1.rész

Sziasztok! :)

Köszönöm a bevezetőhöz érkezett pipákat és visszajelzéseket és a 7 rendszeres olvasót :) Az elkövetkezendőkben szeretném, ha ezek a számok csak növekednének :) Nem vagyok telhetetlen, csupán minél több ember véleményére lennék kíváncsi. 

Tudom, hogy egy 2-3 oldalas bevezető nem szolgál túl sok információval, nem lehet eldönteni, hogy jó-e a történet vagy sem, épp ezért bízom abban, hogy az első rész már sokat sejtető lesz :)

Kellmes időtöltést kívánok!

Az ébresztőóra csörgése vetett véget az alvásomnak, ami azt jelenti, hogy pontosan reggel fél 6 van és nekem kelnem kell. Ránéztem az ágy másik térfelén alvó kislányomra. Szorosan ölelte a maciját, mely kisgyerekként az én tulajdonom képezte. Áldom az eszem, amiért az összes ruhám és játékom dobozokba rakosgattam és a pincébe zártam annak idején. Nemsokkal Rosalie születése előtt sikerült visszamennem a szülői házba és minden szükséges holmit magammal hozni.  Lebukásveszély akkor nem állt fenn, apám még nagyban a börtönbüntetését töltötte, Dániel pedig… róla nem tudok azóta sem információkat. De határozottan kijelentem, hogy jobb is ez így. Az új nevemnek köszönhetően pedig mégcsak nyomozni sem tudna utánam.

   Szűkösen élünk, kevés pénzből, legalább Rose ruháin és játékain tudunk spórolni, mert ami enyém volt régen, annak most teljes mértékben hasznát veszi.

    Erőt véve magamon kimásztam a takaró alól s elkezdtem nekilátni reggeli teendőimnek: gyorsan zuhanyoztam, majd a fürdőszobai tükör előtt befontam a hajam. Eztután következett a ruha kiválasztása, mely nem tartott tovább pár másodpercnél.  Nekem nem volt lehetőségem reggelente órákat azon vacilálni, hogy mit is kéne felvennem.  Kivettem, majd magamra öltöttem a ruhatáromhoz tartozó egyetlen fehér blúzt és egy térdig érő, fekete szövetszoknyát. Ezek az édesanyámé voltak, kimentek már ugyan a divatból, de állásinterjú céljából tökéletesen használható. Kevés ruhám volt, pár pulóver és trikó, 2-3 nadrág és néhány szabadidőruha foglalt  helyet a szekrényemben. Ilyen öltözékben pedig nem állíthatok be egy ilyen kaliberű céghez. Az elmúlt évek során sikerült megtapasztalnom azt, hogy a külső és az első benyomás roppant fontos. Az alkalomhoz illő ruhákban kell megjelenni, mely legyen elegáns, szolíd, és ha lehet, nem túl kihívó. Így visszaemlékezve volt már olyan, hogy pár miniszoknyás, mellüket kivillantó lány lopta el tőlem az álást. Velük én sosem tudtam felvenni a harcot, mindig éreztették velem, hogy egy kis senki vagyok, aki nem ér fel velük, én azonban magamtól is tudtam, hogy potenciális ellenség nem vagyok a számukra. De én velük ellentétben szeretek inkább a tisztességes eszközökhöz folyamodni, bármennyire is hihetetlennek tűnik.

   Épp a csizmám húztam fel, mikor Rosalie ébredezni kezdett.

-Ajuci! Hová mész?- kíváncsiskodott csilingelő hangján, s közben óriásokat pislogott. Az ölembe ültettem és a háta közepéig érő, aranybarna hajával kezdtem babrálni. Imádta, mikor a tincsek végét csavargattam ujjaimra. A sok tulajdonság közül, melyet tőlem örökölt, ez az egyik. Szerencsém van, hiszen alig hasonlít a szívtelen apjára. Az egyetlen dolog, ami még emlékeztett Dánielre, az Rosalie létezése.

-Tudod kicsikém, ez a nap nagyon fontos lesz mindkettőnk jövőjére nézve. Úgy érzem, hogy az életünk mérföldkőhöz érkezett.

-Az mit jelent, hogy méjföldkő?- kíváncsiskodott tovább ártatlannak tűnő tekintettel.

-Azt bogaram, hogyha minden úgy alakul, ahogy szeretném, akkor lesz egy szuper munkahelyem s ezáltal lehetőségünk lesz új életet kezdeni.

-Akkoj nem fogsz éjszaka dojgozni?

-De még mennyire, hogy nem!

-Ez nagyon szupi!- ugrált tapsikolva a combomon.- Akkoj ez azt jelenti, hogy többet fogunk játszani? És este te fogsz nekem mesét ojvasni?

-Igen, ezentúl csakis én fogok neked mesélni és rengeteg közös programunk lesz.- ígértem meg.- De most sietnem kell, nem szeretném lekésni a Milton Keynes-be induló járatot.

   Rosalie hátitáskájába pakoltam ruhát és a kifestőjét a színes ceruzákkal és zsírkrétákkal együtt, bezártam a lakásajtót és a lányom kezét fogva becsengettem a Smith házaspárhoz. Mrs. Smith- másnéven Annie- mosolyogva vette tudomásul, hova is sietek ilyen korán reggel és persze sok szerencsét kívánt.

-Hailey, tedd el ezt a kis pénzt. Jól fog jönni a buszjegyre.- nyomott egy kisebb összegett a tenyerembe.

-Köszönöm szépen.- rebegtem el egy hálát és megöleltem. Még utoljára megpusziltam kislányom homlokát és elindultam a lépcsőn lefelé a harmadik emeletről. Azzal, hogy Rosaliet ismét biztos kezekben hagytam, nyugodt szívvel tudtam utamra indulni és teljes mértékben a teljesítendő feladatomra koncentráltam. Reménykedem abban, hogy az imént tett ígéreteim be is tudom váltani.

   A megállóban mindössze néhány percet kellett ácsorognom. Felszálltam a buszra és elkezdtem üres szék után keresgélni. Reggel óriási szerencséd kell legyen, hogy a buszokon ülőhelyet kapj, mivel a legtöbben most mennek munkába, iskolába. Nekem nem jutott ki ebből a szerencséből, így állnom kellett. Ahová csak néztem, ezt a feliratot olvastam le az emberek ruházatáról: “ Red Bull Racing”. Nők és férfiak egyarán tartottak a gyár felé, voltak itt nálam fiatalabbak és úgy 15-20 évvel idősebbek is.

   Eszembe jutott kislányom. Ha megkapom az áhított munkát, akkor biztosan örülni fog. Odavan az osztrák istállóért és tulajdonképpen a csapat és a németek háromszoros világbajnokáért, Sebastian Vettelért. Rosalie igazi kis fanatikus lett, ahogyan régebben én is az voltam. Számtalanszor kért arra, hogy mutassam meg a Magyar Nagydíjon általam készített fotókat. Sebastiant is sikerült lencsevégre kapnom és mikor először meglátta az ő fényképét… nos kijelentette, hogy ő bizony neki fog szurkolni. Sajnos időközben az én rajongásom csökkent az autósport iránt annak köszönhetően, hogy nem volt időm. Sajnos nekünk még nem tellett arra pénzünk, hogy TV-nk legyen, ezért a Smith házaspár megengedte az én kis hercegnőmnek, hogy vasárnaponkét röpke 2 órára a képernyőre tapadjon és megcsillogtathassa szurkolói énjét. Sokszor volt, hogy épp a futam közben beszéltük meg a találkát az egyik kuncsafttal. Higyjétek el, hogy sokkal nagyobb kedvvel követtem volna végig a futamok és a bajnokság alakulását a kislányommal együtt. De, ha minden terveim szerint alakul, akkor jöhetnek a szurkolós szombat és vasárnap délutánok.

   Szépen elkalandoztam és sikerült megrémülnöm, mikor a busz megállt alattam. A gyár többi dolgozójának a társaságában leszálltam a járműről. A tábla szerint 400 méterre volt a megállótól a gyár, a sétával eltöltött időt arra használtam fel, hogy rendezzem gondolataim. Percekkel később pedig besétáltam a hatalmas, kívülről sötétkék és óriási sötétített ablakokkal ellátott épületbe. Egyből az információs pult előtt álltam meg.

-Jó reggelt kisasszony. Miben segíthetek?- szólított meg a pult túloldalán álló, középkorú hölgy.

-Dietrich Mateschitz urat keresem, állásinterjúra jöttem.

-Percekkel ezelőtt érkezett meg. John, kérlek vezesd a hölgyet Dietrich irodájához.- szólított meg egy férfit, aki szinte azonnal mellettem termett s arra kért, hogy kövessem. Pár emeletnyi liftezés után elérkeztünk egy hosszú, egyben eléggé keskeny folyosóhoz. A férfi egy üvegajtóhoz vezetett, melyen az általam keresett férfi neve volt feltűntetve. Megköszöntem Johnnak a segítséget, majd egyedül maradtam. Rendeztem a külsőm, ezután halkan bekopogtam.

-Szabad!- válaszolta azonnal.

Kifújtam az eddig benntartott levegőt és remegő ujjakkal lenyomtam a kilincset. Tágasra nyitottam az ajtót, besétáltam az irodába, majd megálltam a becsukott ajtónál.

-Kérem jöjjön beljebb és üljön le.- invitált beljebb s én bátortalanul, de úgy cselekedtem, ahogy kérte.

-A nevem Hailey Roberts.- mutatkoztam be illedelmesen.- Munkát szeretnék vállalni.

-Rendben Mrs. Roberts. Milyen munka lenne számára a legideálisabb?

-A budapesti fotós főiskolára jártam. Egy fotózáshoz köthető állást szeretnék igényelni, amennyiben ez lehetséges.

-Rendelkezik diplomával?

-Sajnos nem. Az első évet még sikerült befejeznem, de aztán teherbe estem és… elköltöztem a fővárosból.

-Nos, ebben az esetben nem tehetek semmit sem. Meg van kötve a kezem, szakképesítés nélkül nem alkalmazhatom önt. Sajnálom.

-Megértem.- legajtott fejjel próbáltam megemészteni az imént hallottakat. Azonnal könnyesek lettek a szemeim. Munka nélkül nem lenne merszem hazamenni. Ha kell, térdre ereszkedek és órákon át könyörgök.- Tudja, egyedülálló anya vagyok, egy 4 éves kislányt nevelek egymagam. Szükségem lenne fizetésre, ezért bármilyen munkát hajlandó vagyok elvégezni. Beérem a mosdó kitakarításával is, ahhoz nem kell magasfokú végzettség. Nem tud ajánlani mégis valamit?- néztem könyörögve az előttem ülő férfira.

Felállt a székéről, a szekrényhez lépett s kivett egy vaskos mappát. Lapozgatni kezdte azt, majd bő 10 perc után megszólalt:- Van itt egy betöltetlen állás a büfében. Rendelkezik tapasztalattal a vendéglátóiparban?- nézett rám a szemüvege felett.

-Pár évig egy bárban dolgoztam, ha ez számít.- suttogtam.

-Ritkán szoktam kivételt tenni, maga most részese ezen kiváltsásgos helyzetnek. Szükségünk van munkaerőre. Megfelelne önnek ez a munka?

-Igen, természetesen.- válaszoltam lelkesen.

Telefonon szólt egy nőnek, aki behozta a munkaszerződésem. Lassan, betűről-betűre, bekezdésről- bekezdésre olvastam el a feltételeket. Semmi kivetnivalót nem tartalmazott, mindent megfelelőnek találtam, így kitöltöttem a személyes adataimnak fenntartott részt és a lap aljára odafirkantottam az aláírásom.

-Mikor tudna kezdeni Hailey?

-Ha nem gond, akkor akár már most is.

-Tökéletes. Akkor üdvözöljük a Red Bull Racingnél.- kezet ráztunk, ezáltal a szerződés meg lett kötve végérvényesen. Ezután a titkárnője felé fordult: -Laura, kérlek szólj Cynthiának, hogy vezesse körbe Haileyt  a gyárban és adja át neki a megfelelő személyzeti ruhát.

   Ezután végigmentünk azon a keskeny folyosón, mely idáig vezetett. A folyosó végén megpillantottam egy körülbelül velem egyidős, barna hajú lányt.

-Ő lenne az új munkatársam?- kérdezte Laurát, s közben engem vizslatott.

-Igen. Mateschitz üzeni, hogy vezesd körbe a gyárban és add neki oda a munkaruháját.

-Nagyszerű.- húzta el a száját.- Imádom én elvégezni más munkáját.- morgott az orra alatt.

-Nem kell pesztrálnod. Feltalálom magam.- mentegetőztem. Nem akartam magamra haragítani a lányt, főleg nem a munkába lépésem első perceiben. Ő ismeri a gyárat, az embereket, bele tud avatni a teendőkbe, tőle rengeteget tanulhatok majd, szóval szükségem van az ő segítségére és közvetlenségére.

-Nem erről van szó! Bármikor segítek bárkinek, bármiben, de amire most megkértek, az nem az én feladataimhoz tartozik, nem azért kapom a fizetésem. Ez Diana feladata.

-Diana? Ő kicsoda?- kérdeztem vissza.

-Miközben ismerkedsz a gyárral belülről, elmesélem.

   Megindultunk a lépcsőn lefelé, s mesélni kezdett. Bár jobban tette volna, ha nem teszi. A kapott információk eléggé lehangolóak voltak. Bár, mint mindennek, ennek is van jó oldala: nem ér meglepetésként, hogy kivel állok szemben.

-Diana Andrews. Ő a mi főnökünk. A büfés részleg az ő kormányzása és felügyelete alatt áll. Ha bármi szabályelleneset teszünk, ha megsértjük őt, akkor azonnal Dietrich karjaiba veti magát és elintézi, hogy ne legyünk láb alatt. Úgyhogy készülj fel, hogyha okot adsz rá, akkor ott fog keresztbe tenni neked, ahol csak tud és akar. A legelvetemültebb nőszemély, akivel valaha is találkoztam. Az itt dolgozók közül sokan azt hiszik, hogy ő a sátán jobbkeze. Persze csak képletesen.

-Remek. Akkor nagyon ügyelnem kell. Rettegnem kell tőle, igaz?- kérdeztem kétségbeesetten.

-A félelem rossz tanácsadó. Ha rettegést fedez fel szemeidben, akkor csak nagyobb hatalma lesz fölötted. Semmi esetre se félj, mert azzal az ő kezére játszol. Mindenkit manipulálni és megfélemlíteni akar, de egyszer orra fog bukni.

-Hát kösz a felvilágosítást. Amúgy te vagy Cynthia, igaz?- kérdeztem rá nevére. A bemutatkozást kifelejtettük.

-Jajj de hülye vagyok, még be sem mutatkoztam. Cynthia Henderson vagyok.- nyújtotta felém jobb kezét.

-Hailey Roberts.- árultam el én is nevem egy kézfogás kíséretében.

-Örülök, hogy megismerhetlek Hailey. De hidd el, annak mégjobban, hogy kaptam magam mellé egy kedves lányt, aki a segítségemre lesz.

-Köszönöm a kedvességed. Én valóban dolgozni jöttem ide, s nem egész nap a fenekemen ülni. Azt otthon is megtehetném, de abból semmi hasznom nem származhat.

-Tetszik a mentalitásod, az ilyen határozott és elkötelezett emberekre van szüksége ennek a csapatnak. Sajnos vannak olyanok is itt, akik alig dolgoznak valamit, de ez persze nem szúr szemet Diananak. De mi sokra fogjuk vinni ebben a csapatban úgy érzem.- karolta át a vállam.- Szeretnék veled jóban lenni és baráti viszonyt ápolni. Én leszek a lelkitársad, esetleg a képzeletbeli boxzsákod és persze a vállaimon is bármikor kisírhatod magad.- ajánlotta fel készségesen.

   Az a fajta ember vagyok, aki nagyon nehezen nyílik meg, s ezáltal nehezen engedem be az embereket a magánszférámba. Mindig úgy éltem, hogy a lehető legkevesebbet tudjanak rólam. Talán a múltam miatt van ez így. Egy magas falat építettem magam és az emberek közé, a szorosabb kapcsolatoktól jól elszigetelten éltem. Csupán a munka és az érte járó fizetés miatt jöttem, de már most rájöttem, hogy többet kapok. Cynthia roppant kedves és rendkívül szimpatikus, rendes lány, úgy érzem, hogy neki érdemes megnyílnom. Ha valóban új életet akarok kezdeni, akkor nyitottnak kell lennem az újdonságokra. Muszáj lesz rengeteg dologban változást elérnem, minnél több emberre pozitívan hatni, hiszen ehhez a munkához ez elengedhetetlen. Csupán egy dolog fog a régiként működni: egy férfit sem fogok a közelembe engedni! Barátkozni hajlandó vagyok bárkivel, de szerelmi kapcsolatot létesíteni…az felejtős!

-Mesélsz egy kicsit magadról?

-Nem vagyok az a túl izgalmas személyiség. De annyit elárulok, hogy van egy lassan 4 éves kislányom, akit egyedül nevelek. Azért volt szükségem annyira erre a munkára. Ez az állás jelentheti az életünkben a nagy előrelépést.- meséltem magamról pár szó erejéig, de ennél több információt nem állt szándékomban kiadni magamról.

-Hát nem irigyellek.- sóhajtozott nagyokat a kávéja kavargatása közben.- És az apja?

-Kidobott. Szívtelen módon kihajított, mikor megtudta, hogy teherbe estem.- a pultra csaptam dühömben. Bíz’ Isten, hogy próbáltam elfolytani magamban az érzéseket, de nem ment.

-Micsoda egy görény!- akadt ki. Az ő arcán is düh suhant át.- Erősnek tartalak Hailey. Én nem tudtam volna mihez kezdeni egy magzattal a hasamban. Feladtam volna a harcot, nem lett volna elég kitartásom és bátorságom új életet kezdeni, mint ahogy most te is teszed.

   Talán igaza van és épp ez az egy értékelhető tulajdonságom van: nem adtam fel olyan könnyen. Rosalie miatt nem tehettem, hiszen Ő megérdemel egy boldog életet, amit az én kötelességem biztasítani számára.

   10 óra körül kezdtem el a munkát. Kicsit kijöttem a gyakorlatból, de ezért szerencsére senki nem tett szemrehányást nekem. Ebédidőre zsúfolásig megtelt az ebédlő, volt dolgunk Cynthiával bőven. Épp egy sonkás-sajtos szendvicset helyeztem a tányérra, mikor Cynthia robogott be a konyhába, lihegve.

-Jön a hárpia. Az első napokban próbálj meg kedves lenni vele, ne húzd ki a gyufát, lesz még időd arra, hogy kimutasd feléje, hogy mennyire gyűlölöd. És ne feledd, titkold, hogy félsz tőle.- emlékeztetett, majd elvette a kezemből a kész szendvicset. Fel sem tudtam magam készíteni Diana jöttére és a leendő pszichológiai hadviselésére, máris megjelent előttem. Pont ilyen gonosz arcot pászítottam a személyleíráshoz, melyet Cynthia adott.

-Egy újabb taggal bővült a Red Bull Racing személyzeti osztálya. Mi csakis olyan embereket alkalmazunk, akik elkötelezettek nemcsak a munka, hanem a csapat iránt is. Aki itt dolgozik, annak bírnia kell a kihívást, a veszélyhelyzeteket. De te…- látványosan és gúnnyal az arcán nézett végig rajtam több alkalommal is- ilyen angyali kis pofikával és vézna testalkattal nem hinném, hogy sokra mész majd ebben a közegben. De én, Diana Andrews azért vagyok itt, hogy azokat, akik nem ide valók eltiporjam és kirugassam!- sziszegte az arcomhoz közel, majd sarkon fordúlt és emelt fővel, a csípőjét ringatva kiviharzott.

-Gyönyörű megismerkedés és fogadtatás, nem mondom. Ennyit arról, hogy a Red Bull Racing olyan, mint egy nagy család. A családtagok általában nem nézik le ennyire a másikat.- morogtam, majd visszatértem a feladataimhoz.

   Este fél 8-kor végre elfordítottam a kulcsot a lakásom zárjában. És végre megoszthattam kislányommal a jóhírt.

-Anya, mesélsz nekem arról, hogy hol fogsz dojgozni?- támadt le azonnal kérdésével.

-Ott, ahol a kedvenced versenyzik.- újságoltam, s elkezdtem levenni a kényelmetlen szoknyám.

-Jujj de jóó!- örömében táncra perdült.- És tajájkoztál Sebi bácsival?

-Nem Hercegnőm. Ő pilóta, nem szokott a gyárban tartózkodni. Bár néha lehet, hogy pár óra erejéig beugrik. Ha pont akkor fogok dolgozni, mikor ő is ott lesz, akkor jó esélyem lesz összefutni vele.

Jókedve egyből alábbhagyott, pici ajkai sírásra görbültek.

-Nem kell csüggedned bogaram. Mesélek majd neki rólad és kérek aláírást is, hogy legyen egy szép emléked róla.- simogattam meg fejecskéjét.

Megfürdettem Őt, megvacsoráztunk és bebújtunk az ágyba.

-Meséjsz nekem vajami szépet?- csimpaszkodott a nyakamba, s nézett gesztenyebarna szemeivel.

-Igen, de csak valami rövid mesét, mert fáradt vagyok és korán kell kelnem holnap is.

-Most nem mesét akarok. A nagyijól mesélj!

Szinte leesett az állam. Most először kérte, hogy meséljek neki az édesanyámról. De ez még mindig a jobbik esett. Ha az apjáról kérdezett volna, nem lett volna mit mesélnem. Legalábbis túl sok szélpet biztosan nem.  Gondolatban felevenítettem néhány emléket az édesanyámról, majd mesélni kezdtem arról, milyen asszony volt a nagymamája.