26.rész

Sziasztok!

Remélem jól telnek az ünnepek mindannyitok számára, jókat esztek és isztok, pihentek, szórakoztok, ahogy azt ilyenkor illik.:) Aki esetleg unja már a karácsonyi filmeket- amiket amúgy minden évben leadnak a TVben-, annak íme egy kis olvasnivaló, amit remélem szívesen fogadtok! :)

A chatben már említettem, hogy igazán ki vagyok éhezve pár sorra Tőletek, remélem ügyesek lesztek és írtok nekem véleményt. Komment határt nem akarok szabni, mert nem szeretem, ha valaki azért mondja el a véleményét, mert muszáj, szóval hajrá lányok! ;)

   Problémamentesen szállt le a repülőgép és úgyan úgy problémamentesen jutottunk el a lakóparkig. Küszködtem a bőröndünk felcipelésével, ezért a harmadik emelet előtt megpihentem kicsit. Felemeltem a fejem és megpillantottam Chloét, amint a korlátnak támaszkodva, lehajtott fejjel sír. Aggasztott a látvány, de leginkább azért, mert talpig feketében volt. Felkaptam a bőröndöt és sietős léptekkel fellépcsőztem. Mellé léptem és megsimogattam a hátát.

-Chloé, mi történt?- a hangomtól megijedt.

-A frászt hozod az emberre, Hailey!- morrant fel.- Nem történt semmi sem.

-Akkor miért sírsz? És míért vagy talpig feketében?- faggatóztam, kissé ingerülten. Nem gondoltam volna, hogy hazaérve ebben a szívszaggató látványban lesz majd részem.

-Én… annyira magányosnak érzem magam!- borult vállamra.

-Jajj Chloé!- sóhajtoztam.- Gyere, öntsd ki a lelked nekem.- tereltem a lakásba.

   Jó tíz perce ülünk a kanapén, de még egyetlen szót sem tudtam kiszedni belőle, annyira zokogott.

-Hozok egy pohár vizet, hátha attól megnyugszol.- otthagytam és a konyhába mentem. Lányom kihasználta, hogy nem vagyok ott és rögtön csacsogni kezdett. Az ígért pohár vízzel a kezemben, a konyhaajtóból figyeltem őket.

-Chloé, miért sírsz?- pici kezeit a lány könny áztatta arcára tette.

-Tudod, nagyon hiányzik az anyukám.- szipogott.

-Miért? Hol van most az anyukád?- kíváncsiskodott tovább.

-A Mennyországban.

-És az messze van?-jött az újabb kérdés lányomtól. Ekkor már idejét láttam, hogy visszatérjek közéjük. Féltem, hogy Rose kérdéseitől még inkább ki fog borulni.

-Sajnos messze van. Oda csak a jó emberek jutnak be. Rose, nagyon figyelj most rám.- ültette az ölébe.- Nagyon örülj annak, hogy édesanyád melletted van! Értékeld, hogy a sors ilyen jó, gondoskodó anyukát adott neked. Mindig szeresd őt és sose bántsd meg, mert nem tudhatod, mikor látod őt utoljára. Megígéred, hogy mindig szót fogadsz anyának?

-Meg.- bólogatott.- Szeretlek anya.- kucorodott az én ölembe.

-Én is téged, Kincsem.- pusziltam illatos tincsei közé.- Menj szépen kezet mosni, vedd fel a pizsit és bújj be az ágyba. Nemsokára viszem a vacsorát.- állítottam talpra, majd ment is megcsinálni, amit kértem.

Néhány perc, néhány mélyebb légvétel és pár korty víz kellett ahhoz, hogy barátnőm minimálisan megnyugodjon.

-Azért vagyok feketében, mert…holnap lesz anya halálának 10. évfordulója. Holnap késő délutánig suliban leszek, nem lesz időm kimenni a temetőbe, ezért inkább ma vittem virágot a sírjára. És azért látsz ilyen állapotban, mert… egyre nehezebben viselem el a hiányát.

-Pontosan tudom, mit érzel most.

-És ez hatalmas segítség, Hailey!- nézett rám hálásan.- Végre egy valaki, akinek szükségtelen körülírnom az érzéseim. Ez nem egy táj vagy egy kép, amiről lehet leírást adni. Ezt pontosan át kell élni, ide az elképzelés édes kevés. Látod Hailey, önző vagyok! A nyakadba zúdítom a bajaimat, az egész szarságos életem, ahelyett, hogy önfeledt mosollyal az arcodon arról beszélnél, milyen volt a hétvégétek. Meg sem érdemlem a barátságod!

-Butaságokat beszélsz! A legfontosabb most az, hogy könnyíts a lelkeden. Ráérünk még a Svájcban töltött napjainkat kielemezni később is.

-Ahogy akarod. De előbb adj vacsorát Rosalienak, miattam ne hanyagold el a kötelességeid.

-Nem lenne kedved ma éjjel itt aludni?- vetettem fel.- Seb szobája üresen áll.

-Ez jó ötlet. Nem érezném túl jól magam abban az ágyban, ahol anno anya is aludt. Szólok kereszt anyunak és áthozok néhány dolgot.

   Rosalieval megejtettünk egy könnyed vacsorát. Pár percig még simogattam a haját, aminek hatására elaludt. Halkan kiosontam és már el is mosogattam, mikor Chloé visszatért.

-Seb megnyugodhatsz, épségben hazaértek!- hirtelen belém csapott a tudat szavai hallatán, hogy elfelejtettem felhívni Őt.- Szeretnél beszélni vele? Oké, akkor adom.- nyújtotta felém telefonját.

-Szia Édes! Ne haragudj, hogy nem hívtalak, teljesen kiment a fejemből.- kértem elnézést, miután becsuktam magam mögött szobájának ajtaját.

-Nem haragszom kicsim. Csak aggódtam már, ilyen későn nem veszélytelenek London utcái. Lehet képzelődöm, de… úgy tűnik, mintha Chloé sírt volna.

-Nagyon ki van borulva szegénykém. Holnap lesz tíz éve, hogy az édesanyja elhunyt. És érthető módon nagyon magányosnak érzi magát.- meséltem el pár mondatban a dolgokat.

-Mióta elmentetek, folyton eszembe jutnak a szavaid.

-Mint például?

-Hogy össze kellene hoznunk egy randi féleséget Kiminek és Chloénak. Annak ellenére is, hogy ez nem veszélytelen. Félek attól, hogy Kimi megsebzi majd Chloét. De valamikor Chloénak is ki kell szakadnia az otthoni közegből. 22 éves , nem élheti le a teljes fiatalkorát a négy fal között.

-Igyekszem előtte titokban tartani a tervünket. Ami nehéz lesz egyébként, mivelhogy nagyon fel akarnám vidítani.

-Majd felvidul, ha meglátja a belépőt. Meg, ha megnézi a hétvégén készült képeket, amiket átküldtem az e-mail címére.

-Megemlítem ezt majd neki. Édesem, felajánlottam, hogy ma aludjon itt. Ugye nem haragszol, hogy a te szobádban fog aludni?

-Már miért haragudnék? Sőt, örülök neki, legalább nem lesztek egyedül. A hercegnőm mit csinál?

-Nemrég aludt el. Teljesen kimerült.

-A kis drága.-hangján érződött, hogy mosolyog.- Már most hiányoztok. És, ha belegondolok, hogy még több, mint egy hétig nem találkozunk…

-Te is nagyon hiányzol nekünk Seb. De sok lesz az elfoglaltságunk és így talán majd hamarabb eltelik majd a különtöltött idő. Nem haragszol, ha most leteszem? Még beszélgetnem kell Chloéval.

-Persze, menj csak. De ne maradj fenn túl sokáig, holnap munka.- emlékeztetett.- Szeretlek. És aludj jól.- búcsúzott.

-Én is szeretlek téged. Csók.-bontottam a vonalat.

   Barátnőm újra a kanapén gubbasztott. Ahogy leültem mellé, máris mesélni kezdett.

-Eszembe jutott az egyik beszélgetésem anyával. A betegsége lassan a végső stádiumban volt. A sok kezelés egyre inkább elvette az erejét, a sok gyógyszer ellenére is egyre rosszabbul nézett ki, javulást nem tapasztaltunk sem mi, sem a kezelőorvosa. Egymás mellett feküdve beszélgettünk az életről, mely velünk oly könyörtelen volt. Amikor kiderült, hogy anya súlyos beteg, rögtön minden megváltozott körülöttünk, sokkal közelebb kerültünk egymáshoz. Anya már nem bírt egyszerre dolgozni és engem is nevelni, ezért ide költöztünk, keresztanyámhoz. És ez volt eddig a legnagyobb fordulópont az életemben: a suli és a leckék megírása után a szabadidőmben nem játszhattam a babáimmal, hanem, mikor kereszt anyu dolgozott, nekem kellett anyáról gondoskodnom. Mindent megtettem annak érdekében, hogy ő minél több ideig lehessen közöttünk. És emiatt a szituáció miatt hamarabb értem meg fejben. Hamarabb, mint akartam volna.

-Gyerekként naponta láthattam a saját szememmel, ahogy anya a rengeteg sírástól, az apámmal folytatott folyamatos hercehurcától, a leküzdhetetlen gyomoridegtől szép lassan tönkre megy.Már egy cseppet sem élvezte az életet, nem bírt otthon maradni, a munkahelyén érezte magát egyedül biztonságban, szemei veszítettek a csillogásból, egyre kevesebbszer mosolygott őszintén. Akkor tudatosult bennem, hogy a felnőtté válás csupa fájdalommal jár. 5 vagy 6 éves lehettem és örökké ebben az életkorban akartam maradni, mert tudtam, hogy az öregedés rengeteg gondot von magával. És végül csak bekövetkezett az, amitől rettegtem és amitől óvni akartam magam: felnőttem és megörököltem a fájdalmat anyától.

-Én bevallottam anyának, hogy soha nem akarok felnőtté válni, mert az fájdalmas dolog. Tisztán emlékszem a válaszára, mely őszinte volt: “ Tudod, soha nem növünk fel igazán. Ott él egy kislány minden nőben, ahogy minden lányban ott él egy nő. És ne félj a fájdalomtól! Az is az élet része. A fájdalomhoz viszonyítjuk a boldogságot, mint a völgyekhez a hegycsúcsokat. Nélkülük a világ unalmas és egysíkú volna.”

-Milyen igaz.- sóhajtottam merengve.- Ha tökéletes gyerekkorom lett volna, melyben mindent megkapok egy szóra, akkor most 24 évesen, anyaként nem tudnám értékelni azt, amim most van: gyermekem, munkám, fedél a fejem fölött, barátaim és… egy fantasztikus szeretőm. Talán…mégis csak volt értelme a folyamatos szenvedésnek.

-Tiszta szívből örülök, hogy egymásra találtatok Sebastiannal. Kiegészítitek egymást. Végre utol ért a boldogság és a biztonság érzete, melyekről tudom, hogy most kitartanak majd hosszú ideig. Az pedig még fantasztikusabb, hogy ezeken Sebastian veled együtt osztozik.- tekintete hirtelen elkomorult.- Hailey, kérlek mondd meg nekem őszintén! Látsz egy kicsike esélyt arra, hogy én kelljek valakinek? Hogy egy férfi elfogadjon engem a múltammal, a gondjaimmal és a kilátástalan jövőmmel együtt?- kérdezte kétségbeesetten.

-Durván 4 évvel ezelőtt, mikor ebbe a hatalmas városba menekültem új életet keresve, csupán két dolgot hoztam magammal: a múltamat és egy gyermeket, aki a méhemben növekedett. Semmi elvárásom nem volt az élettel szemben, csupán egy kérésem volt: hogy az a személy, akiért képes voltam életben maradni, egészségesen jöjjön a világra! Kettesben éldegéltünk és nem vártam isteni csodára. Aztán ezt mégis megkaptam akkor, mikor a legkevésbé számítottam rá. Elkezdtek emberek körülvenni- jók és rosszak egyaránt- és én akkor ezzel be is értem volna. Kaptam barátokat és sosem gondoltam arra, hogy újra lesz egy férfi az életemben. Akivel ráadásul kölcsönösek az érzéseink. Nem vártam, mégis jött! Nem akartam, mégis kaptam! Ezzel azt akarom sugallni, hogy te csak légy türelmes! Az élet mindig váratlan fordulatokat produkál, így van ez a szerelemmel is. Nem is számítasz rá és egymásba botlattok. Az illető nem kell, hogy herceg legyen. Csak értse meg, hogy ki vagy te és mennyit érsz. Ez éppen elég ahhoz, hogy boldoggá tegyen.- próbáltam jobb belátásra bírni a saját módszereimmel, élettapasztalataimmal. Mégsem mondhattam azt neki, hogy fogsz randizni Kimivel, mikor ez még nem holtbiztos! És arra sincs garancia, hogy összeillenek. És mivel Chloé a legjobb barátnőm-  természetesen Cynthia mellett-, nincs szívem hitegetni őt!

-Te vagy a legjobb dolog az életemben!- ölelt meg pityeregve.

-Ugyan már! Kimerültnek tűnsz. Nem akarsz lefeküdni?

-Én… hát… Nem vagyok még álmos. De te nyugodtan feküdj le, holnap korán kelsz, szükséged van az alvásra.

   Pizsamában, lefekvésre készülődve kutakodtam a táskámban a mobilom után, mikor kiesett a földre két boríték. A Chloé nevére címzettel megindultam Seb szobája felé, kopogtam és miután biztosított afelől, hogy nem alszik, bementem. Törökülésben ült az ágyon és valamit szorgosan pötyögött a laptopján.

-Ajándék neked, Sebtől.- nyújtottam felé, ő pedig izgatottan bontotta fel.

-Hűha!- ragyogott fel egyből arca.-Felfogod, hogy ez mit jelent?

-Hát…azt, hogy a Red Bull Racing garázsából szurkolhatunk Sebnek?- kérdeztem rá bizonytalanul.

-Is. És azt is, hogy a paddockban összefuthatsz egy csomó hírességgel és más pilótákkal is.

-Igaz a sejtésem, miszerint a “más pilóta” az Kimit takarja?- méregettem gyanúsan. Egyből zavarba jött. Pedig ő nem az a típus, akit könnyen zavarba lehet hozni.

-Hát… mi tagadás, boldoggá tenne, ha összefuthatnék vele. De ehhez az kéne, hogy valaki bemutasson neki.- csüggedett el.- Mégsem szaladhatok utána azzal a mondattal, hogy “ Hé Kimi állj meg, mert meg akarlak ismerni!” Még a végén azt hinné, hogy egy hibbant nőszemély vagyok.

Azt hiszem szép kis meglepetés éri majd, ha sikerül bemutatnunk őket egymásnak.

-Seb küldött egy csomó képet. Van kedved megnézni velem őket?

-Persze. Nem is tudtam, hogy csináltatok képeket is.- nézett bosszúsan, majd elhelyezkedtem mellette kényelmesen. A legelső kép az volt, ahogy Rose a pillangókat vadássza.

-Tünemény ez a kislány, remélem tisztában vagy vele. Egy kész kis hölgy már.

-Az biztos.- sóhajtoztam a büszkeségtől.- Sebastiannak konkrétan kijelentette, hogy ő már nagylány és nem fél egyedül aludni.

-A korához képest sokkal okosabb és intelligensebb. Rögtön felmérte a helyzetet, hogy anyának és Sebnek muszáj együtt aludnia.- nevetett.- Voltatok piknikezni is?- kérdezett rá, ugyanis a képekből ez szűrhető ki.

-Igen, egy meseszép tájon. Chloé, egyszer mindenképp látnod kell azt a környéket, ahol Seb teremtett magának otthont!  Igaz, hogy csak keveset láttam Svájcból, de ennyi épp elég volt ahhoz, hogy beleszeressek az országba. Ott minden olyan más! Még az emberek is. Sebastiant egy hétköznapi emberként kezelik, nem úgy, mint egy többszörös világbajnok pilótát.- muszáj volt ezeket megosztanom vele.

-Emlékszel, mikor azt mondtam, hogy nem akarom beleélni magam abba, hogy Kimi és én? Na, ehhez képest szabadjára engedtem a fantáziámat és annyira jó volt!- ködösült el tekintete.- Elképzeltem, ahogy négyesben eljárunk moziba, kirándulunk, felfedezzük a világot a srácokkal együtt vagy megejtünk egy-egy közös ebédet. Tudom, hogy mindketten féltik a magánéletüket, de évente egyszer-kétszer  biztosan elkísérhetjük őket a futamra, mi pedig az energy station-ban ülve, pezsgőt iszogatva szurkolunk nekik. Olyan szépek és tökéletesek lennének a mindennapjaink! A szeretett férfi mellett ráadásul…

-Chloé, légy velem őszinte! Mennyire szimpatizálsz te Kimivel?

-Magam sem tudom.- rázta a fejét.- És azt sem tudom, hogy mikor kezdődött el ez az egész. Seb rengeteg élményt osztott meg a versenyekről, aztán egyre többet hozódott fel a Kimivel való barátsága, mint téma. És azt hiszem ennek a hatására ütött szöget a fejemben az a gondolat, hogy meg kell ismernem a finnt! Rengeteg pletyka, kifordított cikk kering róla a neten… de Sebastian szavaira alapozva tudom, hogy Kimi más ember! Érzem, hogy csak a pálya mellett olyan rideg és távolságtartó. Létezik egy maszk, melyet azért húz fel, hogy kevésbé sérülhessen, hogy senki ne láthassa a valódi érzelmeit. A lelkem mélyén valami azt súgja, hogy Kimi egy érzelmes ember. És bárki mondhat bármit,tudom, hogy a volt felesége tette őt ilyen sérülékennyé! A házasságuk elején bátran mutatkoztak együtt bárhol, fényképészek örökítették meg egy-egy csókjukat, aztán… jöttek a hírek, hogy Jenni megcsalja őt és ezzel egy időben kezdtek megjelenni képek is Kimi féktelen bulijairól. Az ember önszántából ilyen hatalmas változást nem tesz! És igen, tetszik Kimi, mert... van benne valami különleges, valami megmagyarázhatatlan, mely egyben érinthetetlenné teszi őt! Tetszik a dolgokhoz való hozzáállása, hogy mindig őszinte. Vannak az elhíresült aranyköpései, amelyek mindig nevetésre késztetnek. Nagyon jó pilóta, nem mellesleg vonzó és irtó szexi is.- kuncogott, én pedig csak mosolyogva csóváltam a fejem. Azt hiszem belezúgott a finnbe. Újra a képernyőre pillantott.- Milyen édesek vagytok már itt!- mutatott a képre, melyen a medencében csókolózunk.- Ez egy nagyon jól elkapott pillanat lett. De várj!- hunyorított.- Ez a ház nekem olyan ismerős, mintha már láttam volna valahol!- nagyított a képen, én pedig bazsalyogva vártam arra, hogy rájöjjön.- Az nem lehet!- rázta a fejét.- Pedig bármire meg mertem volna esküdni, hogy ez Kimi Pillangó-villája.

-Pedig az. Ma délelőtt nála voltunk, meghívott minket magához.- Chloé szája tátva maradt.- Ezt a képet Wendy, Kimi trénerének barátnője csinálta.

-Te megismerted Mark Arnallt?- esett le az álla.- Baszus!- meredt maga elé.- Az a pasi tiszta izom, olyan, mint egy nagy mackó. És irtó cuki!- nyögött fel.- De mesélj, te milyennek ismerted meg Kimit?- fordult felém kíváncsi tekintettel.

-Az előbb szép kis összegzést tartottál Kimiről, szóval újat nem hinném, hogy tudnék mondani. Te pontosan ismered a finnt. Én sajnos nem tudtam sokat beszélgetni vele. De azt tapasztaltam, hogy nagyon közvetlen ember. Nyílt és őszinte, a barátai körében nagyon laza. Gondosan ügyel arra, hogy csak olyan barátai legyenek, akik vele hasonló értékeket képviselnek. És amit a Párommal műveltek… Nem szabad őket összeengedni.- nevettem.

-Én mondtam, hogy nagy haverok. És milyen volt Sebnél? Miket csináltatok nála?

-Álomszerű az otthona!- sóhajtoztam széles vigyor kíséretében.

-Na, így sem láttalak még vigyorogni!- bökött oldalba.- Úgy látom és úgy érzem, hogy Sebnek sikerült a felszínre hoznia olyan érzelmeket, amik eddig jó mélyen lakoztak benned.

-Úgy érzem magam, mint egy szerelmes tini.- kacagva dőltem végig az ágyon.- Szinte egész végig a tenyerén hordozott. Nem volt erőszakos, hagyta, hogy minden abban a ritmusban történjen meg, ahogy én szeretném. Mesélt a szüleiről, a gyerekkoráról, a gokartos évek nehézségeiről. Én is meséltem magamról és rájöttem, hogy önmagamért szeret. Valami csodálatos, ámulatba ejtő módon viselkedik a lányommal. Kényeztetett, csókolgatott, én pedig percről percre jobban beleszerettem.- foglaltam össze.

-Ennyi? Nem történt semmi más?- kérdezte letaglózva.

-Hát…- a szombat esti dolgot szerettem volna elhallgatni előle, de ugye ez képtelenség.- Majdnem lefeküdtünk egymással.- suttogtam.

-Mi? És miért csak majdnem?

-Még azóta sem tudom megmagyarázni, hogy mi történt. Felvettem a hálóinget, meglátott benne és… eljutottunk odáig, hogy fekszünk az ágyon és csókolózunk, a vágytól és az érintésektől mindkettőnk teste remegett. Egyszerre éreztem azt, hogy kívánom Őt, de ugyanakkor azt is, hogy még nem akarom vele a szexet. Ezért leállítottam. Ő persze nem haragudott. Én magam okoltam, Ő pedig önmagát. Azt hiszem adnom kell még egy kis időt a testemnek és a lelkemnek.

-Nyilván. Nem kell kapkodnotok. Majd a következő alkalommal összejön a dolog. És te ezt szándékoztál elhallgatni előlem?- tette csípőre kezeit felháborodottan.

-Mert nem tartottam fontosnak.- húztam be a nyakam.

-Te nem tartod fontosnak azt, hogy a pasid meglát és azon nyomban felizgul?

-Chloé, kérlek szépen!- enyhe pír jelent meg arcomon.

-Nevezzük nevén a gyereket, Hailey! Egy párkapcsolatban nem elég csak a szerelem. Szükség van testiségre is. És én úgy gondolom, hogy a későbbiekben nem lesz gond a nemi életetekkel!- nevetett, mire én enyhén fejbe csaptam a párnával.

   A szomorúság enyhült Chloé szemében, így nyugodtan álomra hajthattam a fejem a békésen szuszogó tündérem mellett.

*** Cynthia szemszöge ***

   Vasárnap este 20:00 van. A fürdőkádban ülök, a hab nyakig takarja a testem, a falra felszerelt rádióban pedig a kedvenc számom játszották le. Arra köteleztem el magam, hogy ma este csak relaxálok, feltöltöm magam energiával a jövő hétre, de a dallam, a zeneszöveg magával ragadnak és az emlékek, a fájó gondolatok felé sodornak. Nekem pedig legördül az első könnycsepp az arcomon. Majd a második.

   A legutolsó látogatása óta nem is hallottam felőle. Nem érdeklődtem utána, még az elmúlt futamot/futamokat sem néztem, csakhogy ne kelljen látnom! Koncentráltam a munkámra, igyekeztem megmaradni egy egyszerű felszolgálólánynak, miközben minden gondolatom az töltötte ki, hogy Hailey vajon megtalálja-e a boldogságot a kicsi német mellett, hogy vajon összejönnek-e. Az ő ügyük rengeteg nehézség és megpróbáltatás árán ugyan, de rendeződött- és ez a lényeg-, én pedig úgy érzem, hogy már nincs miért küzdenem a hétköznapokban!

   A gondolataim elterelése végett egész hétvégére programot csináltam magamnak. Péntek délután, hazaérve a munkából átöltöztem egy kényelmesebb cuccba, leszedtem az összes függönyt, melyeket mosni tettem. Míg a gép dolgozott, elugrottam az utca sarkán lévő bevásárlóközpontba és bevásároltam egész jövő hétre. Közben felhívtam a kozmetikusom, a fodrászom és a manikűrösöm, akiknél kértem időpontot is persze. Sikerült a szombat délutánom is betábláznom. Hazaérve az egész házat felporszívóztam és letöröltem a port. Semmit nem akartam érezni, semmire nem akartam gondolni és annyira belefeledkeztem a teendőkbe, hogy ez sikerült is! Azt mondják, a bánatos nők kedvenc elfoglaltsága a takarítás. Ebbe folytatni az érzéseid… nem is olyan rossz dolog!  Este, vacsorázás közben még arra is jutott időm, hogy megnézzem a kedvenc filmem, amit jó pár évvel ezelőtt, még a főiskola megkezdése előtt láttam utoljára.

   Szombat délután, a műszakom lejárta után jól esett csak ülni a kényelmes székben és élvezni, ahogy az arcpakolás hűsíti és felfrissíti a bőröm. Hihetetlen, hogy végre jutott idő magamra is! Mindenképp új korszakot akarok kezdeni és ehhez muszáj szakítanom a régi dolgokkal, a régi önmagammal. Órák elteltével megkaptam az új külsőm és elégedett voltam az új tükörképemmel!

   “Képzeld el a tökéletes emléket.”- énekli el a szöveg első sorát az énekesnő. Igen, elképzeltem, azóta a nap óta vagy ezerszer. Lehetett volna ennek az egésznek más vége is. Hisz olyan jól kezdődött aznap minden! Elkényeztetett csibészes mosolyával, tengerkék színű szemeivel, szinte túl tökéletes volt az a pillanat ahhoz, hogy igaz legyen. Végre éreztem, hogy a köztünk lévő távolság felszívódik, aztán jött a hideg zuhany, váratlanul! Egy világ dőlt össze körülöttem, hisz… nem jelentek Neki semmit sem. A szívem még most is a padlón hever, apró darabokra törve. Csodálkoznék azon, ha eddig gondolt volna rám, akárcsak egy pillanatra is. Ha csak egy másodperc töredékéig elképzelte volna, hogy milyen lehetek a hétköznapokban, a Red Bull logóval elláttot blúz, szoknya nélkül! Ezek ellenére még mindig azt érzem, hogy Nélküle semmit sem érek és, hogy piszkosul nagy szükségem van Rá! Azt mondtam, hogy nem fog érdekelni mi van Vele, de elvesztettem az irányítást. Felmennék a netre, a képei után keresgélve, visszanézném az elmúlt futamokat abban bízva, hátha mutatták, vagy faggatnám kicsit Haileyt, milyennek ismerte meg.- hisz biztos találkozott vele, míg ott voltak Sebnél.- Bizonyítani akartam nem csak saját magamnak, hanem a legjobb barátaimnak is, hogy már semmit sem jelent nekem. A módszer, amivel ki akartam szakítani Őt magamból, sajnos nem vált be.  És nekem egyszerűen nem megy a fejembe, miért vágyok egy olyan férfi után, aki nem kér belőlem?! Ha rajtam és a szabad akaratomon múlt volna, soha nem szeretek bele Heikki Huovinenbe!!!

   Legbelül mélyen egy hang azt súgja, hogy jól van ez így, ne akarjam annyira elfeledni Őt. Szükségem van a Vele kapcsolatos emlékekre, mert… nem tudom, ezek nélkül ki volnék! Egy munkamániás kis senki, akinek tökéletes az élete és nem tudja, milyen az, ha küzdeni kell a hűn áhított dolog után. Jelen van a szívemben, a gondolataimban, de még az álmaimban is. Úgy érzem, csak ez segíthet át engem a mindennapokon.

   Még mindig a fülemben csengenek szavai: “ Csak azért jöttem, hogy ezt átadjam. Tudod, Seb küldi.”  És e mellé még mosolygott is. Eléggé fáj ahhoz, hogy ne érezzék keserűséget. Ő boldog nélkülem. Én meg úgy teszek, mintha az volnék. Csak ez nekem nem megy! Mert az élet egy szikrát sem ad arra, hogy boldog legyek! Orrvérzésig küzdhetek az életem megváltoztatásán, de addig nem fogok tudni egy lépést sem tenni előre, míg Ő árnyékként üldöz!

   Hatalmas fürdőlepedőbe bugyolálva, törölközővel a fejemen feküdtem az ágyon és unalmasan kapcsolgattam a tévét. A telefonom elkezdett zenélni. Én pedig mosolyogva olvastam le a hívó fél nevét. Kellemes meglepetés volt az a számomra.

-Drága anyucikám!- szóltam a készülékbe vidáman.

-Szia Thiám!- kicsi koromban becézett így.- Hogy vagy bogaram?- érdeklődött.

-Megvagyok, anyu. Pihengetek, gyűjtöm az energiát a jövő hétre.

-Jól teszed. És mesélj, mivel telnek napjaid? Még mindig egyedül végzed azt a sok feladatot?

-Most már nem. Kaptam magam mellé egy segítőt. Hailey nagyon kedves lány, a barátnőm lett, mint ahogy még egy valaki. Feltétlenül meg kell ismernetek őket! Ti hogy vagytok? A nénikém?

-Itt minden rendben kincsem. Sok a munka a ház körül, etetni az állatokat, a termőföldet gondozni. A nénikéd is jól van. Csak iszonyatosan hiányolunk téged.- szomorodott el.

-Ti is hiányoztok. Mint ahogy az otthoni nyugodt környezet és a vidéki  friss levegő, mely semmihez sem fogható. Apa?

-Dolgozik. Igen, még vasárnap is. Gyerekkorod kedvenc bocija elkapott valami vírust, apádat meg kihívták, hogy vizsgálja meg. És emellett a papírokat is intézi.

-Milyen papírokat? Ugye nem akarjátok eladni a birtokot?- kérdeztem remegő hangon.

-Dehogy!- nyugtatott meg anya.- Catherine nénikéd, apád és én úgy döntöttünk, hogy családi foglalkozásba kezdünk. A farmon lévő vendéglő tulajdonosa meghalt…

-Wilson bácsi?- képedtem el. Tinikoromban a nyaraimat azzal töltöttem, hogy egy kis zsebpénzért mosogattam a konyhában, takarítottam vagy kiszolgáltam a vendégeket. Ennek hatására szerettem bele a vendéglátásba.

-Igen, ő. Már egy jó ideje beteg volt, nem tudta egyedül irányítani a vendéglőt és a halála előtt pár nappal felkeresett minket azzal, hogy nem akarjuk-e mi tovább irányítani a vendéglőjét, melybe oly sok pénzt és időt fektetett anno. És mivel sem Catherine, sem én nem dolgozunk már egy ideje… elfogadtuk az ajánlatát, így pár nap múlva megkapjuk az engedélyt,a tulajdonosi jogot.

-Huh… zajlanak az események. Annyi minden megváltozott, mióta nem jártam otthon.

-Cynthia, igazából egy nagyon fontos dolog miatt hívtalak. A vendéglőbe a legjobb embereket akarjuk alkalmazni és… te közéjük tartozol.

-Nem egészen értelek anyu!

-Nem lenne kedved hazajönni és… nálunk dolgozni?

-Anya ez… Nem tehetem!- mondtam nemet gondolkodás nélkül.- Van munkám, amit imádok, a Red Bull Racing egy fontos pont az életemben, nem tudnám csak úgy ott hagyni! És itt vannak a barátaim is. Köszönöm, hogy gondoltatok rám, de nem lehet.- a szívem majd meghasadt, amiért el kellett utasítanom az ajánlatát.

-Pedig apád meg volt győződve arról, hogy igent mondasz! Kicsi korodban sokat voltál Wilson bácsinál és mindenkinek meséltél a nagy álmodról, miszerint saját vendéglőt akarsz nyitni, ahol saját kezűleg szolgálod ki a vendégeidet.- emlékeztetett.

-Épp emiatt fáj nemet mondanom.- szipogtam.

   A digitális óra hajnali fél 4-et jelez. A könnyeim szinte már összefolynak. Megkaptam az esélyt az új életre, arra, hogy felejtsek, mégsem tudok élni vele. És miért? Mert valami megint fontosabb, mint én vagyok! Csak igent kellene mondanom és visszakapnám a családomat, a régi életem, amit mindig is imádtam!

   Gaskains egy farm, Londontól kb. 1,5 órányi kocsikázással. Még a dédnagyapám alakított ki itt egy kisebb- azóta is szépen jövedelmező- birtokot, amit később a nagyszüleim virágoztattak fel, most pedig a szüleim viszik tovább ezt a “hagyományt”. Immár 20 éve, a nagyszüleim halála óta. Mindenüket erre a farmra tették fel.

   Anya és apa az egyetemen találtak egymásra. Anya tanítóképzőre, apa állatorvosira járt. A két hivatásnak nincs semmi köze egymáshoz, de mégis jól megértették egymást a legnagyobb közös vonásuk által: az állatok iránti imádat. Anya elmondása szerint apa azonnal beleszeretett a birtokba. Ott tartották meg az eljegyzést, majd később a templomi esküvőt. És ezek fényében nem meglepő az, hogy ott telepedtek le a családalapítás céljával. Apa a farm állatainak gyógyításával kereste a kenyérre valót, anya pedig a farm általános iskolájában tanított, ahol én is elvégeztem az első hat osztályt.Ők ezen a helyen találták meg a boldogságot, a nyugalmat, én pedig az első szerelmet. A szomszédságban lakott egy velem egyidős fiú, Mike Newmann.Egy óvodába jártunk, majd később egy osztályba is. Emellett pedig a szabad időnket is együtt töltöttük, mint barátok. Aztán növekedtünk, egyre értelmesebbek lettünk és rájöttünk, hogy két ellenkező nem vagyunk, akik között lehet több is, mint barátság. 16 évesek voltunk, mikor átléptünk minden határt és először csókolóztunk. Mellette kezdtem kibontakozni, érett nővé válni és először szerelembe esni. Végtelenül szerettük egymást, tökéletes, idilli volt a kapcsolatunk. A gimit más iskolában végeztük el, de működött a kapcsolatunk, hisz reggel mindig együtt utaztunk a vonaton, délután pedig mindig együtt haza és közel laktunk egymáshoz. Az érettségi akadályait sikeresen vettük. Jött a beiratkozás a felső oktatásba. Őt felvették az oxford egyetem ügyvédi szakjára, engem pedig a sors egy londoni vendéglátó suliba sodort. És ez sok mindent megváltoztatott: az érzelmeinket, a gondolatainkat és kihatott a beszélgetéseinkre is. Fejben mindketten tudtuk, hogy hónapok múlva mindennek vége, de akkor még egyikőnk sem mondta ki a szakítást. Az utolsó nyarunkat együtt töltöttük. Ahogy megtudtuk, hogy bejutottunk-ő az egyetemre, én a főiskolára-, segítettünk egymásnak megtalálni a tökéletes albérletet. Én mai napig ebben lakom. Majd augusztus utolsó heteiben kettesben elmentünk nyaralni, a francia Riviérára. Tökéletes napokat éltünk meg együtt és ezek tökéletes emlékként szolgálnak most. Tettünk valamit, amit én azóta sem bántam meg és azon az éjjelen Mike is erről tett tanúbizonyságot:  először szeretkeztünk. Az álmok tengerében úsztunk, de mindennek vége szakadt, mikor hazajöttünk. Ő készült a saját életére, én pedig a sajátomra. Másnap reggel átmentem hozzá, de az anyukája nyitott nekem ajtót azzal a mondattal, hogy Mike az éjszaka folyamán összecsomagolt és Oxfordba költözött. Minden szó nélkül. Én pedig ott álltam egy új életszakasz kezdete előtt, tele bizonytalansággal, darabokra tört szívvel. Hívtam, de nem vette fel. Egyszer sem reagált a hívásaimra.  S ebből tudtam, hogy bármit teszek, már nem leszünk újra egymáséi. Ő már nem volt kíváncsi rám. Persze, akkor még nem tudtam, hogy soha többé nem látjuk majd egymást. De az élet azóta választ adott minden kérdésemre: örökké ketté ágazott az utunk.

   Hangos csipogásra ébredtem. Félig még aludva nyomtam ki az ébresztőt. A lehunyt szemeimen át érzékeltem, ahogy a Nap szökik fel az égre. Egy új nap vette kezdetét én pedig egy pillanatra elhittem, hogy minden rendben van körülöttem. Aztán felelevenedik a tegnapi nap: a könnyek, anya hívása, az ajánlata, amit kaptam, és az álmom, melyben újra otthon voltam, a szüleimmel és valóra váltottam a gyerekkori álmomat. Fáj, amikor belegondolok, hogy az életem kisiklott, valahol vakvágányra jutott. Ideje végre csak magam előtérbe helyezni! Semmi nem köt ehhez a városhoz! A vendéglőben is kereshetek pénzt, ráadásul azzal, amit imádok csinálni. Nem kellene albérletet fizetnem, nem élnék tök egyedül, a közös költségek több felé oszlanának, így több pénzt tudnék magamra szánni. A barátaimra pedig szakítanék időt. Vállalom a kockázatot azzal, hogy most mindent magam mögött hagyok. Esélyt adok az új életnek, méghozzá úgy, hogy visszaköltözöm a szülőházamba. És nagyon remélem, hogy megéri otthagyni a biztosat a bizonytalanért!!!

-Anya, ugye nem keltettelek fel?- kérdeztem félve. Már a kocsimban ültem, hogy elindulhassak dolgozni.

-Nem kicsim.- nyugtatott meg.

-Híreim vannak. Az éjjel sokat gondolkodtam. Az jó lesz, ha a hétvégén hazautazom? Akkor megbeszélhetjük a részleteket. Tudni szeretném, mire mondok igent vagy nemet.

-Tökéletes lesz kicsikém! Megyek elújságolom a hírt apádnak és Catherinnek.- ijjongott.

   Korábban értem be a gyárba, hogy a műszak kezdete előtt letudjam a Mateschitz-el eltervezett beszélgetést. Az öltözőben pont összefutottam Laurával és miután biztosított arról, hogy a főnök fogadni tud, elindultam az irodája felé. Illedelmesen kopogtam, majd miután megkaptam az engedélyt, benyitottam és beléptem.

-Miss Henderson. Kellemes meglepetés önt itt látni. Ritkán fordul hozzám a problémáival.- pillantott rám az orra hegyére tolt szemüvege felett.

-Nos… Most sem zavarnám Önt, ha nem lenne életbevágóan fontos.

-Kérem üljön le.- mutatott az üres székre.

-Köszönöm, de sietek, hamarosan kezdődik a műszakom.

-Akkor hallgatom.

-Tegnap este telefonált édesanyám, aki igen komolyan megbetegedett.- füllentettem kicsit. Mégsem állhatok elé azzal, hogy új munkalehetőség van a láthatáron, ezért sürgős haza utaznom. Ennek fényében biztos nem engedi, hogy szabad napot/napokat vegyek ki. Meg még amúgy sem biztos, hogy anya ajánlata befutó lesz.

-És ön szeretne hazautazni, hogy ápolhassa.- olvasott a gondolataimban.

-Csak amennyiben erre engedélyt ad! Nekem fontos az édesanyám és…szeretném a szombati napot kivenni, hogy a hétvégét otthon tölthessem.

-Elengedem önt, Cynthia. De kérem ezt említse meg a ma délben bemutatkozó Suzanne Clarknak is, aki átveszi Miss Andrews helyét. Szeretné megismerni magukat. Ez a hét számára is a tanulásról, az ismerkedésről szól, szeretne összeszokni a maguk csapatával.

-És… lehet esetleg tudni valamit az új helyettesről?- kíváncsiskodtam szolídan.

-Nagyon jó referenciái vannak, korábban a Renault F1-es csapatának gyárában dolgozott. De ennyi információval érje be, Suzanne majd bővebben mesél magáról. Ebédszünetben tartjuk meg a hivatalos bemutatását, kérem értesítse erről a többieket is.

Bólogattam, majd távoztam. Elégedetten. Azért remélem, hogy Mateschitz ezúttal elővigyázatosabban választott és nem szakasztott a nyakunkba egy újabb hárpiát. Még időben sikerült visszaérnem a pult mögé, ahol már barátnőm tüsténkedett. A viszontlátás örömére szorosan megöleltük egymást, én pedig megfogadtam, hogy péntek délutánig nem említem meg neki a kialakult helyzetet. Tutira lebeszéltek volna Chloéval arról, hogy megfontoljam anya ajánlatát. Így jobb pár napig titkolózni.

*** Hailey szemszöge ***

   Az ebédszünetre mindannyian izgatottan készültünk. A műszakját töltő összes  csapattagot a hatalmas konferenciaterembe csődítették, ahol bemutatják Diana helyettesét a köztudatnak. Mindenki róla beszélt, találgatták, hogy szép és okos lesz-e, de számomra nem a külső és a tudása a mérvadó. Számomra csak az számít, hogy kölcsönös legyen a tisztelet, hogy emberszámba vegyen minket  és ne legyen olyan fölényeskedő, mint  amilyen az elődje volt.

   Pontban délben aztán belépett a helységbe Mateschitz. Röviden tájékoztatott minket arról, hogy miért gyűltünk össze mindannyian, majd felkonferálta Diana helyettesét, akinek át is adta a szót. Egy fehér, Red Bull logós pólót, egy farmert és egy balerina cipőt viselt. Egy enyhe és minimális mennyiségű smink volt rajta, szőke tincseit egy egyszerű lófarokba tűzte össze, így takarás nélkül láthattuk kedvesnek tűnő arcát. Természetesen szívélyes fogadtatásban volt része, a férfiak arcára elégedett mosoly ült ki, hevesen tapsoltak, ami nem csoda, hisz gyönyörű nő, végig bájosan mosolyog, igyekszik mindenki szemébe belenézni. Kezébe vette a mikrofont, s amint a pasik meglátták az arany karikagyűrűt az ujján, egyszerre hördültek fel. Na igen! Rögtön azon agyaltak, hogyan tudnák ma estére elhívni randira.

-Üdvözlök mindenkit! A nevem Suzanne Clark, Liverpoolban születtem.- kezdte így a bemutatkozó szöveget.- Sikeres lediplomázás után még csak szárnypróbálgató jelleggel kisebb rendezvényeken szolgáltam fel a pezsgőket, aztán megmutathattam tudásom pár évvel ezelőtt Monacoban is, egy divatbemutató ideje alatt. Aztán amint még inkább megbizonyosodtam arról, hogy ez az a hivatás, amivel a mindennapjaim szeretném tölteni, próba szerencse alapon a legféltettebb gyerekkori álmom megvalósítása végett nyitni kezdtem a Forma-1 világa felé. 2007-ben aztán megkaptam álmaim szerződését a Renault Forma-1-es csapatánál, ahol a 2010-es szezon végéig erősítettem a futamokra utazó személyzetet. A Forma-1 akkoriban nem csak megélhetést biztosított számomra, hanem a  csapaton belül ismertem meg életem párját, aki jelenleg a Force India egyik mérnöke. 2010 végén egy új életszakasz kezdődött az életemben, aminek köszönhetően az F1 a háttérbe szorult: kiderült, hogy kisbabát várok. Anyának és feleségnek lenni csodálatos dolog, igazi kihívás mindkét szerepben egyszerre helyt állni. De a Forma-1 iránti vágyamat az otthonülés és a babázás nem tudta csillapítani. És hála neked Dietrich- mosolygott az említettre- végre ismét megkaptam a lehetőséget arra, hogy nőként részese lehessek egy világbajnok F1-es csapat mindennapjainak. Zárásként pedig annyit szeretnék hozzátenni, hogy hallottam, elődöm eléggé drasztikus módon tartotta kordában a dolgokat. Nos, mindenkit megnyugtatok, én nem az ő elvei szerint szeretném irányítani a kiszolgáló személyzetet. Nyitott vagyok az emberi kapcsolatokra, hozzám bármikor fordulhatnak a személyes problémáikkal.- nézett személyesen ránk.

   A rövidke tájékoztató után siettünk vissza a helyünkre, hisz a munkának tovább kellett folytatódnia. Az összes teendő elvégzése után Suzanne berobogott közénk, mindannyiunkat leültetett egy asztal köré és a kávéja szürcsölgetése közben arra kért minket, hogy meséljünk magunkról néhány szót. Először a neveinket kérdezte meg, aztán sorba mindenki megosztotta azt, amit érdekesnek gondolt.

-És te Hailey?- maradtam én utoljára.

-Én… Hát… Nem tudom, mit mondhatnék magamról.- Suzanne türelmesen várt, míg összeszedem gondolataim.- Van egy 4 éves kislányom, akit egymagam nevelek. Január óta dolgozom itt, de az életem már az első nap után gyökeresen megváltozott, hisz a sors az utamba vezette Cynthiát, aki azóta ez egyik legjobb barátnőm lett. Nagyjából ennyi.

-Én még kiegészíteném azzal, hogy hozzád hasonlóan Suzanne, Haileynek is a Forma-1 adja az igaz szerelmet.- kotnyeleskedett Cynthia.

-Igazán?  És ki a szerencsés?

-A csapat világbajnok pilótája.- válaszolt helyettem Cynthia.

-Hűha!- nevetett Suzanne.- Biztos nem könnyű több száz kilométerre élni egymástól, de nagyon szorítok nektek. És, ha szükséged van szabad napra, hogy találkozhassatok, csak szólj nyugodtan.- viszonyult diszkréten a hallottakhoz.

-Nézd Suzanne! Épp ezért akartam eltitkolni, hogy együtt vagyok Sebastiannal. Nem akarom, hogy emiatt másként bánj velem vagy, hogy kedvezményezett legyek a csapaton belül, csak azért, mert én egy pilóta barátnője vagyok. Szeretnék ugyanolyan munkafeltételekkel dolgozni, mint a többiek.

-Rendben Hailey. A célom az, hogy mindenkivel megtaláljam a közös hangot.

   Suzanne volt az, aki hamarabb haza engedett minket. Cynthia félrehívta őt az egyik távol eső sarokba, majd heves mozdulatokkal magyarázni kezdett. Cynthia ma egész nap furán viselkedett velem, mintha kerülte volna a társaságom, alig kérdezgetett a hétvégémről. És a külsejét érintő változás, melyen átment… nem akartam szóvá tenni neki, de aggódom! És talán nem alaptalanul…Talán az nyugtalanít, hogy nem látok esélyt arra, hogy Heikkivel kibéküljenek.

   A pénteki nap az eddiginél is feszültebben telt. Nem tudtam hová tenni ezt, mint ahogy a bennem kavargó negatív érzéseket sem. De, mint ahogy eddig mindig, az idő ismét választ adott mindenre. Mondhatni, hogy Cynthia “rendkívüli” gyűlést hirdetett meg hármunk között. Megbeszéltük a hét főbb eseményeit, én is tartottam egy gyors élménybeszámolót a Sebnél töltött napokról, ami után a jóedv alább hagyott, köszönhetően Cynthia váratlan bejelentésének.

-Egy olyan dolgot fogok most közölni veletek, ami… hát hogy is mondjam… egyszerre jó és rossz. Jó, mert én visszakapom a régi életem, a régi önmagam és legfőkép a szeretteim, viszont annyiban rossz, hogy ezentúl nem fogunk tudni sűrűn találkozni. Mérlegeltem az elmúlt napokban és arra a következtetésre jutottam, hogy a lehető legjobb döntést hozom meg azzal, ha felmondok a gyárban és hazaköltözöm.- lassan és hangsúlyosan ejtette ki a szavakat, melyeket sehogy sem akartunk felfogni. Chloéval egymásra néztünk, mindketten tátogtunk, egy vak hang nem jött ki a torkunkon.- Az ég világon semmi sem köt ide, viszont odahaza vár a családom, akiket elhanyagoltam és egy olyan álom, melynek a megvalósítása idáig váratott magára.

-Mi az, hogy semmi nem köt ide?- találtam meg a hangom.- Azt hittem a hármunk barátsága neked is számít valamit!- vádaskodtam.

-Számít és ezután is számítani fog. De, ha nem változtatok valamin, akkor úgy érzem, hogy meg fogok fulladni! A munkám mellett az volt a főbb feladatom, hogy segítsek neked megtalálni a boldogságot.- pillantott rám kisírt szemekkel.- Csak azért maradtam, hogy lássam, amint egymásra hangolódtok Sebbel. Nos, ez már megtörtént, ti boldogulni fogtok egymással, én pedig… már fölösleges vagyok.

-Miatta beszélsz ilyan keserűen, igaz? Heikki az oka mindennek, ugye?- kérdezett rá konkrétan Chloé. Hangja izzott a haragtól.

-Igen.-suttogta és a kézfejével megtörölte szemeit.- Mondjátok meg, hogy lehetséges az, hogy másfél év reménytelenség után sem tudom elfelejteni? Nem bírok már rá gondolni, kielemezni A-tól Z-ig mindent, ami történt kettőnkkel. Elmentem fodrászhoz és manikűröshöz, kitakarítottam a lakásomat, elmentem tegnapelőtt és tegnap este futni, de… minden hiába és bárhogy küzdök ellene, ő minden csatát megnyer és mindig az jut eszembe, hogy milyen jó lenne, ha itt lenne velem!

-A menekülés és az életed felbolygatása nem old meg semmit sem! Attól még ugyanúgy fogod szeretni!- próbálta rávilágítani az igazságra Chloé.

-Nem menekülök! Kaptam egy esélyt az élettől- szinte ajándéka-, melyet én most kihasználok. Ha nem hagyok itt most mindent, később bánni fogom. A csomagom már a kocsimban van, úgyhogy… ideje mennem.- kelt fel a kanapéról.

-Mi?- ugrottam fel én is a helyemről.- Arról nem volt szó, hogy máris mész! Miért nem mondtad ezt el hamarabb? Ennyit megérdemeltünk volna!

-El akartam kerülni azt, hogy meggyőzzetek. A hétvégét a szülőfalumban töltöm, hétfőn beadom a felmondásom és… örömmel fogok kisétálni a múlt kapuján.

-De mégis merre van ez, vagy…- kaptam észbe, mielőtt túl késő lenne.

-Londontól úgy 1,5 órányira van egy kis farm. De majd hétfőn megadom a pontos címet. Most megyek, még sötétedés  előtt oda akarok érni.- öleléssel köszönt el, még azt sem engedte, hogy kikísérjük.

-Soha nem hittem volna, hogy így fog végződni.- zuhant a kanapára Chloé.- Nem vettük észre, hogy mindez ennyire megviseli.

-Nem fog így végződni, mert én nem hagyom!- jelentettem ki ellenállást nem tűrően.-Eljött az idő, hogy a sok segítséget, az észhez térítő pofont megháláljam! Kettejüknek van közös jövője, egy félreértés miatt ezt nem dobhatják el!

   Idegesen tárcsáztam Sebastiant és miután elhadartam neki a történteket, Heikkit próbáltam rábeszélni arra, hogy tegyen valamit, mert ez az utolsó esélye. Én minden tőlem telhetőt megtettem, már csak a finnen áll, hogy él-e a kínálkozó lehetőséggel, vagy sem.

-Csak vasárnap, futam után tudok Londonba utazni. Gondolod, hogy nem lesz késő? És szerinted meg fogom tudni győzni őt?

-Remélem Heikki. Őszintén remélem!