2.rész

Sziasztok! :)

Először is elnézést szeretnék kérni, amiért ilyen késve hozom a részt. Rengeteg dolgom volt az utóbbi 2 hétben, nem igazán volt időm foglalkozni a történettel, ráadásul itt van ez az elviselhetetlen hőség is, mely alaposan elszívta minden erőmet. De igyekszem nem csak a kifogásokat keresni, hanem csípkedni magam, hiszen nem akarom, hogy az oldal elveszítse az olvasóit!

Köszönöm, hogy ennyien érdeklödtök az új rész iránt és, hogy túl van az oldal az 1000 látogatón is :) Fantasztikusak vagytok, de tényleg :)

Kellemes időtöltést kívánok a fejezethez és most is számítok a véleményetekre! ;)

puszi

Reny

Hajnali fél 5 volt még csak, de máris adrenalinnal és energiával túlfűtött voltam, egy percig sem lettem volna képes tovább az ágyban feküdni. Bekapcsoltam a rádiót, de lejjebb vettem a hangot, mert kislányom még javában aludt. Meggyújtottam egy gyertyát és csendben kezdtem elfogyasztani a reggelim, közben pedig folyamatosan kattogott az agyam. A lelkemen egyfajta béke suhant át a tegnapi nap után. Pontosabban ez a nyugalom akkor ért utol, mikor aláírtam a munkaszerződésem. Mindig is gyötört a lelkiismeret az előző „munkám” miatt, a szomszédok mind megvetettek, sosem értették, hogy lehettem képes ennyire alacsony szintre lealacsonyodni főleg úgy, hogy édesanya vagyok. De más választásom sajnos nem volt. Ha egymagam lennék az sem érdekelne, ha valahol a híd alatt fagyoskodnék, de van egy tündéri kislányom, akit imádok és akiről muszáj gondoskodnom. Nyilván nem az volt a legjobb módszer a napi kenyérre való pénz megkeresésére, hogy vadidegen férfiak ágyában kötöttem ki. Bízom abban, hogy Rose megért majd engem, ha felnő és nem fog elítélni a bűnös múltam miatt, amire sosem voltam és soha nem is leszek büszke. De itt az idő a múltat magam után hagyni, bár eltörölni a múltbéli eseményeket úgysem tudom. Örökké sötét foltként fogom magamon hordani. Mától kezdődik a mi új életünk. Végre lesz normális fizetésem, nem kell majd annyit nélkülöznünk. A jövő  hónap közepéig még azonban ki kell húznunk kevés pénzből és ... Némi tartozással a számlákat és a lakbért illetően.

          Halkan kiosontam a házból, becsengettem a Smith házaspárhoz, Annie pedig rögtön át is ment hozzám, hogy felügyelje Rosaliet. Fél 6-kor már a buszra szálltam fel. Ez az időpont korainak számított, hiszen a műszakom csak 7-kor kezdődik. Azonban így kaptam ülőhelyet. Arra gondoltam, hogy a szabad perceim arra használom fel, hogy jobban feltérképezem a gyárat, hiszen a tegnap nem volt alkalmam minden zugot kellően szemügyre vennem.

          Köszöntem John-nak és az Amelia nevű recepciós hölgynek, majd elindultam az öltöző felé, hogy a csapatruházatot felvegyem. Minden dolgozó rendelkezett saját névvel ellátott szekrénnyel, melybe személyes cuccait és utcai ruházatát zárhatta. Az én szekrényem pont a Cynthiáé mellett volt, s a zár fölé oda volt ragasztva a heti beosztás. Figyelmesen kezdtem olvasni. Cynthiával felváltva dolgozunk, egyik nap ő, másik nap én, kivéve a hétfőt és a csütörtököt, mikor ketten állunk a többi csapattag szolgálatára. A vasárnap szerencsére szabad az egész gyár számára és szombaton is csak 2-is tart a munkaidőm. Már most tudom, hogy a keddi, a pénteki napok lesznek a legnehezebbek napjaim. A kiszolgálással és a többi rám eső munka részével megbirkózom, de Diana jelenléte és állandó szurka-piszkálása már nagyobb feladatnak fog minősülni.

          Főztem kávét, öntöttem magamnak egy műanyagpohárba és elkezdtem a bolyongást ebben a hatalmas – és egyenlőre még kihalt – gyárban. Elsőként a galériát vettem célba. Hatalmas üvegablakok előtt álltam. Innen messzire elláttam, kimagaslott a főváros néhány épülete: a Tower Bridge, a Big Ben és az óriáskerék is. Az ég kezdett lassan világosodni a felkelő Napnak köszönhetően, épp emiatt néhány helyen kialudt a világítás. Sétálgattam a hatalmas helységben, ahol minden csodálatra méltó volt és alapos megfigyelést követelt. A tavalyi világbajnok autó volt kiállítva egy több méter magas és hosszú állványra. Ezzel az autóval Sebastian az utolsó futamon megnyerte a világbajnokságot, így az istálló gyárába hozta újabb konstruktőri világbajnoki trófeát, szám szerint a harmadikat a csapat fennállásának történelmében. A vitrinben rengeteg trófea kapott helyet, javát az elmúlt 4 évben gyűjtötte be az osztrák istálló, a két pilóta és a két versenyképes autó jóvoltából. Festmények, fotók voltak a falra szögezve a futamokat, díjátadókat ábrázolva. Szomorúság és irigység kerített hatalmába. Talán, ha sikerült volna befejeznem a három éves fősulit, akkor most a csapat hivatalos fotósaként dolgozhatnék és lehetőségen lenne ott lenni az ilyen kaliberű eseményeken. Tekintetem hirtelen a hatalmas tér végében tündöklő óriásplakátokra révedt. A Webber arcképére csak rápislogtam, a Sebastian képe pedig … csalogatóan hatott szememre. Elég sokat időzött a látószervem a németen. Alaposan szemügyre vettem az egyre inkább férfiasodó arcát, a jellegzetesen csibészes mosolyát és végül szemeit. Azokat a gyönyörű tengerkék szemeket, melyek csillogtak a boldogságtól ejtett könnycseppek nyomán. Elhessegettem a feléje intézett gondolataimat, eddig sose ábrándoztam róla, igazából nem tudom, hogy most mi ütött belém. Esélyem sem lenne nála, de hát hozzá kell tenni, hogy nem is akarok kikezdeni vele. Ő már évek óta foglalt, gyönyörű és csinos barátnője van, akivel kölcsönösen imádják egymást. A mi ismeretségünk úgy fog kezdődni, hogy esetleg kiszolgálom őt és ezután a mi kis történetünk véget is fog érni. Jobbnak láttam, ha visszafordulok, mert a gyár kezdett lassan élettel megtelni, a különböző munkások szállingózni és nyüzsögni kezdtek, nekem is félóra múlva kezdődik a műszakom, ha a falon lógó óra helyes időpontot mutat.

          Sietősre fogtam a dolgot, szapora léptekkel száguldoztam a folyosón, melynek meg is lett a következménye. Jobbra kanyarodva sikerült nekiütköznöm az egyik szerelőnek, a kávém pedig ráömlött a kezében lévő papírkötegre.

-          Jajj de ügyetlen vagyok. Kérlek szépen ne haragudj. – esdekeltem bocsánatáért, időközben próbáltam felitatni a kávéfoltot egy szalvétával.

-          Ugyan már, nem történt semmi baj. Ez csak néhány papír, majd újra kinyomtatom. Nem olyan jelentős az anyagi kár. – mosolygott rám kedvesen, majd legyintett hanyagul. – Amúgy én voltam a hibás, mert túlságosan elmerültem az adatok tanulmányozásában. – egy laza mozdulattal beledobta a papírkupacot a mellettünk lévő szemetesbe.

-          Hogyan tehetném jóvá ezt a kis kellemetlenséget, amit okoztam?

-          Talán azzal, ha eljössz velem ma este vacsorázni. – közölte komoly hangon, amitől én őszintén szólva megrémültem. – Csak vicceltem – nevetett, s közben ujjbegyével megcirógatta karom. Egy lépést azonnal hátrébb tettem, csodálkozom, hogy nem tette ezt szóvá. – Elég, ha főzöl nekem vagy 2 liter kávét, ugyanis már nem bírok talpon maradni. Egész éjjel adatokat tápláltam be a gépbe a szélcsatornában készült fejlesztések kapcsán és pár óra még van hátra a munkaidőmből.

        Így, hogy ezt az információt tudatta velem, még jobban szégyelltem magam a kárért, melyet a balestemmel okoztam. Tönkretettem az éjszaka során elvégzett munkáját, így a kávé a legkevesebb, amit kérhet tőlem kárpótlás gyanánt.

-          Rendben. Gyere velem és akkor odaadom a kért kávét. – mosolyogtam rá és elkezdtem lefelé terelni a lépcsőn. Sikerült leolvasnom a zsebe fölé irt nevet: Gavin.

-          Te még új vagy itt, igaz? Eddig nem láttalak, vagy csak nem vettelek észre? – kíváncsiskodott, miközben lehuppant a pult előtti bárszék egyikére.

-          Igen, új vagyok. Tegnap volt az első hivatalos munkanapom. – válaszoltam és eléje tettem a cukrot és a kávéscsészét.

-          Mesélhetnél magadról valamit, amíg fő a kávé. Hogy érzed magad a csapat tagjaként? Milyennek látod a gyárat és az itt dolgozó embereket?

-          Természetesen élvezem a munkám, igazi kihívásokat vet elém. A gyár pedig ... szép és lázba hoz. Sajnos egyenlőre csak kevés embert ismerek névről, kevesen jöttek ide beszélgetni hozzám. – ecseteltem.

-          Cynthia hol van? – tekintetével azonnal a lányt kereste.

-          Ma szabadnapos. Felváltva dolgozunk, de hétfőn és csütörtökön mindkettőnket itt találod. – kacsintottam beszélgetőpartneremre, majd bementem a konyhába a közben kifőtt kávéért. Visszatértem a pult mögé, töltöttem neki a gőzölő és jó erős italból. Aztán újra megszólalt: - Épp ideje volt, hogy felvegyenek Cynthia mellé egy társat. Eddig egyedül szolgálta ki a gyár több száz dolgozóját, ami nem kis odaadással és fáradozással jár. Sokszor azt sem tudta hol áll a feje, többször előfordult, hogy mást kaptam, mint amit kértem.

-          Például? – kérdeztem rá, jobb az ilyen eseteket hallani nevetés céljából és persze tanulok is, igyekszem nem ebbe a hibába esni.

-          Legutóbb csak egy narancslevet kértem, erre egy tál vega kaját tett le elém. – nevetett, s ettől nekem is könnyed mosolyra húzódott a szám. Van színészi tehetsége a srácnak, irigylésre méltó módon élte bele magát. – De emiatt sosem tettem neki szemrehányást, hiszen nagy teher volt a vállán. Főleg amiatt, hogy tüdejét kiköpve végigdolgozta a műszakját, míg a többiek szokásukhoz híven a konyhában ücsörögtek, körmöt festettek, vagy épp egyes szerelők fejét próbálták elcsavarni. Őszinte akarok lenni és nem bántásképp akarom mondani, de te se reménykedj jobb helyzetre, mikor egyedül vagy.

-          Új dolgot nem mondtál most. – sóhajtoztam csalódottan – És akkor még ott van Diana is. Igazán kellemes fogadtatásban részesített tegnap. Igaz, hogy burkoltan, de a szavaiból azt szűrtem ki, hogy minden egyes munkanapom nyomorúságossá fogja tenni.

-          Diana Andrews? – kérdezett vissza. Bólogattam, majd röhögni kezdett. Értetlenkedő pillantások rengetegét intéztem felé. – Azt a nőt nem kell komolyan venni. A szája nagy csak, de tehetsége kevés van. Bocs, rossz szófordulatot használtam. Amelyik kutya ugat, az nem harap. Mikor Mateschitz megszorításokat intéz a dolgozók felé, akkor teszi a szent asszonyt. Egyszer csúnyán megégette magát Hornerék előtt, emiatt kis híján kirúgták. De kiváló színlelő képessége által visszasírta magát a tulajdonos kegyeibe. Amúgy elárulok valamit, ha nem gond. – áthajolt a pulton és a fülembe kezdett suttogni: - Diana a legnagyobb ribanc, akit életemben láttam. Az összes szerelőt elcsábítja, mindenki ágyában megfordult már legalább egy éjszaka alkalmából. De én teljesen tiszta vagyok! – emelte fel kezeit. – Párszor bepróbálkozott nálam is, de nulla sikerrel. Megfenyegettem, hogyha még egyszer valamelyik szerelő körül legyeskedik, akkor beszámolok a kis éjszakai kalandjairól Mateschitznek. Tudniillik, hogy a nagyfőnök csak jóravaló és becsületes embereket alkalmaz, az ilyen kis afférok nála nem maradnak büntetlenül.

Szinte megállt az ütőér az ereimben. Engem sem tűrne meg itt, hiszen én sem vagyok olyan tisztességes, mint amilyennek kívülről tűnök. Talán annyi különbség van köztünk, hogy én nem a csapattagokra vetem ki a hálóm.

-          Nagyon elhallgattál. Gondolom meg kell emésztened az imént hallott információkat.- hozott vissza a valóságba Gavin hangja.  

-          Öööhhm ……. meglepődtem, az tagadhatatlan.

-          Ha esetleg bántana téged, akkor nyugodtan szólj nekem és elintézem majd a baját annak az álszent kis kígyónak. Mennem kéne lassan vissza dolgozni. – pillantott a zsebéből kicsúsztatott telefonjára. – Örülök hogy megismerhettelek és köszi a kávét. Ilyen erős feketét régen ittam már. – hálaként adott egy puszit az arcomra, majd elviharzott. Én pedig végre belevethettem magam a munkába. Szívesen elcseverészném az időt Gavinnel, de abból nekem hasznom alig származna, így is körmömre égnek lassan a teendők. Ingáztam a pult és a tűzhely között. A konyhában is szükség volt a jelenlétemre, ugyanis csigatempóban haladt a munka. Dolog az van bőven, minden apróbb munkát nekem kell elvégeznem, 3-4 lány dolgozott a mai menün, a többiek szórakoztatták egymást. Ha már itt vagyok és Dietrich adott nekem lehetőséget, akkor szeretnék megdolgozni a fizetésemért. Egy perc szünetet sem tartottam, jöttem-mentem, s ez csak fokozódott a dél eljöttével. Vettem a kis noteszem és a ceruzám, elindultam felvenni a rendelést. Bízom abban, hogy nem fogok olyan hibákat véteni, mint Cynthia. A négyes asztalnál ott ült Gavin pár szerelőtársával együtt. Amint mellé értem mosolyogni kezdett.

-          Mit hozhatok? – tettem fel a szokásos kérdést.

-          Egy szendvicset és egy pohár narancslevet kérek.

Percekkel később már az ételeket és italokat szolgáltam fel. Szerencsémre türelmesen vártak és az is mellettem szólt, hogy mindenki elé a kért dolgot tettem.

-          Hmm …. – szimatolt a szendvicsébe Gavin – Nagyon jól néz ki. Köszönöm szépségem. – kacsintott felém. Bólintottam és egy asztallal odébb álltam. A füleim így is megütötte egy érdekes beszélgetés. Rólam diskuráltak éppen.

-          Ki ez a szépség? – hallottam a hátam mögül egy kíváncsi hangszínt.

-          Hailey a neve. Tegnap óta dolgozik itt, de nagyon ügyes és dögös a kiscsaj. – hangzott el az alapos válasz Gavin szájából.

 Másfél óra  elteltével a büfé kezdett kiürülni és lecsendesedni. Mindenki visszatért a munkájához, rám pedig újabb feladatok vártak. Míg a konyhában mindenki a maga ebédszünetét tartotta, addig én leszedtem a tányérokat az asztalról és nekiláttam a mosogatásnak. Újabb háromnegyed óra telt el ezzel, a derekam alaposan sajgott a fájdalomtól, a talpamnak is szüksége lett volna egy kis masszázsra. A cipőmet levettem, kényelmesebbnek tűnt a zokniban való flangálás. A tűzhelyt tisztítottam, mikor egy halk és bizonytalan női hangra lettem figyelmes.

-          Van itt valaki?

Kikukucskáltam a konyhából és Laurát pillantottam meg a pultnál álldogálni.

-          Szia Hailey. Tudnál nekem adni egy csésze teát?

-          Persze. Van gyümölcsös, menta és zöld tea. – soroltam – Melyikből kérsz?

-          A gyümölcsös jól esne. És kevés cukorral. – utasított – A szerelők megvannak elégedve a felszolgálással, azt mondják kedves és szimpatikus vagy, emellett jó munkaerő. De persze ezt én is látom. – tette hozzá mellékesen – Ennyi dicsérettel kevesen illetnek meg valakit, úgyhogy tudhatsz valamit, amit a többi lány nem. És képzeld el azon vitatkoznak, hogy ki hívjon el előbb vacsorázni. – adta ezt tudtomra. Én azonban úgy tettem, mint aki meg sem hallotta. – Nem is örülsz neki?

-          Rengeteg dolgom van, öt perc pihenőre sincs időm, nemhogy a szerelőkkel flörtölgetni. És amúgy sem akarok kapcsolatba kerülni senkivel sem. – fejtettem ki véleményem a hallottakkal kapcsolatosan.

-          Hát te tudod. – vont vállat – Amúgy köszi a teát.

A büfé padlóját sikáltam, mikor megjelent Gavin. Már nem volt rajta a csapatruházat, nyilván lejárt a műszakja, csak beugrott inni valamit.

- Hailey, van egy perced?

A falnak támasztottam a felmosót és automatikusan beálltam a pult mögé.

- Hadd találjam ki, hogy miért jöttél. Kérsz még abból a reggeli kávéból. – viccelődtem és máris nyúltam a kancsóért.

- Most nem ezért jöttem.

- Hát akkor? – nyíltak tágra szemeim.

- Csak szerettem volna elköszönni, mielőtt hazamegyek. És Hailey… én…

- Igen?! Mond csak. – bátorítottam.

- Szóval…. A srácok azon veszekedtek ma, hogy ki vigyen el vacsorázni. Bevallom azt hazudtam, hogy mára már elígérkeztél nekem, így akartalak kimenteni. Van programod ma estére? Vagyis… Nincs kedved eljönni velem ma este? Megihatnánk valamit és… – harapta el mondata végét.

- Igazán kedves vagy, de ne haragudj, ma este ez nem fog menni. 7-ig tart a munkaidőm és már most rettentő fáradt vagyok. Minden vágyam az, hogy hazamehessek és ágyba dőljek.

- Értem. Akkor talán legközelebb. Szia.

          Csalódottan és lehangoltan fordult el tőlem. Megsajnáltam, késztetést éreztem arra, hogy utána szóljak. Bár kétséges, hogy ez jó ötletnek bizonyul.

-          Holnap esetleg nem érsz rá? Szabad napos vagyok, délelőtt elvégzem a ház körüli teendőimet és délután mondjuk találkozhatnánk. – vetettem fel az ötletet. Egy kis beszélgetés úgy gondolom nem árthat. Kedves srác és még mindig tartozom neki a reggeli kis kellemetlenség miatt és most már ezért is, mert megmentett egy kellemetlen estétől valamelyik szerelővel.

-          Ez szuperül hangzik. – csillantak fel szemei – Hol és mikor találkozzunk?

-          Mondjuk fél 6-kor  a központban lévő parkban?!

-          Ott leszek. De most sietek. Szia!

Köszönésképpen megkaptam  a mai nap folyamán a második puszimat tőle.

Szemmel látható, hogy érdeklődik irántam, de attól félek, hogy később szorosabb kötelék lesz köztünk. Benne van a pakliban, hogy feltárom előtte az életem és dobni fog, ha megtudja a múltam egyik legsötétebb foltját. Kell az nekem, hogy ismételten a padlóra küldjön egy pasi? Hát nagyon nem! Kizárólag barátság lehet köztünk, semmi egyébb!

******

         

A másnap délután hamar ránk köszöntött. Az egész délutánt a házi munka elvégzésére pazaroltam el és már csak azt vettem észre, hogy az óra délután 4:00-át üt. Rosalie egész nap eljátszadozott egy kirakóssal. Nagyon jó és szófogadó kislány, nyugodt a természete, sosem lábatlankodik és eddig még egyszer sem feleselt nekem vissza. Most is szó nélkül tűri, hogy pár óra erejéig ismét lepasszolom a szomszéd családnak. Hamarosan itt a szülinapja, de még nem tudom, hogy mit vegyek neki. És egyáltalán miből? Fizetést csak a jövő hónap közepe felé kapok. Rose pedig 2 hét múlva lesz 4 éves.

Elkezdtem készülődni, de rögtön az elején megakadtam: nem tudtam ugyanis, hogy mit vegyek fel. Sose jártam el itthonról ilyen "találkák" céljából, ezért nincs a szekrényemben egy olyan ruhadarab sem, mely most megfelelő lenne. Fél órán át tétováztam a szekrény előtt, sürgetett nagyon az idő, ezért levettem a felső polcról egy garbót és egy farmert. Kifésültem a hajam, a fejem tetején befontam pár tincset, dobtam fel egy kis szájfényt, felvettem a csizmám és a kabátom és máris indulásra készen álltam. Kissé feszélyezetten éreztem magam, mert nem tudtam pontosan az úti célt és abban sem voltam biztos, hogy ez a megfelelő öltözék. Átsétáltam a zebrán és az egyik padon ülve megpillantottam Gavint. Hatalmas kő esett le a szívemről, hiszen ő is farmert és tornacipőt viselt.

-          Mesésen nézel ki. – bókolt azonnal, majd adott egy puszit az arcomra.

-          Áááá dehogy! – legyintettem – Hova megyünk?

-          A közelben van egy cukrászda mely a bácsikámé. Egy üdítő és egy finom süti mellet jobban megismerhetnénk egymást. Mit szólsz?

-          Igazán jól hangzik.

-          Imádom ezt a helyet. Nem csak azért, mert a bácsikámé és, mert degeszre ehetem magam fél áron, hanem azért is, mert igazán hangulatos kis hely és van valami ebben a cukrászdában, ami magával ragadja az embereket és arra készteti, hogy vissza térjenek ide. – osztotta meg velem gondolatait, miközben az étlapot böngésztük.

-          Mit ennél szívesen?

-          Igazából nem tudom. Választék az van bőven, mindegyik süti finomnak tűnik, lehetőségeim szerint az összest megkóstolnám. – kuncogtam.

-          Nem akarlak befolyásolni, de a túrótorta itt a legfinomabb.

-          Rendben akkor egy túrótortát és egy baracklevet kérek. – fordultam a pincérnő felé. Perceken belül ki is szolgált minket.

-          Mesélsz magadról egy kicsit? – kérdezte két falat közt – Érdekel hogy egy ilyen szép, csinos és fiatal lány miért pont a Red Bull Racing büféjében dolgozik?

-          Pár mondatban el tudom mondani, hogy miért vagyok itt. Magyarországon születtem, érettségi után jelentkeztem főiskolára. Már rögtön az első évemben megismerkedtem egy férfivel, akitől van egy 4 éves kislányom.

-          Tessék? – döbbent le, az üdítőjét visszaköpte a pohárba. – Kezdhetted volna azzal, hogy van valakid. – emelte meg a hangját.

-          Nincs senkim. Egyedül nevelem Rosaliet.

-          Sajnálom, én ... – mentegetőzött azonnal.

-          Fölösleges magyarázkodásba kezdened Gavin. Nem lett volna szabad elfogadnom a meghívásod. – szedtem össze cuccaim. Megsértett a reakciójával, szépen faképnél fogom hagyni. - Biztos vagyok abban, hogy csak a többi szerelővel való fogadás miatt hívtál el. Én egy nő vagyok, nem egy versenyló, akire kedvetek szerint tehettek lóvét. – fejeztem be a mondandómat és sértődötten rongyoltam ki a cukrászdából.

Zokogva és sebes léptekkel loptam a távolságot a cukrászda és a szerény kis garzonlakásom között. Amint beértem a lépcsőházba, rögtön az egyik ellenséges szomszédommal néztem farkasszemet. Ő az, aki mindenki előtt képes lejáratni, befeketíteni. Múltkor a kislányom fejét próbálta tele beszélni, még épp időben érkeztem és meg tudtam akadályozni eme tevékenységben.

-          Nocsak, Hailey Roberts pityereg. Vajon mi lehet ennek az oka? Csak nem elfelejtettek fizetni, amiért ismét széttetted valakinek a lábaid? – gúnyolódott a maga ízléstelen módján. Hangneme mintha késeket lövellt volna a szívembe. Nem szóltam semmit, inkább bemenekültem a saját lakásomba. Ledobtam a kabátom, hasra vágódtam az ágyban és bőgtem. Bőgtem a saját hülyeségemen.

Igazából nem tudom, mire számítottam a mai találkán. Gavint kedvesnek láttam, de ugye nem minden arany, ami fénylik. Ne felejtsük el, hogy ő is férfi. Pont ugyanolyan, mint a többi. Nem ő az egyetlen aki így reagál arra, hogy van egy lányom. Mikor még prostiként „dolgoztam”, a férfiak többsége emiatt hagyott faképnél. Tanulhattam volna ezekből az esetekből, mégsem tettem. Életemben sokadszorra már az eszem helyett a szívem vezérelt és most újra pórul jártam. Nem kellet volna utána szólnom a tegnap. Elfelejtette volna létezésem és akkor elkerülhettük volna azt, hogy megbántson. Ha valaki bánt, akkor természetesen a lelkem sérül leginkább. A bántás szóra felelevenedtek bennem az emlékek. Még több év eltelte után is élnek bennem azok a pillanatok, mikor apám bántott minket anyuval. Néha szavakkal, néha tettekkel. Ezeket sosem fogom tudni kitörölni az életemből. Életem végéig kísértenek majd. Képtelen vagyok dolgokat elfelejteni vagy kitörölni, hiszen az agyam egy rejtett zuga tárolja mindezeket. Mikor valaki újra kedves velem, akkor hirtelen felrémlenek ezek a szörnyű emlékek és, mintha megszólalna a fejembe egy vészjelző, hogy eddig és nem tovább. Sajnálatos módon a tegnapi és a mai napon nem kaptam figyelmeztetést. De okos és kitartó leszek, nem engedem Gavint közel magamhoz. Sem őt, sem pedig más férfit. Ő is egy férfi, aki újra megteheti azt velem, amit apám vagy Dániel. Erre kell emlékeztetnem magam. S ha ez megtörténik, akkor semmi baj nem érhet ...