6. rész

Sziasztok! :)

Ilyen késő estére elkészültem az új résszel, sikerült az utolsó simítást is elvégeznem rajta. Még egyszer elnézést kérek, amiért ennyit késett az új rész, tudom, nem tartottam be az ígéretem, miszerint mostantól sűrűbben lesz friss, de nem tehetek róla, csalogatóan hatott rám egy kis kikapcsolódás és feltöltődés. :)

A részről annyit szeretnék elmondani, hogy igen, mostmár Sebastian is színre lép és eléggé felkavarja Hailey gondolatait és érzelmeit :) De ennél többet nem árulok el, mindent megtaláltok a rész sorai között :)

Kellemes időtöltést hozzá és bízom abban, hogy ismét lesznek vélemények szép számmal.

Reny

Akkor kezdtem magamhoz térni, mikor két hideg kéz kezdett pofozgatni, az orromba pedig beszippantottam az alkohol jellegzetesen erős és szúrós szagát. Szemeim óvatosan kezdtem felnyitni, vakított a plafonra felszerelt neoncső fénye. Hunyorítva néztem körbe, enélkül ugyanis nem tudtam megállapítani, hol tartózkodom.  Bal oldalon fahér fal, kicsivel előttem fiókos és polcos szekrények. Minden egyes polcot alaposan szemügyre vettem: injekciós tűk, gyógyszeres skatulyák, vérnyomásmérő. Mindezek orvosi kabinra utalnak.  Hogy be tudjam azonosítani hollétem, ösztönszerűen jobbra néztem. Emberek arcát láttam ismerős és ismeretlen kategóriából egyaránt: fehér köpenyes doki, -aki jelenleg az íróasztalán tesz-vesz- Cynthia, Diana és… az a kék szempár nézett újra velem farkasszemet, melyet az ájulásom előtt is láttam. Most végre társítani is tudtam valakihez: Sebastian. Mit keres ő itt? Azt hiszem…, de persze egyáltalán nem biztos. A jelek szerint az ő karjaiba ájultam?

-Kisasszony!- fordult felém a doktor.- Van ötlete arra, hogy mitől ájult el?

-Nekem van!- lépett egyet előre barátnőm.- Hajnal óta talpon van, 5 perc pihenőt nem tartott. Nem evett, nem ivott.

-Ez igaz Hailey?- pislogott döbbenten Sebastian.

-Tanúsíthatom, hogy így van!- kotnyeleskedett továbbra is Cynthia.- A munkaideje már régen lejárt, de ő hajthatatlan volt. Maradni akart mindenáron és tessék, látjuk az eredményét.

-Cynthia kérlek!- szóltam rá esdeklőden és erőtlenül, hogy fejezze be.

-Nem Hailey! Tönkre teszed magad azzal, amit csinálsz! Túlságosan beleéled magad ebbe a munkába, túl lelkiismeretes vagy. Azt is megcsinálod, ami nem a te mukád. Főzni a szakácsnak kell, nem neked. A mosogatást is az arra felvett személynek kell megcsinálnia. Emlékeztetlek, hogy mindkettőnknek ugyan azt a feladatot kell elvégeznünk: állunk a pulnál, felvesszük a rendeléseket, felszolgáljuk az ételeket. Az nem a te hibád, hogy senki másnak nincs kedve dolgozni!- pirított rám. Ebben a pillanatban csapódott az ajtó, Mateschitz dühösen közelített felém. Tudtam, hogy ebből baj, sőt, óriási botrány lesz. Diananak még egy okot adtunk arra, hogy kikészítsen. És mostmár Cynthia is célponttá avanzsált elő.

-Miss Roberts, igaz az, amit a barátnője az imént említett?- szegezte nekem a kérdést a csapat tulajdonos. Magamban imádkoztam, hogy újra ájuljak el, hiszen csak így tudnék kiszabadulni ebből a kínos helyzetből és a rám néző szempárok fogságából. - Kérem válaszoljon!

-Igen.- suttogtam félve, mindenkitől elfordulva. A félelem, a rettegés, a szégyen mind egyszerre zúdult rám. Kutyaszorítóban éreztem magam.

-Diana, öt perc múlva találkozunk az irodámban!- parancsolt a nőre, aki mérgesen ugyan, de elhagyta a helységet. Meg fogom én ezt bánni, de nagyon.

-A hölgynek szerencsére semmi komolyabb problémája  sincs azon kívül, hogy alacsony a vérnyomása és kimerült. Pár nap pihenés és újra erőre kap.- ismertette a diagnózist a doki.

-Rendben Ben. Hailey, én kényszerpihenőre küldöm Önt.- hozott döntést Dietrich.- A jövő héten nem kell bejönnie, pihenje ki magát, szükségünk van az erejére.

Elköszönt, majd négyen maradtunk.

-Haza mehetek akkor?- ültem fel kissé nehézkesen.

-Igen, de csak kísérettel.- kötötte az orromra a gyár orvosa.

   Hamar eldőlt, hogy ki lesz a fuvarozóm: Sebastian. De előtte Cynthia további nemtetszését nyilvánította ki.

-Remélem tanultál a történtekből. Az egészséged nem játék.

-De ha egyszer ez a munkám!- tártam szét karjaim.

-Nem, te ehhez még hozzáteszel pár tennivalót a valódi munkád mellé. Azért kapod a fizetésed, amiért felvettek. A plusz túlórát senki nem fizeti, egy fillérrel sem fogsz többet kapni azért, hogy mosogatsz.

Nem tetszett, hogy igaza volt. Sebastian szakította félbe a beszélgetésünk.

-Hailey, szólj, ha indulhatunk.

-Felőlem mehetünk most is.- vetettem oda kissé nyersen. Legbelül tomboltam a méregtől! Miért kellett engem kényszerszabadságra küldeni? Mit fogok otthon csinálni egy teljes hétig? És mi lesz itt a gyárban? Cynthia bírni fogja?

Felkaptam a táskám és a kabátom, majd hármasban a parkoló felé indultunk. Elköszöntem barátnőmtől, ő beszállt a saját autójába, én pedig egy fehér Infinitihez lettem navigálva.

-Nem muszáj fáradoznod értem, felszállok a buszra és…

-Hailey.- szakított félbe, újját a számra tette.- Nem fáradság, szívesen hazaviszlek. Így tudom, hogy éppségben érsz haza, nem aggódom érted.

Kinyitotta nekem az ajtót én pedig további gondolkodás nélkül beszálltam. Az út csendben telt, nem tudtam semmi érdekes témát felhozni. Ki kellett volna használnom az alkalmat, hogy kicsit megismerhessem. Ha már neki köszönhetem, hogy nem a padlón kötöttem ki.

-Véletlenül meghallottam, amiről az öltözőben beszélgettetek. Nem akarom egyikőtök pártját sem fogni, vagy ezzel megbántani téged, de…Cynthiának igaza van, ezt be kell látnod. Jómagam is láttam, hogy rohangálsz a bemutató előtt, míg más ül a babérjain.

-Tudom, hogy igaza van.- hajtottam le a fejem.- De, ha én nem teszem, amit naponta tenni kell, akkor káosz uralkodik. Nem akarom fényezni magam, de látom, hogy senki más nem dolgozik szívesen.

-Mindig is lesznek olyanok, kik számára büdös a munka. Te csak egy ember vagy, nem válthatod meg a világot, vagyis jelen esetben a gyárat.- mosolygott.- Tudom milyen az, mikor segíteni akarsz, hogy jobb legyen.

-Valóban?- kérdeztem vissza. Felkeltette érdeklődésem, amiket mondott.

-Persze. Egy elfuserált szabadedzés után szívesen segítenék a szerelőimnek abban, hogy szereljék a kocsit, de csodát ezúttal nem tehetek. Pilóta vagyok, a vezetéshez értek a legjobban.

-Azt hiszem sejtem, hova akarsz kilyukadni. Mindenkinek a saját feladatkörére kell összpontosítania.

Egymásra néztünk, ő küldött felém egy kedves mosolyt, mely nem maradt viszonzatlan.

-Köszönöm, hogy hazahoztál.- hálálkodtam kiszállás után.

-Már mondtam, hogy szívesen tettem. Megengeded, hogy felkísérjelek?

-Igen.

A lépcsőn  felfelé vágig kellett kapaszkodnom a korlátba, össze kellett szednem a maradék erőm is. Épp búcsúzni készültünk, mikor Annie ajtaján kirohant Rosalie.

-Anyuuuu!! Úgy hiányoztál!- rohant felém lelkesen. Azonnal felkaptam. Jól esett a karjaimban tartani egy ilyen fárasztó nap után. Ő az egyetlen vígaszom a rosszban.

-Ő … ő a te lányod?- makogott a pilóta. Tekintetát közöttünk járatta.

-Igen. Ő Rosalie, a szemem fénye.- simogattam meg arcocskáját.

-Akkor mennem kéne, nem akarok összetűzésbe kerülni a férjeddel.

-Miért hiszi mindenki azt, hogy van férjem? Persze, úgy lenne normális, hogyha van gyerek, akkor van férj is. De az én életem egy cseppet sem normális. Sosem támaszkodhattam a gyerekem apjára.- keltem ki magamból. A bennem felgyülemlett stresszt Sebastianon vezettem le, aki erre nem szolgált rá.- Ne haragudj rám az iménti miatt. Egyedül nevelem Roset már a születése óta. Az apja kidobott terhesen.

-Sajnálom.- nézett rám sajnálkozva. Bár, ha jobban elmerülök szemeiben, akkor nem is sajnálat, sokkal is együttérzés olvasható ki.- És Gavin? Ő a barátod, nem?

-Gavin… bonyolult kapcsolat a miénk. De a lényeg, hogy nincs semmi köztünk, nem vagyunk egy pár. Gondolom megtévesztett, hogy ma fogtuk egymás kezét.

Belülről azt az impulzust kaptam, hogy mindent tisztáznom kell. Ránéztem Rosaliera, aki meglepetten pislogott a német pilótára. Csak miatta mertem hangot adni a gondolatomnak. Meg akartam adni neki a lehetőséget, hogy több ideig láthassa a kedvencét.

-Megkínálhatlak egy csésze teával vagy kávéval?- kedveskedtem.

-Ilyen későn már egyiket sem fogyasztom, de egy pohár víz jól esne.

-Akkor gyere beljebb.- invitáltam szerény kis otthonomba. Sebastian alaposan körülnézett. Talán nem ilyen körülményekre számított, ezt szégyeltem én is. Zsúfolt lakás, kevés szabad hely, repedező falak és mennyezett. Közben kezébe adtam a pohár vizet.

-Anya, akkor megveszted nekem a szülinapomra a babát, amit mutattam?- vette elő boci szemeit kislányom.

-Kicsikém.- sóhajtottam fel.- Tudom, hogy vágysz arra a szép és értékes babára, de nem tudom most megvenni neked. Nincs meg a megfelelő pénzösszeg hozzá.

Lesütött róla, hogy elszomorítottam szavaimmal. A szívem szakadt meg ebben a pillanatban érte, de mit tehetnék? Egy krokodilkönnycsepp gördült lefelé hófehér arcocskáján, a sírás folytogató érzése tört rá.

-Mikor van a szülinapod?- kérdezte Rosalietól a pilóta.

-Febjuáj 4.- válaszolt szipogva.

-Az nemsokára itt van akkor. Mit szólnál, ha anya helyett én venném meg a babát?

-Sebastian kérlek!- szóltam közbe.

-Hailey, megkérlek szépen arra, hogy most légy egy kicsit csendben. Szeretnék segíteni nektek valahogy és ennek ez a legjobb módja.- ekkor újra leguggolt kislányomhoz.- Holnap délután ismét eljövök hozzátok és együtt megyünk megvesszük a babát. Persze, ha édesanyád is engedélyezi, hogy elgyere velem.- kapta tekintetét rám.

-Legyen! Úgy érzem nem tudlak lebeszélni erről.

Ezután már a lépcsőházban beszélgettünk.

-Sebastian én…nagyon kellemetlenül érzem magam. Nem várhatom el tőled, egy idegentől, hogy költekezz a lányomra. Hamarosan megkapom a fizetésem, abból majd kap egy babát.

-De neki az kell, amit a kirakatban látott.- erősködött.- És én nem vagyok idegen. Én Sebastian vagyok, a csapat pilótája.- húzta ki magát büszkén.- Azon csapaté, melyben te is dolgozol, ahol mi mind egy nagy család vagyunk.

-Igazad van.- mosolyogtam.

-Lassan mennem kéne.- pillantott karójárára. - Gondolom alig várod, hogy ágyba dőlhess.

-Igen. De mielőtt még elmennél Sebastian én… szégyenlem ezt a dolgot, de…- nem tudtam, hogy fogalmazzam meg, amit kérni szeretnék.

-Mit szégyelsz?

-A ma történtek miatt restellek szívességet kérni. Nem tudtál adni egy névre szóló aláírást Rosalienak? Megígértem neki, hogyha látlak a gyárban, akkor kérek egyet.

-Ezek szerint nem is vagyok annyira idegen a számára.- vonta le a következtetést.

-Te vagy a kedvence, nagy rajongód és…- köszörültem meg a torkom.- Voltaképp én is neked szurkolok.- vallottam be pirulva.

-Jól esik ezt hallani.- mosolygott szélesen.- Most nincs nálam toll és papír, de holnap hozok egy autógrammkártyát a gyárból. Megfelel, ha délre itt vagyok? Az nincs túl korán, nyugodtan tudtok pihenni és addigra én is végzek a teendőimmel.

-Rendben. Akkor délben várlak.- motyogtam. Voltak kétségeim. Hogy ő vásároljon ajándékot Rosalienak? Hailey, hát hogy engedhetted ezt meg??!!

-Kérlek szépen fogadd meg a doki tanácsát és pihenj sokat. Aludj jól.- közelebb lépett hozzám, keze közelíteni kezdett arcom felé, végül egy adott távolságnál megálljt parancsolt. Félénken visszahúzta kezét teste mellé, majd hátrállni kezdett a lépcső irányába. Az első lépcsőfokon állva még hátrafordult, mosolygott rám és elment.

    Egy hatalmas sóhaj kíséretében zártam be magam után az ajtót. Fejem a félfának döntöttem, behúnyt szemmel idéztem vissza az elmúlt pár óra eseményeit. Újra és újra felrémlik előttem az égszinkék szempár, melyből sugárzott az aggódás, a féltés és a fáradtság. Feltűnt az ittléte alatt, hogy kissé kialvatlan, és számomra érthetetlen módon szomorúságot, megtörtséget, hiányérzetet fedeztem fel tekintetében. A mosolyai nem voltak túl őszinték és túl boldogak sem. Remélem, hogy utóbbi nem miatt van. Nem szeretném, hogy a legelső találkozásunk után negatív véleménye legyen rólam. Főleg Gavin miatt mondom ezt. Bízom abban, hogy hitt a magyarázatomnak.

***Sebastian Vettel szemszöge***

    Mikor benyitottam a gyárban kialakított szobámba, egy nagyon mérges edzővel találtam szembe magam.

-Merre jártál Vettel?- vont kérdőre nagyon sok éllel a hangjában.

-Volt egy kis elintéznivalóm, mely nem tűrt halasztást.

-Mi lehetett fontosabb annál, mint amit megbeszéltünk? Emlékeztetni szeretnélek, hogy ma délben te kértél meg arra, hogy vacsi után masszírozzalak meg, hogy könnyebb legyen holnap számodra a szimulátorozás.

-Tudom, de meggondoltam magam.- vontam vállat hanyag módon, miközben felkaptam az ágyamról a fürdéshez szükséges kellékeket.

-Ennek a meggondolatlanságnak és nemtörődömségnek csak az lesz az eredménye, hogy holnap kegyetlenül fájni fog mindened. Nem tudom mi ez a hanyagság nálad, de ez nem működhet így sokáig! Erre rámehet a felkészülés, sőt, akár az egész szezon is!

-Nincs szükségem a te észheztérítő dumádra! Nekem senki ne mondja meg, hogy mi a jó.- fordultam ki magamból és szinte kitéptem a fürdő ajtaját a helyéről. Olyan erővel csaptam be aztán, hogy még az ablakok is beleremegtek.

   Kellemesen jól esett a zuhanyzás a testemnek. Felváltva változtattam a víz hőmérsékletét hol hidegre, hol melegre. A melegre azért volt szükségem, hogy izmaim ellazuljanak a mai eseménydús nap után, a hideg pedig azért volt létfontosságú, hogy végre észhez térjek. A doki szobájában hezitáltam. Egyik oldalt ott volt Heikki és a felé intézett kérésem, míg vele szemben Hailey. Egy belső hang elcsábított és inkább azt választottam, hogy a lányt hazakísérjem.

-Hailey…- ejtettem ki nevét lágyan és vágyakozóan. Az elmúlt hónapokban fenekestől felfordult az életem, valami kibillent a helyéről, mely az életem is magával ragadta. Egyre csak azt érzem, hogy zuhanok a mélybe, nem tudom kontrolállni a mélyrepülésem. Minden egyes nap elteltével egyre mélyebbre kerülök, ma már sikerült az edzőm lelkébe is nyomot hagyva belegázolnom. Pedig ő aztán tényleg nem tehet arról, hogy nem állok az életem magaslatán. Ha tükörbe nézek, nem ismerek magamra. Szép lassan kialakult a képességem arra, hogy mindenkit megbántsak, becsapjak. Hailey előtt álarcot húztam, hogy elrejtsem valós arcom. Teljesen máshogy viselkedtem vele és most teljesen máshogy Heikkivel. Nem tudom kordában tartani az ilyen érzelmi kitöréseim.  Ott van Hailey, aki egy fantasztikus és kedves lány, kinek közelében remekül éreztem magam, olyan, mintha hirtelen friss levegőhöz jutottam volna. Az utóbbi időben minden társaságban feszült voltam, a családom közelében sem tudtam igazán felengedni, de az Ő társaságában végre fellélegezhettem, ledobhattam testemről a mázsás súlyokat. Nagyon vártam már erre a pillanatra, s remélni sem mertem, hogy ezt a percet majd pont egy gyönyörű lány fogja elhozni nekem.

   Órák óta forgolódom, képtelen vagyok akár 5 percet is egy helyben feküdni. Napok óta nem alszom és a helyzet jelenlegi állása szerint ma éjjel sem lesz változás. Hanyat fordultam és a plafont kezdtem bámulni. Néztem a különböző árnyékokat, melyeket az utcáról beszűrődő fény vetített a mennyezetre. Nyitott szemmel és behunyt szemmel is ugyanazt a képkockát látom magam előtt: ahogy Hailey  erőtlenül a karjaimba rogyik. A fehér arcbőre, a gyenge teste, kedves arca. Egyszerűen nem tudom kiverni őt a fejemből, minden gondolatom csak körülötte forog. Megállás nélkül azon kattog az agyam, hogyan lehetséges az, hogy ilyen fiatalon egyedülálló anya? Ki lehetett olyan szívtelen, hogy magára hagyta terhesen? Nem csak a tekintetükön látszik a nélkülözés, hanem a lakásukon is. Rosalieban láttam elveszni a reményt arra, hogy megkapja a hűn áhított babát. Ekkor éreztem azt, hogy kötelező színre lépnem, nem engedhettem meg, hogy erről is lemondjon. Hailey pedig… tükröződött gesztenyebarna szemeiben a félelem, az önbizalomhiány, a csalódottság. Láttam rajta, hogy szíve szerint mindent megadna a lányának, jobb életkörülményeket szeretne biztosítani, mégsem tud. A vak is látja, hogy boldogságra, szeretetere vágynak és, hogy igénylik a törődést. Kár, hogy ezen igényeket jelenleg egy férfi sem tudja kielégíteni a számukra. Ekkor bevillant a jelenet, mikor Gavin átöleli őt, összekulcsolják ujjaikat. Mi lehet köztük? És Hailey miért tagadta le, hogy együtt vannak? Talán szégyenli felvállalni? Vagy attól fél, hogy valaki tudomást szerez erről? Egyáltalán miért érdekel ez engem? És miért nem tudom kiverni őt a fejemből? Miért kísért folyamatosan arca, mosolya és a különleges illata?

   Végül éjjel kettő felé sikerült elaludnom. Fájó érzés volt reggel felébredni és megválni a puha ágytól. Szinte minden porcikám sajgott, úgy éreztem, mintha a fejem fölé helyeztek volna egy sziklát, mely szép lassan maga alá temet. Az álmatlan éjszakák hada, az ebből adódó fáradékonyság rám nyomták bélyegüket. A fürdés végeztével Heikki is idetalált a szobámba. A mobilom rezegni kezdett a kisasztalon, edzőm felkapta és a kezembe nyomta. A kijelzőn Hanna neve villogott. Elhúztam a szám és ledobtam a készüléket az ágyra. Arra is fáradtnak éreztem magam, hogy a barátnőmmel beszéljek.

-Miért nem veszed fel?

-Nincs kedvem beszélni vele.- vontam vállat. Fájdalom nékül tudtam lerázni Hannat.

-Legalább találj ki valami kifogást. Jobb lesz, ha agyon aggódja magát érted és egész nap hívogat majd?

Sóhajtottam, majd felvettem a még mindig rezgő mobilt.

-Végre, hogy felvetted. Jól vagy édesem?- támadott le aggódó hangon.

-Már miért ne lennék jól?- szalad magasba a szemöldököm.

-Csak azért, mert csak hosszas csergések után vetted fel a telefont. Aggódtam érted, tegnap reggel óta nem hallottam a hangod, megígérted, hogy ha megérkezel a gyárba, akkor küldessz üzenetet. Este sem hívtál, ahogy szoktál, éjjel 1-ig vártam a hívásod, te kérted, hogy én ne hívjalak. Így is tettem, hiszen nem akartalak zavarni. Szerinted az normális, hogy 24 órája nem beszéltünk?- vont kérdőre méreggel a hangjában.

-Ide figyelj Hanna! Pocsék éjszakám volt, fáradt vagyok, szétrobban a fejem, nincs kedvem és legfőbbképp türelmem hallgatni a kérdőre vonásaid. Jobb, ha befejezzük ezt a beszélgetést, mert csak veszekedni tudunk.

-Bocsánatot kérek, hogy volt képem és merszem felhívni a barátomat, akitől mg egy SMSt sem kapok. Ennyit sem érek neked Seb? Én tudom, hogy elfoglalt vagy, rengeteg a tennivalód, de mindössze fél percbe tellik bepötyögni és elküldeni üzenetben, hogy “Jól vagyok”. De nem papolok, úgy érzem fölöslegesen koptatom a szám. Majd hívj vissza, ha alkalmasnak érzed magad arra, hogy beszélgess a barátnőddel. Szia!- nyomta ki a telefont.

-Ez a nő nem normális! Kikészít!- túrtam idegesen a hajamba.

   A dühöm elmúlta után lementünk a büfébe reggelizni. Cynthia már a pult mögött mozgott. Ismét eszembe jutott Hailey. Még álmaimban is ő szerepelt és ez nagyon nem normális dolog. Nekem ott van Hanna, akit szeretek és akit nem akarok megcsalni. Még csak a gondolataimban sem. Bármilyen módon is, de ki kell vernem azt a lányt a fejemből. Ma, utoljára még elmegyek hozzá, megteszem amit ígértem, de utána… nem tudom mi lesz a mai napot követően. Hogy fogom kibírni, hogy ne lássam, mikor most is inkább rohannék hozzá, a mai teendőim elhanyagolva? Csak arra tudok gondolni, hogy ma is láthatom őt.

-Min gondolkodsz?- zavart meg Heikki.

-A tegnap én…- úgy éreztem el kell mondanom neki az igazat. Talán ő el tudja érni, hogy a fejem kitisztuljon, hogy a káosz és zűr végre megszűnjön.- Hazakísértem Haileyt. Tudod, a lány aki…

-Igen, tudom ki ő. Cynthia legjobb barátnője.- most is vágyakozóan, szerelemmel fűtötten ejtette ki a nevét. Epekedve nézett arra a nőre, akibe lassan egy éve tetőtől-talpig bele van zúgva.- Mi történt este?

-Teljesen megzavarodtam, a közelében megtaláltam a lelki békét, amit eddig eszeveszetten kerestem. És ma délben újra meglátogatom őt.

-Tetszik neked, igaz?- kérdezte mosolyogva.

-Hogy juthat ilyesmi az eszedbe? Nekem ott van Hanna, akibe szerelmes vagyok.- förmedtem rá, bár vissza kellett fognom magam, nehogy más is fültanúja legyen a beszélgetésünknek.

-Hát persze. Szerelmes vagy belé.- gúnyolódott.

-Kételkedsz ebben?

-Kit akarsz becsapni Sebastian? Az érzelmeid? Magad? Esetleg Hannát? És igen, kételkedem a szavaidban. Ez már minden, csak nem szerelem. Minden napot együtt töltöttök, de néha olyan, mintha ott sem lennétek egymásnak. Csak ültök egymás mellett, és mindketten el vagytok mélyülve a saját gondolataitokba. Nem akarod felvenni a telefont, leordítod a fejét, ha aggódik érted, folyton veszekedtek valamin, egy nap nem tellik el úgy, hogy ne civakodnátok. Ezt nevezed te szerelemnek? Igazából foggalmam sincs, hogy miért vagy még mindig együtt vele. És kérlek ne gyere nekem azzal a dumával, hogy szereted őt. Engem nem tudsz megtéveszteni.

Meglepett a hirtelen kifakadása. Elszégyeltem magam és inkább lehajtottam a fejem. Hihetetlen, hogy egy külső ember, aki a legjobb barátom is egyben, olyanokat vesz észre, mik számomra fel sem tűnnek. Kiabálhatnék vele, felkaphatnám a vizet, de nem lenne értelme, hisz  pontosan tudom, hogy igaza van. Amiket mondott, azok sajnálatos módon… valóságosak.

-Keresed a míérteket az álmatlan éjszakáidra, a kedvtelenségedre, arra, hogy nem ismersz magadra. Épp az imént kaptad meg a választ, amit vártál. Úgy beszélek és könyörgök hozzád, mint a barátod. Gondold át alaposan az érzéseid, csak úgy tudod kihámozni magad a mélypontról.

Tudom, hogy csakis én oldhatom meg a problémáim, nem várhatom el, hogy a szálakat más simítsa el helyettem. Már csak azt kell kitalálnom, hogyan, mikor és milyen módon beszéljek Hannaval. Szeretjük egymást, csak jelen pillanatban adódott egy kis gondunk…

   Végre elérkezett a dél, épphogy be tudtam fejezni az tervezett dolgaim. Autóba pattantam és vezetés közbe egyre csak hezitáltam, nem tudtam eldönteni, hogy vegyek-e virágot Haileynek, vagy inkább ne? És amúgy is melyik a kedvence? A rózsa? A liliom? Netán az orchidea? Teljesen tanácstalan vagyok, de a megoldás mégis megszületetett: faggatom egy kicsit Rosaliet, hogy biztosra menjek. Nem sokkal később már az ajtajuk előtt álltam, igazgattam a kabátom és próbáltam megállítani ujjaim remegését. Magam sem tudom, mikor voltam utoljára ilyen felfokozott állapotban. Úgy éreztem magam, mint egy szerelmes tini, aki élete első randijára készül. Kopogtam, pár másodperc múlva Hailey állt előttem.

-Szia. Bújj be!- tárta szélesre az ajtót. Rosalie az ágyon ücsörgött, egy képeskönyvet lapozgatott, de amint meglátott, unalmasan eltolta magától a könyvet és széles mosollyal szaladt felém. Leguggoltam, hogy magamhoz ölelhessem.

-Nézd, mit hoztam neked.- húztam elő a zsememből a neki szánt autogramkártyát. Szemei azonnal felcsillantak, szögdécselni kezdett, megmutatta anyjának, amit kapott, majd egy cuppanós puszit kaptam az arcomra. Ez volt a legédesebb puszi, amit valaha is kaptam.

-Köszönöm szépen Sebi bácsi.- hálálkodott.

-Hailey, szerinted öregnek nézek ki?

-Igazából… nem.- nem számított felőlem ilyen kérdésre, zavart is lett egy picikét. Világos arca enyhe pírt öltött, amitől be kell vallanom, hogy még gyönyörűbb és bályosabb lett.- De tudod milyenek a gyerekek. Inkább szólítson valakit bácsinak, mint, hogy letegezze az illetőt. Nem mindenki ilyen engedékeny.

-Nekem nyugodtan köszönhet sziát.

A kislányra csak a cipőt és a kabátot kellett ráadni, és már indulhattunk is.

-Nagyon vigyázz rá, jó?- aggodalmaskodott Hailey.

-Ne aggódj, nem fog bántódása esni. 1-2 óra és visszahozom.

   Rose társaságában nagyon gyorsan elrepült az idő, mindvégig csacsogott, de engem ezzel egy cseppet sem untatott.. Megvettem neki a babát, hozzá kapott még néhány kiegészítőt és ruhát, hogy kedvére csinosíthassa. Betértünk egy cukrászdába, ekkor vettem a bátorságot, hogy feltegyek a kislánynak néhány kérdést.

-Melyik virágot szereti anyukád?

-A józsát. A szép, pijos józsát.- felelte két falat sütemény közt.

-De azt a szerelmesek szokták adni egymásnak. Nem tudod, anyukád szerelmes most?- közelebb hajoltam hozzá, nem akartam, hogy a körülöttünk lévők is részesei legyenek a mi beszélgetésünknek.

-Nem.- rázta fejecskéjét.

-És Gavin? Vele milyen a viszonya anyukádnak?- faggattam tovább. A legértékesebb választ csak most kaphatom meg.

-Anya azt modta nekem, hogy Gavin szejelmes belé, de ő nem.

Ennél kielégítőbb választ nem is kaphattam volna. Bólintottam egyet, majd egy elégedett mosollyal az arcomon hátradőltem a széken. Hosszú idő után végre először elkönyvelhetem, hogy valami az én kezemre játszik.

***Hailey szemszöge***

    Már délután 3 óra is elmúlt, de Sebastian és Rosalie még mindig nincsenek itt. Ingáztam folyamatosan a lakásom ablaka és a lépcsőház között. Másodpercenkémt lestem, hogy mikor jönnek már. Kezdtem amellett letenni a voksom, hogy nem kellett volna Rosaliet csak úgy elengednem Sebastiannal. Szinte semmit nem tudok a pilótáról, a jóképű, kedves, mosolyogós férfiben bármi lakozhat. Kezdek egyre inkább paranoiás lenni…

Nevetés ütötte meg füleim, rohantam is ajtót nyitni. Kislányom a német kezét szorongatva ballagott fel a lépcsőn, anyai aggodalmam a semmibe veszett, hiszen sértetlen volt. Míg hozzám értek a szemeim rajtuk időzött. Sosem láttam még ennyire vidámnak Roset, lelkes és felszabadult volt. Folyamatosan csacsogott, ilyen eddig még senki közelében nem fordult elő. Sebastian is kellemesen viszonyult hozzá, azt hiszem félreismertem.

-Anyuuu, olyan finom sütit ettünk!- mesélte, miközben levettem a kabátját.

-Hoztunk neked is egy szeletet, ennyit még sikerült megmentenünk.-nyújtott át nekem Sebastian egy fehér papírba csomagolt - ezek szerint- süteményt.- És mellé hoztam ezt a szál rózsát hálám jeléül. Köszönöm, hogy megbíztál bennem eléggé ahhoz, hogy elengedd Rosaliet. Aki egyébként egy tünemény.- áradozott és végigsimított a hófehér arcbőrőn.

Elvettem tőle a szál vörösrózsát és az orromhoz emeltem. Beszippantotam illatát. Még sosem volt ilyenben részem. Soha senkitől nem kaptam vörösrózsát. Még az exemtől sem. Letettem az asztalra a sütivel együtt.

-Tudsz maradni ebédre?

-Szeretnék, de sajnos nem tudok, az időm nem engedi. 3 óra múlva indul a gépem Jerezbe, holnap megkezdődik a tesztidőszak.

-Gondolom alig várod már, hogy autóba ülhess.

-Nagyon. Izgatottan várom, hogy kipróbálhassam az RB9-est a spanyol aszfaltcsíkon. Úgy látszik mindketten eltökéltek vagyunk a munkánkat illetően. Ha már munka. Pihentél jól?

-Igen. Már holnap mennék vissza dolgozni, túl sok nekem ez a 7 napos betegszabadság. Cynthia hogy bírta a mai napot?- kíváncsiskodtam. Bűntudatom van, amiért jövő héten végig egyedül kell dolgoznia.

-Cynthia miatt ne aggódj, mindig is jól bírta a munkatempót. A gyár pedig nem fog elszaladni, sem elköltözni.- kuncogott. Az órájára nézett, majd szomorúan rám.-Mennem kell lassan.

-Seb, mikor jösz még?- vetődött közénk Rose és a pilóta kabátját húzogatta.

-Nem tudom Hercegnő.- vont vállat tanácstalanul.- Amint lesz egy kis szabadidőm és a gyárban járok, akkor természetesen beköszönök. Jó?- Rose hevesen bólogatott. Ezután  a pilóta magabiztosan lopta a közöttünk levő távolságot. Arca pár centiméterre lehetett az enyémtől. A tegnap esti hezitálás tovaszállt, simogatás helyett egy lágy puszit kaptam arcomra. A hideg futkosott vágig testemen egymás után többször is. Az illata, a közelsége és ez a puszi… a Gavinéhez hozzá sem lehet hasonlítani. Ez a pasi a menny kapujához repített most! Úgy érzem, hogy iránta… Nem! Tilos ilyesmire még csak gondolnom is!!

Sziasztok Olvasóim!

Nagyon szépen köszönöm az előző részhez jött komikat és a rengeteg visszajelzést a pipák által, nagyon jól esik nekem, hogy ennyien érdeklődtök a történet iránt :)

Mint látjátok, ehhez a bejegyzéshez még nem csatoltam az új részt, az készülőfélben van, leghamarabb péntek-szombat tájt tudom hozni nektek, ezért is elnézést kérek tőletek :) 

Reny

5.rész

Sziasztok!

Ebben a rekkenő hőségben meghoztam nektek a történet 5. részét, remélem ez majd kicsit "hűsítően" hat mindenkire :)

Sajnálom, hogy teljes 2 hét telt el az utolsó bejegyzésem óta, igyekszem gyakrabban hozni friss részeket, főleg most, hogy én is elérkeztem a jól megérdemelt nyári pihenéshez :)

Köszönöm az előző részhez kapott megjegyzéseket és pipákat, valamint azt, hogy egyre több rendszeres olvasója van az oldalnak. :)

Kellemes időtöltést a fejezethez :)

Reny

    Pénteken délelőtt pontban 12 órakor tiszteletünket tettük a gyár hatalmas tárgyalótermében. A helység dugig megtelt emberekkel, egy tűt alig lehetett elejteni, aztán pedig megtalálni azt. Mateschitz  rendkívüli gyűlést tart perceken belül a gyár összes dolgozójának. Nem hiányozhatott senki sem, aki mégis megtette ezt, az büntetésben részesül. Elég szigorúak a szabályok, éppen ezért a ma szabadnapos Cynthia sem merte megkísérelni azt, hogy otthon marad.

-Te tudod miről lesz szó?- kérdeztem barátnőmtől, miközben arra vártunk, hogy a főnök végre színre lépjen. 15 perc késést máris elkönyvelhettünk neki.

-Csupán a szokásos felvilágosítás az új autó bemutatója előtt. Vasárnap, pontban 13:00-kor kerül sor az idei autó leleplezésére.

-És ezért kell mindenkit ide hívni? Ezt az információt egy plakátról is leolvashattuk volna akár.

-Hailey, nem csak ennyiből áll az egész.- csillapított.- Van néhány szabály, amit ilyenkor tisztázni kell. Mindenkiben kérdések hada merül fel, ezekre most bátran kérhetünk választ. Vasárnap még szigorúbban kell venni a munkánkat, de majd meglátod, hogy míért.

Ekkor elhalkult a terem, Mateschitz Adrian Newey és Christian Horner kíséretében végre megjelent.

-Elnézésüket kérem a késésemért. Tudom, hogy ma még rengeteg munka vár önökre, ezért igyekszem rövidre fogni a mondandómat. Mint ahogy páran már értesültek erről, vasárnap kora délután bemutatásra kerül az idei autónk, az RB9-es. Különleges bemutató lesz, hiszen hosszú idő után nem az osztrák energiaital gyártó cég leszt az első számú, kiemelt szponzorunk, hanem az Infiniti. Autóink idéntől kezdve Infiniti Red Bull Racing néven gördülnek majd a pályára.- hatalmas tapsvihar tört ki. Mindenki örült ennek, hiszen az autógyártó cég nemcsak a nevével és a logójával, hanem rengeteg pénzzel is hozzájárul a világbajnok istállóhoz.- Rengeteg meghívott vendég, tévés stáb, újságíró és fotós fog részt venni az eseményen. Épp ezért kérem önöket, hogy tanúsítsanak több munkakedvet, tegyenek jó benyomást ügyfeleinkre és pilótáinkra. Senkitől sem szerenék panaszt hallani, de én teljes mértékben megbízom önökben. Hiszen tudják, hogy a legjobb munkaerőnk nekünk van.

   A gyűlés után mindenki visszatérhetett dolgozni.

-Végre megismerheted a két pilótát. Gondolom izgatott vagy emiatt.- kezdeményezett beszélgetést barátnőm a liftbe beszállva.

-Én izgatott? Nem hinném. Valahogy nem hoz lázba a vasárnap közeledte.- vontam vállat.- Ugyanolyan munkanap lesz, mint a mai. És nem hinném, hogy beszélgetésbe tudnék elegyedni Webberrel vagy Vettellel.

-Azt hiszem te vagy itt az egyetlen olyan női dolgozó, kinek nem hullik le a bugyija, ha meghallja a Vettel nevet.- bezsalygott.

-A tied talán lehullik?- fürkésztem az arcát. Eddig nem beszéltünk az ő szerelmi életéről, a féltve őrzött titkairól. Talán ezúttal már ez is téma lesz köztünk.

-Nem. Én úgy tekintek rá, mint a csapat háromszoros világbajnokára. Rengetegszer én szolgáltam fel neki a reggelit vagy az ebédet az itt tartózkodásának ideje alatt, számtalan alkalommal beszélgettem vele. Kedves és humoros srác, igazán jóképű és sármos, de az én szívem egyszer sem tudta úgy igazán megdobogtatni.

-Akkor ki az a szerencsés, akinek nem tudsz ellenállni?- faggatóztam. Ha már elkezdtünk erről csevegni, akkor szerintem érdemes egy kicsit mélyebbre ásni.

-Az edzője. Heikki.- ejtette ki nevét halkan. Minta attól rettegne, hogy valaki meghallja.- Nagyon aranyos pasi, ódákat tudnék zengeni róla, de csak a leglényegesebbett szeretném elmondani: visszavonhatatlanul beleszerettem! Még azon a napon rabolta el a szívem, mikor először megjelent a gyárban. Mindenki izgatott volt aznap, hiszen bejelentésre került, ki fogja Sebastiant felkészíteni ezentúl. A szerződése aláírása után véletlenül betévedt a büfébe. Nyilván nem oda tartott, hiszen láttam a zavart tekintetét. Számomra ő akkor még ismeretlen volt, nem volt lehetőségem még találkozni vele, ezért meg akartam kérdezni, hogy ki ő és, hogy esetleg segíthetek-e neki valamiben. De nem bírtam kinyögni egy szót sem. Szemei kékek, pillantása mélyrehatoló és az a zavarodott viselkedése abban a percben… egyszerűen beleszerettem az egész lényébe. Mindennek már egy éve és… azóta nem tudtam elfelejteni sem őt, sem azt a percet, mikor először egymásra pillantottunk.

-Jól érzékelem a fájdalmat a hangodban?

-Nagyon is jól.-sóhajtott. - Nincs annál fájdalmasabb dolog egy nő számára, mint mikor a férfi, akire a nap 24 órájában gondol, nem táplál iránta érzelmeket. Persze, mint barátok és csapattagok jól elvagyunk, de…szerelmes pillantásokkal sosem tette szebbé napjaimat. És sajnos ez az én vesztem. Elég kevésszer látogatja meg a gyárat, akkor is végig Sebastian mellett van. A mi kapcsolatunk ott kezdődik és ott is ér véget, hogy én kiszolgálom. Néha faggatjuk egymást a munkánkról, de másról soha nem esik szó. Ez egy reménytelen szerelem, ezért sem merek lépni, közelíteni feléje. Csak lejáratnám magam, félek, hogyha a tudtára adnám, hogy mély érzelmeket táplálok iránta, akkor még ennél is kevesebb kommunikáció létesülne közöttünk. El kéne felejtenem őt, hiszen a remény egy év alatt egyetlen szikrát sem szórt felém. Számtalanszor eldöntöttem már fejben, hogy elfelejtem, hogy elkezdek randizni más férfiakkal, de ez bukott ügy. Heikkit senki sem tudja pótolni. A szívem és az általa táplált érzelmek jóval erősebbek, mint az agyam és jómagam egybevéve.

Az ember nem is gondolná, hogy egy mindig vidám, gyerekesen csípkelődő fiatal lány szívében ennyi fájdalom lakozik. Jól eltitkolta előttem, hogy a szerelmi élete nem épp fénykorát éli. Összeszorúl a szívem, ha egy pillantást vetek a most kissé görnyedt testalkatú lányra. Az eddig határozott és rendkívül akaratos nő egyik pillanatról a másikra törik meg. Szeretnék neki tanácsot adni, valamilyen módon megvígasztalni, de…az ilyesmiben sosem voltam jó, nincsenek meg a megfelelő eszközeim. A saját, vakvágányra siklott életem sem tudom rendbehozni. Mint barátnő, úgy érzem most sikeresen kudarcot vallottam. Együtt érezni vele azt tudok, de sajnos neki ettől még nem lesz jobb. Heikki nem fog szerelmet vallani neki.

   Ebben a pillanatban nyílt a lift ajtaja. Egy magas, jól kigyúrt testű, szőke férfi szaladt el előttünk. Azt hiszem ő lehet Heikki, hiszen Cynthia arca azonnal falfehér lett.

-Cynthia, épp hozzád indultam.- lihegett a férfi.

-Igen?- lepődött meg barátnőm.

-Sebastiannal nemrég megkezdtük a felkészülést. Új edzéstervet készítettem neki, mellé természetesen új étrend is dukál. Vasárnap érkezik a gyárba, pár órával a bemutató előtt és 2-3 napot feltehetően még maradni fog. Ez idő alatt nem szeretném, ha össze-vissza enne. Itt egy lista a mindennapi menüjéről, el tudnád intézni, hogy mindig az aktuális étel kerüljön elé?

-Nem lesz gond. Kifüggesztem a konyhába, hogy mindig szem előtt lehessen. Nem minden nap vagyok szolgálatban, de olyankor rábízom Hailey-re.- mutatott rám.

-Tökéletes lesz. Köszönöm nektek csajok.- ránk mosolygott, majd szélvész módjára távozott.

-Látod, erről beszéltem. Én számára csak Cyntia vagyok, a büféslány, aki felügyeli Sebastian étrendjét, aki tálcán kínálja az ételeket. Bárcsak én is csak egy edzőt látnék benne!- dühöngött és otthagyott. Nem tulajdonítottam ennek nagy jelentőséget, bizonyára egyedül akar lenni, hogy lenyugodhasson egy kicsit. Első utam a földszinti mosdóba vezetett, rendeztem a külsőm, majd mára másodjára is munkába álltam.

   Nem sokáig szentelhettem teljes figyelmet a tennivalóknak, Diana tipegett be a büfébe. A mozgás körülöttem megállt, mintha egy kés állt volna meg a levegőben. Szuszogni is alig mertünk, mikor Diana a közelünkben van.

-Figyelem emberek!- kiáltotta el magát, tapsolással vonta magára mindenki figyelmét. Szinte vigyázz állásban álltunk előtte. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy egy diktátort láttunk benne. Már a megjelenése is félelmet gerjeszt mindannyiunkban.- Mint pár órával ezelőtt értesültek róla, vasárnap nyilvánosságra hozzuk idei versenyautónkat. A két pilóta mellett rengeteg fontos vendég fog megjelenni. Az eddiginél is precízebb munkát várok el mindenkitől. Eddig igazán elnéző voltam, nem tettem szóvá azt, ha valaki lazsál főmunkaidőben, de vasárnap meg ne lássam azt, hogy akár egyikőjük is áll egy helyben és tétlenül bambul maga elé. Ha épp nem lenne mit csináljanak, akkor fogjanak egy tálcát, pakoljanak rá teli pezsgős poharakat és sétálgassanak a vendégek között. Azt a benyomást kell kelteniük mindenkiben, hogy önök a legodaadóbb, legbarátságosabb dolgozók, vagy, ha úgy tetszik a munkaerőpiac csúcsai. És még egy valamira hívnám fel a figyelmüket: az öltözékükre. A bemutató ideje alatt kérem mellőzzék a csapatruhát. Helyette viseljenek egy fehér blúzt és egy fekete szoknyát. Természetesen a legízlésesebb fajtából. Nem akarom, hogy bárki is úgy nézzen ki, akárcsak egy utcalány.- pillantását rám kapta, mintha utóbbi mondatát csakis nekem címezte volna.  Fölényesen nézett mindannyiunkra, kiosztott köztünk egy-egy papírt és távozott. Egytől egyig mindenki fellélegzett, mikor eltűnt a közelünkből ez a goromba nőszemély. Olvasgatni kezdtem a kezemben tartott papírt.  Nem tett boldoggá az, amit láttam. Vasárnap hajnali 5-re vagyok a gyárba rendelve a többi munkatársammal együtt. A büfét csillogóra kell takarítani, a vendégek számára fenntartott étkezdét is rendbe kell tenni és emellé még a felszolgáló szerepét is be kell töltenem. Rémálmaimban sem szerepelt még egy ilyen vasárnap, de nincs mit tennem. Ha munka van, akkor munka van. Mint minden hivatásnak, ennek is megvan a maga szépsége és nehézsége. Régebben sosem panaszkodtam, suli után végigdolgoztam az egész délutánt, késő este keveredtem haza és éjszakába nyúlóan tanultam. Miért ne bírnám ki?

   Az ebédszünet  hivatalosan még meg sem kezdődött, de volt olyan, aki már ételért könyörgött. Gavin sem hiányozhatott, ezúttal néhány stóc papír és egy másik csapatruhás férfi társaságában foglalt helyet a szokásos asztalnál.

-Mit hozhatok az uraknak?- fordultam feléjük a sablonos mondat kíséretében.

-Én egy jó erős kávét kérnék, a lehető legkevesebb cukorral.- mondta a számomra ismeretlen férfi. Jó memóriám van, épp ezért merem azt biztosra állítani, hogy őt még sosem láttam a gyár területén. Ha névről nem is, de arcról már sok mindenkit felismerek.

-És neked Gavin?

Ő eléggé elmélyült a papírokban. Inkább nem akartam zavarni, ezért a konyhába mentem a kért kávéért. Mikor letettem azt a férfi elé, Gavin akkor kapta fel a fejét. Arca egyből felragyogott, lazított testtartásán. Még csak most vettem észre, hogy a papírjait félrenyomta, és helyette azt ebédje gőzölgött előtte. Nem tudtam megmagyarázni, hogy miért, de szíven ütött az, hogy mással hozatta ki az ebédet. Csalódott voltam.

-Hailey, hozattam neked is ebédet, gyere egyél velünk.- húzta ki az asztalhoz tartozó harmadik széket.

-Nagyon köszönöm, de nem ehetek, még rengeteg dolgom van.- akadékoskodtam és fél lábbal már menekültem is. Ő ekkor elkapta csuklóm és egyenesen az ölébe rántott.

-Reggel óta talpon vagy, valamikor enned kell, mert nem lesz elég erőd végigbírni a mai napot. Nem szeretem a kifogásokat és különben is jobban ízlik a kaja egy gyönyörű hölgy társaságában. Igaz Simon?

-Tökéletesen igazad van.

Mindkét karját körém fonta, esélyt sem adva nekem ahhoz, hogy elszökjek. Magamhoz vettem az ebédem, Gavin is csak ekkor látott evéshez. Szemeztem az üresen álló székkel, hívogató volt számomra komfortossága, mégsem mertem átülni. Pedig lett volna okom felállni Gavin öléből. Az ebédlő összes tekintete rám szegeződött, a magamon érzett szemek hatására kedvem lett volna kiszaladni a vilából. Néhány férfi egyed lehajtotta fejét, talán Gavin velük küzdött a kegyeimért. A szakácsok és a mosogatóbrigád is sas szemeket meresztettek rám. Legszívesebben felálltam volna és kimagyaráztam volna magam ebből a szituációból, de nem láttam értelmét, mert az emberek úgyis mindig azt hisznek, amit akarnak. Inkább behúztam a nyakam és tovább csipegettem a zöldséget a tányérom közepéről.

-És várod már az új autó leleplezését?- szegezte nekem a kérdést Gavin.

-Is-is. Kíváncsi vagyok a kinézetére, valami olyasmit hallottam, hogy lesz a festésben lila is.- Simon bólogatott.- Viszont rengeteg munka vár rám a bemutató miatt, alatt és után. Estig sorolhatnám a teendőim.

-Mindig is sok munka övezte az új autó érkezét.- véleményezett Simon.

-Gondolom sok munkád van benne az autóban. Te az autó melyik részéért felelsz?- érdeklődtem Gavintől.

-Egyik részéért sem.- nevetett. Pupillám hatalmasra tágult. Ezek szerint ő mégsem szerelő? - Én nem az autó fejlesztéséért felelek. Én papírmunkát végzek.

-Értem. Akkor már érthető, miért rohangálsz folyton papírkötegekkel. Nem unalmas egész évben a gyárban dolgozni és papírokat nyomtatni és töltögetni?

-Nem dolgozom itt a gyárban.

Mi van? Most ért utól másodjára a döbbenet. Az eddigi információim mind hamisak akkor? Nem is ismerem őt… Talán a neve is… nem, az tuti biztos, hogy Gavinnek hívják.

-Megpróbálom elmagyarázni, hogy megértsd. Eddig a gyárban ebben a beosztásban más dolgozott, de ő tavaly szeptember környékén felmondott. Úgy gondoltam, hogy egy kis plusz fizetésért jelentkezem én az üresedésre, így egyszerre két helyen is felelek az adminisztrációs dolgokért. A Red Bull alkalmazottja vagyok, de az én igazi helyem a boxban van. Az utazócsoport tagja vagyok. Hamarosan már nem fogok tudni itt dolgozni, mert beindul a szezon és eléggé fárasztó két helyen helyt állni, ezért felvettek más valakit a helyemre és a továbbiakban csakis a pályán fogok papírokkal rohangálni.- mosolygott.- Tudod, ha hónapokkal ezelőtt nem jelentkezem a helyettesítésre, akkor meg sem ismertelek volna téged. És ez óriási veszteség lett volna a számomra.- mutatóujját a térdemre helyezte, szépen haladt felfelé a combomon, a szoknyám szélénél azonban megállt. Simogatásával többször megtette ezt az utat. Mindeközben elmélyedtünk egymás tekintetében és legbelül valami varázst éreztem. Az ebédszünet végét a szokásos dudaszó jelezte.

-Ne haragudj, vár a munka.

   Felálltam az öléből és megigazítottam az időközben felcsúszott szoknyám. Felkaptam az asztalunkról mindkét tányért és az üres kávéscsészét  és a konyhába iszkoltam.

***********

   A vasárnap kora hajnal pillanatok alatt eljött. 4-kor keltem, hogy fél 5-re pontban elkészüljek és Cynthia elvigyen a gyárba. Alig voltak rajtunk kívül az épületben, bár ezen meg sem tudok lepődni. Nem mindenki olyan lelkiismeretes, mint mi. Persze az ember vagy megszokik vagy megszökik. Muszáj megtartanom ezt az állást, foggal-körömmel kell harcolnom ezért a posztért, mert jövedelmezőbb és jobb állás úgysem vár rám. Nem könnyű ez a munkatempó, de az erősít, hogy 2 hét múlva megkapom az első, normálisnak mondható fizetésem, mely oxigénlétfontosságú.

   Összesem hárman nyitottunk be az alig használt ebédlőbe. Nem sok vendég járhat itt, szinte minden újnak tűnik. Kiszellőztettünk, mert a levegő idebenn eléggé fülledt volt. Ablakot mostunk, padlót söpörtünk és sikáltunk, 4 asztalt összetoltunk, a többit a székekkel együtt levittük a raktárba.  A hangtechnikusok  hangoltak a ma esti bemutatóhoz, számítógépet helyeztek üzembe, melyeket menő hangszórókkal kötöttek össze és babráltak a világítással is. A látványra panasz szerintem nem érkezhet majd. Néhány férfi megépített egy színpadot és egy emelvényt, erre a fekete lepel alatt rágurították az autót. Kordonnal elkerítették azt, esélyünk sem lett így a fekete selymet leemelni. Kíváncsiságom nem hagyott nyugodni, közelebb férkőztem az autóhoz és próbáltam néhány részletet felfedni. Azt sikerült megállapítanom, hogy a lépcsős orr idén is megmaradt. Véleményem szerint szép autó lesz, de ugye az autósportban nem a külső a nyerő.

    Lassan az összes kötelező teendőt kipipálhattuk, indultunk is átöltözni, mire elkészültünk, már megérkeztek az első vendégek. Legelsőként érkeztek a mádia dolgozói, akik kamerákat szereltek fel a falra és egyébb állványokra. A bemutató kezdetéig jól megpakolt tálcával a kezemben egyensúlyoztam a tömeg között, mindenkit megkínáltam a lehűtött pezsgővel. Már az üres tálcával indultam meg kifelé, mikor hirtelen elsötétült minden, az eddigi bömbölő zene elhalkult, a reflektor fényei az autóra irányultak. Meg sem próbáltam így kijutni a tömegből, féltem, hogy még fellökök valakit nagy igyekezetemben. Megálltam egy helyben és figyelemmel kísértem az eseményt. Egy férfi lépett a színpadra, bevezetőként köszöntött mindenkit, mondott még pár mondatot, majd a lényegre tért: felkonferélta a két pilótát. Kaptak egy-egy kérdést, a hangjukon érződött az izgatottság. Majd leszedték a  fekete textilt az autóról. Taps követte mindezt, de csak pillanatok töredékéig, hiszen fellépett a színpadra Adrian Newey főtervező és Christian Horner csapatfőnök. Ezután hosszas beszélgetés következett, mindannyiuk felelevenítette az elmúlt szezont pár mondatban és természetesen megosztották  velünk az idei célokat: mely idén sem más, mint mindkét világbajnoki cím elhódítása. Épp Sebastian adott anyanyelvén választ egy újságírói kérdésre, mikor a semmiből mellettem termett Cynthia.

-Na milyen?- suttogta a fülembe.

-Furcsa ez a lila, de amúgy nem rossz. Szépen csillog rajta a reflektor fénye.

-Nem az autóról szóló véleményed kérdeztem. Én Sebastianra céloztam.

-Mi? Hogyhogy rá?- pislogtam zavartan.

-Jól. Mit szólsz hozzá? Szinte testközelből láthatod…

-Ugyan olyan, mint a többi férfi. Kielégítő a válaszom?

-Nem éppen. Azt vártam volna, hogy tök cuki, vicces, jóképű, megremeg a lábam, ha ránézek és ehhez hasonlók.

Tök cuki? Jóképű? Remeg a lábam? Voltaképp… elejtett pár poént, amitől kicsit megrándult a szám széle. Jóképűnek…jóképű, mi tagadás, bár egy fodrász beavatkozására szükség lenne és persze néhány óra alvás is elférne, mert szemei táskásak. Ezekben mind igazat adok Cynthiának, de a lábam egy pillanatig sem remegett meg.

-Mi ez a nagy csend? Csak nem azon gondolkodsz, hogy igazam van-e?- vigyorgott.

 A bemutató ebben a szekundumban ért véget, az emberek mozogni kezdtek, mindenki egyszerre indult meg a kijárat felé. Csak pár fotós és tévés stáb maradt benn, utóbbiak azért, hogy további kérdésekkel bombázhassák meg a két pilótát.

    Az egyik sarokban álltam és az autóban gyönyörködtem ( néha Sebastianra kúszott a tekintetem), mikor két erős kar ölelt át, egy fej nehezedett a vállamra és szédítő férfiillat kerített hatalmába.

-Gyönyörű az RB9-es.- ejtettem ki számon az első eszembe jutó mondatot.

-Nekem is tetszik, de van nála gyönyörűbb is ebben a teremben. Te.- suttogta érzelmesen a fülembe, majd belecsókolt a nyakhajlatomba. Kezdtem egyre inkább felengedni a közelében. Nem táplálok iránta semmilyen érzelmet, mégis jól esik, ha itt van a közelemben és átölel. A vágyaim sorra elnyomják azt a kijelentésem, hogy nem szabad magamhoz közel engednem egy férfit sem. De melyik nő nem vágyik egy erős karra, ki védelmezi őt a bajban? Egy óvatos mozdulattal csúsztattam tenyerem a hasamon pihenő kézfejére. Nem állt szándékomban összezavarni őt. Ez sikerült is, csak egy óriási hibával: helyette én zavarodtam össze. Még közelebb húzott magához, hátam a mellkasának ütközött. A bőrömön éreztem szívének heves dobogását. Sebastian ekkor adta az utolsó interjúját. Ellépett mellettünk, Gavinre mosolygott, míg rám…mélyre hatoló pillantások izottak szép szemeiből. Így közelebbről sokkal hatásosabb az ittléte, megborzongtam, de nem tudom mitől. Egyszerre vizslattam őt és ugyanebben a másodpercben éreztem, hogy Gavin ujjai az én ujjaim közé kulcsolódnak.

-Sebastian, bemutatom neked az én szépséges Hailey-m. Hailey, ő itt a világbajnok pilótánk.- mutatott be minket egymásnak. A pilóta jobb kezét nyújtotta felém. Remegve fogadtam el gesztusát. Áramrázás. Ehhez tudom hasonlítani azt az érzést, mikor tenyereink összesimultak.

-Te új vagy itt, igaz?- kérdezte.

-Öhm…Mit is kérdeztél? Ne haragudj, nem figyeltem.- ráztam a fejem. Ledöbbentem attól az érzéstől, ami a testemben keringett.

-Igen, csak pár napja dolgozik itt. Szuper munkaerő, kedves és emellett nagyon csinos és bájos. A csapat büszke lehet, hogy felvette.- dícsérgetett Gavin.

-Sebastian, néhány fotós rád vár, hogy készíthessen pár képet rólad az autó mellett állva.- informálta a németet egy karcsú, szőke hajú nő. A pilóta bólintott, búcsúzóul ránk mosolygott, de közvetlenül ezután arcizmai megfagytak, ahogy észrevette összekulcsolt ujjainkat. Látszott viselkedésén, hogy félreértelmezte amit látott. És én…én nem akarom, hogy azt higyje, hogy mi… mi együtt vagyunk Gavinnel. Egyáltalán nem akarom, hogy bárki is szerelmeseknek titutáljon minket.

-Ideje volna visszamennem dolgozni.- fordultam a férfi felé, mikor már kettesben maradtunk.

-Nem kell magyarázkodnod, megértelek. Én is indulok lassan haza.

-Rendben. Akkor jó pihenést és… holnap találkozunk.

-Nekem ez az utolsó munkanapom itt a gyárban. Holnap reggel utazok az első  teszt helyszínére.- magyarázta szomorú hangszínnel.

-Nagyon sajnálom.- vallottam be szemlesütve. Jól döntöttem, mikor tudattam vele, hogy nem akarok párkapcsolatba lépni.

-De mindez nem jelenti azt, hogy én el foglak felejteni téged.- elengedte kezem és egy hajtincset tűrt a fülem mögé.- Amint időm engedi meglátogatlak téged itt a gyárban és otthon is. Persze, ha megengeded.

-Semmi kifogásom ezellen. Kellemes társaság vagy és nagyon jó…- haraptam el a mondatot. Nem akartam azt a szót kimondani, mert féltem, hogy megbántom.

-Barát.- egészített ki.- Látom, hogy kezdessz felengedni és elgyengülni, éppen ezért nem foglak szem elől téveszteni. Harcolni fogok azért, hogy elnyerjem a szíved. De nem kell félned, semmi olyat nem fogok rád erőltetni, amit te nem akarsz.- végigsimított hüvelykujjával az ajkamon, majd megpuszilta az arcom.- Majd jelentkezem.

    Egész este a büfében tartottam a frontot. Alig éreztem a végtagjaim, a derekam is leszakadó félben volt , komótosan mozogtam, de még volt 1-2 óra a nap lejártáig. A többség már rég hazament, mit sem gondolva arra, hogy a két pilóta és jónéhány ember a vacsoráját várja éppen. Az asztalok közt sétálgattam a vacsorával, mikr sípolni kezdtek a füleim, fekete pontokat láttam magam előtt. Pár tányér hangos csattanással ért a földre. Kiment az erő a lábaimból, összeesni készültem. A csodával határos módon azonban puhára estem. Az utolsó bevillanó képet egy aggódó, égszínkék szempár alkotta…