15. rész

Sziasztok!

Nagyon röstellem, hogy eltelt több, mint 1 hónap az utolsó fejezet óta. Bevallom, hogy ennek oka/okai volt/voltak. A részletekbe nem szeretnék belemerülni, de azt mindenképpen szeretném, hogy tudjátok, hogy egy kicsit pihentetnem kellett az írást, ugyanis nem jöttek úgy az ötletek, mint általában szoktak. De nem kell kétségbeesni, visszatértem régi önmagamhoz, túl vagyok a vizsgáimon, most egy kis pihi van, amit természetesen ki is fogom használni, és rengeteget fogok foglalkozni a történettel. Azt is megígérem, hogy vissza térek majd a 1,5-2 heti egy részhez. Remélem a Ti érdeklődésetek nem hagyott alább annak ellenére sem, hogy nem halmozlak el benneteket gyakran résszel.

Mint láthatjátok, az oldal kapott egy új külsőt, amihez lesz időtök hozzászokni, hisz most egy darabig nem fogok változtatni. 

A visszajelzéseiteket továbbra is várom, akármilyen formában (pipa, vagy komment) érkezzenek is azok :)

Kellemes időtöltést kívánok!

Reny

Az elmúlt egy hét alatt rengeteg változás költözött az életünkbe. A mindennapjaink sokkal színesebbek, elviselhetőbbek lettek. Pont ma egy hete volt annak, hogy Rosalie megismerkedett az óvoda szóval, és azzal, hogy mit is takar ez a kifejezés. Múlt héten hétfőn korábban mentem be a gyárba. Szerencsére az irodájában találtam Mr. Mateschitz-t és, miután elregéltem neki óhajom, ugyanolyan megértő, és figyelmes volt velem szemben, mint eddig bármikor. Kimenőt kaptam arra a napra. Persze, valamikor majd pótolnom kell. 1,5 héten belül ez már a második szabadnapom volt. De szó, mi szó, szükségem volt arra a napra teljes egészében.

   Reggel fél 8-kor Chloéval karöltve elvittük a két kislányt az óvodába. Ők az egyik terem felé vették az irányt, míg én egyenesen az igazgató irodáját céloztam meg. A férfi szívélyes fogadtatásban részesített. Kérdezett tőlem néhány dolgot (családi állapotra, munkahelyre, és jövedelemre hivatkozva), a birtokunkba került néhány fontos információ az óvoda programjáról, ami után egyikünk sem látta akadályát annak, hogy Rosalie csatlakozzon a kiscsoportosokhoz. Körbe lettünk vezetve az óvodában, és annak területén is, és mondhatni, hogy mindennel meg voltam elégedve. Tetszett, ahogy az óvónő foglalkozik a gyermekekkel, ahogy ügyelnek a mosdó tisztaságára, ahogy hangsúlyt fektetnek a testmozgásra, és az ételek elkészítésére. Rosaliet is elbűvölte a hely, és ez a legfontosabb. Csak olyan helyen  tudtam  otthagyni, mely biztonságos, és  ahol jól is érzi magát. A kicsikém tátott szájjal járta körbe a termet, ahol a különböző foglalkozások zajlanak. Ennyi játékot még életében nem látott, szinte ragyogott az arca, mikor megtudta Audreytől, hogy ezekkel mind ő is játszhat majd. Irigykedve nézte, hogy mindenkinek van saját törölközője, pohara, és mindegyiken egyedi, saját megkülönböztető jel van. Meg sem lepődtem, mikor azt kérte tőlem, hogy az ő jele had lehessen egy sötétkék kisautó, hisz Sebastian autója is voltaképp sötétkék. Az óvónő felajánlotta, hogy vigyázz Rosaliera, amíg én a dolgom intézem. Megnyugtatott, hogy számára nem jelent gondot, hogy eggyel több gyerkőc jár a csoportba, sőt, legalább ez idő alatt jobban megismeri Roset, ráadásul ő is megismerkedik azzal a közeggel, melyben ezentúl a mindennapjait fogja tölteni.

Az egész délelőttöm azzal ment el, hogy minden olyan iratot összeszedtem, mely szükséges volt a be iratáshoz. Mindegyikről másolatot készítettem, melyeket elvittem egy hitelesítő céghez. Kivettem egy részét a Seb által utalt pénznek, amiből kifizettem az óvodában az egész hónapi ebédért járó összeget, és minden olyat, amit a többi édesanya és édesapa is fizet. Délután 2-re sikerült mindent elintéznem. Eddigre Rose és Audrey számára is befejeződött az ovi aznapra. Chloéval közösen hoztuk el a két csemetét. Rosalie egész végig arról csacsogott, hogy mennyire klasszak az udvaron a hinták, és a csúszdák. Áradozott arról is, hogy az óvónéni megtanította őket pillangót hajtogatni, és, hogy mennyire tetszett neki a mese, melyet a délelőtti alvás előtt olvastak fel.

   Újdonsült barátnőmnek aznap nem volt órája a főiskolán, és ez kapóra is jött nekünk valamilyen szinten. Vásárolnunk kellett, így elrángattuk őt is magunkkal, hogy mutassa meg nekünk alaposabban a környéket. Audrey is kiharcolta, hogy velünk jöhessen, de más választásunk nem is igen volt, hiszen nem volt ki vigyázzon rá, így négyesben vágtunk neki az üzleteknek. A délután, és maga a bevásárlás sem tűnt unalmasnak, hiszen a két leányzó elszórakoztatott minket azzal, hogy egész végig egy olyan gyermekdalt énekeltek, melyet aznap tanultak. Boltról-boltra jártunk. Választék volt bőven, csak az árak nem nyerték el a tetszésem. Igaz, hogy szép kis összeget utalt nekünk Sebastian, de ez még nem azt jelenti, hogy rögtön az első adandó alkalommal el kell költenünk mindet. Gondolnom kell az előttünk álló hónapokra, hiszen még pontosan nem tudom, hogy mire lesz elegendő a fizetésem. Ha túl sok pénzed van, akkor annak rizikója is van. Csalogatva érzed magad, hogy minél több dolgot vásárolj. ( néha olyat is, amire igazán nincs is szükséged) Túl drága, és márkás dolgokat nem vettem, hiszen Rosalie olyan gyorsan nő, akár egy gomba, és ugye az óvodában hamar el is koptatja őket. Még maradt egy kis összeg a kivett pénzből, így betértünk abba a játékboltba, melynek ablakában megláttam egy csodaszép babát. A ára megfizethető volt, és nem lett volna szívem nem megvenni. Én mindig is vágytam arra, hogy egyszer egy ilyen gyönyörű babával játszhassam, és… egész eddig azt hittem, hogy Rose is.  Szinte toporzékolva jelentette kis, hogy neki nincs szüksége erre a babára, hiszen neki már van  babája, ami ráadásul sokkal szebb, és értékesebb ennél. Sokkal inkább arra kért, hogy vegyem meg a legfelső polc tetején levő kirakóst. Egy 200 darabos puzzle volt, melyből Sebastian autóját lehetett kirakni.

Sebastian felbukkanásával mi új fejezetet kezdhettünk az életünkben. Szép lassan megszoktam a munkám, már semmi sem tűnt idegennek, a kezdeti nehézségeket legyűrtem, nem kell amiatt aggódnom, hogy Rose nincs jó kezekben,és egyenlőre Diana sem mélyeszti belém vaskörmeit. Minden szép és jó, csak… az ad némi okot az elkeseredésre, hogy Cynthiával kerüljük egymást. Nem esett jól, hogy annyi mindent vágott a fejemhez. Úgy érzem azóta is magam, mint akit hátba támadtak. Szeretném, ha mellettem állna, ha segítene, hogy lezárhassam életem egyik legsötétebb időszakát. Szerettem volna, ha ő is osztozna az örömeinken, ha ő is nevetve nézte volna végig, ahogy Rosalie modelleket meghazudtoló módon mutatja meg nekünk, hogyan is állnak rajta az új ruhácskái. De bízom abban, hogy az idő megold majd mindent, és újra minden a régi lesz egyszer.

   Minden egyes nap elteltével egyre otthonosabban mozogtunk az új lakásunkban. És egyre jobban egy hullámhosszra kerültünk Chloéval. Minden egyes beszélgetésünk által újabb, és újabb dolgot tudok meg róla, egyre fantasztikusabb csajnak gondolom őt, és egyre inkább felnézek rá. Olyan lelki akarat van benne, mint amilyen kevesünkben van. Határozott, céltudatos, harcias, kitartó, mindenben meglátja az igazi értéket, derűlátó, de nem utolsó sorban olyan ember, aki a szeretteiért, a számára igazán fontos emberekért akár a kezét is a tűzbe tenné. Tegnap este volt lehetőségem megismerni Chloé keresztanyját. Nagyon szimpatikus, és kedves asszony, aki szívélyesen fogadott minket Rosalieval. Az volt az első mondata, hogy Chloé már rengeteget mesélt rólam, és örül, hogy a gyakran elhangzott nevemhez most már arcot is társíthat.  Újdonsült barátnőm megosztotta velem azt a tényt, miszerint az összes barátnője közül én vagyok a legszimpatikusabb a keresztanyja számára. Mondhatni, hogy jól estek a kettejük szavai. A vacsorát négyesben fogyasztottuk el, aztán a két kislány elvonult játszani. Rose és Audrey hamar egymásra találtak, most már szinte mindent együtt akarnak csinálni. Már azt tervezgetik, hogyha legközelebb jön Sebastian, akkor meglepik valamilyen rajzzal. Ahogy a két gyerkőc elvonult, csupa olyan téma hozódott fel, mely a kicsik számára túl felnőttes. Igen, leginkább a nagybetűs életről volt szó. Arról a nagybetűs életről, melybe Chloe tizenévesen csöppent bele. Sorra követték egymást az életében az olyan események, melyek egy gyermek sorsát igen komolyan megpecsételhetik: a szülei válása, édesanyjának halála, aztán ebből adódott egy hosszú per, hogy kinél is nevelkedjen tovább az akkor még kiskorú Chloé. Talán szerencsének nevezhető, hogy volt egy komoly támasza a keresztanyja személyében. Felkarolta őt, nevelte a legjobb tudása, és belátása szerint, és egy komoly, talpraesett nőt faragott belőle. Ránézek az előttem ülő középkorú asszonyra, aki olyan idős, mint amilyen most édesanyám lehetne. A korához képest ráncai megsokasodtak, mindez annak tudható be, hogy  az élet vele szemben sem mutatta meg a könyörületes arcát. A szavaiból, és a keserédes hangjából ítélve megtörte őt az, hogy nem talált magának párt, akivel megoszthatta volna az életét. De leginkább az lehetett kínzó a számára, hogy nem bújhatott bele úgy igazán egy édesanya szerepkörébe. Látszik rajta, hogy anyáskodó típus, szereti kiélni anyai ösztöneit, ezért fogadta örökbe Audreyt. És nem ad meglepődöttségre okot az sem, amit Chloéért tett. Már a születésétől kezdve jelen volt az életében, a vér szerinti lányának érezte. Épp emiatt érezte a kötelességének azt, hogy a végsőkig küzdjön azért, hogy ő lehessen Chloé gyámja.

Igaz, hogy egy fizetésből élnek ők hárman, de gyönyörű, tágas, rendes, és tiszta lakásban laknak, mely jól felszerelt. Semmiben sem szenvednek hiányt, ami az anyagiakat jelenti. De tudom, hogy ők olyan kaliberű emberkék, akik számára a béke, a szeretet, és az összetartás a legfontosabb, és a legértékesebb.

-Sosem akartam, hogy mások úgy nézzenek rám, mint egy elkényeztetett libára.- kezdte így a kettőnk beszélgetését Chloe, mikor ketten teázgattunk a kanapéjukon ülve.- Ezt mintha keresztanyám meg sem akarta volna hallani, elhalmozott minden jóval, így sosem volt okom a panaszkodásra. Mindent megadott nekem, amiről azt gondolta, hogy a hasznomra válhat. Sosem hisztiztem, vagy toporzékoltam, csakhogy valamit kicsikarhassak tőle. Egészen kicsi koromban rájöttem arra, hogy nem vagyok olyan helyzetben, hogy követelőzzek. Lehet rossz szófordulatot használok, de a keresztanyámnak vagyok kiszolgáltatva. Hisz gondolj bele! Ha ő nincs, most biztosan nem teázgatnék veled ilyen nyugodtan.

-Ezek szerint ő amolyan anyáskodó keresztanya.

-Egyrészt igen. Tudod, óriási terhet vett a vállára, mikor szembeszállt apámmal. Szabályosan kijelentette, hogy csak a holttestén át vihet el engem innen. A küzdelem még azután is folytatódott, hogy ő nyerte meg az elhelyezési pert. Be kellett bizonyítania, hogy mindazokat az ígéreteket be tudja váltani, amiket tett, hogy megvan a megfelelő anyagi háttere ahhoz, hogy tovább nevelhessen. A gyámügytől emberkéket küldtek hozzánk, akik néha minden lépésünket figyelték. Ő sem, és én sem hibázhattam, mert akkor visszaküldtek volna apámhoz, ahonnan világ életembe el akartam menekülni.

Elgondolkodtató volt, amiket mondott. A szavai mögött olyan mérhetetlen nagy csodálat állt a keresztanyja iránt, amit  csak az érthet meg, aki maga is volt már hozzá hasonló helyzetben. Egy kicsit irigy is vagyok, hiszen neki van egy holtbiztos támasza, akire még évekig számíthat. Nekem pedig már az sincs.

-Mindketten anya nélkül lettünk felnőttek. Hogy… hogyan élted meg… mindezt?- tette fel a kérdést tapogatózva.

-Valami szörnyű volt nélküle az élet. És valamilyen szinten még most is az. Anya halála óta az életem hanyatlásnak indult, és, ha lehet így fogalmazni, akkor hibát hibára halmoztam. Egy ilyen hibából fogant meg Rosalie is.

-Azt mondják mindennek van jó oldala, így szerintem ennek is. A hibáinkból csak tanulhatunk, legközelebb használjuk az eszünket, és óvatosabbak leszünk. A múltbéli események, de leginkább a nem várt terhességed sodort téged erre a helyre, ahol rengeteg dologra lehetsz büszke: Londonban, egy világbajnok pilóta lakásában laksz, és van lehetőséged az elmúlt évek legjobb Forma-1-es csapatának gyárában dolgozni. Ezt mindenképpen pozitívumként kell megélned, hisz csak gondolj bele Hailey! Hány nő akarna most a te bőrödben lenni?!

-De vajon hányan vállalták volna az ide vezető utat, ha előre tudják, hogy milyen áron lehetnek itt? A háromnegyede feladta volna. De nem oktatok ki mást, mikor én sem vagyok különb!- kérdő pillantással nézett rám, így hát folytattam.- Ha anya öngyilkos tudott lenni, én miért nem tudtam? Nekem miért nem…

-Ezt hallani sem akarom tovább!- tette tenyerét a számra, és szúrósan rám nézett.- Nem akarok szívtelen lenni, de anyukád a lehető legnagyobb butaságot követte el. A lehető legrosszabbat tette veled, hisz esélyt adott apádnak arra, hogy nyeregben érezhesse magát, hogy hatalma lehessen feletted,  de leginkább az életed felett. Nem az öngyilkosság a legjobb módszer. Csak Isten dönthet arról, hogy mikor ér véget a mi életünk. Lehet te nem látod, de sokkal hősiesebb tett az, hogy felküzdötted magad idáig. Az életben maradáshoz kell a legnagyobb akarat!

-Azt hiszem eleget beszéltünk már a múltunkról. Mi van a jövővel? Láthatáron van már a nagy Ő?- tapogatóztam.

-Az ehhez hasonló kérdéseket utálom a legjobban.- húzta fel az orrát.- Ehhez a témakörhöz hozzá sem tudok szólni, úgyhogy passzolok, és átadom neked a válaszolási lehetőséget.- lehajtotta fejét, néhányszor sóhajtott, majd pillanatok múlva ismét egymásra néztünk.- Bocsáss meg, nem akartam goromba lenni. Nincs mit mondanom a nagy Ő-ről. Jelenleg nincs férfi az életemben, és egy ideig még biztosan nem lesz kilátásban az igaz szerelem. Lefoglal a tanulás, az állandó rohanás, és… még csak rám sem néz egyetlen arravaló pasi sem. És veled mi újság ezen a téren?

Mire összekapirgáltam a gondolataim, már Rosalie szaladt elém, és nyaggatott, hogy menjünk haza, mert ő álmos, és le akar feküdni, hiszen holnap óvodába kell mennie. Chloé pedig megígértette velem, hogy még visszatérünk erre a témára, így adósa maradtam, ami nem lelkesített túlzottan.

******

   Ritka pillanatok közé tartozik az, mikor csak ülök a pult mögötti bárszéken, és bámulok előre a semmibe. Az is ritka, hogy nincs tennivaló a büfében, így mindenki szabadon tevékenykedhet. Mióta fény derült Diana turpisságára, a büfében, és a gyár összes többi területén változások léptek érvénybe. Mateschitz jobban nyitva tartja a szemét. Szúrópróbaszerűen látogatja meg a részlegeteket, jobban a dolgozók, és a “kis főnökök” körme alá néz, hozzánk is többször betoppant már, nem kis meglepetést okozva nekünk. Ennek persze látható eredményei is vannak, hiszen a munka felélénkült, mindenki nagyobb lelkesedéssel, és odaadással tesz-vesz, hiszen, mindenki “fél” a tulajdonostól. Persze mindannyiunk érdeke, hogy minden a lehető leggördülékenyebben működjön, hiszen a jó eredményért cserébe év végén beígértek egy kis pluszt. És nekem régóta kergetett álmom, hogy egyszer megtapasztalhassam, milyen is a hangulat egy világbajnoki cím megszerzését követően. Szeretném azt érezni, hogy – ha egy nagyon minimális értékben is,- a csapat az én odaadó munkám miatt is került újra a Királykategória élére.

A kapcsolatom Cynthiával hanyagolható téma. Elég intenzív módon kerüljük egymást. Kisegítjük egymást, kiosztjuk egymás között a teendőket, de másról nem beszélünk. Magányosak vagyunk mindketten. Nem tudom, meddig fogjuk ezt így játszani, de én mindenesetre nem érzem hibásnak magam. Neki illik elém állnia a bocsánatkéréssel, hisz ő viselkedett undokul velem szemben.

   Unottan forgatom a villát a kezemben, és turkálok az ebédemben. Rosaliera gondolok, aki időközben nagyon megszerette az ovit, és szerencsére eddig egyszer sem jött haza panaszkodva, és ajtót csapkodva, hogy ő bizony többet nem akar óvodába menni. Nekem fontos a munkám, hisz ez biztosít megélhetést nekünk, de nem feledkezem el életem  elsőszámu, és legszebb teendőjéről sem: az anyaságról. Bűntudatom van, hisz volt pár olyan év, mikor elég keveset voltam vele, lemaradtam az életének igencsak fontos momentumairól. Az elmulasztott éveket nehéz bepótolni, de a változtatásra sosem lehet azt mondani, hogy késő lenne!  Esténként a szoba Rose csacsogásától, és kacajától hangos.  Ő mindig beavat a nap legérdekesebb történéseibe. Szeretném tudni, hogy mi tetszik neki, mi okoz számára nehézséget, hisz anyaként kötelességem segíteni neki. Viszont tegnap este már nem csak a lelkesedés az ovi miatt, és a fáradtság látszódott rajta, hanem arcocskáján a szomorúság is rajta hagyta jeleit. El van keseredve, hisz Sebastian egy hete nem jelentkezett. Lányom elég sűrűn kérdezgeti tőlem, hogy Sebastian nem-e telefonált, de mindig el kell szomorítanom a válaszommal. Minden  egyes nap elteltével egyre jobban várja a pilóta hívását. Szívesen tennék én ezelen valamit, de… Nincs elég bátorságom felhívni őt, és tolakodó sem akarok lenni. Mi van, ha a barátnője veszi fel a mobilját? Nem áll szándékomban elválasztani egymástól két olyan embert, akiket Isten egymásnak teremtett.

   A büfé bejáratánál egy rég látott ismerősöm alakja tűnik fel. Benyit a helységbe, én rá mosolygok. Ő pedig… Tőle nem megszokott módon néz vissza rám. Megnevezhetetlen érzések vannak Gavin   arcára írva.

-Szia.- köszöntem félénken.

-Nocsak! Hailey Roberts ismeri a köszönést!- vetette oda nyers hangon.

-Mivel érdemeltem ki tőled ezt a hangot?- fontam össze karjaim a mellem alatt.

-Mégis mikor szándékoztál tájékoztatni arról, hogy kilakoltattak?

-Én… elmondtam vol…

-Nincs az ínyemre, ha valaki kifogásokat keres!- csapott a pultra.- És miért pont Sebastian lakására kellett költöznöd?

-Mert felajánlotta a segítségét. Próbált emberien viselkedni.- lépett közre Cynthia.

-Te most ebbe nem avatkozz bele!- morgott barátnőmre.- Mondd, miért van az, hogy neki rögtön igent mondasz valamire? Ő csaphatja neked a szelet, én miért nem? Az miért zavar, hogy én szerelemmel közelítek feléd? Együtt vagytok?- vont kérdőre, miközben kicsit megszorította a karom, és rángatni kezdett. Hirtelen átjárta testem a félelem, az agyamba futott az összes vérem.- Halljam! Együtt vagytok?- türelmetlenkedett.

-Nincs jogod számon kérni engem!- találtam meg hangom, és próbáltam bebizonyítani, hogy képes vagyok megvédeni magam.- Nincs jogod így beszélni velem! Nincs jogod ahhoz sem, hogy ide beronts, és mindenki szeme láttára megalázz, hiszen nem tartozunk össze! Már a barátom sem vagy! Kirántottam karom a szorításából, és a konyhában kerestem menedéket. Lerogytam a székre, és körbenéztem a társaságon, akik mindennek tanúi voltak. Egyöntetűen döbbenten néztek rám, én pedig… szégyelltem magam. Most mindannyian azt hiszik, hogy rámásztam Sebastianra!  A könnyeim folytak, miközben ideges voltam, és próbáltam csinálni valamit, amibe az indulataim fojthattam. A síri csend miatt odakintről minden be hallatszttott: -Hogy te mekkora egy barom vagy!- mordult fel barátnőm, és csattant valami. A hangokból ítélve Cynthia tenyere Gavin arcán.

- Hailey nagyon nehéz helyzetbe került, nem tudta hová meneküljön egy 4 éves kislánnyal. Segítségre szorultak, és Sebastiannal mi ketten álltunk melléjük, és próbáltuk megkeresni a legkézenfekvőbb megoldást! És még mielőtt újra bántani merészelnéd Haileyt közlöm, hogy én voltam az, aki támogatta Sebastian ötletét.

-Kösz, hogy te is az ő pártját fogod! A csapaton belül valaki kiejti a Sebastian Vettel nevet, és rögtön mindenki el van ájulva Mr. Tökéletes vagyok Sebastiantól!

-Talán nem véletlenül!- nevetett fel szarkasztikusan Cynthia.- És igen, az ő pártját fogom, mert ő  ízig-vérig férfiből van! Seb megmutatta, hogy kettőtök közül ki is az igazi úri ember, és, hogy ki méltó Haileyhez. És nem is kell olyan nagyon favorizálnom a pilótát, te saját magad játszottad el az utolsó lapjaidat! Szeretném felnyitni a szemed, hogy ezzel a bunkó viselkedéssel végleg elvágtad magad alatt a fát. És ne is reménykedj abban, hogy Hailey a tied lesz valaha is. Mert én nem fogom engedni, hogy akár csak a közelébe is kerülj!

   Ezután a történések kétszeresére felgyorsultak, és megsokasodtak. Testileg ott voltam a büfében, de szellemileg teljesen  máshol jártam. Egyszer csak egy kéz simított végig a hátamon.  Felkaptam a fejem, és láttam, hogy Cynthia állt mögöttem. Tehetetlenül álltam a helyzet kellős közepén. Megköszöntem volna, hogy a védelmemre kelt, kisírtam volna magam a vállára borulva, vágytam a baráti ölelésére, hogy ismét megnyugtasson, hogy minden rendeződik majd, de mindvégig az motoszkált  a fejemben, hogy haragban vagyunk. Ő félretehette a közöttünk történteket, hisz hallottam, hogy beszélt hozzám, de szavait képtelen voltam felfogni. A konyhában minden tekintet minket követett, amitől szinte fuldokoltam. Kimenekültem innen, egyenesen a gyár parkolójának legeldugottabb helyére. Én a távolból láttam, hogy mi történik a gyár területén, de az én ittlétem senkinek sem tűnt fel, és ez volt most a legfontosabb. Ismét mocskosnak éreztem magam az emberek előtt!

   Úgy éreztem, mintha a föld kettényílt volna a talpam alatt. Tudom, hogy nem tehetek arról, ami nemrég történt, de mégis az motoszkál a fejemben, hogy folyton én vagyok az, aki ártatlanul a legrosszabban jön ki minden egyes helyzetből!  Én vagyok az, aki folyton magyarázkodásra kényszerül. Senkivel sem merem felvenni a szemkontaktust, hisz pontosan tudom, hogy a többiek mint gondolnak rólam. Most mindenki meg van bizonyosodva arról, hogy behálóztam a csapat világbajnokát, hogy egy olcsó vérű kis nőcske vagyok! Ismét akadt valami, ami napokra rettegésben tarthat. Nem attól tartok, hogy rám mik várnak, ha ez kitudódik a gyár területén, hanem sokkal inkább attól, hogy Sebastiant is magammal rántom a mélybe, és nem lesz, aki tisztára moshatja a nevét. Kezdtem felszabadulni ebbe a közegben, közelebb férkőzni néhány emberhez, de most ismét vissza kell bújnom a kis vackomba. Köszönhetően annak az embernek, akit barátomnak hittem.

   Fogalmam sincs, hogy mikor jött el az a pillanat, mikor eljöttem a gyárból. Arra emlékszem, hogy egész délután a hidegben ültem, és az ég világon semmit sem érzékeltem a külvilág történéseiből.  Egyre inkább sötét lett, már az orromig is nehezen láttam el tisztán. Az egyik biztonsági őr oda jött szólni nekem, hogy a gyár perceken belül bezárja kapuit, és ideje hazamennem.Az utolsó buszjárattal sikerült végül hazajutnom. Vontatottan mentem fel a lépcsőkön, miközben a táskámban kotorásztam a kulcsom után. Nagy meglepetésemre a lakásajtóm előtti korlátnak támaszkodva beszélgetett egymással Chloé, és Cynthia. Chloe vaskosabbnál vaskosabb könyveket szorított karjaival a testéhez, Cynthia pedig egy világos barna, közepes méretű borítékot szorongatott a kezében.

-Sziasztok!- köszöntem mosolyogva. Kicsit jobb kedvere derített, hogy mindketten itt vannak. Az szolgálna ennek a borzasztó napnak a legszebb befejezéseként, ha Cynthiával le tudnánk ülni elrendezni a nézeteltéréseinket, és,  ha elfogadná, hogy Chloéra is ugyanannyira szükségem van, mint rá.

-Itt az alkalom, hogy mindent megbeszéljetek!- nézett ránk biztatóan Chloé.- Hagyok nektek elegendő időd, aztán majd áthozom Roset. Csak ügyesen.- kacsintott, majd bement a lakásukba.

-Bújj be, ne ácsorogjunk itt.- tessékeltem be Cynthiát. Levette kabátját, majd izgatottan nézett körbe.

-Gyönyörű ez a lakás!- ámuldozott, miközben ujjait végighúzta a finom szabású anyaggal bevont kanapén.- Sebastiannak nagyon jó ízlése van. Jól érzitek magatok itt?

-Mi tagadás, sokkal kényelmesebben elférünk itt, nagyobb a mozgásterünk. A konyha sokkal felszereltebb, de leginkább annak örülök, hogy minden nap meleg lakásba érhetek haza, hisz nincs gond a fűtéssel, és… spórolnom sem kell.- válaszoltam kérdésére őszintén.- Remélem nem haragszol, amiért itt kötöttünk ki végül, és… te továbbra is magányos vagy.

-Emlékezz vissza, hogy én erőlködtem, hogy költözzetek ide. Biztosra vettem, hogy nektek itt lesz a legjobb. Velem ne foglalkozz, megszoktam már, hogy a munkám az egyetlen elfoglaltságom.- válaszolta csalódottan, és elmorzsolt egy könnycseppet.

-Azóta sem változtak a dolgok?- utaltam tapogatózva a finn edzővel való viszonyára.

-A bemutató óta nem is láttam. A gyár tele van jobbnál-jobb pasikkal, de nekem pont Heikkibe kellett belezúgnom! És a legszörnyűbb az, hogy akárkivel is jönnék össze, nem tudnám elfelejteni Heikkit. Miért is nem vagyok az a típusú nő, aki csak az egy éjszakás kalandokat keresi? Miért hiszek annyira a szerelem beteljesülésében?- kérdezte kétségbeesetten.

-Akarod, hogy készítsek egy nyugtató teát?

-Ne fáradozz értem. Későre jár már, fáradt vagy, és nem is akarom elvenni azt a kevéske szabad órát, melyet Rosalieval tölthetsz a lefekvés előtt. Voltaképp azéért jöttem, hogy ezeket oda adjam neked.- nyújtotta át a vaskos borítékot, melyet eddig görcsösen szorított. Elvettem tőle, leültem mellé, kibontottam, és kihúztam a tartalmát. A Rosalie szülinapján készült képeket tartottam a kezemben.

-Nagyon bájosan áll rajta ez a pöttyös kis blúz.- kuncogott, mikor az aktuális képeket tartottam a kezemben.

-Még azóta sem volt lehetőségem megköszönni neked az ajándékokat, és azt, hogy vetted a fáradtságot, hogy szervezkedj.

-Nem tesz semmit.- legyintett.

A legvégére kerültek azok a képek, melyeken Gavin is szerepel.

-Hihetetlen, ami ma történt a büfében.- csóválta a fejét.

-Kellőképpen rosszul érzem még mindig magam. Szépen lejáratott a többiek előtt.- csúsztattam vissza a képeket a borítékba. Egyszerűen felfordul a gyomrom, ha Gavin Wardra gondolok.

-Engem hidegen hagy, amit a többiek gondolnak. Az nem fér a fejembe, amit ma művelt. “Állítólag”- mutatta az idézőjelet- fülig szerelmes beléd, meg akar hódítani, és most vérig sért egy aprócska félreértés miatt.

-Ahogy mondtad a délután, ne is álmodjon arról, hogy valaha is meghódíthat. Eddig is kevés esélye volt annak, hogy mi valaha is együtt legyünk, de a mai viselkedése után… Egyszerűen undododom tőle!

-Minden erőmmel azon leszek, hogy távol tartsam őt tőled!- biztosított Cynthia.

-Na és Sebastiant?- említette meg a pilótát Chloé. Fel sem tűnt, hogy áthozta a kislányom. Rose tipegve, szélesen mosolyogva közelített felém. Azonnal felkaptam, és össze-vissza puszilgattam puha arcocskáját.

-Sebi tejefonált?- csücsörített.

-Nem kicsim. Sebastiannak rengeteg dolga van, nem mindig van ideje hívogatni minket. De holnap megpróbálom felhívni én őt, jó?

-Azt hiszem, azzal nagyon boldoggá teszed majd a kicsi németet.

-Chloé, ezt meg hogy érted?- ráncoltam össze a homlokom.

-Jaj hát… itt vagy te, egy gyönyörű, csinos, nagylelkű nő, és egy sármos, vonzó, sikeres férfi. A többit pedig rakd össze te.- kuncogott.

-Fantasztikus!- nevettem fel szarkasztikusan.- Egy olyan ember nem él a környezetemben, aki ne akarna összeboronálni Sebastiannal. Eddig talán Rosalie az egyedüli, aki…

-Ne kiabáld el!- figyelmeztetett  Cynthia.- Csak egy szavunkba kerül, és rákap a témára. Amúgy is oda van a pilótáért, olyan nehéz dolgunk nem is lenne.

-Legalább hallgass végig, még nem fejeztem be a mondandóm Sebastiannal kapcsolatban.- kérlelt Chloé.

-Ne haragudj, de bármit is mondasz, túl kevés lesz. Azt a kis apróságot mindenki elfelejti hozzátenni, hogy Sebastian boldog párkapcsolatban él.  Gondolom most már elé is jegyezte Hannát.

-Lassan 3 éve ismerem Sebastiant. Velem találkozott először, mikor megvette ezt a lakást. Nem tagadom, hogy jó barátok lettünk, magasfoku bizalom alakult ki köztünk. Elmentünk együtt moziba, meghívott minket a tavalyi Német Nagydíjra. Nincs olyan dolog, amiről ne tudnék, vagy amit ne szednék ki belőle valamilyen úton-módon. Szemtől szemben álltam már Hannaval is. De a lényeg az, hogy…- kis szünetet tartott.- A helyzet jelenlegi állása szerint az utóbbi néhány hónapban Seb engem többet látott, mint azt a lányt, akit te a menyasszonyának képzelsz.

-Arra gondolsz, hogy…- kapta fel a fejét Cynthia.

-Még semmi sem biztos!- szögezte le azonnal Chloé.- Valami megváltozott Sebastianban. Hanna nevét feltűnően kerüli, és viszonylag elég rosszul tudja leplezni, hogy baj van.

-Ez mind magyarázat lehet.- fel-alá kezdtem járkálni, és ingerülten tördeltem a kezem.- A tekintete sokszor annyira meggyötört, mintha segítségért kiáltana vagy… nem is tudom.- beszéltem zavartan, hisz ledöbbentett az, amiket hallottam.

-Sajnos nem biztos, hogy az van, amire gyanakszunk—simított végig a hátamon Cynthia.- De ettől függetlenül is azt gondolom, hogy jól esne neki, ha hallhatná a hangodat. A többit meg bízd csak ránk, kiderítjük, hogy milyen a kapcsolata Hannaval.

-De biztos jó ötlet ez? Én... félek… Hogyan vigasztalhatnám majd meg? És, ha rossz néven veszi majd, hogy felhívtam?

-Jajj Hailey!- Chloé a mennyezetre emelte tekintetét, én pedig félénken behúztam a nyakam.- Sebastian a nőt látja benned! Bárhogy is álljanak a dolgaik Hannaval, tudom, hogy valami különlegeset, és szokatlant indítottál el benne. Láthattad, hogy mennyire jól bánik Rosalieval, és téged is tisztel. Most már nem kell Gavinnel foglalkoznod. Seb pedig… nem hinném, hogy be kell őt mutatnom neked, hiszen pontosan tudod, hogy milyen ember. És arra is mérget vetek, hogy a lelked, és az agyad egy nagyon rejtett zuga tudja, hogy Ő KELL neked!

   Késői óra ide, vagy oda, majdnem 1,5 órán keresztül azt kellett hallgatnom, amint Chloé és Cynthia összefogtak, és elméleteket gyártottak Sebastianról, és rólam. Olyan helyzeteket vázoltak fel kettőnkkel kapcsolatban, amiktől egészen zavarba jöttem. Úgy látszik visszakaptam az egyik legjobb barátnőmet., és mintha minden lecsillapodott volna kicsit. De persze a látszat néha csal…