19.rész

Sziasztok!

Így, a jövő heti vizsgáim előtt, és az arra való felkészülés közepette úgy döntöttem, megörvendeztetlek Benneteket egy újabb résszel!

Ehhez a fejezethez nem szeretnék túl sok mindent hozzá fűzni, talán csak annyit, hogy most végre megtörtént az, amire szerintem mindannyian vártatok! :) Egy hatalmas lépést tett előre Hailey és Sebastian!

Szeretnék most már belehúzni az eseményekbe, és Hailey életében minden drámai esemény végére pontot tenni! Tényleg nem kell sokat kibírnotok már ahhoz, hogy minden jóra forduljon!

Így, a mondandóm végéhez közeledve szeretnék ajánlani egy alkut Nektek: szeretném, ha ehhez a részhez 5 darab komi érkezne, ha ez megvan, akkor természetesen hozom is a következő fejezetet! Én nagyon bízom Bennetek! ;)

A lépcsőházból kiérve nem kellett sokat a hűvös estében tartózkodnom. Párat léptem, és máris Sebastian fehér Infinitijében találtam magam. Ő is kényelmesen elhelyezkedett a hátsó ülésen, majd jelzett a sofőrnek, aki azonnal indult is. A szemafornál várakozva találtam meg a megfelelő alkalmat arra, hogy kifejezzem hálám:

-Köszönöm a rózsacsokrot, és a mécsesekkel megformált szívecskét. Utóbbi nagyon élethűre sikeredett.- mosolyogtam szerényen.- A ruhára viszont nem lett volna szükség. A lányoktól már annyit kaptam, hogy van, amelyiket alkalmam sem lesz felvenni.- fűztem hozzá, miközben gondosan ügyeltem arra, hogy ne tűnjek hálátlannak.

-Én azonban szükségét láttam annak, hogy erre az alkalomra külön ruhát kapj. Benéztem a ruhásszekrényedbe, és… Nem mondom, hogy nem állnak csinosan rajtad azok a ruhák, de úgy gondolom, hogy egyik sem passzol a ma estéhez. Volt egy konkrét elképzelésem arról, hogy mit szeretnék látni rajtad, és addig nézelődtem a butikokban, míg megtaláltam a tökéleteset.- szemeit ismét végigjáratta rajtam, majd végigsimított a combomon. Érintésétől borsódzott a hátam, éreztem, ahogy ereimben lüktet a vér.- És szem előtt tartottam azt is, hogy panaszkodtál nekem, hogy egyik ruhában sem érzed azt, hogy önmagad lennél.

-Ez valóban így van.- sóhajtottam.- Nagyon remek ízlésed van. Ezt a ruhát mintha csak rám szabták volna.- emeltem rá újra tekintetem, mely már most elégedettségről árulkodott, pedig igazán az este még el sem kezdődött.

-Az volt a célom, hogy megtaláljam a hozzád illőt. Nincs semmi bajom sem Chloéval, sem Cynthiával, de úgy gondolom, hogy átestek a ló túloldalára. Tudniuk kellene azt, hogy te nem az a típus vagy, aki imád vásárolgatni. Csúnya dolognak tartom, hogy azt erőltették rád, ami nem te vagy! Ne érts félre, előnyödre vált az, hogy hajat vágattál, hogy csinosabb darabokat viselsz.- dicsért, ami nagyon jól esett a lelkemnek.- De most végre látják, hogy egy elegáns, de mégis szolid ruha is képes egy nőt vonzóvá tenni. Én nem csak azt akartam, hogy a helyszín legyen tökéletes. Az volt a legfőbb vágyam, hogy te is azzá válj!- mélyen a szemembe nézve férkőzött közelebb, s ujjaival arcom cirógatta.- Mit ér a díszítés, a lázas szervezkedés, ha az est ünnepeltje szomorú és elégedetlen? Mióta ismerlek megtanultam, hogy az igazán apró dolgok is kulcsfontosságúak. Olyan apró részletekre is sikerült odafigyelnem, melyek eddig elkerülték a figyelmem. Azt hiszem ennek is köszönhető, hogy félrecsúszott a kapcsolatom Hannaval.- szemei szomorúsággal teltek meg, én pedig bátorításként megszorítottam a kezét.

-A levélben említetted, hogy nem vagy egészen biztos abban, hogy elfogadom a meghívásod. Te mégis mindent előre megszerveztél. Ezek szerint mégis biztos voltál a dolgodban?- hoztam fel új témát. Nagyon fájt látnom a meggyötört tekintetét.

-A legutolsó telefonbeszélgetésünk során valamit nagyon elbaltáztam.  Én csak ezt szeretném jóvátenni.- ujjaim a tenyerére helyezte és piszkálgatni kezdte azokat.- Az utóbbi időben semmi sem úgy alakul az életemben, ahogy szeretném. Aznap este a hangodra, és arra volt szükségem, hogy valaki meghallgasson. Aztán témát váltottunk, és engem kissé feldühített az, hogy nem veszed észre azokat az értékeket, melyek benned lakoznak.

-Emiatt kár ostromolnod magad. Nem benned van a hiba, hanem bennem.- simogattam meg illatos, és frissen borotvált arcát.- Én egy percig sem haragudtam rád. Azért tettem le olyan hirtelen a telefont, mert a szavaid felkavartak. Megrázott a kétségbeesetten csengő hangod. Újra átéltem azt a hosszú, és könyörtelen időszakot, mikor senkire sem támaszkodhattam, mikor a magány kis híján maga alá temetett. Ott voltam a telefon másik végén én, aki megannyi rosszat tudna mesélni az egyedüllétről, de nem akartam ezekkel a negatív élettapasztalatokkal még inkább kedved szegni. Hidd el, hogy nem én vagyok az a személy, akire a leginkább vágysz, ha elveszettnek érzed magad.

-Hailey, ez…

-Még nem fejeztem be!- mutatóujjam a szájához emeltem, így intettem csendre.- Ha arról lett volna szó, akkor a ma este kedvéért a haragom is félre tudtam volna tenni. A rózsaszálak, a saját kézzel írt levél elindítottak bennem valamit. Erre támaszkodva sikerült meghoznom a legjobb döntést. Tudnod kell, hogy Gavintől is meghívást kaptam erre az estére, ugyan erre az időpontra.- a pilóta szemei hatalmasra kerekedtek.- Elmentem hozzá ma délelőtt, és közöltem vele, hogy ne várjon ma este.

-De ugye nem bántott?- vágott közbe aggódva. Nemlegesen ráztam a fejem.- Hogy volt képe azok után, amit tett, még a közeledbe menni?- háborodott fel.

-Láttam rajta, hogy megbánta, amit tett. Elöntötte a féltékenység, és sajnos az indulatait rosszul kezelte. Ismét azt bizonygatta, hogy tisztel engem, és szeret, és megcsókolt. Amit én hagytam neki.- Sabastianról lerítt, hogy csalódottá vállt.- Ez volt az első, és utolsó ilyen, mert mi ketten már soha nem leszünk egy légtérben. Nekem ez a csók nem jelentett semmit sem. Nekem te vagy a fontos!- ejtettem ki tagoltan. Amint ezt kimondtam éreztem, hogy egy mázsás súly legördült a szívemről.- Neked is, és nekem is szükségem van erre az estére.

   Ő magához vont, én pedig a vállára hajtottam a fejem. Nem sokkal később mag álltunk, valahol messze a fővárost jelző táblától. Sebastian kiszállt, majd a kezét felém nyújtva engem is kisegített az autóból. Odasúgott valamit a sofőrnek, aki elhajtott ezután. Ketten maradtunk, egy számomra ismeretlen környéken. Velem ellentétben Sebastianon látszott, hogy nagyon is tudja, merre kell menni. Levette a kabátját, és a hátamra terítette.

-Nem akarom, hogy megfázz!- adtam hangot aggodalmamnak, hisz egy vékony inget viselt. A szél hirtelen, szinte a semmiből támadt fel.

-Értem te ne aggódj!- igazította meg rajtam a kabátot, mely épp lecsúszni készült.- Lapátoltam én már havat -10 fokban is, egy szál pólóban.- nézett rám büszkén. Én csak megforgattam a szemem ,és átadtam magam annak az édes férfiillat  varázsának, mely belengte körülöttem a levegőt. Kéz a kézben sétáltunk egy tisztáson addig, míg egy folyó csörgedezése ütötte meg füleinket.

-Azt hiszem megérkeztünk.- csengett vidáman, és izgatottan a hangja. Kicsit gyorsított léptein, én pedig nem értettem, miért ez a hirtelen sietség? Aztán felléptünk egy stégre, és egyre közelebb kerültünk a kikötő fényeihez. A szél keltette hullámok miatt a vízen különböző  méretű, és típusú sétahajók  ringatóztak. Mióta itt élek, szinte minden nap látom, hogy ezek a kis hajócskák szerelmespárokkal a fedélzetükön szelik át a Temzét. Sosem hittem volna, hogy valaha nekem is megadatik a lehetőség, hogy egyet akár belülről is láthassak.

-Ez a …- mutattam a Haileyre “keresztelt” hajóra, aztán magunkra. Alig tudtam véka alá rejteni a boldogságom.

-Bizony!- bólogatott.- Csak a miénk, egy teljes estére.- maga elé mutatott, aztán mégis jobbnak látta, hogy ő lépjen fel először a fedélzetre. A segítségével én is követtem őt. Maga elé engedett, így én léphettem be először a kabinba. A meleg azonnal átjárta a kissé átfázott testem. Aprókat lépve merészkedtem csak beljebb. Hátranéztem Sebastianra, aki még mindig kinn ácsorgott a hidegben. Visszaléptem hozzá, ujjaim az ő ujjai közé csúsztattam, és behúztam a meleg helységben. A zakóját visszaadtam, majd körbe-körbe forogtam, hogy széles mosollyal az arcomon szemügyre vehessem az ízléses dekorációt, a szolidan megterített asztalt. Ezután helyet foglaltunk az asztalnál, és szótlanul néztünk egymásra. A zavarba ejtő mosolyától a fülem tövéig pirultam.

-Bort?- vetett véget a számomra kissé kellemetlen perceknek egy férfi, aki fekete egyenruhát viselt. Egy üveg fehér borral a kezében fürkészte tekintetem.

-Köszönöm, nem kérek.-utasítottam el.

-Hailey, ez egy jeles alkalom, hiszen a születésnapod ünnepeljük!- próbált hatni rám a pilóta, de én továbbra is nemlegesen ráztam a fejem.- Még az én kedvemért sem?- nézett rám ellenállhatatlanul. Végül a pincér az én poharam is megtöltötte, így koccintottam a némettel.

-Sebastian…- szerettem volna ismét köszönetet mondani, de ő félbeszakított, és így más téma hozódott fel.

-Miért szólítasz a teljes keresztnevemen?- nézett rám lehangoltan.- Úgy értem, hogy becézhetnéd a Sebastiant úgy, mint mások. Például Seb vagy Sebi.

-A Sebastian jobban illik a személyiségedhez. Az olyan… férfias név.-vallottam be.

-Szóval a Sebinek inkább gyerekes hangzása van?- tágultak ki szemei, és elszomorodott.

-Én nem… én nem ezt mondtam.- tagadtam. Valami azt súgta, hogy sikerült megbántanom.

-Hailey!- csúsztatta ujjait az állam alá, és felemelte a fejem.- Ne érezd azt, hogy megbántottál. Ha zokon venném, hogy becézel, akkor nem kérnélek meg arra, hogy ne szólíts Sebastiannak. Általában csak akkor szólítanak a teljes keresztnevemen, ha rossz fát tettem a tűzre.- nevetésével engem is mosolygásra sarkalt.- Képzeld el, hogy a barátaim Seppinek hívnak. Na, ez már inkább hangzik gyerekesnek!- adta elő teljes átéléssel.

   A pincér ismét megjelent, és elénk helyezte az étlapot. Azt est bemelegítője úgy érzem, hogy megvolt az imént, így most szusszanhatunk egy kicsit. Már percek óta csendben járatom a szemem a menüsoron, pontosabban a felsorolt 3 étel nevén: tengeri fogasfilé steak burgonyával, sertésflekken, mandulás bundában főtt hekkfilé.”Nekem ezek közül kellene rendelnem?”- ütött ki rajtam a pánik. Felemeltem a fejem, és láttam, hogy Sebastian… vagyis Seb “ezt is szoknom kell még”- már túl esett a választáson.

-Sikerült választanod?- kérdezte.

-Nem igazán.- húztam el a szám.- Ennyi…- kutakodtam a megfelelő szó után.- …ínycsiklandó étel közül nem tudok egyet kiválasztani. Én bízom a te ízlésedben.

Az étel kihordásáig szükséges percek sem teltek unalmasan. Váratlanul halk, romantikus dallam csendült fel, melynek szívből örültem. Még inkább varázslatos lett a hangulat.

Aztán a pincér elém rakta az ételt, és szinte megfagyott a levegő. Azonnal tudtam, hogy nem fogom tudni sokáig tettetni magam. Sebastian evésnek látott, így én is rászúrtam egy falatot a halból a villára, amit aztán rágni kezdtem. Még le sem nyeltem, de már is visszakívánkozott. Fogtam a borral teli poharam, és kiittam a tartalmát. Erre a furcsa megmozdulásomra Sebastian is felkapta a fejét: - Valami gond van?

Nem bírtam állni a tekintetét. Kutyaszorítóban éreztem magam: mindig is rosszul tudtam színlelni, viszont színt sem akartam vallani. Rájöttem, hogy innentől kezdve bármit tennék vagy mondanék, csak olaj lenne a tűzre. Ezt az estét már most sikerült tönkretennem.

-Nem ízlik?- bökött a tányéromra.

-Én csak… nem vagyok hozzászokva az effajta ételekhez.- suttogtam, és éreztem,ahogy a szégyentől az összes vér az agyamba fut.

-Miért nem szóltál erről hamarabb? Akkor nem erőltettem volna rád a halat.

-Nem erőltetted rám.-tagadtam.- Velem van a baj, hiszen egyik ételt sem ismerem, sosem ettem ilyesmit, és emiatt sem tudtam választani. Nem mondtam ezt el, mert nem akartam, hogy kinevess, és az estét sem akartam elrontani. Te olyan szépen megszerveztél mindent, annyira tökéletes ez az egész, én pedig egyebet sem csinálok, csak mindent tönkreteszek!- kifakadásom után sírva rohantam ki. A fedélzeten találtam egy padot, arra kucorodtam le. Újra vívódni kezdtem az érzelmeimmel, hirtelen minden olyanná vállt, mint napokkal ezelőtt.  Pánikszerűen fúródott az agyamba az a gondolat, hogy mindent elrontottam, amit csak lehetett, hogy ez volt az utolsó alkalom, mikor Sebastian kért belőlem, a társaságomból. Hiába a sokat sejtető mondatai, az igéző tekintete, nincs esélyem nála! Ő más ligában játszik, mint én! Ő intelligens, tanult, és jómódú férfi, én pedig egy tanulatlan senki vagyok csak, aki nem illik bele ebbe az idilli környezetbe, melyet ő alakított ki.

Váratlanul két tenyér siklott a combomra. Egy pillanatra megugrottam ijedtségemben, de továbbra is tenyérbe temetett arccal zokogtam.

-Hailey!- szólított remegő hanggal. Ő “lehámozta” tenyereim az arcomról.-Figyelj rám, kérlek!- kérlelt, de nem fogadtam szót. Aztán arcom két tenyere közé fogta, és kényszerített, hogy ránézzek. Meggyötört tekintete összekapcsolódott az én, pillanatok alatt vörösre sírt szemeimmel. Hüvelykujjával letörölte a csordogáló könnyeimet:-Nem történt semmi baj, nem tettél tönkre semmit sem. Ennek az estének koránt sincs vége, és különben is, nincs olyan probléma, amire ne lenne megoldás.

-Régóta vágytam egy ilyen napra, mikor kicsit félretehetem a bajaimat.- hüppögtem.- Eddig nyomort nyomor követett, valami mindig szegte kedvem. Nem volt egy olyan ember sem, aki miatt elhatároztam volna, hogy bezárom a múltam kapuit. Erre megjelensz te, szinte a semmiből, és a szívem rögtön fura módon kezdett el zakatolni. Csak miattad, és különösen emiatt az este miatt megesküdtem a lányoknak, hogy nem engedem, hogy a múltam emlékképei irányítsanak. Nagy nehezen elhatároztam, hogy új ember leszek, mégse nem jön össze semmi sem! Itt vagy előttem te, aki annyi mindent megváltoztattál, mégis… hiábavaló minden. Túl jó, és túl szép ez az egész, de mit sem ér, ha valaki vagy valami folyton ellenem van!- fakadtam ki.

-Gondolod, hogy…- egy kis szünetet tartott-... ő... is közre játszik abban, hogy…

-Ebben egészen biztos vagyok!- vágtam rá azonnal.  A nevét egyikünk sem ejtett ki, de elegendő volt szóba hozni ahhoz, hogy nyugtalanabb legyek.- Pár hónapról van szó csupán.- utaltam a vele eltöltött időkre- De minden egyes perc belém vésődött. Látható nyomai is vannak annak, hogy valaha is összetartoztunk.- gondoltam kislányomra.- Ezerszer, meg még annál is többször is letagadtam már, hogy nem gondolok rá, hogy kitöröltem a közös emlékeinket. De mi értelme tagadni azt, ami egészen nyilvánvaló?- kérdeztem a pilótát, ám a kérdést mégis én válaszoltam meg:- Messziről is látni, hogy fáj! Miatta kerültem a csőd szélére, miatta rontottam el szinte mindent az életemben, miatta vagyok olyan keserű, amilyennek folyamatosan látsz! Igazából fel sem teszem magamnak a kérdést, hogy szeretett-e valaha is. Nem számít már! Már semmi nem tud változtatni az érzéseimen iránta. A fájdalom, és az üresség sohasem fog megszűnni!

   Seb tudta, hogy ez az a perc, mikor a szavak kevésnek bizonyulnak: szorosan magához vont. Éreztem, ahogy óvatosan felemel a karjaiba, bevisz a kabinba, majd leül velem együtt, és a combjaira helyez. A zokogásom nem csillapodott, arcom a nyakába fúrva könnyítettem a lelkemen. Sikerült feltárnom a legmélyebb érzéseim. Valami olyasmiről beszéltem, amiről eddig csak keveseknek. Pont azért, mert Ő más! Ő az az ember, aki a szívét kinyitotta felém. Hosszú perceken át nyugtatólag simogatta a hátam, aminek a hatására egy idő után a könnyeim elapadtak. Ez viszont azt jelentette, hogy el kell engednünk egymást. Egy kicsit elszomorított mindez, hiszen a testéből, és érintéseiből sugárzott a higgadtság. Felemeltem a fejem a válláról, és arcunk soha nem látott közelségbe került egymáshoz.

-Összekentem az ingedet.- kezdtem el azon ügyködni, hogy eltüntessem a sírás nyomait.

-Ha ez az ára annak, hogy megnyugodj, akkor nem bánom.- végigsimított a hátamon, aztán keze pár másodpercig a fenekemen időzött, végül a combom forrósította fel tenyerével.- Kicsit szétsírtad a sminked.- húzta végig hüvelykujját a szemem alatt.- A mosdó arra van, - mutatott a fehér ajtóra.- hozd magad rendbe kicsit. Én addig benézek a konyhába, hátha akad valami ehető a számodra is.

-Miatta ne fáradj…- kezdtem akadékoskodni.

-Ezt meg sem hallottam!- pirított rám.- Ez az este csak is rólad szól, az a minimum, hogy mindent megteszek azért, hogy elégedett lehess! Ráadásul Cynthia, és Chloé leszednék a fejem! Hátralevő életemre száműzetésbe lennék ítélve, ha ma innen éhen vinnélek haza!- húzta el a száját.

    Miután percek alatt frissítettem az arcom ő szolgálta fel nekem az “igazi” vacsorámat. A tányéron gőzölögve illatozott egy hatalmas szelet rántott csirkemell, zöldséges rizzsel. Bevallom, hogy éhes voltam már, mégsem tudtam nekilátni az evésnek, hisz ezúttal Sebastian piszkálgatta unalmasan a villájával a halat. Tenyerem az asztalon pihenő kézfejére fektettem.

-A pár perccel ezelőtt történteket simán elkerülhettük volna!- kezdett idegesen magyarázkodni. Meg sem várta, míg elkezdem faggatni.- Én voltam az, aki leszólta  Chloét, és Cynthiát, amiért nem figyelnek jobban oda rád, hanem mennek a saját fejük után. Erre én hozzájuk hasonlóan cselekszem! Külön készítettem neked rántott húst, hisz tudtam, hogy ezt szívesebben megeszed majd. Erre én inkább a halat szolgáltattam fel!

-Kérlek, felejtsük el ezt az egészet!- könyörögtem.- Olyan kevés van már vissza ebből az estéből. Szerintem próbáljuk meg kiélvezni minden pillanatát annak, hogy… kettesben lehetünk.

   A  vacsora elfogyasztása után nem sokkal előbukkant a desszert is. Úgy éreztem, hogy nem bírok már többet enni, de a hatalmas tortának nem bírtam ellenállni! Mint ahogy Seb sem. Sehogy sem bírtam elfogyasztani a hatalmas szelet tortát, amit persze Seb nem nézett jó szemmel. Elvette a tányérom, meg a kiskanalam, hogy aztán ő etethessen.

-Tele vagyok!- dőltem hátra a széken az utolsó falat süti után, és elégedetten simogattam a pocakom.

-Én is.- kuncogott a német.- Ideje mozognunk is.- sejtelmeskedett. Felállt, odasétált hozzám, és kezét nyújtotta felém:- Táncolunk?

-Én… én nem igazán… Nem tudok táncolni.- böktem ki nagy nehezen.

-Nálam botlábúbb ember aligha létezik ezen a világon.- poénkodott. Nem kéretettem  tovább magam, kezem nyújtottam felé. Az asztaltól távol eső helyen aztán szembe fordított magával. Néhány másodperc elteltével elindult a zene, ő pedig kezeit a derekamra csúsztatta. A zene ritmusát követve léptünk egyet balra, aztán egyet jobbra.Próbáltam a bénaságom leplezni, de ez nem bizonyult nehéz diónak abban a pillanatban, ahogy ránéztem. Tengerkék színű, golflabda nagyságú szemei rabul ejtettek, és már gondolni sem volt időm arra, hogy mennyire ügyetlen vagyok, ha táncról van szó. Elég volt az a nézés ahhoz, hogy mindaz megváltozzon, amiről sosem gondoltam, hogy lehet másképp is! Itt vagyok vele kettesben, az idő gyorsan telik, az események rohamosan követik egymást. Az egyedüli, amit képes vagyok felfogni, az az, hogy valami elindult az átalakulás útján! Míg én elvagyok mélyedve a gondolataimba, addig ő szemfülesen kihasználja pillanatnyi figyelmetlenségem, és közelebb húzz magához. Teljes egészében a mellkasához préselődtem, úgy ölel magához, mintha már soha többé nem tehetné ezt meg. Aztán valahogy megtörtént az, aminek már abban a pizzázóban meg kellett volna történnie: megéreztem puha ajkait! Apró, lehelet finom, erőszakmentes csókokat oszt számra. Bizonytalanság sugárzódott minden mozdulatából, bőven adott lehetőséget ahhoz, hogy elhúzódjak. Én azonban nem akartam elhúzódni, hisz úgy éreztem, ennek itt, és most jött el az ideje! Lábujjhegyre emelkedtem, karjaim szorosan nyaka köré fontam. Érzéki puszijai a felhők közé repítettek, úgy éreztem, mintha egy rózsaszín lufiban szállnék a tökéletesség felé. Ösztönszerűen szétnyitottam kicsit ajkaim, Sebastian nyelve pedig azonnal bebocsájtást kért. Nyelveink az elején összesimultak, majd vad, érzéki táncba kezdtek. És innentől kezdve megannyi dolog biztossá vállt a számomra! Már nem bírnék ki egy napot sem Nélküle! Akaratlanul is az Övé lett a szívem, az illúzióim, az álmaim, és a múltam egy jókora darabja. Meghiúsította minden megtett ígéretem. Belé szerettem! A lehető legőrültebb módon! Imádom az érintését, a gyengédségét, az egész lényét! Megmutatta nekem az élet derűsebb, fényesebb, és boldogabb oldalát. Elcsattant közöttünk ez a rövidnek nem nevezhető csók, és elkezdtem hinni abban, hogy végre az én életemben is lehet egy kis vidámság. És ez a csók! Valami fenomenális! Soha egyetlen férfi sem csókolt még meg ilyen mértékű beleadással, ennyire mély érzelmekkel, és ennyire felfokozott vággyal! Éreztem, hogy Sebastian csókját nem lehet összehasonlítani a Gavin csókjával! Ő ugyanis nem csókolt meg ennyire szenvedélyesen.

   Aprócska levegővételek szakították meg a csókunkat. Percek múltával aztán véglegesen elszakadtunk egymástól. Mindketten szaporán kapkodtunk az éltető oxigén után. Homlokát az én homlokomnak döntötte, orrunk hegye összeért. Így néztünk egymásra, és talán egyes porcikánk érintkezése által érezhette meg azt, hogy a testem egy pillanatra megremeg az átsuhanó félelemtől. Ezeket a kérdéseket tettem fel  magamnak: “ Mi lesz ezután kettőnkkel?” ,“ Mindez csak a mai este, és a születésnapom tiszteletére történt meg?”,

“ Vagy ténylegesen ennyire vonzódunk egymáshoz?”. “ És, ha valóban létezik szerelem közöttünk, akkor van-e elég bátorságom igent mondani egy párkapcsolatra?”, “ És mi van a múltam sötét foltjaival?”, “ Ha megtudná, hogy ki is vagyok valójában, nem undorodna tőlem?”. Hirtelen elhúzódtam tőle, és leültem. Ő letérdelt elém.

-Ezelőtt olyan módon, és olyan ritmusban, olyan megszokott dolgok között éltem, amibe így visszagondolva, akár bele is őrülhettem volna, ha te nem vagy. Te mentetted meg az életemet Hailey!- vallomásától nem találtam szavakat.- Felnyitottad a szemem, és így észrevettem egy nagyon lényeges dolgot: azt hittem, hogy boldog vagyok Hanna mellett. Pedig nem voltam az. Most vagyok igazán boldog! Akkor vagyok igazán boldog, ha veled lehetek! Remélem, hogy nem zavartalak össze, és az iméntit sem bántad meg.- utalt életem eddigi leg érzelem dúsabb perceire.

-Nem. Nem bántam meg. Csak eszembe jutott, hogy… mikor utoljára így viszonyultam egy férfi csókjaihoz, akkor…- elcsuklott a hangom- életem legnagyobb hibáját követtem el. Abban a csókban azt hittem, hogy igaz érzelmek lakoztak. De kiderült, hogy minden, amit tett, és minden, amit mondott, csak arra volt jó, hogy megtévesszen.

-Eddig minden úgy alakult ezen az estén, ahogy elterveztem. De ez a csók… ez nem volt benne a forgató könyvben. Itt volt a lehetőség, hallgattam a szívemre, és megtettem azt, amit már rég meg kellett volna tennem. Sokat hezitáltam, hisz féltem attól, hogy pont ezzel taszítalak el magamtól. De azt akartam, hogy végre  lásd, hogy miért is teszek meg érted, és Rosaliért annyi mindent. Egyetlen egy hátsó szándékom sincs!- újabb puszit kaptam tőle.- Meséltem, hogy Chloé tegnap előtt felhívott,  így értesültem a születésnapodról. A telefonban hallottam, ahogy énekelnek neked, ahogy jókívánságokkal halmoznak el. Késztetést éreztem, hogy bemenjek a gyárba, de mégsem mehettem be azzal az ürüggyel, hogy felköszönteni jöttem téged. Az túl feltűnő lett volna. Aztán… elöntött a féltékenység, mert Chloétól megtudtam azt is, hogy a fiúk szinte versenyeznek érted, hogy puszikkal halmoznak el, hogy sorra kaptad az ajánlatokat a randikra. Ebből látszik, hogy nem vagy láthatatlan, bármennyire is szeretnél az lenni.- mosolygott, miközben elővett egy picire összehajtott fehér lapot a zsebéből.- A mai este zárásaként ezt szeretném felolvasni neked. Ezt a verset édesanyám kedvenc verseskötetéből másoltam ki, melyet gimnazista koromban szinte rongyosra olvastam.- mosolygott.- Akár meg is tarthatod, hisz minden egyes sora erőt adhat a nehéz pillanatokban.

Sóhajtott egyet, majd  felolvasta:

“Nem az az erős, aki nem aludt el még sírva,

  hanem ki ezredjére is feláll, s tudja küzdenie kell.

  Nem az az erős, ki még nem kapott egy pofont sem,

  hanem ki még az ütések ellenére is boldogul az életben.

  Eleshetünk százszor, de mindig kell találni kiutat,

  még akkor is, ha a sors nehéz, és rögös utat mutat.

  Nem az az erős, ki mindig bátor, és nincs benne félelem,

  hanem ki azt mondja minden rossz ellenére: Boldog lesz az életem!”

-Csodálatos sorok. Pont, mit Te magad.- megcirógattam arcát, aztán ezúttal én csókoltam meg Őt. Hálából. Néhány könnycsepp is útnak  eredt, melyeket aztán Ő csókolt le egyesével. Ennek az intim pillanatnak Seb csörgő telefonja vetett véget. Morogva szólt bele a készülékbe.

-Igen, itt ül velem szemben… Aham… Megkérdezem tőle, persze… Okés… Szia!- bontotta a vonalat a számomra érdekesnek tűnő beszélgetés végén.-Britta volt, a sajtósom.

-Tudja, hogy…

-Igen, tud a ma estéről. Ő mindent tud, ami az én életemben lezajlódik. Úgy tekintek rá, mint a harmadik nővéremre. Nélküle mindez- mutatott körbe- nem valósulhatott volna meg. Én adtam az ötletet, ő pedig intézkedett.

-Nagyon szívesen találkoznék vele, hogy neki is megköszönhessem ezt a csodálatos estét.

-Ő is szívesen megismerne téged. És a találka megvalósulhat, ha - kezdett gondolkozni- elfogadod a meghívást a Brit Nagydíjra.- csillantak fel kék szemei. Majd győzködésbe kezdett.- Szívesen körbevezetlek majd benneteket a paddockban, Rosalie biztosan élvezné a folyamatos sürgést-forgást, és megmutatnám neki az autómat. Ne foszd meg sem őt, sem pedig magad egy ekkora élménytől.

-Nagyon kecsegtető, amiket mondasz, de…

-A rossz emlékek hatására vacillálsz?

-Nem, nem erről van szó! Nem akarjuk elvenni a figyelmed a vezetésről.

-Ne beszélj butaságokat!- újra letérdelt elém, és megfogta a kezem. Elővette a könyörgő pillantásait.- Engem nagyon boldoggá tenne, ha ott lennétek. A közelemben. Chloé már igent mondott, csak a te válaszodra várok. Szóval?- dobta be utoljára a kiskutya szemeket.

-Ott leszünk.- mosolyogtam. Boldogságában puszikat lehelt mindkét kézfejemre.

   Másnap reggel arra ébredtem fel, hogy a szobám ajtaja halkan csukódott. Lassan besüppedt mellettem az ágy üres fele, és lágy cirógatást éreztem az arcbőrömön.  Vettem egy mély lélegzetet, és beszippantottam az édes férfiillatot. Nyújtózkodtam egy hatalmasat, majd kinyitottam szemeim. Megfogtam az arcomon pihenő kezét, a számhoz emeltem, és adtam rá egy puszit. Talán soha nem volt még ennyire mesébe illő a reggeli ébredésem. Felültem, és felkapcsoltam az éjjeli lámpát.

-Nem akartalak felébreszteni. De nem szerettem volna köszönés nélkül elmenni.-szabadkozott. Szemei karikásak voltak, mint aki alig aludt. Este nagyon későn értünk haza. Sebastian kimerültnek tűnt, ezért jobbnak láttam, ha éjjel itt alszik. Itt legalább kényelmesen kinyújtózhatott, a gépen talán még fele ennyire sem tudta volna kipihenni magát.

-Meg is haragudtam volna, ha minden szó nélkül, csak úgy lelépsz.- tudattam vele. Ezután feltápászkodtam, és kimentünk a nappaliba.

-Nem reggelizel?- kérdeztem meg kicsit elkésve, ugyan is már a cipőjét húzta fel.

-Majd eszem a gépen.- jött a tömör válasz.

   A lakásajtó előtt búcsúzkodott el tőlem. Kezei derekamra siklottak, én pedig a mellkasára fektettem a tenyerem. A saját bőrömön érezhettem szívének heves kalimpálását.

-Mikor látlak ismét?- csúszott ki a számon a kérdés.

-Még el sem mentem, már is hiányzom neked?- incselkedve bökte meg az orrom hegyét. Fülig pirulva bólogattam.- Mi lenne, ha legközelebb nem én jönnék el hozzátok, hanem ti látogatnátok el hozzám?- kikerekedett szemekkel bámultam rá.- Főznék nektek, beszélgetnénk sokat, esténként filmezhetnénk. Lehetőségünk van sétálgatni a szabadban, Rose biztosan élvezné a friss levegőt, a nyugodt környezetet.

Nem válaszoltam, hanem kifordultam az ölelő karokból. Nem mertem kimondani, hogy nekem ez túl gyors. A tegnap este rengeteg minden történt. Ráadásul még nem tisztáztam az érzéseim sem magammal, sem pedig vele.

-Nem haragszom meg, ha nemet mondssz.- szólalt meg a hátam mögött.- Érzem, hogy bizonytalan vagy, én pedig nem akarok siettetni semmit sem.- újra szembefordított magával.- Csak szeretném, hogy tudd, én mindent komolyan gondolok, hogy tisztességes szándékaim vannak. Nem akarlak, és nem is tudnálak bántani téged, hisz te is, és Rose is fontosak vagytok a számomra. Akárhogy is döntesz, tiszteletben fogom tartani.- egy pillanatig homlokaink ismét egymásnak támasztódtak, majd megkaptam a búcsúcsókomat.

   Lehunytam a szemeim, és egy szomorú sóhajjal könyveltem el, hogy vége azoknak a tökéletes perceknek, melyeket Vele élhettem át. Megfordultam, és előttem mosolygott szélesen a Rosalie-Chloé páros. Betereltem őket a lakásba, mert fázni kezdtem a lépcsőházban.

-Ti most jájtok?- szegezte nekem a kérdést lányom. Még a légvételem is megállt.

-Tessék?-meredtem Rosaliera.

-Kérlek ne tegyél úgy, mintha nem hallottad volna a kérdést.- fonta össze karjait a melle alatt Chloé. Szemei összeszűkültek.- Mindent láttunk. Úgy hogy esélyed sincs azt mondani, hogy “ nem az történt, amire gondoltok”. Egy csókot nem lehet félre értelmezni.

-Ha nem bánjátok, én megyek készülődni, ugyanis nemsokára indul a busz.- durcáskodtam, és faképnél hagytam őket. Mit is válaszolhattam volna?

   A gyárban teljes gőzerővel folyt a munka. Hétvégén újra futam, aztán pedig jövőhéten még egy. Újabb megmérettetések, és a csapat azt a célt tűzte ki magának, hogy a két futam közül legalább egyet kötelezően megnyerjen! A szélcsatornában folyamatosan tesztek alá vetik az autókat, a szerelők ma éjjel is dolgozni fognak, hogy az RB9-re felkerülő új fejlesztések tökéletesek legyenek. A hosszabb műszak miatt úgy gondoltam, hogy a srácok megérdemelnek egy extra kávét, úgyhogy meg is leptem őket. Ezután a raktár felé vettem az irányt, hogy pótolhassam az elfogyott cukrot a konyhában. Elgondolkodva lépkedtem a csendes folyosón, mikor valaki erősen megragadta a karom hátulról, és berántott magával egy sötét helyre. Arcot nem láttam, csak hangot hallottam. Dühös, és könyörtelen női hangot.

-Csak egyszer mondom el, amit akarok, úgy hogy jól nyisd ki a füled!- sziszegte, miközben megragadta torkom, és erősen nekinyomott a hideg falnak. Pánikozni kezdtem, és szaporán kapkodtam a levegő után.- Nem tudom, hogy mit akarsz Sebastiantól, de jobban teszed, ha békén hagyod őt! A saját, és a kis fattyod érdekében!

-Nem engedem, hogy bántsd Rosaliet!- keltem lányom védelmére  cérnavékony hangon.

-Nem vagy abban a helyzetben, hogy fenyegetőzz, és hogy megmondd, mit csináljak! Azt kell tenned, amit parancsolok, és akkor megússzátok sértetlenül. Értve vagyok?- remegve bólintottam.- Sebastian már elég régóta tetszik nekem. Minden erőmmel azon vagyok, hogy végérvényesen is csak az enyém legyen! De te, és a kis kölyköd az utamban álltok! És, ha eltűntök az életemből, akkor szabad utat kapok. És én mindenre képes vagyok annak érdekében, hogy az enyém lehessen. Még arra is, hogy eláruljam, hogy milyen egy olcsó vérű, egy semmirekellő kis nőcskével van dolga!

-Honnan… honnan…-dadogtam.

-Hogy honnan tudtam meg? Könnyebben ment, mint ahogy te azt gondolod.- nevetett szarkasztikusan.- A volt szomszédod, bizonyos Margaret nagyon segítőkész asszony ám. Egy közös vonás van bennünk: mindketten gyűlölünk téged!- sziszegte a képembe.- Gondolom nem örülnél neki, ha Mateschitz megtudná, hogy egy utcasarkon álló kurva dolgozik a saját gyárában.- nemlegesen ráztam a fejem.- A dolgod nagyon egyszerű: kiköltözöl Sebastian lakásából, és jó messzire eltűnsz a közeléből. Ha ez megtörténik, akkor befogom a szám, és az állásod is megtarthatod. Mit gondolsz, köthetünk egyezséget?

-Igen.-bólogattam.

   Diana elengedett, én pedig elrohantam előle. A folyosó végén is hallottam, amint remekül szórakozik azon, hogy sikerült megfélemlítenie. Visszaszaladtam az öltözőbe, magamra vettem a kabátom, felkaptam a táskám, és kirohantam az épületből. Kb 5 percig tartó futás után már teljesen elfáradtam, és erőtlenül, komótosan ballagtam a buszmegálló felé. Ma minden én ellenem szólt: a busz pont előttem ment el. Elkeseredve, teljesen reményt vesztve ültem le egy padra. Minél hamarabb haza akartam jutni, hogy kislányom biztonságban tudhassam! Feltettem magamnak a kérdést, hogy hogyan tovább? Teljesen Diana markában vagyunk, épp ezért nem tehetem meg, hogy továbbra is úgy éljünk Sebastian lakásában, mintha mi sem történt volna. Ezzel  nem csak saját magunkat sodornánk veszélybe, hanem Sebastianra is bajt hoznánk. Azt ugyan még nem tudom, hogy hová megyünk, de az biztossá vállt, hogy eleget kell tennünk Diana parancsának!

   A buszmegállóban ücsörögtem még mindig, mikor esőfelhők gyülekeztek az égen, amiből aztán bőségesen esett az eső, teljesen eláztatva engem. A buszon aztán kevés ember ült, így a helyek közül bőven választhattam,: a busz leg végébe ültem. Minden egyes porcikám remegett a sírástól. Alig bírtam elviselni, hogy a tegnapi nap után jött egy újabb mélypont. Ismét minden tönkre ment az életemben. De mérlegelni azt még tudtam: nem fontosak az érzéseim, és nem fontos Sebastian! A lányom, és a munkám állnak az első helyen!

   Az utolsó erőtartalékaim felhasználva mentem fel annak a tömbháznak a lépcsőjén, ahová már soha többet nem akartam visszajönni. Most még is itt kötöttem ki. Csengettem, majd teljesen eláztatva, a fázástól vacogva vártam, hogy ajtót nyissanak nekem.

A zene, melyre Sebastian, és Hailey táncolnak :)