-Monaco a versenynaptár ékköve, ez lenne az első alkalom, hogy látna téged élőben versenyezni. És ott vannak a híresebbnél-híresebb tervezők butikjai. Melyek csak úgy vonzzák a nőket.- sorolta érveit. Roppant hatékonyan, ugyanis elképzeltem magam előtt szerelmem felragyogó arcát, amint a kikötöben sétálunk vagy amint a csapat home-ja előtti medence szélén iszogatunk egy húsítő koktélt. Remélem Kimi tökös csávó lesz és Chloénak is szervez egy feledhetetlen estét…

-Tudom, hogy minden lenyűgözné, de félek, hogy unatkozna. Silverstone-ban ott lesz vele az egyik barátnője is. Ismerve őt, nagyobb eséllyel bólintana rá a dologra, ha még valaki jöhetne…

-És mi akadálya annak, hogy az a bizonyos barátnő most is vele legyen, míg te versenyzel?- pont ezt a kérdést akartam kipréselni Kimiből, így elégedett lehettem.

-A yachton is követhetik a hétvége eseményeit, mert van medence, hatalmas plazma TV, behűtött pezsgő… minden adott ahhoz, hogy a kis barnád ne unatkozzon. És az emberek ilyen feltételeknek nem szoktak nemet mondani! Csak kérlek, időben értesíts a helyzetről, mert akkor nem hívok meg másokat.

   Mire hazaértem, Heikki már a kanapén csücsült.Köszönés után le is támadtam őt a kérdéseimmel.

-És mikor találkoztok legközelebb?- kérdeztem rá, miután-igaz, harapofogóval-, de kiszedtem belőle minden lényeges információt.

-Erről még nem beszéltünk. A szezon kellős közepén állunk, elég sűrűek a futamok.

-A szabad hétvégéken összehoztok egy-egy randit. Itt is szívesen látom őt, valamit csak kérned kell és elintézem, hogy ott legyen pár futamon is. Egy idő után már annyira fog hiányozni, hogy bármit megtennél, csakhogy vele lehess. És nem utolsó sorban bármikor szabad napot vehetsz ki.

-Inkább elküldessz, csak edzeni ne kelljen!- nézett rám szúrósan.

-Nincs okod panaszra, az utóbbi időben szorgalmas voltam!

-Ezt nem tudom letagadni, de majd meglátjuk, mennyire lesz ez így holnap, mikor behajtom rajtad a ma kihagyott edzést.- szúrt oda.

   Úgy 24 órával később megtehettem azt, amire lassan két hónapja készülök: informálhatom a szüleimet arról, hogy hazautazom. Két és fél napra. A vezetékes telefon hosszasan csörgött, majd egy lihegő női hang szólt bele: -Vettel lakás!

-Szia anyu!

-Fiacskám!- csilingelt anya hangja.- Olyan jó hallani téged.

-Bocsáss meg, amiért az utóbbi időben kevés figyelmet szenteltem rátok. Tudom, nincs mentség arra, hogy nem hívtalak sűrjen titeket. Sokszor nyomasztott a tudat, hogy elhanyagoltam a családom, akikről mindig azt hangoztatom, hogy a legfontosabbak az életemben.

-Csak apád tudja megmondani, hogy mennyit panaszkodtam és keseregtem, amiért csak kéthetente jelentkeztél. De tudjuk, hogy vannak fontosabb dolgaid is, mint mi.-szomorodott el.

-Anya, nincs fontosabb, mint ti!- cáfoltam meg a feltételezését.- Csak hirtelen annyi minden összejött: költözés, PR rendezvények, futamok. De elhatároztam, hogy változtatok és szánok egy kis időt rátok és magamra is.

-Mindannyian tudjuk, hogy mennyire a Forma-1 köré épül az életed. Épp ezért sem merem megkérdezni, hogy mikor láthatunk. Rengeteget utazol, plusz költség és teher lenne ide és vissza utazni.

-Épp emiatt hívtalak.  Pénteken hazautazom és vasárnap délutánig bepótolunk mindent.

Anya mérhetetlenül boldog volt és izgatottan újságolta el a hírt apának: “ Norbert, világbajnok csemeténk hétvégén hazajön!”

-Már ma nekiállok a készülődésnek!- lendült bele a dolgokba. Ez nála nem jelent mást, minthogy mindenkit mozgósít, aki épp él és mozog. Kitakarítja a házat, lomtalanít és egy hadseregnek is elegendő kaját készít.

-Meg sem próbállak erről lebeszélni, mert utóbb is megkaptam a magamét.- fintorogtam- Igazából lenne itt még valami…- alsó ajkam kezdtem harapdálni.- Nem egyedül megyek.

-Oh! Heikki is elkísér?

-Nem. Tudod… Megismerkedtem egy lánnyal. És szeretném bemutatni őt nektek.

-Ezzel most megleptél. De szeretettel várjuk őt is.

-Nem szeretném, hogy akkor meglepetés érjen titeket, ezért megkísérlem azt, hogy most fogsz picit kiakadni. Ő már egy 4 éves kislány büszke és boldog anyukája.

-Várj, le kell ülnöm.- kicsi csend állt be.- Azt mondod van gyereke? Vagyis férjes asszony?

-Anya, tudod jól, hogy sosem kezdenék ki férjes nővel!- kicsit rosszul esett, hogy ilyesmit feltételezett rólam, de megértem a reakcióját.- Egyedülálló anya. Az akkori barátja még a terhesség kiderültekor kidobta.- magyaráztam.- Tudom, hogy nehéz ezt megemésztened és biztos apának is lesznek fenntartásai, de ő rendes lány. Mellette szabad és igazán boldog embernek érzem magam.

-Ha jól gondolom, akkor egy komoly, érett nővel állunk szemben és nem egy szeszélyes kis tinivel. Ha te szereted őt, ő pedig téged, akkor úgy hiszem nincs mibe beleszólnunk. Kicsiként is te számítottál, sokat harcoltunk az álmaid beteljesüléséért és még most is, felnőtt férfiként is ugyanolyan fontos vagy nekünk. Ha te amellett a lány mellett vagy boldog, akkor mi is azok vagyunk. Felkeltetted az érdeklődésem, szóval mesélj erről a lányról valamit.

   Könnyebben mentek a dolgok, mint arra számítottam. Tudtam, hogy Haileyt elfogadják majd, leginkább attól tartottam, hogy reagálnak majd arra, hogy gyereke is van. A hazautazás örömével csomagoltam össze, hogy szívem két hölgyét csütörtökön meglephessem.

¤¤¤ Hailey szemszöge ¤¤¤

-Rose, nem lesz egy kicsit sok a játékokból? Nem vihetünk magunkkal annyi mindent!- szóltam rá. Az egész bőröndöt telepekolta plüssökkel és a ruháinknak már hely sem maradt. Mint aki ezt meg sem hallotta, tovább kutakodott a játékaival teli zsákban. Még egyszer rá akartam szólni, de a megszólaló csengő megakadályozott ebben. Miután ajtót nyitottam, azonnal letámadtam a látogatóm: kezénél fogva behúztam Őt a lakásba és rátapadtam ajkaira. Ő azonnal a falnak nyomott és bal lábam a derekára húzta. Végig cirógatta a combom, a fenekemet is többször megmarkolta. Szenvedélyesen, izzó levegőben és sóhajokban nem volt hiány.

-Hűha!- kuncogott, levegőt kapkodva.- Ilyen szívélyes fogadtatásban még nem igazán volt részem.

-Szavakkal úgysem tudtam volna kifejezni, mennyire hiányoztál, ezért megpróbáltam tettekkel a tudtodra adni.- lábujjhegyre emelkedtem, hogy újra lecsaphassak ajkaira. Ezúttal egy cuppanós puszi erejéig.- Ne értsd félre, örülök, hogy itt vagy, de minek köszönhetem a nem várt látogatásod?- huppantunk le a kanapéra.

-Nem bírtam ki még egy napot nélkületek.- lehelt csókot homlokomra.- És arra gondoltam, hogy utazhatnénk együtt Heppenheimba. Félek, hogy holnap meggondolod magad és… esetleg nem szállsz fel a gépre. Így személyesen tehetek egy utolsó kísérletet arra, hogy…

-Bízhatsz bennem, mert nem futamodok meg. Ideje szembe néznem a dolgokkal. Mert rájöttem, hogy sok minden forog kockán: a kettőnk, de leginkább a Te boldogságod, ami számomra a legfontosabb.

-Anyáéknak biztos lesznek kérdései és így újra el kell mesélned az életed.

-Ideje elfogadnom, hogy mindez megörtént, Magam mögött kell hagynom a múlt kísértő képeit és csak a jövőre koncentrtélni. A közös jövőnkre. Rosalieval. Mondjuk… nagyon rettegek, mit fognak a szüleid mondani arra, hogy kivel jöttél össze… az ezelőtti foglalkozásomra értem ezt. De remélem nem fognak elítélni és látják rajtam, hogy megváltoztam és jó útra tértem.

-Együtt fogunk apáék kíváncsiságával megbírkózni. Egy pillanatra sem engedem el majd a kezed. Rosalie?

-Rosszalkodik.- sóhajtottam kimerültem. Fárasztó napon vagyok túl a gyárban és azt hittem, hogy ilyenkorra már minden előkészülettel készen leszünk.- Az összes játékát magával akarja hozni, amit persze én nem engedek.

-Teszek egy probát én is nála.

Nem követtem Őt, hagytam, hogy az elképzelései szerint cselekedjen. Egy idő után hangos kacajok szűrődtek ki a szobából és kíváncsian kukucskáltam be hozzájuk. A szokásos, szívet melengető kép tárult elém: lányom a szerelmem karjai közt.

-A madarak azt csiripelték, hogy van itt egy kislány, aki nem fogad szót az anyukájának.-szólt így Ő.

-Hát… Az én lennék?- a kicsi megszeppenve kérdezett rá.

-Igen, de anya nem haragszik rád. Nem kell annyi játékot magaddal hoznod, mert az öcsémnek is van egy csomó, amiket majd neked is kölcsön ad.

-Azért Julie babát vihetem?

-Mindenképp.- puszilta meg az orra hegyét.

    Rosalie fürdetéséből az lett, hogy végül addig pislogott rám boci szemekkel, míg én is bemásztam mellé. A hab jótékonyan eltakarta a testem, a gőzölgő fürdővízben egy egész kacsacsalád úszkált. Nem maradhatott ki, hogy anyát lefröccsköljük vízzel. Meg persze nevetni is kell rajta, miközben a szeméből törölgeti a vizet.

-Lányok, mi ez a hangzavar?- nyitott be Seb. Elfehéredett, mikor engem is meglátott a kádban. Semmit sem látott a testemből, mégsem mert huzamosabb ideig rám nézni. Toporgott egy helyben, miközben hezitált, hogy maradjon vagy menjen ki.

-Sebi, gyere te is!- nyújtotta kezét felé Rose.

-Mármint… én?- mutatott magára meghökkenve.

-Hát téged hívnak Sebnek, nem?- bíztatóan rámosolyogtam és előrébb csúsztam a kádban, helyet hagyva Neki, hogy a hátamhoz bújhasson. Vetkőzni kezdett, nekem pedig muszáj volt valamivel a figyelmem és a gondalataim elterelni. Bár nagy volt a kísértés, mégis leküzdöttem és nem kukukcskáltam az irányába. Minden porcikám remegett az izgatottságtól. Tökéletes pillanat ez, amire egy ideje már vágytam. Ennyire közel egyáshoz még egyszer sem voltunk. A habok mindent takartak ami lényeges, de ez nem szabott gátat a fantáziámnak: elképzeltem az összes porcikáját.

-Tudom, hogy most épp mire gondolsz.- suttogta lágyan a fülembe. Bizsergés futkosott a hátamon. Keze óvatosan a hasamra siklott, amit engedtem is neki. Azt akartam,hogy minél közelebb húzhasson magához. –Én is számtalanszor elképzeltelek már téged a karjaimban, meztelenül.- adott hangot illúzióinak.- Mit szólnál ahhoz, ha a közös fürdést a hétvége folyamán megismételnénk? De ezúttal csak ketten.- nyakam csókolgatta. Arcom lángba borult a gondolatra, hogy ismét egy kádban ülhetek Vele.

-Attól tartok, nem fogok tudni nemet mondani erre.-sóhajtottam.- Seb, nagyon tetszik, ahogy Rosalieval bánsz. A gyerekek jól állnak a kezedben. Chloé mutatott egy képet, ami a a hétvégén készült. Autogramm osztogatás volt és az asztalra tettél egy kisfiút, aki nagyon szorgos volt amúgy.- kuncogtam.

-Ilyen formában ezt még senki nem mondta a szemembe. De köszönöm, hogy így gondolod.- szerénykedett.- Szerencsém volt Fabival. Anya rajta keresztül minden lényeges dolgot megmutatott, gyakorolhattam rajta a gyereknevelést.- mosolygott.

-Hát akkor nem véletlenül nyílvánul meg tetteidben az apai gondoskodás. Végtelenül jó ember vagy és… a világ legszerencsésebb nője lesz az, aki férjül fogad Téged. Minden gyermek megérdemelne egy hozzád hasonló apát.

-Nem szeretek nagyon előre tekinteni, de aminap elképzeltem magunkat az oltárnál állva.

-Egyszer talán annak is eljön az ideje. Csak ki kell várni. De, ha esetleg az élet elsodor minket egymástól, mi Rosalieval örökké hálásak leszünk Neked. De azt mondom, egyenlőre összpontosítsunk a holnapi napra.- tértem vissza a jelenbe, egy különös érzéssel a szívemben. Érzem, hogy sorsdöntő lesz ez a hétvége. És itt nem a családjával való első találkozásra gondolok. Hevesen dobog a szívem, hisz tudom, hogy valami olyasmi fog történni kettőnkkel, ami közelebb hoz minket egymáshoz.

   Péntek dél körül lehet, valahol középúton lehetünk Anglia és Németország között.

-Nézd, Britta elküldte a képeket a szállodai szobánkról, Silverstone-ra.- az ölembe tette a laptopját.

-Nagyon szép.- csodáltam meg.- Chloéval és Kimivel kapcsolatban hogy haladnak a dolgok?

-Fantasztikusan! Leszerveztünk Kimivel egy csodás hétvégét Monacora, méghozzá a finn yactján.

-Komolyan? Ez csodálatos hír! Chloé élvezni fogja. Szárnyalni fog a boldogságtól. Ők ketten egy yachton… Húúú… Nem is merek jobban belegondolni, mert még én pirulok bele itt a dolgokba.- kuncogtam.

-Szépségem, ne gondold azt, hogy te otthon fogsz ülni a négy fal között. Sosem hagynálak ki a jóból. Ott a helyed köztünk, úgyhogy készülj, mert jövő hét szerdán megcélozzuk Monacot!- úgy kozölte velem, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Mondjuk… számára az!

-Hogyan?- szemöldököm a magasba szaladt.- Seb, ez képtelenség! Nem repülhetek minden héten máshová Veled, hanyagolva a munkahelyem! Mateschitz-nek egyszer elege lesz ebből és kirepít.- osztottam meg félelmeim, rossz szándékok nélkül.

-A főnöködet majd én elintézem, te ne foglalkozz vele! Egyedül az a dolgod, hogy Chloét meggyőzd, persze Kimit nem említheted előtte, legyen minden meglepetés. Magam szeretném bemutatni őket egymásnak. A pénteki napom szabad lesz, úgyhogy törd a szép és okos buksid azon, hogy mit szeretnél velem csinálni.- tenyerei közé szerította a kezem.

-Ez egy kicsit kétértlemű megfogalmazás volt.- hajtottam le a fejem pironkodva.- Bármiben benne vagyok, csak együtt lehessünk. Seb, én a többiektől félek leginkább. Előbb-utóbb a szememre vetik, hogy nekem mindent szabad, mert te vagy a párom…

-Kicsim! Felőlem meg is pukkadhatnak a dühtől és a sárga irigységtől! Minden lehetséges követ meg fogok mozgatni annak érdekében, hogy minél több időt tölthessek együtt veletek!- megsimogatta Rose fejét, majd körültekintett és mikor megbizonyosodott arról, hogy senki sem figyel minket, megcsókolt.

   Frankfurt nem volt kegyes hozzánk, ugyanis szemerkélt az eső és viharos szél fújt. Alig léptünk ki a reptér parkolójába, egy alacsony, pocakos,kopaszodó férfi közelített felénk. Ő Sebastian édesapja. A hasonlóság nagyon is szembeötlő volt: a szemük színe, az orruk piszesége, az ajkuk íve mind megeggyezett. Szívélyesen köszöntötték egymást, majd párom gondosan átkarolta a derekam, jelezve, hogy mi összetartozunk. Az apuka jól megnézett magának, majd odasúgott valamit fiának, aki mosolyogva bólitott. Rövid, ám annál tartalmasabb bemutatkozás után elindultunk Heppenheimbe. Seb 40 percesnek harangozta be az oda utat, így volt időnk bőven beszélgetésre. Nagyrészt Rose és Norbert csacsogott egymással, ki sem tudtak fogyni a témából. Norbert nem igazán mutatta annak jelét, hogy zavarná, hogy a fia a szárnyai alá  vesz egy idegen kislányt.

-Én a feleségemtől tudtam meg, hogy a legidősebb fiam újra rátalált a boldogságra egy nő oldalán. Mikor Heike elmondta, hogy egy egyedülálló anyáról van szó, nos… Egy pillanatra sem futott át az agyamon az, hogy ellenkezzem ezt a kapcsolatot. Épp ellenkezőleg, végtelenül örülök, hogy egymásba botlottatok, mert… Na jó, nem kertelek és kimondom: a fiamnak hatalmas szíve van, végtelenül jó ember és megadhatja nektek mindazt, amiben ketten idáig hiányt szenvedtetek. Szülőként folyton nehézségekbe ütköztünk, így pontosan tudjuk milyen az, mikor mindened feláldozod, csakhogy a gyermekednek jó legyen. Biztosíthatlak afelől Hailey, hogy szeretni fogjuk őt Heikével.

Nem kicsit lepődtem meg Norbert hosszúra és végtelenül őszintére sikeredett monológján. De szó mi szó, a szívemig hatolt.

-Az életünk gyökeresen megváltozott, mikor Sebastian betoppant az életünkbe. Ami addig a pillanatig nehézséget okozott számomra, az hirtlen könnyebbé vált. De ne higyje azt kérem, hogy itt az anyagiakra gondolok. A fia megadott minden támogatást, de nem elsősorban pénzzel. Egyes dolgok miatt nem akartam Őt közelebb engedni magamhoz, de Seb biztosított arról, hogy nincs okom félni. Minen egyes nap újjult erővel harcolt kettőnkért. Norbert, el kell árulnom önnek, hogy nagyszerű embert neveltek Sebastianból. Olyan áhítattal és tisztelettel beszélt önökről és a testvéreiről, hogy az ilyesmi ritkaság.- árulkodtam kicsit. Persze ezt Seb nem hagyta szó nélkül:- Haileyt meghatotta az, mikor elmeséltem, hogyan fogantam meg.

-Azon az éjszakán nagyon szerettük egymást anyáddal. És ennek meg is lett az eredménye.- büszkén nézett fiára, majd a távolba meredt, az emlékeket felidézve.

   Mikor a Heppenheim táblát megáttuk, szerelmem szemei felragyogtak és széles mosoly terült arcára. A tábla jelzi, mennyire szeretik az itteniek Sebastiant, ugyanis a kisvárost “átkeresztelték”  Vettelheimra.

-A bajnok hazatért!- érintettem meg vállát.

   Egy kétszintes, kívül világoskékre festett családi ház előtt álltunk meg, a város központjától nem messze.

-Gyere kicsim, bemutatlak anyának.- kulcsolta össze ujjainkat, miután kiszálltunk. Az otthon melege és finom illatok fogadtak minket. Egyenesen a konyha irányába kísért minket, de Rosalieval inkább az ajtótól távol álltunk meg. Nem akartuk megzavarni anya és fia találkozását.

-Édes kisfiam!- zárta karjaiba a fiát a nő. Bő három fejjel alacsonyabb volt a fiánál. Jól megszeretgette, össze-vissza csókolgatta, majd összeszűkült szemekkel végigmérte őt.- Olyan sovány vagy fiam! Eszel te rendesen?

-Igen, anya.

-Úgy értem műzlin és züldségen kívül.- nézett rá szúrósan.- De majd most jól fogsz lakni és készítettem ételt elvitelre is.- kutakodva körülnézett a konyhában.- Hailey és a kislány?- suttogta.

-Csak arra várnak, hogy megismerhessenek téged.- bicentett fejével és mi felfedtük magunkat. A fogadtatásunk minden elképzeltet felülmúlt.

-Heike Vettel.- üdvözölt két puszival és egy hatalmas öleléssel.

-Hailey Roberts. És a szemem fénye, Rosalie.

-Szerbusz gyönyörűségem.- leguggolt hozzá és megsimogatta haját.- Csodaszép kislány.- mosolygott rám melegséget árasztó tekintettel.- Érezzétek magatokat otthon. Az ebéd kicsit megkésve lesz kész, mert elfelejtettem beszerezni az egyik legfontosabb hozzávalót, így el  kellett mennem még a boltba. De addig pihenjetek le, biztos hosszú volt az út.

Mi elnudultunk előre, de azért fél füllel még elécsíptem kettejük beszélgetését.

-Mivel nem tudtam, hogy együtt alszotok-e Haileyval, ezért csak a te szobádat készítettem elő.- feszülten csengett Heike hangja.

-Anya, ne magyarázkodj emiatt. És igen, együtt alszunk.

-Fiam, apáddal nagyon büszkék vagyunk rád. Kívánjuk, hogy hárman nagyon boldogok legyetek.

   Fellépcsőztünk az emeletre és bevezetett a szobájába. Amolyan padlásszoba volt ez, hatalmas tárrel. Sokat sejtető mosoly jelent meg az arcomon. Olyan érzésem támadt, mintha egy sétát tettem volna a múltba. Seb csak pár mondatban mesélt a gyerekkoráról, de most minden elém vetődött. A falon poszterek, a szekrényajtón különböző focisták matricái, egy polcos szekrényen angol könyvek és családi fotók sorakoztak egymás mellett.

-Most már láthatod, hol töltöttem a gyerekkorom. Direkt én kértem, hogy ne alakítsanak semmit sem a szobámon. Rengeteg dolog miatt szeretek hazajönni. Az első és persze a legfontosabb a családom. Aztán esténként lefeküdni, bámulni a plafont és felidézni azokat az éveket, mikor nem voltam világhírű sportoló, csak egy ember. A családom közelében tudom a leginkább levakarni magamról a “Forma-1-es világbajnok” megszemélyesítést. Nekem is kell egy hely ezen a világon, ahol emlékeztet valami arra, hogy ki is vagyok valójában.

   Leginkább a családi fotók kötötték le a figyelmem. Legjobban az tetszett, amelyen Seb az édesapja ölében ült, Heike egy plédbe bugyolált kisbabát tart karjaiban, az előtérben pedig két, szőke hajú, copfos kislány térdepel.

-Nagyon rokonszeneves családod van. Gördülékenyebben mentek a dolgok, mint ahogy azt elképzeltem.- tettem le a kezemben tartott képet.

-Egyszer talán eljön az az idő is, mikor megbízol majd bennem.- huppant le az ágyra.

-Nem a bizalom hiányáról van itt szó. Hanem arról, hogy szokásom mindig túldramatizálni a dolgokat.- láttam be. Az ölébe ültem.- Alig várom, hogy megismerjem a testvéreid is.

-Ezt a mondatot vissza fogod szívni, mikor a két nővérem szeszélyének martalékává vállsz. Melaniet ismerve pár héten belül már az esküvőnket akarja szervezni majd. Bármennyire is jól hangzik, hogy leéljem veled az életem hátralevő részét, de… nem akarlak megijeszteni.

-Édesem! Együtt már annyi mindent megéltünk pár hét/hónap leforgása alatt. És ezek csak közelebb hoztak minket egymáshoz. Elhoztál minket arra a helyre, ahol felnőttél. És ezért nem lehetünk elégszer hálásak neked.

-Szép lassan te magad is rá fogsz jönni, hogy miben hasonlítok anyára és miben apára. Néha igen emocionális tudok lenni, pont mint anya. Számomra nincs nagyobb érték, mint mikor a szeretteimmel lehetek. Nem fordultam el a családomtól, teljes vállszélességgel mellettük állok, ott segítek, ahol tudok. És általatok nőtt azoknak az embereknek a száma, akikről a halálomig gondoskodni szeretnék.

-Mindig olyan szépeket mondassz, hogy képtelen vagyok nem könnyezni.- böktem kicsit oldalba.- Látom magam előtt a kicsi Sebastiant, aki késő estig azokból a tömérdek mennyiségű angol könyvekből tanul, aki koncentrálva és gondosan megtisztítja a serlegeit a portól. Valódi érték számomra is, hogy megismerhetem azokat az embereket, akiknek szinte megköszönhetem, hogy Te vagy. Az ő érdemük van benne abban, hogy ennyire tökéletes vagy!

-Na megjött a világ legnagyszájúbb nővére!- kuncogott a lenti hangzavart hallva. Izgatottan követtük őt Rosalieval a nappaliba. A távolból figyeltük az eseményeket.

-Megkerült az elveszett bárányka!- nevetett jókedvűen a szőke hajú lány. Megölelte az öccsét.- Jó újra ittjon látni, szépfiú.

 Minket is észrevett, mosolyogva közelített. Nem mutatta jelét annak, hogy meglepődne ittlétünkön. Bemutatkozott és erre meg is tudtam a miértet: ő Melanie. Akinek Párom már megemlített minket.

-Ha jól sejtem, te vagy Hailey és te vagy Rosalie. Örülök, hogy megismerhetlek titeket és… Isten hozott a családban.

-Ácsi!!! –avatkozott közbe az anyuka.- Jól sejtem, hogy te már tudtál róluk?

-Mi az, hogy! Szemtanúja voltam annak, ahogy Sebastian porszívózik, port töröl, hagymát pucol, virágot ültet és mi egyebek.-fecsegett Melanie.- Készült arra, hogy egy szép hétvégét töltsenek együtt. Ami a sejtésem szerint jól sült el, másképp nem lennének itt.- mosolygott rám és szívélyesen átkarolta vállam.

-Melanie, most megdöbbentem.- foglalt helyet az anyuka.- Nem szoktál te ilyesmit előlünk titokban tartani.

-Én is csodálkozom azon, hogy nem járt el a szája a kis kotynyelesnek!- bökte oldalba párom a lányt, majd elszaladt a közeléből. Talán attól félt, hogy a nővére visszacsap.

   A következő 1,5-2 óra az ismerkedés időszaka volt. Kedvesen kérdezgettek és pedig őszintén válaszoltam. Simán ment minden a szülőkkel, Stephanivel és a legkissebbel, Fabiannal is.Álmaimben sem hittem volna, hogy elfogadnak minket Rosalieval.

-Látványosan megkönnyebbültél. Nem értem, minek görcsöltél rá a dolgokra. Én mondtam, hogy nem fognak élve megenni.- szólt hozzám ő, mikor a nők a konyhában készítették az ebédet.

-Persze, hogy rágörcsöltem, ilyen rémes múlttal a hátam mögött. Részeges apa, öngyilkos anya, gyerek, akit egyedül nevelek és az előző “foglalkozásom” csak pont az i-re.

-Egyikről sem te tehetsz!- pirított rám.- És ezt anyáéknak is megmagyaráztam.

Jó társaságban csak úgy rohan az idő, szinte a semmiből esteledett be.

-Basszus, nekem mennem kell!- pattant fel a kanapéról Melanie.- Holnap utazom Berlinbe egy rendezvény miatt és még nem pakoltam be.- szabadkozott.- Hailey, remélem nemsokára újra találkozunk. Csinálhatnánk egy közös programot mondjuk.

-Ez igazán jól hangzik.

Vacsora után Seb, Heike és Norbert leültek beszélgetni Fabiannal. A fiúcska az utóbbi időben hanyagolja a tanulást és most próbálják jobb belátásra bírni. Hogy Heikéről levegyek egy terhet, nekiláttam a mosogatásnak.

-Lányom, te meg mi a szöszt csináélsz?- szörnyűlködött az anyuka.

-Gondoltam felmosogatok, fáradozott ma már épp eleget. És nem akarok olyan nőnek tűnni, aki irtózik a házimunkától. Nm szeretném, hogy azt higyjék, hogy pénzéhes vagyok, vagy, hogy Sebastian nyakába akarom akasztani a gyermekem.

-Édeském, ne beszélj butaságokat! Ahogy beléptél az ajtón, már láttam rajtad, hogy nem akarod kisemmizni a fiamat. Hidd el, már rég megmondtam volna, ha nem kedvelnélek. Stephanie is említette, hogy még ilyet nem látott:  olyan összhang van köztetek a fiammal, mintha évek óta egy párt alkotnátok. Jól esik boldognak látni őt. Egy anyának a legnagyobb kincs látni a fia sikereteit az életben.

-Nem szeretnék kíváncsinak tűnni, de sikerült Fabiannal beszélni?

-Mint ahogy sejtettük, Sebastian 2 perc alatt elérte azt, amit mi hetekig tartó veszekedéssel, szobafogsággal sem tudtunk. Hibáztunk Norberttel, nem figyeltünk rá eléggé. Csak Sebastian járt a fejemben az utóbbi hónapokban, csak arra tudtam gondolni, hogyan tudja maga mögött hagyni az utóbbi hónapokat. Úgy látszott, hogy a szakítás, megviselte, de… a látszat csal, hisz rátalált a boldogságra hamar.- mosolygott kedvesen.- Fabian jogosan érezte azt, hogy elhanyagoljuk őt. Az imént azt mondta, szándékosan bosszantott minket, hogy végre rá is figyeljünk. Úgy érzi, hogy Sebastianra büszkék vagyunk, rá pedig nem. Aztán Sebtől megkapta a fejmosást, amiért ilyen valótlan dolgokat mond. Jajj Hailey! Ha tudnád, Norberttel mennyire szeretjük a gyerekeinket! Olyan hamar felnőttek és… mindenkinek megvan a maga élete és boldogok. Sebastian rád talált és élvezi az életet,sikeres sportember, Stephanie házzassága is működik, Melanie Frankfurtban talált munkát. Lassan az utolsó csemeténk is kirepül a fészekből.- suhant át szomorúság az arcán.

-Heike, sajnos ez az élet rendje. De gondoljon arra, hogy boldogok és eljön majd az az idő is, mikor ez a ház újra gyerekzsivajjal fog megtelni az unokák révén.

-Anya!- szaladt felém Rosalie.- Gyere fürödni velem és Sebivel.- ráncigálta a pólóm.Nevetve kaptam ölbe, jó éjszakát kívántam Heikének és lelkesen indultam  megfürdetni a szemem fényét. Végül szép és kellemes esti program kerekedett ebből.

  Másnap késő este értünk haza. Fantasztikus élmény volt élőben látni azt a csapatot, akinek Sebastian gyermekkora óta szurkol. Nem tűnt elégedetlennek annak ellenére sem, hogy a csapata kikapott 1-0-ra. Csend uralkodott a házban. A szülők lefeküdtek már, közöttük aludt Rosalie, Fabian pedig tanult, hisz megígérte, hogy kijavítja a rossz jegyeit.

-Miénk az egész ház!- mosolygott szélesen.- Nincsenek kíváncsi szemek, így akár meg is ejthetjük azt a közös fürdést.- szóhoz sem engedett jutni, húzott a fürdő felé. Megengedte a meleg vizet, majd vetkőzni kezdett. Csak mosolyogni tudtam arra a gondolatra, hogy Ő és én… egymás előtt… ruha nélkül. Bele is pirultam a gondolatba. Közel lépett hozzám és megcsókolt. Közben munkának láttunk, egyesével hámoztuk le egymásról a darabokat. Beleremegtem a csókunkba, mikor a bugyi is lekerült rólam. És ugyanúgy a boxer róla.Ezúttal nem bírtam ellenállni és alaposan megnéztem Őt. Olyan lehettem, mint egy tini, aki először látott férfit maga előtt. S bár láttam már csomó meztelen férfit, Ő… teljesen más.

-Csodálatos és gyönyörű vagy!- suttogta ajkaimra.

-Seb!- remegett a hangom, hisz a vágy, mely átjárta testem, egyre erősödött.-Én… nem…- habogtam, hisz akkora hatással volt rám. El akartam mondani neki, mennyire tökéletes.

-Ne mondj semmit.- érintette mutatóujját a számhoz.- Mindent tükröznek gyönyörű szemeid.

Ölbe kapott és velem együtt mászott be a kádba. Nem titok, a zuhany alatt eltöltött percek egyre csak megerősítették a sejtésem: semmi sem fog gátat szabni annak, hogy egy igazán érzelmes és forró éjszakát töltsünk el!

Törölközőbe csavarva léptem be a szobába. Majd rögtön utánam jött ő is. Egy hirtelen mozdulattal elkapta a derekam, hátam vizes mellkasának ütközött, fenekemnél éreztem férfiasságát.

-Látom gondok vannak odalenn.- nyögtem ki.

-Ne csodálkozz.- csúsztatta tenyerét hasamra.- Az előbb fürödtem együtt egy csodaszép, vonzó nővel.

Elsöpörte vizes hajam a vállamról, melyet aztán csókjaival kényeztetett. Szembe fordultam Vele, kezét megfogva húztam az ágy felé. Elfektetett és óvatosan felém feküdt. Bal lábam felhúztam, érzéki és lassú mozdulatokkal simogatta combom. Keze becsúszott a törölköző alá, elvándorolva egészen a csípőmig. Ajkaim kóstolgatását abbahagyta, helyette a kulcscsontom vette birtokba. Hátát vízcseppek nedvesítették, ennek köszönhetően kezem könnyedén csúszott végig hátán. Gerincének vonalán végighúztam ujjaim. Érintésem hatására izmai megfeszültek. Ennyi is elég volt ahhoz, hogy szaporábban vegyük a levegőt. Forró lehellete a bőröm csiklandozta.

-Nem fogok tudni leállni, ha most…- figyelmeztetett remegő hangon.

-Nem akarok mást, csak azt, hogy szeress! Órákon át és úgy, mint eddig még soha senki! Tedd teljessé az életem és a világom, melyet köréd építettem!

Elfeküdt lábaim között és kibontotta a csomót a törölközőmön. Újra felfedtem előtte testem és ugyan így tett Ő is. Vállába kapaszkodtam, mikor melleim kezdte kényeztetni: először ajkaival, majd ujjaival. Óvatosan belém hatolt és az érzéstől, mely szétáradt  a sejtjeimben és a testemben, hangosan felnyögtem. Ráérősen szeretkeztünk, hosszú perceket töltöttünk egymás ölelésében, együttlétünk minden pillanatát kiélveztük. Ez nem csupán arról szólt, hogy a magáévá tett. A testi szerelem legcsodálatosann pillanatait éltem át Vele. Testünk egy ritmusra mozgott a gyönyör felé. Ajkai mindenhol ott voltak, szemeim előtt színes csíkok cikáztak.

-Seb!- ziháltam a nevét újra és újra. Az éj leple alatt, a csenddel körülvéve szapora sóhajok szakadtak fel belőlünk. Összekulcsolt kezeinket a fejem fölött nyújtotta ki abban a pillanatban, ahogy elértük az égi gyönyört.

Szótlanul pihegtünk egymás karjaiban. Az izzadtságtól kissé nedves mellkasára apró köröket rajzolgattam. Ujjaim remegtek, még mindig az első szeretkezésünk hatása alatt álltam.

-Ígérd meg, hogy sosem hagysz el!

-Sosem tudnálak!- csuklott el a hangja.- Visszahoztál az életbe és… örökké hálás leszek neked. Nem hittem volna, hogy még egyszer ilyen felemelő lesz egy szeretkezés. Az összes eddigit felülmúlta, én…sosem éreztem még ehhez hasonlót.

-Hát akkor nem vagy egyedül ezzel.- kuncogtam. Felemeltem fejem és vállára nyomtam egy puszit.- Éreztem már napokkal ezelőtt, hogy meg fogjuk tenni.

-Oh!- lepődött meg.- És azt érzed már, hogy mikor lesz a következő?- élénk hangjából azt szűrtem le, hogy kajánul vigyoroghat.

-Amikor csak akarod.- leheltem és kicsit megharaptam alsó ajkát.- Szeretlek.

Ez volt az utolsó szó, amit kiejtettem, mert elaludtam. Elégedettséggel a szívemben, hisz méltóan zártuk le ezt a hétvégét.

¤¤¤ Chloé szemszöge ¤¤¤

   Nincs is izgalmasabb annál, minthogy a vasárnap estédet az ágyra és a szőnyegre szórt tételek társaságában töltsd. Hamarosan lediplomázom, most ennek érdekében a szóbelire tanulok. Pár hónap választ el attól, hogy függetlenné válljak. S, bár imádom keresztanyám, néha nagyobb szabadságra, mozgástérre vágyom. Arra, hogy a magam ura legyek. Fáradt nekintetem a laptopomra kúszik. A jobb felső sarokban ott pörög visszafelé egy óra, mely azt jelzi, mennyi idő van még pontosan hátra a következő futamig. Pontosan 3 nap és 10 óra múlva a fiúk Monaco szűk utcáin fognak száguldozni.Azon a helyen, melyről már annyit álmodoztam. Bizony, csak álmodni tudok arról, hogy valaha is ott lehetek. Hogy még inkább fájdítsam a szívem, képeket kezdtem el nézegetni. Kikötő, yachtok, luxus ingatlanok, milliókat érő sportautók, fényűzés, megfizethetetlen giccses ruhadarabok, csillogás. Csak pár olyan fogalom, mely az átlag embert Monacora emlékezteti. Aztán az átlag emberrel szemben állnak a Forma-1 rajongók, akiknek az előbb felsorolt jelzők mellékesek. Mi, fanatikusok Monacot együtt emlegetjük a  közel 300 km/h-s versenytempóval, az adrenalinnal, mely száguld az ereinkben, a fizikai kihívással, a Casinóval, az alagúttal. Számunkra ezt jelenti Monte-Carlo.

-Bejöhetek?- dugta be a fejét az ajtón Hailey.

-Csajszi!- felugrottam az ágyról és megöleltem.- Annyira vártam, hogy hazagyere. Ülj le és mesélj el, mindent!- nyomatékosítottam az utolsó szót, miközben az összes papírt lesepertem az ágyról. Véget nem érő mesélésbe kezdett, amit én egy percig sem bántam. Szerettem hallgatni, mikor csillogó szemekkel, végre boldogan meséli, milyen is Sebastian a versenypályától mesze. Bár ismerem Sebet, mint magánembert, egy szerető és egy barát másképp lát bizonyos dolgokat.

-Úgy tudtam!- nevettem fel, mikor beavatott abba, hogy lefeküdtek egymással.- Nem véletlenül mosolyogsz ennyit. Csak úgy ragyogsz. De haljam, milyen volt? Milyen Seb az ágyban?- lendültem bele a kérdezősködésbe.

-Egyszerűen fantasztikus…- sóhajtotta. Tekintete elködösült.- Egy … egy… nem is tudom…- nevetett, annyira zavarban érezte magát.

-Egy félisten?- kérdeztem rá nyíltan. Bólogatott.- Hát Hailey… Itt az idő, hogy eszedbe jusson, amit már régen mondtam: nem lesz gond nálatok, ha szexről van szó!- kuncogtam, mire enyhén fejbecsapott egy párnával.

-Monaco?- bökött a megnyitott fényképre.

-Az.- sóhajtottam vágyakozóan.- A következő futam helyszíne.

-Tudom, említette Seb. Varázslatos hely.

-Igen. De igazából csak az tudja értékelni ezt a csodát, akinek nem adatik meg, hogy elmehessen oda. A dúsgazdagok számára csak egy hely a sok közül. Ezt mondják a statisztikák. Mennyi mindent megadnék azért, csakhogy egyszer ott lehessek…- szomorúan és fájdalommal a lelkemben kapcsoltam ki a gépet. Mára épp elég volt az álmodozásból! Felesleges egy elérhetetlen álom után futkosnom. Sajnos erre most, hosszú évek elteltével kellett rájönnöm.

-És mi az a sok minden, amit megtennél egy monacoi kiruccanás érdekében??- kérdezett rá. Nem tőle megszokott mosollyal az arcán.

-Nem egészen értelek, de… igazából.. Nem is tudom.- gondolkozni kezdtem.- Olyan nagy vagyonom nincs. A félretett pénzem max. az oda utat tudná fedezni.

-Minek ide pénz, ha van egy ember, akit úgy hívnak, hogy Sebastian Vettel?

-Ne…- elképedtem.- Várj… most aztán már végképp nem értelek, Hailey.- ráztam a fejem, nem egészen akart a dolog egy képpé vállni.

-Seb egyik barátja valami bulit szervez a yachtján. És Seb szeretné, ha én is elkísérném. Én meg nélküled nem tudok mulatni. Főleg annak tudatában, hogy te is mennyire vágysz Monacoba.

-Ez most komoly?- visítottam örömömben, barátnőm nyakába borultam, aki a nem várt lendülettől elborult az ágyon.- Keresztanyu, keresztanyu!- kiabáltam és az egész lakást végig futkároztam. Végül a fürdőben leltem rá.- Megyek Monacoba!- megfordult és nem egészen értette, mire célzok ezzel.- Lesz… lesz egy buli, meg egy yacht és Seb haverja… bulit szervez. És engem is meghívott.- próbáltam összeszedetten beszélni, ami ebben a pillanatban nehezemre esett. Dübörgött a szívem, majd kiugrott a helyéről.- De mit vegyek fel?- pánikoltam. Farmert meg tornacípőt még sem húzhatok annyi gazdag és ellőkellő ember közé. És, ha összefutok Kimivel? Erre a gondolatra még inkább megijedtem!- Holnap elmegyünk vásárolni!- fordultam Hailey felé, aki idő közben belépett a fürdőbe.

-Keresztanyu, ugye elmehetek?- eszembe sem jutott kikérni erről az ő véleményét is. Megint ajtóstul rontottam be a házba.

-Úgy berohantál ezen az ajtón, hogy a hevességed látva akkor sem állíthatnálak meg, ha nagyon akarnám. Menj, és érezd jól magad.

-Mikor indulunk?- vigyorogtam Haileyre. Tudtam, hogy az indulásig mindenkit ki fogok készíteni. Szerdéig még sok idő van, de már ma este vagy ötször megszámoltam, hogy hány óra van hátra az indulásig. Éjjel azon törtem a fejem, mit vigyek magammal, de végül csak amellett tettem le a voksom, hogy vásárolni kell ruhákat! Álmaimban sem járhattam máshol, mint Monte-Carloban. Először Sebastiannal és Haileyvel, majd kettesben, Kimivel…

27.rész

Sziasztok!

Először is szeretném megköszönni azoknak az embereknek a támogatását, akik 2014-ben támogattak, mint barát és, mint értékes olvasó! Köszönöm a sok véleményt, mely érkezett a részek alá, amiből aztán építkezhettem,tanulva kijavíthattam a hibákat. Remélem, hogy ebben az évben is szép számmal olvassátok majd a történetem, mely eleinte Hailey és Seb kapcsolatáról szólt, aztán szép lassan csatlakozott a sztorihoz Chloé, Cynthia, Hekki és Kimi. Köszönöm az előző részhez érkezett komikat és pipákat, szívből remélem, hogy ez a fejezet is elnyeri majd valamennyitek tetszését.

Kellemes időtöltést,

Reny

*** Cynthia szemszöge ***

  Annak érdekében, hogy még sötétedés előtt megtehessem a már jól ismert utat, néha picit jobban rátapostam a gázpedálra. Minél hamarabb a szülőfalumba akartam érni, még mielőtt egy hirtelen ötlettől vezérelve visszafordulok. Tudom, hogy ez nem volt igazságos lépés a lányokkal szemben, de úgy érzem eljött az a perc, mikor a saját érdekeim kell előtérbe helyezzem! Éltem már eleget másnak. Chloé szemében ez menekülés, de ahogy már mondtam, én erre csak egy kifejezést tudok használni: esély. Egy esély arra, hogy az életem egy óriásit fordulhasson. Tisztában vagyok azzal, hogy a kezdeti időszak nehéz lesz Fájó lesz beadni a felmondásom, üres lesz az életem a gyár nélkül, idehaza nem vesz majd körül olyan nyüzsgés és a barátaimmal is kevesebbet találkozhatok majd. De itt lesz körülöttem a családom, felidézhetem a régi emlékeket, -vagy jó esetben újra élhetem azokat- és a bennem levő üresség pikk-pakk eltűnik majd.

   Hatalmas sóhaj szakadt fel belőlem, mikor elértem a falu elejét hirdető táblához. Majd ahogy elhaladtam a házak előtt, ismerős arcokat pillantottam meg. Az öregek a házak előtti padokon ültek és beszélgettek egymással, a mezőn legelő haszonállatokat a gazdák most terelik haza, a borongós idő ellenére a fiúk a nem sok forgalmat nyújtó úton fociznak. A gyümölcsfákon a sok zöld levél mellett megjelentek egyes termések is. Lehúztam az ablakot és jó mélyen beszippantottam a vidéki levegőt. Ennél tökéletesebb hely számomra nem is létezhet! Jobb gyógyír a bajaidra , mint a gyerekkori otthonod, nem is létezik.

-Istenem, de hiányzott már ez!- eresztettem ki az eddig benntartott levegőt. Kicsatoltam a biztonsági övet és lekanyarodtam arra a murvás kis útra, melynek a végén a családom éli a mindennapjait. Már az utca közepétől láttam, amint anya és apa integetnek nekem, boldog mosollyal az arcukon. Én pedig nem győztem kivárni, hogy végre odaérjük hozzájuk. Amint leállítottam a kocsit a házunk előtt, máris pattantam ki az autóból és a rohantam feléjük. Mind a ketten egyszerre zártak ölelésükbe. Én pedig kisgyermek módjára sírtam. A viszontlátás öröme miatt. És azon hosszú időszak miatt, amit magányosan éltem meg.

-Nem hittem volna, hogy a nyári szünet előtt mi még itthon fogunk tudni téged.- törölte le könnyeim anya.

-Tudod anya, a dolgok egyik percről a másikra változtak meg. Én sem hittem volna, de… az élet ezt hozta. De most már soha nem fogunk elválni egymástól.- mosolyogtam elégedetten.

-Menjünk be, melegítem a vacsorát, biztosan éhes vagy már.- terelt befelé anya a zöldre festett kerítésen.

-Apa, megtennéd, hogy behozod a csomagom és beparkolsz a garázsba?- kérésemre bólintott.

   Beléptem az udvarra és csak mosolyogni tudtam. Az ég megadta világon semmi sem változott! Anya virágai még mindig a legszebbek, a rózsabokrok gondozva vannak, a fű egyforma hosszúságúra van nyírva. A kutyám rögtön szökdel felém, heves ugatás közepette. Leguggoltam. Mancsait a combomra tette, farkát csóválni kezdte, miközben azt sem tudta, hogyan fejezze ki örömét.

-Dodó!- nevettem.- Hát megismered még a gazdid?- vakartam meg füle tövét. Miután kikutyáztam magam, siettem is kezet mosni, hogy neki láthassunk a vacsorához. Anya nagyon szigorú tud lenni olykor-olykor. Nála mindennek megvan a rendje, még az étkezésnek is. Kicsi koromban azzal szoktatott hozzá a rendhez és a rendszeres evéshez, hogyha nem eszek velük egy asztalnál, még egyszer nem melegíti meg az ételt az én kedvemért.

-Catherine nénikém?- érdeklődtem, majd az illető végszóra futott be.

-Itt vagyok, kicsikém. De megváltoztál bogaram. Egyre szebb és csinosabb vagy.- ölelgetett meg.

-Te viszont semmit sem változtál. Ugyanolyan szeleburdi és kotnyeles vagy. És ahogy elnézlek, megint rohantál.- kuncogtam.

-Sose tudok rájönni arra, hogy lehetséges az, hogy anyáddal testvérek.- jegyezte meg apa, hangjában ott bujkált a szeretet és a tisztelet. Nénikém válaszként kiöltötte a nyelvét. Elnézve őket egyre biztosabb vagyok abban, hogy a továbbiakban ezt az életet akarom élni!

Anya ismét tanúbizonyságot tett arról, hogy remek szakácsnő.

-És itt a kedvenc édességed, kicsim!- helyezte középre a különböző formájú mézes keksszel megrakott tálcát.

-Nem kellett volna fáradoznod anyu. De azért köszönöm.

Ahogy fogyott a sütemény a tálcáról és a forralt bor a kancsóból, úgy fogytam ki én is a mesélni valóból. Karácsonykor volt utoljára így együtt a család, azóta bizony történt egy s más.

-A barátnők igen fontosak az ember életében. De mi van a szerelemmel?:- kérdezte anya.

-Nem vagyok szerelmes.- válaszoltam, éllel a hangomban.

-Azt akarod mondani, hogy nem találtál magadnak egy jóképű srácot?- hüledezett a nénikém.- Hisz azt mondtad, hogy a gyár tele van jobbnál jobb pasikkal.

-Ne haragudjatok, de felmegyek a szobámba, kimerült vagyok.- hagytam ott őket.

   A kezemben a kis sporttáskával nyitottam be a szobámba. Villanyt gyújtottam és hevesen kalimpáló szívvel zártam be az ajtót magam mögött. Apu már megrakta a tüzet, így kellemes meleg fogadott. Magamra kaptam a pizsamám, üzembe helyeztem a laptopot, majd elindítottam rajta a zenét. Leültem az ágyra és alaposan körülnéztem. Minden azon a helyen maradt, ahogy a fősuli megkezdése előtt hagytam. A sarokban ácsorgó hintaszékben ültek a legértékesebb babák, a vitrinben csillogtak a porcelán díszek. Tinikoromban szép számmal voltak példaképeim, a posztereik mosolyognak rám a szemközti falról. Apa által összetákolt 5 soros  polcra szinte már semmi sem fért volna: teleraktam őket könyvekkel, CD-kel és DVD-kel, bekeretezett fényképekkel. Miután alaposan szemügyre vettem a szobám és felidéztem néhány hozzá fűzhető emléket, bebújtam az ágyba a laptoppal az ölemben és böngészni kezdtem egy kicsit a neten. Nem sokára nénikém kukucskált be a szobába:

- Nincs kedved meginni velem egy csésze teát?

-Veled bármikor.- mosolyogtam bájosan.

Percekkel később két bögre gőzölgő teával tért vissza és befészkelte magát mellém.

-Halljam, mi a valódi oka annak, hogy velünk akarod vezetni a vendéglőt?- tért rögtön a témára.

-Mert a gyerekkori álmom válhat valóra.

-Aham.- méregetett gyanúsan.- Karácsonykor még madarat lehetett fogatni veled, csillogó szemekkel mesélted, hogy imádod a munkádat, hogy ha rajtad múlna, örök életedre a gyárban dolgoznál. Erre április végére képes vagy otthagyni a biztosat a bizonytalanért? Ennél sokkal többről van szó! Halljam, ki az a férfi, aki miatt a mindig vidám Cynthia Henderson szemei megtelnek szomorúsággal és keserűséggel?- elkerekedett szemekkel néztem rá.- Anyádékat szó szerint elvakítja az öröm, nem látják meg a valóságot. De nekem volt időm egész vacsora alatt tanulmányozni a tekinteted, a gesztusaid és a szavaid.  Felhoztuk a szerelem témát és te hirtelen kimerült lettél? Ismersz jól, ez nálam gyenge kifogás.- bökött oldalba, amire halványan elmosolyodtam. Kiléptem a böngészőből, megnyitottam a “Képeim” mappát, melyben ott bujkált néhány kép Róla is.

-Ő lenne az.- fordítottam a gépet nénikém felé, hogy jobban szemügyre vehesse.

-Ezek szerint csapattag.-bazsajgott.

-Az. Heikkinek hívják és Vettel személyi edzője.- árultam el pár infót Róla.

-Had találjam ki:ő nem szerelmes beléd.

-Ha mindent tudsz, miért kérdezősködsz?

-Mert egy elfogadható magyarázatot akarok kapni arra, hogy miért menekülsz ide, a világ végére, ahol számodra sok boldogság, kapcsolatok nem teremnek.

-Én megelégszem azzal, hogy veletek lehetek. Ez nekem mindennél többet jelent. Itt is azt csinálhatom, amiből diplomát szereztem. Ráadásul segíthetek a ház körül. Ti sem vagytok már fiatalok és sok erőt vesz igénybe a termőföld és a gyümölcsfák gondozása, valamit az állatok etetése.

-Kincsem, az itteni élet nem neked való! Fiatal vagy, a kordhoz méltóan kell élned!

-Nénikém, én már eldöntöttem, hogy a továbbiakban a családomnak, azaz nektek akarom szenteli az életem! Az eddigi kapcsolataim ezentúl is fenn fogom tartani, meglátogatom majd a lányokat és eljönnek majd ők is ide. Nekem ennyi épp elég.

-Ez őrültség a részedről, Cynthia! Nem adok 2-3 hónapot és vissza fogod sírni mindazt, amid most van. És egy hirtelen fellángolásból mindenedet eldobni…

-Egyszer mindenki visszatér oda, ahonnan elindult.- ragaszkodtam a döntésemhez, meg sem hallva a szavait.

-Olyan magányos, megsavanyodott nőszemély akarsz lenni, mint amilyen én vagyok? Erre vágysz? Ugyan azt az ostobaságot akarod elkövetni, amit én, huszonéves koromban? Jól megtanultam, hogy a fiatalság és a szépség múlandó. Akkor kellettem valakinek, most már nem. Pedig vannak, akikre bőven 40 felett talál rá a szerelem. De engem elkerül, egyfajta büntetésként. Minden egyes baklövésemért magas árat fizettem! Thiám, gyermeteg hiba elhagyni valakit, aki iránt erős érzelmeid vannak! Ráadásul úgy, hogy nem harcolsz érte! Én is voltam szerelmes. Szerencsémre az érzéseim viszonzásra találtak. De mikor eljött az idő, megfutamodtam. Nem mertem itt hagyni a szüleimet. Pont úgy gondolkodtam, mint te: kellett a segítség a ház körül, nem mertem itt hagyni ezt az életet. Féltem a változástól és nem voltam felkészülve arra, hogy együtt éljek egy férfivel. És azóta bánom, hogy itt maradtam. Tudod, mi a legnagyobb büntetés, amit az élet kiszabhatott rám? Hogy azóta sem találkoztam olyannal, aki egy ennél jobb életet biztosíthatott volna nekem.

-De téged az a férfi viszont szeretett! Nem úgy, mint Heikki.

-Makacs és önfejű vagy, mint az anyád!- csóválta a fejét.- Honnan tudod olyan biztosan, hogy nem szimpatizál veled? És honnan tudod, hogy később, esetleges ismerkedés és randik sorozata után sem alakul ki köztetek valami? Egyet mondok még neked: ha szeretsz valakit, legyél elég bátor ahhoz, hogy elmondd neki. Vagy legyél elég bátor ahhoz, hogy végignézd, ahogy más szereti őt.- jegyezte meg a megszokott bölcsességgel.- Gondold át kicsikém. Még nem késő megmásítani a döntésed.- puszilt a hajamba.

   A másnap délelőttömet anyuval a konyhában töltöttem. Ha úgy vesszük, én voltam a kis kuktája, pont, mint kislány koromban. Mindenre megtanított, amire lehetősége nyílt. Kellemesen elbeszélgettünk, hosszasan ecsetelte, miként képzeli el a hármunk közös munkáját, a falu egyetlen szórakozóhelyének irányítását. A munkával tűzdelt hétköznapok után a hétvégén jöhet a jól megérdemelt pihenés és kikapcsolódás. A téli szabadságom alatt megtapasztalhattam, hogy a billiárdasztal még mindig folytonos használatban van. A hagyomány tovább él, a férfiak esténkénti foglalkozása még mindig a közös sörözés és meccsnézés. Az ital és a helyi specialitások még mindig szép számmal fogynak, egyszóval az idő múlásával ezen a helyen semmi sem változott! Sajnos a fiatalok inkább a nagyobb városokba költöztek, így a falu eléggé kiöregedett. Anyu épp azért örül annak, hogy visszatérek, mert biztos abban, hogy vidámságot hozok magammal. Képzelet szabad szárnyakra lelt, már a születésnapom kezdte el szervezni, melyet a vendéglőbe akar megtartani a falu lakosaival, a barátaimmal karöltve. Hiába, ezen nem tudtam meglepődni, anya mindig is ilyen volt. És, ha ő egyszer valamit kigondol…

   Míg az otthoniak a délutáni sziesztájukat töltötték, addig én túrára indultam a falun belül. Elég lassan haladtam, mivel léptennyomon belebotlottam ismerősökbe, akikkel kötelező volt néhány szót váltanom. Ha valakivel udvariatlanul viselkedsz, az előbb vagy utóbb eljut a pletykálkodó vénasszonyok fülébe és anyuék örökké hallgathatják azt, hogy “milyen neveletlen lányod van neked!” A bensőm szinte megtisztult a vidéki, friss levegőtől. Izgatottan hallgattam a madarak csicsergését, a gólyák kelepelését. Hevesen kalimpáló szívvel fordultam jobbra egy köves úton. A lovarda felé tartottam, mely tizenévesen a legszebb perceket okozta nekem. Mike szülei lovak tenyésztésével foglalkoztak, az összes szabad délutánokat itt töltöttük. Ez a hely volt a titkos búvóhelyünk,  itt találkozgattunk és… az első csókunk is itt csattant el. Zsebre dugott kézzel haladtam, s a távolból ismerősnek tűnő férfialak körvonalazódott ki. Nagyot dobbant a szívem, hisz sosem hittem volna, hogy mi még újra látni fogjuk egymást,- ráadásul pont a közös helyünkön- ugyanakkor el is keseredtem, hisz eszembe jutott, miként szakadtunk el egymástól. Nem volt lehetősége észrevenni engem, hisz nekem háttal állva etette az egyik lovat.

-Szép lovak.- szólaltam meg közvetlenül mellette. Hangomat hallva megakadt a mozdulata. Felém fordult és tekintetéből azt olvastam ki, hogy nem egészen akarja elhinni, hogy lát engem.

-Thia?- suttogta lágy, remegő hangon.

-Igen Mike, én vagyok.

-Ez…nem…-hebegte.- A szomszédok arról beszélnek, hogy hazajöttél, de… nem nagyon akartam  hinni nekik.- letette az eledellel teli vödröt és tett egy lépést felém.

-Magam sem tudom elhinni, hogy itthon vagyok. A családom köreiben.

-És meddig maradsz?- tudakolta kíváncsi tekintettel. Szemei csillogásából az évek során sem vesztett, tekintete még mindig csontig hatoló volt. Kisfiús mosolya minimális mértékben ott bujkál a szája szegletében és tagadhatatlanul vonzó férfi vált belőle!

-Holnap estig.

-Oh!- lepődött meg.- Valaki azt híresztelte, hogy átveszed a vendéglő irányítását és, hogy most már véglegesen itt maradsz.- ecsetelte, miközben megindultunk visszafelé.

-Egyenlőre csak erre a hétvégére ugrottam haza, hogy a szüleimmel átbeszéljük a részleteket. De még nem sikerült végleges döntést hoznom.- sóhajtottam. Nénikém hatására sikerült elbizonytalanodnom, így lesz még egy álmatlan éjszakám.

-Dolgozol valahol?- jött a következő kérdés.

-Igen. Egy Forma-1-es csapat gyárában.

-Remélem ez a csapat a Ferrari.- nevetett. Kicsi kora óta megszállottja az “ágaskodó paripának”. Szülinapjára mindig Ferrari-s autómaketteket kért. S ahogy látom még most sem sikerült átpártolnia.

-Nem.-szomorítottam el.- A Red Bullnál.- adtam meg neki a kegyelemdöfést.

-Áh…Vettel…- húzta el a száját.

-Hééé?? Mi bajod van vele?- csíptem karjába.- Igen is jó pilóta. Nem hiába lett világbajnok, zsinórban háromszor is.

-Elismerem, hogy jó pilóta. De nem tehetségesebb, mint Alonso!-kontrázott.

-És veled mi újság? Sikerült lediplomáznod?- tényleg szerettem volna megtudni, mi történt vele az elmúlt 4 évben, mióta… nem találkoztunk és nem is beszéltünk.

-Nem egészen… Az egyetem nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az első év után rájöttem, hogy nem ezzel szeretnék foglalkozni. Az autók mindig a szenvedélyeim voltak, így most egy autószerelő műhelyben keresem a pénzt. De annak szívből örülök, hogy te kitartó voltál és sikerült elvégezned a főiskolát.

A társaságában rohamosan telt az idő, már a házunk előtt toporogtunk.

-Örülök, hogy összefutottunk.

-Én úgyszintén.- mosolygott rám.- Thia, nem lenne kedved… szóval. Velem vacsoráznál ma?- hadarta el egy szuszra.

-Mike, én…- estem gondolkodóba. Egy vacsorától még nem eshet bajom, nemde?-Rendben, benne vagyok.

-Akkor egy óra múlva nálam?

Bólogattam, majd mentünk a magunk útjára. Legelőször a konyhába mentem, ahol a családom már a vacsorára készülődött.

-Nem gond, ha én most nem eszem veletek?

-Gyermekem, üres gyomorral akarsz lefeküdni?- dorgált meg anya.

-Igazából… Összefutottam Mike-kal.- mindenki meglepődött körülöttem.

-És meghívott vacsorára?- tapintott a lényegre apa.

-Igen.

-Hát akkor menj készülődni, ne várasd meg azt a fiút!- terelt ki a konyhából anya, hangja izgatottságtól csengett. Miért érzem azt, hogy ismét többet képzeld a dolgokba, mint kellene?

    Az utolsó utáni pillanatig kivártam a készülődéssel. Kitettem az ágyra a ruhámat, aztán visszatettem a táskába, majd megint kivettem. Egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy helyesen cselekszem. A lelkem mélyén tudtam, hogy ez több lesz a közös vacsoránál. Félek, hogy a ma este nem fog túl jól elsülni, mert sosem végződik happy end-el az, ha váratlanul összefutsz a múltaddal. De bizakodva készülődtem. Nem vittem túlzásba az öltözködést. Oka nem volt annak, hogy kicsípjem magam, hisz nem randira megyek. Meg sem fordult a fejemben az, hogy elcsábítsam Mike-ot.

Anya épp az előtérben pakolászott, így nem tudtam észrevétlenül kiosonni.

-Csodaszép vagy, mint mindig. Szívből örülök, hogy leültök megbeszélni a közös dolgaitokat.

-Nekünk nincsenek közös dolgaink.- feleltem kimérten.- Ez csak egy szimpla vacsora lesz.

-De lehet több is. Csak rajtatok múlik.- beszélt sokat sejtetően.

-Nem fogok összejönni Mike-kel, mert már nem szeretem!- szögezte le azonnal.

-Thia! Egyszer már egymásba szerettetek. Miért ne történhetne meg ugyan az másodjára is?

-Asszony, hagyd már azt a lányt!- korholta le apa anyát.- Még a végén meggondolja magát!

Hálás voltam, amiért apa közbeavatkozott. Leemeltem a kulcsot a szekrény tetejéről, majd elindultam a szomszéd ház irányába. Egész végig azért fohászkodtam, hogy ne kövessek el semmi őrültséget. Valami miatt még mindig nem tudok ellenállni az exemnek… Heikkit szeretem teljes szívemből, annak ellenére, hogy csalódtam benne, mint ahogy Mike-ben is. De nem tudok eltekinteni attól, amiket közösen éltünk át. Bátortalanul csengettem, majd pillanatokon belül nyílott is az ajtó. Sikeresen összeöltöztünk, és ez megmosolyogtatott: farmer és egy fehér pulóver volt mindkettőnkön.

-Bújj beljebb.- tessékelt be. Kaptam két puszit és nem bírtam megállni, hogy ne szívjam be illatát. Parfümének illata szabályosan megrészegített. Ezt az illatszert csak különleges alkalmakkor használta.

-Mesésen nézel ki.- bókolt, az én arcom pedig kezdett egy jól megért paradicsomhoz hasonlítani.- Menjünk a nappaliba, ott terítettem meg.- ismertem jól a járást, így előre mentem.

-Egyedül vagy itthon?- kérdeztem két falat között.

-Igen. A szüleim elutaztak Írországba, ott sikerült vevőt találniuk a lovakra.- avatott be.

-Jó lett volna őket is üdvözölni.- tettem hozzá mellékesen.

Ennél több kommunikáció nem is létesült közöttünk. Beállt egy kínos csend, melyet az elfogyasztott pohár bor sem tudott igazán feloldani. Csak néztünk egymás szemébe. Szótlanul. Pedig lett volna mondandóm a számára. A legszívesebben számon kértem volna egyet s mást.

-Olyan hihetetlen, hogy együtt vacsorázunk.- hozott fel aztán egy sablonos témát.

-Nekem sem fordult meg a fejemben idáig, hogy szembe fogok futni a múltammal.- töltöttem még bort a poharamban. Innom kellett valamit.

-Sajnálom, hogy fájdalmat okoztam neked.- hajtotta le a fejét.

-Mindketten tudtuk, hogy vége lesz a kapcsolatunknak. De azt nem hittem volna, hogy nem lesz majd lehetőségem rendesen elbúcsúzni tőled. De, hogy tudd, nem haragszom. Ami történt, megtörtént. Az idő begyógyította a sebeimet.- összeszedtem a tányérokat és az evőeszközöket, majd a konyhába baktattam. A  mosogatónak támaszkodva  próbáltam visszatartani a könnyeimet. Amúgy is labilis volt a hangulatom mostanában, az pedig, hogy az exemmel összefutottam, csak még inkább betette az ajtót. A vártnál sokkal rosszabbul érintett az, hogy beszélnem kellett az érzéseimről. Nem értem, mi értelme volt a már begyógyult sebeket újra felszakítani?

Visszamentem a nappaliba, ő még mindig az asztalnál ült és a gondolataiba mélyedt.

-Köszönöm a meghívást. De most megyek, ha nem haragszol.- indultam meg az ajtó irányába.

-Meg sem kóstolod a desszertet?- nyúlt utánam. Lenéztem a karomat körülölelő ujjaira, majd rá. Félelmet tükröző pillantása bilincsben tartott.- Miért nem próbáljuk meg újra?- hozakodott elő az ötlettel. Mégis megtörtént az, amitől a leginkább féltem! Még a lélegzetem is elakadt.- Egyszer már működött, miért ne működhetne másodjára is? Én itt élek, innen ingázom minden nap a munkahelyemre, te pedig hazaköltözöl és…

-Mike, nem lehet! Mi nem lehetünk újra együtt!- remegésem alig tudtam leplezni.

-Mi akadálya van, Thia?- simított végig arcomon. Talán azt kellene válaszolnom, hogy szerelmes vagyok. És akkor leszállna a témáról.

-Az az akadálya, hogy már egyszer szakítottunk!

-Igen, mert akkor fiatalok és felelőtlenek voltunk. De sokat változtunk. És talán nem véletlen, hogy egymásba botlottunk. Tudom, hogy még érzel irántam valamit.- suttogta közel az ajkaimhoz.- Egyszer már magamba bolondítottalak. És még mindig tudom, mivel tehetem ezt meg újból.

És valóban megtette: megcsókolt. Ugyanazzal a szenvedéllyel, ugyanolyan vehemens módon, mint először. Valóban éreztem valamit. De ez nem szerelem volt! Inkább hála, amiért egy kis időre feledtetni tudta velem Heikkit. És nekem arra van szükségem, hogy ne gondolhassak rá! Térdem alá nyúlva ölbe kapott és sietősen megindult velem. A szobája felé. Gyorsan megszabadítottuk egymást a ruháinktól. Ő meztelenül feküdt felettem, én pedig meztelenül alatta. Zihálva élveztem, ahogy a testem behinti nedves csókjaival. Talán pillanatok választottak el attól, hogy magamba fogadjam őt, de történt valami, ami gátat szabott annak, hogy egy olyan őrültséget kövessek el, melyet biztosan egy életre bánni fogok. A messziségbe néztem, miközben a könnyeim rendületlenül folyni  kezdtek lefelé. Magam előtt láttam a jeges szempárt, a mindig felhőtlen tekintetét, az édes mosolyát, fülemben csengett férfias és szexi hangszíne.” Kérlek, ne tedd meg!”- suttogta ez a hang a tudatalattimban.

-Heikki!- súgtam vágyakozóan.

-Heikki?- kérdezett vissza Mike.- Miért nem mondtad, hogy van valakid?

-Mert… mert nincs így.- mondtam elcsukló hangon.

-Akkor csak arra kellek neked, hogy túltedd magad ezen a Heikki nevű férfin?

Lemászott, felszedte a szőnyegen heverő ruháimat és az ágyra dobta.

-Sosem hittem volna, hogy képes vagy azt kihasználni és a javadra fordítani, hogy bolondulok érted.- vetette oda gúnyosan.- Tényleg meg akartam beszélni veled a történteket, tényleg akartam egy újabb esélyt kapni tőled. Jobb lesz, ha elmész Cynthia!

   Pillanatok alatt magamra kaptam a ruháimat és sírva rohantam haza. Lerogytam az ágyamra és úgy éreztem, hogy vége az életemnek! Gyűlöltem magam, amiért majdnem képes voltam lefeküdni egy olyan férfival, akit már nem szeretek. És végtelenül tudtam gyűlölni a finnt is, amiért mindenem birtokolja!

-Miért nem tudlak elfelejteni téged?- suttogtam erőtlenül és magzatpózba kucorodtam össze. Nem tudom, kihez fordulhatnék tanácsért. Hogy lábaljak ki ebből a helyzetből? Mike miatt nem maradhatok itt, Heikki miatt pedig a gyárban nem. Mihez kezdhetnék mégis?

*** Heikki szemszöge ***

   A kora esti időpontnak köszönhetően nem volt akkora forgalom a reptéren, így a szabad taxik a főbejárat előtt sorakoztak szép számmal. Le is foglaltam egyet, ő betuszkolta a csomagtartóba a kis fekete sporttáskám, majd indulás előtt a kezébe adtam a cetlit, amire felfirkantottam a Hailey által lediktált címet. Út közben elővett egy fajta szorongás, mely nem kevés rettegéssel vegyült. Féltem, hogy elutasító lesz velem és a szememre veti, hogy túl késő. Túl késő a bocsánatkéréshez és túl késő a megbocsátáshoz is. És sajnos minden esély megvan arra, hogy szóba sem áll velem. A gondolatok össze-vissza cikáztak a fejemben, variációk sora született meg arra hivatkozóan, mit mondok majd Cynthiának. A legfontosabb azonban úgy is az, hogy ezúttal őszinte legyek Vele! Ezúttal már nem kereshetek kifogásokat!

-Uram, megérkeztünk.- rántott vissza a valóságba a sofőr. Kifizettem a szükséges összeget, megkaptam a csomagom, majd megálltam a tömbház bejárata előtt. Rápillantottam az órámra, mely fél 8-at mutatott. Ha valósak Hailey információi, Cynthia valamikor ilyentájt kell megérkezzen. Az idő teltével egyre nyugtalanabb lettem, a felgyülemlett feszültséget úgy próbáltam szabályozni hogy az ujjaim tördeltem. Aztán nemsokára az utca túloldalára leparkolt egy almazöld autó, melyből kiszállt Ő.

-De gyönyörű vagy!- suttogtam, amint megpillantottam. Mióta nem találkoztunk átfestette és levágatta a haját, de ez még szebbé tette. Ez az első alkalom, hogy nem csapatruhában látom. Egy egyszerű, combközépig érő farmerszoknyát és egy V alakban dekoltált halvány rózsaszín topot viselt. Ez a kombináció igazán a kedvemre való volt, mert a szoknya kiemelte karcsú lábait, a póló pedig kebleit. Alaposan szétnézett, mielőtt átkelt volna az úttesten. A karjára akasztotta a táskáját, melyben keresgélni kezdett. Nem vett észre, csak mikor én útját álltam. Mélyen a szemembe nézett él ez lett a vesztem, mert a dühtől izzottak szép szemei. El akart sétálni mellettem, de utána szóltam.

-Cynthia, kérlek. Beszélnünk kell.- kérleltem.

-Nem emlékszem, hogy lenne miről.- vetette oda nyersen és újabb lépést tett előre. De én megfogtam karját.- Heikki, engedj el, különben sikítok egyet!- parancsolta.

-Miattad utaztam ide Barcelonából. Ne küldj el, kérlek.

-Miattam biztos nem, mert én egy szóval sem kértem, hogy gyere ide!- köpte a szavakat, melyekkel nagy fájdalmat okozott nekem.- Egyáltalán honnan tudtad, hogy hol lakom?

-Haileytől.

-Most már értem, hogy miért kérdezősködött arról, hogy mikor jövök haza. Tudtommal elég sűrűn indulnak járatok Svájcba, egyet még biztosan elérsz, ha igyekszel!

-Addig nem megyek el, míg nem mondod a szemebe azt, hogy nem vagy szerelmes belém!- akaratoskodtam.

-Én.. én…-hebegett.- Nem szeretlek!- suttogta halkan. Tekintete fátyolos lett a könnyektől.

-Nem hiszek neked.- vágtam rá és közelítettem felé.-  Ellent mondtál a tekintetednek és a tetteidnek is az imént. Ha nem éreznél valamit irántam, nem viselkednél ilyen hűvösen velem. Azért sértődtél meg, mert szeretsz.- szemei kikerekedtek.- Nem tudtam aznap hova tenni a hirtelen hangulat- és viselkedés változásod. Alábecsülted magad, a szépséged, amit senki nem vesz észre szerinted, így utólag rájöttem, hogy miattam mondtad ezeket. Hailey és Seb elmondták az igazat, hogy szeretsz. Hailey a legjobb barátnőd, ha ő nem ismer téged, akkor ki?

-És számítana az, ha azt mondanám, hogy fülig beléd szerettem? Nem, már semmit sem számítana! És te sem számítasz már, mert feldühítettél és megbántottál.

-Tudom, hogy gyakran bosszankodsz miattam. Akármit mondok vagy teszek, az feldühít. Én csak… igyekeztem a kedvedre tenni, megismerni téged jobban, de… de a dolgok sosem úgy sültek el, mint ahogy akartam volna. Próbáltam pár olyan szót kicsikarni, mely utalt volna arra, hogy egy picit is szimpatizálsz velem. De te folyton kimért voltál, mégis honnan tudhattam volna, hogy nem vagyok közömbös a számodra? És belátom, én is hibáztam, nekem is tökösebbnek kellett volna lennem. Tudod Cynthia, az anyukám szerint az ember nem dühös olyanokra, akik nem számítanak már.- csend állt be közöttünk, még mindig távolságtartó és rideg volt velem.- Nekem sokat jelentesz. És nem úgy, mint ahogy te azt gondolod. Azt viszont nem értem, miért nem tudtam jobban kimutatni, hogy többet jelentesz nekem, mint egy kolléga. Talán… talán itt üt vissza az, hogy finn vagyok. Mi finnek egyes dolgokat másképp csinálunk, a hűvösségünk miatt nehezebb kimutatnunk az érzelmeinket. Még sosem éreztem ilyet, amit most irántad, ez az érzés…nem tudtam megmagyarázni, mit éreztem idebenn.- megfogtam kezét és a szívemhez húztam, had érezze annak heves kalimpálását.- Szeretlek.- mondtam ki végre, amit akartam.- Iszonyatosan szerelmes vagyok beléd és nem hinném, hogy túl késő lenne ahhoz, hogy kibéküljünk. Tudom, hogy nehéz elfelejteni a sok könnyet, amit okoztam, de hiszek abban, hogy újra kezdhetjük az egészet.- hosszúra sikeredett monológom után  üres tekintettel nézett rám.- Jó lenne, ha mondanál valamit.- a kezdeti bátorságom szárnyai letörtek.

-Jó lenne, ha megcsókolnál.- ejtette ki a szavakat, ami után nem teketóriáztam sokat, számat íves ajkaira tapasztottam. Hevesen, eszeveszett módon faltuk egymás ajkait, míg az éltető oxigén mindkettőnknek elfogyott.

-Akkor most… mi a helyzet közöttünk?

- Heikki, nem elég, hogy finn vagy, de még szőke is!- sóhajtott drámaian, majd megforgatta szemeit.- Nem hagyhatlak csak úgy elmenni, mert szeretlek. Igen, az első naptól kezdve, ahogy betetted a lábad a gyárba. Minden egyes percben arra gondoltam, hogy a férfiak azért nem vesznek észre, mert velem van a hiba. Az utóbbi hetekben már élni sem akartam, mert féltem attól, hogy úgy múlunk el, hogy mi egyszer sem öleltük meg egymást. Azt gondoltam, hogy abban van a hiba, ahogy szeretek.- gyönyörű arcát könnyek áztatták. De valami azt súgta, hogy ezeket a könnyeket nem csak miattam hullatta.

-Hailey azt mondta, hogy fel akarsz mondani a gyárban. Miattam akartad megtenni ezt, ugye?- tértem  rá a legnagyobb félelmemre.- Nem akarom, hogy elmenj, Cynthia!- néztem nyíltan a szemébe.

-Nem megyek el. Mert képtelen vagyok rá. Az a környezet jelenti az életemet. Ha felmondok, azzal csak tönkre teszek mindent és mindenki más életét is. Minden, ami már a gyárban megtörtént velem, érző emberré formált. Megtanított, hogy nem szabad olyan büszkének lenni. Bánom, hogy akkor egy gőgös, orrát fennhordó nőszemély voltam és hagytalak elmenni. Azóta egyebet sem hajtogatok magamnak, csak azt, hogy hiányzol te, az a minimális beszélgetés, ami nekünk megadatott. Éjszakánként sokszor nem tudtam aludni és olykor bámultam a csillagos eget, rád gondolva.- lágyan simogatta az arcom.

-Nekem nem lett volna szabad eljönnöm tőled. És ugyanúgy én is hibáztam.

-Vágyakozva pillantottam utánad. Miközben a fejemben egy hang szüntelenül arra sarkalt, hogy menjek utánad, hogy a nyakadba ugorva csókoljalak, míg jónak látom.  De én ezekről nem vettem tudomást és hagytam, hogy kisétálj az ajtón és ezzel együtt az életemből is. Én voltam a hibás, mert hagytalak elmenni! De most okosabb leszek, mert nem engedlek el magam mellől. És remélem te sem sietsz.- mosolygott bájosan és végigsimított az ajkamon, majd az állam vonalán.

-Veled akarom tölteni az estét.- búgtam a fülébe.

Ujjainkat összekulcsolva mentünk fel a lakásába. Mint a szerelmes és szertelen tinik, szinte mindegyik lépcsőfoknál megálltunk csókolózni. Az első közös vacsoránk megejtése után átengedtem Neki az elsőbbséget, hogy lezuhanyozhasson.

-Ígérd meg, hogy nem szöksz meg, míg fürdöm.- harapta meg ajkam, sikerült felhergelnie.

-Nem állt szándékomban. Addig maradok, míg ki nem rakod a szűröm.-és, hogy én se legyek adósa, a nyakát kezdtem szívogatni. Halkan, aprókat sóhajtozott.

-Arra várhatsz édes.- vigyorgott, miközben a pólóm gallérját igazgatta.- Nem az a férfitípus vagy, akit kilökdösök az ágyamból.- kaptam egy villámgyors csókot, majd a csípőjét ringatva, kecsesen beiszkolt a fürdőbe. Ezután a könnyed kis játék után az esténk további része is jól telt:kicsivel több, mint fél órán át csókolóztunk. A testünk már továbblépett volna, mi azonban ésszerűek voltunk, hisz van még elegendő időnk feltérképezni egymás testét. Csillogó szemekkel, a mellkasomban dübörgő szívvel hajtottam le a fejem a párnára, hisz egy gyönyörű nő feküdt a karjaimban.

*** Hailey szemszöge ***

   Teljes lelki békében, a szerelemtől fűtötten készítettem el a hétfő és egyben az új hét első kávéját, fél 8 körül. Cynthia hiányzott mellőlem, de ezt betudtam annak, hogy biztosan elaludt, hisz talán a finnel tartalmas éjszakán vannak túl. Mintha csak sejtette volna, hogy rá gondolok, belépett a büfébe, Heikkivel kézen fogva. Suzanne rögtön le is támadta őket, de ahelyett, hogy rosszmájúan felrótta volna a lánynak a késést, megölelgette és gratulált nekik. Heikki integetett nekem, megcsókolta újdonsült barátnőjét, majd távozott. Barátnőm gyorsan elmormolt rám nézve egy köszönömöt, majd tenni-venni kezdett, mert munkánk az megint bőven akadt.

   Az ebédemet fogyasztottam el, mikor a zsebemben a telefon rezegni kezdett. Kihalásztam és rögtön megnyomtam a zöld gombot.

-Szia szépségem.- kuncogott Párom a vonal túlsó végén.

-Hello Bajnok.- vigyorogtam.

-Mondd, mennyire szeretsz te engem?

-Hát… nagyon, de nagyon. De miért kérdezed ezt?- ráncoltam a homlokom, Cynthia pedig kérdezősködött, mire én lepisszegtem őt.

-Mert csináltam programot egész hétvégére! Már lebeszéltem Suzanne-val és Dietrich-el, pénteken és szombaton szabad vagy.- csapott a dolgok közepébe, a hangján hallottam, hogy vigyorog.

-És honnan tudtad előre, hogy igent mondok az újabb együtt töltött hétvégére?

-Ugyan kicsim! Te imádsz velem lenni.

-Miért van az az érzésem, hogy te nem versenyeztél a hétvégén, hanem inkább egy ego-szerző kurzuson vettél részt?

-Meglehet.- nevetett.- Szóval akkor igent mondasz?

-Mire is pontosan?- sóhajtottam. Semmi konkrétumot nem mondott.

-Véletlenül szereztem két jegyet a Frankfurt-Bayern München meccsre. Én pedig arra gondoltam, eljöhetnél velem.

-Oh, hát… Én és a foci.Nem épp a kedvencem, de miattad elmegyek. A lényeg úgy is abban rejlik, hogy együtt lehessünk.

-Azt hittem nemet mondasz. Mivelhogy először mutatkozunk úgy igazán együtt a nyilvánosság előtt. A fotósok biztos kiszúrnak majd minket.

-Úgy gondolom, hogy ezen is túl kell esnünk egyszer. Nemsokára itt a Brit Nagydíj, amikor úgy is lefotóztak volna minket együtt. Addig talán leakadnak a témáról, már nem lesz annyira érdekes az, hogy más nővel mutatkozol, nem Hannaval.

-Kezdesz egyre pozitívabban gondolkodni és ez tetszik.

-Ez nagyrészt neked köszönhető, Seb.

-Még úgy is eljössz, ha azt mondom, hogy be akarlak mutatni téged az otthoniaknak? Frankfurt alig fél órányi autóútra van Heppenheimtől és inkább odahaza alszom, mint egy hotelszobában. És ideje volna már hazautaznom, lassan 1,5 hónapja, hogy nem voltam otthon. Anya már le is szólt érte.- komorodott el.

-Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem félek. De ezen is túl kel esni. És annyit meséltél már a családodról, hogy kíváncsi vagyok rájuk.

-Kicsim, már mondtam, hogy nem kell félned. Imádni fognak téged és a kicsit is. De, ha mégsem lenne így- amit persze erősen kétlek- én akkor is mellettetek leszek. Most le kell tennem, mert mindjárt indulok vissza Svájcba. Este hívlak és beszélünk erről bővebben. Szeretlek.

-Én is téged.- leheltem egy csókot a telefonba.

Széles mosollyal az arcomon dőltem hátra a székemen és élveztem, hogy a dolgok lassan, de mégis biztosan kezdenek kialakulni.