18.rész

Sziasztok!

Kérlek szépen bocsássatok meg, amiért ilyen hosszú ideig rész nélkül hagytalak benneteket. De azt gondoltam, hogy az embernek több ideje van olvasni, mikor szabadságon vagy vakáción van, ezért hoztam ilyen későn az új részt. És bevallom, kis dilemmába kerültem. Az előző részhez kaptam 3 komit, ami nagyon-nagyon boldoggá tett engem és aminek köszönhetően újra visszatért a lelkesedésem a blog íráshoz. Dicsérő szavakat is kaptam, ám e mellé még valami olyasmire sikerült rájönnöm, miszerint sokan már unjátok, hogy Hailey élete ennyire zavaros. Nos, rengeteget gondolkodtam erről és sokáig nem tudtam, hogy mit csináljak. Rengeteg ötletem volt, ami kicsit még izgalmasabbá tehette volna a folytatást, de ugye sokatoknak elég volt már az izgalomból, vidámabb, könnyebben megemészthető részeket szeretnétek olvasni. Akkor jó hírem van a számotokra, ez a rész nem lett annyira drámai hangulatú, a következő sem lesz az (véleményem szerint). Már nem kell sokat várnotok arra, hogy Hailey élete végre rendbe jöjjön! Remélem  továbbra is kitartotok a történet mellett!

Kellemes időtöltést

UI: Ezzel a résszel szeretnék minden kedves olvasómnak Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánni!
Reny

-Te meg mit keresel itt?- kérdeztem némi cinizmussal a hangomban, miközben a küszöbön ácsorgó férfit méregettem lándzsákat lövellő szemekkel.

-Hailey, beszélnünk kell!- tért rögtön a tárgyra.

-Nekünk nincs miről beszélnünk!- förmedtem rá és becsaptam előtte az ajtót. Ő azonban hangosan és kitartóan dörömbölni kezdett rajta.- Menj el Gavin, részeg vagy!- ezt abból állapítottam meg, hogy az előbb nekitámaszkodott az ajtófélfának, hogy ne imbolyoghasson.

-Nem vagyok részeg!- kelt saját védelmére.- Két pohárkával ittam csak. De csak is azért, hogy legyen elegendő bátorságom eléd állni és bocsánatot kérni tőled a múltkori miatt.

-Csak az alkohol beszél belőled, holnapra már egy szavadra sem fogsz emlékezni.

-Kérlek szépen Hailey engedj be. Megígérem, hogy nem foglak bántani.- nézett mélyen a szemembe, miután újra kinyitottam az ajtót. Tekintete olyan más volt, mint eddig bármikor. Félek. Nem akarom hitegetni magam azzal, hogy őszinte szavak hagyják el a száját.- Had ne kelljen már a szomszédoknak is hallaniuk, hogy problémánk van egymással.

Egy hatalmasat sóhajtottam. Kockázat és hiba ide vagy oda, de beengedtem. Jelen pillanatban nem tudom, hová tettem az eszem.

-Pont te beszélsz Gavin?- kezdtem így.- Te nem akarod, hogy hallják mások? Én sem akartam, hogy ott, mindenki előtt szégyeníts meg! Még csak lehetőséget sem adtál, hogy megmagyarázzam a dolgokat. Ha én kértem volna, hogy beszéljünk meg mindent négyszemközt, te félrehívtál volna? Őszintén válaszolj!- hárítottam rá minden felelősséget.

-Nem.- hajtotta le a fejét szégyenében.- Jogosan csattan rajtam az ostor.

-Ebben egyet kell értenem veled! Idejössz hozzám és azt kéred tőlem, hogy felejtsek el mindent?- tártam szét kezeim és a hangom emelkedett egy oktávot.- Van fogalmad arról, hogy mekkora kárt okoztál bennem és körülöttem? Ott álltam a kollégáim előtt zokogva és azt kívántam, hogy bárcsak abban a pillanatban kettényílna alattam a talaj. Mindenkinek szöget ütött a fülébe a vádaskodásod. Úgy éreztem, hogy a szégyen maga alá temet.

-Nézd Hailey.- szakított félbe, pedig még rengeteg dolog kikívánkozott belőlem. -Tényleg sajnálom, ami történt, én… nagyon nem akartam, hogy ez így történjen. Vagyis…- beszélt össze-vissza, én pedig türelmesen figyeltem, mit akar ebből az egészből kihozni. Aztán mélyeket sóhajtott, a homlokát dörzsölgette és leült a kanapéra. Gondterhelt tekintetét rám emelte:- Ott álltam a lakásotok ajtaja előtt. Felváltva csöngettem és dörömböltem, de nem nyitottatok ajtót.  Kár tagadni, berezeltem. Aztán egy világ dőlt össze bennem, mikor Annie elárulta, hogy “ahhoz a német pilótához költöztetek”.  Azonnal elöntötte az agyam a méreg és a féltékenység persze. Csak arra tudtam gondolni, hogy örökre elveszítettelek. Nem akartam elfogadni azt, hogy Sebastiannak sikerült mindaz, ami nekem nem.- nyílt meg előttem.

-Nem tudom eldönteni sehogy sem, hogy megbántad-e a bunkó viselkedésed, vagy ez csak valami álca. Egy valamit tudok csak biztosan: mi nem lehetünk már barátok sem! Most is itt vagy a közelemben és feszengek, remegek. Mikor a gyárban rángattál és ordítottál velem… attól újra a felszínre törtek olyan érzések, melyek évek óta rettegésben tartanak. Az akkori erőszakos viselkedésed emlékeztetett valakire, aki annak idején ugyanígy bánt velem.- osztottam meg vele. Éreztetni akartam vele, hogy a tetteinek nagyobb súlya van, mint azt gondolná. Mindeközben rendesen küszködtem a könnyeimmel. Végig azt hajtogattam magamban, hogy előtte nem sírhatok.

-Sajnálom, hogy nem hittem benned, de leginkább a szavaidban nem.- zavartan néztem rá.- A tudtomra hoztad, hogy nem akarsz kapcsolatba lépni senkivel sem, én mégis vádoltalak.- felállt a kanapéról és közelített felém. Én hátrálni kezdtem, de még így is elért negem: karjait a derekam köré fonta.- Nem hagyom, hogy távol kerüljünk egymástól. Persze, hogy féltékeny voltam, hiszen szerelmes vagyok! Tiszta szívből szeretlek téged és, bár tisztában vagyok azzal, hogy te sosem fogsz belém szeretni, nekem mégis fontos vagy!- döntötte a homlokát az enyémnek.- Muszáj tudnom azt, hogy megbocsájtasz-e nekem. Csak így van esélyem arra, hogy újra harcolhassak a bizalmadért.

-És Sebastiannal mi a helyzet?- fordultam ki karjaiból.- Belőle hogy nézhettél ki olyat, hogy kikezdett velem? Évek óta egy csapatban dolgoztok, nagyon jól ismeritek egymást, mégis megvádoltad. Őt is belerángattad ártatlanul, még szerencse, hogy a gyárban senki sem kezdett el minket összeboronálni.-mérgelődtem.

-Ma felhívtam őt, bevallottam neki a bűnöm és bocsánatot kértem tőle.

-Gondolom tőle tudod ezt a címet.

-Nem.- cáfolta meg feltételezésem.- Laurához, Mateschitz titkárnőjéhez fordultam ez ügyben segítségért. Kikereste a munkaszerződésed, én pedig leírtam egy papírra a jelenlegi lakcímed, melyet napokkal ezelőtt jelentettél be. Mindeközben pedig megakadt a szemem a születési dátumodon is. Azért is jöttem, hogy felköszöntselek. Boldog születésnapot kívánok!- húzódott szája egy halvány mosolyra.

-Köszönöm.-biccentettem.

-Idefele jövet eldöntöttem, hogy ma mindent egy lapra teszek fel! Úgy érzem, hogy ez az a helyzet, melyből már rosszabbul ki sem jöhetnék. Én… szeretném a holnap estét veled és Rosalieval tölteni. Nem tudom, hogyan ünnepelted eddig a születésnapod, de most szeretnék változást hozni az életedbe és… szeretnék egy kellemes és feledhetetlen estét szerezni nektek.

-Még át gondolom.- feleltem magabiztosan és ridegen. Még nem döntöttem el, hogy megbocsájtok-e neki.

-Természetesen megértelek. Bárhogy is döntesz, én várni foglak titeket holnap este fél 8-kor a lakásomon.

Még utoljára egymás szemébe néztünk, aztán Gavin magától kisétált az ajtón.

Kifújtam az eddig benntartott levegőt és örültem, hogy ezen is túl vagyok. Elhatároztam, hogy a mai estémet nem fogom azzal pocsékká tenni, hogy azon agyalok, mi legyen Gavinnel és a holnap estével. Ezekkel ráérek holnap is foglalkozni, mikor egy kicsit tisztultak a gondolataim. Egyenlőre ki akarom élvezni azt a pár órát, ami ebből a napból visszamaradt. Az utóbbi percek történéseit félre téve ballagtam a hálószoba felé és fejben elhatároztam, hogy Rosalieval játszok egy kicsit, ha már holnap nem kell menni dolgozni és nem kell korán kelni. Benyitottam a szobába és rögtön megakadt a szemem az ágyon heverő, csodaszép vörös rózsa csokron. Odaléptem sietve az ágyhoz, majd ölbe vettem a csokrot. Közelebb emeltem az orromhoz és beszippantottam illatát, mely azonnal végigjárta a bensőm és megrészegített. Percekig forgattam a kezeim közt a gyönyörű csokrot, hisz sehogy sem tudtam betelni a látvánnyal. Ekkor vettem észre, hogy az egyik levélre egy kártya volt feltűzve. Óvatosan letéptem, nehogy kárt tegyek a rózsaszálakban. A csokrot az ágyra fektettem és csak a kártya maradt a kezemben. Remegő ujjakkal nyitottam szét, minél hamarabb tudni szerettem volna, mi áll benne és, hogy ki a feladó. Kinyitottam és megállapítottam, hogy életemben most látom először ezt a kézírást: 

“ 24 tökéletes, illatos rózsaszálból álló csokor a leggyönyörűbb, legcsodálatosabb és legtisztább nőnek, akit valaha is láttam. Az ajándékod az én hálószobámban vár rád!

Sebastian”

Fátyolos tekintet mellett bámultam a kis plasztik kártyát. Újra és újra elolvastam a pár soros üzenetet, mely az első betűtől az utolsóig csak nekem szólt és, mely a szívem legrejtettebb zugáig hatolt el. Értelmetlen mondatok cikáztak össze-vissza a fejemben, de ezek már nem foglalkoztattak engem abban a pillanatban, ahogy észrevettem magamon a változás jeleit a feladó nevét olvasva. A szám felfelé ívelt, a szívem őrületesen verdesett, éreztem, hogy a pulzusom is szabálytalan ritmusúvá válik és, hogy bizsergés fut át rajtam tetőtől talpig. Tagadni sem tudtam, ez a mai nap legfelemelőbb pillanata!  Kézen fogtam kislányom, aki eddig az ágy végén ült és célba vettem a pilóta szobáját. A boldogság mámorító érzése hajtott előre, ennek köszönhető, hogy izgatottan nyomtam le szobájának ajtójának kilincsét. Rosalie mögöttem állt, így ő hozzám képest később érezhette magán a csodálkozás jeleit. A szoba félhomályban úszott. Amerre csak néztem, égő mécseseket láttam. Főleg a szőnyegre volt sok helyezve ezekből: Sebastian egy kis utat alakított ki ezek segítségével, mely egészen az ágyáig vezetett. Valami olyasmi vetítődött most elém, amelytől az összes gondolatom és megannyi érzésem átértékelődött, a világot is más színben láttam, de leginkább az életemről kialakított képet tudtam más irányba forgatni. Csak csodálkozva bámultam magam elé és az fogalmazódott meg bennem, hogy mindezért érdemes volt megszületnem és engednem, hogy jobban megismerhessük egymást! Beljebb léptem, hisz ezt illendő volt közelebbről is szemügyre vennem. Az ágy egy fehér, csipkés ágyterítővel volt leterítve, melyre vörös rózsaszirmokat hintett szív alakba, a hatalmas szív közepébe pedig ugyanilyen szirmokból a keresztnevem első betűje volt hintve. Mély levegőket vettem, hogy elfojthassam az egyre inkább feltörni akaró sírásom. Az egyik ilyen légvételnél azonban megmerevedtem! Ugyan azt a férfi illatot szippantottam be, mint amit nemsokkal ezelőtt a nappaliban éreztem és, amiről azt hittem, hogy valamelyik szerelőé. Rosalie hirtelen a szoba másik végébe futott és megállt az ablak alatti íróasztal előtt. Én is követtem őt és kikerekedett szemekkel bámultam egy piros masnival átkötött, jókora fehér dobozt. Leemeltem az asztalról és megállapítottam, hogy nem is olyan nehéz. Óvatosan leültem az ágy szélére, míg Rose mögém térdelt. Mindketten vigyáztunk az ágyra hintett rózsaszirmokra. Egy levelet fedeztem fel a masni alá becsúsztatva, izgatottan kezdtem annak elolvasásába.

“ Kedves Hailey,

Ezzel a levéllel szeretném megragadni az alkalmat arra, hogy minden jót kívánjak a születésnapod alkalmából! Elképzeltem magam előtt, ahogy most ide-oda kapkodod a tekinteted és azt kérdezed magadtól, honnan értesültem arról, hogy ma ünnepled életed 24. évét. Nos, nem hadi titok az informátorom neve: Cynthia. Tegnap késő este felhívott és természetesen nekem sem kellett több, még éjjel elkezdtem azon agyalni, hogy mivel is lephetnélek meg. Nem volt könnyű rátalálni a helyes ajándékra, hisz… oly keveset tudok Rólad ahhoz, hogy tudjam, mi tesz elégedetté. Aztán kora hajnalban sikerült düllőre jutnom és azt mondtam magamnak, hogy maradok egy ősrégi módszer mellett, hisz egy  friss és gondozott virágcsokornak mindig örülnek a nők. A ma reggeli edzést elhanyagolva gépre ültem és meg sem álltam Londonig.

Amit pedig most látsz magad körül, az… teljesen a véletlen műve, ez nem volt előre eltervezve. Chloé nemsokkal azelőtt hívott engem,hogy hazarepültem volna. Rákérdeztem a hangzavar okára, amit a telefon túlsó végén hallottam és boldogan mesélte, hogy épp most köszöntenek fel. Őszintén sajnálom, hogy én nem lehettem ott, hogy személyesen is felköszöntselek.  Épp ezért kezdtem azt érezni, hogy egy csokor rózsa ide kevés lesz, hogy Te sokkal többet és sokkal különlegesebbet érdemelsz, mert Te magad egy egészen egyedi és különleges nő vagy!

        A múltkor nagyon jól éreztem magam Veled, így arra gondoltam, hogy lehetne ismét egy közös esténk. Nem kell aggódnod, ezúttal nem pizzázóba csallak el, hanem egy egészen varázslatos helyre., Egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy elfogadod a meghívásom, mert… a legutóbbi telefonos beszélgetésünk nem sikerült túl fényesre, én… mégis mindent elintéztem a holnap estével kapcsolatban, mert végig csak az jár a fejemben, hogy találkozni szeretnék Veled.

   A levelem hosszabbra sikeredett, mind terveztem, ezért a lényeggel búcsúzom el: holnap este fél 8-kor várni foglak idelenn, a bejáratnál!

                           Millió csók és ölelés:

                                                                     Sebastian”

Többször is elolvastam a levél sorait, de az egészből mégis csak egy mondat maradt meg:” Holnap este fél 8-kor várni foglak!” Két tűz között éreztem magam, a torkom ki volt száradva és mardosott, késztetést éreztem arra, hogy segítségért kiáltsak. Ezek ketten összebeszélhettek Gavinnel? Egy időpontban mégis hogy lehetek ott két helyszínen is? Most mégis mit tegyek?

-Aja, nem bontod ki?- pislogott várakozóan Rose.

-Ja, de. Persze.

Hirtelen elfelejtettem, hogy a levélhez egy doboz is társult. Lányommal karöltve oldottam le a masnit és engedtem, hogy ő emelje le a doboz tetejét.  Nem mertem rögtön megesküdni, hogy az volt a dobozban , amit én láttam, épp ezért gyorsan az ágyra terítettem a doboz tartalmát.

-Ez gyönyöjűűű.- sóhajtozott Rose, miközben végighúzta ujjacskát a szaténból készült sötétkék ruhán. Aztán összeraktam a képet: valószínűleg ezt a ruhát kell felvennem, ha a holnap estét Sebastiannal töltöm majd…

*****

  Egyáltalán nem vártam azt, hogy a Nap ma felkeljen. Már kora hajnalban kidobott az ágy. Első utam a konyhába vezetett, ahol főztem magamnak egy jó erős kávét, majd leültem a székre és gondolkodni kezdtem. Mondhatjuk úgy, hogy egyenlőre a semmin, ugyanis a gondolataim ezer felé terelődtek.  Aztán eljött a 7 óra, mikor megembereltem magam és idejét láttam, hogy kezdjek magammal valamit.

Chloé felajánlotta, hogy elviszi Rosaliet az óvodába. Én azóta pedig nem lelem a helyem. Az idő eszeveszetten telik, a mutatók csak úgy pörögnek a faliórán, de én még mindig azon a szinten állok, melyen tegnap este is: döntésképtelen vagyok! Aztán elegem lett ebből az állapotból és szó szerint átráncigáltam magamhoz Chloét, aki szorgosan az ebédet készítette.

-Segítenetek kell Cynthiával!- néztem segélykérőn a lányra.

Ő nem kérdezett, hanem intézkedett: felhívta Cynthiát, kihangosította a telefont, így olyan volt, mintha ő is itt lenne velünk.

-A szívbajt hozod rám ezzel a feldúlt állapotoddal. Mi történt?- aggódott Chloé.

-Az, hogy…- kezdtem magyarázni, de ez valami olyan, amit nem lehet szavakba önteni, csak látni. Chloét betereltem Sebastian szobájába. Csend honolt. Chloé tátott szájjal bámult körbe a szobában, ugyanilyen meglepetten mutatott az ágyra és elcsuklott hangon megkérdezte, hogy “ezt neked csinálta Seb?” Bizonyítékként felolvastam a pilóta levelét és vártam, hogy segítsenek, vagy… akár helyettem is dönthetnek.

-Ha egy pasi ilyen levelet írna nekem…- kezdte így Chloé.- Én kérném meg az ő kezét és nem ő az enyémet.- szórakozott.

-Tetszik, vagy nem tetszik, te vagy Sebastian múzsája: megihleted őt, felszínre hozod a benne rejlő szép érzéseket és a romantikus énjét.- fűzögette a gondolatait Cynthia.

-Örülök, hogy ennyire jól szórakoztok!- pirítottam rájuk.

-Ugyan már Hailey!- csitított Cynthia.- Csak te érzed azt, hogy kilátástalan helyzetbe csöppentél. Egyszerűen nem értelek!- csattant a hangja.- Valami gond lehet veled, de leginkább a látásoddal. Szerintem direkt nem veszed észre azt, ami ott van az orrod előtt.

-Egyet értek Cynthiával.- lépett mellém Chloé . –Rózsacsokrot küld, levelet ír neked, égő mécsesekkel rakja tele a szobáját. Mi kell ennél több?

-Igen Hailey, mivel bizonyítsa még, hogy akar téged?- nyomatékosította az utolsó két szót Cynthia.

-Gavin is ugyanúgy akar engem.- emlékeztettem őket.

-Az lehet, de te nem őt akarod, ebben 100%-ig biztosak vagyunk. Emlékezz vissza arra, hogy hányszor bántott már meg, hogy  hány esélyért könyörgött neked. Itt van Sebastian. Tesz is valamit azért, hogy közelebb kerüljetek egymáshoz. Nem csak ideállít üres kézzel és magyarázkodik. Remélem érted, mire célzok.

-Azt hiszem igen.-bólogattam szerényen.

-Ragadd meg a lehetőséget Hailey!- szorította meg a kezem Chloé.- Eljött az a pillanat, mikor már engedned kell az érzéseidnek, engedned kell, hogy azok vezéreljenek előre. Itt az idő, hogy felfogd, minden ma este, a te döntéseddel fog eldőlni.

-Eldőlni?- pislogtam értetlenül.

-Akivel ma este vacsorázol, az jelenti számodra a legtöbbet.- adott magyarázatot Cynthia.

   A lányokkal való beszélgetés után az események kiestek. Mintha agymosáson vettem volna részt. Arra határozottan emlékszem, hogy elindultam otthonról. Egy parkban ücsörgök éppen, Gavin lakásához közel.  A lányok végre helyes útra tereltek, tudattam velük a döntésem, ők pedig dícsérgettek, hogy ez volt a leghelyesebb döntés, amit hozhattam. Aztán most délután fél 3 van és percről-percre megmásítom a döntésem. Végül hagytam magam befolyásolni az egyikőjükkel átélt felemelő pillanatok által.

   Remegő ujjal nyomtam meg a csengőt. Ő ajtót nyitott és meglepetten fürkészte arcom.

-Gyere beljebb!- invitált be. Akárcsak egy füllentésen kapott kislány, úgy álltam előtte az előszobában.- Megkínálhatlak valamivel?

-Nem.- válaszoltam cérnavékony hangon.- Én… én ma nem vacsorázhatok veled!- nyögtem ki amiért jöttem. Nem így terveztem, de… már úgy is oly mindegy volt.

-Megértelek. Túl sok rosszat tettem veled szemben.- hajtotta le fejét.

-Nem emiatt döntöttem így.- szögeztem le és eldöntöttem, hogy őszinte leszek hozzá.  Még úgy is, hogy összetöröm a szívét.- Ma estére, ugyan erre az időpontra kaptam egy másik meghívást is. Sebastiantól. Az utóbbi időszak nagyon megterhelő volt a számára, itt volt a malajziai futam és… vissza szeretnék adni egy keveset az életkedvéből. Nem tudom, tudod-e, de…

-Igen, tudom, hogy szakítottak Hannaval.- fejezte be mondatom. Meglepetésemre higgadt maradt, pedig biztosra vettem, hogy elszakad nála újra a cérna és, hogy ismét vádaskodni fog.

-Nem is vagy dühös?

-Nem. Jobban oda kellett volna figyelnem rád és arra, hogy mit szeretnél. Azt hiszem ott hibáztam, hogy túlságosan is rád erőltettem az akaratom. Én soha, semmiben nem vehetem fel a versenyt Sebastiannal. Szorítok neki, hogy ő ügyesebb legyen nálam. Mindketten megérdemlitek a boldogságot.

Láttam a szemeiben a fájdalmat és erre összeszorult a szívem. Ő a lelke mélyén jó ember, nem ezt érdemelte. De talán egyszer lesz bátorságom bevallani ezt neki.

-Hailey?- szólított, mikor a kezem az ajtó kilincsén volt. Visszafordultam. Közelebb lépett hozzám. Arcunkat alig pár milliméter választotta el egymástól. Hüvelykujjával végigsimított szemem alatt, majd az állam vonalán.

-Nem engedhetlek el úgy, hogy nem tettem meg, amire a legjobban vágyom, amióta csak ismerlek.

Tudtam, hogy mire készül, mégis hagytam, hogy végre megtörténjen. Száját az ajkamhoz érintette. Visszafogott volt, ha nagyon akartam volna, megszakíthattam volna a csókunkat. De nem akartam! Nagyra tartottam bátorságát. Tisztában volt azzal, hogy ez az utolsó alkalma, hogy ezt megtegye. Azt is pontosan tudja, hogy ez nekem nem jelent semmit sem. Viszont én szem előtt tartottam, neki annál inkább fontos ez a pillanat, ezért engedtem neki. Hagytam, hogy az ajkaim apró csókokkal borítsa be…

*****

   A Gavinnél tett látogatásom óta a perceim tudatlanságban teltek. Sebastian nagyon titokzatos volt abban a levélben. Komolyan foglalkoztat, hogy mire készül ma este. Az agyam egyfolytában kattog, mégsem jutok előre. Természetesen barátnőim is megszólaltak a témát illetően:

-Neked ezzel nem kell törődnöd!- hívta fel magára a figyelmemet Chloé.- Sebastian tudja, hogy mit csinál. Neked csak egy feladatod van: engedni, hogy Seb a ma estét feledhetetlenné tegye a számodra.

-Persze ez csak úgy valósulhat meg, ha végre valahára lezárod a múltad és elszakadsz az emlékeidtől. Csak lazulj el és ezúttal ne foglalkozz azzal, hogy hányszor bántottak meg eddigi életed során. Ma este nem lesz itt sem apád, sem Daniel és Gavin sem fog váratlanul felbukkanni. Senki nem fog kérdőre vonni, ha jól érzed magad. Ma este csak Sebastian és te leszel, valamint egy új életszakasz kezdete. Szóval barátnőm, csukd be a szemed és engedd, hogy a pilóta vezessen.- kacsintott rám Cynthia.

    Az ismert időpont előtt két órával kezdődött el a lázas készülődés. Meglepő módon egy szó nélkül hagytam, hogy barátnőim kicsinosítsanak. Én csak ültem a széken, körülöttem pedig sürögtek-forogtak. Teljesen higgadt voltam, hisz egy hang ezt súgta a fülembe: “ ma este minden tökéletes lesz!” Ahogy tanácsolták, hagytam, hogy a dolgok maguktól történjenek. Így lett aztán fél 8 és ezzel együtt egy olyan érzés kelt szárnyra, melyet eddig nem érezhettem túl sokszor: izgultam.  Rosalie kezét szorongatva haladtam lefelé a lépcsőn. Minden egyes lépcsőfok elhagyása után jobban és jobban rándult görcsbe a gyomrom, a szívem egyre szabálytalanabb ritmusban dobogott. Életemben először történik velem mindez és nem tűnik riasztónak. Ez amolyan természetes izgulás, mely hajt előre és, ami megakadályozza, hogy a gondolataim negatív irányt vegyenek. Elhatároztam, hogy ma este tiszta lappal indítok, hogy csakis a színtiszta érzéseim fognak vezérelni.

   Elakadt a lélegzetem, mikor megláttam Őt. Zsebre dugott kézzel olvasta a bejárati ajtóra kifüggesztett plakátokat, hirdetéseket.

-Seeebbbiiii!- kiáltott fel Rose és már robogott is lefelé a lépcsőn. Szempillantás alatt odaért a férfihez, aki immár a lányom figyelte. Rosalie még nálam is izgatottabb volt, nem győzte kivárni, hogy este legyen.

-Szerbusz kicsikém!- kapta karjaiba és sok-sok puszival halmozta el. Szorosan magához ölelte  és mélyen magába szívta illatát a kislánynak. Mindezt tőlük távol, a lepcsősor legtetején állva figyelhettem végig.

-Aja azt mondta, hogy ma nem mehetek vele oda, ahova ő is megy.- kezdett el panaszkodni egyből. Én csak mosolyogtam az egészen.

-Anya igazat mondott. Sajnos ma nem jöhetsz velünk.- sóhajtott szomorúan Sebastian. Az volt minden vágyam, hogy Rosalie is jöjjön, hogy hármasban lehessünk.- Anyukád mostanában sokat volt szomorú, ezért fel szeretném vidítani. Ígérem, hogy hamarosan eljövök ismét és kitalálok valami jó kis programot, ahol csak mi ketten leszünk. Persze, csak akkor, ha ebbe édesanyád is beleegyezik.- emelte rám pillantását. Tekintete igéző volt. Némán rábólintottam a dologra. Időközben Chloé lépett kettejükhöz.

-Ideje elbúcsúzni Sebtől és anyától.- vette ki lányom az ölelő karok közül, aki persze azonnal nyűgös lett.- Ma este nálam alszik, úgyhogy nem kell aggódnod érte. Csak ügyesen.- súgta fülembe, miközben elhaladt mellettem.

    A kezdeti bátorságom tovaszállt, úgy álltam a lépcső tetején, mint akit odaragasztottak. Némán bámultam arra a Sebastianra, aki felém közeledett. Pislogás nélkül néztem őt, tekintetem mágnesként vonzotta minden porcikája. Most teljesen máshogy tekintettem Rá és ez annak az elegáns öltönynek volt köszönhető, melyet viselt.

-Egyszerűen elbűvölően nézel ki.- járatta végig rajtam csillogó szemeit. Arca közelített az én arcom felé. Forró lehellete perzselte a bőröm. Mélyen beszívtam illatát, amitől a lábaim remegni kezdtek. Bal kezemmel a vállába kapaszkodtam, mintegy támaszt keresve. Ezután átvettem én a kezdeményező szerepet:  puha, illatos arcára puszit adtam. Ott álltam előtte lángvörös arccal, mégsem érdekelt, hogy látja zavarom. Szélesen mosolyogtunk egymásra.

-Indulhatunk szép hölgy?- udvariasan megkérdezte. Bólintottam, miközben belekapaszkodtam a felém nyújtott karjába. Vettem egy mély levegőt, hisz az este ezzel hivatalosan is elkezdődött. Ellazítottam izmaim és engedtem, hogy vezessen: egy ígéretesnek tűnő este felé…