Sziasztok!
Először is szeretném megköszönni azoknak az embereknek a támogatását, akik 2014-ben támogattak, mint barát és, mint értékes olvasó! Köszönöm a sok véleményt, mely érkezett a részek alá, amiből aztán építkezhettem,tanulva kijavíthattam a hibákat. Remélem, hogy ebben az évben is szép számmal olvassátok majd a történetem, mely eleinte Hailey és Seb kapcsolatáról szólt, aztán szép lassan csatlakozott a sztorihoz Chloé, Cynthia, Hekki és Kimi. Köszönöm az előző részhez érkezett komikat és pipákat, szívből remélem, hogy ez a fejezet is elnyeri majd valamennyitek tetszését.
Kellemes időtöltést,
Reny
*** Cynthia szemszöge ***
Annak érdekében,
hogy még sötétedés előtt megtehessem a már jól ismert utat, néha picit jobban
rátapostam a gázpedálra. Minél hamarabb a szülőfalumba akartam érni, még mielőtt
egy hirtelen ötlettől vezérelve visszafordulok. Tudom, hogy ez nem volt igazságos
lépés a lányokkal szemben, de úgy érzem eljött az a perc, mikor a saját
érdekeim kell előtérbe helyezzem! Éltem már eleget másnak. Chloé szemében ez
menekülés, de ahogy már mondtam, én erre csak egy kifejezést tudok használni: esély.
Egy esély arra, hogy az életem egy óriásit fordulhasson. Tisztában vagyok
azzal, hogy a kezdeti időszak nehéz lesz Fájó lesz beadni a felmondásom, üres
lesz az életem a gyár nélkül, idehaza nem vesz majd körül olyan nyüzsgés és a
barátaimmal is kevesebbet találkozhatok majd. De itt lesz körülöttem a
családom, felidézhetem a régi emlékeket, -vagy jó esetben újra élhetem azokat-
és a bennem levő üresség pikk-pakk eltűnik majd.
Hatalmas sóhaj
szakadt fel belőlem, mikor elértem a falu elejét hirdető táblához. Majd ahogy
elhaladtam a házak előtt, ismerős arcokat pillantottam meg. Az öregek a házak
előtti padokon ültek és beszélgettek egymással, a mezőn legelő haszonállatokat
a gazdák most terelik haza, a borongós idő ellenére a fiúk a nem sok forgalmat
nyújtó úton fociznak. A gyümölcsfákon a sok zöld levél mellett megjelentek
egyes termések is. Lehúztam az ablakot és jó mélyen beszippantottam a vidéki
levegőt. Ennél tökéletesebb hely számomra nem is létezhet! Jobb gyógyír a
bajaidra , mint a gyerekkori otthonod, nem is létezik.
-Istenem, de hiányzott már ez!- eresztettem ki az eddig
benntartott levegőt. Kicsatoltam a biztonsági övet és lekanyarodtam arra a
murvás kis útra, melynek a végén a családom éli a mindennapjait. Már az utca
közepétől láttam, amint anya és apa integetnek nekem, boldog mosollyal az
arcukon. Én pedig nem győztem kivárni, hogy végre odaérjük hozzájuk. Amint
leállítottam a kocsit a házunk előtt, máris pattantam ki az autóból és a rohantam
feléjük. Mind a ketten egyszerre zártak ölelésükbe. Én pedig kisgyermek módjára
sírtam. A viszontlátás öröme miatt. És azon hosszú időszak miatt, amit
magányosan éltem meg.
-Nem hittem volna, hogy a nyári szünet előtt mi még itthon
fogunk tudni téged.- törölte le könnyeim anya.
-Tudod anya, a dolgok egyik percről a másikra változtak
meg. Én sem hittem volna, de… az élet ezt hozta. De most már soha nem fogunk
elválni egymástól.- mosolyogtam elégedetten.
-Menjünk be, melegítem a vacsorát, biztosan éhes vagy már.-
terelt befelé anya a zöldre festett kerítésen.
-Apa, megtennéd, hogy behozod a csomagom és beparkolsz a
garázsba?- kérésemre bólintott.
Beléptem az
udvarra és csak mosolyogni tudtam. Az ég megadta világon semmi sem változott!
Anya virágai még mindig a legszebbek, a rózsabokrok gondozva vannak, a fű
egyforma hosszúságúra van nyírva. A kutyám rögtön szökdel felém, heves ugatás
közepette. Leguggoltam. Mancsait a combomra tette, farkát csóválni kezdte,
miközben azt sem tudta, hogyan fejezze ki örömét.
-Dodó!- nevettem.- Hát megismered még a gazdid?- vakartam
meg füle tövét. Miután kikutyáztam magam, siettem is kezet mosni, hogy neki
láthassunk a vacsorához. Anya nagyon szigorú tud lenni olykor-olykor. Nála
mindennek megvan a rendje, még az étkezésnek is. Kicsi koromban azzal
szoktatott hozzá a rendhez és a rendszeres evéshez, hogyha nem eszek velük egy
asztalnál, még egyszer nem melegíti meg az ételt az én kedvemért.
-Catherine nénikém?- érdeklődtem, majd az illető végszóra
futott be.
-Itt vagyok, kicsikém.
De megváltoztál bogaram. Egyre szebb és csinosabb vagy.- ölelgetett meg.
-Te viszont semmit sem változtál. Ugyanolyan szeleburdi és
kotnyeles vagy. És ahogy elnézlek, megint rohantál.- kuncogtam.
-Sose tudok rájönni arra, hogy lehetséges az, hogy anyáddal
testvérek.- jegyezte meg apa, hangjában ott bujkált a szeretet és a tisztelet.
Nénikém válaszként kiöltötte a nyelvét. Elnézve őket egyre biztosabb vagyok
abban, hogy a továbbiakban ezt az életet akarom élni!
Anya ismét tanúbizonyságot tett arról, hogy remek
szakácsnő.
-És itt a kedvenc édességed, kicsim!- helyezte középre a
különböző formájú mézes keksszel megrakott tálcát.
-Nem kellett volna fáradoznod anyu. De azért köszönöm.
Ahogy fogyott a sütemény a tálcáról és a forralt bor a
kancsóból, úgy fogytam ki én is a mesélni valóból. Karácsonykor volt utoljára
így együtt a család, azóta bizony történt egy s más.
-A barátnők igen fontosak az ember életében. De mi van a
szerelemmel?:- kérdezte anya.
-Nem vagyok szerelmes.- válaszoltam, éllel a hangomban.
-Azt akarod mondani, hogy nem találtál magadnak egy jóképű
srácot?- hüledezett a nénikém.- Hisz azt mondtad, hogy a gyár tele van jobbnál
jobb pasikkal.
-Ne haragudjatok, de felmegyek a szobámba, kimerült
vagyok.- hagytam ott őket.
A kezemben a kis
sporttáskával nyitottam be a szobámba. Villanyt gyújtottam és hevesen kalimpáló
szívvel zártam be az ajtót magam mögött. Apu már megrakta a tüzet, így kellemes
meleg fogadott. Magamra kaptam a pizsamám, üzembe helyeztem a laptopot, majd
elindítottam rajta a zenét. Leültem az ágyra és alaposan körülnéztem. Minden
azon a helyen maradt, ahogy a fősuli megkezdése előtt hagytam. A sarokban
ácsorgó hintaszékben ültek a legértékesebb babák, a vitrinben csillogtak a
porcelán díszek. Tinikoromban szép számmal voltak példaképeim, a posztereik
mosolyognak rám a szemközti falról. Apa által összetákolt 5 soros polcra szinte már semmi sem fért volna:
teleraktam őket könyvekkel, CD-kel és DVD-kel, bekeretezett fényképekkel.
Miután alaposan szemügyre vettem a szobám és felidéztem néhány hozzá fűzhető
emléket, bebújtam az ágyba a laptoppal az ölemben és böngészni kezdtem egy
kicsit a neten. Nem sokára nénikém kukucskált be a szobába:
- Nincs kedved meginni velem egy csésze teát?
-Veled bármikor.- mosolyogtam bájosan.
Percekkel később két bögre gőzölgő teával tért vissza és
befészkelte magát mellém.
-Halljam, mi a valódi oka annak, hogy velünk akarod vezetni
a vendéglőt?- tért rögtön a témára.
-Mert a gyerekkori álmom válhat valóra.
-Aham.- méregetett gyanúsan.- Karácsonykor még madarat lehetett
fogatni veled, csillogó szemekkel mesélted, hogy imádod a munkádat, hogy ha
rajtad múlna, örök életedre a gyárban dolgoznál. Erre április végére képes vagy
otthagyni a biztosat a bizonytalanért? Ennél sokkal többről van szó! Halljam,
ki az a férfi, aki miatt a mindig vidám Cynthia Henderson szemei megtelnek szomorúsággal
és keserűséggel?- elkerekedett szemekkel néztem rá.- Anyádékat szó szerint
elvakítja az öröm, nem látják meg a valóságot. De nekem volt időm egész vacsora
alatt tanulmányozni a tekinteted, a gesztusaid és a szavaid. Felhoztuk a szerelem témát és te hirtelen
kimerült lettél? Ismersz jól, ez nálam gyenge kifogás.- bökött oldalba, amire
halványan elmosolyodtam. Kiléptem a böngészőből, megnyitottam a “Képeim”
mappát, melyben ott bujkált néhány kép Róla is.
-Ő lenne az.- fordítottam a gépet nénikém felé, hogy jobban
szemügyre vehesse.
-Ezek szerint csapattag.-bazsajgott.
-Az. Heikkinek hívják és Vettel személyi edzője.- árultam
el pár infót Róla.
-Had találjam ki:ő nem szerelmes beléd.
-Ha mindent tudsz, miért kérdezősködsz?
-Mert egy elfogadható magyarázatot akarok kapni arra, hogy
miért menekülsz ide, a világ végére, ahol számodra sok boldogság, kapcsolatok
nem teremnek.
-Én megelégszem azzal, hogy veletek lehetek. Ez nekem
mindennél többet jelent. Itt is azt csinálhatom, amiből diplomát szereztem.
Ráadásul segíthetek a ház körül. Ti sem vagytok már fiatalok és sok erőt vesz
igénybe a termőföld és a gyümölcsfák gondozása, valamit az állatok etetése.
-Kincsem, az itteni élet nem neked való! Fiatal vagy, a
kordhoz méltóan kell élned!
-Nénikém, én már eldöntöttem, hogy a továbbiakban a
családomnak, azaz nektek akarom szenteli az életem! Az eddigi kapcsolataim
ezentúl is fenn fogom tartani, meglátogatom majd a lányokat és eljönnek majd ők
is ide. Nekem ennyi épp elég.
-Ez őrültség a részedről, Cynthia! Nem adok 2-3 hónapot és
vissza fogod sírni mindazt, amid most van. És egy hirtelen fellángolásból
mindenedet eldobni…
-Egyszer mindenki visszatér oda, ahonnan elindult.-
ragaszkodtam a döntésemhez, meg sem hallva a szavait.
-Olyan magányos, megsavanyodott nőszemély akarsz lenni,
mint amilyen én vagyok? Erre vágysz? Ugyan azt az ostobaságot akarod elkövetni,
amit én, huszonéves koromban? Jól megtanultam, hogy a fiatalság és a szépség
múlandó. Akkor kellettem valakinek, most már nem. Pedig vannak, akikre bőven 40
felett talál rá a szerelem. De engem elkerül, egyfajta büntetésként. Minden
egyes baklövésemért magas árat fizettem! Thiám, gyermeteg hiba elhagyni
valakit, aki iránt erős érzelmeid vannak! Ráadásul úgy, hogy nem harcolsz érte!
Én is voltam szerelmes. Szerencsémre az érzéseim viszonzásra találtak. De mikor
eljött az idő, megfutamodtam. Nem mertem itt hagyni a szüleimet. Pont úgy
gondolkodtam, mint te: kellett a segítség a ház körül, nem mertem itt hagyni ezt
az életet. Féltem a változástól és nem voltam felkészülve arra, hogy együtt
éljek egy férfivel. És azóta bánom, hogy itt maradtam. Tudod, mi a legnagyobb
büntetés, amit az élet kiszabhatott rám? Hogy azóta sem találkoztam olyannal,
aki egy ennél jobb életet biztosíthatott volna nekem.
-De téged az a férfi viszont szeretett! Nem úgy, mint
Heikki.
-Makacs és önfejű vagy, mint az anyád!- csóválta a fejét.-
Honnan tudod olyan biztosan, hogy nem szimpatizál veled? És honnan tudod, hogy
később, esetleges ismerkedés és randik sorozata után sem alakul ki köztetek
valami? Egyet mondok még neked: ha szeretsz valakit, legyél elég bátor ahhoz,
hogy elmondd neki. Vagy legyél elég bátor ahhoz, hogy végignézd, ahogy más
szereti őt.- jegyezte meg a megszokott bölcsességgel.- Gondold át kicsikém. Még
nem késő megmásítani a döntésed.- puszilt a hajamba.
A másnap
délelőttömet anyuval a konyhában töltöttem. Ha úgy vesszük, én voltam a kis kuktája,
pont, mint kislány koromban. Mindenre megtanított, amire lehetősége nyílt.
Kellemesen elbeszélgettünk, hosszasan ecsetelte, miként képzeli el a hármunk
közös munkáját, a falu egyetlen szórakozóhelyének irányítását. A munkával
tűzdelt hétköznapok után a hétvégén jöhet a jól megérdemelt pihenés és
kikapcsolódás. A téli szabadságom alatt megtapasztalhattam, hogy a
billiárdasztal még mindig folytonos használatban van. A hagyomány tovább él, a
férfiak esténkénti foglalkozása még mindig a közös sörözés és meccsnézés. Az
ital és a helyi specialitások még mindig szép számmal fogynak, egyszóval az idő
múlásával ezen a helyen semmi sem változott! Sajnos a fiatalok inkább a nagyobb
városokba költöztek, így a falu eléggé kiöregedett. Anyu épp azért örül annak,
hogy visszatérek, mert biztos abban, hogy vidámságot hozok magammal. Képzelet
szabad szárnyakra lelt, már a születésnapom kezdte el szervezni, melyet a
vendéglőbe akar megtartani a falu lakosaival, a barátaimmal karöltve. Hiába,
ezen nem tudtam meglepődni, anya mindig is ilyen volt. És, ha ő egyszer valamit
kigondol…
Míg az otthoniak a
délutáni sziesztájukat töltötték, addig én túrára indultam a falun belül. Elég
lassan haladtam, mivel léptennyomon belebotlottam ismerősökbe, akikkel
kötelező volt néhány szót váltanom. Ha valakivel udvariatlanul viselkedsz, az
előbb vagy utóbb eljut a pletykálkodó vénasszonyok fülébe és anyuék örökké
hallgathatják azt, hogy “milyen neveletlen lányod van neked!” A bensőm szinte
megtisztult a vidéki, friss levegőtől. Izgatottan hallgattam a madarak
csicsergését, a gólyák kelepelését. Hevesen kalimpáló szívvel fordultam jobbra
egy köves úton. A lovarda felé tartottam, mely tizenévesen a legszebb perceket
okozta nekem. Mike szülei lovak tenyésztésével foglalkoztak, az összes szabad
délutánokat itt töltöttük. Ez a hely volt a titkos búvóhelyünk, itt
találkozgattunk és… az első csókunk is itt csattant el. Zsebre dugott kézzel
haladtam, s a távolból ismerősnek tűnő férfialak körvonalazódott ki. Nagyot
dobbant a szívem, hisz sosem hittem volna, hogy mi még újra látni fogjuk
egymást,- ráadásul pont a közös helyünkön- ugyanakkor el is keseredtem, hisz
eszembe jutott, miként szakadtunk el egymástól. Nem volt lehetősége észrevenni
engem, hisz nekem háttal állva etette az egyik lovat.
.jpg)
-Szép lovak.- szólaltam meg közvetlenül mellette. Hangomat
hallva megakadt a mozdulata. Felém fordult és tekintetéből azt olvastam ki,
hogy nem egészen akarja elhinni, hogy lát engem.
-Thia?- suttogta lágy, remegő hangon.
-Igen Mike, én vagyok.
-Ez…nem…-hebegte.- A szomszédok arról beszélnek, hogy
hazajöttél, de… nem nagyon akartam hinni
nekik.- letette az eledellel teli vödröt és tett egy lépést felém.
-Magam sem tudom elhinni, hogy itthon vagyok. A családom
köreiben.
-És meddig maradsz?- tudakolta kíváncsi tekintettel. Szemei
csillogásából az évek során sem vesztett, tekintete még mindig csontig hatoló
volt. Kisfiús mosolya minimális mértékben ott bujkál a szája szegletében és
tagadhatatlanul vonzó férfi vált belőle!
-Holnap estig.
-Oh!- lepődött meg.- Valaki azt híresztelte, hogy átveszed
a vendéglő irányítását és, hogy most már véglegesen itt maradsz.- ecsetelte,
miközben megindultunk visszafelé.
-Egyenlőre csak erre a hétvégére ugrottam haza, hogy a
szüleimmel átbeszéljük a részleteket. De még nem sikerült végleges döntést
hoznom.- sóhajtottam. Nénikém hatására sikerült elbizonytalanodnom, így lesz
még egy álmatlan éjszakám.
-Dolgozol valahol?- jött a következő kérdés.
-Igen. Egy Forma-1-es csapat gyárában.
-Remélem ez a csapat a Ferrari.- nevetett. Kicsi kora óta
megszállottja az “ágaskodó paripának”. Szülinapjára mindig Ferrari-s
autómaketteket kért. S ahogy látom még most sem sikerült átpártolnia.
-Nem.-szomorítottam el.- A Red Bullnál.- adtam meg neki a
kegyelemdöfést.
-Áh…Vettel…- húzta el a száját.
-Hééé?? Mi bajod van vele?- csíptem karjába.- Igen is jó
pilóta. Nem hiába lett világbajnok, zsinórban háromszor is.
-Elismerem, hogy jó pilóta. De nem tehetségesebb, mint
Alonso!-kontrázott.
-És veled mi újság? Sikerült lediplomáznod?- tényleg
szerettem volna megtudni, mi történt vele az elmúlt 4 évben, mióta… nem találkoztunk
és nem is beszéltünk.
-Nem egészen… Az egyetem nem váltotta be a hozzá fűzött
reményeket. Az első év után rájöttem, hogy nem ezzel szeretnék foglalkozni. Az
autók mindig a szenvedélyeim voltak, így most egy autószerelő műhelyben keresem
a pénzt. De annak szívből örülök, hogy te kitartó voltál és sikerült elvégezned
a főiskolát.
A társaságában rohamosan telt az idő, már a házunk előtt
toporogtunk.
-Örülök, hogy összefutottunk.
-Én úgyszintén.- mosolygott rám.- Thia, nem lenne kedved…
szóval. Velem vacsoráznál ma?- hadarta el egy szuszra.
-Mike, én…- estem gondolkodóba. Egy vacsorától még nem
eshet bajom, nemde?-Rendben, benne vagyok.
-Akkor egy óra múlva nálam?
Bólogattam, majd mentünk a magunk útjára. Legelőször a
konyhába mentem, ahol a családom már a vacsorára készülődött.
-Nem gond, ha én most nem eszem veletek?
-Gyermekem, üres gyomorral akarsz lefeküdni?- dorgált meg
anya.
-Igazából… Összefutottam Mike-kal.- mindenki meglepődött
körülöttem.
-És meghívott vacsorára?- tapintott a lényegre apa.
-Igen.
-Hát akkor menj készülődni, ne várasd meg azt a fiút!-
terelt ki a konyhából anya, hangja izgatottságtól csengett. Miért érzem azt,
hogy ismét többet képzeld a dolgokba, mint kellene?
Az utolsó utáni
pillanatig kivártam a készülődéssel. Kitettem az ágyra a ruhámat, aztán
visszatettem a táskába, majd megint kivettem. Egyáltalán nem voltam biztos
abban, hogy helyesen cselekszem. A lelkem mélyén tudtam, hogy ez több lesz a közös
vacsoránál. Félek, hogy a ma este nem fog túl jól elsülni, mert sosem végződik
happy end-el az, ha váratlanul összefutsz a múltaddal. De bizakodva
készülődtem. Nem vittem túlzásba az öltözködést. Oka nem volt annak, hogy
kicsípjem magam, hisz nem randira megyek. Meg sem fordult a fejemben az, hogy
elcsábítsam Mike-ot.
Anya épp az előtérben pakolászott, így nem tudtam észrevétlenül
kiosonni.
-Csodaszép vagy, mint mindig. Szívből örülök, hogy leültök
megbeszélni a közös dolgaitokat.
-Nekünk nincsenek közös dolgaink.- feleltem kimérten.- Ez
csak egy szimpla vacsora lesz.
-De lehet több is. Csak rajtatok múlik.- beszélt sokat
sejtetően.
-Nem fogok összejönni Mike-kel, mert már nem szeretem!-
szögezte le azonnal.
-Thia! Egyszer már egymásba szerettetek. Miért ne
történhetne meg ugyan az másodjára is?
-Asszony, hagyd már azt a lányt!- korholta le apa anyát.-
Még a végén meggondolja magát!
Hálás voltam, amiért apa közbeavatkozott. Leemeltem a
kulcsot a szekrény tetejéről, majd elindultam a szomszéd ház irányába. Egész
végig azért fohászkodtam, hogy ne kövessek el semmi őrültséget. Valami miatt
még mindig nem tudok ellenállni az exemnek… Heikkit szeretem teljes szívemből,
annak ellenére, hogy csalódtam benne, mint ahogy Mike-ben is. De nem tudok
eltekinteni attól, amiket közösen éltünk át. Bátortalanul csengettem, majd
pillanatokon belül nyílott is az ajtó. Sikeresen összeöltöztünk, és ez
megmosolyogtatott: farmer és egy fehér pulóver volt mindkettőnkön.
-Bújj beljebb.- tessékelt be. Kaptam két puszit és nem bírtam
megállni, hogy ne szívjam be illatát. Parfümének illata szabályosan
megrészegített. Ezt az illatszert csak különleges alkalmakkor használta.
-Mesésen nézel ki.- bókolt, az én arcom pedig kezdett egy jól
megért paradicsomhoz hasonlítani.- Menjünk a nappaliba, ott terítettem meg.-
ismertem jól a járást, így előre mentem.
-Egyedül vagy itthon?- kérdeztem két falat között.
-Igen. A szüleim elutaztak Írországba, ott sikerült vevőt
találniuk a lovakra.- avatott be.
-Jó lett volna őket is üdvözölni.- tettem hozzá mellékesen.
Ennél több kommunikáció nem is létesült közöttünk. Beállt
egy kínos csend, melyet az elfogyasztott pohár bor sem tudott igazán feloldani.
Csak néztünk egymás szemébe. Szótlanul. Pedig lett volna mondandóm a számára. A
legszívesebben számon kértem volna egyet s mást.
-Olyan hihetetlen, hogy együtt vacsorázunk.- hozott fel
aztán egy sablonos témát.
-Nekem sem fordult meg a fejemben idáig, hogy szembe fogok
futni a múltammal.- töltöttem még bort a poharamban. Innom kellett valamit.
-Sajnálom, hogy fájdalmat okoztam neked.- hajtotta le a
fejét.
-Mindketten tudtuk, hogy vége lesz a kapcsolatunknak. De
azt nem hittem volna, hogy nem lesz majd lehetőségem rendesen elbúcsúzni tőled.
De, hogy tudd, nem haragszom. Ami történt, megtörtént. Az idő begyógyította a
sebeimet.- összeszedtem a tányérokat és az evőeszközöket, majd a konyhába
baktattam. A mosogatónak
támaszkodva próbáltam visszatartani a
könnyeimet. Amúgy is labilis volt a hangulatom mostanában, az pedig, hogy az
exemmel összefutottam, csak még inkább betette az ajtót. A vártnál sokkal
rosszabbul érintett az, hogy beszélnem kellett az érzéseimről. Nem értem, mi
értelme volt a már begyógyult sebeket újra felszakítani?
Visszamentem a nappaliba, ő még mindig az asztalnál ült és
a gondolataiba mélyedt.
-Köszönöm a meghívást. De most megyek, ha nem haragszol.-
indultam meg az ajtó irányába.
-Meg sem kóstolod a desszertet?- nyúlt utánam. Lenéztem a
karomat körülölelő ujjaira, majd rá. Félelmet tükröző pillantása bilincsben
tartott.- Miért nem próbáljuk meg újra?- hozakodott elő az ötlettel. Mégis
megtörtént az, amitől a leginkább féltem! Még a lélegzetem is elakadt.- Egyszer
már működött, miért ne működhetne másodjára is? Én itt élek, innen ingázom
minden nap a munkahelyemre, te pedig hazaköltözöl és…
-Mike, nem lehet! Mi nem lehetünk újra együtt!- remegésem
alig tudtam leplezni.
-Mi akadálya van, Thia?- simított végig arcomon. Talán azt
kellene válaszolnom, hogy szerelmes vagyok. És akkor leszállna a témáról.
-Az az akadálya, hogy már egyszer szakítottunk!
-Igen, mert akkor fiatalok és felelőtlenek voltunk. De
sokat változtunk. És talán nem véletlen, hogy egymásba botlottunk. Tudom, hogy
még érzel irántam valamit.- suttogta közel az ajkaimhoz.- Egyszer már magamba
bolondítottalak. És még mindig tudom, mivel tehetem ezt meg újból.
És valóban megtette: megcsókolt. Ugyanazzal a
szenvedéllyel, ugyanolyan vehemens módon, mint először. Valóban éreztem
valamit. De ez nem szerelem volt! Inkább hála, amiért egy kis időre feledtetni
tudta velem Heikkit. És nekem arra van szükségem, hogy ne gondolhassak rá!
Térdem alá nyúlva ölbe kapott és sietősen megindult velem. A szobája felé.
Gyorsan megszabadítottuk egymást a ruháinktól. Ő meztelenül feküdt felettem, én
pedig meztelenül alatta. Zihálva élveztem, ahogy a testem behinti nedves
csókjaival. Talán pillanatok választottak el attól, hogy magamba fogadjam őt,
de történt valami, ami gátat szabott annak, hogy egy olyan őrültséget kövessek
el, melyet biztosan egy életre bánni fogok. A messziségbe néztem, miközben a könnyeim
rendületlenül folyni kezdtek lefelé.
Magam előtt láttam a jeges szempárt, a mindig felhőtlen tekintetét, az édes
mosolyát, fülemben csengett férfias és szexi hangszíne.” Kérlek, ne tedd meg!”-
suttogta ez a hang a tudatalattimban.
-Heikki!- súgtam vágyakozóan.
-Heikki?- kérdezett vissza Mike.- Miért nem mondtad, hogy
van valakid?
-Mert… mert nincs így.- mondtam elcsukló hangon.
-Akkor csak arra kellek neked, hogy túltedd magad ezen a
Heikki nevű férfin?
Lemászott, felszedte a szőnyegen heverő ruháimat és az
ágyra dobta.
-Sosem hittem volna, hogy képes vagy azt kihasználni és a
javadra fordítani, hogy bolondulok érted.- vetette oda gúnyosan.- Tényleg meg
akartam beszélni veled a történteket, tényleg akartam egy újabb esélyt kapni
tőled. Jobb lesz, ha elmész Cynthia!
Pillanatok alatt
magamra kaptam a ruháimat és sírva rohantam haza. Lerogytam az ágyamra és úgy
éreztem, hogy vége az életemnek! Gyűlöltem magam, amiért majdnem képes voltam
lefeküdni egy olyan férfival, akit már nem szeretek. És végtelenül tudtam
gyűlölni a finnt is, amiért mindenem birtokolja!
-Miért nem tudlak elfelejteni téged?- suttogtam erőtlenül
és magzatpózba kucorodtam össze. Nem tudom, kihez fordulhatnék tanácsért. Hogy
lábaljak ki ebből a helyzetből? Mike miatt nem maradhatok itt, Heikki miatt
pedig a gyárban nem. Mihez kezdhetnék mégis?
*** Heikki szemszöge ***
A kora esti
időpontnak köszönhetően nem volt akkora forgalom a reptéren, így a szabad taxik
a főbejárat előtt sorakoztak szép számmal. Le is foglaltam egyet, ő betuszkolta
a csomagtartóba a kis fekete sporttáskám, majd indulás előtt a kezébe adtam a
cetlit, amire felfirkantottam a Hailey által lediktált címet. Út közben
elővett egy fajta szorongás, mely nem kevés rettegéssel vegyült. Féltem, hogy
elutasító lesz velem és a szememre veti, hogy túl késő. Túl késő a
bocsánatkéréshez és túl késő a megbocsátáshoz is. És sajnos minden esély
megvan arra, hogy szóba sem áll velem. A gondolatok össze-vissza cikáztak a
fejemben, variációk sora született meg arra hivatkozóan, mit mondok majd
Cynthiának. A legfontosabb azonban úgy is az, hogy ezúttal őszinte legyek Vele!
Ezúttal már nem kereshetek kifogásokat!
-Uram, megérkeztünk.- rántott vissza a valóságba a sofőr.
Kifizettem a szükséges összeget, megkaptam a csomagom, majd megálltam a tömbház
bejárata előtt. Rápillantottam az órámra, mely fél 8-at mutatott. Ha valósak
Hailey információi, Cynthia valamikor ilyentájt kell megérkezzen.
-De gyönyörű vagy!- suttogtam, amint megpillantottam. Mióta
nem találkoztunk átfestette és levágatta a haját, de ez még szebbé tette. Ez az
első alkalom, hogy nem csapatruhában látom. Egy egyszerű, combközépig érő
farmerszoknyát és egy V alakban dekoltált halvány rózsaszín topot viselt.
Ez a kombináció igazán a kedvemre való volt, mert a szoknya kiemelte karcsú
lábait, a póló pedig kebleit. Alaposan szétnézett, mielőtt átkelt volna az
úttesten. A karjára akasztotta a táskáját, melyben keresgélni kezdett. Nem vett
észre, csak mikor én útját álltam. Mélyen a szemembe nézett él ez lett a
vesztem, mert a dühtől izzottak szép szemei. El akart sétálni mellettem, de
utána szóltam.
-Cynthia, kérlek. Beszélnünk kell.- kérleltem.
-Nem emlékszem, hogy lenne miről.- vetette oda nyersen és
újabb lépést tett előre. De én megfogtam karját.- Heikki, engedj el, különben
sikítok egyet!- parancsolta.
-Miattad utaztam ide Barcelonából. Ne küldj el, kérlek.
-Miattam biztos nem, mert én egy szóval sem kértem, hogy
gyere ide!- köpte a szavakat, melyekkel nagy fájdalmat okozott nekem.-
Egyáltalán honnan tudtad, hogy hol lakom?
-Haileytől.
-Most már értem, hogy miért kérdezősködött arról, hogy
mikor jövök haza. Tudtommal elég sűrűn indulnak járatok Svájcba, egyet még
biztosan elérsz, ha igyekszel!
-Addig nem megyek el, míg nem mondod a szemebe azt, hogy
nem vagy szerelmes belém!- akaratoskodtam.
-Én.. én…-hebegett.- Nem szeretlek!- suttogta halkan.
Tekintete fátyolos lett a könnyektől.
-Nem hiszek neked.- vágtam rá és közelítettem felé.- Ellent mondtál a tekintetednek és a
tetteidnek is az imént. Ha nem éreznél valamit irántam, nem viselkednél ilyen
hűvösen velem. Azért sértődtél meg, mert szeretsz.- szemei kikerekedtek.- Nem
tudtam aznap hova tenni a hirtelen hangulat- és viselkedés változásod. Alábecsülted
magad, a szépséged, amit senki nem vesz észre szerinted, így utólag rájöttem,
hogy miattam mondtad ezeket. Hailey és Seb elmondták az igazat, hogy szeretsz.
Hailey a legjobb barátnőd, ha ő nem ismer téged, akkor ki?
-És számítana az, ha azt mondanám, hogy fülig beléd
szerettem? Nem, már semmit sem számítana! És te sem számítasz már, mert feldühítettél
és megbántottál.
-Tudom, hogy gyakran bosszankodsz miattam. Akármit mondok
vagy teszek, az feldühít. Én csak… igyekeztem a kedvedre tenni, megismerni
téged jobban, de… de a dolgok sosem úgy sültek el, mint ahogy akartam volna.
Próbáltam pár olyan szót kicsikarni, mely utalt volna arra, hogy egy picit is
szimpatizálsz velem. De te folyton kimért voltál, mégis honnan tudhattam volna,
hogy nem vagyok közömbös a számodra? És belátom, én is hibáztam, nekem is
tökösebbnek kellett volna lennem. Tudod Cynthia, az anyukám szerint az ember
nem dühös olyanokra, akik nem számítanak már.- csend állt be közöttünk, még
mindig távolságtartó és rideg volt velem.- Nekem sokat jelentesz. És nem úgy,
mint ahogy te azt gondolod. Azt viszont nem értem, miért nem tudtam jobban
kimutatni, hogy többet jelentesz nekem, mint egy kolléga. Talán… talán itt üt
vissza az, hogy finn vagyok. Mi finnek egyes dolgokat másképp csinálunk, a
hűvösségünk miatt nehezebb kimutatnunk az érzelmeinket. Még sosem éreztem
ilyet, amit most irántad, ez az érzés…nem tudtam megmagyarázni, mit éreztem
idebenn.- megfogtam kezét és a szívemhez húztam, had érezze annak heves
kalimpálását.- Szeretlek.- mondtam ki végre, amit akartam.- Iszonyatosan
szerelmes vagyok beléd és nem hinném, hogy túl késő lenne ahhoz, hogy
kibéküljünk. Tudom, hogy nehéz elfelejteni a sok könnyet, amit okoztam, de
hiszek abban, hogy újra kezdhetjük az egészet.- hosszúra sikeredett monológom
után üres tekintettel nézett rám.- Jó
lenne, ha mondanál valamit.- a kezdeti bátorságom szárnyai letörtek.
-Jó lenne, ha megcsókolnál.- ejtette ki a szavakat, ami után
nem teketóriáztam sokat, számat íves ajkaira tapasztottam. Hevesen, eszeveszett
módon faltuk egymás ajkait, míg az éltető oxigén mindkettőnknek elfogyott.
-Akkor most… mi a helyzet közöttünk?
- Heikki, nem elég, hogy finn vagy, de még szőke is!-
sóhajtott drámaian, majd megforgatta szemeit.- Nem hagyhatlak csak úgy elmenni,
mert szeretlek. Igen, az első naptól kezdve, ahogy betetted a lábad a gyárba.
Minden egyes percben arra gondoltam, hogy a férfiak azért nem vesznek észre,
mert velem van a hiba. Az utóbbi hetekben már élni sem akartam, mert féltem
attól, hogy úgy múlunk el, hogy mi egyszer sem öleltük meg egymást. Azt
gondoltam, hogy abban van a hiba, ahogy szeretek.- gyönyörű arcát könnyek
áztatták. De valami azt súgta, hogy ezeket a könnyeket nem csak miattam
hullatta.
-Hailey azt mondta, hogy fel akarsz mondani a gyárban.
Miattam akartad megtenni ezt, ugye?- tértem
rá a legnagyobb félelmemre.- Nem akarom, hogy elmenj, Cynthia!- néztem
nyíltan a szemébe.
-Nem megyek el. Mert képtelen vagyok rá. Az a környezet
jelenti az életemet. Ha felmondok, azzal csak tönkre teszek mindent és mindenki
más életét is. Minden, ami már a gyárban megtörtént velem, érző emberré
formált. Megtanított, hogy nem szabad olyan büszkének lenni. Bánom, hogy akkor
egy gőgös, orrát fennhordó nőszemély voltam és hagytalak elmenni. Azóta egyebet
sem hajtogatok magamnak, csak azt, hogy hiányzol te, az a minimális
beszélgetés, ami nekünk megadatott. Éjszakánként sokszor nem tudtam aludni és
olykor bámultam a csillagos eget, rád gondolva.- lágyan simogatta az arcom.
-Nekem nem lett volna szabad eljönnöm tőled. És ugyanúgy én
is hibáztam.
-Vágyakozva pillantottam utánad. Miközben a fejemben egy
hang szüntelenül arra sarkalt, hogy menjek utánad, hogy a nyakadba ugorva
csókoljalak, míg jónak látom. De én
ezekről nem vettem tudomást és hagytam, hogy kisétálj az ajtón és ezzel együtt
az életemből is. Én voltam a hibás, mert hagytalak elmenni! De most okosabb
leszek, mert nem engedlek el magam mellől. És remélem te sem sietsz.- mosolygott
bájosan és végigsimított az ajkamon, majd az állam vonalán.
-Veled akarom tölteni az estét.- búgtam a fülébe.
Ujjainkat összekulcsolva mentünk fel a lakásába. Mint a
szerelmes és szertelen tinik, szinte mindegyik lépcsőfoknál megálltunk
csókolózni. Az első közös vacsoránk megejtése után átengedtem Neki az
elsőbbséget, hogy lezuhanyozhasson.
-Ígérd meg, hogy nem szöksz meg, míg fürdöm.- harapta meg
ajkam, sikerült felhergelnie.
-Nem állt szándékomban. Addig maradok, míg ki nem rakod a
szűröm.-és, hogy én se legyek adósa, a nyakát kezdtem szívogatni. Halkan,
aprókat sóhajtozott.
-Arra várhatsz édes.- vigyorgott, miközben a pólóm
gallérját igazgatta.- Nem az a férfitípus vagy, akit kilökdösök az ágyamból.-
kaptam egy villámgyors csókot, majd a csípőjét ringatva, kecsesen beiszkolt a
fürdőbe. Ezután a könnyed kis játék után az esténk további része is jól
telt:kicsivel több, mint fél órán át csókolóztunk. A testünk már továbblépett
volna, mi azonban ésszerűek voltunk, hisz van még elegendő időnk feltérképezni
egymás testét. Csillogó szemekkel, a mellkasomban dübörgő szívvel hajtottam le
a fejem a párnára, hisz egy gyönyörű nő feküdt a karjaimban.
*** Hailey szemszöge ***
Teljes lelki
békében, a szerelemtől fűtötten készítettem el a hétfő és egyben az új hét első
kávéját, fél 8 körül. Cynthia hiányzott mellőlem, de ezt betudtam annak, hogy
biztosan elaludt, hisz talán a finnel tartalmas éjszakán vannak túl. Mintha
csak sejtette volna, hogy rá gondolok, belépett a büfébe, Heikkivel kézen
fogva. Suzanne rögtön le is támadta őket, de ahelyett, hogy rosszmájúan
felrótta volna a lánynak a késést, megölelgette és gratulált nekik. Heikki
integetett nekem, megcsókolta újdonsült barátnőjét, majd távozott. Barátnőm
gyorsan elmormolt rám nézve egy köszönömöt, majd tenni-venni kezdett, mert
munkánk az megint bőven akadt.
Az ebédemet
fogyasztottam el, mikor a zsebemben a telefon rezegni kezdett. Kihalásztam és
rögtön megnyomtam a zöld gombot.
-Szia szépségem.- kuncogott Párom a vonal túlsó végén.
-Hello Bajnok.- vigyorogtam.
-Mondd, mennyire szeretsz te engem?
-Hát… nagyon, de nagyon. De miért kérdezed ezt?- ráncoltam
a homlokom, Cynthia pedig kérdezősködött, mire én lepisszegtem őt.
-Mert csináltam programot egész hétvégére! Már lebeszéltem
Suzanne-val és Dietrich-el, pénteken és szombaton szabad vagy.- csapott a
dolgok közepébe, a hangján hallottam, hogy vigyorog.
-És honnan tudtad előre, hogy igent mondok az újabb együtt
töltött hétvégére?
-Ugyan kicsim! Te imádsz velem lenni.
-Miért van az az érzésem, hogy te nem versenyeztél a
hétvégén, hanem inkább egy ego-szerző kurzuson vettél részt?
-Meglehet.- nevetett.- Szóval akkor igent mondasz?
-Mire is pontosan?- sóhajtottam. Semmi konkrétumot nem
mondott.
-Véletlenül szereztem két jegyet a Frankfurt-Bayern München
meccsre. Én pedig arra gondoltam, eljöhetnél velem.
-Oh, hát… Én és a foci.Nem épp a kedvencem, de miattad
elmegyek. A lényeg úgy is abban rejlik, hogy együtt lehessünk.
-Azt hittem nemet mondasz. Mivelhogy először mutatkozunk
úgy igazán együtt a nyilvánosság előtt. A fotósok biztos kiszúrnak majd minket.
-Úgy gondolom, hogy ezen is túl kell esnünk egyszer.
Nemsokára itt a Brit Nagydíj, amikor úgy is lefotóztak volna minket együtt.
Addig talán leakadnak a témáról, már nem lesz annyira érdekes az, hogy más
nővel mutatkozol, nem Hannaval.
-Kezdesz egyre pozitívabban gondolkodni és ez tetszik.
-Ez nagyrészt neked köszönhető, Seb.
-Még úgy is eljössz, ha azt mondom, hogy be akarlak mutatni
téged az otthoniaknak? Frankfurt alig fél órányi autóútra van Heppenheimtől és
inkább odahaza alszom, mint egy hotelszobában. És ideje volna már hazautaznom,
lassan 1,5 hónapja, hogy nem voltam otthon. Anya már le is szólt érte.-
komorodott el.
-Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem félek. De ezen is túl
kel esni. És annyit meséltél már a családodról, hogy kíváncsi vagyok rájuk.
-Kicsim, már mondtam, hogy nem kell félned. Imádni fognak
téged és a kicsit is. De, ha mégsem lenne így- amit persze erősen kétlek- én
akkor is mellettetek leszek. Most le kell tennem, mert mindjárt indulok vissza
Svájcba. Este hívlak és beszélünk erről bővebben. Szeretlek.
-Én is téged.- leheltem egy csókot a telefonba.
Széles mosollyal az arcomon dőltem hátra a székemen és élveztem,
hogy a dolgok lassan, de mégis biztosan kezdenek kialakulni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése